Hogyan befolyásolja
és tükrözi a média az európai integrációt
és az Európával való azonosulást? Elõsegítik
vagy akadályozzák ezt a folyamatot az Európáról
folyó nemzeti médiaviták? Mi a tétje azoknak
a csatáknak, amelyek a nemzeti és európai szándékok,
illetve identitásalternatívák között dúlnak?
Elõ tudják-e segíteni a nemzeti híradások
a nyilvánosság politikai és kulturális azonosulását
Európával? Hogyan tálalják az egyes országok
a különféle problémakörök európaizálódását?
– Ezek voltak a fõ kérdései annak a – francia, német,
ír, olasz, holland, spanyol, svéd és brit média-kutatóintézetekkel
együttmûködésben zajlott – kutatási programnak,
amelyben az Európáról szóló híreket
figyeltük két egyhetes idõszakban 1999-ben, a nyolc
ország négy napilapjára, fõbb közszolgálati
és kereskedelmi televíziós csatornáinak fõ
mûsoridejében sugárzott híradóira koncentrálva.
A kutatás során
az európai identitás fogalmának a mai szakirodalom
elfogadottnak számító jelentését használtuk:
Európát tágan értelmeztük, olyan egységként,
amelybe az EU-n kívül természetesen beletartoznak az
Európában élõ különféle népek,
beleértve a nem európai származásúakat
is.
A nemzeti média hagyományosan
nagy szerepet játszik a „nemzet megalkotásában”, mégpedig
három eszköz együttes alkalmazásával: ahogyan
megszólít egy adott csoportot; ahogyan kialakítja
az adott országra, nemzetre vonatkozó hírstruktúrát;
és ahogyan bemutatja a külvilágot. Mivel az üzleti
és a politikai elitnek szóló orgánumokon túl
páneurópai média nem létezik, nincs olyan meghatározott
európai csoport, amelyet a média az európai gazdasági
és kulturális kérdések kapcsán kollektív
módon szólítana meg. De ha a hírpiac nem is
tud aktívan-kezdeményezõen közremûködni
az európai identitás és az integráció
mélyítésében, mégis tanulságos
lehet annak vizsgálata, hogyan tud hozzájárulni a
média a maga információs, felvilágosító
és szórakoztató funkcióival az európai
identitás kialakításához. Annál is inkább,
mivel kialakulóban van a specifikusan európai kérdések
köre, érdemes tehát összehasonlításokat
végezni, mi az egyes országok médiakoncepciója
az adott témák vagy események tálalásakor,
hogyan és milyen mélységben tudósítanak
ugyanarról a hírrõl. Az, hogy már találni
azonosságokat, a nemzeti médiák európaizálódásának
újabb jeleként értelmezhetõ.
A kutatásban használt
módszer kvantitatív és kvalitatív elemzési
módok együttesét használta. A vizsgált
két, egyhetes idõszakra vonatkozó kvantitatív
elemzéseket és kvalitatív összefoglalót
politikusokkal és médiaszereplõkkel készített
interjúk egészítették ki. E kutatás
eredményeit foglalom össze röviden jelen írásomban.
Európa-hírek: „külföld” vagy „belföld”?
A vizsgálat idõszakában
az Európáról szóló hírek témái
között a következõk domináltak: koszovói
válság, sport és kultúra, EU-ügyek, európai
parlamenti választások. Az Európa-hírek mennyisége
nagyban eltért az egyes országokban: a listát Németország
vezette, ahol, elsõsorban a sajtóban, rengeteg Európa-specifikus
vagy Európára vonatkozó híradat volt, miközben
mennyiségileg az olasz média figyelt a legkevésbé
az európai kérdésekre. Kiderült az is, hogy a
televízió és a sajtó fókusza némileg
különbözik: például a dioxin-botrány
sokkal érdekesebb tévéhír, mint mondjuk az
Európai Monetáris Unió (EMU) és a közös
kül- és biztonságpolitika (CFSP), amelyek viszont fontos
helyet foglaltak el a sajtóban.
Az összehasonlítás
azt is feltárta, hogy a különbözõ orgánumok
az EU-híreket nem egyformán kategorizálják:
a legszembetûnõbb eltérés, hogy a hírek
többsége egyes országokban a „külföld” rovatban
található (Hollandia), míg másutt a „hazai”
hírek között (Írország, Olaszország
és Franciaország). Lehet úgy érvelni, hogy
az európai hírek „belföldiként” történõ
kategorizálása a nemzeti politikai és kulturális
hírek európaiasodását jelenti, de ugyanígy
annak a számlájára is írhatjuk, hogy az európai
híreket elsõsorban a hazai helyzet fényében
nézik, a nemzeti érdekekre koncentrálva.
Az olyan általános
kérdésekrõl való tudósítás,
mint az európai integráció, állampolgárság
vagy identitás, nagyon ritka mind a nyolc országban. Az ARTE
– mint „európai” tévécsatorna – gyakrabban tesz utalást
ezekre a fogalmakra. Az „európai identitás” mint kifejezés
általában csak a minõségi sajtóban jelent
meg, fõként Franciaországban és Németországban.
Európai parlamenti választások: csak semmi politika
Az országos választások
ritualizált folyamatot jelentenek, amelyben a média egyre
jelentõsebb szerepet játszik. Az európai parlamenti
választások kapcsán megvizsgáltuk, hogyan kezeli
a média az ilyen rítusokat a nemzetek feletti szinten, s
milyen szerepet játszik az európai állampolgárság
fejlõdésében.
Korábbi tanulmányok
kimutatták, hogy a választásokról szóló
médiabeszámolók hagyományosan a politikai szereplõk
hazai kérdésekre koncentráló kampány-stratégiáit
tükrözik, s a választói magatartás általában
a hivatalban lévõ kormányt minõsítõ
egyfajta referendum.1 Ilyen jelenséget a vizsgált országok
közül leginkább Spanyolországban, Írországban
és Olaszországban észlelhettünk. Írországban
néhány képviselõjelölt nyíltan
„kimondta, hogy a választásokat olyan lehetõségnek
kell tekinteni, ahol a választók kifejezhetik véleményüket
az ország jelenlegi kormányának teljesítményérõl”.
A spanyol és olasz média szintén a belföldi politikai
játszmákra és stratégiára figyelt, viszont
az Egyesült Királyságban zajló kampányokat
a fõbb politikai pártok Európával kapcsolatos
vegyes nézetei uralták. A választásokra vonatkozó
hírek viszont egy országban sem foglalkoztak az EU legfõbb
politikai kérdéseivel. A választási kampányokról
szóló beszámolók eltértek abból
a szempontból is, milyen mértékben utaltak más
tagállamokra; a legátfogóbb a francia és a
svéd sajtó volt.
Az újságírók
a beszélgetések során arra mutattak rá, hogy
a politikai hírek általában valamely álláspont
megjelenítését és „megszemélyesítését”
igénylik. „Mindig óriási feladat az eseményekrõl
vonzó beszámolót adni. Máskülönben
az olvasó elveszíti érdeklõdését.
Bizarr ezt mondani, de lehet, hogy a válságoknak, korrupciónak
stb. köszönhetõ, hogy Európa jobban érdekli
az embereket” – jegyezte meg egy holland újságíró.
Bár a nemzeti politika
és a belpolitikai témák még uralják
a kampányokat, számos kísérlet történt,
hogy európai perspektívából közelítsenek
a választásokhoz. A sajtóban választási
útmutatók jelentek meg, vázolták az egyes pártok
EU-kérdésekben elfoglalt álláspontját,
és beszámoltak a kampány állásáról
más országokban. Ilyen cikkek jelentek meg például
a skóciai Heraldban; az Irish Times-ban; a spanyol El Pais, El Mundo,
ABC címû lapokban; a holland NRC Handelsblatban; a német
Süddeutsche Zeitungban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, és
kevésbé a Westdeutsche Zeitungban; illetve a francia Le Monde-ban.
A többi tagállamról
a francia és svéd sajtó közölte a legátfogóbb
képet.
Koszovói válság
A koszovói válság
felvetette a békével, stabilitással és az EU
keleti bõvítésével, valamint a NATO jövõbeli
európai szerepével kapcsolatos kérdéseket,
de a vita mélységét és természetét
tekintve már igen sok eltérés volt, aszerint, hogy
a hagyományok és régi szövetségek, illetve
a jelenlegi aggodalmak és érdekek milyen módon befolyásolták
az újságírókat. Olaszországban például
a konfliktus vitát gerjesztett az „Európa-koncepciókról”,
az „európai integrációról” és az „európai
identitásról”, illetve a háborús hírekben
az „európai biztonsági identitásról”. Az ír
és a svéd médiában pedig ezek a viták
a semlegesség kérdései körül forogtak. A
brit lapok beszámolói viszont meg sem kísérelték
az európai integrációról szóló
tágabb politikai és gazdasági vitákat összekapcsolni
a balkáni eseményekkel, még a The Times vagy a The
Guardian sem volt képes erre. A spanyol média viszont azzal
tûnt ki, hogy a többi országnál hangsúlyosabban
figyelte az orosz álláspontot Aznar miniszterelnök moszkvai
látogatása kapcsán. A francia tévé fõ
mûsoridejében harminc-kilencven másodperces hírsorozat
mutatta be az európai vezetõk együttmûködését
és lehetséges nézetkülönbségeiket
Koszovóról, a német média figyelmének
középpontjában pedig a belsõ viták álltak
(a kormányzó Zöld Párton belüli kritikák
Joschka Fischer külügyminiszterrel szemben, illetve az a politikai
dilemma, hogy küldjenek-e szárazföldi csapatokat Koszovóba).
A háború alatti
tudósítások nyomán körvonalazódott
egy bizonyos „Európa”-koncepció, amelyet az Egyesült
Államokkal való részleges szembenállás
jellemez. A jövõ „Európájáról”
szóló általánosabb fejtegetések Európát
inkább egy tágabb koncepcióként, eszmeként
fogják fel, semmint konkrét politikai vagy földrajzi
térként.
Vízválasztó
volt az egyes országok között, hogy mennyit foglalkoztak
az európai közös biztonságpolitika kérdésével:
Franciaországban viszonylag sokat, Nagy-Britanniában viszont
szinte semmit, ami természetesen történelmi és
tradícióbeli különbségekben gyökerezik.
Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a „nemzetbiztonsági
identitás” még nem adta át helyét „európai”
megfelelõjének; még ott sem, ahol vita folyt az európai
biztonsági politikáról, ott is „nemzeti” szemszögbõl
értelmezték a kérdést, mint Olaszországban,
ahol az európai problémákra olasz megoldást
kínáltak.
Gazdasági kérdések
Az európai integráció
mindmáig nagymértékben gazdasági kérdés
volt, érthetõ tehát, hogy az Európával
foglalkozó hírekben mindenütt lényeges szempont
a gazdaság. A megfigyelt idõszakokban fontos hír volt
az euró értékének változása a
nemzetközi valutapiacon. Míg az egységes valuta nyilvánvalóan
központi kérdése a gazdasági integrációs
folyamatnak, a valuta az integráció egyik politikai aspektusa
is. A nemzeti valuták a nemzeti identitás fontos jelképei,
leginkább a britek, németek és franciák számára,
ami befolyásolja az Európai Monetáris Unióról
(EMU) folytatott vitákat. Németországban a korábbi
fenntartások ellenére, mióta az eurót bevezették,
Európa olyan mindennapi téma lett, ami a kormány adminisztratív
feladata. Az Egyesült Királyságban, ahol az EMU-hoz
való esetleges csatlakozás még most is vitás
kérdés, az EMU kulcsszerepet játszott az európai
parlamenti választások idején lefolytatott politikai
eszmecserékben. A The Sun, amelyet a politikusok a brit közvélemény
érzékeny barométerének tartanak, az 1997-es
parlamenti választások elõtt átállt
Tony Blair Új Munkáspártjához, ennek ellenére
továbbra is erõsen ellenezte a szorosabb politikai és
gazdasági európai integrációt, és gyakran
bírálta Blairt „Európa-párti hitvallásai”
miatt. A lap úgy állítja be magát, mint az
angol font harcos védelmezõjét és az EMU kérlelhetetlen
ellenzõjét: olyan fõcímekkel közöl
cikkeket, mint A font csak nálunk van biztonságban, amivel
a konzervatív ellenzéket segíti a brit valuta feladása
elleni kampányában.
A többi országban
viszont, különösen az „Eurózónában”,
az EMU-t nemcsak hogy nem kérdõjelezik meg, hanem az euró
egyenesen az Európáról szóló általános
beszédmódot is átformálja. Olaszországban
úgy vélték, hogy „az egyetlen kérdés,
amelyet igazán »európainak« tekinthetünk,
az az euró hullámzásai, vagy általánosabban
szólva a gazdasági kérdések, amelyek kapcsolatosak
az EU egységes valutájával, illetve az EBESZ jelentései”
– áll az Olaszországot elemzõ kutatási beszámolóban.
Melyik Európa releváns?
Kétségtelen,
hogy az újságírók munkájuk során
igyekeznek széles látókörben foglalkozni Európával,
de a híreket a politikai napirendek és szerkesztõi
döntések is befolyásolják. A vizsgált
országokban Európa más és más aspektusai
relevánsak. Egyes országokban Európa jobbára
csak az Európai Uniót jelenti, de egyes esetekben – például
az ír sajtóban – gyakorlatilag lehetetlen megállapítani,
hogy a szerzõ „Európa” alatt a geográfiai területet
érti, vagy az Európai Unió intézményeit.
Érdekes következtetéseket kínál az is,
hogy mely országokról esik a legtöbb szó az európai
választások kapcsán. Kiderült, hogy az Egyesült
Királyság – Franciaországot és Németországot
megelõzve – a leggyakrabban elemzett ország, annak ellenére,
hogy az Egyesült Királyság az európai politikai
kérdéseket „izolacionista” és „nemzeti” szemszögbõl
értelmezi. A legtöbb figyelmet az ír média fordítja
az Egyesült Királyságra, de az EMU-val összefüggésben
a britek válnak „egyéb” kategóriájúvá
az írországi európai hírekben. A francia, holland
és svéd médiában Németország
fordul elõ a legsûrûbben.
Az EU-n kívüli
országokkal, elsõsorban a tagjelöltekkel, a német
média foglalkozott a legszélesebb skálán, de
sok utalást találhatunk az ír médiában
is, részben a bõvítés írországi
hatásaival kapcsolatban. A német média természetesen
a határaitól keletre elhelyezkedõ országokról,
a Cseh Köztársaságról, Lengyelországról
és Magyarországról tudósít leginkább.
Az egyes országok
tehát eltérõek abból a szempontból,
hogy az Európáról szóló tudósítások
milyen mértékben épülnek be a hírközlésbe:
megfigyelésünk szerint a német sajtó és
a vizsgált többi állam közt szakadék húzódik.
Mennyiség tekintetében az olasz média tekinthetõ
a legkevésbé európaiasodottnak, habár a közös
európai kül- és biztonságpolitikáról
szóló viták fontos helyet foglaltak el az olasz sajtóban.
Az újságírókkal folytatott beszélgetésekbõl
kiderült, mi az akadálya annak, hogy Európáról,
elsõsorban az EU-ügyekrõl mélyebben és
bõvebben tudósítsanak. Az európai politikai
kérdések komplexek, és a tudósítóknak
nehézséget okoz meggyõzni az otthoni szerkesztõket
arról, hogy a sztorijaik fontosak. A hírek általános
„kommercializálódása” miatt a médiasztoriknak
„nemzeti sarokpont” és „személyiségtörténet”
kell, vagy a botrány, esetleg a pánik egy eleme, mint például
a kergemarhakór, a dioxin, korrupció, a Bizottság
lemondása vagy háború. Európai politikai vagy
kulturális esemény ritkán élvez prioritást
a televíziós hírekben, hacsak nem felel meg a fenti
kritériumoknak.
A többi európai
néprõl és kultúráról való
beszámolókból kiderül, hogy a sportesemények
a legszélesebb körben ismertetett „európai jelenségnek”.
Az utazás, kultúra, irodalom és zene szintén
fontos téma, de talán inkább abból a szempontból,
hogy más kultúrák „árucikké” válnak,
és nem ismeretterjesztõ funkciót töltenek be.
Nem meglepõ, hogy a kulturális és utazási cikkekben
elsõsorban a mediterrán országok szerepelnek. A spanyol,
francia és olasz média azonban még ilyen megközelítésben
is keveset foglalkozik más európai országokkal. Ez
az „említési index” persze leginkább a földrajzi
közelség függvénye: Írország számára
például a legfontosabb európai szomszéd Nagy-Britannia.
A vizsgált idõszakban a bevándorlás és
menekültek kérdése csak a koszovói menekültekre
korlátozódott, ami abból a „rutinból” következik,
hogy a „másikra” csak háború vagy válság
esetében figyelnek. A médiaszakemberekkel és politikusokkal
készült interjúkból kiderült, sokan nem
is tartották fontosnak, hogy a hírmédia „felvilágosító”
beszámolókat közöljön kultúrákról
konkrét események hiánya esetén, jóllehet
néhányuk úgy vélte, a híreknek konfliktusokról
való tudósítások esetében több
„háttérinformációt” kell nyújtaniuk.
Az „európai nyilvánosság”
kialakulását mérhetjük azon is, mennyire nõ
az átfedés az országos hírek között.
Az egységes valuta és a gazdasági hírek fontos
példa, bár fõleg az eurózóna országaiban.
Az európai választások jelentõsége nõ,
fõleg a minõségi sajtóban. De az európai
perspektíva politikai kérdésektõl és
országoktól függõen eltérõ lehet.
Az európai integráció és az Európával
való azonosulás folyamatát a hírek tematikája
és a nemzeti elitek vitája befolyásolja – akárcsak
a média erõfeszítései, hogy a nemzeti határokon
túl szélesítsék ezeket a vitákat.
Ez az írás a „Building Bridges between Cultures” projekt beszámolója alapján készült a düsselforfi Európai Média Intézet és az amszterdami Európai Kulturális Alapítvány támogatásával. Az utóvizsgálati programot („Europe in the Media”) a WDR finanszírozza hat országban, melynek keretén belül a hírtelevíziós programokat kutatjuk az Európáról szóló viták témáinak és szereplõinek vizsgálatával. Ezek a programok relevánsak az EU kelet-európai bõvítésével kapcsolatos EU-szintû információs kampányok megindítása miatt is.
1 Jay Blumler: Communicating to Voters: Television in the first European Parliamentary Elections, London, Sage, 1983, Leroy, P. and Siune, K.: The role of television in European elections: the cases of Belgium and Denmark, in: European Journal of Communication, Vol. 9., 1994, 47–69. o.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu