„Jelentôs megtakarítást értem el az állam, azaz mindannyiunk számára” – összegezte tíz hónapos munkájának hozadékát kissé archaikus stílusban Tocsik Márta, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, igyekezzen peren kívül megegyezni az önkormányzatokkal az úgynevezett belterületi földekkel kapcsolatos követeléseikrôl. Utoljára a hetvenes években használták az „állam, tehát mi, mindannyian” fordulatot a Tervhivatal illetékesei.
Az 1996-os év botrányát eleinte egyetlen személyre szabták a politikusok és az igényes napisajtó; elôbb értesülhettek az ínyenc hírfogyasztók Tocsik Márta arrogáns tárgyalási stílusáról és állítólagos korábbi zugírászati ügyeirôl, mint az ÁPV Rt. és az önkormányzatok közötti vita lényegérôl. A véleményformáló publicisták megpróbálták beépíteni a politikai köznyelvbe a „tocsikolás” kifejezést; a nyegle, de azért komolykodó nyelvi lelemény a botrány lényegét lett volna hivatott jelölni, amelyet a korrupció szó csak pontatlanul képes körülírni. A kormányzat és a települési önkormányzatok közötti pénzügyi vitát – amely egyébként jogszerû és a kormány által is elismert önkormányzati követelés részleteirôl szól – két jogtanácsos „megcsapolja”. Mintha csak az államháztartás két alrendszere közötti pénzmozgás magánjogi alkudozás lenne, a jogtanácsosok látszólag egymástól függetlenül, hasonló ajánlatot tesznek a két ellenérdekû félnek. A követelések arányában járó jutalék, a sikerdíj összege így többé-kevésbé pontosan kalkulálható, legfeljebb az lehet kérdéses, hogy az milyen arányban oszlik meg a két tanácsadó között.
A kezdetben csak T. M. monogrammal illetett Tocsik Márta portréja sokáig rejtve maradt, csak hetekkel a botrány kirobbanása után jelent meg az elsô vele készült címlapfotós interjú a Népszavában. Közben az újságírók kinyomozták a jogásznô címét, körbevideózták a luxus erôdítményrendszerként ábrázolt társasházat, becsöngettek a lakásába, kifaggatták szomszédait. A Mai Nap még „mozaik” fantomképet is közzétett Tocsikról. Az arctalan jogásznô portréját gondosan megrajzoló gyûlöletkampány minden gátlást félresöpört. Amikor Tocsik Márta fényképe a Népszava hasábjairól végre szembenézett az olvasókkal, felismerhették benne a gonoszt, aki 804 milliót kasszírozott, ráadásul nem átallott sikerrôl beszélni. Az összeg kissé borsosnak tûnt a Bokros-csomag következtében 17 százalékos reáljövedelem-veszteséget elkönyvelni kénytelen átlagpolgár számára. Amikor Suchman Tamás miniszter rövid megfontolás után azt mondta, hogy a sikerdíj összege szokatlan, de törvényes, sokaknak tényleg ökölbe szorult a keze.
A modellszerû jelenség megnevezésére kieszelt „tocsikolás” kifejezés végül nem fogant meg a közbeszédben. Túlságosan brutálisnak tûnt a jogásznô verbális meglincselése, és túlságosan átlátszónak a szándék, hogy egyetlen, koncként odadobott személy fémjelezze a sokszereplôs történetet. A többi fôszereplô vala-
hogy megôrizhette tartását. A Tocsik-ügybe belebukó Suchman Tamás privatizációs miniszter vétlen vezéráldozatként távozhatott posztjáról. A Tocsik Márta által felvett sikerdíj jelentôs részét pártközeli cég számlájára átpumpáló Boldvai László mellett még az elsôfokú bírósági ítélet megszületése után is kiállt az MSZP; Budai Györgyöt, az „SZDSZ-hez közel álló üzletembert”, aki ugyanezt tette, még 1999 februárjában is nagyon tudta sajnálni Fodor Gábor, jóllehet kijelentését valódi
együttérzés diktálta. Még az ÁPV Rt. igazgatótanácsának éppen menesztett elnöke, Szokai Imre viselkedésében is volt valami karakán, amikor kesztyût vágott a parlamenti vizsgálóbizottság arcába. A Vektor Rt.-rôl és a Vektor Bróker Rt.-rôl alig esett szó, pedig a két „ikercég” közül az utóbbi társaság felügyelôbizottságának korábban tagja volt Akar László pénzügyi államtitkár is.
A Tocsik-botrány gyökerei 1989-re nyúlnak vissza. A Németh-kormány által elfogadott átalakulási törvény az átalakuló állami vállalatok alatt fekvô földingatlant az illetékes tanácsok tulajdonába adta. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tanácsok, késôbb pedig az önkormányzatok az adott vállalat átalakulási vagyonmérlegében szereplô belterületi föld értékének megfelelô üzletrész, illetve részvénycsomag tulajdonosai lettek. A jogszabályt kritikusai három dolog miatt bírálták. Igazságtalannak tartották, mert elônyhöz juttatta azokat a településeket, amelyek területén nagy értékû vállalatok voltak. Rámutattak arra, hogy a törvény nem vette figyelembe az átalakult vállalatok adósságát, így a vállalati vagyonmérlegekben a belterületi földek aránytalanul túlértékeltek voltak. Elôfordult az az abszurd helyzet is, hogy az adott önkormányzat egy csapásra többségi tulajdonosává vált a területén fekvô vállalatnak, és dönthetett annak további sorsáról. Végezetül azért bírálták sokan a jogszabályt, mert a bevétellel kapcsolatos várakozás felelôtlen költekezésre ösztönözhette az önkormányzatokat.
Az Antall-kormány sokáig halogatta a jogszabály végrehajtását, de tudnia kellett, hogy az állammal szembeni önkormányzati követelések felhalmozódása elôbb-utóbb kenyértörésre vezet, hacsak nem sikerül úgy módosítani a jogszabályt, hogy azt az önkormányzatok is elfogadják. Erre tett kísérletet Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség ügyvezetô igazgatója az általa kidolgozott képlet révén: a „Csepi-képlet” úgy kívánta korrigálni az egykori szabályozás legtöbbet bírált részét, hogy a vagyonmérleg passzíváját „rávetítette” a belterületi föld értékére.
A kormány elfogadta a javaslatot, és az 1992 nyarán megalkotott törvény olyan mértékben csökkentette az önkormányzatokat eredetileg megilletô vagyont, amilyen mértékben a vállalat teljes adóssága a vagyonrészt érintette. A jogszabály visz-szamenôleges hatályú volt, de egyben kompromisszumot is kínált az önkormányzatoknak, mivel egyúttal lehetôvé tette számukra, hogy a belterületi föld csökkentett értéke után ne csak értékpapírt, de készpénzt is kaphassanak, ha az utóbbit ítélik kedvezôbbnek.
Az önkormányzatok nem fogadták el az alkut, és perek százait indították az állam ellen. A szociálliberális kormány már több mint egy éve hivatalban volt, amikor a Legfelsôbb Bíróság precedensértékû ítéletében helyt adott a dunaújvárosi önkormányzat keresetének, és arra kötelezte az ÁPV Rt.-t, hogy a Dunafer kapcsán támasztott eredeti követelés teljes összegét fizesse meg a városnak. A Bokros-féle stabilizációs mûtét miatt kritikus hónapokat átélô Horn–Kuncze-kormánynak a legrosszabb pillanatban szakadt a nyakába a „Csepi-opció” összeomlása nyomán az önkormányzatok több mint 50 milliárdos követelése. Az SZDSZ-t kínosan érintette a jogerôs bírói ítélet révén bekövetkezett fordulat, mert a legnagyobb összegû követelésekkel fellépô városokat az elsô ciklusban többnyire a szabad demokraták kormányozták.
Az önkormányzatok most már vérszemet kaptak, a Tocsik-ügy elsô számú fôszereplôje, a Vektor Rt. pedig nyakába vette az országot, és azt ajánlotta a polgármestereknek, hogy átlagosan 10 százalékos sikerdíj ellenében peren kívül bevasalja a követelésüket az ÁPV Rt.-n. A Vektor Pénzügyi Tanácsadó Rt. 1993-ban alakult 50 millió Ft-os törzstôkével. A cég pontos listával rendelkezett az érintett önkormányzatokról, pontosan ismerte a vita tárgyát képezô vállalatokat és a belterületi földek értéke után támasztott követelések összegét. Ez volt a Vektor Rt. igazi tôkéje, és az a mimika, amivel megbízottai érzékeltették ügyfeleikkel, hogy ez és csak ez a cég képes eredményesen tárgyalni követeléseikrôl az ÁPV Rt.-vel. Hamar kiderült, hogy valóban így van. Részese volt az üzletnek a Vektor Bróker Rt. is, amely egyrészt megbízásokat fogadott el több önkormányzattól, másrészt pedig a Vektor Rt. esedékes sikerdíjának egy része is a Vektor Bróker Rt. számlájára került, amely jelentôs hozadékkal szaporította a teljes bevételt. Pénzügyi államtitkárrá való kinevezéséig a Vektor Bróker Rt. felügyelôbizottságának volt tagja Akar László is.
Eközben Tocsik Márta is megtette ajánlatát Szokai Imrének, az ÁPV Rt. igazgatótanácsa elnökének. ô is azt ajánlotta, hogy 10 százalékos sikerdíj fejében peren kívüli megegyezik az önkormányzatokkal. Arról természetesen nem lehetett szó, hogy a Csepi-képlet alkalmazásával bírják rá az alkura a polgármestereket, de meg lehetett kísérelni a kamatkövetelések lefaragását; ha az önkormányzatok hajlanak arra, hogy a jegybanki alapkamat helyett a Ptk.-ban rögzített 20 százalékos kamatot tekintsék tárgyalási alapnak, akkor gyorsan pénzükhöz juthatnak.
A fáma szerint Szokai átkísérte a jogásznôt Lascsik Attila akkori vezérigazgatóhoz, aki továbbküldte ôt Liszkai Péter vezetô jogtanácsoshoz. Az ÁPV Rt. igazgatótanácsa többségi szavazással jóváhagyta a megbízási szerzôdést, Tocsik pedig neki-láthatott a munkának a három különbözô csomagban megkapott akták ügyében. Igaz, a második csomag felbontása elôtt az igazgatótanács zártkörû, meghívásos versenytárgyalást hirdetett, részint, hogy fedezze magát, részint pedig azért, hogy csökkentsék a jogásznô sikerdíját egy degresszív kulcs beiktatásával. Suchman Tamás privatizációs miniszter pedig az elsô csomag „sikerét” látva körlevelet írt az érintett önkormányzatoknak, amelyben azt ajánlotta nekik, hogy a bírói út helyett inkább egyezzenek meg Tocsikkal.
A Vektor–Tocsik-összjáték tárgya mintegy 57 milliárd Ft vitatott követelés volt, ennek 10 százalékos sikerdíján osztozhatott a két „jogtanácsos”. A két Vektor cégnek értelemszerûen nagyobb volt a manôverezési lehetôsége, így elôfordult, hogy az átlagosan 10 százalékosnál magasabb sikerdíjat kötöttek ki. A Vektor Bróker Rt. például 1996-ban azt ajánlotta Debrecen szabad demokrata polgármesterének, hogy 17 százalékos (!) sikerdíjért behajtja a város követeléseit. Hevessy József polgármester aláírta a megbízási szerzôdést. A város ekkor már a fizetésképtelenség határára sodródott a pénzügyileg megalapozatlan beruházások és a túlméretezett, drága oktatási intézményrendszer fenntartása miatt.
Az elsô ciklusban Debrecent hárompárti liberális-konzervatív koalíció kormányozta, három, különbözô reszortért felelôs alpolgármesterrel, akik nyakló nélkül költekezhettek saját területükön, nem utolsósorban a belterületi földek után esedékes bevétel reményében. Az MDF-es alpolgármester elérte, hogy a város megvásárolja a volt szovjet katonai repülôteret abban a reményben, hogy azt majd idôvel Ferihegy tartalék repterévé fejleszthetik; felújították a város egyetlen megmaradt villamosvonalát, és tizenhat méregdrága Ganz-Hunslet luxus villamos-szerelvényt rendeltek. A fideszes alpolgármester az oktatásért felelt, és mindenképpen meg kívánta akadályozni a szakképzô iskolahálózat leépítését. Ugyanakkor Debrecenben megkezdôdött az ország legköltségesebb közoktatási beruházása, a Tóth Árpád Gimnázium új épületének közel 1,5 milliárd forintot felemésztô felépítése. A fényûzô iskolaépület tervének elfogadását ugyancsak a fideszes alpolgármester járta ki, miután a Svetits Katolikus Gimnázium visszakövetelte régi belvárosi épületét. A szabad demokraták érdekkörébe tartozott az ingatlankezelés és a városüzemeltetés. Gründoltak egy 51 százalékban osztrák tulajdonú hulladékkezelô vállalatot, a város pedig 15 évre szóló szerzôdést kötött a 49 százalékban saját tulajdonában lévô céggel. Sokak szerint az ország legdrágább hulladékkezelô rendszerét sikerült létrehozni.
Az új ciklusban közvetlenül újraválasztott Hevessy véget vetett a különféle ágazatok közvetlen pártellenôrzésének, és központosítani igyekezett a döntési jogköröket. Kelletlen koalíciós együttmûködése a mandátumok 45 százalékát birtokló szocialistákkal úgy kezdôdött, hogy felrúgta az elôzetes pártközi megállapodást, és nem volt hajlandó alpolgármesternek jelölni az MSZP debreceni erôs emberét. Nyolc hónap múlva a szocialisták beadták a derekukat, és a közgyûlés a polgármesterhez lojális szocialista politikust választott alpolgármesternek, aki kellemes partnere lett Hevessynek. A Vektor pontosan ismerte a város pénzügyi helyzetét, politikai erôviszonyait, és 17 százalékos sikerdíjat követelt. Az új ciklusban a város kritikus pénzügyi helyzetbe került, az adósságspirál beindult, az évi adósságszolgálat kamatterheit is csak újabb hitelek felvételével volt képes az ön-kormányzat törleszteni. A polgármester pontosan ismerte a Vektor Bróker Rt. politikai kapcsolatait, és aláírta a megbízási szerzôdést. A Vektor Bróker Rt. állta a szavát és 526 millió Ft tiszta bevételhez juttatta a várost, ennek fejében pedig 110 millió Ft sikerdíjat kasszírozott.
A szocialisták fegyelmit kezdeményeztek Hevessy József ellen, mert a polgármester közgyûlési felhatalmazás nélkül írta alá a szerzôdést. A Vektor cégek valamennyi szerzôdését testületi, illetve közgyûlési felhatalmazás nélkül írták alá a polgármesterek, sôt a szerzôdésekben az önkormányzatoknak le kellett mondaniuk ugyanazon szerzôdések megtámadásának jogáról is. A debreceni szabad demokraták válaszul felmondták a koalíciós szerzôdést, aminek nem volt különösebb súlya, mert a szocialista alpolgármester pártjával is dacolva támogatta Hevessyt, és hivatalában maradt. A polgármester kezét dörzsölte, megszabadult szövetségeseitôl, akiket az affér jobban megosztott, mint a közgyûlés egészét. Amúgy a város folytatta költekezô politikáját, a többletbevétel csak megerôsítette az önkormányzatot abban, hogy a kormány majd úgysem hagyja csôdbe menni Debrecent.
Összességében a két Vektor cég mintegy 2 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, Tocsik Márta bruttó 804 millió forintot. Mást nem engedtek az üzlet közelébe, az elsô két csomagban kizárólag a Vektor Rt. által patronált önkormányzatok voltak. A legkomolyabb rivális egy Horus Rt. nevû, 1995-ben alakult és „önkormányzati vagyonkezelésre” szakosodott cég volt, amely Miskolc, valamint öt budapesti kerület mintegy 1,5 milliárd forintos követelését igyekezett érvényesíteni. A Horus Rt. kapcsolta be az üzletbe az budapesti 1000. ügyvédi irodát, rábízva a jogi részfeladatok megoldását. Késôbb az ügyvédi iroda lett a Fôvárosi Önkormányzat képviselôje önálló sikerdíj ellenében. A Horus Rt. ügyfeleivel azonban az ÁPV Rt. csak azt követôen volt hajlandó foglalkozni, hogy a Vektor Rt „önkormányzataival” már létrejött a megállapodás. Ezt azonban az outsider potyalesô Horus Rt. már nem érte meg: a Vektor felfalta, 100 százalékban felvásárolta részvényeit, közvetlenül a botrány kirobbanása elôtt. Ungár Klára, a Horus Rt. felügyelôbizottságának tagja lemondott, a menedzsmentet az új tulajdonos azonnal eltávolította. Természetesen arra sem volt példa, hogy egy önkormányzat közvetlenül, a Vektor Rt. és Tocsik megkerülésével megegyezett volna az ÁPV Rt.-vel.
A Tocsik-ügyrôl szeptember elején írtak elôször a gazdasági lapok, a politikai botrányt Deutsch Tamás parlamenti sajtószemléje robbantotta ki. A hétrôl hétre hangosabb ellenzéki erénykórusra a kormány háromféle módon reagálhatott. Csatlakozhatott a fideszes, MDF-es vezérszónokok felháborodásához, feltéve, hogy volt hová visszavonulnia. A másik megoldás az ünnepélyes tagadás volt, míg a harmadik az egész ügy cinikus negligálása. Eleinte mindkét kormánypárt az elsô megoldást választotta. A miniszterelnök szemrebbenés nélkül menesztette az ÁPV Rt. egész igazgatótanácsát. Ezzel a lépéssel Horn a hozzá legközelebb állókat, az MSZMP volt külügyi osztályvezetôjét, Szokai Imrét és az ugyancsak diplomata múlttal rendelkezô Bessenyei Zoltánt, valamint Spanyol Józsefet egyúttal a vádlottak padjára is ültette. Ez sem volt elég, a Fidesz a miniszter fejét követelte. Két nap múlva Horn néhány sajnálkozó mondattal Suchman Tamást is a politikai süllyesztôbe küldte. Suchman bukását viszont a szabad demokraták fogadták leplezetlen elégedettséggel.
Két hét múlva világossá vált, hogy a politikai botrány java még hátra van. Kiderült, hogy Boldvai László szocialista képviselô és Budai György „SZDSZ-hez közeli vállalkozó” tavasszal benyújtották a számlát Tocsik Mártának, aki fizetett. Elôször Vitos Zoltán, az Arány Rt. vezetôje kereste fel a jogásznôt, és Boldvaira hivatkozva „alvállalkozónak” ajánlkozott. Az elsô csomagért kapott sikerdíj egyharmadát követelte. Tocsik felhívta Boldvai Lászlót, aki megerôsítette a fenyegetô „ajánlatot”, de arra kérte a jogásznôt, hogy ôt ne nagyon hívja telefonon, különösen ne a Köztársaság téri irodájában, inkább Vitos Zoltánnal tartsa a kap-csolatot. Másnap a jogásznô pontosan 118337261 forintot utalt át az Arány Rt. bankszámlájára. Májusban Budai György kereste meg Tocsik Mártát, és a Bajor sörözôbe invitálta. Budai György Boldvai Lászlóval együtt várta a jogásznôt, és újabb „alvállalkozót” ajánlott: közölte, hogy ha Tocsik nem utalja át a második csomagért kapott sikerdíj 80 százalékát, akkor elveszíti megbízását. Az összeget még Boldvai is sokallta, végül megegyeztek a sikerdíj 50 százalékában. Tocsik Márta ezúttal is pontosan fizetett: az Arány Rt.-nek és a Budai György által megjelölt újabb „alvállalkozónak”, az Utilitas Rt.-nek akkurátusan átutalt egyenként 112276700 forintot.
Október második felében Petô Iván pártelnök bejelentette, hogy az „SZDSZ egy tagja” is érintett a Tocsik-botrányban és felajánlotta lemondását. Az „SZDSZ egy tagja” Bernhard Barnabás volt, az Utilitas Rt. elnöke, korábban az SZDSZ Országos Tanácsának tagja és a párt zuglói szervezetének ügyvivôje. A szocialisták magatartása megváltozott, ettôl kezdve cinikusan semmibe vették az egész Tocsik-botrányt. Horn úgy érezte, hogy a Szokai-csapat és Suchman Tamás feláldozásával a maga részérôl eleget fizetett. Boldvai Lászlót a párt nem volt hajlandó dezavuálni, akkor sem, amikor Tocsik megtette terhelô vallomását és akkor sem, amikor visszavonta. Ártatlanságának „vélelmezése” odáig ment, hogy 1998 májusában ismét indították a választásokon. A cinikus botránymenedzselés technikáját a szocialisták teremtették meg, a Fidesz saját késôbbi ügyei kapcsán csak azt gyakorolta, amit a szocialistáktól a Tocsik-ügy hónapjaiban eltanult. A cinikus botránykezelés lényege: tagadni, amíg nincsenek perrendtartásszerû bizonyítékok, és az ártatlanság vélelmére hivatkozni, ha mégis elindul a büntetôeljárás. Ha esetleg jogerôs ítélet születik, akkor korábbi magatartása fedezi a pártot, bizonyítja, hogy jóhiszemûen bíztak a rajtakapott vétkezôn. A technikának van egy rejtett üzenete is, amely kijelöli a gyakorlatias politizálás és a morális elvek határát, és ugyanezt ajánlja a választóknak is. A fejlemények igazolták az MSZP taktikáját, a párt fél év alatt kiheverte a presztízsveszteséget. A következô évben a szocialista miniszterek már a kormány stabilizációs és külpolitikai sikereirôl számolhattak be, és a Tocsik-ügy szocialistákhoz vezetô elvarratlan szálai már keveseket érdekeltek.
Az SZDSZ taktikája ellenben végzetesnek bizonyult, a pártvezetés ünnepélyesen tagadott. Közben kiderült, hogy Budai György nem egyszerûen a Mérleg utcában forgolódó üzletember, hanem a párt 1994-es választási kampányának egyik menedzsere volt. Bernhard Barnabást, az Utilitas Rt. elnökét, az SZDSZ Országos Tanácsának volt tagját szoros kapcsolat fûzi Virág Attilához, aki az ÁPV Rt. október elején felállított igazgatótanácsában az SZDSZ delegáltja volt. Mindketten a párt zuglói szervezetének ügyvivôiként kezdtek politizálni. Zugló az SZDSZ egyik báziskerülete a fôvárosban, itt nyert fölényesen Petô Iván és Magyar Bálint 1990 tavaszán, de még 1994-ben is csak a második fordulóban gyôzte le Petôt jobb benyúlással Pécsi Ildikó. Az önkormányzat élén máig szabad demokrata polgármester áll. Az Utilitas Rt. székhelye eredetileg a párt Miskolci úti kerületi irodája volt. Bernhard és Virág közös cége, a Realgár Kft. csak 1996 szeptember 1-jén „jelentkezett ki” a Mérleg utcai székházból. Virág Attila alapítója volt a Társadalmi Párbeszéd Alapítványnak is, amely szintén részesült a sikerdíjból; az alapítvány kuratóriumának elnöke Bôhm András, a Fôvárosi Közgyûlés SZDSZ-frakciójának korábbi vezetôje. Petô Iván továbbra is tagadta a pártvezetés érintettségét, majd hirtelen fordulattal még a korábbinál is katasztrofálisabb érvvel hozakodott elô, mondván, hogy a Fidesz annak idején sokkal többet kaszált a székházeladáson, mint most a szabad demokraták. Nem fogta fel, hogy a Tocsik-ügy összegszerûségétôl függetlenül sodorja válságba az SZDSZ-t, a rajtakapott pártot nem lehet azzal mentegetni, hogy mások még többet lopnak.
A Tocsik-botrány az SZDSZ-t megbénította, erkölcsi hitelét aláásta, önbizalmát szétzúzta úgy, hogy talán soha nem tudja összeszedni magát. A párt 1996 ôszétôl – legalábbis mostanáig – megszûnt jelentôs politikai tényezôje lenni a magyar parlamenti arénának, szavazóinak háromnegyede a Fideszhez pártolt. Azóta is visszhangzik a kérdés, vajon mi volt az a végzetes mozzanat, ami miatt a döntôen mégiscsak szocialista érdekek által gerjesztett Tocsik-ügy kizárólag a szabad demokratákat sebezte csaknem halálra. A kérdésre kétféle válasz adható.
Az egyik teória szerint az SZDSZ közönsége számára a morális elvek és a józan gyakorlatiasság határát nem lehet tetszés szerint tologatni. A Tocsik-ügy kapcsán megismert közpénzeket fosztogató technikákat morálisan felháborítónak tartották, és amikor kiderült, hogy az SZDSZ is jócskán belekeveredett az ügybe, a szabad demokrata törzsszavazóknak egy életre megrendült a bizalmuk a pártban. Nem láttak ugyanis morális garanciát arra, hogy ez nem ismétlôdhet meg, legfeljebb csak jogi garanciákban bízhattak, és a kettô között nagy különbség van.
A másik típusú okoskodás abból indul ki, hogy az SZDSZ elôször a városi önkormányzatokban került hatalmi pozícióba, a Tocsik-ügy kapcsán besározódott csoportok az önkormányzatokban szocializálódtak. Ez a közeg pedig nagyon más, mint a minisztériumok, kormányhivatalok világa. Az önkormányzatokat vagyonhoz juttató törvények voltaképpen virtuális vagyon átadásáról rendelkeztek, amely-nek tényleges értéke, forgalomképessége, pozitív vagy negatív hozadéka beláthatatlan volt. A virtuális vagyongazdálkodási stratégia kidolgozása megoldhatatlan feladat volt az önkormányzatok számára, viszont a városházák környékét ellepték a vagyonkezelés nyereséges üzletágaira szakosodott cégek. Megbízást vállaltak lakások elidegenítésére, lakások és nem lakáscélú helyiségek bérének beszedésre, építési telkek értékesítésére, ingatlanfejlesztésre. A tevékenység hasznát nemcsak a jutalék biztosította, de a pénzhasználat és a spekulációs nyereség is. A Tocsik-ügy kapcsán megismert közpénzeket fosztogató technikák régtôl ismertek voltak az önkormányzatok környékén, és sokan nem is értették, hogy miért kell olyan nagy ügyet csinálni a Vektor közvetítôi sikerdíjából, ami csak abban különbözik más eljárásoktól, hogy közvetlenül kormányzati kapcsolatokból húz hasznot.
Budai György nevéhez fûzôdik például a város egyik legszemtelenebb ingatlanspekulációs ügylete. Igazgatója volt a Corvin Egyetem Alapítványnak, amely Zemplényi Ferenc fôvárosi SZDSZ-es képviselô közvetítésével rávette a Fôvárosi Önkormányzatot, hogy támogassa egy liberális magánegyetem létrehozását Budapesten. Elhitették a Városházával, hogy az egyetemalapítást befolyásos német politikai és pénzügyi körök támogatják. A fôvárosi vezetôk a Ferencvárosi Önkormányzathoz fordultak, amely a fejlesztés reményében hajlandónak mutatkozott ingyen rendelkezésre bocsátani egy üres telket a Tûzoltó utcában. 1992 februárjában a Ferencvárosi Önkormányzat szerzôdést kötött a Corvin Egyetem Alapítvánnyal, amelyben az önkormányzat évi 100 forintos névleges díj ellenében 99 évre elôbérleti jogot biztosít az alapítványnak a telekre. Fél évvel késôbb még a leendô egyetem „alapkövét” is lerakták, az eseményre pedig eljött Göncz Árpád köztársasági elnök is. Érdemleges fejlemény ezt követôen már nem történt, az alapítvány a középsô Ferencvárosban elindított városfejlesztési akciótól várta a környék és a telek felértékelôdését. A szerzôdés ugyan egyetem építésére szólt, de az alapítvány arra számított, hogy idôvel majd szép árat kérhet azért, hogy lemond az elôbérleti jogról.
Tocsik Márta sem volt idegen a fôvárosi önkormányzatokban, szakértôként bábáskodott például az Erzsébetvárosi Vagyonkezelô Rt. koncepciójának kidolgozásában. Az 1994-ben létrehozott vagyonkezelô 8 százalékos jutalékért vállalkozott a helyiségbérek akkoriban évi 800 millió forintra rúgó bérleti díjának beszedésére, de a megbízást nyomban továbbadta egy Ingatlan Számadó Kft. nevû alvállalkozónak, amely további 4 százalékos jutalékért hajlandónak mutatkozott el is végezni a munkát. Az alvállalkozó részvénytársaságot két brókercég hozta létre minimális
1 milliós alaptôkével; az rt. az alvállalkozói szerzôdés szerint a tárgyhó 1. és 15. között befolyt bérleti díj összegével csak a következô hó 16-án köteles elszámolni a vagyonkezelônek. A jutalékot is beleszámolva tehát a cég állandóan 100 millió
Ft-ot tarthat a számláján. Ehhez képest a Vektor–Tocsik-üzlet köznapi történet.
A választók más elvek szerint értékelik lakóhelyük önkormányzatának teljesítményét, mint a kormány politikáját. Önkormányzati pozíciói miatt az SZDSZ is régóta kettôs mércével mért, és ezt a Tocsik-ügy kapcsán nem volt képes elfedni. Az SZDSZ-es érdekeltségû cégek, szabad demokrata igazgatótanácsi, felügyelôbizottsági tagok nem voltak korruptabbak, mint mások, csak a párt vezetése nem fogta fel, hogy ez ebben az esetben nem mentség.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu