Valószínuleg 2001 júniusában olyan törvényt fogad el az Országgyulés, amilyen még soha sem volt a magyar jogrendben, és amihez csak hasonló - de nagyon távolról hasonlító - létezik néhány más államban. A különbözô idegen állampolgárságú magyarok készülô magyarországi jogi kodifikálását egymás között státustörvénynek nevezzük, de hivatalosan „a szomszédos államokban élô magyarokról" szóló törvény nevet viseli.
Lássuk, miért kapta a készülô törvény a muhelymunka során a státustörvény elnevezést? Amikor a Szlovákiával és a Romániával kötendô alapszerzôdések tárgyalása folyt 1995-ben, és elôrelátható volt, hogy végrehajtásukra aligha lehet rákényszeríteni Szlovákia és Románia kormányát (a végrehajtás számonkérését csak elméleti lehetôségként tartalmazzák ezek az alapszerzôdések), az ún. magyar-magyar kapcsolatok akkor még nem hivatalos, nem kormányzati keretben kialakuló elképzelése új irányt vett - meg kell teremteni az alapszerzôdéseket kiegészítô és várható negatív hatásukat ellensúlyozó jogi normát. Ennek következményeként is fogalmaztuk meg azt az igényt, amely szlogenként felkerült a pólókra: magyar vagyok, nem turista. Azaz szunjön meg az az állapot, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárságával nem rendelkezô magyar, fôleg a trianoni határokon túli szülôföldjén élô magyar ugyanolyan (sôt eljárásilag még mostohább) bánásmódban részesüljön Magyarországon, mint egy bárhonnan jött idegen vagy akár egy magyargyulölô külföldi. A maival rokonítható elképzelést már 1996-ban megfogalmaztuk: meg kell határozni a külföldi magyarok jogállását Magyarországon. A jogállás latin eredetu kifejezéssel státust jelent.
Egy nemzet külföldön, más állampolgárként élô részeirôl különbözô államokban léteznek jogi elôírások. Horvátországban, Szlovákiában, Németországban és a volt gyarmatbirodalmak anyaországaiban is kezelik ezt a kérdést. A kérdés kezelésének az óhaja és megvalósítása tehát nem példátlan, talán csak a magyarság XX. századi sorsa az. Éppen ez utóbbi tény miatt nem egyszeru üggyel állunk szemben. Ha más miatt nem, de amiatt biztosan, hogy a mögöttünk lévô évszázadban több ízben is válhattak magyarok külföldivé akaratuk ellenére úgy, hogy átlépte ôket az államhatár, vagy a politikai változások miatt és az erôszak elôl kellett menekülniük.
Éppen a magyarság helyzetének a XX. században kialakult szerencsétlen sajátossága, minden ellenvetést vagy magyarázatot fölülmúlva, elégséges ok egy ilyen törvény meghozatalára. Nyilvánvaló, hogy a nemzetnek ez a sajátos helyzete arra is elégséges okot szolgáltat, hogy a Magyarországgal szomszédos országoknak a magyarellenességgel kívülrôl vagy bévülrôl motivált politikai köreibôl már a törvényjavaslat is elutasítást, bírálatot vagy fenntartásokat váltson ki. Hiszen a magyarság megsegítésére alakult magyarországi közalapítványok és szervezetek is, a szomszédos államok hírszerzôi tevékenységének figyelmében állnak. Az Illyés Közalapítványt például a szlovákiai katonai hírszerzés is megfigyeli. De az 1996 júliusában megrendezett elsô magyar-magyar csúcstalálkozó teljes, szó szerinti hanganyagát is megszerezték a szomszédos országok kémszervezetei. A magyar diplomácia, a magyar politikusok ugyan tájékoztathatják és tájékoztatják is a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tevékenységérôl és a készülô törvényrôl a szomszédos országok diplomatáit, politikusait, azok mégis negatívan fognak viszonyulni mindehhez, ha az ilyen megnyilvánulásuk belpolitikai haszonnal járhat.
A szomszéd országok politikai köreibôl (sôt a hivatalban lévô vagy exminiszterelnökeitôl) elhangzott harcos vagy mérsékelt vélemények már most értékelhetôk és értelmezhetôk. Az elutasító, a fenntartásokat kifejezô vagy dühödt megnyilvánulások egy része abból ered, hogy évtizedeken keresztül - a második világháborútól számítva negyvenöt éven át - elszoktak attól, hogy Magyarországon kormányszinten nyilatkoztassák ki a különbözô államokban élô magyar nemzetrészek összetartozását, illetve ahhoz voltak hozzászokva, hogy ha ennek a csíráját észlelték, a proletár internacionalizmus és a kizárólagos belügyek doktrínája szellemében könynyen elfojthatták. És attól is elszoktak, hogy a különbözô államokban élô magyarok túlnyomó többsége a magyar-magyar összetartozással nyíltan, természetesen és közösségi keretek között egyetért. Az ellenvélemények másik csoportja már komolyabb okokra vezethetô vissza. A Magyarországgal szomszédos államok némelyike az etnokratikus nemzetállam korszakát éli, vagy ilyen hagyományokkal viaskodik. Emellett tény, hogy mindegyik szomszédos államban, a számbeli többségben élô nemzet tagjainak egy jelentôs része, közösségként is, az ott élô magyarok rovására jutott többletjavakhoz a magyar adófizetôk kárára, vagy úgy általában a magyarok számlájára azáltal, hogy szervezetten kiszorították a magyarokat a közéletbôl, gazdasági életbôl, a hatalomból és mindenbôl. Ez folyik mintegy nyolcvan éve. A státustörvény teremtene elôször lehetôséget arra, hogy egy csöppnyi kárpótláshoz jussanak ezek a szerencsétlen, kisemmizett magyar tömegek, mintegy hárommilliónyi, önhibáján kívül külföldivé vált magyar. A törvényadta lehetôségeket számba véve, hatása inkább lélektani lesz, mintsem más. A veszteségek pótlására ugyanis Magyarország 2001. évi teljes költségvetésének a tízszerese sem lenne elegendô, nem az egy százaléka, amibe kerül majd a státustörvény végrehajtása. Etnobizniszrôl beszélni ilyen körülmények között kimondottan nevetséges. Viszont mindazok, akik a magyarok rovására nyerészkedtek és nyerészkednek a szomszédos államokban, a státustörvény hallatán attól kezdtek félni, hogy hatására esetleg az anyagi vagy etnikai jellegu térhódítási lehetôségük mérséklôdik. Netán a törvény hatására a még nem teljesen asszimiláltak ismét visszamagyarosodhatnak. Ennek a lehetôségét nem is kevesen rémképként élik meg a Magyarországgal szomszédos országokban. Egy ilyen háttérrel arra hivatkozni a törvénytervezettel szemben, hogy figyelembe kell venni a szomszédos államok érzékenységét, az ott élô magyarok számára szintén érzelmeket sértô megjegyzés.
Mint említettük, a törvény szükségességét a magyar nemzet Trianon után kialakult sajátos helyzete magyarázza a legegyértelmubben. Ezért logikus, hogy az eredeti elképzelés, miszerint szülessen törvény a külföldi magyarok magyarországi jogállásáról, fokozatosan módosult. Egyrészt kedvezménytörvénnyé szelídült, ami nemzetközileg könnyebben értelmezhetô. Másrészt gazdagodott a szülôföldön is igényelhetô támogatások elemével. A törvénytervezetben foglalt elképzelés szerint a szülôföldi támogatás felülmúlja a Magyarországon élvezhetô kedvezményeket és jogosultságokat. Szövegszeruen azonban az utóbbival többet foglalkozik a tervezet, mint a szülôföldön igényelhetô támogatásokkal. A szülôföldi támogatások muködtetésérôl szóló alacsonyabb rendu jogszabályok kidolgozásánál majd azt kell figyelembe venni, hogy a támogatás felhasználási módja ne ütközzön az adott ország törvényeibe, illetve elkerülhetô legyen, hogy az adott ország törvényhozása vagy végrehajtó hatalma csapdát állítson a támogatottak elé. Ennek érdekében akár menet közben is módosítani kell majd a végrehajtási utasításokat.
A tervezet legvitatottabb és legtöbb változáson átesett része a törvény személyi hatályára vonatkozó meghatározás. Az eredeti elképzelés szerint a státustörvény mindenkire vonatkozott volna, aki magyarnak vallja magát, nem él Magyarországon, és nincs magyar állampolgársága. A személyi hatállyal kapcsolatos elsô változás 2000 tavaszán következett be. Eszerint a volt emigrációra, azaz a nyugati magyarokra nem vonatkozna a törvény. Ez logikus módosulása volt a jogalanyok körének, hiszen azok, akik Magyarországról emigráltak, visszaszerezhetik a magyar állampolgárságot, illetve az '56-osok azt törvényileg soha nem vesztették el. Eszerint a törvény jogalanyaivá a Trianonban, illetve az 1947-es párizsi békeszerzôdés által elszakított magyarok, azok leszármazottai és családtagjai válhattak volna. Ez azt jelentette volna, hogy mindazok, akik a szülôföldjükkel, illetve lakóhelyükkel együtt váltak külföldivé, a törvény hatálya alá tartoztak volna. Némi érzelmi aláfestéssel ezt úgy határozhatnánk meg, hogy azok a magyarok, akiket a nemzetközi jog megfosztott a hazájuktól, a törvény következtében az egyéb külföldiekhez képest kevésbé lennének idegenek Magyarországon. Azaz az 1920-ban és 1947-ben a békeszerzôdések által egy csapásra kialakult jogi idegenség magyar és magyar között, a törvény következtében mérséklôdne.
A törvénytervezetnek a parlamentben beterjesztett szövege ugyan tartalmazza ezt az eredeti szándékot, de mivel 1992-tôl számítva megváltozott a Magyarországgal szomszédos államok területi státusa, ezért az 1920-as és az 1947-es állapot szerinti szomszédos állam a törvényjavaslat beterjesztésének idején már nem létezett. Ezért a volt Jugoszlávia, Szovjetunió, Csehszlovákia egész területén erôszakkal széttelepített vagy különbözô kényszerek hatására széttelepült magyarokra nem terjed ki a törvény hatálya. Így a Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Csehország, a balti államok stb. területére került magyarokra nem fog vonatkozni a törvény. Az ezeken a területeken élô magyarok száma kb. 60 ezerre tehetô, közülük mintegy harmincezren élnek Csehországban. Kiszorulnak a törvény hatálya alól a szomszédos országokból emigrált magyarok, és a Jugoszláviá-
ból elmenekült magyar tömegek is. Ezek száma mintegy 200 ezerre tehetô. E két csoportnak nincs esélye a magyar állampolgárság visszaszerzésére sem, mert elôdeiknek 1920-ban le kellett mondaniuk róla, hacsak a magyar Országgyulés nem kap észbe, és nem módosítja gyorsan az állampolgárságról szóló törvényt.
A törvénytervezetnek tehát a személyi hatályra vonatkozó része bírálható leginkább. Ezen túlmenôen egyelôre nem lehet felelôsségteljesen meghatározni, hogy mi lesz a törvény gyenge pontja. Annyit azonban tudunk, hogy az eddigi helyzethez képest két nagy elônyt jelent a törvény. Törvénybe foglalja az eddigi támogatások rendszerét. A jelenleg külön-külön és összehangolatlanul muködô közalapítványok és támogatások ezután áttekinthetôbbek lesznek. A másik elônye, hogy egyáltalán megszületik a magyar jogtörténet elsô törvénye az államhatárokkal elválasztott nemzetrészekrôl - nyolcvankét évvel Trianon után. Hatálybalépését követôen fog kiderülni, hogy mit kell a jövôben módosítani benne. Reméljük, lesz elegendô politikai akarat és szolidaritásérzés a magyar Országgyulés padsoraiban helyet foglaló képviselôkben, hogy nemcsak megszavazzák ezt az elsô ilyen törvényt, de ha kell, majd javítják is.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu