Én soha nem kísérleteztem,
fôleg nem azzal,
hogy elmegy a kedvem,
míg minden más marasztal.

Hogy elhagy a kedvem, holott
én még igyekszem,
olyasmivel, hogy hozzá-hu vagyok.
Bolond dolog.

De bolondsággal sem kísérleteztem.
Hát így maradtam
helyben, ott, ahol sohasem akartam,
csak egyébhez se kedvem.

Integetek szegény kedvem után,
mint szerdán keddem után,
szegény kedvem vissza se néz,
ahogy közben, sejtem, utánanéz

valaki boldogabbnak,
akit jötte se, tunte se zavarhat.
És mind eme fordulatok kiváltják
a megkönnyebbülések

súlyos kattogását.
De az egészet - s ez is vég! nem kísérlet! -
ugyanúgy faképnél hagyja az enyészet,
mint amit én úgy hívtam: mégis-élet.

Mi az, ami marasztal mégis, akkor?
Meg fogom tudni akkor,
ha - végre -
ez is elhagy, és nekem - de nagyon! -

nem lesz többé, „mivégre".
És mégis-kísérleti anyagom
mit-tudom-én-a-földre-vagy-az-égre
hagyom.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu