Három olyan feltétel van, amely elsõdlegesen meghatározza az újságírás minõségét és teljesítményét egy szabad, nyílt társadalomban. Elõször is a források, másodsorban a jogi és politikai rendszer, amely az újságírás szabadságát garantálja, és védelmet nyújt neki, harmadsorban pedig az újságírók közösségében általánosan elfogadott szakmai normák, amelyek mind a mindennapos ténykedéseikben, mind határhelyzetekben szabályozzák viselkedésüket. Az alábbiakban meg fogom mutatni, hogy ez a három feltétel miként függ össze az újságírói munka minõségével.

Minõség és teljesítmény

Elõször is hadd magyarázzam el, hogy mit értek az „újságírói munka minõsége” alatt. A „minõség” szó (vagy ennek az angolszász szerzõk által preferált változata, a „teljesítmény”) arra utal, hogy valamit rögzített kritériumok, normák alapján ítélünk meg. De min alapulhatnak ilyen értékítéletek általában a média és különösen az újságírás esetében? Léteznek-e olyan kritériumok, amelyek alapján elválasztható a jó újságírás a gyengétõl? Tapasztalt újságírók bizonyosan azt állítanák, hogy igenis léteznek. Ôk legalábbis általában képesek arra, hogy elsõ látásra felismerjék a jó újságírói teljesítményt. De hogyan lehet ezt a széles körû tapasztalaton alapuló intuitív megérzést explicitté tenni?
Kommunikációelméleti kutatásokban alaposan körbejárták ezt a problémát az elmúlt tíz évben (l. például Hillve, Majanen és Rosengren 1997; Hagen 1995; Ishikawa 1996; McQuail 1992; Schulz 1996). Vannak olyan publikációk is, amelyek az újságírói munka  minõségének empirikus, kvantitatív vizsgálatára szolgáló módszereket írnak le. Többféle megközelítés létezik ezen a területen. Az egyik a szakmában dolgozókkal folytatott interjúkon alapszik, és arra tesz kísérletet, hogy felfedje a tapasztalaton alapuló ítéletek mögött meghúzódó mechanizmust (pl. Albers 1992, Weber és Rager 1994), a másik az olvasók reakciója alapján méri a minõséget (pl. Tebert 2000), a harmadik megközelítés pedig a médiatörvényekbõl indul ki, és a normákkal egybevágó médiateljesítményekbõl, illetve a minõségi újságírói produktumokból próbál normákat megállapítani (Schatz és Schulz 1992). Egy további megközelítés ezeket a sztenderdeket általános társadalmi normákból és értékekbõl kísérli meg deduktív úton levezetni (McQuail 1992).
Mint azt McQuail Media Performance (1992) címû alapmunkája meggyõzõen bizonyítja, az újságírói munka minõségének kritériumai szorosan kapcsolódnak egy szabad, demokratikus társadalom alapértékeihez, úgymint szabadság, egyenlõség, szociális biztonság és rend. Ezek az értékek a felvilágosodás korából, illetve a XVIII. és XIX. század nagy demokratikus forradalmaiból származnak, s ezeken alapulnak a modern demokratikus társadalmak alkotmányai és jogrendszerei – beleértve a tömegkommunikációt és a médiát érintõ törvényeket.
A következõkben röviden felvázolom a minõségi kritériumok és a demokratikus alapértékek összefüggését, mégpedig elsõsorban a függetlenségre, a sokszínûségre és az objektivitásra – mint az újságírás alapvetõ minõségi kritériumaira – koncentrálva.
A függetlenség, a sokszínûség és az objektivitás meglehetõsen absztrakt normák, amelyek bizonyos mértékig össze is függnek egymással. Függetlenségrõl két értelemben beszélhetünk: mint függetlenség valamitõl és mint függetlenség valamiért (McQuail 1992: 110). Az elõbbi nem csak az államtól való függetlenséget jelenti, hanem a nyomásgyakorló csoportoktól, a hirdetõktõl és a tömegmédiumok tulajdonosaitól való függetlenséget is, különösen amennyiben hatalmas cégláncokról vagy trösztökrõl van szó. Az utóbbi értelemben a függetlenség azt jelenti, hogy képesek vagyunk érdekvédõként vagy ellenõrzõ funkcióban fellépni.
A sokszínûségnek is két aspektusa van, amelyek részben függetlenek egymástól: a tartalom sokszínûsége és a hozzáférés sokszínûsége. A tartalom sokszínûsége (a pluralitás) különbözõ dimenziókban értelmezhetõ: a nézetek, a témák, a személyek és csoportok vagy a földrajzi régiók szerint. A hozzáférés sokszínûségének követelménye azt jelenti, hogy minden releváns társadalmi csoport és politikai szereplõ számára elérhetõvé kell tenni a tömegmédiát. Ez utóbbit szokták a tömegmédia fórum funkciójának is nevezni. Az egyenlõ hozzáférés azt jelenti, hogy minden csoport egyenlõ figyelmet kap a médiában – terjedelemben vagy idõben. Az arányos hozzáférés ezzel szemben arra utal, hogy az egy csoportra jutó figyelem arányos a csoport valóságos jelentõségével vagy méretével. Ennek a két elvnek különös jelentõsége van a választási kampányok idején, amikor a hírekben és a kampányokról szóló beszámolókban a különbözõ politikai pártokra jutó figyelem kritikus kérdés.
Az objektivitás talán a legproblematikusabb minõségi kritérium, részben azért, mert egy meglehetõsen vitatott filozófiai fogalomra emlékeztet. Van azonban mód arra
– mint azt Westerstahl (1983) bebizonyította –, hogy az objektivitás fogalmát konkrétabb terminusokra bontsuk, amelyek közelebb állnak az újságírás napi gyakorlatához. Elsõ lépésben különbséget teszünk a tárgyilagosság és a részrehajlás hiánya között: míg az elõbbi tovább osztható az igazság és a relevancia aspektusaira, addig az utóbbi a kiegyensúlyozottság és a semleges prezentáció közötti különbségtételre ad lehetõséget.
Ez az elméleti keret, amely McQuail kitûnõ elemzésére támaszkodik, kijelöli az ezen fogalmak között fennálló logikai kapcsolatokat. Fontos funkciója, hogy meghatározhatja és ösztönözheti a minõségi kritériumok operacionális definíciójának fejlesztését. Egy ilyen definíció pedig arra használható, hogy empirikus kutatásokban mérhessük a tömegmédiumok teljesítményét, például az újságriportok, a televíziós programok és más médiamûfajok termékeinek minõségét.

Források

Az idevágó alapvetõ feltétel nagy általánosságban úgy fogalmazható meg: kielégítõ források. Nyilvánvaló, hogy az újságírói munka minõsége függ az anyagi forrásoktól, nevezetesen a kiadó költségvetési lehetõségeitõl vagy technikai felszereltségétõl. Minél több pénz áll egy újság vagy egy rádió rendelkezésére, annál több riportert tud alkalmazni, és annál több hírügynökségnél tud elõfizetni. Ez pedig azt jelenti, hogy sokrétûbbek és pontosabbak lehetnek a beszámolók. Egy modern belsõ kommunikációs rendszer, illetve az internethez és más külsõ adatbázisokhoz való hozzáférést garantáló számítógéprendszer is hasonló hatással jár.
A források közé számítom – közgazdasági szakkifejezést használva – a „humán tõkét” is, vagyis a tehetséges és képzett újságírógárdát. Ez pedig az újságírószakma utánpótlási mechanizmusainak, illetve a szakmai képzés infrastrukturális fejlettségének függvénye. Jó oka van annak, hogy a demokratikus társadalmakban az újságírók felvételét nagyobbrészt külsõleg nem szabályozzák. A média sokszínûségének megõrzése érdekében biztosítani kell az újságírószakmába való bekerülés szabadságát, ennek legcélravezetõbb módja pedig az újságírók önkiválasztása. Az önkiválasztásos módszer az újságírás minõsége szempontjából akkor hatékony, ha a szakma nem csak a különbözõ társadalmi csoportokból és rétegekbõl érkezõ emberek számára vonzó, hanem a magasan kvalifikált szakemberek számára is. Az újságírók pályaválasztási motivációival foglakozó empirikus tanulmányok kimutatták, hogy ezt a pályát nem annyira az anyagi lehetõségek teszik vonzóvá, mintsem az a nagyarányú függetlenség, amelyet az újságírók egy szabad társadalomban általában élveznek. Ehhez társul az önmegvalósítás lehetõsége, illetve a társadalmi befolyás. Ezért aztán joggal gondolhatjuk, hogy az ezen célok érdekében mozgósított források jótékony hatással lesznek a minõségi újságírásra.
A jó újságíró rendelkezik megfelelõ irányú adottsággal és érdeklõdéssel, de még jobb színvonalú újságírást eredményezhet, ha a tehetséges, motivált fiatalok megfelelõ képzésben részesülnek. Ez a nézet az Amerikai Egyesült Államokban már a század elején meghonosodott, Nyugat-Európában újabb keletû. Az újságírás oktatásának színvonala számos európai államban javult, új egyetemi újságíró szakok és szakiskolák születtek. Feltételezik, hogy a jobban képzett újságírók hatékonyabban képesek az objektivitás, az igazság, a fairség és a semlegesség minõségi normáit alkalmazni, és – mindenekelõtt – jobban ragaszkodnak ezekhez a normákhoz mindennapos munkájuk során.

Jogi és politikai rendszer

Az újságírói munka minõsége és teljesítménye függ egy ország jogi és politikai berendezkedésétõl is. De az, hogy egy országnak demokratikus alkotmánya van, nem automatikusan produkál minõségi újságírást. Sokkal fontosabb az, miként jelennek meg a demokratikus elvek az ország jogrendszerében és a jogalkalmazás gyakorlatában, illetve az, hogy mennyire határozzák meg a politikai intézményrendszert és a politikai élet szereplõinek viselkedését.
Egy a független és objektív újságírást szolgáló jogrendszernek elsõsorban is az egyéni kommunikáció szabadságát kell garantálnia, vagyis az információhoz való hozzáférés szabadságát, valamint az önkifejezés és a nézetek terjesztésének szabadságát. Másodsorban az újságírókat megilletõ különféle privilégiumokra, õket védõ törvényekre van szükség, nevezetesen arra, hogy az informálódás jogát érvényesíthessék a különféle állami szervekkel szemben, továbbá arra, hogy megtagadhassák a tanúvallomást bírósági perekben (informátoraik védelmében), valamint arra, hogy a szerkesztõségek védelmet élvezhessenek a nyomozó szervekkel szemben.
A minõségi újságírói munka harmadik alapvetõ feltétele, hogy a média védett legyen az állami ellenõrzéssel és a nagy hatalmú nyomásgyakorló csoportokkal és üzleti vállalkozásokkal szemben. Elkerülhetetlen, hogy az állam mindennemû cenzúráról lemondjon. Sõt mi több, a média tulajdonosai között sem szerepelhetnek az állam képviselõi, a politikai pártok, a bankok vagy üzleti csoportok (kivéve természetesen az olyan médiumok esetében, amelyek ezen szervezetek, alkalmazottaik vagy tagjaik belsõ információszükségletének kielégítésére szolgálnak). Ezek a szervezetek a tömegmédiumok tartalom- és személyzeti politikáját sem befolyásolhatják résztulajdonukon vagy a vezetõ testületeken keresztül. Egyébként sérülhet a média pártatlansága és sokszínûsége, mindenekelõtt ellenõrzõ funkciójában, vagyis a politikai és gazdasági hatalom ellenõrzése és kritikája terén.
Végezetül az is fontos, hogy az újságíró-társadalmat megvédjük a nemkívánatos fejleményektõl magán a médiarendszeren belül, különösen a koncentrációs folyamatoktól. A koncentráció ugyanis korlátozza a versenyt a médián belül, és így csökkenti a média sokszínûségét, illetve a médiumok egymás felett gyakorolt ellenõrzését. Márpedig mind a médiumok közötti verseny, mind a kölcsönös ellenõrzés csökkenése befolyással lehet az újságírói munka minõségére.
Ezért a trösztellenes- és a médiatörvények feladata a kartellek és monopóliumok kialakulásának megakadályozása a médiapiacon, illetve a vertikális és horizontális koncentrációs folyamatok – vagyis a médiahatalom kereszttulajdonlásokon keresztüli akkumulációjának – megnehezítése.

Szakmai normák

Az újságírói munka minõsége függ a külsõ körülményektõl, elsõsorban is a rendelkezésre álló forrásoktól, de a médiarendszer környezetét adó jogi és politikai berendezkedéstõl is. Ezeket az aspektusokat már áttekintettem a fentiekben.
Egy harmadik aspektus, amelyre az alábbiakban szeretnék kitérni, a szakmai elkötelezettség szintje, pontosabban fogalmazva azon normák és értékek megléte, amelyeket az újságírók adottnak vesznek, és amelyek mindennapos ténykedéseiket irányítják. Itt olyan elvekre gondolok, mint az alábbiak, amelyek a BBC produceri irányelvei között szerepelnek:
– Minden releváns tényt figyelembe kell venni, hogy a riportban vagy tudósításban elhangzottak minél jobban közelítsenek az igazsághoz.
– Ha egy ügy ellentmondásos, akkor minden releváns nézetet és tényt figyelembe kell venni.
– Amennyiben hibát követünk el, akkor azt õszintén és világosan be kell ismernünk.
– A privátszféra szentsége tiszteletben tartandó, megsértése csak akkor elfogadható, ha az igazolhatóan egy magasabb közjót szolgál.
Az ilyen jellegû szabályok jelentõsége a minõségi újságírás szempontjából különösen jól látható az újságírás határterületein, ahol a média a jó ízlés és a szociális normák megsértésébõl profitál – a bulvárlapok, a kereskedelmi rádiók és tévék esetében. A félreértések elkerülése érdekében leszögezném: egy nyitott és szabad társadalomban elkerülhetetlen az ilyen médiumok jelenléte. Együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy mindig lesznek olyan médiumok, amelyek a kereskedelmi siker érdekében visszaélnek a szabadsággal és a privilégiumokkal. A kulcskérdés az, hogy mindezeket olyan normasértésekként kezelik-e, amelyek folyamatos kritikát vagy egyenesen büntetést vonnak maguk után.
Ez pedig azt feltételezi, hogy megfelelõ törvényi szabályozás biztosítja mindenekelõtt a magánszféra hatékony védelmét, s hogy léteznek a média önszabályozásának olyan intézményei, például ombudsman, sajtótanács, szakmai etikai kódexek és szakmai szervezetek, amelyek az etikai normák betartása felett õrködnek. Továbbá az is fontos, hogy az újságírók többsége betartsa a szakmai normákat, és informálisan szankcionálja megszegésüket, például azzal, hogy a normaszegõk elvesztik szakmai hírnevüket.
Az is fontos, hogy az olyan médiumok léte, amelyek a normák megszegésébõl kísérelnek meg tõkét kovácsolni, mindössze marginális jelenség maradjon. A többségnek a minõségi és szociálisan érzékeny újságírás elkötelezett hívének kell lennie. Ezen túl pedig léteznie kell néhány vezetõ orgánumnak, amelyek az egész médiarendszer számára teremtenek normákat: minõségi napilapok, értelmiségi hetilapok, rádió- és tévéadók, amelyek a társadalmi felelõsségvállalás, a köz szolgálata és az elszámoltathatóság normáival összhangban mûködnek (l. Bertelsmann, 1995).

Következtetések

A minõségi újságírás léte tehát alapvetõen három feltétel függvénye: a megfelelõ források elérhetõsége, a tömegmédiumok függetlenségét védõ és garantáló jogi és politikai rend, illetve a szakmai normák betartása. Az újságírói munka minõségének legfontosabb kritériumai továbbá a sokszínûség és az objektivitás.
Ebben a kontextusban az újságírói munka és a tömegmédiumok mûködésének értékelése a kommunikációkutatások kulcsfontosságú területe. Hadd fejezzem be gondolatmenetemet egy, a médiák teljesítményére irányuló kutatásokkal kapcsolatos gyakorlati megjegyzéssel. Mint említettem, van mód arra, hogy pontosan definiáljuk az újságírás minõségi kritériumait, majd ezeket olyan operacionális definíciókká alakítsuk, amelyek felhasználhatók az empirikus vizsgálatok során. Véleményem szerint fontos és gyümölcsözõ vállalkozás lenne különbözõ országok újságírásának összehasonlító minõségvizsgálatát elvégezni. Ilyen kutatások eredményeképpen lehetõség nyílna arra, hogy sorrendet állapítsunk meg ezen országok között egyrészrõl egy-egy médium minõsége, másrészrõl pedig a médiarendszer egésze minõségének vonatkozásában. Ennek nem pusztán deskriptív szempontból lenne jelentõsége, hanem kiinduló pontként szolgálhatna azon okok kutatásában, miért olyan gyenge bizonyos médiumok vagy bizonyos országok teljesítménye az újságírói munka minõsége terén.

Irodalom

Albers, Robert (1992): Quality in Television from the Perspective of the Professional Program Maker. Studies of Broadcasting, No. 28, 7–75. o.
Bertelsmann Alapítvány, kiad. (1995): Television Requires Responsibility. Vol. 2: International Studies on the Structural Factors Ensuring Responsible Television. Gütersloh: Bertelsmann Foundation Publishers.
Hagen, Lutz M. (1995): Informationsqualität von Nachrichten. Messmethoden und ihre Anwendung auf die Dienste von Nachrichtenagenturen. Opladen: Westdeutscher Verlag.
Hillve, Peter, Peter Majanen és Karl Erik Rosengren (1997): Aspects of Quality in TV Programming. European Journal of Communication, 12, 291–318. o.
McQuail, Denis (1992): Media Performance. Mass Communication and the Public Interest, London: Sage.
Schatz, Heribert és Winfried Schulz (1992): Qualität von Fernsehprogrammen. Kriterien und Methoden der Beurteilung von Programmqualität im dualen Fernsehsystem. Media Perspektiven, No. 11, 690–712. o.
Schulz, Winfried (1996): Qualität von Fernsehprogrammen. In: W. Hömberg and H. Pürer (eds.): Medien-Transformation. Zehn Jahre dualer Rundfunk in Deutschland. Konstanz: UVK Medien, 45–59. o.
Tebert, Miriam (2000): Erfolg durch Qualität. Programmcontrolling beim WDR Fernsehen. Media Perspektiven, No. 2, 85–93. o.
Weber, Bernd és Günther Rager (1994): Zeile für Zeile Qualität. Was Journalisten über Qualität in der Zeitung denken. In: G. Rager, H. Haase and B. Weber (eds.), Zeile für Zeile – Qualität in der Zeitung. Münster: Lit, 1–15. o.
Westerstahl, Jörgen (1983): Objective News Reporting. General Premises. Communication Research, 10, 403–424. o.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu