Eörsi László
A „szabadnépesek”

Jegyzetek

A SZÉKHÁZ ELFOGLALÁSA

A Szabad Nép székháza már október 23-án az események egyik központja volt. A tüntetôk behatoltak az épületbe, kidobálták és elégették a sajtótermékeket, könyveket. A hatalom azonban kiemelt fontosságúnak tartotta az objektum megôrzését, és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia mintegy 100 fôvel (harc nélkül) bevonult és berendezkedett az épület védelmére. Október 28-án ezt az egységet visszarendelték, és a Corvin köziek elleni támadásra készítették fel. Helyüket a Pf. 9497. sz. alakulat vette át Seres Ernô fôhadnagy vezetésével.
Október 29-én, az esti órákban érkezett ide Dudás József gépészmérnök, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, hogy kinyomtassa 25 pontos programját és röplapjait. Ekkor már mintegy 100 fônyi fegyveres csoportot tudhatott maga mögött. Mivel az épületben nyomda és telefonközpont volt, Dudás úgy döntött, hogy itt kialakítja a Nemzeti Bizottmány bázisát. Valószínûleg megállapodtak a kirendelt katonai egységgel abban, hogy együttesen átveszik az objektum ellenôrzését.1 A következô napokban Dudás politikai és – korábbi barátai, ismerôsei segítségével – lapszerkesztôi tevékenységet folytatott, miközben fegyveresei megszervezték az épületben a belsô és külsô ôrséget, valamint a járôrszolgálatot. Parancsnokuk Kovács András szerszámkészítô volt, aki – Marton György elektrotechnikus-parancsokhelyettessel és néhány Széna téri felkelôvel együtt – Budán a Nemzeti Bizottmány megalakulásakor csatlakozott Dudáshoz, mivel egyetértett a célkitûzéseivel.2 Ugyanezen a napon, 29-én Bocskay Imre ôrnagy engedélyével Haraszti Tibor hadnagy és Andrásy ôrmester vezetésével a 9497. sz. alakulat több katonája már kimondottan Dudás támogatására, a nyomdászok biztosítására érkezett a Szabad Nép székházához. Ekkoriban hatalmas káosz uralkodott az épületben, s ez a nyomdai munkát is jelentôsen akadályozta.3
Dudás politikai szerepe napról napra jelentôsebbé vált. Önálló folyóiratot jelentetett meg, fegyveres erôvel rendelkezett, sôt – egyedül a civil parancsnokok és forradalmi vezetôk közül – még Nagy Imre kormányfôvel is tárgyalt október 30-án a Parlamentben. Igen rövid idôn belül országosan ismertté vált. Azt szerette volna elérni, hogy ismerjék el ôt a budapesti felkelôk fôparancsnokának, de ennek nem volt realitása. Mi több, még a saját fegyveresei felett sem diszponált egyértelmûen, mivel Kovács Andrásék értésére adták, hogy a munkájukba nemigen engednek beleszólást. („Dudáskám, te foglalkozz a politikáddal, mi majd foglalkozunk a rendcsinálással!”) Az elsô napokban még – ha súrlódásokkal is, de – eredményes volt az együttmûködés. Dudás parancsokat nem osztogathatott, de bizonyos feladatok megoldásával megbízta fegyvereseit, akik azokat önállóan hajtották végre. Mivel csak a Nemzeti Bizottmány elnöke volt ismert, a belsô viszonyokról a kívülállók mit sem tudtak. Csak az ô aláírása szerepelt az itteni felkelôk igazolványán, a „Dudás-csoport” elnevezést használták, s ez mindmáig megmaradt – a fentiek alapján helytelenül. Helyesebb a „szabadnépesek” kifejezés, amit Baló A. Péter javasolt.
Az objektum elfoglalása többekben ellenérzéseket váltott ki, sôt egyes fegyveres szervezetek offenzívára készülôdtek. Egy újságíró Solymosi János alezredestôl kért segítséget, aki „terepszemlére” kirendelt oda két harckocsit és 25 fônyi gyalogságot. Másnap ugyanaz az újságíró látogatta meg, és arról számolt be, hogy a rend helyreállt az épületben, de Dudást mégiscsak le kellene tartóztatni. Átfogó támadásra azonban – a HM támogatásának hiányában – nem kerülhetett sor. Kopácsi Sándor október 30-án valószínûleg Münnich Ferenc utasítására a Szabad Nép-székház „felszabadítására” indult. Kopácsi ezredes azonban el akarta kerülni a konfrontációt, ezért a vele lévô felkelôkkel színlelt csetepatét rendezett. A MEFESZ nemzetôrsége is támadásra készült a székház ellen. „Már a hídon voltunk, amikor lefújták a parancsot.” Végül is a székház védôi megmenekültek a „külsô” veszélyektôl.4 Ugyancsak október 30-án a csoportból többen részt vettek a Köztársaság téri pártközpont ostromában, de errôl nincsenek részletes forrásaink.5

A „FEJVADÁSZOK” ÉS A „BÁRÁNYKÁK”

A székház fegyveresei 120-150-en voltak.6 Magjuk a Széna térrôl jött át október 29-én, a többiek útközben, a székház épületében és környékén csatlakoztak hozzájuk. Mintegy 80-100 állandó tag volt, a többiek cserélôdtek. A mindenki által Bandinak hívott Kovács András vezérségét senki nem vitatta. Biztos fellépésén, energikusságán, keménységén kívül mellette szólt a katonai rátermettsége, sôt háborús tapasztalata is: 13 évesen, az ostrom idején, a Vannay-zászlóalj tagja volt. Mindez már az elsô napon megmutatkozott, amikor a vezetése alatt rövid idôn belül megszilárdult a fegyelem. A vezetésben tizenöten segítették a munkáját.
A csoport az ôrszolgálat megszervezése után – Kovács fôparancsnok részvételével – megkezdte az ÁVH-s pártfunkcionáriusok felkeresését és elôállítását. Ezt a tevékenységet Dudás József tiltakozása ellenére végezték, elszántabban, mint általában más fegyveres csoportok. A székházban nem is egy ilyen osztag alakult. Tagjaik közül többen közvetlenül a forradalom elôtt vagy a forradalom idején szabadultak tiszapalkonyai fogságukból. E „különleges csoportok” közül legismertebb az 53 éves Pálházi Ferenc kazánfûtô által vezetett „Fejvadászok” raja volt. Pálházi ugyancsak harcolt 1945-ben a Vannay-zászlóalj kötelékében, innen ismerte Kovács Andrást, akivel véletlenül találkozott 31-én, és így került ide.7 Az osztag kíméletlenebbnek mutatkozott, mint a hasonló szerepet betöltô rajok általában. Erre magyarázat lehet, hogy olyan megkeseredett, gyûlölet vezérelte tagokból verbuválódott össze, akiket az államvédelmisek korábban súlyosan megkínoztak, meggyötörtek. A „Fejvadászok” közé tartozott Felcser Sándorné Szabó Mária autóbusz-kalauz, Lôrincz Sándor esztergályos, Kovács József („Jocó”), aki október 28-án szabadult Tiszapalkonyáról,8 Vasvári Sándor raktáros, Zsitka József, a fiatal, kétméteres „Góliát”, és valószínûleg Varga Rezsô segédmunkás is, aki november 2-án szabadult ki a Markó utcából. Állítólag itt volt még három fegyveres, akik korábban a francia idegenlégióban szolgáltak. A „Fejvadász-brigád” létszáma 25-35 fô lehetett. November 2-án Kovács András utasítására a Corvin Áruházban rendezkedtek be, és a feladatukhoz tartozott az épület belsô rendjének biztosítása is. A „Fejvadászok” mindvégig a többi alegységtôl elzárkózva, titkolódzva tevékenykedtek.
A „Báránykák” lényegesen kevésbé ismertek, mint a „Fejvadászok”. Közvetlenül a fôparancsnok irányítása alá tartoztak, voltaképpen testôrgárdaként, mivel „Bandi” ezt a 20-30 fônyi csoportot tartotta a legmegbízhatóbbnak. Együtt jártak a városban portyázni, de megnevezni egyiküket sem tudja.9 A 17 éves Kalivoda Istvánt néhány forrás Kovács András testôreként említi, de nem tudjuk, hogy ô a „Báránykák”-hoz tartozott-e.
Egy belügyi feljegyzés szerint hasonló feladatokat látott el egy kb. 20 fôs csoport is Balassa Sándor vezetésével, aki a forradalom kitörése elôtt szabadult szintén Tiszapalkonyáról. E forrás arról tudósít, hogy ÁVH-sok után kutatva október 31-én átkutatták a New York palotát, november 1-jén pedig a Majakovszkij u. 54. sz. épületet. Ez utóbbi akciót Andrásy Gyula honvéd ôrmester szervezte, és Balassán kívül Szabó Jenô technikus, Sztankó János lakatos és mások hajtották végre. Balassa még november 4-e elôtt eltûnt a székházból.10
A felsoroltakon kívül még mások is folytattak ilyen tevékenységet, lehetséges, hogy a fent említett osztagok kötelékében. Közülük Sárközi Károly („Csoki”) szobafestô, aki 29-éig Várpalotán szolgált sorkatonaként, ezért azonnal rajparancsnoksággal bízták meg, Tornyi László autószerelô, Preisz Zoltán szerszámlakatos, Fogarasi Rudolf, Hortobányi Menyhért, Ollé János neve fordul elô még a forrásokban. Tornyi, Preisz, Fogarasi, Hortobágyi Tiszapalkonyáról szabadult a forradalom idején. Az egyik forrás szerint Preisz Kovács András futárja és közvetlen alárendeltje volt.11 Ô tett javaslatot november 2-án arra, hogy Sarkadi István ügyészt, valamint a tiszapalkonyai BV-ôrség több tisztjét, így Székely ôrnagyot, Berecki hadnagyot, Nyerges fôhadnagyot, Dorogi és Nagy hadnagyokat fogják el, mint ÁVH-sokat. Sári József postai alkalmazott november 1-jén került a székházba, ô fôleg a nyomdában ôrködött.
A begyûjtô csoportok mellé megszervezték a fogdaszolgálatot. Kovács András megbízta a Szabad Nép-székház fegyvereseinek szolgálatvezetôjét, Kulutácz Mátyás villanyszerelôt (aki október 27-én szabadult Tiszapalkonyáról), hogy rendezzen be két szobát a foglyok részére. (Andrásy Gyula ôrmester és Kulutácz hasonló szerepkört töltöttek be: mindketten szolgálatvezetôk és ôrségparancsnokok voltak.) Az egyik volt fogoly szerint e helyiségeket nem ôrizték, vagyis az épület beosztottjai közül bárki bemehetett. A fenyegetések ellenére a rabok elôtt politikai és más jellegû vitákat rendeztek, több esetben még az ô véleményüket is kikérték.12
Herencsár Lajos ÁVH-s beosztottat 31-én délelôtt 8-10 fegyveres kereste fel az Erzsébet királyné útján lévô lakásában. Mivel azonnal átadta nekik a pisztolyát, a felkelôk eltekintettek a házkutatástól. Állítása szerint az egyik „látogatója” állandóan követelte, hogy akasszák fel.13
Czimmer Zoltánt a Tanács körúton fogták le szintén 31-én. A rendôrségi igazolványát nem fogadták el, miként a sofôrjéét sem. Elmondása szerint a Szabad Nép-székházban feltett kézzel a falhoz állították. Volt olyan felkelô, aki el akarta engedni ôket, mivelhogy rendôrök, mások viszont továbbra is ÁVH-soknak tartották ôket. Késôbb Kovács András durván rájuk támadt, majd átadta ôket Pálházinak, aki szintén fenyegetôen lépett fel.
Hollósi Péter BM-dolgozó Akácfa utcai lakásában november 1-jén hatan (közöttük egy szomszéd is) házkutatást tartottak, majd feleségével, nevelt fiával és két vendégével együtt szállították be. Négyüket azonnal elengedték, Hollósit, Szabó Károly volt ÁVH-sal (aki a BM Bács-Kiskun megyei fôosztályánál volt fôosztályvezetô ) Pálházi Ferenc és Kalivoda István átadta a BRFK fôosztályának.14
Puskás Sándor ÁVH-s hadnagyot november 1-jén állították elô.15 Puskás, kijelentette, hogy ôt semmi törvénytelenség nem terheli, a forradalom hívének vallotta magát, és valahogy megnyerte a felkelôk bizalmát. Fegyvert nem kapott, de a következô két napon Kovács Andrásnak segített az ÁVH-s foglyok kihallgatásában, jegyzôkönyvvezetésben, így a parancsnok politikai tanácsadójává vált. A többiek elfogadták ezt a helyzetet, Puskást „Bandi kisávósá”-nak nevezték.
A harcok idején már nem tartózkodott ott: Kovács András küldte haza, hogy megkímélje az várható veszélyektôl.16
Pálháziék a Makarenko utcában kutattak az ÁVH-sok után, akik ekkorra már elmenekültek innen. A BM nôi szállójánál már nagyobb sikerrel jártak: Márton Erzsébetet, Bereczki Lenkét és Nagy Terézt, Hatala Józsefnét elôállították, felelôsségre vonták ôket, ám pár óra múlva már szabadulhattak.
Belügyi források szerint Kiss Imre ÁVH-s vagy rendôr is a „fejvadászok” fogságába került, valamint (Pálházi szerint) még négy személy az V. kerületi Október 6., illetôleg a VII. kerületi Felsôerdôsor utcából, de e foglyok sorsáról semmilyen további ismereteink nincsenek. A fent említetteknél nyilvánvalóan több foglyot gyûjtöttek össze, de több adattal nem rendelkezünk.
Valószínûleg elterjedt a városban, hogy a Szabad Nép-székházban ÁVH-sokat ôriznek, mivel gyakran megesett, hogy idegenek idehozták a gyanúsnak ítélt embereket. Zsögöd Andor tisztviselôt – valamilyen feljelentés alapján – Kovács Ferenc17 társaival vitte a „fejvadászokhoz”. Innen tehergépkocsival elszállították, hogy feljelentôjével szembesítsék, de útközben megszökött.
Szemes Jenôné Szalai Juliannát, a Corvin Áruház párttitkárát és propagandistáját Sárpataki Ödön és Podkoniczky István áruházi dolgozók (akikrôl korábban kedvezôtlen káderjelentést adott le) 31-én öt-hat fegyveressel elfogták és inzultálták: „Téged keresünk, te piszok, te szemét, te rákosista, sztálinista”. A Szabad Nép-székház II. emeletére vitték, de a kísérôket nem engedték be a helyiségbe. Szemesnét – vallomása szerint – órákon keresztül mozdulatlanul a falhoz állították. Állítása szerint ekkor mintegy tucatnyi ôrizetes volt ott. Menekülésérôl két verziót ismerünk. Szemesné állítása szerint el akarták szállítani valahová, de a Sztálin úton valamilyen járôrök feltartóztatták a gépkocsit, és ô a szóváltást kihasználva megszökött. A másik változat szerint Szemesnét kihallgatása után szabadon engedték.18
Ádok Antal ÁVH-s századost október 30-án a Ráday utcai egyetemi nemzetôrség tagjai (Szemes Pál, Vörösmarty Zoltán, Hegedûs Lóránt) fogták el, és vitték a Szabad Nép székházába. Szidták, falhoz állították, 26-28 fokos szobában télikabátra még bundát is felvetettek vele, megpofozták – vallomásai szerint a többi fogollyal is rosszul bántak –, majd éjszaka átszállították a Markó utcai fogházba.
Abban megegyeznek a források, hogy a fékeveszett ÁVH-ellenes közhangulatban a letartóztatottakkal szemben durva hangnemet használtak, fenyegetôztek,19 a bántalmazásról már lényegesen kevesebb szemtanú tett említést,20 de olyanok is akadnak, akik szerint még a fegyverszünet idején megöltek volna foglyokat.21 A szemtanúk és résztvevôk túlnyomó többsége azonban cáfolja ezt a vádat. Dudás kétszer tett látogatást a foglyoknál, és igyekezett mérséklôen hatni.22 Késôbb november 3-ig átkísérték ôket a Deák téri fôkapitányságra, vagy az ORK Jászai Mari téri épületébe. Ezt Dudás kezdeményezte, és ebbe Kovácsék is könnyen beleegyeztek.23
November 1-jén a ZMKA-ból Rónyai Sándor mûszaki hadnagy javaslatára Kiss Jenô, Kovács László századosok és Székfy Szilárd hadnagy csatlakoztak fegyveresen a „szabadnépesek”-hez. Andrásy ôrmester a három tisztet egy-egy raj élére állította, az egész osztag irányításával a régebbi csoporttag Rónyait nevezte ki. Feladatul az utcai rend biztosítását kapták. November 3-án Kovács András azzal bízta meg ôket, hogy a meglévô szakaszokat, szakaszparancsnokokat katonai szempontból ellenôrizzék, és segítsenek a kiképzésben, a fegyverismeret elsajátításában. (Elôzôleg szabadkozott, hogy szakaszparancsnokká nem nevezheti ki ôket, mivel a jelenlegiek – akik korábban itt voltak – megsértôdhetnének.) Hozzátette, hogy parancsadási joguk nincs, csak észrevételezési joguk, és észrevételeiket neki tehetik meg.
Kizárólag a katonák vallották késôbb azt, hogy a Szabad Nép székházában óriási volt a szervezetlenség és a fegyelmezetlenség. Szerintük: „Kovács András eléggé kapkodó volt, tervei megvoltak, de konkrét intézkedéseket ô sem tett a fegyelem megszilárdítására. […] Tanácsot kért tôlünk az épületben lévô tûrhetetlen állapotok korrigálására.”24
Rajtuk kívül volt még egy katonai alegység, egy szakasznyi lövész, akiknek egy hadnagy volt a parancsnokuk. Az ô felügyeletükre bízták a „szabadnépesek” két géppuskáját.
Egy kis létszámú katonai csoport elôbb Halmai Róbert fôtörzsôrmester, majd 1-jétôl Andrásy Gyula ôrmester vezetésével a székház III. emeletén egy közepes hatósugarú rádió adó-vevôt üzemeltetett, ide csak a kezelôk léphettek be.
Egy hat-, késôbb tízfônyire bôvülô osztag – Rákóczi Sándor volt politikai fogoly irányításával – a beszerzéssel foglalkozott. A kôbányai konzervgyárból állítólag erôszakkal elhoztak kb. 50 mázsa konzervet (a székházban konyhát mûködtettek), és a BM Lendvai utcai szállásáról ruhákat, matracokat, pokrócokat stb. Mindezekrôl azonban a periratokban nincs említés, miként arról a 30-35 fônyi portyázó, késôbb harcoló osztagról sem, amelynek Kovács András egyik helyettese, Szilágyi Gyula („Sziszi”) flottillahadnagy volt a parancsnoka.25
Az ôrszolgálatról és a csoport többi tagjáról csekély forrásanyagunk van.26 Az ôrséget Andrásy ôrmester és Kulutácz Mátyás irányította, idetartozott Balázsi József kômûves, Kalmár József lakatos, aki késôbb sofôrködött, Hircz Lajos autóbusz-kalauz, Révai Péter motorszerelô.27 Ide vezényeltek két Práter utcai rajt is, hogy ôrizzék az épületet, és biztosítsák az újság elôállítását. Csak azokat engedték be, akiknek igazolványán a „Magyar Forradalmi Bizottmány” bélyegzôje volt. Emellett rendszeres járôrszolgálatot láttak el. Az épület fényképezését is meg kellett akadályozniuk. Kovács András különösen az olyan felvételeket tiltotta, amelyeken fegyveres felkelô látszik. Mivel ôk is részt vettek házkutatásokban, elôállításokban, többen ôket is „fejvadászok”-nak hívták.28
Fontos szerep jutott a két titkárnônek, Horváth Juditnak (vagy Júliának) és Miksi Marának, akik mindvégig segédkeztek a parancsnoknak.
A szóbeli források alapján Burai Zoltán, Baji József, Kenessey Csaba és mások is a csoporthoz tartoztak.

A SZABAD NÉP-SZÉKHÁZ-CSOPORT ÉS A NEMZETôRSÉG

A Szabad Nép-székház forradalmárait, az ott lévô újságírókat, dolgozókat, fegyvereseket a külvilág számára szinte kizárólag Dudás József jelenítette meg – mind kedvezôtlenebbül. Az alábbiakban ezt a folyamatot csak a fegyveres testületekkel kapcsolatban foglalom össze, hozzátéve, hogy mindez összefüggött Dudás megítélésével a politikai és kulturális körökben.
Az elsô intô jel október 31-én a Forradalmi Karhatalmi Bizottságnak a Kilián laktanyában lezajlott értekezletén mutatkozott meg. Részint azzal, hogy Dudás személyesen nem jelent meg, de fôként azzal, hogy képviselôje bejelentette: a „nemzeti bizottmányosok” nem kívánnak belépni az akkor alakuló egységes nemzetôrségbe. Ezt követôen Maléter a kiközösítés mellett érvelt,29 és a pesti felkelôparancsnokok is szinte kivétel nélkül mind súlyos kritikával illették Dudást. Mindössze a Széna tériek árultak el lojalitást irányában.
A következô napokban tovább folytatódott Dudás és ennélfogva a Szabad Nép-székház elszigetelôdése. A csoport továbbra is kivonta magát a Nemzetôr-parancsnokság kötelékébôl, és semmibe vette annak elôírásait. Dudás saját kezû aláírásával ellátott igazolványokat osztott szét fegyveresei körében (s juttatott azokból a Széna téri felkelôknek is). Nem mutatott semmilyen együttmûködési hajlandóságot a környezô felkelôcsoportok vezetôivel. Jóval idôsebb volt náluk, és gazdag politikai tapasztalatainak birtokában valószínûleg úgy érezte, hogy minden további nélkül engedelmességgel tartoznak neki.30 Ôk viszont mindinkább ellenszenveztek vele.
Mindeközben fokozatosan romlott a kapcsolata Kovács Andrással, a székház fegyveres parancsnokával is. Dudás részint nem értett egyet a csoport fô tevékenységével, a „fejvadászattal”, de nyilván ettôl függetlenül sem akart belenyugodni abba, hogy mind csekélyebb a befolyása a fegyvereseinek irányításában.31 Kovács András szerint Dudás egyáltalán nem értett a katonai kérdésekhez, de a bizalma egyébként is megrendült benne, mivel úgy látta, hogy gyakran váltott szövetségest, vagyis köpönyegforgatónak tartotta, aki nem képviseli konzekvensen a forradalom érdekeit. Dudás pedig így jellemezte vetélytársát: „…teljes felelôsséggel mondhatom, hogy ez egy igen veszélyes ember, mert minden egyes cselekedetét csak a személyes bosszú érdekei vezették. […] Jellemét tekintve egy feldühödött anarchista típus, olyan anarchista, akinek sikerült fegyvert szerezni, s azt ellenôrzés nélkül használhatja. Felhasználta a zavart, saját személyi bosszújának kielégítésére.”32
Október 31-én Dudás felkérte Arnóczki Pál századost, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tisztjét, hogy beosztottjaival fegyverezze le Kovácsot és a fôbb hangadókat, és vegye át az objektum biztosítását. Másnap a százados tíz tisztjével meg is jelent a székházban, de a konfrontációt nem vállalta, miután Kovács világossá tette, hogy semmiképp sem adja át a vezetést a tiszteknek.
Mindezek ellenére Dudás és Kovács között ekkoriban nyílt kenyértörésre nem került sor, együttesen beszélték meg a teendôket.33
November 2-án a Külügyminisztérium megtámadásáért tévedésbôl Dudást tették felelôssé, és Király Béla, a Nemzetôrség parancsnoka a HM-ben letartóztatta. Miután a félreértés kiderült, Dudás a kedvezô pillanatot arra használta fel, hogy a tábornok közremûködésével megszabaduljon Kovács Andrástól, hogy eltávolításával a fegyvereseket engedelmességre bírja.34 Kovácsot a Fô utcában le is tartóztatták, s a periratok szerint Király Béla elgondolása alapján kelepcébe csalták: Dudásné35 üzente telefonon, hogy Kovács kísérje át valamelyik ÁVH-s foglyot.36 Az érintett ezt kategorikusan cáfolja. Elmondása szerint az egyik helyettesét vitte oda önként, miután összeverte, mert az megbecstelenítette a forradalmat,37 és ezért tartóztatta le ôt Butkovszky Emmánuel, a Fô utcaiak parancsnoka.38 Valószínûbb azonban az elôbbi változat, vagyis, hogy fondorlattal fogták le. Másnap reggel azonban szabadon engedték.39
Mindeközben a Nemzeti Bizottmány elnökének presztízsvesztesége már megállíthatatlan volt. A Külügyminisztériumnál történt incidensért a közvélemény – a bizonyítékok ellenére – ôt okolta, majd különféle híresztelések következtében ôt tették felelôssé a Nemzeti Bank kifosztásáért, a Köztársaság téri pártház ostromáért és egyebekért is. A politikai és katonai vezetés döntött arról, hogy Dudást mindenképpen végérvényesen kimozdítják pozíciójából, és valamelyik helyettesével felveszik a kapcsolatot.40 Király Béla kezdeményezésére Kovács András lett a kiszemelt tárgyaló fél, aki ezúttal már csak a fegyveresei kíséretében volt hajlandó elmenni a Deák térre, a Nemzetôr-parancsnokságra. Itt Kopácsi Sándor fogadta. „Közöltem vele, hogy a Dudás-csoport nem felel meg azoknak a követelményeknek, hogy a nemzetôrség tagja lehessen. Kovács mondta, hogy adjunk neki egy kis idôt, hogy megtalálják a módját, hogy Dudást eltávolítsák, mert sok ember a csoportból ôbenne bízik. Ô hajlandó elismerni a kormány programját és aláveti magát a nemzetôrség vezetésének és a fegyelemnek. Megígérte, hogy tartózkodni fognak az önkényeskedéstôl. Megmondtam, hogy ha erre nemcsak ígéret lesz, hanem biztosíték is Dudás eltávolításával, akkor tárgyalhatunk a továbbiakról. […] Kovács ki is jelentette, hogy nem azonosítja magát Dudással, és csoportját aláveti a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörének.”41
A fôkapitányságon hamarosan megkezdôdött a nemzetôrségi értekezlet, amelyen a katonai, rendôrségi vezetôkön kívül ott voltak a jelentôsebb budapesti felkelôcsoportok parancsnokai. Az elsô felszólaló „szabadnépes” volt, aki rátámadt Király Bélára Kovács András lefogása miatt, és kijelentette, hogy addig bojkottálja a csoport a közös munkát, amíg szabadon nem engedik.42 Ezután Dudásék a többiek támadásának fókuszába kerültek. Felrótták nekik az addig is helytelenített magatartásukat, és az akkoriban elterjedt tévhírek alapján is szidták ôket. Úgy elmérgesedett a hangulat velük szemben, hogy egyesek szerint lincseléstôl is lehetett tartani.43 A civil csoportok képviselôi szinte maradéktalanul kiközösítették a lehetôségeit még mindig messze túlértékelô Dudást. A Széna téri felkelô-küldötteken kívül mindenki megtagadta vele a további együttmûködés minden formáját. Határozatot is hoztak, hogy a „nemzeti bizottmányos” igazolvánnyal rendelkezôktôl el fogják venni a fegyvert. Ekkor azonban Dudást saját fegyveresei leváltották, és Marton György ígéretet tett arra, hogy csoportja elfogadja a Nemzetôr-parancsnokság irányítását. A fennmaradt dokumentum szerint a Szabad Nép-székház Baktai Imre egyetemistát delegálta a Nemzetôrség Operatív Bizottságába. Ôt Dudás jelölte, de Marton és Andrásy ôrmester kijelentette, hogy ôk csakis Kovács Andrást ismerik el parancsnokuknak, más szóba sem jöhet.44 A késôbbi Operatív Bizottság ülésén végül is senki nem képviselte a Szabad Nép-székházat.
Dudás azonban továbbra sem adta fel a harcot: a ZMKA-n kért támogatást, hogy „renitenskedô alvezéreit megzabolázza”.45 Márton András ezredes-parancsnok ígéretet tett a katonai segítségre, ha a Magyar Függetlenség a hangnemén változtat.46
Az ezredest ekkor berendelték a Parlamentbe, és ekkor kapott parancsot Malétertôl Dudás letartóztatására.47 Az Akadémia épületében Teleki Lajos alezredes a Minisztertanács elnökének nevében letartóztatta Dudást. Nem sokkal késôbb állítólag megjelentek az Akadémia körül a Nemzeti Bizottmány elnökéhez hû fegyveresek, és követelték vezetôjük szabadon bocsátását. Egyesek szerint kisebb csetepaté is kialakult a katonák és a civilek között, és néhány felkelô fogságba esett. Ennek ellenére a tisztek ijedtek meg, és így unszolták parancsnokukat, Márton ezredest: „Bandi, ha nem akarod, hogy ezek a felkelôk kinyírják az Akadémiát, akkor Dudást ki kell engedni.” Mindez azonban kevéssé valószínû.48 Végül is Márton hallgatott tisztjeire, de az is lehet, hogy indokolatlannak találta a fogvatartást.
Ekkor Dudás ismét segítséget kért a „lázadók” ellen. Csak Kovács Andrást és Marton Györgyöt kívánta eltávolítani ahhoz, hogy a többiek ismét vezetôjüknek ismerjék el. Cserében segítséget ígért Mártonnak a székházban készítendô új kormánylap részére. Az ezredes azonban ennyire nem akarta elkötelezni magát. Csak egy pisztolyt adott neki, és menedékhelyet ígért számára, végül két tiszttel visszakísértette. Dudás a lapja kefelevonatát ellenôrizte, a „lázadók” ezt nem akadályozták meg.
Kovács András miután „hivatalosan” is a Nemzetôrség egységparancsnoka lett, elôkészületeket tett a fôparancsnokság utasításának betartására, vagyis a 18 éven aluiak lefegyverzésére, a nyilvántartás rendezésére, a biztonsági elôírások betartására. Emellett katonai kíséretével több helyen megfordult, és határozott intézkedéseket tett, ha úgy gondolta, hogy a forradalom érdekeit kell védene. (Például a Ferencvárosi pályaudvarnál felelôsségre vonta azokat a vasutasokat, akik meg akarták szüntetni a helyi Forradalmi Bizottságot. A Hungária úti telefongyárban a munkástanács tagjaitól megkövetelte, hogy a munkások között osszák szét a már megszerzett káderanyagot.)

HARCBAN A SZOVJETEKKEL

Kovács András a kísérôivel november 4-én hajnali két órakor tért vissza. Lopás gyanújával, vagy engedély nélküli házkutatás miatt felsorakoztatott egy civil szakaszt. Miközben e felkelôkkel ordítozott, aggasztó zajok hallatszottak az utcáról: „Hallottuk, hogy erôs harckocsi zúgás jön a körút felôl. Valakinek a parancsára a folyosókon, ami a körút felé világított, a lámpákat leoltották. […] A sötét szobából kinézve láttuk, hogy szovjet harckocsik vonulnak.”
Hamarosan jött Dudás is, aki Nagy Imre rádiófelhívásától indíttatva összehívta a civil és a katonai parancsnokokat, és kiadta az utasítást: barikádokat kell építeni a civil lakosság bevonásával,49 fegyvereket kell szerezni, benzines üvegeket készíteni, és kijelölte azonnal ennek felelôseit. „Ebbôl egy vita is származott, mert az egyik civil megtagadta az utasítást és megkérdezte Dudástól, hogy ki a parancsnok: Dudás, vagy Kovács András, mert ô úgy tudja, hogy Kovács. Dudás erre azt felelte, hogy igen Kovács a parancsnok a Szabad Nép-ben, de ô itt az egész környék vezetôje, és itt csak Kovácsnak akar segíteni.”
Kovács László századost Dudás elküldte Márton Andráshoz fegyverért és lôszerért, de ô nem jött vissza.50 A többi alegységparancsnok munkához látott. (Ekkor még ezen a környéken csak átvonultak, nem támadtak a szovjetek.) Dudás Kovács Andrással egy szobában térkép fölött folytatta a megbeszélést. A kapuknál az ôrség utasítást kapott, hogy senki sem hagyhatja el az épületet parancs nélkül.
Dudás ezután felvette a kapcsolatot a Nemzetôr-parancsnoksággal, személy szerint Kopácsi ezredessel, aki a szovjet túlerô miatt ellenezte a fegyveres ellenállást, sôt a barikádok lebontását javasolta. A Nemzeti Bizottmány elnöke ezt teljes mértékben elfogadta, és ennek megfelelôen a korábbiakkal ellentétes utasítást adott fegyvereseknek. Az eddigieknél még súlyosabb vitába keveredett Kovács Andrással, Marton Györggyel, és elhagyta a székházat öt fegyveresével.
Eközben kint már megkezdôdtek az összecsapások a szovjet erôkkel. A katonák közül kétségtelenül Székfy Szilárd „Sziszi” volt legaktívabb. Az ô irányításával kb. százan hordták kövekbôl a barikádot, és egy villamost is odatoltak. Sürgette a petróleumos üvegek elôállítását, kevésnek találta a készletet. Rónyaival és másokkal felállított a Corvin Áruháznál egy 120 mm-es aknavetôt. Állítólag a civilek hôsnek tartották, mivel felgyújtott egy harckocsit. Kiss Jenô és Rónyai is szervezte és irányította civilek ellenállását. Kiss állítólag benzines palackokkal célozta meg a páncélosokat. A civilek közül Pálházit látták a legtöbben harcolni.51 A fegyveres ellenállás részleteirôl nincs több levéltári forrásunk.
Este a Népszínház utcában három „gyanús” férfit elfogtak a „szabadnépesek”, és a bázisukra vitték. Mindhármukat napokon keresztül a Práter utcai felkelôk tartották fogva, és éppen ekkor engedték szabadon ôket. Közülük Sarkadi István ügyészt52 Preisz Zoltán azonnal felismerte, hiszen ô volt a vád képviselôje, amikor nyolc évre elítélték.53 Fodor Pálról pedig kiderítették, hogy ÁVH-s fôhadnagy, ezért kettôjüket ott tartották, Kecskés Ferencet pedig járôrök kísérték a lakására. Kecskés – noha ô is ÁVH-s volt, de egyben termelési osztályvezetô is – a gyári belépôjével igazolta magát.
A székházban Kovács András pisztolyt rántott Fodorékra, megmotozta és megbilincselte ôket: „Mit csináljunk velük, kinyírjuk?” Majd kihallgatta a két foglyot, „bár ez inkább csak becsmérlés volt, mint kihallgatás”. Két szovjet sebesültet is behoztak. A parancsnok egy tolmács segítségével kérdezte ôket, hogy mikor tervezik a szovjetek megtámadni a székházat, és hogy van-e gyalogos egységük. A súlyosabb sebesültet a kórházba szállították. Ekkoriban történt, hogy Marton György néhány fegyveressel a MÁV-központ épületébôl fogolyként szállította vissza Dudást. Kovács András felelôsségre vonta a legutóbb kiadott parancsaiért, amely a barikádok lebontását és az ellenállás megszüntetését írta elô, és közölte vele, hogy a forradalom elárulásáért letartóztatja ôt. Kijelentette, hogy Dudás folytathatja a lapszerkesztôi tevékenységét, de most már csak felügyelet alatt, és ellenszegülés esetén a legrosszabbra számíthat.
Késô éjjel mind hevesebbek lettek a harcok, és a harckocsik lövéseitôl súlyosan megrongálódott a székház épülete. Dudás légnyomást kapott, felesége is rosszul lett. Egy hadnagy (talán Rónyai Sándor) és fegyveresei segítségével (akik tudták a jelszót: „Feri bá; Báránykák”) sikerült a Rókus Kórházba menekülniük.
A székház „sebezhetôsége” mind szembetûnôbbé vált: viszonylag vékony falai és nagyméretû ablakai nem nyújthattak megfelelô védelmet a felkelôknek. A vezetôk úgy döntöttek, hogy a közeli „éjjel-nappali” közértbe települnek át, ahonnan lényegesen nagyobb útszakaszt tarthattak szemmel, és lôhettek be.
Ezen az éjszakán történt a foglyok meggyilkolása, amely rendkívül sokat ártott a „szabadnépesek” hírnevének. Sarkadit és Fodort a Rökk Szilárd utca és a Stáhly utca keresztezôdésénél egy kapualjhoz vitték, majd Pálházi és „Góliát” fejbe lôtték ôket.54 Több szemtanú szerint így járt a szovjet fogoly is, akivel szintén „Feri bácsi” végzett. Kevésbé valószínû verzió, hogy ô a harcok közepette kapott halálos sebet. A kilátástalanság úrrá lett a felkelôkön, hiszen korábban nem végezték ki a védtelen foglyokat.55 Más csoportoknál is rendszerint ekkor következtek be az elkeseredés szülte hasonló tragédiák, mivel világossá vált, hogy a szovjet túlerô szétfoszlatja a függetlenségi reményeket. Többek szerint e gyilkosságok Kovács András jóváhagyásával, sôt utasítására történtek. Ezzel kapcsolatban az érintett két egymással ellentétes információt közölt.56 Az egyik szemtanú szerint Rónyai hadnagy a három gyilkosságért letartóztatta Kovács Andrást, és azzal engedte szabadon, hogy majd az ügyészség elé viszi az ügyet.
A csoport jelentôsen megfogyatkozott létszámban november 7–8-ig folytatta az ellenállást az „éjjel-nappaliból” és a Corvin Áruházból. A hiányzók közül többen, fôleg a katonák – Székfy, Kiss Jenô, Rónyai – 5–6-án a környezô csoportokhoz, elsôsorban a Continental Szállóban lévôkhöz csatlakoztak. A konkrét harci eseményekrôl ebbôl az idôszakból sem maradtak fenn levéltári források.57 A „szabadnépesek” irányítása továbbra is Kovács András és az alegységparancsnokok kezében maradt, akik ekkor is szigorú fegyelmet tartottak. Alakult egy felderítô egység Preisz Zoltán és Szilágyi Gyula részvételével. A felkelôk megakadályozták az „éjjel-nappali” fosztogatását.58
7-én éjjel a felkelôk úgy döntöttek, hogy befejezik az ellenállást, és szétszélednek. („Mondtam: gyerekek, itt mindennek vége.”) A levéltári források ebbôl az idôszakból Felcser Sándornét, Horváth Juditot, Lakatos Gertrudot, Miksi Marát, Hortobágyi Menyhértet, Kovács Józsefet, Kalivoda Istvánt, Kulutácz Mátyást, Pálházi Ferencet, Preisz Zoltánt, Tornyi Lászlót, valamint a parancsnokot említik, de minden bizonnyal köztük volt Marton György is. Kovács András engedélyével a Corvin Áruház készletébôl mindenki átöltözhetett,59 és a csoport befejezte a fegyveres ellenállást.60
Ekkoriban hagyták abba a harcot a „szabadnépeseknek” a Continental Szállóba, a VII. kerületi pártházba és a New York kávéház épületébe került tagjai is.

ÉLETRAJZOK

Andrásy Gyula
Kunmadarason született 1929-ben egy kilencgyermekes szegényparaszti családban. Édesapja földmunkás volt. Ô 1930-ban, édesanyja 1948-ban meghalt. A 8 általános elvégzése után napszámoskodott, majd Budapesten keresett munkát. Elôször egy Váci úti kocsmában lett csapos, majd a szikvízüzemben dolgozott a Róna utcában. 1950-ben vonult be, mint rádiótávírász, és ôrmesteri rendfokozatot szerzett. Elöljárói 12-szer dicséretben részesítették. 1952-ben továbbszolgálatra jelentkezett.
1956. október 29-én került egységével a Szabad Nép székházához. Szolgálatvezetôi és ôrségparancsnoki beosztást kapott. A harcokban a levéltári források szerint nem vett részt. 1957. május 20-án letartóztatták. A „szabadnépesek katonaperének” I. rendû vádlottjaként 1958. január 30-án, majd május 13-án állt a bíróság elé. Mindkét perében egy évre ítélték. További sorsáról nincsenek adataink.

Kiss Jenô
Balassagyarmaton született 1927-ben, egy kilencgyermekes családban. Édesapja Salgótarjánban fogházôr, édesanyja háztartásbeli. Két polgári osztályt végzett. 1945-ben leventeként szovjet fogságba került, 1947-ben tért haza. A Salgótarjáni Üveggyárban helyezkedett el, majd 1950-ben bevonult. Egy évig hallgató volt a Petôfi Akadémián. Elôször egy ôrzászlóalj politikai tisztje lett, majd 1952-tôl Esztergomba, 1954-ben a hadtáptiszti iskolába került, s mivel ez az intézmény megszûnt, 1956-tól rendelkezési állományba helyezték századosi rendfokozattal. Több dicséretet és Árvízvédelmi Emlékérmet is kapott. 1947-tôl párttag.
1956. október 25-étôl – rádiófelhívás alapján – a Zách utcai laktanyába vonult be egységéhez.
November 1-jén került a Szabad Nép székházába néhány tiszttársával együtt, elöljáróinak engedélye nélkül. Az egyik raj vezetésével bízták meg. Feladatául kapta a fiatalok képzését, szervezését. November 4-e után részt vett a harcokban a Szabad Nép székházánál és a Continental Szállónál, majd a II. karhatalmi ezred beosztottja lett.
1957. február 27-én letartóztatták, és I. fokon 13 évre, II. fokon 8 évre ítélték. 1962. július 3-án szabadlábra került, 1971-tôl brigádvezetô lett, és a brigádját minden évben elismerésben részesítették.

Kovács András
Budapesten született 1932-ben, egyetlen gyermekként. Édesanyja tanítónô, édesapja fôvárosi tisztviselô, aki a Felvidéken a „Rongyos Gárda” tagja lett. 1944–45-ben az apa is és fia is a Vannay-rohamzászlóalj kötelékéhez tartoztak, amely Budán utolsóként szállt szembe a Vörös Hadsereggel. „Ha választani kell a kettô között, inkább száz németet, mint egy oroszt” – véli Kovács András ma is. „Nekem tetszett a Horthy-rendszer […] már csak azért is, mert egy nemzeti politika volt. […] Én két kategóriába osztom a zsidóságot mint olyat. Van a magyar zsidó, tehát aki magyar és izraelita vallású, és van a zsidó magyar, tehát aki elsôsorban zsidó és magyar. Én a magyar zsidókat nagyon tisztelem és szeretem. A második kategóriával én nem merném ugyanezt állítani, mert aki nem elsôsorban magyar, hanem elsôsorban zsidó, az nem viseli úgy a szívén a magyar sorsot, mint ahogy a magyar zsidó viseli.” A budai Várban futárszolgálatot teljesített, aknarobbanástól az egyik ujját elvesztette. Az apát a népbíróság halálra ítélte, és 1949-ben kivégezték. A fiú készült rá, hogy mindezt megbosszulja, és sok energiát fordított a katonai önképzésére. 1950-ben érettségizett. A kommunista Szabadságharcos Szövetség tagja lett, ennek keretén belül népi táncos, karénekes. Erdômunkásként, segéderdészként, laboránsként, mûszaki rajzolóként dolgozott, majd 1951-ben felvették az agrártudományi egyetemre. 1953-ban, amikor kiderült, hogy hamis életrajzi adatokat adott be, eltávolították onnan. Ezután gyári fémcsiszoló lett, késôbb elvégezte a gépjármûvezetôi tanfolyamot, és dömperesként dolgozott. Végül kutyakiképzô lett Alagon, majd 1956-ban ipari iskolába iratkozott be, szerszámkészítô lakatosnak tanult. Részt vett a Rádió ostromában, október 29-én csatlakozott Dudás Józsefhez több Széna téri fegyveressel együtt. Az épület fegyveresei egyöntetûen parancsnoknak ismerték el. November 2-ától mind élesebb ellentétbe került Dudással, és fegyveresei támogatásával teljesen átvette a csoport irányítását. Dudással ellentétben elismerte a Nemzetôr-parancsnokság irányító szerepét. November 7-ig részt vett a fegyveres ellenállásban. November közepén kalandos körülmények között társaival átlépte az osztrák határt, majd Ausztráliában telepedett le, taxisofôr lett. Kitanulta a drágakôszakmát, és ezzel komolyabb jövedelemhez jutott, de 1991-ben teljesen kirabolták. Alapítója az egyik ausztráliai Szabadságharcos Szövetségnek. A rendszerváltás óta többször hazalátogatott. Dandártábornokká léptették elô, és számos ’56-os kitüntetést kapott. 2000 októberében agyvérzésben meghalt.

Kulutácz Mátyás
1928-ban Pécsett született. A nyolc elemi elvégzése után villanyszerelô szakmát szerzett. 1955-ben lopás és csalás vádjával két különbözô ügyben állt bíróság elôtt, és összbüntetésként két évre és öt hónapra ítélték.
1956. október 27-én negyven társával együtt egy felülvizsgáló bizottság döntése alapján feltételesen szabadlábra engedték Tiszapalkonyáról.
Több elítélttel együtt a Szabad Nép-székház fegyvereseihez csatlakozott. A csoport szolgálatvezetôje és ôrségparancsnoka lett.
November 26-án harmadmagával ittasan megtámadott egy rendôr alhadnagyot a szekszárdi vasútállomáson. Ezért másnap ôrizetbe vették. 1957. február 20-án feltételesen szabadlábra engedték.

Marton György
Budapesten született 1930-ban, egy kétgyermekes, régi nemesi családban. Édesapja a MÁV, nagyapja Tisza István jogtanácsosa volt. 1944-ben mint levente légvédelmi figyelôként látott el szolgálatot, miközben a család több tagja is harcolt. 1949-ben fél évre internálták tiltott határátlépési kísérlet vádjával. 1951–53 között politikai okokból katonai munkaszolgálatra kényszerítették. 1953 októberében lôszerrejtegetés koholt vádjával négy hónapra elôzetes letartóztatásba helyezték. Szabadulása után Várpalotán elektrotechnikusként dolgozott.
1956. október 24-én jött fel Budapestre, és a Széna téri felkelôkhöz csatlakozott. 29-én Dudás Józsefet több társával elkísérte a Parlamenthez, majd részt vett a Szabad Nép-székház birtokbavételében, és a fegyveresek egyik parancsokhelyettese lett. Az igazolványok elôállításának, kiosztásának adminisztrációját irányította.
Részt vett a harcokban, amíg a csoport szét nem szóródott. December végén emigrált. A jugoszláv határon kelt át másodmagával. Belgiumban bányászként, késôbb gyári munkásként dolgozott, majd megszerezte a tervezômérnöki diplomát. A rendszerváltás után kárpótlásban részesült, és mind többet jött Magyarországra.

Pálházi Ferenc
1903-ban született Hernádnémetiben. Édesapja gazdálkodó volt. 1922–27 között csendôrként szolgált. 1929-ben gimnáziumi érettségit szerzett, és gazdálkodó lett. 1931–36 között Budapesten autóbusz-kalauzként helyezkedett el, majd visszatért Mádra. 1944-ban fôhadnagy-szakaszparancsnok, és a Vannay-zászlóalj kötelékében a budai Vár védôjeként harcolt. 1945 után gyakran váltogatta munkahelyeit (és lakhelyeit), fôként szobafestôként dolgozott Budapesten. 1945-ben részt vett egy katolikus pap és a mádi községi jegyzô megverésében, ezért négy hónapos büntetést róttak ki rá. 1946-ban az MKP tagja volt, de kizárták. Ugyanebben az évben a szerencsi politikai osztály ôrizetbe vette népellenes bûntett vádjával, de megszökött, körözését elrendelték. 1946–53 között négyszer ítélték el vagyon elleni bûncselekmények vádjával hat hónap és egy év közötti szabadságvesztésre.
1956. október 31-én korábbi harcostársának fia, Kovács András javaslatára csatlakozott a „szabadnépes” felkelôcsoporthoz. Fô tevékenysége az ÁVH-sok felkutatása és elôállítása volt, a „Fejvadász” osztag parancsokhelyettese lett. A csoport szétszóródásáig harcolt a fegyveres ellenállásban. Részt vett a foglyok kivégzésében. Azt azonban még az 1957-es bíróság is elismerte, hogy „mentette a társadalmi vagyont” a Corvin Áruház belövése után a tûztôl és a fosztogatástól.
1957. január 7-én ôrizetbe vették. 1957. május 7-én halálra ítélték, és három nap múlva kivégezték.

Preisz Zoltán
1935-ben született Marosvásárhelyen egy kisiparoscsaládban. Édesapja szobafestô volt, ô szerszámlakatosi szakmát szerzett. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, és ez év novemberében a „Nemzetvezetô” gyalázása és szökés miatt tízévnyi börtönre ítélték. 1945–50 között bûnügyi rendôrnyomozóként dolgozott fôhadnagyi rendfokozatban, majd „racionalizálták”. 1954-ben nyolc évre ítélték vesztegetés, zsarolás, befolyással való üzérkedés és árdrágítás vádjával.
Tiszapalkonyai rabmunkahelyérôl 1956. november
1-jén szabadult ki. Másnap a „szabadnépesek”-hez csatlakozott. Részt vett a fegyveres csoport munkájában, az egyik verzió szerint a fôparancsnok közvetlen alárendeltségében futárszolgálatot látott el.
November 28–29-én Ausztriába szökött, majd december 30-án ugyancsak illegálisan visszajött. Perében „ellenforradalmi tevékenységeken kívül amerikai megbízásból folytatott kémkedéssel” is vádolták. 1957. május 7-én a Legfelsô Bíróság Molnár-tanácsa jogerôsen a legsúlyosabb büntetés mellett döntött, kegyelmi kérvényét elutasították. Az ítéletet május 10-én végrehajtották.

Székfy Szilárd „Sziszi”
Recsken született 1931-ben. Édesapja kereskedôsegéd volt, 1945 óta a recski ércbányában dolgozott. Édesanyja ötéves korában meghalt. 1948-ban megszakította gimnáziumi tanulmányait, vasúti pályamunkára jelentkezett. Késôbb pénztárosi vizsgát tett, majd Kálkápolnán a MÁV-nál pénztárkezelôként dolgozott. 1951-ben önként bevonult a hadtáptiszti iskolába, amelyet a következô évben elvégzett, és a hadseregben az élelmezéssel foglalkozott. 1956 szeptemberében a hadbiztosi iskolát is befejezte. Ezután a rendelkezési állományba került hadnagyi rendfokozatban. 1954-ben belépett a pártba. November 1-jén került a Szabad Nép-székházba néhány tiszttársával, parancsnokainak hozzájárulása nélkül. Az egyik raj vezetésével bízták meg. Feladatául kapta a fiatalok képzését, szervezését. November 4-e után igen aktívan részt vett a harcokban a Szabad Nép székházánál majd a Continental Szállónál.
A forradalom leverése után tiszttársait is rá akarta venni, hogy ne írják alá a tiszti nyilatkozatot. Végül is ô mégiscsak aláírta, és november 10-én a ZMKA-hoz tartozó 3. karhatalmi század beosztottja lett. 1957. április 9-én letartóztatták. Az I. fokú bíróság 1958. január 30-án 15 évnyi börtönbüntetést rótt ki rá, a feljebbviteli eljáráson, 1958. május 13-án azonban 10 évre mérsékelték a büntetését. 1961. február 9-én izgatás vádjával három hónappal meghosszabbították a letöltendô szabadságvesztést. Kiszabadulása után a recski bányában dolgozott. 1983. augusztus 19-én meghalt.

A fenti írás az Osiris kiadó gondozásában hamarosan megjelenô kötet egyik fejezetének rövidített és szerkesztett változata. A források pontos megjelölésével ellátott teljes szöveg megtalálható a Beszélô honlapján, a www.beszelo.hu Internet-címen.

Jegyzetek

1 „A fegyveresek a székházat fondorlattal birtokukba vették […] leváltották a honvédségi ôrséget, és így a Szabad Nép székházat teljesen birtokukba vették” – jelentették a illetékesek 1957-ben. Nyilvánvaló az érintett katonák azon törekvése, hogy kivonják magukat az esetleges felelôsségre vonás alól. Ugyanez az aggodalom vezérelhette a Lapkiadó Vállalat beosztottait is. Varga Tibor, a vállalat üzemôre a fegyveresek fenyegetésérôl beszélt: „Ha a 25 pontot nem hozza le a lap, akkor itt kô kövön nem marad, mindenkit kinyírnak.” Kovács Andrást, a felkelôk késôbbi parancsnokát fegyveres banditának titulálta. Miklós Béla beosztott szerint a fegyveresek törtek-zúztak, fosztogattak.
2 „Amikor Dudás kinevezett a Szabad Nép parancsnokául, akkor – feltételezhetôen jogtalanul elôléptetett ôrnaggyá, de ezt a rangot soha nem használtam, ilyen vonatkozású rangjelzést soha nem viseltem” – írta a szerzônek 1998-as levelében Kovács András. „…Mert mint szakaszvezetô […] nem lett volna jogosultságom nálamnál magasabb rangú katonáknak, akik már csatlakoztak hozzánk, parancsokat vagy utasításokat adni” – írta ugyanô 1997-ben.
3 Dudás: „Ezért megbíztam Spielmannt [Spielmann Tibor játékkészítô], hogy a honvédség segítségével kezdje meg az épületen belül a rendcsinálást és hasson oda, hogy a polgári fegyveresek is alkalmazkodjanak a fegyelemhez. Ez Spielmann-nak csak részben, vagy sehogyan sem sikerült. Akkor kértem meg a honvédek parancsnokát – emlékezetem szerint Nagy ôrmestert [valószínûleg Andrásy Gyula ôrmesterrôl van szó] –, hogy ô tartson fegyelmet, vegye maga mellé Kovács Andrást és Márton Gyulát [helyesen: Marton György] és együttesen Nagy parancsnoksága alatt tartsanak fegyelmet. Mivel én a fegyveresekkel a továbbiakban nem foglalkoztam, az ôrmester Kovács befolyása alá került.” Kovács András: „Amikor odamentünk, ott volt egy csomó ember, nem akarom azt a szót használni, hogy csôcselék, de teljes fejetlenség uralkodott, emberek jöttek ki, meg mentek be, fegyverrel, meg fegyver nélkül, egy kupi volt, szabályos káosz. […] Ott rendeztük a dolgokat, embereket kirugdaltunk, kapuôrség, szóval egy kicsit gatyába lett rázva a társaság.”
4 A székház birtokbavételének elsô két napján a szervezettség alacsony szintje miatt Kovács András szerint akár egy csekélyebb erôkkel végrehajtott támadás is végzetes lehetett volna.
5 A belügyi jelentések szerint Szabó Jenô nevû „ellenforradalmár” öt társával harcolt, majd lincselt. Tekintve, hogy ebben az ügyben nem indult meg a nyomozás, vélhetôen csak valamilyen alaptalan feljelentésbôl indultak ki a hatóságok.
6 Az egyik belügyi forrás 300 fônyi létszámot állapított meg (mintegy harmadukat korábban politikai ügyben ítélték el), nem tudjuk, minek alapján. A legfontosabb támpont mégiscsak a nemzetôrségi, amely szerint 150 fô számára kértek fegyvert. Dudás 120 fônyi csoportról beszélt – összetétele: 80 civil és 40 katona.
7 Pálházit másnap Kovács András bemutatta Dudásnak, mint volt katonatisztet, aki megbízható. Utóbbi Pálházinak titkári beosztást ajánlott. Négyszemközt figyelmeztette, hogy vigyázzon Kovács Andrásra, mert igen hirtelen természetû. Kulutácz Mátyás szerint Pálházi erôszakos, nagyképû volt, aki néha a társait is fenyegette pisztolyával.
8 Kovács József az újságterjesztésben is részt vett, elmondása szerint egyszer a Kilián laktanyából hozott lôszert.
9 Kovács András: „A báránykák úgy lettek báránykák, hogy ezek báránybôrbe bújt farkasok voltak. Mind farkas volt, de báránybôrben. Egy távolabbi elképzelésem volt – a második világháború végén a Vannay-zászlóaljnak nem volt köpenye, hanem báránybekecse volt –, akkor jött már a hideg és a tél, és az álmaim netovábbja, a reményem az volt, hogy a forradalmat nem verik le, ezek a báránybôrbe bújt farkasok, ezek ilyen bekecsben legyenek majd felruházva.” A (tévesnek bizonyult) belügyi feljegyzések szerint a mintegy harmincfônyi „Báránykák” osztag a Corvin Áruházban rendezkedett be, Rónyai Sándor hadnagy („Bárány hadnagy”) vezetésével. Abban megegyeznek a források, hogy a tömegben bégetésssel hívták össze egymást.
10 A periratokban Balassa és a Balassa-osztag nem szerepel.
11 Preisz azt vallotta, hogy Kovács Andrásnak megvolt a baráti köre, velük tárgyalt. „Nekünk csak utasítást adott (pl. keressem meg az írnokát, a szolgálatvezetôt, szóljak a lányoknak, hogy készítsenek neki vacsorát.”
12 Kovács József azt vallotta, hogy a kihallgatások alatt bent volt a vezetôkön kívül Kulutácz, Preisz, Tornyi, „Jutka” és még 6-8-an, sôt még a Dudás házaspár is.
13 Herencsár azt is elmondta, hogy Kovács András fenyegetve vallatta, majd bántalmazta. A tárgyaláson ezt állította: „Bandi nevû egyén kezdett el velem foglalkozni, és a pisztolyával nagy erôvel gyomron ütött.” Kovács – állítása szerint – nem emelt kezet egyetlen fogolyra sem.
14 Szabó Károly szerint Kovács Andrásék a kihallgatás idején kivégzéssel fenyegették, a fôosztályon pedig elszedtek tôle mindent. Innen 5-én reggel a szovjetek szabadították ki.
15 A perirat szerint a XIV. kerületi rendôrkapitányság épületében adták át a felkelôknek, Kovács András viszont úgy emlékszik, hogy ô ment érte társaival a lakására.
16 Puskás az ÁVH keretén belül szervezett Dzserzsinszkij idegennyelvû fôiskola hallgatója volt, és szolgálati ideje alatt fegyveres szolgálatot nem teljesített. Letartóztatták és 1959. november 25-én jogerôsen másfél év börtönbüntetésre ítélték. A per szerint csak telefonszolgálatot látott el, illetôleg takarított a felkelôknél, feltehetôen emiatt kapott viszonylag enyhe büntetést.
17 A „Tóth Ilona és társai” per X. rendû vádlottja, akit halálra ítéltek és kivégeztek.
18 1957-ben Sárpatakit két, Potkoniczkyt pedig egy évre ítélték.
19 Puskás Sándor ezt vallotta a fôparancsnokról: „Kovács kinyírással fenyegetett mindenkit, aki nem magyarnak érezte magát, és ávós volt.” Andrásy ôrmester szerint Marton György is fenyegette az ÁVH-s foglyokat.
20 Kalmár József azt vallotta, hogy a megvert foglyok kiabáltak, de Kovács András hangja kihallatszott köztük: „Ti nyomtátok el az országot”, „ helyetted dolgoztunk”. Marton György: „A leghatározottabban kijelentem, hogy az épületbe érve soha egyetlen elôvezetett, a legcsekélyebb bántalmazásban sem részesült! Megtiltottunk mindenféle önbíráskodást, és a legszigorúbb parancsban elrendeltük, hogy az elôvezetettek a legrendesebb bánásmódban részesüljenek.” Kenessey Csaba visszaemlékezésében ezt mondta: „…a kihallgatásokban én nem vettem részt. Azok nem folytak le kesztyûs kézzel, azt is meg kell, hogy mondjam. Keményen [folyt az ütlegelés]. Azt hiszem, hogy mindent összevetve teljesen érthetô is volt.”
21 Kulutácz Mátyás azt vallotta, hogy egyes foglyokat nem szállítottak a BM-be, ahogy tervezték, hanem útközben agyonlôtték ôket, egy Krisztina nevû nemzetôrnôvel együtt. Kulutácz a börtönben azt hallotta Varga Rezsôtôl, hogy Pálházi azért lôtte le Krisztinát, mert Szilágyi Gyula parancsnokhelyettest leávósozta. Varga Rezsô is a kihallgatásán beszélt arról, hogy a Szabad Nép-székház fegyveresei kivégzéseket is végrehajtottak. Mindazonáltal ennek hitelessége igencsak kétséges, és ugyanennyire valószínûtlen a „Krisztina-történet” is.
22 Szemes Jenôné ezt vallotta 1957 januárjában: Dudás valóban megkérdezett minden foglyot, hogy bántották-e, „de csak addig, míg a Kovács nem volt bent a szobában”.
23 Dudás ebben Oszkó Gyula ezredessel, a BM Forradalmi Bizottságának elnökével állapodott meg. Kovács András szerint azért kellett elszállítani a foglyokat, mert tartásuk hosszú távon nem volt lehetséges.
24 Andrásy és Kiss Jenô szerint Dudás is kérte ôket a katonás rend megteremtésére, sôt valamelyest ô is részt vett ennek megvalósításában.
25 Lehetséges, sôt valószínû, hogy Szilágyi azonos Székfy Szilárddal, akit társai szintén „Sziszi”-nek neveztek, s ô is honvéd hadnagy volt, akit szintén flottillás ruhában láttak.
26 A kádárista hatóságok, a csoportlétszámhoz képest, nagyon kevés „ellenforradalmárt” fogtak el.
27 Egy utalás szerint köztük volt Lakatos Gertrúd „Gréti” is. Révai az állította, hogy a Szabad Nép-székház ôrzésében részt vettek a Kilián laktanya sorkatonái közül is. Balázsi József szerint Spielmann Tibor volt az ôrség felvezetôje.
28 Akadtak kisebb nézeteltérések is. Kulutácz Mátyás szolgálatvezetô az ebédlôbe – a balesetek elkerülése végett – nem engedett fegyvert bevinni, emiatt összeveszett a Práter utcaiak rajparancsnokával, Bosnyák Gáborral.
29 A politikai-katonai vezetôk közül talán Maléter ítélte el Dudást a legélesebben. Csak ôt tartotta a forradalmárok közül ellenforradalminak. Politikai kalandornak, csirkefogónak nevezte, aki a „zavarosban halászik”. Sôt, Mecséri szerint fasiszta brigantinak is minôsítette.
30 „Nem sikerült a hatáskörömet teljesen kiterjeszteni a felkelôcsoportok parancsnokaira: Kovács Andrásra, Szabó Jánosra és Pongrátzékra, mert ôk határozottan elhárították azon kísérletemet, hogy korlátozzam hatalmukat” – vallotta Dudás. Nem tudjuk mikor, mi módon próbálta Dudás befolyása alá vonni a corvinistákat, erre utaló forrásunk nincs. A Széna tériek körében viszont Dudás megtartotta tekintélyét.
31 Kovács András közlése szerint Dudás – bár többször megkísérelte – semmiféle befolyást nem gyakorolt a csoportra, minduntalan elzavarták. Hasonlóan emlékezik Marton György is. Ezt azonban cáfolja az összes levéltári forrás. Andrásy szerint Dudás „eligazítást tartott, hogy miképp gondolja a Szabad Nép-székház berendezését, az ôrség felállítását, a fegyverraktár ôrzését”.
32 A vetélkedést pontosan szemlélteti a Dudáshoz tartozó Spielmann Tibor vallomásrészlete, amely az ORK-ból Pôcze Tibor vezérôrnagy és Kopácsi közbenjárásával megszerzett fegyverek kiosztásával kapcsolatos helyzetet mutatja be: „Miután a fegyverekkel megérkeztem a Szabad Nép-székházba, utasítást adtam a biztosító fegyvereseknek, hogy addig a fegyvereket nem lehet kiosztani, amíg én erre utasítást nem adok. Ezután felmentem jelenteni megérkezésemet, de Dudás József nem volt ott. Az utasítást azonban nem tartották be, a fegyvereket berakták az egyik szobába. Késôbb találkoztam az épületben Kovács Andrással, aki dühösen ordítozva leszidott, hogy az ô engedélye nélkül intézkedtek a fegyverekrôl. Meggyanúsított azzal, hogy áruló vagyok, bevitt az ô szobájába, elvette a pisztolyomat, és egy órán keresztül ôrizetben tartott a szobájában. Ekkor megérkezett Dudás József, bejött a szobába, és az ô utasítására engedtek szabadon.”
33 Spielmann Tibor szerint ezen a napon, november 1-jén Dudás és Kovács (Dudásné és egy rendôr százados jelenlétében) titkos tárgyalást folytatott rendôrségi fegyverkészletek megszerzésére.
34 Dudás kihallgatásakor ezt mondta: „…nekem az lenne az érdekem, ha Kovács Andrást, legalább egy napra eltávolítanák, hogy ezalatt más parancsnokot nevezzek ki helyette, a Zrínyi Akadémiáról elhozni pár tisztet, és ezzel megerôsíteni a fegyelmet a csoportban.”
35 Dudás Józsefné Horváth Aranka mindvégig mindenhová elkísérte a férjét, ily módon szoros munkatársi kapcsolat is létrejött közöttük.
36 Dudás és Dudásné szerint Kovács András gyanút fogott, hogy ilyen „piszlicsáré ügyben” ôt veszik igénybe. Ô azonban a közvetítô szerepére hivatkozott, a hallottak végrehajtását a belátására bízta. Virág János vallomása szerint Kovácsot az ô javaslatára, Butkovszky Emmánuel közremûködésével tartóztatták le.
37 Ennek történetét Kovács a következôképp mondta el: „Egyszer jövök vissza ôrjáratból a »Báránykáimmal«, és az iroda elôtt áll két fegyveres, géppisztolyos srác. Elém állnak, és azt mondják, nem lehet bemenni. Mondom, hogyhogy, az én irodámba én nem mehetek be? Nem, azt a parancsot kapták, hogy ne engedjenek be senkit. Mondom, jól van gyerekek, most már menjetek. A »Báránykák« is rögtön felrántották a géppisztolyt, félrenyomtuk a kölyköket, én berúgtam az ajtót, pisztoly elô, a »Báránykák« mellettem géppisztollyal és bementünk. […] Egy pasas, aki állítólag a helyettesem, vagy csoportvezetô volt […] éppen húzott fel egy nadrágot, amit lehúzott az ávósról. Ott állt az ávós gatyában és mellette állt három rendôrnô. […] A vérnyomás fel 270-re rögtön, ilyet egy tiszta forradalomban nem lehet csinálni. […] Aztán dádá, hogy te bitang, te rohadt ellenforradalmár, beszennyezed a forradalom tisztaságát, rabolsz, lopsz, így viselkedsz nôk elôtt, miegyéb. […] Két pofon, orrbavágás, még egy. […] A hosszú puskavesszô, azzal is piff-puff, ami ráfért.” Király Mária gépíró a következôképpen mondta el a történetet: a helybenhagyott felkelôt Korbély Jánosnak  hívták, és elôzôleg ôrizetbe vett egy Vörös Lajos nevû ÁVH-s századost, aki a Bajcsy-Zsilinszky laktanyában oktatási tervekkel foglalkozott. Amikor Kovács Andráshoz került, kiderült, hogy Korbély az elfogásakor súlyosan bántalmazta ôt. Ekkor történt a fentebb leírt esemény. Kovács és Andrásy Gyula ugyanis – e forrás szerint – azt hangoztatták, hogy nem szabad senkit sem bántalmazni. Lényegében így emlékezett Marton György is. Czimmer Zoltán szerint Korbély verésében az is közrejátszott, hogy egy ÁVH-s lakásból eltulajdonított holmikat.
38 Kovács András elbeszélése szerint élete itt veszélyben forgott: mint a forradalom árulóját (mivel megverte a társát) ki akarták végezni. Ez azonban nagyon kevéssé valószínû, ilyesmiért senkit nem öltek meg a forradalom idején. Egyébként másnap a nemzetôrségi értekezletre akarták szállítani, tehát nyilvánvaló, hogy a Fô utcaiak nem kaphattak ilyen parancsot.
39 Kovács András elmondása szerint a „Báránykák” fenyegetésére engedte ki ôt Butkovszky, mivel testôrei az épület szétlövését helyezték kilátásba. Lényegesen valószínûbb, hogy a Fô utcaiak erre központi utasítást kaptak.
40 A kormány már november 1-jén is foglalkozott ezzel a kérdéssel. „Szükségesnek tartja a Minisztertanács a Dudás-csoport felszámolását, ezért Nagy Imre tárgyal Dudással, és ha ez eredménytelen, felhatalmazza Maléter Pált, a honvédelmi miniszter elsô helyettesét, hogy Dudást letartóztassa és újabb tárgyalást valamelyik alvezérével folytassanak.”
41 Kalmár József – ô fuvarozta a „szabadnépeseket” – emlékezete szerint visszafelé Kovács András ezzel a kijelentéssel vidította fel társait: „Majd meglátjuk ki lesz a fôkapitány, Kopácsi, vagy én.”
42 Király Béla közölte, hogy Kovácsot már elengedték.
43 Király Béla azonban kijelentette: becsületszavát adta, hogy ha Dudás eljön az értekezletre, és elmondja célkitûzéseit, nem lesz bántódása.
44 Dudás a tárgyaláson úgy mondta el, hogy Kovács András megjelent az értekezleten, és fellépett ellene: „…mától kezdve a Szabad Nép-székházban lévô fegyvereseknek én nem fogok parancsolni, és tôlem semmilyen utasítást nem fognak elfogadni.” Kovács úgy emlékszik, hogy nem volt ott.
45 Egy másik forrás szerint Arnóczki Pál századost és Erdôs László fôhadnagyot utasították, hogy hívják a ZMKA-ba Dudást, ahol letartóztathatják. E verzió szerint a Nemzeti Bizottmány elnökére ekkor még töretlen optimizmus volt a legjellemzôbb: „No látjátok, srácok, ha tetszik Münnichnek, ha nem, de most már úgy néz ki, hogy a belügyminiszter én vagyok, nem ô” – mondta a tiszteknek.
46 A lapot Dudás József szerkesztette a Szabad Nép székházában. Ebben megjelent több olyan cikk, amely tovább növelte Dudás népszerûtlenségét.
47  „…Maléter megjegyezte, hogy Dudást, azt a csirkefogót le kell tartóztatni. Ekkor közöltem én Maléterrel, hogy Dudás jelenleg a Zrínyi Akadémián tartózkodik. Maléter ekkor utasításba adta részemre, hogy Dudás Józsefet Nagy Imre miniszterelnök úr parancsára le kell tartóztatni. […] Amennyiben nem hajtom végre, vállalnom kell érte a következményeket.” Okok: a Szabad Nép-székház elfoglalása; a Nagy Imre-kormány el nem ismerése; Millió, majd félmillió forint felvétele, vagy ennek megkísérlése és a Külügyminisztérium megtámadása. Amiatt, hogy Király Béla ezt nem tette meg, Maléter az ô ôrizetbevételét is fontolgatta, talán el is határozta. Kopácsival szemben elnézôbb volt, pedig ô sem teljesítette ezt a parancsot.
48 Noha három forrás is utal a felkelôk fenyegetô jelenlétére, lehetséges, hogy e tisztek elôzôleg megállapodtak e vallomásban, amelynek hitelessé tétele közös érdek volt. Eddig ugyanis egyetlen civil sem bukkant fel, aki kapcsolatba került ezzel az akcióval. Másrészt – mint a nemzetôrségi értekezleten végleg kiderült – a Szabad Nép-székház fegyveresei egyöntetûen Kovács András mögött álltak, valószínûtlen, hogy Dudásnak ekkor nagyobb létszámú támogatója lett volna a felkelôk körében.
49 Kiss Jenô szerint Dudás a barikádokat a Rákóczi tér felé, a Híradó mozinál, a Rákóczi úton a Népszava szerkesztôségénél, az Uránia mozinál kívánta felállítani.
50 Kiss Jenô szerint Márton András adott fegyvert, de a százados nem hozta el, hanem a Zách utcai laktanyába tért vissza.
51 Kulutácz Mátyás szolgálatvezetô azt vallotta, hogy Pálházi az ablakból harcra akarta kényszeríteni. Ô nem volt hajlandó erre, de az ott lévô katonák Pálházi segítségére siettek. Természetesen lehetséges, hogy Kutulácz mindezt csak a saját védelmére találta ki.
52 László Béla György azt vallotta, hogy a „szabadnépesek” négyszer kérték a Práter utcaiaktól Sarkadi kiadását, de ô ezt megakadályozta. Ez azonban nem hihetô, már csak azért sem, mert Lászlóékon kívül senki nem tudta, hogy Sarkadi ott raboskodik.
53 Abban mindenki egyetért, hogy Sarkadin Preisz bosszút akart állni. Kivéve ôt, aki ezt tagadta: „Én azt mondottam Sarkadi ügyész képviselte a vádat az én ügyemben, velem szemben rendesen viselkedett, de mégis… 8 évre ítéltek el. Én Sarkadit nem jelentettem fel, nem fenyegettem meg, sôt pártoltam.”
54 Természetesen abban, hogy kik voltak a végrehajtók, megoszlanak a források. Vannak, akik úgy tudják, hogy mindkettôjüket Pálházi lôtte le. Marton György teljes mértékben „magára vállalta” a kivégzéseket. A fent közölt verziót említik legtöbben.
55 Marton György szóbeli közlése szerint azért kellett a foglyoknak meghalniuk, mert tanúi voltak annak a megbeszélésnek, amelyben a felkelôk megállapodtak az új bázishelyben. Kovács András mindezt azzal magyarázza, hogy nem volt már lehetôség fogságba helyezni ôket.
56 „…Kérdezték a srácok, hogy mit csináljunk velük? Mondtam csináljatok vele, amit akartok, én már nem tudok velük foglalkozni. Aztán ôk elvitték, és hogy mi lett, utólag tudtam meg, hogy kinyiffantották mind a kettôt.” Illetve „Sarkadi és Fodor kivégzéséhez azért kellett utasítást adnom, mert az oroszok jelenléte miatt már nem állt módunkban börtönbe szállítani.” Kulutácz Mátyás szerint a szekszárdi börtönben azt mesélték, hogy Kovács másodmagával lôtte le a foglyokat. Ez azonban nyilvánvalóan legenda. Varga Rezsô szerint Kovács András Pálházinak olyan kifejezéssel adott utasítást a kivégzésre, hogy „vigyék haza!” Érdekesség, hogy ugyanígy vették át ezt a kádárista források, jóllehet a kifejezés csakis ez lehetett: „Vágjátok haza!” Varga Rezsô állításai azonban teljesen ellentmondók és abszurdak, így nemigen használhatók.
57 Kótai Lajos százados jelentése szerint 5-én jött három Corvin közi felkelô. Élelmiszert kértek (nem kaptak), és mondták, hogy nem bírják tartani tovább magukat, s eltávoztak. Kiss Jenô elkísérte volna ôket, de 10 perc múlva visszajöttek a nagy lövöldözés miatt.
58 Pálházi elmondása szerint a közértben egy volt közbûntényes lopott. Kovács András, Preisz és mások kihallgatták, majd Preisz javaslatára kiültették az ablakba, „hogy lássa milyen harc van odakint”. Ezt átvészelve elengedték.
59 „Úgy néztek ki, hogy az valami borzalom, mindnyájan velem együtt. Nyomás a Corvinba [Áruház], felnyitni, feltörni az oldalajtót, megharcoltatok érte, öltözzetek át – emlékezett vissza Kovács András. – Mindenki, aki akart, felment, átöltözött, ledobta a rongyos gúnyáit megmosakodott, amennyire lehetett abban a jéghideg vízben, marha hideg víz volt, arra emlékszem. Átöltöztek és mindenki ment amerre tudott. Kettesével, hármasával.”
60 Preisz szerint, amikor Kovács András szólt, hogy „most már mindenki mehet, amerre lát”, „Feri bácsi”azt válaszolta, hogy „nem megy sehová, inkább itt pusztul el, ha megfogják, neki úgyis vége”. Pálházi azonban tagadta ezt. „Góliát” – Kovács András elmondása szerint – könyörgött neki, hogy vigye magával, de ô ezt megtagadta, mert ezt túlságosan kockázatosnak ítélte a fiatalember számára. Kovács végül is hét „Báránykával” menekült ki az országból.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu


C3 Alapítvány      c3.hu/scripta/