Meg kell mondanom most mindenkinek: nem olyan nagy hal ez a smároló gyilkos. Ez az egész baromira… hogy is mondjam csak. Felfújták a dolgot.
Gyerekkora óta ismerem, velem mindig rendesen viselkedett, soha semmi zaj, de még csak bûz sem jött ki a lakásából. Szóval el van túlozva ez az ügy. Ráragadt a jól hangzó, zamatos név Pistikére. Mert elôtte így hívták. Pistának néha. De a legtöbb ismerôse elôtt pusztán Pistike volt. És tudják miért lett ô a Smároló Gyilkos? Tudják, honnan kapta ezt a nevet?
Talán nem tévéznek eleget, vagy túl feledékenyek. No, nem baj, én röviden elmondom maguknak: azért nevezte el így a sajtó, mert több nôi holttestet találtak a nappalijában; a meztelen nôk állítólag a szônyegen hevertek egymás mellett, némelyik már több hónapja bomlásnak indult, és a vallatáson kiderült, hogy Pistike esténként csókolózott a tetemekkel.
A smároló gyilkos tehát lebukott. Nem tudni, a hat nôszemélyen kívül hány áldozata lehetett. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és valószínûleg nem fogják kiengedni.
A smároló gyilkos már négy éve ül a börtönben, s állítólag teljesen megváltozott. Szorgos ember lett, fest, rajzol, verset ír.
Megmondom ôszintén, azért tartom figyelemre méltónak és tanulságosnak ezt a történetet, mert azt bizonyítja számomra, hogy a mûvészet nem lehet olyannyira unalmas, ha a sok viszontagság után maga a smároló gyilkos is úgy döntött, efféle tevékenységgel teszi színesebbé az életét. Persze, a tanulsághoz szerintem az is hozzátartozik, hogy megalkotni valamit sokkal izgalmasabb és jobb érzés, mint befogadni. (Ez különösen igaz a dilettáns mûvekkel kapcsolatban.)
Az oroszlán az egyik kedvenc állatom. Órákig fekszik tétlenül a homokban. Néha a karmával belekapar a fûbe, s teljesen jól elvan magában. Róla minden magyar semmittevô példát vehetne! Mert, bizony, e fenséges nagy királyt a szexen, a friss húson és a morfondírozáson kívül semmi más nem érdekli. Igazándiból még a táj szépsége se köti le a figyelmét.
Az oroszlánhímek különösen híresek arról, hogy egész nap fekszenek, nézelôdnek és álmodoznak. Egy szóval nem csinálnak semmit. Oroszlánmámor? A nagy dolgokhoz véleményem szerint sok álmodozásra van szükség.
Ágyban, fotelban, repülôn lehet a leginkább álmodozni. A jól mûködô, fejlett társadalmak felsô szintjein mindig is szükség volt az unalomra és a tétlenségre, hiszen ez az életforma az egyik legjobb lehetôség arra, hogy furcsa, újszerû dogokat eszeljünk ki, nagyszabású terveket szôjünk.
Szerencsére a mai világban egyre  többen vannak, akik megengedhetik maguknak a tétlenséget, bár egyeseknek ez már az emberi történelem kezdeti idôszakában is megadatott.
Egy nemzet véleményem szerint annál gazdagabb, minél több a jómódú, semmittevô polgára, akik minôségi fogyasztók, ráadásul komoly szellemi tôkét és többnyire kifinomult nézeteket képviselnek.
Jut eszembe, a kérdés talán nem is arra vonatkozott, lehet-e az unalomnak pozitív szerepe a mai magyar társadalomban, hanem inkább arra: unjuk-e a mûvészetet, továbbá: a kortárs mûvészek unják-e egymást. Képzômûvészet, zene, filmmûvészet, színház, irodalom. Lehet unalmas ennyi minden?
Ez sokszor a nézôtôl, olvasótól függ, vagyis attól, hogy ô hova teszi a lécet. Sokan az alacsony szellemi színvonalú mûvek bûvöletében élnek, ezek felszínes elônyeit értékelik. Például az izgalmas fordulatokat, a látványos technikát vagy a direkt humort, s közben megfeledkeznek arról, hogy valójában tartalmatlan és oktalan mûveket szemlélnek, melyek bevált sablonokat ismételgetnek, és nem közölnek semmi újat.
Olyan ismerôseim is vannak, akik sose estek át, vagy éppenséggel már túljutottak azon a sokkon, hogy a magyar irodalom, filmmûvészet és képzômûvészet csúcsa mint olyan, gyenge és jelentéktelen lenne. Én pedig még a befejezetlen vagy elrontott mûveknek is tudok örülni, ha van bennük egy pici olyasmi, ami nincs másutt.
Az úgymond magas mûvészet nem lehet olyan értelemben izgalmas, mint egy kosárlabda-mérkôzés, egy horrorfilm vagy egy popkoncert. A befogadónak a mûvészet e szintjén másfajta izgalmat, másfajta élvezetet, másfajta mámort és másfajta kielégülést kell keresnie. Ehhez pedig – még ha ez fájdalmas is Pistike számára –, szerintem nagyon okosnak és érzékenynek kell lenni, vagyis sokat kell tanulni, és sokat kell mûvészetekkel foglalkozni.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta