Az 1992-es év már végig arról szól majd, hogyan lehet önt és Gombár Csabát eltávolítani az elnöki posztról. De 1991-ben még többfrontos harc folyt a Magyar Televízió (MTV) és a Magyar Rádió (MR), illetve a két elnök ellen – ez az eseménytörténetbôl világosan kiderül. Ön egyébként már 1990 decemberében drámai felhívást intézett nyilvánosan az illetékesekhez, mert az MTV-tôl a költségvetésben pénzt vontak el. Alig néhány hónapja voltak ott, és már dúlt a vihar.
Dúlt az már 1990 októbere óta. Nemcsak a novemberi taxissztrájk, késôbb pedig az intendánsok kinevezése miatt, hanem mert a helyhatósági választások elôtt nem közvetítettük Antall József beszédét. Azt történt ugyanis, hogy az önkormányzati választások elôtt ô azt kérte, hogy beszélhessen a Televízióban az ország népéhez. Én mondtam, hogy a miniszterelnöknek természetesen joga van beszélni, de mivel ô pártelnök is, és helyi választások elôtt állunk, valamiképpen meg kell teremteni a szereplése politikai ellensúlyát. Mondjuk azzal, hogy Göncz Árpád is megszólal. Göncz Árpád titkársága értesített, az elnök úr vállalja, hogy beszél. Majd az utolsó pillanatban lemondták a szereplést. Kénytelen voltam felhívni Antallt Brüsszelben, s közölni vele, hogy nem tudom leadni a már fölvett beszédét. Ô nagyon józan volt, azt mondta, megért engem mint MTV-elnököt, de politikusként visszautasítja az eljárásomat, mert hogyan tehetem én függôvé az ô megszólalását attól, hogy Göncz lemondta a magáét. Sokan egyébként erre az eseményre vezetik vissza a médiaháború kirobbanását.
Ma is úgy gondolja, hogy jól döntött?
A médiaetikát tekintve, úgy vélem, jól döntöttem, az európai médiagyakorlatnál azonban valószínûleg szigorúbb voltam. Nem ismertem még igazán a nyugati televíziók rugalmasabb gyakorlatát. Csak késôbb láttam, hogy még a BBC-ben is, ahol rendkívül körültekintôen egyensúlyoznak politikailag, viszonylag nagy teret engednek a kormánynak. Én azt hittem, kötelességem centire kimérni az egyensúlyt.
Nem lehet, hogy azért hitte ezt, mert ennek a kormánynak másfajta törekvései és módszerei voltak, mint a nyugati kormányoknak?
Nem hiszem, hogy ezt így tudatosan végiggondoltam volna. Meggyôzôdésem szerint én arra kaptam megbízást a parlamenttôl, hogy szigorúan független intézményt hozzak létre, tárgyilagos és kiegyensúlyozott televíziót vezessek. Valószínûleg túl mereven értelmeztem a feladatomat, mert aztán több BBC-s, ARD-s szakértô és vezetô is azt mondta, hogy alapjában egyetértenek a döntésemmel, de náluk azért nem ilyen keményen mennek a dolgok.
Megengedi, hogy felolvassak önnek néhány sort az emlékezetes Kónya Imre-dolgozatból, amely éppen egy évvel késôbb íródott? „Az írott sajtónál… összehasonlíthatatlanul fontosabb a rádió, és különösen a televízió. Viszont az a tény, hogy a TV és a Rádió teljhatalmú elnökeinek kinevezésére a két párt megegyezése alapján került sor, gyakorlatilag kizárta, hogy a szükséges átalakulás a közszolgálati médiában végbemenjen. (…) Most azonban, amikor az országról alkotott kép a világ szemében egyértelmû, meggyôzôdésem szerint végrehajtható a Magyar Rádió és a Magyar Televízió politikai beállítottságának és szellemiségének gyökeres megváltoztatása.” Ebbôl világosan kiderül: nem biztos, hogy az ön nyugati szakértôinek igazuk volt.
Amit most idézett, az valóban teljesen elfogadhatatlan egy európai országban.
A közszolgálati televízió nem a kormányzat eszköze, és a kormánynak nincs joga befolyásolni az intézmény tartalmi munkáját. Véleményem szerint az ilyen nézetek és törekvések erôsödése élezte ki egyre jobban az úgynevezett médiaháborút,
s nem Gombár Csaba vagy az én merevségem.
A dolgozat persze változást jelentett annyiban, hogy korábban inkább csak érzékelhetô volt a különféle vélemények és próbálkozások mögött a Kónya Imre által itt világosan és félhivatalosan ki is mondott szándék.
Egy évvel késôbb pedig, Csurka István fellépése után még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy szembe kell szegülni az ilyen szélsôjobboldali vagy akár csak a sajtószabadságot sértô megnyilvánulásokkal.
Véleménye szerint ezt követôen Antall József egyetértett a pártjában nyilvánvalóan többségben lévô állásponttal, tehát szította is a médiaháborút, vagy inkább visszafogta, esetleg nem volt rá befolyása?
1990–92 között elég sokat találkoztunk és beszélgettünk egy-egy probléma kapcsán…
Közbevetôleg: honnan származott az ismeretségük?
Amikor 1956 után kijöttünk a különbözô börtönökbôl, kialakult egy baráti társaság, amelynek mindketten tagjai voltunk, Oltványi Ambrus, Németh G. Béla, Nagy Miklós és mások mellett. Havonta egyszer-kétszer összejöttünk, beszélgettünk, vitatkoztunk az akkori problémákról. Ô már akkor is igazi politikus volt, százszor többet tudott a politikáról, mint mondjuk én. Kiváltképpen a diplomácia története és Közép-Kelet-Európa története érdekelte.  Aztán Oltványi halála után már ritkábban találkoztunk. Úgyhogy vagy másfél évtized után, 1989-ben találkoztam újra Antall Józseffel. De visszatérve a kérdésére: 1990 és 1992 tavasza-nyara közt viszonylag gyakran beszélgettünk, és ô mindig nagyon józan és értelmes, noha politikusi álláspontot képviselt. Az alaphang az volt köztünk, hogy ô érti az én magatartásomat, én viszont azt értsem meg, hogy neki egy pártot kell kezelnie. Szerintem tehát amennyire módjában állt, fékezni próbálta a köztem és a pártja szélsôséges erôi közt folyó küzdelmet.
Úgy érti, hogy mindkét félre megpróbált nyomást gyakorolni?
Nem használnám ezt a kifejezést: ezek baráti hangvételû beszélgetések voltak, nem az történt, hogy egy nagy hatalmú ember a helyzetét kihasználva megpróbált bármit is kényszeríteni. Barátilag gyôzködtük egymást. Aztán mind a ketten maradtunk a saját álláspontunknál. Szomorú, de így volt. Ennek ellenére az igazi vita nem köztünk, hanem köztem és Kónya vagy Csurka, vagy mondjuk Csoóri Sándor közt folyt. Ezzel együtt is pártelnök volt, és úgy ítélte meg, nem engedheti meg magának, hogy elveszítse pártja jobbszárnyának a támogatását. A Csurka-ügyben ez nyilvánvaló volt. Ennek ellenére kapcsolatunk sokáig baráti maradt.
Még akkor is, amikor az ô kezdeményezésére az ön alkalmasságát már hetek és hónapok óta különféle állandó és különbizottságok vizsgálták?
Igen, bár már kevesebbet beszélgettünk, akkor is inkább csak telefonon. Az igazi nagy összeveszés akkor volt, amikor Chrudinák Alajosnak fel kellett mondanom. Akkor kifejezetten haragudott rám, életében elôször volt indulatos velem, mert, mint mondta, nehéz helyzetbe hoztam ôt, miniszterelnökként is, pártelnökként is. Amiben valószínûleg igaza volt, hiszen akkoriban belsô ellentétek feszültek az MDF-ben, és bizonyára fontos lett volna azt felmutatnia, hogy meg tudja védeni saját embereit.
Az alelnökökre vonatkozó terveirôl beszélt önnel, mielôtt nyilvánosságra hozta a javaslatait?
Csak azt követôen volt szó róla, amikor már nyilvánosságra került, hogy van ilyen terv. Mivel erre a javaslattételre törvényadta joga volt, nem sokat tehettem, annak ellenére sem, hogy ez nyilvánvalóan kísérlet volt a Televízió életébe való politikai beavatkozásra. Késôbb ez Nahlik Gábor kinevezése kapcsán egyértelmûvé vált. A világon minden miniszterelnök szeretne valamiféle befolyást szerezni a médiumokban. De van, ahol erre nincsen mód, mert már megerôsödtek a védekezési rendszerek. Nálunk még kialakulatlanabbak a garanciák. Antall Józsefnek egyébként, azt hiszem, nem volt igazán ideje a médiumokkal foglalkozni: rengeteg dolga volt, azokban az években épült ki az ország új intézményrendszere. A médiumok területét nagyrészt átengedte másoknak, ami meg is látszott az eredményen. Arra sem volt igazán ideje, hogy a saját imázsát építse. Pedig a miniszterelnökök többsége ezzel különös gonddal és elôszeretettel foglalkozik. A miniszterelnököknek beszélniük kell, sokat, médiumokban, parlamentben, minden lehetséges fórumon. Utódai sokkal jobban kihasználták ezt a lehetôséget. Neki igazi segítsége, háttere sem volt ehhez. Egyszer beszélgettünk a sajtóval való kapcsolatáról. Kérdeztem tôle, miért nem rendez sajtóreggeliket, ebédeket, ez mindenütt bevett gyakorlat, mert mindenütt tudják, hogy az újságírók emberek, ha normális szót hallanak, normálisan válaszolnak. Nem kell ôket szeretni, de a fölösleges feszültségeket így el lehetne kerülni. Kérdezte, hogyan kell ezt csinálni. Mondtam neki, hogy nem az ô dolga ezt megszervezni, hanem a sajtóosztályáé. Ugyan, mondta, még azt is én írom meg helyettük, amit nekik kellene megírniuk.
Amikor 1990-ben elvállalta ezt a munkát, honnan tudta egyáltalán, mit kell csinálni egy televízióban, különösen ebben?
Nem tudtam. De a mûsorrendet, a szerkezetet bármilyen értelmes ember ki tudja találni. Megvannak a jól mûködô minták. Én azzal kezdtem, hogy ide hívtam 15 embert a világ legjobb televízióitól, kezdve a BBC-vel, a Channel 4-ral, az NBC-vel, az ARD-vel. Ide jött Pestre egy sor tv-elnök, velük konzultáltam. Ezután csináltunk egy International Advisory Boardot, egy nemzetközi tanácsadó testületet: a legnagyobb nevek vállalták a közremûködést benne. Nagy segítséget jelentettek a tanácsaik. Másrészt elolvastam sok mindent arról, hogy az ô televízióik hogyan mûködnek, hogyan épül fel a szerkezetük, a mûsorrendjük. Harmadrészt beszéltem sok emberrel, hazai televíziósokkal, arról, hogy mit kellene csinálni. Kitalálni nem olyan nehéz, megcsinálni annál inkább, hiszen azóta sem sikerült.
Nemcsak megcsinálni, átlátni sem sikerült, azóta sem, például az MTV gazdálkodását.
A legfôbb feladat akkor az volt, hogy menet közben át kellett alakítanunk a Magyar Televíziót állami költségvetési intézménybôl egy gazdaságilag önálló, modern televíziós társasággá. Ez nem mindenkinek volt ínyére, se kívül, se belül. Már az 1990-es költségvetés tárgyalásánál igyekeztek „megfegyelmezni” vagy megbüntetni minket. Késôbb egyre több pénzt vettek el tôlünk. Egyébként az Állami Számvevôszék vizsgálatát én kértem, nem ôk. Nem akartam látatlanban átvenni az intézményt. Az ÁSZ jelentése nagyon pozitív volt, a kisebb kifogásaik ellenére is. Nem találtak semmi jogsértést. A következô két évben ez volt a bástyánk, emiatt nem tudtak minket támadni. Egyébként meg szinte egyáltalán nem foglalkoztam a gazdálkodással, ez a gazdasági vezetô dolga volt. Nem véletlen, hogy amikor lemondtam, Bányai Gábor mellett épp Nagy László ellen indult nagy hajsza. Mindent elkövettek, hogy rábizonyítsanak valami szabálytalanságot, de egyetlen fillérnyi hiányt sem találtak. Nagy László kitûnôen dolgozott, nemcsak azért, mert nem követett el törvénytelenséget, hanem mert rengeteg reklám- és szponzorpénzt is szerzett, és ezzel megalapozta anyagi függetlenségünket. Ez kényszerhelyzet volt, mert egyébként nem helyeslem a szponzorálást: rontja a mûsorok minôségét, és megteremti a korrupció lehetôségét. Ami pedig a szerkezeti modellt illeti, szerintem ma is az az egyetlen lehetséges modell, amelyet mi átvettünk és kidolgoztunk, de azóta sem valósult meg.
Belsô konfliktusai mennyire voltak az átalakítás kapcsán azzal a – ha jól emlékszem – több mint háromezer emberrel, aki az MTV-ben dolgozott?
Eleinte nagyon sok. A szakszervezetek nagyon megerôsödtek, és Göncz Árpádig elmentek azzal a váddal, hogy tönkreteszem a Televíziót. Holott én nem csináltam mást, mint hogy minden hitbizományt és minden vezetôi állást megpályáztattam. Ez persze sokakat sértett, a vezetô beosztásúak féltették a hatalmukat, de csak a hatalmukat, mert gyakorlatilag senkit sem bocsátottunk el. Annak ellenére sem, hogy sok fölösleges ember volt akkor a Televíziónál. Én nem vállalkoztam erre, mert kívülrôl jött emberként nem tudtam, ki az igazán jó szakember, és ki nem az.
Ki vállalkozhatott volna rá?
Csak azok a régi és új vezetôk, akik már bizonyították, hogy értik a dolgukat. De mire összeállt a gárda, a politikai indulatok már úgy felkavarodtak az országban és természetesen a Televízió körül is, hogy óhatatlanul eltorzult volna bármiféle szelektálás. Legalább négy év és viszonylagos béke kellett volna hozzá, hogy kialakuljon egy európai típusú, viszonylag jól mûködô köztelevízió. És még most is legalább négy év kell ahhoz, hogy a szenvedélyek elcsituljanak, az anyagi háttér rendben biztosítva legyen, a tehetséges emberek odakerüljenek, hogy az MTV fölött ne politikai, hanem társadalmi ellenôrzés legyen.
1993 januárjában, amikor lemondtak – ami ugye az ön kezdeményezése volt…
Nem. Emlékezetem szerint Gombár Csaba kezdeményezte a lemondást, és ezzel Göncz Árpád egyetértett. De ôket kellene megkérdezni errôl. Mindenesetre a javaslatukat hallva én egy nap gondolkodási idôt kértem. Beszéltem a közvetlen munkatársaimmal, majd írtam egy hosszú és bonyolult lemondó levelet. Gombár Csaba egy sort írt, és neki volt igaza. Az indokolgatásoknak nem volt akkoriban már sok értelme.
Ez számomra meglepetés. Én éppen fordítva tudtam, hogy maga beszélte rá a lemondásra Gombár Csabát. Arra hivatkozva, hogy a két intézmény megszûnt önálló fejezet lenni a költségvetésben, és így végképp lehetetlen dolgozni.
Valóban ez volt az utolsó csepp, és az is igaz, hogy láttuk mind a ketten a dolog reménytelenségét. De ha rajtam múlik, azt hiszem, egy-két csínyt még elkövettünk volna.
Miféle új tapasztalatot jelentett egyébként önnek az, hogy elvállalta az elnökséget, és végigcsinálta a két és fél évet?
Azt, hogy nem félek. 1957-ben, amikor elvittek a Fô utcába, még féltem. Egy-két napig nagyon féltem. Aztán már nem.  A tévés kaland nélkül pedig nem derült volna ki a számomra, hogy értelmiségiként, aki évtizedekig mindenféle szép és bátor dolgokat irkált-firkált, hogyan viselkedem, ha cselekvésre és nyílt konfrontációra kerül sor. Persze a kilencvenes évek elején már nem kellett különösebb bátorság ahhoz, hogy az ember a hatalommal szemben is felemelje a szavát.

Kronológia Hankiss beszélgetéshez

1991
1991. jan. 28. Hankiss Elemér egy hónapra eltiltotta a képernyôn való szerepléstôl Juszt Lászlót és Franka Tibort egy Torgyán Józseffel készített interjú miatt, amelyben a két riporter támadóan lépett fel, és szakmailag is felkészületlennek mutatkozott.
1991. febr. 28.  Bányai Gábor lett a TV 1, Vitray Tamás a TV 2 intendánsa.
1991. ápr. 8. Hankiss Elemér, az MTV elnöke levélben kérte fel Ilkei Csabát, Király Zoltánt és Ráday Mihályt, hogy döntsenek, parlamenti képviselôk vagy mûsorvezetôk maradnak. Az elnök véleménye szerint ugyanis képviselô nem vezethet tévémûsort.
1991. máj. 6. A TV 2 adását a Mûsorszóró Vállalat nem továbbította a TV-székházból, mert nem jött létre megegyezés az MTV és az MV között a mûsorszórás költségeirôl.
1991. máj. 7. Vitray Tamás intendáns lemondott.
1991. máj. 17. Hankiss Elemér kinevezte a TV 2 új intendánsát, Gyulai Szabolcsot.
1991. jún. 17. Az Állami Számvevôszék vizsgálata megállapította, hogy az MTV-nél nem folyt szigorú pénzgazdálkodás, és szabálytalanságokat találtak a beruházások és a szponzorálások területén is.
Hankiss Elemér három hónapra eltiltotta a képernyôn való szerepléstôl Feledy Péter mûsorvezetôt. Az ügy elôzménye, hogy Feledy egy értekezleten lemondásra szólította fel az MTV elnökét, és élesen bírálta az MTV átszervezését. Az elnököt erkölcsi és szakmai hullajelöltnek minôsítette. Hankiss szerint Feledy viselkedése becsületsértô és civilizálatlan volt, ezért kényszerült az eltiltásra.
1991. júl. 8. Kivonultak a Fidesz és az SZDSZ képviselôi az Országgyûlés kulturális bizottságának ülésérôl, amikor meghallgatták a miniszterelnök által kijelölt televíziós és rádiós alelnökjelölteket – Chrudinák Alajost, Peták Istvánt, illetve Király Editet, Rózsa T. Endrét és Sediánszky Jánost. A bizottság többi tagja támogatta a jelölteket.
1991. júl. 12. Göncz Árpád lelkiismerete parancsának engedelmeskedve nem nevezi ki a miniszterelnök által jelölt alelnököket. Kulin Ferenc, az Országgyûlés kulturális bizottságának elnöke erre reagálva kijelentette, „ha az én alkotmányos jogom és kötelességem a lelkiismeretemmel ütközne, levonnám a konzekvenciákat”.
1991. júl. 23. A Budapesti Rendôr-fôkapitányság nyomozást folytatott az MTV autólízingelési ügyében, és hûtlen kezelés alapos gyanúja miatt vádemelési javaslatot adott át a Fôvárosi Fôügyészségnek.
1991. aug. 28. Budapesten, a frekvenciamoratóriumot megsértve, megkezdte adását a Tilos Rádió.
1991. szept. 3. Alkotmányos válság felé címmel Debreczeni József MDF-es parlamenti képviselô éles támadást intézett a Magyar Hírlapban Göncz Árpád ellen.
1991. szept. 5. Nyilvánosságra került az ún. Kónya-dolgozat, amely többek közt az MR és az MTV arculatának átalakítását, az igazságtétel keresztülvitelét tûzi ki célul.
1991. szept. 12. A MÚOSZ elnöksége aggodalmának adott kifejezést a Magyar Nemzetnél és máshol is tapasztalható antidemokratikus folyamatok, a közszolgálati média kisajátítását célzó törekvések, a sajtóprivatizációban tapasztalható visszaélések miatt.
1991. szept. 13. A Nyilvánosság Klub felhívást adott ki, amelyben a nyilvánosság elleni támadások visszaverésére hív fel. A felhívás élesen bírálja a kormánykoalíciót.
1991. szept. 23. Az Alkotmánybíróság döntött a köztársasági elnök hatáskörérôl a kinevezési jogkörrel kapcsolatban.
A döntés értelmében a köztársasági elnök csak abban az esetben tagadhatja meg a miniszterelnök által felterjesztett kinevezési javaslatok jóváhagyását, ha azok nem felelnek meg a formai követelményeknek, vagy a kinevezés súlyosan és másképp el nem hárítható módon veszélyeztetné az alkotmányos rendet. Ennek mérlegelése a köztársasági elnök jogköre.
1991. szept. 26. A kormány az Alkotmánybíróság döntése után változatlan formában terjesztette elô a televíziós és rádiós alelnökökre vonatkozó javaslatát.
1991. szept. 28. A MÚOSZ-on belül megalakult a Sajtószabadság Klub. Megalakulását azzal indokolta, hogy a sajtóban klikkek terrorja uralkodik, és elhallgattatják a Magyarország jövôjéért aggódó újságírókat. Felemelik szavukat a félretájékoztatás és a rendszerváltozást akadályozó törekvések ellen.
1991. okt. 4. Göncz Árpád továbbra sem írja alá az MR és az MTV alelnökeinek kinevezési okmányait. Döntéséhez az intézmények hatályos mûködési szabályzatainak beszerzését kérte a kormánytól.
1991. okt. 9–11. Sztrájk a Magyar Nemzet szerkesztôségében. A tiltakozó akció megállapodással végzôdik, a laphoz visszavesznek három elbocsátott újságírót.
1991. okt. 23. Romhányi Lászlóval, a Magyarok Nemzeti Szövetségének vezetôjével az élen több száz fôs tömeg gyûlt össze a Rádió épülete elôtt. Kormányellenes és a Rádió elnökét szidalmazó jelszavakat skandáltak és 16 pontos petíciót olvastak fel, amelyben új alkotmányt és új vezetôket követeltek a hadsereg és a rendôrség élére.
A követelések egy részét a Rádió is ismertette.
1991. okt. 25. A Sajtószabadság Klub nyilatkozatban adott hangot felháborodásának, hogy a Rádió, a Televízió és néhány napilap nem kellô figyelemmel és kegyelettel foglalkozott a forradalom és a szabadságharc évfordulójával.
1991. okt. 26. Szokolay Zoltán MDF-es képviselô kezdeményezésére megalakították a Közakarat Egyesületet, amely a pártoktól függetlenül kíván mûködni. Az elfogadásra ajánlott nyilatkozat szerint Magyarországon a sajtó példátlan politikai és erkölcsi mélységbe zuhant, nincs sajtószabadság, mûködik a cenzúra.
1991. nov. 13. A Sajtószabadság Klub nyilatkozatában veszedelmes lépésnek tekinti az MTV vezetésének azt a lépését, hogy a Pálfy G. István fôszerkesztésével készülô TV Híradó mellett második híradót kíván indítani.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta