A SZÉKHÁZ ELFOGLALÁSA
A Szabad Nép székháza
már október 23-án az események egyik központja
volt. A tüntetôk behatoltak az épületbe, kidobálták
és elégették a sajtótermékeket, könyveket.
A hatalom azonban kiemelt fontosságúnak tartotta az objektum
megôrzését, és a Zrínyi Miklós
Katonai Akadémia mintegy 100 fôvel (harc nélkül)
bevonult és berendezkedett az épület védelmére.
Október 28-án ezt az egységet visszarendelték,
és a Corvin köziek elleni támadásra készítették
fel. Helyüket a Pf. 9497. sz. alakulat vette át Seres Ernô
fôhadnagy vezetésével.
Október 29-én,
az esti órákban érkezett ide Dudás József
gépészmérnök, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány
elnöke, hogy kinyomtassa 25 pontos programját és röplapjait.
Ekkor már mintegy 100 fônyi fegyveres csoportot tudhatott
maga mögött. Mivel az épületben nyomda és
telefonközpont volt, Dudás úgy döntött, hogy
itt kialakítja a Nemzeti Bizottmány bázisát.
Valószínûleg megállapodtak a kirendelt katonai
egységgel abban, hogy együttesen átveszik az objektum
ellenôrzését.1 A következô napokban Dudás
politikai és – korábbi barátai, ismerôsei segítségével
– lapszerkesztôi tevékenységet folytatott, miközben
fegyveresei megszervezték az épületben a belsô
és külsô ôrséget, valamint a járôrszolgálatot.
Parancsnokuk Kovács András szerszámkészítô
volt, aki – Marton György elektrotechnikus-parancsokhelyettessel és
néhány Széna téri felkelôvel együtt
– Budán a Nemzeti Bizottmány megalakulásakor csatlakozott
Dudáshoz, mivel egyetértett a célkitûzéseivel.2
Ugyanezen a napon, 29-én Bocskay Imre ôrnagy engedélyével
Haraszti Tibor hadnagy és Andrásy ôrmester vezetésével
a 9497. sz. alakulat több katonája már kimondottan Dudás
támogatására, a nyomdászok biztosítására
érkezett a Szabad Nép székházához. Ekkoriban
hatalmas káosz uralkodott az épületben, s ez a nyomdai
munkát is jelentôsen akadályozta.3
Dudás politikai szerepe
napról napra jelentôsebbé vált. Önálló
folyóiratot jelentetett meg, fegyveres erôvel rendelkezett,
sôt – egyedül a civil parancsnokok és forradalmi vezetôk
közül – még Nagy Imre kormányfôvel is tárgyalt
október 30-án a Parlamentben. Igen rövid idôn
belül országosan ismertté vált. Azt szerette
volna elérni, hogy ismerjék el ôt a budapesti felkelôk
fôparancsnokának, de ennek nem volt realitása. Mi több,
még a saját fegyveresei felett sem diszponált egyértelmûen,
mivel Kovács Andrásék értésére
adták, hogy a munkájukba nemigen engednek beleszólást.
(„Dudáskám, te foglalkozz a politikáddal, mi majd
foglalkozunk a rendcsinálással!”) Az elsô napokban
még – ha súrlódásokkal is, de – eredményes
volt az együttmûködés. Dudás parancsokat
nem osztogathatott, de bizonyos feladatok megoldásával megbízta
fegyvereseit, akik azokat önállóan hajtották
végre. Mivel csak a Nemzeti Bizottmány elnöke volt ismert,
a belsô viszonyokról a kívülállók
mit sem tudtak. Csak az ô aláírása szerepelt
az itteni felkelôk igazolványán, a „Dudás-csoport”
elnevezést használták, s ez mindmáig megmaradt
– a fentiek alapján helytelenül. Helyesebb a „szabadnépesek”
kifejezés, amit Baló A. Péter javasolt.
Az objektum elfoglalása
többekben ellenérzéseket váltott ki, sôt
egyes fegyveres szervezetek offenzívára készülôdtek.
Egy újságíró Solymosi János alezredestôl
kért segítséget, aki „terepszemlére” kirendelt
oda két harckocsit és 25 fônyi gyalogságot.
Másnap ugyanaz az újságíró látogatta
meg, és arról számolt be, hogy a rend helyreállt
az épületben, de Dudást mégiscsak le kellene
tartóztatni. Átfogó támadásra azonban
– a HM támogatásának hiányában – nem
kerülhetett sor. Kopácsi Sándor október 30-án
valószínûleg Münnich Ferenc utasítására
a Szabad Nép-székház „felszabadítására”
indult. Kopácsi ezredes azonban el akarta kerülni a konfrontációt,
ezért a vele lévô felkelôkkel színlelt
csetepatét rendezett. A MEFESZ nemzetôrsége is támadásra
készült a székház ellen. „Már a hídon
voltunk, amikor lefújták a parancsot.” Végül
is a székház védôi megmenekültek a „külsô”
veszélyektôl.4 Ugyancsak október 30-án a csoportból
többen részt vettek a Köztársaság téri
pártközpont ostromában, de errôl nincsenek részletes
forrásaink.5
A „FEJVADÁSZOK” ÉS A „BÁRÁNYKÁK”
A székház fegyveresei
120-150-en voltak.6 Magjuk a Széna térrôl jött
át október 29-én, a többiek útközben,
a székház épületében és környékén
csatlakoztak hozzájuk. Mintegy 80-100 állandó tag
volt, a többiek cserélôdtek. A mindenki által
Bandinak hívott Kovács András vezérségét
senki nem vitatta. Biztos fellépésén, energikusságán,
keménységén kívül mellette szólt
a katonai rátermettsége, sôt háborús
tapasztalata is: 13 évesen, az ostrom idején, a Vannay-zászlóalj
tagja volt. Mindez már az elsô napon megmutatkozott, amikor
a vezetése alatt rövid idôn belül megszilárdult
a fegyelem. A vezetésben tizenöten segítették
a munkáját.
A csoport az ôrszolgálat
megszervezése után – Kovács fôparancsnok részvételével
– megkezdte az ÁVH-s pártfunkcionáriusok felkeresését
és elôállítását. Ezt a tevékenységet
Dudás József tiltakozása ellenére végezték,
elszántabban, mint általában más fegyveres
csoportok. A székházban nem is egy ilyen osztag alakult.
Tagjaik közül többen közvetlenül a forradalom
elôtt vagy a forradalom idején szabadultak tiszapalkonyai
fogságukból. E „különleges csoportok” közül
legismertebb az 53 éves Pálházi Ferenc kazánfûtô
által vezetett „Fejvadászok” raja volt. Pálházi
ugyancsak harcolt 1945-ben a Vannay-zászlóalj kötelékében,
innen ismerte Kovács Andrást, akivel véletlenül
találkozott 31-én, és így került ide.7
Az osztag kíméletlenebbnek mutatkozott, mint a hasonló
szerepet betöltô rajok általában. Erre magyarázat
lehet, hogy olyan megkeseredett, gyûlölet vezérelte tagokból
verbuválódott össze, akiket az államvédelmisek
korábban súlyosan megkínoztak, meggyötörtek.
A „Fejvadászok” közé tartozott Felcser Sándorné
Szabó Mária autóbusz-kalauz, Lôrincz Sándor
esztergályos, Kovács József („Jocó”), aki október
28-án szabadult Tiszapalkonyáról,8 Vasvári
Sándor raktáros, Zsitka József, a fiatal, kétméteres
„Góliát”, és valószínûleg Varga
Rezsô segédmunkás is, aki november 2-án szabadult
ki a Markó utcából. Állítólag
itt volt még három fegyveres, akik korábban a francia
idegenlégióban szolgáltak. A „Fejvadász-brigád”
létszáma 25-35 fô lehetett. November 2-án Kovács
András utasítására a Corvin Áruházban
rendezkedtek be, és a feladatukhoz tartozott az épület
belsô rendjének biztosítása is. A „Fejvadászok”
mindvégig a többi alegységtôl elzárkózva,
titkolódzva tevékenykedtek.
A „Báránykák”
lényegesen kevésbé ismertek, mint a „Fejvadászok”.
Közvetlenül a fôparancsnok irányítása
alá tartoztak, voltaképpen testôrgárdaként,
mivel „Bandi” ezt a 20-30 fônyi csoportot tartotta a legmegbízhatóbbnak.
Együtt jártak a városban portyázni, de megnevezni
egyiküket sem tudja.9 A 17 éves Kalivoda Istvánt néhány
forrás Kovács András testôreként említi,
de nem tudjuk, hogy ô a „Báránykák”-hoz tartozott-e.
Egy belügyi feljegyzés
szerint hasonló feladatokat látott el egy kb. 20 fôs
csoport is Balassa Sándor vezetésével, aki a forradalom
kitörése elôtt szabadult szintén Tiszapalkonyáról.
E forrás arról tudósít, hogy ÁVH-sok
után kutatva október 31-én átkutatták
a New York palotát, november 1-jén pedig a Majakovszkij u.
54. sz. épületet. Ez utóbbi akciót Andrásy
Gyula honvéd ôrmester szervezte, és Balassán
kívül Szabó Jenô technikus, Sztankó János
lakatos és mások hajtották végre. Balassa még
november 4-e elôtt eltûnt a székházból.10
A felsoroltakon kívül
még mások is folytattak ilyen tevékenységet,
lehetséges, hogy a fent említett osztagok kötelékében.
Közülük Sárközi Károly („Csoki”) szobafestô,
aki 29-éig Várpalotán szolgált sorkatonaként,
ezért azonnal rajparancsnoksággal bízták meg,
Tornyi László autószerelô, Preisz Zoltán
szerszámlakatos, Fogarasi Rudolf, Hortobányi Menyhért,
Ollé János neve fordul elô még a forrásokban.
Tornyi, Preisz, Fogarasi, Hortobágyi Tiszapalkonyáról
szabadult a forradalom idején. Az egyik forrás szerint Preisz
Kovács András futárja és közvetlen alárendeltje
volt.11 Ô tett javaslatot november 2-án arra, hogy Sarkadi
István ügyészt, valamint a tiszapalkonyai BV-ôrség
több tisztjét, így Székely ôrnagyot, Berecki
hadnagyot, Nyerges fôhadnagyot, Dorogi és Nagy hadnagyokat
fogják el, mint ÁVH-sokat. Sári József postai
alkalmazott november 1-jén került a székházba,
ô fôleg a nyomdában ôrködött.
A begyûjtô csoportok
mellé megszervezték a fogdaszolgálatot. Kovács
András megbízta a Szabad Nép-székház
fegyvereseinek szolgálatvezetôjét, Kulutácz
Mátyás villanyszerelôt (aki október 27-én
szabadult Tiszapalkonyáról), hogy rendezzen be két
szobát a foglyok részére. (Andrásy Gyula ôrmester
és Kulutácz hasonló szerepkört töltöttek
be: mindketten szolgálatvezetôk és ôrségparancsnokok
voltak.) Az egyik volt fogoly szerint e helyiségeket nem ôrizték,
vagyis az épület beosztottjai közül bárki
bemehetett. A fenyegetések ellenére a rabok elôtt politikai
és más jellegû vitákat rendeztek, több
esetben még az ô véleményüket is kikérték.12
Herencsár Lajos ÁVH-s
beosztottat 31-én délelôtt 8-10 fegyveres kereste fel
az Erzsébet királyné útján lévô
lakásában. Mivel azonnal átadta nekik a pisztolyát,
a felkelôk eltekintettek a házkutatástól. Állítása
szerint az egyik „látogatója” állandóan követelte,
hogy akasszák fel.13
Czimmer Zoltánt a
Tanács körúton fogták le szintén 31-én.
A rendôrségi igazolványát nem fogadták
el, miként a sofôrjéét sem. Elmondása
szerint a Szabad Nép-székházban feltett kézzel
a falhoz állították. Volt olyan felkelô, aki
el akarta engedni ôket, mivelhogy rendôrök, mások
viszont továbbra is ÁVH-soknak tartották ôket.
Késôbb Kovács András durván rájuk
támadt, majd átadta ôket Pálházinak,
aki szintén fenyegetôen lépett fel.
Hollósi Péter
BM-dolgozó Akácfa utcai lakásában november
1-jén hatan (közöttük egy szomszéd is) házkutatást
tartottak, majd feleségével, nevelt fiával és
két vendégével együtt szállították
be. Négyüket azonnal elengedték, Hollósit, Szabó
Károly volt ÁVH-sal (aki a BM Bács-Kiskun megyei fôosztályánál
volt fôosztályvezetô ) Pálházi Ferenc
és Kalivoda István átadta a BRFK fôosztályának.14
Puskás Sándor
ÁVH-s hadnagyot november 1-jén állították
elô.15 Puskás, kijelentette, hogy ôt semmi törvénytelenség
nem terheli, a forradalom hívének vallotta magát,
és valahogy megnyerte a felkelôk bizalmát. Fegyvert
nem kapott, de a következô két napon Kovács Andrásnak
segített az ÁVH-s foglyok kihallgatásában,
jegyzôkönyvvezetésben, így a parancsnok politikai
tanácsadójává vált. A többiek elfogadták
ezt a helyzetet, Puskást „Bandi kisávósá”-nak
nevezték.
A harcok idején már
nem tartózkodott ott: Kovács András küldte haza,
hogy megkímélje az várható veszélyektôl.16
Pálháziék
a Makarenko utcában kutattak az ÁVH-sok után, akik
ekkorra már elmenekültek innen. A BM nôi szállójánál
már nagyobb sikerrel jártak: Márton Erzsébetet,
Bereczki Lenkét és Nagy Terézt, Hatala Józsefnét
elôállították, felelôsségre vonták
ôket, ám pár óra múlva már szabadulhattak.
Belügyi források
szerint Kiss Imre ÁVH-s vagy rendôr is a „fejvadászok”
fogságába került, valamint (Pálházi szerint)
még négy személy az V. kerületi Október
6., illetôleg a VII. kerületi Felsôerdôsor utcából,
de e foglyok sorsáról semmilyen további ismereteink
nincsenek. A fent említetteknél nyilvánvalóan
több foglyot gyûjtöttek össze, de több adattal
nem rendelkezünk.
Valószínûleg
elterjedt a városban, hogy a Szabad Nép-székházban
ÁVH-sokat ôriznek, mivel gyakran megesett, hogy idegenek idehozták
a gyanúsnak ítélt embereket. Zsögöd Andor
tisztviselôt – valamilyen feljelentés alapján – Kovács
Ferenc17 társaival vitte a „fejvadászokhoz”. Innen tehergépkocsival
elszállították, hogy feljelentôjével
szembesítsék, de útközben megszökött.
Szemes Jenôné
Szalai Juliannát, a Corvin Áruház párttitkárát
és propagandistáját Sárpataki Ödön
és Podkoniczky István áruházi dolgozók
(akikrôl korábban kedvezôtlen káderjelentést
adott le) 31-én öt-hat fegyveressel elfogták és
inzultálták: „Téged keresünk, te piszok, te szemét,
te rákosista, sztálinista”. A Szabad Nép-székház
II. emeletére vitték, de a kísérôket
nem engedték be a helyiségbe. Szemesnét – vallomása
szerint – órákon keresztül mozdulatlanul a falhoz állították.
Állítása szerint ekkor mintegy tucatnyi ôrizetes
volt ott. Menekülésérôl két verziót
ismerünk. Szemesné állítása szerint el
akarták szállítani valahová, de a Sztálin
úton valamilyen járôrök feltartóztatták
a gépkocsit, és ô a szóváltást
kihasználva megszökött. A másik változat
szerint Szemesnét kihallgatása után szabadon engedték.18
Ádok Antal ÁVH-s
századost október 30-án a Ráday utcai egyetemi
nemzetôrség tagjai (Szemes Pál, Vörösmarty
Zoltán, Hegedûs Lóránt) fogták el, és
vitték a Szabad Nép székházába. Szidták,
falhoz állították, 26-28 fokos szobában télikabátra
még bundát is felvetettek vele, megpofozták – vallomásai
szerint a többi fogollyal is rosszul bántak –, majd éjszaka
átszállították a Markó utcai fogházba.
Abban megegyeznek a források,
hogy a fékeveszett ÁVH-ellenes közhangulatban a letartóztatottakkal
szemben durva hangnemet használtak, fenyegetôztek,19 a bántalmazásról
már lényegesen kevesebb szemtanú tett említést,20
de olyanok is akadnak, akik szerint még a fegyverszünet idején
megöltek volna foglyokat.21 A szemtanúk és résztvevôk
túlnyomó többsége azonban cáfolja ezt
a vádat. Dudás kétszer tett látogatást
a foglyoknál, és igyekezett mérséklôen
hatni.22 Késôbb november 3-ig átkísérték
ôket a Deák téri fôkapitányságra,
vagy az ORK Jászai Mari téri épületébe.
Ezt Dudás kezdeményezte, és ebbe Kovácsék
is könnyen beleegyeztek.23
November 1-jén a
ZMKA-ból Rónyai Sándor mûszaki hadnagy javaslatára
Kiss Jenô, Kovács László századosok és
Székfy Szilárd hadnagy csatlakoztak fegyveresen a „szabadnépesek”-hez.
Andrásy ôrmester a három tisztet egy-egy raj élére
állította, az egész osztag irányításával
a régebbi csoporttag Rónyait nevezte ki. Feladatul az utcai
rend biztosítását kapták. November 3-án
Kovács András azzal bízta meg ôket, hogy a meglévô
szakaszokat, szakaszparancsnokokat katonai szempontból ellenôrizzék,
és segítsenek a kiképzésben, a fegyverismeret
elsajátításában. (Elôzôleg szabadkozott,
hogy szakaszparancsnokká nem nevezheti ki ôket, mivel a jelenlegiek
– akik korábban itt voltak – megsértôdhetnének.)
Hozzátette, hogy parancsadási joguk nincs, csak észrevételezési
joguk, és észrevételeiket neki tehetik meg.
Kizárólag
a katonák vallották késôbb azt, hogy a Szabad
Nép székházában óriási volt a
szervezetlenség és a fegyelmezetlenség. Szerintük:
„Kovács András eléggé kapkodó volt,
tervei megvoltak, de konkrét intézkedéseket ô
sem tett a fegyelem megszilárdítására. […]
Tanácsot kért tôlünk az épületben
lévô tûrhetetlen állapotok korrigálására.”24
Rajtuk kívül
volt még egy katonai alegység, egy szakasznyi lövész,
akiknek egy hadnagy volt a parancsnokuk. Az ô felügyeletükre
bízták a „szabadnépesek” két géppuskáját.
Egy kis létszámú
katonai csoport elôbb Halmai Róbert fôtörzsôrmester,
majd 1-jétôl Andrásy Gyula ôrmester vezetésével
a székház III. emeletén egy közepes hatósugarú
rádió adó-vevôt üzemeltetett, ide csak
a kezelôk léphettek be.
Egy hat-, késôbb
tízfônyire bôvülô osztag – Rákóczi
Sándor volt politikai fogoly irányításával
– a beszerzéssel foglalkozott. A kôbányai konzervgyárból
állítólag erôszakkal elhoztak kb. 50 mázsa
konzervet (a székházban konyhát mûködtettek),
és a BM Lendvai utcai szállásáról ruhákat,
matracokat, pokrócokat stb. Mindezekrôl azonban a periratokban
nincs említés, miként arról a 30-35 fônyi
portyázó, késôbb harcoló osztagról
sem, amelynek Kovács András egyik helyettese, Szilágyi
Gyula („Sziszi”) flottillahadnagy volt a parancsnoka.25
Az ôrszolgálatról
és a csoport többi tagjáról csekély forrásanyagunk
van.26 Az ôrséget Andrásy ôrmester és
Kulutácz Mátyás irányította, idetartozott
Balázsi József kômûves, Kalmár József
lakatos, aki késôbb sofôrködött, Hircz Lajos
autóbusz-kalauz, Révai Péter motorszerelô.27
Ide vezényeltek két Práter utcai rajt is, hogy ôrizzék
az épületet, és biztosítsák az újság
elôállítását. Csak azokat engedték
be, akiknek igazolványán a „Magyar Forradalmi Bizottmány”
bélyegzôje volt. Emellett rendszeres járôrszolgálatot
láttak el. Az épület fényképezését
is meg kellett akadályozniuk. Kovács András különösen
az olyan felvételeket tiltotta, amelyeken fegyveres felkelô
látszik. Mivel ôk is részt vettek házkutatásokban,
elôállításokban, többen ôket is „fejvadászok”-nak
hívták.28
Fontos szerep jutott a két
titkárnônek, Horváth Juditnak (vagy Júliának)
és Miksi Marának, akik mindvégig segédkeztek
a parancsnoknak.
A szóbeli források
alapján Burai Zoltán, Baji József, Kenessey Csaba
és mások is a csoporthoz tartoztak.
A SZABAD NÉP-SZÉKHÁZ-CSOPORT ÉS A NEMZETôRSÉG
A Szabad Nép-székház
forradalmárait, az ott lévô újságírókat,
dolgozókat, fegyvereseket a külvilág számára
szinte kizárólag Dudás József jelenítette
meg – mind kedvezôtlenebbül. Az alábbiakban ezt a folyamatot
csak a fegyveres testületekkel kapcsolatban foglalom össze, hozzátéve,
hogy mindez összefüggött Dudás megítélésével
a politikai és kulturális körökben.
Az elsô intô
jel október 31-én a Forradalmi Karhatalmi Bizottságnak
a Kilián laktanyában lezajlott értekezletén
mutatkozott meg. Részint azzal, hogy Dudás személyesen
nem jelent meg, de fôként azzal, hogy képviselôje
bejelentette: a „nemzeti bizottmányosok” nem kívánnak
belépni az akkor alakuló egységes nemzetôrségbe.
Ezt követôen Maléter a kiközösítés
mellett érvelt,29 és a pesti felkelôparancsnokok is
szinte kivétel nélkül mind súlyos kritikával
illették Dudást. Mindössze a Széna tériek
árultak el lojalitást irányában.
A következô napokban
tovább folytatódott Dudás és ennélfogva
a Szabad Nép-székház elszigetelôdése.
A csoport továbbra is kivonta magát a Nemzetôr-parancsnokság
kötelékébôl, és semmibe vette annak elôírásait.
Dudás saját kezû aláírásával
ellátott igazolványokat osztott szét fegyveresei körében
(s juttatott azokból a Széna téri felkelôknek
is). Nem mutatott semmilyen együttmûködési hajlandóságot
a környezô felkelôcsoportok vezetôivel. Jóval
idôsebb volt náluk, és gazdag politikai tapasztalatainak
birtokában valószínûleg úgy érezte,
hogy minden további nélkül engedelmességgel tartoznak
neki.30 Ôk viszont mindinkább ellenszenveztek vele.
Mindeközben fokozatosan
romlott a kapcsolata Kovács Andrással, a székház
fegyveres parancsnokával is. Dudás részint nem értett
egyet a csoport fô tevékenységével, a „fejvadászattal”,
de nyilván ettôl függetlenül sem akart belenyugodni
abba, hogy mind csekélyebb a befolyása a fegyvereseinek irányításában.31
Kovács András szerint Dudás egyáltalán
nem értett a katonai kérdésekhez, de a bizalma egyébként
is megrendült benne, mivel úgy látta, hogy gyakran váltott
szövetségest, vagyis köpönyegforgatónak tartotta,
aki nem képviseli konzekvensen a forradalom érdekeit. Dudás
pedig így jellemezte vetélytársát: „…teljes
felelôsséggel mondhatom, hogy ez egy igen veszélyes
ember, mert minden egyes cselekedetét csak a személyes bosszú
érdekei vezették. […] Jellemét tekintve egy feldühödött
anarchista típus, olyan anarchista, akinek sikerült fegyvert
szerezni, s azt ellenôrzés nélkül használhatja.
Felhasználta a zavart, saját személyi bosszújának
kielégítésére.”32
Október 31-én
Dudás felkérte Arnóczki Pál századost,
a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tisztjét,
hogy beosztottjaival fegyverezze le Kovácsot és a fôbb
hangadókat, és vegye át az objektum biztosítását.
Másnap a százados tíz tisztjével meg is jelent
a székházban, de a konfrontációt nem vállalta,
miután Kovács világossá tette, hogy semmiképp
sem adja át a vezetést a tiszteknek.
Mindezek ellenére
Dudás és Kovács között ekkoriban nyílt
kenyértörésre nem került sor, együttesen beszélték
meg a teendôket.33
November 2-án a Külügyminisztérium
megtámadásáért tévedésbôl
Dudást tették felelôssé, és Király
Béla, a Nemzetôrség parancsnoka a HM-ben letartóztatta.
Miután a félreértés kiderült, Dudás
a kedvezô pillanatot arra használta fel, hogy a tábornok
közremûködésével megszabaduljon Kovács
Andrástól, hogy eltávolításával
a fegyvereseket engedelmességre bírja.34 Kovácsot
a Fô utcában le is tartóztatták, s a periratok
szerint Király Béla elgondolása alapján kelepcébe
csalták: Dudásné35 üzente telefonon, hogy Kovács
kísérje át valamelyik ÁVH-s foglyot.36 Az érintett
ezt kategorikusan cáfolja. Elmondása szerint az egyik helyettesét
vitte oda önként, miután összeverte, mert az megbecstelenítette
a forradalmat,37 és ezért tartóztatta le ôt
Butkovszky Emmánuel, a Fô utcaiak parancsnoka.38 Valószínûbb
azonban az elôbbi változat, vagyis, hogy fondorlattal fogták
le. Másnap reggel azonban szabadon engedték.39
Mindeközben a Nemzeti
Bizottmány elnökének presztízsvesztesége
már megállíthatatlan volt. A Külügyminisztériumnál
történt incidensért a közvélemény
– a bizonyítékok ellenére – ôt okolta, majd
különféle híresztelések következtében
ôt tették felelôssé a Nemzeti Bank kifosztásáért,
a Köztársaság téri pártház ostromáért
és egyebekért is. A politikai és katonai vezetés
döntött arról, hogy Dudást mindenképpen
végérvényesen kimozdítják pozíciójából,
és valamelyik helyettesével felveszik a kapcsolatot.40 Király
Béla kezdeményezésére Kovács András
lett a kiszemelt tárgyaló fél, aki ezúttal
már csak a fegyveresei kíséretében volt hajlandó
elmenni a Deák térre, a Nemzetôr-parancsnokságra.
Itt Kopácsi Sándor fogadta. „Közöltem vele, hogy
a Dudás-csoport nem felel meg azoknak a követelményeknek,
hogy a nemzetôrség tagja lehessen. Kovács mondta, hogy
adjunk neki egy kis idôt, hogy megtalálják a módját,
hogy Dudást eltávolítsák, mert sok ember a
csoportból ôbenne bízik. Ô hajlandó elismerni
a kormány programját és aláveti magát
a nemzetôrség vezetésének és a fegyelemnek.
Megígérte, hogy tartózkodni fognak az önkényeskedéstôl.
Megmondtam, hogy ha erre nemcsak ígéret lesz, hanem biztosíték
is Dudás eltávolításával, akkor tárgyalhatunk
a továbbiakról. […] Kovács ki is jelentette, hogy
nem azonosítja magát Dudással, és csoportját
aláveti a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörének.”41
A fôkapitányságon
hamarosan megkezdôdött a nemzetôrségi értekezlet,
amelyen a katonai, rendôrségi vezetôkön kívül
ott voltak a jelentôsebb budapesti felkelôcsoportok parancsnokai.
Az elsô felszólaló „szabadnépes” volt, aki rátámadt
Király Bélára Kovács András lefogása
miatt, és kijelentette, hogy addig bojkottálja a csoport
a közös munkát, amíg szabadon nem engedik.42 Ezután
Dudásék a többiek támadásának fókuszába
kerültek. Felrótták nekik az addig is helytelenített
magatartásukat, és az akkoriban elterjedt tévhírek
alapján is szidták ôket. Úgy elmérgesedett
a hangulat velük szemben, hogy egyesek szerint lincseléstôl
is lehetett tartani.43 A civil csoportok képviselôi szinte
maradéktalanul kiközösítették a lehetôségeit
még mindig messze túlértékelô Dudást.
A Széna téri felkelô-küldötteken kívül
mindenki megtagadta vele a további együttmûködés
minden formáját. Határozatot is hoztak, hogy a „nemzeti
bizottmányos” igazolvánnyal rendelkezôktôl el
fogják venni a fegyvert. Ekkor azonban Dudást saját
fegyveresei leváltották, és Marton György ígéretet
tett arra, hogy csoportja elfogadja a Nemzetôr-parancsnokság
irányítását. A fennmaradt dokumentum szerint
a Szabad Nép-székház Baktai Imre egyetemistát
delegálta a Nemzetôrség Operatív Bizottságába.
Ôt Dudás jelölte, de Marton és Andrásy
ôrmester kijelentette, hogy ôk csakis Kovács Andrást
ismerik el parancsnokuknak, más szóba sem jöhet.44 A
késôbbi Operatív Bizottság ülésén
végül is senki nem képviselte a Szabad Nép-székházat.
Dudás azonban továbbra
sem adta fel a harcot: a ZMKA-n kért támogatást, hogy
„renitenskedô alvezéreit megzabolázza”.45 Márton
András ezredes-parancsnok ígéretet tett a katonai
segítségre, ha a Magyar Függetlenség a hangnemén
változtat.46
Az ezredest ekkor berendelték
a Parlamentbe, és ekkor kapott parancsot Malétertôl
Dudás letartóztatására.47 Az Akadémia
épületében Teleki Lajos alezredes a Minisztertanács
elnökének nevében letartóztatta Dudást.
Nem sokkal késôbb állítólag megjelentek
az Akadémia körül a Nemzeti Bizottmány elnökéhez
hû fegyveresek, és követelték vezetôjük
szabadon bocsátását. Egyesek szerint kisebb csetepaté
is kialakult a katonák és a civilek között, és
néhány felkelô fogságba esett. Ennek ellenére
a tisztek ijedtek meg, és így unszolták parancsnokukat,
Márton ezredest: „Bandi, ha nem akarod, hogy ezek a felkelôk
kinyírják az Akadémiát, akkor Dudást
ki kell engedni.” Mindez azonban kevéssé valószínû.48
Végül is Márton hallgatott tisztjeire, de az is lehet,
hogy indokolatlannak találta a fogvatartást.
Ekkor Dudás ismét
segítséget kért a „lázadók” ellen. Csak
Kovács Andrást és Marton Györgyöt kívánta
eltávolítani ahhoz, hogy a többiek ismét vezetôjüknek
ismerjék el. Cserében segítséget ígért
Mártonnak a székházban készítendô
új kormánylap részére. Az ezredes azonban ennyire
nem akarta elkötelezni magát. Csak egy pisztolyt adott neki,
és menedékhelyet ígért számára,
végül két tiszttel visszakísértette. Dudás
a lapja kefelevonatát ellenôrizte, a „lázadók”
ezt nem akadályozták meg.
Kovács András
miután „hivatalosan” is a Nemzetôrség egységparancsnoka
lett, elôkészületeket tett a fôparancsnokság
utasításának betartására, vagyis a 18
éven aluiak lefegyverzésére, a nyilvántartás
rendezésére, a biztonsági elôírások
betartására. Emellett katonai kíséretével
több helyen megfordult, és határozott intézkedéseket
tett, ha úgy gondolta, hogy a forradalom érdekeit kell védene.
(Például a Ferencvárosi pályaudvarnál
felelôsségre vonta azokat a vasutasokat, akik meg akarták
szüntetni a helyi Forradalmi Bizottságot. A Hungária
úti telefongyárban a munkástanács tagjaitól
megkövetelte, hogy a munkások között osszák
szét a már megszerzett káderanyagot.)
HARCBAN A SZOVJETEKKEL
Kovács András
a kísérôivel november 4-én hajnali két
órakor tért vissza. Lopás gyanújával,
vagy engedély nélküli házkutatás miatt
felsorakoztatott egy civil szakaszt. Miközben e felkelôkkel
ordítozott, aggasztó zajok hallatszottak az utcáról:
„Hallottuk, hogy erôs harckocsi zúgás jön a körút
felôl. Valakinek a parancsára a folyosókon, ami a körút
felé világított, a lámpákat leoltották.
[…] A sötét szobából kinézve láttuk,
hogy szovjet harckocsik vonulnak.”
Hamarosan jött Dudás
is, aki Nagy Imre rádiófelhívásától
indíttatva összehívta a civil és a katonai parancsnokokat,
és kiadta az utasítást: barikádokat kell építeni
a civil lakosság bevonásával,49 fegyvereket kell szerezni,
benzines üvegeket készíteni, és kijelölte
azonnal ennek felelôseit. „Ebbôl egy vita is származott,
mert az egyik civil megtagadta az utasítást és megkérdezte
Dudástól, hogy ki a parancsnok: Dudás, vagy Kovács
András, mert ô úgy tudja, hogy Kovács. Dudás
erre azt felelte, hogy igen Kovács a parancsnok a Szabad Nép-ben,
de ô itt az egész környék vezetôje, és
itt csak Kovácsnak akar segíteni.”
Kovács László
századost Dudás elküldte Márton Andráshoz
fegyverért és lôszerért, de ô nem jött
vissza.50 A többi alegységparancsnok munkához látott.
(Ekkor még ezen a környéken csak átvonultak,
nem támadtak a szovjetek.) Dudás Kovács Andrással
egy szobában térkép fölött folytatta a megbeszélést.
A kapuknál az ôrség utasítást kapott,
hogy senki sem hagyhatja el az épületet parancs nélkül.
Dudás ezután
felvette a kapcsolatot a Nemzetôr-parancsnoksággal, személy
szerint Kopácsi ezredessel, aki a szovjet túlerô miatt
ellenezte a fegyveres ellenállást, sôt a barikádok
lebontását javasolta. A Nemzeti Bizottmány elnöke
ezt teljes mértékben elfogadta, és ennek megfelelôen
a korábbiakkal ellentétes utasítást adott fegyvereseknek.
Az eddigieknél még súlyosabb vitába keveredett
Kovács Andrással, Marton Györggyel, és elhagyta
a székházat öt fegyveresével.
Eközben kint már
megkezdôdtek az összecsapások a szovjet erôkkel.
A katonák közül kétségtelenül Székfy
Szilárd „Sziszi” volt legaktívabb. Az ô irányításával
kb. százan hordták kövekbôl a barikádot,
és egy villamost is odatoltak. Sürgette a petróleumos
üvegek elôállítását, kevésnek
találta a készletet. Rónyaival és másokkal
felállított a Corvin Áruháznál egy 120
mm-es aknavetôt. Állítólag a civilek hôsnek
tartották, mivel felgyújtott egy harckocsit. Kiss Jenô
és Rónyai is szervezte és irányította
civilek ellenállását. Kiss állítólag
benzines palackokkal célozta meg a páncélosokat. A
civilek közül Pálházit látták a legtöbben
harcolni.51 A fegyveres ellenállás részleteirôl
nincs több levéltári forrásunk.
Este a Népszínház
utcában három „gyanús” férfit elfogtak a „szabadnépesek”,
és a bázisukra vitték. Mindhármukat napokon
keresztül a Práter utcai felkelôk tartották fogva,
és éppen ekkor engedték szabadon ôket. Közülük
Sarkadi István ügyészt52 Preisz Zoltán azonnal
felismerte, hiszen ô volt a vád képviselôje,
amikor nyolc évre elítélték.53 Fodor Pálról
pedig kiderítették, hogy ÁVH-s fôhadnagy, ezért
kettôjüket ott tartották, Kecskés Ferencet pedig
járôrök kísérték a lakására.
Kecskés – noha ô is ÁVH-s volt, de egyben termelési
osztályvezetô is – a gyári belépôjével
igazolta magát.
A székházban
Kovács András pisztolyt rántott Fodorékra,
megmotozta és megbilincselte ôket: „Mit csináljunk
velük, kinyírjuk?” Majd kihallgatta a két foglyot, „bár
ez inkább csak becsmérlés volt, mint kihallgatás”.
Két szovjet sebesültet is behoztak. A parancsnok egy tolmács
segítségével kérdezte ôket, hogy mikor
tervezik a szovjetek megtámadni a székházat, és
hogy van-e gyalogos egységük. A súlyosabb sebesültet
a kórházba szállították. Ekkoriban történt,
hogy Marton György néhány fegyveressel a MÁV-központ
épületébôl fogolyként szállította
vissza Dudást. Kovács András felelôsségre
vonta a legutóbb kiadott parancsaiért, amely a barikádok
lebontását és az ellenállás megszüntetését
írta elô, és közölte vele, hogy a forradalom
elárulásáért letartóztatja ôt.
Kijelentette, hogy Dudás folytathatja a lapszerkesztôi tevékenységét,
de most már csak felügyelet alatt, és ellenszegülés
esetén a legrosszabbra számíthat.
Késô éjjel
mind hevesebbek lettek a harcok, és a harckocsik lövéseitôl
súlyosan megrongálódott a székház épülete.
Dudás légnyomást kapott, felesége is rosszul
lett. Egy hadnagy (talán Rónyai Sándor) és
fegyveresei segítségével (akik tudták a jelszót:
„Feri bá; Báránykák”) sikerült a Rókus
Kórházba menekülniük.
A székház
„sebezhetôsége” mind szembetûnôbbé vált:
viszonylag vékony falai és nagyméretû ablakai
nem nyújthattak megfelelô védelmet a felkelôknek.
A vezetôk úgy döntöttek, hogy a közeli „éjjel-nappali”
közértbe települnek át, ahonnan lényegesen
nagyobb útszakaszt tarthattak szemmel, és lôhettek
be.
Ezen az éjszakán
történt a foglyok meggyilkolása, amely rendkívül
sokat ártott a „szabadnépesek” hírnevének.
Sarkadit és Fodort a Rökk Szilárd utca és a Stáhly
utca keresztezôdésénél egy kapualjhoz vitték,
majd Pálházi és „Góliát” fejbe lôtték
ôket.54 Több szemtanú szerint így járt
a szovjet fogoly is, akivel szintén „Feri bácsi” végzett.
Kevésbé valószínû verzió, hogy
ô a harcok közepette kapott halálos sebet. A kilátástalanság
úrrá lett a felkelôkön, hiszen korábban
nem végezték ki a védtelen foglyokat.55 Más
csoportoknál is rendszerint ekkor következtek be az elkeseredés
szülte hasonló tragédiák, mivel világossá
vált, hogy a szovjet túlerô szétfoszlatja a
függetlenségi reményeket. Többek szerint e gyilkosságok
Kovács András jóváhagyásával,
sôt utasítására történtek. Ezzel
kapcsolatban az érintett két egymással ellentétes
információt közölt.56 Az egyik szemtanú
szerint Rónyai hadnagy a három gyilkosságért
letartóztatta Kovács Andrást, és azzal engedte
szabadon, hogy majd az ügyészség elé viszi az
ügyet.
A csoport jelentôsen
megfogyatkozott létszámban november 7–8-ig folytatta az ellenállást
az „éjjel-nappaliból” és a Corvin Áruházból.
A hiányzók közül többen, fôleg a katonák
– Székfy, Kiss Jenô, Rónyai – 5–6-án a környezô
csoportokhoz, elsôsorban a Continental Szállóban lévôkhöz
csatlakoztak. A konkrét harci eseményekrôl ebbôl
az idôszakból sem maradtak fenn levéltári források.57
A „szabadnépesek” irányítása továbbra
is Kovács András és az alegységparancsnokok
kezében maradt, akik ekkor is szigorú fegyelmet tartottak.
Alakult egy felderítô egység Preisz Zoltán és
Szilágyi Gyula részvételével. A felkelôk
megakadályozták az „éjjel-nappali” fosztogatását.58
7-én éjjel
a felkelôk úgy döntöttek, hogy befejezik az ellenállást,
és szétszélednek. („Mondtam: gyerekek, itt mindennek
vége.”) A levéltári források ebbôl az
idôszakból Felcser Sándornét, Horváth
Juditot, Lakatos Gertrudot, Miksi Marát, Hortobágyi Menyhértet,
Kovács Józsefet, Kalivoda Istvánt, Kulutácz
Mátyást, Pálházi Ferencet, Preisz Zoltánt,
Tornyi Lászlót, valamint a parancsnokot említik, de
minden bizonnyal köztük volt Marton György is. Kovács
András engedélyével a Corvin Áruház
készletébôl mindenki átöltözhetett,59
és a csoport befejezte a fegyveres ellenállást.60
Ekkoriban hagyták
abba a harcot a „szabadnépeseknek” a Continental Szállóba,
a VII. kerületi pártházba és a New York kávéház
épületébe került tagjai is.
ÉLETRAJZOK
Andrásy Gyula
Kunmadarason született
1929-ben egy kilencgyermekes szegényparaszti családban. Édesapja
földmunkás volt. Ô 1930-ban, édesanyja 1948-ban
meghalt. A 8 általános elvégzése után
napszámoskodott, majd Budapesten keresett munkát. Elôször
egy Váci úti kocsmában lett csapos, majd a szikvízüzemben
dolgozott a Róna utcában. 1950-ben vonult be, mint rádiótávírász,
és ôrmesteri rendfokozatot szerzett. Elöljárói
12-szer dicséretben részesítették. 1952-ben
továbbszolgálatra jelentkezett.
1956. október 29-én
került egységével a Szabad Nép székházához.
Szolgálatvezetôi és ôrségparancsnoki beosztást
kapott. A harcokban a levéltári források szerint nem
vett részt. 1957. május 20-án letartóztatták.
A „szabadnépesek katonaperének” I. rendû vádlottjaként
1958. január 30-án, majd május 13-án állt
a bíróság elé. Mindkét perében
egy évre ítélték. További sorsáról
nincsenek adataink.
Kiss Jenô
Balassagyarmaton született
1927-ben, egy kilencgyermekes családban. Édesapja Salgótarjánban
fogházôr, édesanyja háztartásbeli. Két
polgári osztályt végzett. 1945-ben leventeként
szovjet fogságba került, 1947-ben tért haza. A Salgótarjáni
Üveggyárban helyezkedett el, majd 1950-ben bevonult. Egy évig
hallgató volt a Petôfi Akadémián. Elôször
egy ôrzászlóalj politikai tisztje lett, majd 1952-tôl
Esztergomba, 1954-ben a hadtáptiszti iskolába került,
s mivel ez az intézmény megszûnt, 1956-tól rendelkezési
állományba helyezték századosi rendfokozattal.
Több dicséretet és Árvízvédelmi
Emlékérmet is kapott. 1947-tôl párttag.
1956. október 25-étôl
– rádiófelhívás alapján – a Zách
utcai laktanyába vonult be egységéhez.
November 1-jén került
a Szabad Nép székházába néhány
tiszttársával együtt, elöljáróinak
engedélye nélkül. Az egyik raj vezetésével
bízták meg. Feladatául kapta a fiatalok képzését,
szervezését. November 4-e után részt vett a
harcokban a Szabad Nép székházánál és
a Continental Szállónál, majd a II. karhatalmi ezred
beosztottja lett.
1957. február 27-én
letartóztatták, és I. fokon 13 évre, II. fokon
8 évre ítélték. 1962. július 3-án
szabadlábra került, 1971-tôl brigádvezetô
lett, és a brigádját minden évben elismerésben
részesítették.
Kovács András
Budapesten született
1932-ben, egyetlen gyermekként. Édesanyja tanítónô,
édesapja fôvárosi tisztviselô, aki a Felvidéken
a „Rongyos Gárda” tagja lett. 1944–45-ben az apa is és fia
is a Vannay-rohamzászlóalj kötelékéhez
tartoztak, amely Budán utolsóként szállt szembe
a Vörös Hadsereggel. „Ha választani kell a kettô
között, inkább száz németet, mint egy oroszt”
– véli Kovács András ma is. „Nekem tetszett a Horthy-rendszer
[…] már csak azért is, mert egy nemzeti politika volt. […]
Én két kategóriába osztom a zsidóságot
mint olyat. Van a magyar zsidó, tehát aki magyar és
izraelita vallású, és van a zsidó magyar, tehát
aki elsôsorban zsidó és magyar. Én a magyar
zsidókat nagyon tisztelem és szeretem. A második kategóriával
én nem merném ugyanezt állítani, mert aki nem
elsôsorban magyar, hanem elsôsorban zsidó, az nem viseli
úgy a szívén a magyar sorsot, mint ahogy a magyar
zsidó viseli.” A budai Várban futárszolgálatot
teljesített, aknarobbanástól az egyik ujját
elvesztette. Az apát a népbíróság halálra
ítélte, és 1949-ben kivégezték. A fiú
készült rá, hogy mindezt megbosszulja, és sok
energiát fordított a katonai önképzésére.
1950-ben érettségizett. A kommunista Szabadságharcos
Szövetség tagja lett, ennek keretén belül népi
táncos, karénekes. Erdômunkásként, segéderdészként,
laboránsként, mûszaki rajzolóként dolgozott,
majd 1951-ben felvették az agrártudományi egyetemre.
1953-ban, amikor kiderült, hogy hamis életrajzi adatokat adott
be, eltávolították onnan. Ezután gyári
fémcsiszoló lett, késôbb elvégezte a
gépjármûvezetôi tanfolyamot, és dömperesként
dolgozott. Végül kutyakiképzô lett Alagon, majd
1956-ban ipari iskolába iratkozott be, szerszámkészítô
lakatosnak tanult. Részt vett a Rádió ostromában,
október 29-én csatlakozott Dudás Józsefhez
több Széna téri fegyveressel együtt. Az épület
fegyveresei egyöntetûen parancsnoknak ismerték el. November
2-ától mind élesebb ellentétbe került
Dudással, és fegyveresei támogatásával
teljesen átvette a csoport irányítását.
Dudással ellentétben elismerte a Nemzetôr-parancsnokság
irányító szerepét. November 7-ig részt
vett a fegyveres ellenállásban. November közepén
kalandos körülmények között társaival
átlépte az osztrák határt, majd Ausztráliában
telepedett le, taxisofôr lett. Kitanulta a drágakôszakmát,
és ezzel komolyabb jövedelemhez jutott, de 1991-ben teljesen
kirabolták. Alapítója az egyik ausztráliai
Szabadságharcos Szövetségnek. A rendszerváltás
óta többször hazalátogatott. Dandártábornokká
léptették elô, és számos ’56-os kitüntetést
kapott. 2000 októberében agyvérzésben meghalt.
Kulutácz Mátyás
1928-ban Pécsett
született. A nyolc elemi elvégzése után villanyszerelô
szakmát szerzett. 1955-ben lopás és csalás
vádjával két különbözô ügyben
állt bíróság elôtt, és összbüntetésként
két évre és öt hónapra ítélték.
1956. október 27-én
negyven társával együtt egy felülvizsgáló
bizottság döntése alapján feltételesen
szabadlábra engedték Tiszapalkonyáról.
Több elítélttel
együtt a Szabad Nép-székház fegyvereseihez csatlakozott.
A csoport szolgálatvezetôje és ôrségparancsnoka
lett.
November 26-án harmadmagával
ittasan megtámadott egy rendôr alhadnagyot a szekszárdi
vasútállomáson. Ezért másnap ôrizetbe
vették. 1957. február 20-án feltételesen szabadlábra
engedték.
Marton György
Budapesten született
1930-ban, egy kétgyermekes, régi nemesi családban.
Édesapja a MÁV, nagyapja Tisza István jogtanácsosa
volt. 1944-ben mint levente légvédelmi figyelôként
látott el szolgálatot, miközben a család több
tagja is harcolt. 1949-ben fél évre internálták
tiltott határátlépési kísérlet
vádjával. 1951–53 között politikai okokból
katonai munkaszolgálatra kényszerítették. 1953
októberében lôszerrejtegetés koholt vádjával
négy hónapra elôzetes letartóztatásba
helyezték. Szabadulása után Várpalotán
elektrotechnikusként dolgozott.
1956. október 24-én
jött fel Budapestre, és a Széna téri felkelôkhöz
csatlakozott. 29-én Dudás Józsefet több társával
elkísérte a Parlamenthez, majd részt vett a Szabad
Nép-székház birtokbavételében, és
a fegyveresek egyik parancsokhelyettese lett. Az igazolványok elôállításának,
kiosztásának adminisztrációját irányította.
Részt vett a harcokban,
amíg a csoport szét nem szóródott. December
végén emigrált. A jugoszláv határon
kelt át másodmagával. Belgiumban bányászként,
késôbb gyári munkásként dolgozott, majd
megszerezte a tervezômérnöki diplomát. A rendszerváltás
után kárpótlásban részesült, és
mind többet jött Magyarországra.
Pálházi Ferenc
1903-ban született
Hernádnémetiben. Édesapja gazdálkodó
volt. 1922–27 között csendôrként szolgált.
1929-ben gimnáziumi érettségit szerzett, és
gazdálkodó lett. 1931–36 között Budapesten autóbusz-kalauzként
helyezkedett el, majd visszatért Mádra. 1944-ban fôhadnagy-szakaszparancsnok,
és a Vannay-zászlóalj kötelékében
a budai Vár védôjeként harcolt. 1945 után
gyakran váltogatta munkahelyeit (és lakhelyeit), fôként
szobafestôként dolgozott Budapesten. 1945-ben részt
vett egy katolikus pap és a mádi községi jegyzô
megverésében, ezért négy hónapos büntetést
róttak ki rá. 1946-ban az MKP tagja volt, de kizárták.
Ugyanebben az évben a szerencsi politikai osztály ôrizetbe
vette népellenes bûntett vádjával, de megszökött,
körözését elrendelték. 1946–53 között
négyszer ítélték el vagyon elleni bûncselekmények
vádjával hat hónap és egy év közötti
szabadságvesztésre.
1956. október 31-én
korábbi harcostársának fia, Kovács András
javaslatára csatlakozott a „szabadnépes” felkelôcsoporthoz.
Fô tevékenysége az ÁVH-sok felkutatása
és elôállítása volt, a „Fejvadász”
osztag parancsokhelyettese lett. A csoport szétszóródásáig
harcolt a fegyveres ellenállásban. Részt vett a foglyok
kivégzésében. Azt azonban még az 1957-es bíróság
is elismerte, hogy „mentette a társadalmi vagyont” a Corvin Áruház
belövése után a tûztôl és a fosztogatástól.
1957. január 7-én
ôrizetbe vették. 1957. május 7-én halálra
ítélték, és három nap múlva kivégezték.
Preisz Zoltán
1935-ben született
Marosvásárhelyen egy kisiparoscsaládban. Édesapja
szobafestô volt, ô szerszámlakatosi szakmát szerzett.
1944-ben munkaszolgálatra hívták be, és ez
év novemberében a „Nemzetvezetô” gyalázása
és szökés miatt tízévnyi börtönre
ítélték. 1945–50 között bûnügyi
rendôrnyomozóként dolgozott fôhadnagyi rendfokozatban,
majd „racionalizálták”. 1954-ben nyolc évre ítélték
vesztegetés, zsarolás, befolyással való üzérkedés
és árdrágítás vádjával.
Tiszapalkonyai rabmunkahelyérôl
1956. november
1-jén szabadult ki.
Másnap a „szabadnépesek”-hez csatlakozott. Részt vett
a fegyveres csoport munkájában, az egyik verzió szerint
a fôparancsnok közvetlen alárendeltségében
futárszolgálatot látott el.
November 28–29-én
Ausztriába szökött, majd december 30-án ugyancsak
illegálisan visszajött. Perében „ellenforradalmi tevékenységeken
kívül amerikai megbízásból folytatott
kémkedéssel” is vádolták. 1957. május
7-én a Legfelsô Bíróság Molnár-tanácsa
jogerôsen a legsúlyosabb büntetés mellett döntött,
kegyelmi kérvényét elutasították. Az
ítéletet május 10-én végrehajtották.
Székfy Szilárd
„Sziszi”
Recsken született 1931-ben.
Édesapja kereskedôsegéd volt, 1945 óta a recski
ércbányában dolgozott. Édesanyja ötéves
korában meghalt. 1948-ban megszakította gimnáziumi
tanulmányait, vasúti pályamunkára jelentkezett.
Késôbb pénztárosi vizsgát tett, majd
Kálkápolnán a MÁV-nál pénztárkezelôként
dolgozott. 1951-ben önként bevonult a hadtáptiszti iskolába,
amelyet a következô évben elvégzett, és
a hadseregben az élelmezéssel foglalkozott. 1956 szeptemberében
a hadbiztosi iskolát is befejezte. Ezután a rendelkezési
állományba került hadnagyi rendfokozatban. 1954-ben
belépett a pártba. November 1-jén került a Szabad
Nép-székházba néhány tiszttársával,
parancsnokainak hozzájárulása nélkül.
Az egyik raj vezetésével bízták meg. Feladatául
kapta a fiatalok képzését, szervezését.
November 4-e után igen aktívan részt vett a harcokban
a Szabad Nép székházánál majd a Continental
Szállónál.
A forradalom leverése
után tiszttársait is rá akarta venni, hogy ne írják
alá a tiszti nyilatkozatot. Végül is ô mégiscsak
aláírta, és november 10-én a ZMKA-hoz tartozó
3. karhatalmi század beosztottja lett. 1957. április 9-én
letartóztatták. Az I. fokú bíróság
1958. január 30-án 15 évnyi börtönbüntetést
rótt ki rá, a feljebbviteli eljáráson, 1958.
május 13-án azonban 10 évre mérsékelték
a büntetését. 1961. február 9-én izgatás
vádjával három hónappal meghosszabbították
a letöltendô szabadságvesztést. Kiszabadulása
után a recski bányában dolgozott. 1983. augusztus
19-én meghalt.
A fenti írás az Osiris kiadó gondozásában hamarosan megjelenô kötet egyik fejezetének rövidített és szerkesztett változata. A források pontos megjelölésével ellátott teljes szöveg megtalálható a Beszélô honlapján, a www.beszelo.hu Internet-címen.
1 „A fegyveresek a székházat
fondorlattal birtokukba vették […] leváltották a honvédségi
ôrséget, és így a Szabad Nép székházat
teljesen birtokukba vették” – jelentették a illetékesek
1957-ben. Nyilvánvaló az érintett katonák azon
törekvése, hogy kivonják magukat az esetleges felelôsségre
vonás alól. Ugyanez az aggodalom vezérelhette a Lapkiadó
Vállalat beosztottait is. Varga Tibor, a vállalat üzemôre
a fegyveresek fenyegetésérôl beszélt: „Ha a
25 pontot nem hozza le a lap, akkor itt kô kövön nem marad,
mindenkit kinyírnak.” Kovács Andrást, a felkelôk
késôbbi parancsnokát fegyveres banditának titulálta.
Miklós Béla beosztott szerint a fegyveresek törtek-zúztak,
fosztogattak.
2 „Amikor Dudás kinevezett
a Szabad Nép parancsnokául, akkor – feltételezhetôen
jogtalanul elôléptetett ôrnaggyá, de ezt a rangot
soha nem használtam, ilyen vonatkozású rangjelzést
soha nem viseltem” – írta a szerzônek 1998-as levelében
Kovács András. „…Mert mint szakaszvezetô […] nem lett
volna jogosultságom nálamnál magasabb rangú
katonáknak, akik már csatlakoztak hozzánk, parancsokat
vagy utasításokat adni” – írta ugyanô 1997-ben.
3 Dudás: „Ezért
megbíztam Spielmannt [Spielmann Tibor játékkészítô],
hogy a honvédség segítségével kezdje
meg az épületen belül a rendcsinálást és
hasson oda, hogy a polgári fegyveresek is alkalmazkodjanak a fegyelemhez.
Ez Spielmann-nak csak részben, vagy sehogyan sem sikerült.
Akkor kértem meg a honvédek parancsnokát – emlékezetem
szerint Nagy ôrmestert [valószínûleg Andrásy
Gyula ôrmesterrôl van szó] –, hogy ô tartson fegyelmet,
vegye maga mellé Kovács Andrást és Márton
Gyulát [helyesen: Marton György] és együttesen
Nagy parancsnoksága alatt tartsanak fegyelmet. Mivel én a
fegyveresekkel a továbbiakban nem foglalkoztam, az ôrmester
Kovács befolyása alá került.” Kovács András:
„Amikor odamentünk, ott volt egy csomó ember, nem akarom azt
a szót használni, hogy csôcselék, de teljes
fejetlenség uralkodott, emberek jöttek ki, meg mentek be, fegyverrel,
meg fegyver nélkül, egy kupi volt, szabályos káosz.
[…] Ott rendeztük a dolgokat, embereket kirugdaltunk, kapuôrség,
szóval egy kicsit gatyába lett rázva a társaság.”
4 A székház
birtokbavételének elsô két napján a szervezettség
alacsony szintje miatt Kovács András szerint akár
egy csekélyebb erôkkel végrehajtott támadás
is végzetes lehetett volna.
5 A belügyi jelentések
szerint Szabó Jenô nevû „ellenforradalmár” öt
társával harcolt, majd lincselt. Tekintve, hogy ebben az
ügyben nem indult meg a nyomozás, vélhetôen csak
valamilyen alaptalan feljelentésbôl indultak ki a hatóságok.
6 Az egyik belügyi
forrás 300 fônyi létszámot állapított
meg (mintegy harmadukat korábban politikai ügyben ítélték
el), nem tudjuk, minek alapján. A legfontosabb támpont mégiscsak
a nemzetôrségi, amely szerint 150 fô számára
kértek fegyvert. Dudás 120 fônyi csoportról
beszélt – összetétele: 80 civil és 40 katona.
7 Pálházit
másnap Kovács András bemutatta Dudásnak, mint
volt katonatisztet, aki megbízható. Utóbbi Pálházinak
titkári beosztást ajánlott. Négyszemközt
figyelmeztette, hogy vigyázzon Kovács Andrásra, mert
igen hirtelen természetû. Kulutácz Mátyás
szerint Pálházi erôszakos, nagyképû volt,
aki néha a társait is fenyegette pisztolyával.
8 Kovács József
az újságterjesztésben is részt vett, elmondása
szerint egyszer a Kilián laktanyából hozott lôszert.
9 Kovács András:
„A báránykák úgy lettek báránykák,
hogy ezek báránybôrbe bújt farkasok voltak.
Mind farkas volt, de báránybôrben. Egy távolabbi
elképzelésem volt – a második világháború
végén a Vannay-zászlóaljnak nem volt köpenye,
hanem báránybekecse volt –, akkor jött már a
hideg és a tél, és az álmaim netovábbja,
a reményem az volt, hogy a forradalmat nem verik le, ezek a báránybôrbe
bújt farkasok, ezek ilyen bekecsben legyenek majd felruházva.”
A (tévesnek bizonyult) belügyi feljegyzések szerint
a mintegy harmincfônyi „Báránykák” osztag a
Corvin Áruházban rendezkedett be, Rónyai Sándor
hadnagy („Bárány hadnagy”) vezetésével. Abban
megegyeznek a források, hogy a tömegben bégetésssel
hívták össze egymást.
10 A periratokban Balassa
és a Balassa-osztag nem szerepel.
11 Preisz azt vallotta,
hogy Kovács Andrásnak megvolt a baráti köre,
velük tárgyalt. „Nekünk csak utasítást adott
(pl. keressem meg az írnokát, a szolgálatvezetôt,
szóljak a lányoknak, hogy készítsenek neki
vacsorát.”
12 Kovács József
azt vallotta, hogy a kihallgatások alatt bent volt a vezetôkön
kívül Kulutácz, Preisz, Tornyi, „Jutka” és még
6-8-an, sôt még a Dudás házaspár is.
13 Herencsár azt
is elmondta, hogy Kovács András fenyegetve vallatta, majd
bántalmazta. A tárgyaláson ezt állította:
„Bandi nevû egyén kezdett el velem foglalkozni, és
a pisztolyával nagy erôvel gyomron ütött.” Kovács
– állítása szerint – nem emelt kezet egyetlen fogolyra
sem.
14 Szabó Károly
szerint Kovács Andrásék a kihallgatás idején
kivégzéssel fenyegették, a fôosztályon
pedig elszedtek tôle mindent. Innen 5-én reggel a szovjetek
szabadították ki.
15 A perirat szerint a XIV.
kerületi rendôrkapitányság épületében
adták át a felkelôknek, Kovács András
viszont úgy emlékszik, hogy ô ment érte társaival
a lakására.
16 Puskás az ÁVH
keretén belül szervezett Dzserzsinszkij idegennyelvû
fôiskola hallgatója volt, és szolgálati ideje
alatt fegyveres szolgálatot nem teljesített. Letartóztatták
és 1959. november 25-én jogerôsen másfél
év börtönbüntetésre ítélték.
A per szerint csak telefonszolgálatot látott el, illetôleg
takarított a felkelôknél, feltehetôen emiatt
kapott viszonylag enyhe büntetést.
17 A „Tóth Ilona
és társai” per X. rendû vádlottja, akit halálra
ítéltek és kivégeztek.
18 1957-ben Sárpatakit
két, Potkoniczkyt pedig egy évre ítélték.
19 Puskás Sándor
ezt vallotta a fôparancsnokról: „Kovács kinyírással
fenyegetett mindenkit, aki nem magyarnak érezte magát, és
ávós volt.” Andrásy ôrmester szerint Marton
György is fenyegette az ÁVH-s foglyokat.
20 Kalmár József
azt vallotta, hogy a megvert foglyok kiabáltak, de Kovács
András hangja kihallatszott köztük: „Ti nyomtátok
el az országot”, „ helyetted dolgoztunk”. Marton György: „A
leghatározottabban kijelentem, hogy az épületbe érve
soha egyetlen elôvezetett, a legcsekélyebb bántalmazásban
sem részesült! Megtiltottunk mindenféle önbíráskodást,
és a legszigorúbb parancsban elrendeltük, hogy az elôvezetettek
a legrendesebb bánásmódban részesüljenek.”
Kenessey Csaba visszaemlékezésében ezt mondta: „…a
kihallgatásokban én nem vettem részt. Azok nem folytak
le kesztyûs kézzel, azt is meg kell, hogy mondjam. Keményen
[folyt az ütlegelés]. Azt hiszem, hogy mindent összevetve
teljesen érthetô is volt.”
21 Kulutácz Mátyás
azt vallotta, hogy egyes foglyokat nem szállítottak a BM-be,
ahogy tervezték, hanem útközben agyonlôtték
ôket, egy Krisztina nevû nemzetôrnôvel együtt.
Kulutácz a börtönben azt hallotta Varga Rezsôtôl,
hogy Pálházi azért lôtte le Krisztinát,
mert Szilágyi Gyula parancsnokhelyettest leávósozta.
Varga Rezsô is a kihallgatásán beszélt arról,
hogy a Szabad Nép-székház fegyveresei kivégzéseket
is végrehajtottak. Mindazonáltal ennek hitelessége
igencsak kétséges, és ugyanennyire valószínûtlen
a „Krisztina-történet” is.
22 Szemes Jenôné
ezt vallotta 1957 januárjában: Dudás valóban
megkérdezett minden foglyot, hogy bántották-e, „de
csak addig, míg a Kovács nem volt bent a szobában”.
23 Dudás ebben Oszkó
Gyula ezredessel, a BM Forradalmi Bizottságának elnökével
állapodott meg. Kovács András szerint azért
kellett elszállítani a foglyokat, mert tartásuk hosszú
távon nem volt lehetséges.
24 Andrásy és
Kiss Jenô szerint Dudás is kérte ôket a katonás
rend megteremtésére, sôt valamelyest ô is részt
vett ennek megvalósításában.
25 Lehetséges, sôt
valószínû, hogy Szilágyi azonos Székfy
Szilárddal, akit társai szintén „Sziszi”-nek neveztek,
s ô is honvéd hadnagy volt, akit szintén flottillás
ruhában láttak.
26 A kádárista
hatóságok, a csoportlétszámhoz képest,
nagyon kevés „ellenforradalmárt” fogtak el.
27 Egy utalás szerint
köztük volt Lakatos Gertrúd „Gréti” is. Révai
az állította, hogy a Szabad Nép-székház
ôrzésében részt vettek a Kilián laktanya
sorkatonái közül is. Balázsi József szerint
Spielmann Tibor volt az ôrség felvezetôje.
28 Akadtak kisebb nézeteltérések
is. Kulutácz Mátyás szolgálatvezetô az
ebédlôbe – a balesetek elkerülése végett
– nem engedett fegyvert bevinni, emiatt összeveszett a Práter
utcaiak rajparancsnokával, Bosnyák Gáborral.
29 A politikai-katonai vezetôk
közül talán Maléter ítélte el Dudást
a legélesebben. Csak ôt tartotta a forradalmárok közül
ellenforradalminak. Politikai kalandornak, csirkefogónak nevezte,
aki a „zavarosban halászik”. Sôt, Mecséri szerint fasiszta
brigantinak is minôsítette.
30 „Nem sikerült a
hatáskörömet teljesen kiterjeszteni a felkelôcsoportok
parancsnokaira: Kovács Andrásra, Szabó Jánosra
és Pongrátzékra, mert ôk határozottan
elhárították azon kísérletemet, hogy
korlátozzam hatalmukat” – vallotta Dudás. Nem tudjuk mikor,
mi módon próbálta Dudás befolyása alá
vonni a corvinistákat, erre utaló forrásunk nincs.
A Széna tériek körében viszont Dudás megtartotta
tekintélyét.
31 Kovács András
közlése szerint Dudás – bár többször
megkísérelte – semmiféle befolyást nem gyakorolt
a csoportra, minduntalan elzavarták. Hasonlóan emlékezik
Marton György is. Ezt azonban cáfolja az összes levéltári
forrás. Andrásy szerint Dudás „eligazítást
tartott, hogy miképp gondolja a Szabad Nép-székház
berendezését, az ôrség felállítását,
a fegyverraktár ôrzését”.
32 A vetélkedést
pontosan szemlélteti a Dudáshoz tartozó Spielmann
Tibor vallomásrészlete, amely az ORK-ból Pôcze
Tibor vezérôrnagy és Kopácsi közbenjárásával
megszerzett fegyverek kiosztásával kapcsolatos helyzetet
mutatja be: „Miután a fegyverekkel megérkeztem a Szabad Nép-székházba,
utasítást adtam a biztosító fegyvereseknek,
hogy addig a fegyvereket nem lehet kiosztani, amíg én erre
utasítást nem adok. Ezután felmentem jelenteni megérkezésemet,
de Dudás József nem volt ott. Az utasítást
azonban nem tartották be, a fegyvereket berakták az egyik
szobába. Késôbb találkoztam az épületben
Kovács Andrással, aki dühösen ordítozva
leszidott, hogy az ô engedélye nélkül intézkedtek
a fegyverekrôl. Meggyanúsított azzal, hogy áruló
vagyok, bevitt az ô szobájába, elvette a pisztolyomat,
és egy órán keresztül ôrizetben tartott
a szobájában. Ekkor megérkezett Dudás József,
bejött a szobába, és az ô utasítására
engedtek szabadon.”
33 Spielmann Tibor szerint
ezen a napon, november 1-jén Dudás és Kovács
(Dudásné és egy rendôr százados jelenlétében)
titkos tárgyalást folytatott rendôrségi fegyverkészletek
megszerzésére.
34 Dudás kihallgatásakor
ezt mondta: „…nekem az lenne az érdekem, ha Kovács Andrást,
legalább egy napra eltávolítanák, hogy ezalatt
más parancsnokot nevezzek ki helyette, a Zrínyi Akadémiáról
elhozni pár tisztet, és ezzel megerôsíteni a
fegyelmet a csoportban.”
35 Dudás Józsefné
Horváth Aranka mindvégig mindenhová elkísérte
a férjét, ily módon szoros munkatársi kapcsolat
is létrejött közöttük.
36 Dudás és
Dudásné szerint Kovács András gyanút
fogott, hogy ilyen „piszlicsáré ügyben” ôt veszik
igénybe. Ô azonban a közvetítô szerepére
hivatkozott, a hallottak végrehajtását a belátására
bízta. Virág János vallomása szerint Kovácsot
az ô javaslatára, Butkovszky Emmánuel közremûködésével
tartóztatták le.
37 Ennek történetét
Kovács a következôképp mondta el: „Egyszer jövök
vissza ôrjáratból a »Báránykáimmal«,
és az iroda elôtt áll két fegyveres, géppisztolyos
srác. Elém állnak, és azt mondják, nem
lehet bemenni. Mondom, hogyhogy, az én irodámba én
nem mehetek be? Nem, azt a parancsot kapták, hogy ne engedjenek
be senkit. Mondom, jól van gyerekek, most már menjetek. A
»Báránykák« is rögtön felrántották
a géppisztolyt, félrenyomtuk a kölyköket, én
berúgtam az ajtót, pisztoly elô, a »Báránykák«
mellettem géppisztollyal és bementünk. […] Egy pasas,
aki állítólag a helyettesem, vagy csoportvezetô
volt […] éppen húzott fel egy nadrágot, amit lehúzott
az ávósról. Ott állt az ávós
gatyában és mellette állt három rendôrnô.
[…] A vérnyomás fel 270-re rögtön, ilyet egy tiszta
forradalomban nem lehet csinálni. […] Aztán dádá,
hogy te bitang, te rohadt ellenforradalmár, beszennyezed a forradalom
tisztaságát, rabolsz, lopsz, így viselkedsz nôk
elôtt, miegyéb. […] Két pofon, orrbavágás,
még egy. […] A hosszú puskavesszô, azzal is piff-puff,
ami ráfért.” Király Mária gépíró
a következôképpen mondta el a történetet:
a helybenhagyott felkelôt Korbély Jánosnak hívták,
és elôzôleg ôrizetbe vett egy Vörös
Lajos nevû ÁVH-s századost, aki a Bajcsy-Zsilinszky
laktanyában oktatási tervekkel foglalkozott. Amikor Kovács
Andráshoz került, kiderült, hogy Korbély az elfogásakor
súlyosan bántalmazta ôt. Ekkor történt
a fentebb leírt esemény. Kovács és Andrásy
Gyula ugyanis – e forrás szerint – azt hangoztatták, hogy
nem szabad senkit sem bántalmazni. Lényegében így
emlékezett Marton György is. Czimmer Zoltán szerint
Korbély verésében az is közrejátszott,
hogy egy ÁVH-s lakásból eltulajdonított holmikat.
38 Kovács András
elbeszélése szerint élete itt veszélyben forgott:
mint a forradalom árulóját (mivel megverte a társát)
ki akarták végezni. Ez azonban nagyon kevéssé
valószínû, ilyesmiért senkit nem öltek
meg a forradalom idején. Egyébként másnap a
nemzetôrségi értekezletre akarták szállítani,
tehát nyilvánvaló, hogy a Fô utcaiak nem kaphattak
ilyen parancsot.
39 Kovács András
elmondása szerint a „Báránykák” fenyegetésére
engedte ki ôt Butkovszky, mivel testôrei az épület
szétlövését helyezték kilátásba.
Lényegesen valószínûbb, hogy a Fô utcaiak
erre központi utasítást kaptak.
40 A kormány már
november 1-jén is foglalkozott ezzel a kérdéssel.
„Szükségesnek tartja a Minisztertanács a Dudás-csoport
felszámolását, ezért Nagy Imre tárgyal
Dudással, és ha ez eredménytelen, felhatalmazza Maléter
Pált, a honvédelmi miniszter elsô helyettesét,
hogy Dudást letartóztassa és újabb tárgyalást
valamelyik alvezérével folytassanak.”
41 Kalmár József
– ô fuvarozta a „szabadnépeseket” – emlékezete szerint
visszafelé Kovács András ezzel a kijelentéssel
vidította fel társait: „Majd meglátjuk ki lesz a fôkapitány,
Kopácsi, vagy én.”
42 Király Béla
közölte, hogy Kovácsot már elengedték.
43 Király Béla
azonban kijelentette: becsületszavát adta, hogy ha Dudás
eljön az értekezletre, és elmondja célkitûzéseit,
nem lesz bántódása.
44 Dudás a tárgyaláson
úgy mondta el, hogy Kovács András megjelent az értekezleten,
és fellépett ellene: „…mától kezdve a Szabad
Nép-székházban lévô fegyvereseknek én
nem fogok parancsolni, és tôlem semmilyen utasítást
nem fognak elfogadni.” Kovács úgy emlékszik, hogy
nem volt ott.
45 Egy másik forrás
szerint Arnóczki Pál századost és Erdôs
László fôhadnagyot utasították, hogy
hívják a ZMKA-ba Dudást, ahol letartóztathatják.
E verzió szerint a Nemzeti Bizottmány elnökére
ekkor még töretlen optimizmus volt a legjellemzôbb: „No
látjátok, srácok, ha tetszik Münnichnek, ha nem,
de most már úgy néz ki, hogy a belügyminiszter
én vagyok, nem ô” – mondta a tiszteknek.
46 A lapot Dudás
József szerkesztette a Szabad Nép székházában.
Ebben megjelent több olyan cikk, amely tovább növelte
Dudás népszerûtlenségét.
47 „…Maléter
megjegyezte, hogy Dudást, azt a csirkefogót le kell tartóztatni.
Ekkor közöltem én Maléterrel, hogy Dudás
jelenleg a Zrínyi Akadémián tartózkodik. Maléter
ekkor utasításba adta részemre, hogy Dudás
Józsefet Nagy Imre miniszterelnök úr parancsára
le kell tartóztatni. […] Amennyiben nem hajtom végre, vállalnom
kell érte a következményeket.” Okok: a Szabad Nép-székház
elfoglalása; a Nagy Imre-kormány el nem ismerése;
Millió, majd félmillió forint felvétele, vagy
ennek megkísérlése és a Külügyminisztérium
megtámadása. Amiatt, hogy Király Béla ezt nem
tette meg, Maléter az ô ôrizetbevételét
is fontolgatta, talán el is határozta. Kopácsival
szemben elnézôbb volt, pedig ô sem teljesítette
ezt a parancsot.
48 Noha három forrás
is utal a felkelôk fenyegetô jelenlétére, lehetséges,
hogy e tisztek elôzôleg megállapodtak e vallomásban,
amelynek hitelessé tétele közös érdek volt.
Eddig ugyanis egyetlen civil sem bukkant fel, aki kapcsolatba került
ezzel az akcióval. Másrészt – mint a nemzetôrségi
értekezleten végleg kiderült – a Szabad Nép-székház
fegyveresei egyöntetûen Kovács András mögött
álltak, valószínûtlen, hogy Dudásnak
ekkor nagyobb létszámú támogatója lett
volna a felkelôk körében.
49 Kiss Jenô szerint
Dudás a barikádokat a Rákóczi tér felé,
a Híradó mozinál, a Rákóczi úton
a Népszava szerkesztôségénél, az Uránia
mozinál kívánta felállítani.
50 Kiss Jenô szerint
Márton András adott fegyvert, de a százados nem hozta
el, hanem a Zách utcai laktanyába tért vissza.
51 Kulutácz Mátyás
szolgálatvezetô azt vallotta, hogy Pálházi az
ablakból harcra akarta kényszeríteni. Ô nem
volt hajlandó erre, de az ott lévô katonák Pálházi
segítségére siettek. Természetesen lehetséges,
hogy Kutulácz mindezt csak a saját védelmére
találta ki.
52 László
Béla György azt vallotta, hogy a „szabadnépesek” négyszer
kérték a Práter utcaiaktól Sarkadi kiadását,
de ô ezt megakadályozta. Ez azonban nem hihetô, már
csak azért sem, mert Lászlóékon kívül
senki nem tudta, hogy Sarkadi ott raboskodik.
53 Abban mindenki egyetért,
hogy Sarkadin Preisz bosszút akart állni. Kivéve ôt,
aki ezt tagadta: „Én azt mondottam Sarkadi ügyész képviselte
a vádat az én ügyemben, velem szemben rendesen viselkedett,
de mégis… 8 évre ítéltek el. Én Sarkadit
nem jelentettem fel, nem fenyegettem meg, sôt pártoltam.”
54 Természetesen
abban, hogy kik voltak a végrehajtók, megoszlanak a források.
Vannak, akik úgy tudják, hogy mindkettôjüket Pálházi
lôtte le. Marton György teljes mértékben „magára
vállalta” a kivégzéseket. A fent közölt
verziót említik legtöbben.
55 Marton György szóbeli
közlése szerint azért kellett a foglyoknak meghalniuk,
mert tanúi voltak annak a megbeszélésnek, amelyben
a felkelôk megállapodtak az új bázishelyben.
Kovács András mindezt azzal magyarázza, hogy nem volt
már lehetôség fogságba helyezni ôket.
56 „…Kérdezték
a srácok, hogy mit csináljunk velük? Mondtam csináljatok
vele, amit akartok, én már nem tudok velük foglalkozni.
Aztán ôk elvitték, és hogy mi lett, utólag
tudtam meg, hogy kinyiffantották mind a kettôt.” Illetve „Sarkadi
és Fodor kivégzéséhez azért kellett
utasítást adnom, mert az oroszok jelenléte miatt már
nem állt módunkban börtönbe szállítani.”
Kulutácz Mátyás szerint a szekszárdi börtönben
azt mesélték, hogy Kovács másodmagával
lôtte le a foglyokat. Ez azonban nyilvánvalóan legenda.
Varga Rezsô szerint Kovács András Pálházinak
olyan kifejezéssel adott utasítást a kivégzésre,
hogy „vigyék haza!” Érdekesség, hogy ugyanígy
vették át ezt a kádárista források,
jóllehet a kifejezés csakis ez lehetett: „Vágjátok
haza!” Varga Rezsô állításai azonban teljesen
ellentmondók és abszurdak, így nemigen használhatók.
57 Kótai Lajos százados
jelentése szerint 5-én jött három Corvin közi
felkelô. Élelmiszert kértek (nem kaptak), és
mondták, hogy nem bírják tartani tovább magukat,
s eltávoztak. Kiss Jenô elkísérte volna ôket,
de 10 perc múlva visszajöttek a nagy lövöldözés
miatt.
58 Pálházi
elmondása szerint a közértben egy volt közbûntényes
lopott. Kovács András, Preisz és mások kihallgatták,
majd Preisz javaslatára kiültették az ablakba, „hogy
lássa milyen harc van odakint”. Ezt átvészelve elengedték.
59 „Úgy néztek
ki, hogy az valami borzalom, mindnyájan velem együtt. Nyomás
a Corvinba [Áruház], felnyitni, feltörni az oldalajtót,
megharcoltatok érte, öltözzetek át – emlékezett
vissza Kovács András. – Mindenki, aki akart, felment, átöltözött,
ledobta a rongyos gúnyáit megmosakodott, amennyire lehetett
abban a jéghideg vízben, marha hideg víz volt, arra
emlékszem. Átöltöztek és mindenki ment amerre
tudott. Kettesével, hármasával.”
60 Preisz szerint, amikor
Kovács András szólt, hogy „most már mindenki
mehet, amerre lát”, „Feri bácsi”azt válaszolta, hogy
„nem megy sehová, inkább itt pusztul el, ha megfogják,
neki úgyis vége”. Pálházi azonban tagadta ezt.
„Góliát” – Kovács András elmondása szerint
– könyörgött neki, hogy vigye magával, de ô
ezt megtagadta, mert ezt túlságosan kockázatosnak
ítélte a fiatalember számára. Kovács
végül is hét „Báránykával” menekült
ki az országból.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu