Az MTA Regionális Kutatások Központ, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Soros Alapítvány idén február 16-án konferenciát rendezett A határmenti regionális együttmuködések mint a területfejlesztés új irányai címmel. A gyôri találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Az elôadásokat rövidített, szerkesztett  formában közöljük.

Rechnitzer János
Virág Péter
Varga Mariann
Hardi Tamás
Mezei István
Dancs László
Hajdú Zoltán
Nagy Imre
Baranyi Béla

Rechnitzer János
Kapuország

Magyarország kapuország lesz az Európai Unióba való belépésünkkel. Rajkától Letenyéig közel 1800 km-en érintkezünk majd nem európai uniós országokkal. A határ menti térségben fölrajzolható a - tradicionális, történelmi és új - centrumok patkója, amelyek infrastruktúrája, intézményrendszere sok mindenben lehetôséget nyújt az együttmuködésre, sôt ez az együttmuködés helyenként már ma is él.  A határon túli magyarság számára is Magyarország fogja jelenteni azt a kommunikációs folyosót, amelyen keresztül az európai gazdasági, kulturális és társadalmi térbe bekerülhet.
Milyen gondok jelentkeznek a határ menti együttmuködésben? Az egyik, hogy itt valójában periféria érintkezik perifériával, tehát nem tud erôt, energiát nyerni az egyik tér a másikból. Az energiák mégis inkább a magyar oldalon koncentrálódnak a nagyvárosokban: ezeken a helyeken jelenik meg egy olyan fejlesztési, innovációs miliô, amely hatással lehet a határ túlsó oldalára. A Burgenland-Gyôr-Moson-Sopron megye és a Burgenland-Nyugat-Magyarország kapcsolatnál egy félperiféria érintkezett egy kvázicentrummal, de Bécs közelsége gerjesztôen hat a félperiféria muködésére, gazdasági lendületet ad a térség muködéséhez.
Másik jelentôs probléma, hogy Magyarország, illetve a szomszédos államok intézményrendszere jelentôsen eltér, emiatt nehéz a kapcsolatok intézményesített formáit kialakítani. Ma még mind az ország centrumából, mind a nyugat-európai centrumokból nehézkes és lassú a határszakaszok elérése is. Ugyanakkor a centrumok, illetve a regionális központok a versenye már megindult a határ mentén, de ebbôl a versenyhelyzetbôl versenyelônyt is lehet kovácsolni. Emellett talán nem is kell külön szólni azokról a félelmekrôl és rossz beidegzôdésekrôl, amelyek áthatják a határ menti kapcsolatokat is.
Kutatási eredményeinket három dimenzióban próbálom összefoglalni: mit érdemes tenni nemzeti szinten, regionális és lokális szinten, illetve intézményi szinten.
Nemzeti szinten tudatosítani kellene a határ menti együttmuködések jelentôségét a kétoldalú kapcsolatokban. Az együttmuködések helye a kormányzati és államigazgatási rendszerben teljesen áttekinthetetlen és anarchikus: nem tudni, hogy ezzel ki és miként foglalkozik. Ráadásul a szomszédos országokban merôben eltérôek a szereplôk, a hatáskörök. Sokszor azért lehetetlen a hatékony kommunikáció, mert nem tudni, hogy ki a területfejlesztés kompetens szereplôje, nem alakult ki az intézményrendszer, vagy éppen kialakult, de kormányváltás volt, és átcserélték a szereplôket. Ez egy óriási dzsumbuj, azonban bizonyos alapelveket az országok közötti kétoldalú kapcsolatokban tisztázni lehetne. Nálunk sem sokkal rózsásabb a helyzet: tanulmányunkban fölsoroltuk, hogy hány minisztériumot érint nálunk is ez a kérdés. Nem azt mondom, hogy létre kell hozni egy új hatóságot, de a szétaprózottságot feltétlenül csökkenteni kell, és az egyes államigazgatási, irányítási szervek közötti munkamegosztást is koordinálni kell. Ezenfelül nagyon sok olyan jogszabályt kell megalkotni, amelyek aztán késôbb a városok, régiók, települések, kistérségek közötti együttmuködések legitimitását biztosítanák. Egyes várakozások szerint a státustörvény is új lendületet adhat az együttmuködésnek.
A következô szint a lokális és regionális, ahol elsôsorban a fizikai korlátok, az infrastruktúra és az elérhetôség hiányosságai fontosak. Az, hogy egy kelet-magyarországi határszakasz nehezen közelíthetô meg, vagy hogy nem lehet a Dunán rendesen átkelni - ezek egyszeru fizikai korlátok. De ide sorolom azt is, hogy egy nagyobb centrumból 50-80 km-t kell utazni, hogy át tudjon valaki jutni a határon, mikor ott van a város szélén a - nem muködô - határállomás. Vállalkozási övezetek, ipari parkok, logisztikai központok szervezôdnek, amelyek valamiféle gazdasági, szállítási, feldolgozó - kis- és középvállalkozói - együttmuködés tereit teremtik meg. De a fejlesztési programok, koncepciók összehangolását, koordinálását is meg kell megoldani. Nem tudjuk, mit csinál a szomszéd, ezzel pedig a párhuzamosságok miatt erôforrásokat pazarolunk el, és értelmetlen versenyhelyzetet teremtünk.
A következô kérdés a támogatás korlátozottsága. Van a Phare-program, amely nagyon sokat tett a határ menti együttmuködésekért - érdemes és célszeru is ennek a kiterjesztése -, de nemzeti forrásokkal is támogatnunk kell a határ menti együttmuködést. Jelenleg mindössze egyetlenegy támogatási rendszer van kimondottan a határon átnyúló kis- és középvállalkozások számára. És végül itt vannak a politikai-gazdasági korlátok - egy csomó új és megoldatlan feszültségforrás, mint például Bôs-Nagymaros kérdése, a gyurgyeváci erômu építése vagy az idôszaki protekcionista intézkedések. Hiába akarna egy település a szomszéd országbeli partnerével együttmuködést kialakítani, ha a központi politika akadályozza ezt, inkább fel sem veszi a kapcsolatot.
Az intézményi szint ugyanakkor rendkívül látványosan fejlôdött az elmúlt tíz év alatt. Létrejöttek szervezetek, eurorégiók, települési szövetségek, intézményi szövetségek garmadája. Mégis ezen a szinten is számos gond van. Az egyik az összhang hiánya. Európában amúgy is sajátos csoda a tökéletesen decentralizált magyar közigazgatás rendszer, amelyhez nagyon nehéz bármit is illeszteni. A külföldi partner elbizonytalanodik, hiszen vannak itt városok, megyék, gazdasági kamarák, helyi kezdeményezések: kivel lehet itt együttmuködni, és ki vezesse ezeket az együttmuködéseket? Nagy átfedések vannak: a forrásokat egy csatornába kellene terelni, összehangoltan muködtetni. Ide kapcsolódik az együttmuködôk jogi státusa: a jogi személy abban a pillanatban hiteleket vehet fel, beruházhat stb., ezek jelenleg azonban inkább kvázi-egyesületek zavaros jogi státusszal.
A másik a kritikus tömeg problémája. Itt megyék próbálnak megyékkel együttmuködni, keresik a partnerkapcsolatokat, de így akkora tömegek alakulnak ki, amelyek hatékonyan nem muködtethetôk. A túlméretezett Kárpátok Eurorégió az eklatáns példa erre: egyszeruen nem muködtethetô, törik is szét. Leegyszerusítve azt mondhatom, hogy ezek a politikusok eurorégiói, akik évente egyszer elmennek vacsorázni, az újságírók riportokat készítenek velük, lefotózzák ôket, és aztán van három bizottság, amelyik nem akar ülésezni. Ezért permanens a változás: eurorégiók alakulnak, aztán elhalnak, újak születnek. De ez csak lejáratja a gondolatot, visszafogja az emberek lelkesedését, hitét, akaratát.
Végezetül a jövôbeni feladatokról. Tudjuk-e egyáltalán, hogy mi van a másik oldalon? Nem tudjuk. Nem ismerjük a gazdasági szerkezet, a társadalmi szerkezet változásait, a településhálózatot, az infrastrukturális felszereltséget, az intézményrendszerek muködését, a gazdasági kapcsolatok tartalmát. Fontos feladat a fejlesztési elképzelések feltárása és összehangolása. Félô, hogy a Kárpát-medencében mindenki meg fogja csinálni a maga repülôterét - amely kicsi lesz, de az övé. De legalább tudnánk arról, hogy mindenki repülôteret akar, és akkor mondhatnánk: a tied ilyen legyen, az enyém meg olyan. Idetartozik a lehetséges támogatási rendszer elemeinek meghatározása és hatásainak modellezése is.
Forgatókönyveket kell kidolgozni az EU-tagság utáni helyzetre. Ha ôszinték vagyunk, nem nagyon tudjuk, hogy mi történik utána ezen az 1800 km-es határszakaszon: egy rigid schengeni típusú berendezkedésre számítsunk, vagy inkább egy skandináv típusú együttmuködésre. Ennek kapcsán vizsgálandó az a kérdés is, hogy amennyiben 2006-ig esetleg tényleg átalakulna a magyar közigazgatás, és létrejönnek a nagyobb hatáskörrel, komolyabb jogosítványokkal rendelkezô régiók, akkor azok milyen együttmuködéseket és regionális kapcsolati rendszereket alakíthatnak ki.

Virág Péter
Arányváltás

A Phare Cross Boarder Cooperation (CBC), a Phare program kifejezetten a határ menti együttmuködések támogatására létrejött alprogramja a magyar-osztrák, magyar-szlovák, a magyar-román és a magyar-szlovén határszakaszt fedi le, tehát gyakorlatilag a horvát és az ukrán határszakasz kivételével mindenütt muködik.
A határ menti együttmuködés támogatása két dimenzióban történik: a nagyobb és a kisebb projektek támogatására létrejött projektalap révén. Eleinte az egy-két millió forinttól a több száz millió, félmilliárd forintig terjedô projekteket ugyanabból az alapból finanszírozták, de az Európai Unió rájött, hogy ennek menedzselése túlságosan munkaigényes. Ezért minimalizálták a projektméretet - ez lett a nagyprojekt-alap. A minimális projektméretet kétmillió euróban definiálták, a kivitelezés idôtartama két-három vagy akár négy év is lehetett. A pályázónak jelentôs önrészt kell felmutatni: kétmillió eurós alsó határnál a pályázónak minimum 150 millió forintnyi önrésszel kell hozzájárulnia a projekthez.
Amikor a nagyprojektek méretét félmilliárdos nagyságrendre emelték, felvetôdött a kérdés, hogy mi lesz azokkal, akiknek jó ötletük van, viszont nincs annyi pénzük, saját erejük, hogy ezekbe a nagyméretu, nagyívu fejlesztésekbe be tudjanak kapcsolódni. Megoldási lehetôségként a kisprojekt-alap kínálkozott, amelybôl korábban 200-300 ezer forinttól 1-2 millió forintig terjedô támogatásokat lehetett elnyerni.
A felsô határt felemelték a 10-12 millió forintos nagyságrendre. A rendszer egyébként várhatóan egy újabb alap belépésével fog a jövôben kiegészülni, amely a tízezer és a kétmillió euró közötti rést hivatott kitölteni.
A kisprojektek nem csak méretükben - 250 ezertôl
13 millió forintig - különböznek a nagyoktól, hanem magában a pályázati technikában és az idôtartamukban is: 12 hónap alatt be kell fejezôdnie az egész projektnek. Könnyebbség viszont, hogy a teljes pályázati procedúra magyarul zajlik, aminek egyik nagyon jelentôs funkciója az, hogy a térségi szereplôk - a civil szféra, alapítványok, egyesületek, illetve az önkormányzatok - mind-mind bekapcsolódhassanak a folyamatba. Az önrész mértéke is sokkal kisebb, tehát tíz százalék felmutatásával gyakorlatilag bárki hozzáfoghat egy ötlet megvalósításához. Ráadásul ez az önrész lehet természetbeni hozzájárulás - akár teljes egészében is -, vagyis ha mondjuk a pályázó szervezet a saját erôforrásait, szellemi kapacitását, helyiségeit, termeit egy pályázat megvalósításának a rendelkezésére bocsátja, akkor gyakorlatilag nem kell készpénzzel rendelkeznie ahhoz, hogy egy kurzust, egy tréninget lebonyolíthasson.
A kisprojekt-stratégia célja elsôsorban az, hogy a határtérségben meglévô együttmuködési kezdeményezéseket támogassa, hiszen a pályázat benyújtásának alapfeltétele, hogy valamilyen határon átívelô hatással kell bírnia. Másodsorban ezek tulajdonképpen kísérleti programok, és céljuk, hogy azok a pályázók, akik az EU-csatlakozás után jogosultak lesznek pályázati pénzek elnyerésére, megtanulják, hogyan lehet pályázatot elôkészíteni, elnyerni és az elnyert pályázatot sikeresen végigvinni. És harmadszor nagyon fontos szerepe, célja volt a kisprojekt-alapnak, hogy a kiemelkedô fejlesztési projekteket elôkészítse.
A kisprojekt-alap egyedülállóan decentralizált döntéshozatali rendszerrel muködik. Ha valaki pályázatot nyújt be, egy technikai, majd egy szakmai, szakértôi munkacsoport után egy döntôbizottság dönt a pályázatok értékérôl vagy értéktelenségérôl, és ezek a fázisok teljes egészében a régióban, a térségben zajlanak, azaz a technikai és a szakmai értékelést is térségbeli szakemberek végzik, de a döntôbizottság is túlnyomó részben térségi.
A legrégebbi program a magyar-osztrák, amelyben összesen mintegy másfél millió eurónyi összeget nyitottak meg pályázatokra. A négy év során 700-nál több pályázat érkezett be. Ha ezt összevetjük a nyugat-dunántúli régió településeinek számával, akkor azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag nem volt olyan település, amely ne adott volna be valamilyen pályázatot. A megvalósult, illetve megvalósulás alatt lévô pályázatok száma 185, ami azt jelenti, hogy szinte minden negyedik önkormányzati pályázó kapott támogatást.
Volt egy hármashatár-programunk a magyar-osztrák-szlovák hármas határ térségében mintegy 80 pályázattal és 21 támogatott projekttel. A szlovén-osztrák-magyar program a másik hármas határ térségét célozta meg. A magyar-szlovák program egy kétmillió eurós alap az egész magyar-szlovák határszakaszra, amelybôl egyetlenegy nagyobb projektet lehetett igazából támogatni, és 11 kisebbet.
Az elmúlt négy-öt év összes kisprojekt-alapja, amelyek keretében mintegy másfél millió eurót osztottak szét, gyakorlatilag el fog törpülni az idei osztrák-magyar programhoz képest, amely egymagában kétmillió eurós lesz. Ehhez csatlakozik még egy négyszázezer eurós magyar-szlovén és egy szintén hasonló nagyságrendu magyar-szlovák kisprojekt-alap, vagyis közel két és fél, hárommillió euró megpályázására nyílik lehetôség. 1995 és 1999 között a magyar-osztrák program az összes kisprojekt-alap 3 százalékát tette ki, míg ugyanezen idô alatt olyan 40-50 nagyobb projekt valósult meg a térségben - határokhoz vezetô utak, kerékpárutak, tehermentesítôk, ipari parkok Szentgotthárdon, Szombathelyen és Sopronban.
2000-ben tehát jelentôs arányváltás történt, a négy-öt kétmillió eurós projekt mellé egy hatalmas méretu kisprojekt-alap válik elérhetôvé. Kérdés, hogy felkészültek-e a civil szervezetek, az önkormányzatok arra, hogy egy efféle nagyobb alapot eredményesen megpályázzanak. Ez egy kicsit a teszt éve lesz, hiszen amikor csatlakozunk, akkor a jelenlegihez képest is nagyságrendileg sokkal nagyobb pénzeket kell majd felhasználni, ötletekkel kitölteni.
Még egy jelentôs változás történik idén. Az elmúlt négy évben a határon átnyúló hatást nagyon lazán definiálták. Belefért, hogy valaki kitisztít egy patakot, amely átfolyik a másik országba, és a szomszédos országbeli partner támogatása és együttmuködése nélkül is pénzhez lehetett jutni. Ettôl az évtôl kezdôdôen határon túli partnerszervezet bevonása nélkül a pályázat érvénytelen lesz.

Varga Mariann
West Pannónia

1992-ben alakult meg a Határmenti Regionális Tanács a nyugati határszélen, Gyôr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Burgenland együttmuködésével, hogy akiknek korábban, a vasfüggöny idején, nem volt módjuk együttmuködni, most erre lehetôségük nyíljon. Hat év alatt elég jelentôs eredményeket ért el: felkarolta a helyi kezdeményezéseket, támogatta a helyi önkormányzatokat abban, hogy új kerékpáros-, gyalogos-, illetve közúti határátkelôhelyek nyílhassanak.
1998-ban a Határmenti Regionális Tanács úgy döntött, hogy feloszlatja magát, és egy másfajta együttmuködést kezdeményezve eurorégióvá alakul. A burgenlandi tartományi fônök és a két magyar megyei közgyulési elnök 1998 októberében írták alá az elsô keretszerzôdést.
Az eurégió legfôbb szerve a tanács, amelynek 40 tagja van - minden terület tíz-tíz fôt delegál. A képviselôk többségében polgármesterek, de jelen vannak a térségfejlesztési társulások vezetôi vagy szakszervezeti vezetôk is. A szervezet nyolc munkacsoportot muködtet, amelyekbe minden megye öt fôt delegál - ôk politikusok, tanárok, iskolaigazgatók, tudományos kutatók és orvosok. Minden megyében van a testületnek egy titkársága.
Amikor a tanács létrehozta az eurorégiót, a titkárságok megfogalmaztak négy nagy területfejlesztési projektet. Az elsô Észak-Burgenland, Gyôr-Moson-Sopron megye és a szomszédos területek területfejlesztési koncepciójának egyeztetése volt - ebbe a munkába bekapcsolódott a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is, mert a területfejlesztési programokért elsôsorban ô a felelôs. A második Dél-Burgenland, Vas, Zala és a szomszédos területek területfejlesztési koncepcióinak egyeztetése. Ezenkívül felmerült egy hatékonyan muködô közlekedési hálózat kialakítása - az osztrák fél ebben elsôsorban a vasúti összeköttetésre helyezné a hangsúlyt, míg mi a 4-es és 5-ös összeurópai folyosó között szeretnénk kialakítani a kapcsolatot. Már muködik egy iskolaprojekt is, egy a magyar-osztrák határon lévô középiskola, ahol ügyintézôket képeznek német és magyar nyelven.

Hardi Tamás
Szlovéniától Szlovákiáig

A KSH az ország kistérségeit öt fejlettségi kategóriába sorolta. A címben említett határszakasz - amely az összes magyar határoknak majdnem a harmadát adja -, akkor láthatjuk: ez a határszakasz szinte teljes egészében a jobb kategóriákba sorolódik, tehát a dinamikusan fejlôdô, illetve a fejlôdô kategóriába, és csak néhány kistérség került a felzárkózó kategóriába. Ez megkülönbözteti a többi határszakasztól, ahol szintén találunk egy-egy fejlôdô térséget, de azok a városi terekhez kapcsolódnak inkább. A földrajzi adottságok szempontjából,  ugyan találunk itt periferikus, rurális, az adott országokon belül sereghajtó fejlettségu térségeket is, de a terület északi, északnyugati része kimondottan fejlôdô, dinamikus a határ mindkét oldalán.
Nézzük végig ezeket a határszakaszokat délrôl észak felé haladva. Elôször is ott van Szlovénia. Ez az egyik legrövidebb határszakaszunk a maga 102 km-ével, amely relatíve jól el van látva határátlépési lehetôségekkel. A túloldalon egy meglehetôsen rurális jellegu területet látunk, Szlovéniának a Mura menti régióját, amely tulajdonképpen az országon belül az egyik leginkább elmaradott - ha nem a legelmaradottabb - terület. Igazi nagyváros ezen a területen nincs - kis települések vannak itt, elöregedô népességgel, elvándorlással. Ugyanakkor az a tízezer fô alatti létszámú szlovéniai magyarság is ezen a szuk kis területen él.
Észak felé továbblépve Burgenlandba érünk. Itt valóban egy félperiferikus terület érintkezik a nyugat-magyarországi területekkel, másrészrôl azonban meg kell említenünk, hogy Burgenland Ausztria egyik legdinamikusabban fejlôdô régiója. Az elmúlt tíz év során Niederösterreich mögött Burgenland produkálta a második legnagyobb GDP-növekedést.
Ha tovább megyünk észak felé, akkor elérkezünk elôször is egy hármashatár-térségbe, illetve a nyugat-szlovák területekre. Szlovákia velünk szomszédos része rendkívül érdekes. Egyrészt szomszédos velünk a fôvárosi régió, amelyik Szlovákia legdinamikusabban fejlôdô területe, majd kelet felé haladva lépcsôzetesen csökken a GDP, és nô a munkanélküliség. Ugyanakkor ezeket a területeket nem terhelik olyan nehézségek, amelyek például az ipari jellegu közép-szlovákiai városokat, térségeket sújtják, amelyek a struktúraváltást hasonlóképpen nehezen élték meg, mint az északkelet-magyarországi ipari területek.
Ezekre az adottságokra változatos együttmuködések épülhetnek. Elôször a lakossági kapcsolatokról szólnék.
A szlovén és a szlovák határszakaszon a hetvenes évekre visszamenô, nagyon intenzív lakossági kapcsolatot találunk. Ezek az országok a szocialista táboron belül voltak, tehát szabadabb volt az átjárás, mint Ausztriába. A szlovén határon a szlovén, illetve a magyar nemzetiségek kontaktusai révén nagyon szoros kapcsolat alakult ki az oktatási, kulturális, valamint lakossági, tehát rokoni, baráti kapcsolatok terén. Ausztria esetében ez nehezebben muködött, de a lakosság rendkívül nagy része itt is tartott kapcsolatot a másik oldallal - elsôsorban a bevásárlás, barátok, ismerôsök látogatása, illetve rokonlátogatások okán. A határon túli - fekete - munkavállalás becslések szerint 12-15 ezer fôt érintett.
A másik nagy kör az önkormányzati, tehát az intézményesült kapcsolatok köre. A különbözô területi szintjeink nem kompatibilisek egymással, ami mindenképpen nehezíti a kapcsolattartást. Szlovén viszonylatban elsôsorban Lenti és térsége, tehát a Kerka menti fejlesztési társulás jelent intézményes kapcsolatot, valamint a Mura-Dráva-eurorégió, amelyben neve ellenére is települési önkormányzatok vesznek részt.
Az utolsó nagy kapcsolati kategória a gazdasági kapcsolatoké. Itt van például a Lenti központú vállalkozási övezet, ahol szlovén partnerekkel közösen hoznak létre egy logisztikai központot. Hasonlóan élénk a kapcsolat a két oldal kereskedelmi kamarái között is. Az osztrák és a szlovák határszakaszon hasonlóan példamutató vállalkozásokról lehet beszámolni. Szlovákiában a vállalkozói kedv talán valamivel alacsonyabb, mint Magyarországon, azonban azt is ki lehet mutatni, hogy pont a velünk határos magyar többségu járásokban (a dunaszerdahelyiben és a komáromiban) a szlovák átlagnál lényegesen magasabb a vállalkozások száma.

Mezei István
Az Ipolytól a Tiszáig

Az 1918-as békeszerzôdések elôtt az Osztrák-Magyar Monarchia egy politikai teret alkotott, szerves gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokkal. Ez érezhetô volt az Ipolytól a Tiszáig terjedô területen is. Az elsô világháború után ezek a kapcsolatok széttöredeztek, az új határok kialakításánál teljes mértékben hiányzott a gazdasági racionalitás. A Monarchiából kiszakadt sok kis gazdasági egység mindegyike függô helyzetbe került a nagyhatalmaktól. Elvesztették ezzel a nagy gazdasági tér adta elônyöket, és eleinte egyre inkább Nyugat felé - azon belül is Németország felé - orientálódtak. 1945 után pedig képtelenek voltak ellenállni a Szovjetunió expanziós törekvéseinek, természetesen Ausztria kivételével.
1989-tôl kezdôdôen újra Németország az a gazdasági partner, ahová ezek az országok kapcsolódnak. Ugyanakkor Csehország és Szlovákia szétválása után utóbbi a politikai mellett valamifajta gazdasági függetlenséget is meg akart valósítani - egészen 1998-ig arra törekedett, hogy még a Nyugattól is elzárkózzon. De az eltelt néhány év bebizonyította, hogy ez a fajta függetlenség illúzió, és az önállósult Szlovákia is kénytelen volt feltenni magának a hogyan tovább kérdését.
Kézenfekvô volt a nyitás Magyarország felé, hiszen bár hibernált állapotban, de mégiscsak mindig létezett valamifajta kapcsolat - igaz, elsôsorban kulturális téren. A határ menti kapcsolatok jellege 1990 után, a magyarországi változások eredményeképpen megváltozott: civil szervezetek, gazdasági szervezetek, önkormányzatok, megyei önkormányzatok és állami szervek is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. A Phare-programok és egyéb pályázati lehetôségek is ösztönözték az önkormányzatokat a részvételre. A korábbi kapcsolatok, amelyek elsôsorban reprezentációs célúak voltak, most hirtelen megváltoztak, élôvé váltak. A magyar-szlovák határon - és különösen annak keleti felén - viszonylag kis számú pályázati lehetôség is jelentôs energiákat szabadított fel.
Funkcionálisan három terület emelkedik ki az együttmuködések típusai közül: a környezetvédelem, a gazdasági és a településközi kapcsolatok. A környezetvédelem azért különösen fontos, mert itt félretolják a politikai szempontokat, mondván, a Föld, a természet közös kincs, amelynek védelmében összehangoltan kell fellépni. A környezetvédelmi szervezetek megtalálták a közös témát, a tájvédelmi körzetek problémáját, amelyek a határ jelentette peremterületek találkozásánál relatíve érintetlenek maradtak - most ezt az egykori hátrányt szeretnék elônnyé formálni, kihasználni.
A másik csoport a gazdasági kapcsolatoké. Ezekkel a gazdasági kapcsolatokkal a szlovák oldalon az érintett szervezetek ki akarják kényszeríteni saját országukban a piaci elvek maradéktalan megvalósulását. A helyi vállalkozások, a kamarák megpróbálják a nagyon is monolit, egyközpontú szlovák struktúrát valahogyan lazítani, muködésébe gazdasági racionalitást belevinni.
Maga a terület egyébként nagyon alkalmas lenne arra, hogy egységesen nagyobb súllyal vehessen részt az érintett országok gazdasági életében. Az ukrán-szlovák-magyar hármas határ geopolitikai elhelyezkedése különösen elônyös. Itt fô közlekedési útvonalak, nagy energetikai folyosók, modern kommunikációs hálózatok futnak. De mivel ezek a vonalak itt csak átfutnak, a helybeli gazdaságot nem dinamizálják. Ennek meg kellene találni a hatékony módját, és a helyiek körülbelül sejtik is, hogy merre lehet elmozdulni.
A településközi kapcsolatok a múltban sok esetben csak politikai és adminisztratív kapcsolatok voltak, de azzal, hogy a területfejlesztés kezdett figyelmet fordítani a határokon átnyúló kapcsolatokra, rögtön élôvé váltak.

Dancs László
A kárpátrégió

Az ukrán-magyar határszakasz Magyarország második legrövidebb határszakasza, ugyanakkor Magyarország csatlakozása után várhatóan az ukrán határszakasz lesz a legtovább az Európai Unió külsô határa. Ez a határ a magyar oldalon kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg, az ukrán oldalon pedig Kárpátalja megyét érinti, vagyis itt valóban periferikus terület érintkezik szintén periferikus, halmozottan hátrányos helyzetu területtel.
Nézzük elôször is Szabolcs-Szamát-Bereg megyét. Aprófalvas településszerkezet, a települések elérhetôsége rossz, a Tisza, illetve a Szamos természetes akadályt képeznek, és kevés rajtuk az átkelési lehetôség. A Tiszán mindössze egy híd van, a vásárosnaményi Tisza-híd. Még rosszabb a helyzet, ha megnézzük a vasúti kapcsolatokat, amelyek ugyan ki vannak építve, csak éppen a határ másik oldalára kerültek. Demográfiai szempontból is káros folyamatok indultak be a térségben: nagymértéku az elvándorlás, és jelentôsen megnövekedett a gazdaságilag és társadalmilag integrálatlan roma lakosság aránya. További gondot jelent, hogy a térségben magas a munkanélküliség. De itt van a kisvárda-záhonyi kistérség, ahol pedig nagyon kedvezôek az adatok - a megyei átlagnál legalábbis jóval kedvezôbbek. Ez egy viszonylag dinamikus térsége a területnek.
A határ másik oldala Kárpátalja, ez a körülbelül 12 800 km2-es terület, amelynek Trianon óta nagyon viszontagságos volt a történelme. Mióta Szovjetunió felbomlott és Ukrajna szuverén állam lett, a gazdaság egyfolytában hanyatlik. A határon átnyúló kapcsolatok legfôbb akadálya az ukrán gazdaság mélyrepülése, ami még a mai napig is tart. Alacsonyak a bérek, melyeket sokszor ki sem fizetnek, tehát az itteniek rákényszerülnek a csencselésre, illetve az illegális munkavállalásra. Hivatalos adatok szerint 1999-ben 6 százalékos volt a munkanélküliség - de csak mert senki nem regisztráltatja magát munkanélküliként, hiszen ez nem jár semmilyen elônnyel, semmilyen pénzt, támogatást nem kapnak, arra pedig még esély sincs, hogy bárhova kiközvetítsék ôket. A becsült adatok minimálisan negyven-ötven százalékos munkanélküliséget mutatnak. Ennek hatására természetesen beindult az elvándorlás, a kitelepülés a térségbôl. Ami azért gond, mert ez elsôsorban a magyar lakosságot érinti - a képzett, muvelt magyar lakosságot, értelmiséget.
Kárpátalja infrastruktúrája Szabolcs-Szatmárénál is rosszabb: az utak nagyon elhanyagoltak, egészséges vezetékes ivóvíz, csatornázás és közmuvek nincsenek - van viszont stabilan napi négy óra áramszünet. Ráadásul nincsen semminek gazdája, rablógazdálkodás folyik.
Öt határátkelôhely van az ukrán-magyar határszakaszon. Ezek közül kiemelkedik Záhony. Ez teljes mértékben kiépített, nemzetközi határátkelôhely közúti, valamint vasúti, személy- és teherforgalommal. A 21 millió tonna kapacitású vasúti átrakodókörzet a keskeny, illetve a volt Szovjetunióban használt széles nyomtávú vasút miatt épült ki a múlt rendszerben. Ma kapacitásának töredékén üzemel - jó, ha évente ötmillió tonna árut raknak át itt. Tiszabecsen található egy felújított kamionterminál.
A határforgalmi adatokból kiolvasható, hogy az 1988-as határnyitás után volt egy hatalmas ugrás, utána egy csökkenés, ami 1992-ig tartott. Ezután újabb forgalomnövekedés indult be, amely 1995-ben érte el a maximumát, amikor több mint 15 millióan keltek át a határon. Addig vámmentesen lehetett a szovjet gyártmányú gépkocsikat Magyarországról Ukrajnába kivinni, ami hatalmas üzlet volt. A szigorúbb vámrendelkezések miatt a határ forgalma a mai napig fokozatosan csökken. 1988-ban a forgalom jó részét a vasút tette ki, majd fokozatosan a személygépkocsival közlekedô csencselôk vették át a vezetô szerepet. 1999-re megállt a vasút részarányának csökkenése, és a 2000-es adatok már újabb növekedést mutatnak, tehát valamiféle legális kereskedelem is újra beindult.
A kapcsolatokat nehezíti, hogy rendkívül bürokratikus a határátlépés az ukrán szakaszon, elsôsorban az ukránok miatt. Magyaroknak meghívólevél szükséges - kivéve, ha rendelkeznek kishatárforgalmi engedéllyel. Különbözô díjakat találnak ki: van útalap-hozzájárulás, környezetvédelmi díj.
A határon átnyúló kapcsolatok több szinten muködnek. Elôször is vannak a különbözô intézmények - települési és megyei önkormányzatok - közötti kapcsolatok. Ezek a részben a régi rendszerbôl örökölt kapcsolatok többnyire protokollszinten mozognak. Mostanában felélénkültek az egyházi, vallási kapcsolatok, illetve az oktatási kapcsolatok is: három református gimnáziumot nyitottak Kárpátalján magyar segítséggel, az egyetlen magyar nyelvu felsôoktatási intézményben, a beregszászi magyar fôiskolán pedig a nyíregyházi fôiskola tanárai oktatnak. Egy dolog közös ezekben a kapcsolatokban: hogy magyar-magyar kapcsolatokról van szó. Tehát a magyar intézmények a határon túli magyar szervezetekkel, intézményekkel keresik a kapcsolatot, illetve fordítva.
A Kárpátok eurorégiónak öt ország tagja, területe összesen meghaladja a 161 000 km2-t, az érintett lakosság lélekszáma 16 millió fô. Erôsen megkérdôjelezhetô egy ilyen szervezet muködôképessége, bár vannak állandó programjaik (kulturális rendezvények, vásárok, sportesemények), illetve a Kárpátok Alapítvány révén bizonyos pénzeszközöket is folyósítanak.
Kárpátalján 110 magyar-ukrán vegyesvállalat muködik. Ez szép szám, csakhogy ezeknek a vállalkozásoknak viszonylag kicsi a tôkeerejük. Magyarországon ugyanakkor 825 vegyesvállalat muködik 2000-es adatok szerint - ebbôl 326 Szabolcs megyében. Szabolcs-Szatmár-Beregben, illetve Magyarországon az ukrán érdekeltségu társas vállalkozások nagy része betéti társaság, tehát elhanyagolható tôkeerôvel rendelkeznek - a szabolcsi 326 társas vállalkozás közül mindössze 11-nek a tôkéje haladja meg az egymillió forintot. Sok esetben ezek fiktív cégek, amelyeket a magyarországi letelepedési engedély megszerzése céljából hoztak létre.
Az illegális kapcsolatok jelentik a határon átnyúló kapcsolatok legjelentôsebb formáját jelenleg ezen a határszakaszon. Elsô helyen áll az üzemanyag-csempészet. Bár csak annyi üzemanyagot lehet Magyarországra behozni, amennyi az üzemanyagtankban elfér, de azt folyamatosan, mindennap hozzák. Egyes becslések szerint a határ közeli kistérségek mezôgazdasági gépeknek legalább a fele kizárólag ukrán üzemanyagot használ. A másik fontos terület az illegális munkavállalás. Egyes becslések szerint körülbelül százezer kárpátaljai vállal munkát Magyarországon - többségük illegálisan, építkezéseken vagy mezôgazdasági idénymunkásként dolgozik - fillérekért. Az ukrán határszakaszon komoly probléma az embercsempészet is, miután ez a fô tranzitfolyosó Nyugat-Európa felé.
Hogy mit hoz a jövô, a schengeni változások, azt még nem lehet tudni. Hogy miként befolyásolja majd a kereskedelem alakulását, az szintén nem belátható még jelen pillanatban. Egy dolog biztosnak tunik: ha az ukrán gazdaság mélyrepülése nem ér viszonylag rövid idôn belül véget, akkor a határon átnyúló, ma is siralmas kapcsolatok is tovább romlanak.

Hajdú Zoltán
A HORVÁT HATÁR

A ma 355 km hosszúságú magyar-horvát államhatár történetileg az egyik legsajátosabb és legbonyolultabb fejlôdésu jelenlegi magyar államhatár-szakasz. E határszakasz nagy része - igaz nem államhatárként, hanem belsô közjogi-közigazgatási határként - a mai magyar államhatár egyetlen, hosszú történeti múlttal rendelkezô része. A mintegy 800 évig tartó magyar-horvát államközösségen belül e határ inkább összekötött, semmint elválasztott.
A délszláv háborús események, a politikai bizonytalanságok - valamint a magyar belsô társadalmi, gazdasági, politikai rendszerváltással járó átalakulások együttes hatása - következtében a korábban kialakult határon átnyúló gazdasági kapcsolatok nagy része gyakorlatilag befagyott. 1992-ben a magyar-horvát határátkelôk forgalma az 1990 elôtti békeévekhez képest radikálisan visszaesett, belsô struktúrája alapvetôen megváltozott. 1992-ben a magyar-horvát határszakasz teljes utasforgalma 11,9 millió fô volt. Mind a be-, mind pedig a kilépô forgalom döntô részét a horvátok és egyéb külföldiek tették ki. 1992-ben mindössze 574 ezer magyar utazott be, s 623 ezer fô utazott ki ezen a határszakaszon, alapvetôen Letenyén keresztül. Az egyéb átkelôkön minimálisra esett a magyar forgalom. A horvátok emelkedô számú határátlépése elsôsorban a fogyasztási cikkek beszerzésére irányult az 1992-es évtôl kezdve. A határ menti városok kiskereskedelmi forgalma jelentôsen megnôtt, a horvátországi bevásárló turizmus becslések szerint az összforgalom 30, egyes cikkekbôl pedig a 70%-át tette ki. A magyar lakosság kiutazási gyakorisága nem érte el a korábbi idôszakok szintjét. 1996-ban a magyar-horvát határszakaszon mindössze 340 ezer magyar utazott be, 323 ezer pedig ki. Meghatározó maradt Letenye forgalma. A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok formálásában új elemként jelentek meg a menekültek által létesített külkereskedelmi vállalkozások. Ezek a vállalkozások egyszerre folytattak legális és illegális tevékenységet.
A horvátországi helyzet viszonylagos normalizálódása, a Duna-mente békés reintegrációja (1998. január 15.) és az újjáépítés megkezdése idôszakában a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara vállalta fel a határ menti és határon átnyúló gazdasági kapcsolatok szervezését: koordinációs és képviseleti irodát nyitottak Eszéken. A magyar vállalkozók ennek ellenére csak minimális mértékben tudtak bekapcsolódni a horvát újjáépítésbe.
1991-tôl rendkívül eltérôen alakult a magyar-horvát államhatár különbözô szakaszainak helyzete, az egyes határátkelôhelyek forgalma. A legproblematikusabb határszakaszt a Baranya-háromszög térsége jelentette. 1991-ben a szerbek lezárták és elaknásították, így évekre Európa legzártabb katonai, a határ menti együttmuködés szempontjából teljesen halott határa lett. A határon semmilyen legális átkelési lehetôség nem volt, megszunt mind az udvari közúti, mind pedig a magyarbólyi vasúti határátkelôhely. A határon az elmúlt hat évben felrobbant aknák egy része Magyarország területét is érintette.
A Budapest-Zagráb történeti-stratégiai tengely forgalmában és a határ menti kapcsolatokban csak rövid ideig tartó zavarok keletkeztek. A nagyobbnak érzett biztonság miatt erre a nemzetközi jelentôségu közlekedési vonalra terelôdött az egyéb átkelôhelyek forgalmának egy része is.
A magyar-horvát államközi kapcsolatokban nincsenek rendezetlen kérdések, a kapcsolatok fejlesztésének igényét mindkét fél folyamatosan kinyilvánítja. Horvátország tudatosan hangsúlyozza közép-európai jellegét. E törekvés jelentôs részben felértékeli számára a Magyarországhoz fuzôdô kapcsolatokat. A két ország által aláírt alapszerzôdés (1992. december) minden tekintetben stabil alapokra helyezte a két ország államközi viszonyát. A magyar-szlovén-olasz kapcsolatok több területen rendkívül gyorsan fejlôdnek (éppen a katonai és gazdasági integrációs célok egybeesése révén). E kapcsolatok strukturális elmélyülése folyamatosan csökkenthetik a magyar érdekeltséget a „horvát tengeri kijárat" iránt. A tengeri szállítási kapcsolatok tekintetében növekszik Koper szerepe. A rijekai kikötô belsô gazdasági, szervezési, üzemeltetési gondok miatt is veszít jelentôségébôl.
(A horvátok tudatos erôfeszítéseket tettek a hármas kapcsolatrendszerbe való bekapcsolódásra, amely 2000 szeptemberében be is következett.).
A magyar-horvát államközi kapcsolatok tudatos, kölcsönös érdekeken alapuló fejlesztése hosszabb távon jó lehetôségeket nyújthat a határ menti kapcsolatok újraformálása, fejlesztése számára. Ebben a kapcsolatfejlesztésben különösen érdekeltek a határ menti, mindkét országban periferikusnak, s egészében véve az átlagosnál fejletlenebbnek számító területek.
A határ menti területek természetföldrajzi tekintetben hasonlóak, hiszen a horvát természeti földrajzban is a Pannon-medencéhez sorolják nagytáji szerkezetben a Száva és a magyar határ közötti területeket (Panonian megaregion).
A magyar államhatárral érintkezô három középtáj alföldi, dombvidéki, illetve kis területen középhegységi jellegu. A terület természeti erôforrásokban szegény, elsôsorban agroökölógiai, hidrológiai potenciálja és erdôállománya jelentôs.
A jelenlegi magyar-horvát határ legnagyobb részén a Dráva jelenti a határt. A Dráva hasznosítása a felsô szakaszokon elsôdlegesen vízienergetikai jelleggel történik, mind az osztrákok (kilenc), mind pedig a jugoszlávok (Csáktornya, Varasd, Dubrava) több erômuvet építettek.
A Duna a két ország határ menti kapcsolatában jelenleg még teljesen periferikus jelentôségu, de potenciálisan az egyik nagyon fontos együttmuködési térséggé válhat. A Duna „újrafelfedezése" nagy lehetôségeket hordoz a magyar vállalkozásoknak a horvátországi Duna-mente újjáépítésébe való bekapcsolódásra. Ez a tevékenység még csak elemeiben indult meg, legnagyobb akadálya a magyar cégek tôkegyengesége mellett a horvát protekcionizmus.
A Duna-térség - ez ma még illúziónak tunik - a magyar-szerb-horvát háromoldalú együttmuködés térsége lehet, s a kapcsolatok kialakításában és mozgatásában kulcsszerepe lehet a magyar félnek. A Mohács térségében létrejött vállalkozói övezet hosszabb távon a határ menti kapcsolatok elmélyítésének egyik jelentôs színtere lehet. A kiemelt gazdasági térség a hármashatár fejlesztésének motorjává válhat hosszabb távon. Az Adria-kôolajvezeték hosszú távú, biztonságos muködéséhez mindkét félnek elemi érdeke fuzôdik, annak ellenére, hogy a MOL saját gazdasági megfontolásából jelenleg nem érdekelt a vezeték privatizációjában való részvételben.
A két ország „határfilozófiájának" egyetlen neuralgikus kérdése a hosszú közös Dráva-szakasz hasznosításának eltérô megközelítése volt. Horvátország ragaszkodott az 1988-as magyar-jugoszláv megállapodásban rögzített hasznosításhoz, míg a magyar kormány 1996 nyarán felmondta az egyezményt, s a területi érdekeltek is inkább a természetvédelmi szempontokat részesítik elônyben. Magyarország létrehozta a Duna-Dráva Nemzeti Parkot, így a maga területén hosszú távra eldöntötte a közös határszakasz hasznosításának fô irányát. A horvát fél maga is felülvizsgálta a vízi erômu építési terveit, s jelenleg már a természetvédelmi értékek és az erômuvi hasznosítás lehetôsége egyaránt jelen van a túlpart fejlesztési kérdéseinek elemzésében.
A Duna-Dráva-Száva Eurorégiós Együttmuködés (DDSZEE) kezdeményezés a korábban kialakult kapcsolatok (testvérvárosi, testvérmegyei) bázisán elsôdlegesen a külsô erôforrások (EU és nemzeti), támogatások megszerzése, illetve részben a magyar csatlakozás utáni felkészülés reményében született meg 1998 novemberében. Az eredetileg magyar részrôl Baranya megye önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város, a Pécs-Baranyai Iparkamara, horvát részrôl Eszék-Baranya megye, Eszék város, az Eszék-Baranya Gazdasági Kamara, bosnyák részrôl Tuzla-Drina Kanton, Tuzla város, a Tuzla Régió Gazdasági Kamarája kötötte meg az eredeti együttmuködési megállapodást, írta alá a szerzôdést. Térbelileg a szervezet két elkülönült részbôl áll, mert a boszniai partnert szerb területek választják el a horvát és a magyar területektôl.
A korábban kialakult kapcsolatok bázisán, illetve a regionális együttmuködés formáinak keresése után 2000. szeptember 9-én aláírták a Dráva-Mura Eurorégió megalakítására vonatkozó szándéknyilatkozatot. Hét magyar (Csurgó, Lenti, Letenye, Marcali, Nagyatád, Nagykanizsa, Zalakaros), egy szlovén (Lendva) és egy horvát (Varasd) város írta alá az okmányt. A szándéknyilatkozat a történelmi hagyományokon nyugvó kapcsolatok elmélyítését tuzte ki célul,
s megfogalmazta többek között a három szomszédos ország EU-csatlakozásának a támogatását.
Az 1990-es évek elejétôl a bevásárlóturizmust alapvetôen a horvát beutazások dominanciája jellemezte, csak idônként vált jelentôssé a magyar „benzinturizmus". (Különösen 2000 elsô öt hónapjában nôtt meg a magyar gépkocsis kiutazások száma, amely a 30%-os horvát benzináremelések után (2000. június 1.) jelentôsen visszaesett, majd lényegében megszunt. A magyar vásárlások kereskedelemfejlesztô hatása lényegesen kisebb volt Horvátországban, mert a meglévô benzinkutakkal szolgálták ki a plusz keresletet, nem került sor emiatt nagyarányú fejlesztésekre. A magyar benzinturizmus potenciális területi mélysége mintegy 60 km volt, de a tényleges forgalom nagysága a 30 km körüli érték mentén alakult. Ebben a mélységben még tömegesnek tekinthetô a határ másik oldaláról jövô információra való reagálások, távolabb az információ már nem váltott ki tömeges reagálást. A tömeges és rendszeresnek tekintett bevásárlóturizmusra vállalkozások tömege (magyar, horvát, magyar-horvát, bosnyák, magyar-bosnyák) alakult.
A 2000. szeptember 11-i szigorítások a korábbiakhoz képest példa nélküliek voltak. A rendelkezés életbe lépése után napi 1 kg kávé, 1 kg tej-, tejtermék, valamint 1-1 kg cukor, liszt és 1 liter üdítô bevitelére volt lehetôség vámmentesen. A változtatások után csak a határ közvetlen közelébôl érte volna meg idôben és költségben egyaránt a magyarországi beutazás és bevásárlás, s csak napi személyi szükségletre. (Horvátországban egyes rétegek számára életformává vált a  napi cikkek határon át lebonyolított magánkereskedelme.)
A vámintézkedések következtében a magyar-horvát határátkelôhelyeken (némileg eltérô mértékben) 30-60%-kal csökkent a beutazók száma. A horvát vásárlások tömeges csökkenése rendkívül negatívan hatott a határ menti bazárok, kirakodó udvarok, „vásárvárosok" kereskedelmi forgalmára is. Egyik napról a másikra alapvetôen leértékelôdtek az itteni befektetések.
A nemzeti és határ menti felháborodás miatt a rendelkezést egy hét eltelte után módosították, ami egyenértéku volt a visszavonással. A határ menti területeken ugyanis életformává vált a határgazdaság elônyeinek a kiaknázása, s ez egyben részévé lett a belsô politikai és gazdasági viszonyok alakulásának is.

Nagy Imre
Délvidék

A magyar-jugoszláv határt a többi hat határszakaszhoz hasonlóan az elsô világháborút lezáró trianoni békediktátum után jelölték ki. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal közös határszakasz a Mura-vidéktôl egészen a Tiszáig, illetve a Tiszától mintegy 20 km-re keletre az egykori Torontál megyéig (Rábáig) terjedt, s igen jelentôs magyar lakosságú területek váltak Jugoszlávia részévé közvetlenül a magyar határ közelében. Természetes határokról csak részben beszélhetünk (Mura, Dráva), mert a gyôztes nagyhatalmak az országokat elválasztó zónát leginkább a XIX. sz. második felében kiépült vasútvonal mentén jelölték ki. 1991 után,  Jugoszlávia szétesését követôen Szerbia és Crna Gora államszövetsége (Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, JSZK) az egykori jugoszláv határ magyar-szlovén, magyar-horvát és a magyar-(kis)jugoszláv határszakaszokra esett szét, s jelenleg a JSZK csak a vajdasági szakaszon, 174 kilométeren határos Magyarországgal.
A határ a Duna-Tisza közét foglalja magába, valamint a Tiszántúl - a Marossal és a hármas határral bezárt - egészen rövid szakaszát (25 km), amely a vajdasági Bánság legészaknyugatibb része. A határterületen Bács-Kiskun és Csongrád megye, a jugoszláviai oldalon Zombor, Szabadka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa (Novi Knezevac) községekkel határos és tart fenn kapcsolatokat. Az így kijelölhetô „szimmetrikus-határrégió" mind a tudományos kutatás, mind a gyakorlati célú fejlesztési programok kidolgozása során jóval legelfogadhatóbb alapegységnek látszik, mint a kistérségi szempontú megközelítés, bár természetesen az utóbbi sem zárja ki a dinamikus fejlesztési és együttmuködési folyamatok elindítását. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Vajdaságban az észak-bácskai községek (idetartoznak a nem határ menti magyar többségu önkormányzatok is: a topolyai, a kishegyesi, a zentai, az adai és a becsei község) a Felsô Bácskai Önkormányzatok Szövetségével készítettek közös fejlesztési stratégiát.
A szimmetrikus határrégió területe 7297 km2 (határ menti kistérségekre számítva), lakosainak száma 650 ezer körül alakul. A határral közvetlenül érintkezô községek száma a magyar oldalon 18 határtelepülés, a külsô oldalon pedig négy községhez tartozó 15 határtelepülés, helyi közösség.
A határtérség nagyobb részét a Duna és a Tisza vadvizekkel, tócsákkal borított, védelem alatt álló ártéri erdôkkel benôtt völgysíkja és a közöttük húzódó, vízben szegény homokvidékkel, délen pedig lösztakaróval borított Telecskai-dombok képezik. A Szabadka-horgosi homokvidék a határterület magyarországi homokhátságának déli nyúlványa jugoszláv területen, amelyet akácosok, gyümölcsösök és fenyvesek borítanak. E régió környezeti állapotának problémáit a Magyarországról érkezô, közepesen szennyezett Duna és Tisza, a közúti határátkelôk légszennyezése okozza. A terület szénhidrogénekben és gyógyvizekben gazdag. Kitermelésük, illetve gyógy-idegenforgalmi hasznosításuk a határ közvetlen közelében mind a jugoszláv, mind pedig a magyar oldalon egyaránt folyik.
A rendszerváltást követôen, 1990 és 1997 között a Mórahalmi és a Kiskunhalasi kistérségben az 1000 lakosra jutó ipari alkalmazottak létszáma 50% fölötti értékben csökkent, a legkevésbé iparosodott kistérség az összes dél-alföldi kistérségek közül 1997-ben a mórahalmi volt. Dél-Alföldön az 1000 lakosra jutó muködô vállalkozás átlaga 70, ami kilenccel kisebb az országos átlagnál. Csongrád megyének a régió átlagát meghaladó az értéke (81), s a határ menti kistérségek közül csak a szegedi kistérség lépi túl a régió átlagát, míg a bajai csak megközelíti. A vállalkozások surusége és a személyi jövedelemadó-alapot képezô jövedelem összegének összehasonlításából jól látszik, hogy a vállalkozások elôfordulása nem jelenti a térség nagyobb gazdasági erejét is. A vizsgált területen regisztrált munkanélküliek munkaképes korú állandó népességhez viszonyított aránya 1998 decemberében a Bácsalmási kistérségben 9,5% és a Kiskunhalasi kistérségben 4,5% között alakult, bár a kistérségek többségére (Baja, Bácsalmás, Kiskunhalas), az 1997 januárjához viszonyított csökkenô tendencia volt jellemzô.
A vajdasági (jugoszláv) határtérség az ország fejlett térségei közé tartozik és tartozott a JSZSZK idején is (Szlovénia, Horvátország után a legfejlettebb közigazgatási egység volt, ma pedig Szerbián belül jelent fejlett közigazgatási egységet a munkanélküliség alacsonyabb aránya, valamint a társadalmi össztermék alapján). A községek fejlettségét az jellemzi, hogy az ipar gyakorlatilag minden ágazata jelentôs volt a nyolcvanas évek végéig: a  szabadkai község a nehézvegyipar (mutrágyagyártás), az elektromos-gépipar és az élelmiszeripar központja, míg Zombor község az élelmiszeripar, Magyarkanizsa község pedig az épületanyag- és kerámiaipar kiemelt területe. Törökkanizsán a papír- és kartongyártás érdemel említést. A gazdasági visszaesés körülményei közepette ezen iparágak jelenleg vegetálnak, illetve az állami támogatásban részesülôk tudnak csak eredményeket felmutatni. A magánvállalkozások száma (szolgáltatások) megnôtt, s látványos számbeli növekedésük, fôleg a városokban - s különösen Szabadkán - érezhetô.
A rendszerváltással kialakult vállalkozásalapítási lehetôségeknek köszönhetôen a Magyarországon bejegyzett vállalkozások 2,6%-át Szegeden jegyezték be, amelyekbôl kimagaslóan magas arány a jugoszláviai magyarok által alapított vállalkozásokra jut és, amelyek a Magyarországon muködô jugoszláv érdekeltségu vállalkozások 34,3%-át képezték  A vállalatok száma kimagaslóan nagy volt egyrészt azért, mert a háborús viszonyok közepette ide mentették tôkéjüket, másrészt viszont ez nyújtott lehetôséget a tartózkodási engedély megszerzéséhez. A kis tôkével alapított fiktív betéti társaságok az embargó feloldásával és a közvetlen háborús konfliktus oldódásával megszuntek. Alapítóik, akik a katonai behívó elôl átmenekültek, amnesztiában részesültek, s nagy részük visszatért a Vajdaságba. Mivel azonban az embargó utáni gazdasági helyzet továbbra sem volt biztató, az áttelepedés tovább tartott, s egyre nôtt az ingatlant vásárlók száma, különösen Szegeden, de sokan, fôleg a középiskolások a biztonságosabb iskoláztatás reményében „szivárogtak át" Szegedre, Bajára. Ez a folyamat a Jugoszlávia elleni NATO-támadások idején tetôzött.
A határtérségben a tíz város gyakorlatilag arányos területi eloszlásban helyezkedik el, bár a közigazgatási különbségek miatt vonzás-hierarchiájuk lényegesen különbözik. A magyarországi oldal Szeged, Baja és Kiskunhalas vonzása között oszlik meg, azonban Szeged dominál a határrégió keleti és középsô részén. Ezt a dominanciát Szeged kiterjesztette a határ jugoszláv oldalára is, s a Szabadka-Magyarkanizsa-Becse-Törökkanizsa terület (a Vajdaság északi részén 2500 km2-nyi terület) is vonzáskörzetébe tartozik, amit nemcsak a napi ingázással járó bevásárlóforgalom, hanem a vállalkozások száma és muködése, az itt tanuló középiskolások és egyetemisták, valamint a gyógykezelésre járó betegek száma és migrációja is bizonyít. Baja vonzása saját, valamint a bácsalmási kistérségre terjed ki, míg Zombor községbôl fôleg a bevásárlóforgalom járul vonzásának kiterjesztéséhez.
A határforgalom összetételében a jugoszláv állampolgárok aránya 65-70%, a magyar állampolgároké  15-20%, míg más országok állampolgáraié 10-15%. A jugoszláv állampolgárok nagy részét a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások képezik. A magyar térségbôl érkezôk között 80-90% azoknak az aránya, akik üzemanyag, cigaretta és ital vásárlása céljából lépik át a határt. A túloldali határ menti térségbôl átlépôk aránya az összes jugoszláv forgalom 10-15%-át teszi ki az érvényben lévô kilépési illeték miatt, ami jelenleg (1994 óta) személyenként 200 dinárt (kb. 870 HUF), gépkocsinként pedig 400 dinárt (1740 HUF) jelent. Az illeték értéke a jugoszláviai átlagkeresetekhez mérve jelentôs. A megszorítás viszszavetette a szomszédos ország állampolgárainak kiutazását. Míg 1993-ban 20 millió volt a személyforgalom a Kiskunhalasi Határôrség Igazgatóságának átkelôhelyein, azóta ez a szám az évi 4,5-5,5 millióra esett vissza. A jugoszláv hatóságok a külföldi rendszámú gépkocsikat útadó fizetésére is kötelezik, ami alól a magyarországi gépkocsik külön megegyezés értelmében mentesülnek (egy jugoszláv állampolgárságú vendégmunkás Jugoszláviába való belépésekor 50 DEM útadót, kiutazáskor pedig személyenként kb.10, személygépkocsira pedig kb. 20 DEM kilépési illetéket fizet). A magyar állam 2000-ben új vámrendelkezést léptetett életbe, mely szerint ital és cigaretta árut kereskedelmi céllal nem lehet behozni. Ez „mérsékelte" a határ menti magyar állampolgárok utazási kedvét, akik az esetek többségében csupán a határsávban megnyitott vámmentes üzleteket keresték fel.
A Kiskunhalasi Határôrizeti Igazgatósághoz tartozó határállomásoknak a túloldali határôrizeti szervekkel intézményesített kapcsolataik vannak: helyi vegyes bizottságok keretében muködnek, havonta tartanak megbeszéléseket határforgalmi és ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben. Az igazgatóság szerint Magyarország EU-tagsága esetén a magyar-jugoszláv határszakasz lesz a schengeni államok egyik legjobban ellenôrzött külsô határa: a jugoszláv állampolgárok nemzetiségükre való tekintet nélkül csak schengeni vízummal léphetnek be magyar területre. Talán itt újból elôtérbe kerülhet a kishatárforgalom, amennyiben korlátozott területen határátlépési engedéllyel lehetôvé válik a vízum nélküli beutazás. A „státustörvény" elfogadása ezt módosíthatják.
Új lehetôségeket kínálhat az 1997. november 21-én megalakult, három állam közigazgatási egységeit összefogó Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, amely szukebb értelemben a Szabadka-Szeged-Arad tengellyel, tágabb értelemben viszont, a Baja/Zombor-Szabadka-Szeged-Arad párhuzamos tengellyel kapcsolódhat be területileg és funkcionálisan a Kecskemét-Békéscsaba-Szeged, illetve a Temesvár-Újvidék-
Szeged háromszög (Békéscsaba-Arad-Szeged háromszög) térségébe. A Duna-Tisza közének déli részét, a Körösök és a Maros vidékét képezô, aránylag homogén természeti adottságú területeken lehetôség nyílhat a kommunikációs-gazdasági szerkezet egyenrangú elveken nyugvó újragondolására. Az EU négy szabadságelvének megfelelôen a határon átnyúló kapcsolatok a „rendszerváltott" és piacorientált államok külkapcsolatainak szerves részét képezik, így a három szomszédos állam régióinak regionális összefonódása elôsegítheti a helyi modernizációt, a fejlesztési innovációt a fenntartható gazdasági és személyes kapcsolatok kibontakozását.
Ez azonban egyelôre még csak lehetôség, a megvalósításnak számos akadálya van. Csak néhány példa: jelen pillanatban Kis-Jugoszlávia nem tagja az Európai Tanácsnak, ezért vannak olyanok, akik az eurorégió súlypontját át kívánják helyezni a magyar-román határ mentére. Az ellenvélemények szerint viszont a térség olyannyira kompakt, hogy ez a váltás sértené az eurorégió egységét. Súrlódások forrása volt az is, hogy a Vajdasági Kormány ellenezte, hogy Szabadka és Újvidék szavazati jogot kapjon az eurorégión belül.
A magyarországi oldal többszintu területfejlesztési rendszere ma már felöleli a határtérségek fejlesztését (2 megyei, 6 kistérségi és a dél-alföldi régió területfejlesztési dokumentumai), a jugoszláv oldal fejlesztési stratégiáját pedig a „Szerbia Területrendezési Terve - 1996" (és az ezzel összhangban álló községi területrendezési tervek) alapozza meg. A visszafejlôdött jugoszláv gazdaság, a tôkehiány és az általános szegénység miatt a programok zömét a magyar fél költségvetése fedezi, a nagyobb költségu rendezvények megszervezésére már csak a pályázati források adhatnak esélyt. A közigazgatási rendszer különbségébôl eredôen különbözik a területfejlesztés szervezeti felépítése, s nincs összhangban az ágazati tervezési és egyeztetési rendszer sem. A szimmetrikus intézménykapcsolatok fejlesztéséhez az együttmuködô felek hasonló jogkörrel és legitimitással való felruházására lenne szükség.

Baranyi Béla
MAGYAR-ROMÁN HATÁR

A tágabb értelemben vett határtérséget mindkét oldalon négy-négy megye alkotja. Román oldalon Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyék, amelyeknek összterülete 28 485 km2, összlakossága 2172 ezer fô, népsurusége 76 fô/km2.
A magyar határ menti megyék (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) összterülete 22 045 km2, amelyen 1939 ezer ember él, vagyis a népsuruség 109 fô/km2. Az államhatár határ két oldalán fekvô közigazgatási egységekben tehát hozzávetôlegesen egyforma a népességszám, bár a román oldalon természetföldrajzi okok (Erdélyi-szigethegység stb.) miatt jóval alacsonyabb a népsuruség.
A négy magyar megye az ország területének 24,3%-át adja, ahol az összlakosság 19,1%-a él - ebbôl következôen a népsuruség alatta marad az országos átlagnak, a 88 fôs négyzetkilométerenkénti népesség leginkább az átlaghoz képest igencsak gyéren lakott Békés megyének köszönhetô.
Mind a magyar határtérség további fejlôdése, mind a határon átnyúló kapcsolatok jövôje elképzelhetetlen a román oldal felzárkózása nélkül. Ahhoz, hogy együttes fejlesztési tervek valósulhassanak meg, pontosan ismerni kellene a román határtérség jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetét, Románia statisztikai rendszere azonban még napjainkban sincs felkészülve a regionális, illetôleg a kistérségi szintu részletes adatok gyujtésére és feldolgozására - sôt a megyéken belüli kistérségi szint csak most van kialakulóban.
A magyar-román határszakasz hossza 448 km, ami Románia legrövidebb külsô határa. A határ túlsó oldalán található Satu Mare (Szatmár), Bihor (Bihar), Arad és Timis (Temes) megyék földrajzi elhelyezkedésének külön érdekessége, hogy saját fôvárosuktól kétszer olyan messze vannak, mint Budapesttôl, s ez máris olyan tényezô, amely indokolja a határ menti együttmuködést. Ugyancsak ebbe az irányba hat az a természeti adottság, hogy a román oldal vízfolyásokban gazdag, és a természetes lejtésviszonyoknak megfelelôen ezek magyar területen érik el gyujtôfolyójukat, a Tiszát.
A határt átszelô vízfolyások közös menedzselésére ennek megfelelôen már hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a határ mindkét oldalán - és erre sajnos szükség is van (árvizek, sorozatos folyószennyezések).
A térség változatos természeti adottságokkal és erôforrásokkal rendelkezik, de a legnagyobb értéknek ezen az oldalon is a mezôgazdaságilag muvelhetô területek 85%-os arányát kell tekintenünk, és az éghajlati adottságokban sincsenek számottevô különbségek a két ország között. Az alföldek emellett számos felszín alatti kincset (kôolaj, földgáz, ásvány- és termálvizek) rejtenek, ám ezek hasznosítása nem mindig folyik az ésszeru keretek között. A hegységek szintén gazdagok ásványkincsekben, jelentôs a színes- és nemesfémek, a bauxit, valamint különbözô építészeti anyagok bányászata, de barnaszenet is hoznak itt a felszínre. A hegyvidékek mezôgazdasági hasznosításában az erdôgazdaságnak van a legnagyobb szerepe, de ugyancsak kiváló adottságokkal rendelkeznek a szôlô és különbözô gyümölcsfajták termesztésére.
A társadalmi-demográfiai jellemzôk között már jóval nagyobbak a különbségek, s az utóbbi évtizedben egyre inkább növekednek az eltérések, bár számos, a határ menti periferikus fekvésre visszavezethetô negatív jelenség a határ mindkét oldalán jellemzô. A magyar oldallal ellentétben a térség az országos átlagnál surubben lakott, és a kedvezôtlen természetes szaporodási tendenciák, a természetes fogyás, a magas csecsemôhalandóság (Romániában Európa-szerte kiugróan magasnak számító 27 halálozás jutott 1991-ben 1000 élveszületésre) hatásait itt még képes kiegyenlíteni a tömeges idevándorlás, mivel kedvezôbb gazdasági helyzete miatt a négy megye az országon belül az egyik legvonzóbb migrációs célterület. Ugyanakkor a magyar oldallal teljesen szinkronban a legészakibb megye (Satu Mare) kivételével - ahol kiemelkedôen magas a születések száma - minden megyére a népesség elöregedése a jellemzô. Mindez a kis lélekszámú, elsôsorban hegyvidéki falvak gyors elnéptelenedését eredményezte, amelyet a Ceausescu-rezsim tudatos faluromboló politikája tovább erôsített. Ezeknek a településeknek a jövôre nézve sincsenek rózsás kilátásai, mivel a fentebb említett folyamatok oda vezettek, hogy a négy romániai megyeszékhelyen koncentrálódik az ipari termelés (vagyis a megélhetést biztosító munkahelyek) 90%-a, míg a közszolgáltatások (egészségügy, kultúra, felsôfokú oktatás) esetében ugyanez az érték 85%. Az idevándorlás (elsôsorban a távolabbi területekrôl kiinduló migráció) célállomásának is csak a környezetükbôl szigetszeruen kiemelkedô, növekedési pólusnak tekinthetô megyeszékhelyek számítanak.
A magyar-román határszakasz hossza 448 km, vagyis az államhatárok hosszát tekintve a 679 km-es szlovák-magyar határ mögött a második leghosszabb. Ugyanakkor a 84 közúti határátkelôbôl mindössze 13 jut erre a határszakaszra. Az egyes átkelôk közötti átlagos távolság 34 kilométer, és ennél csak a horvát határ esetében kedvezôtlenebb a megoszlás. Még rosszabb a helyzet, ha az évente egy-két napra megnyitott ideiglenes határátkelôket nem vesszük figyelembe, mert ebben az esetben az átkelôsuruség már 64 km/átkelô, vagyis a 7 állandó átkelô (valamennyi 24 órában üzemel, és nemzetközi forgalmat bonyolít) átlagos távolsága csaknem a kétszeresére növekszik. A nagy, nemzetközi forgalmat bonyolító határállomások tekintetében tovább romlik a kép, mivel mindössze 149 kilométerenként találhatunk egy ilyet, és ez mélyen az országos átlag alatti értéket jelent. Ebbôl a szempontból legkedvezôtlenebb helyzetben lévô horvát határszakaszon a Dráva szinte a határ teljes hosszán természetes akadályt képez, míg a román határ esetében nem beszélhetünk hasonló földrajzi nehézségekrôl (mindössze 32 km a vízi határvonal hossza). Elgondolkodtató az a tény is, hogy a három nemzetközi áru- és személyforgalmat lebonyolító átkelô (Nagylak, Gyula és Ártánd) a határszakasz a Békés és Csongrád megyék határolta déli felére esik, északon a csengersimai átkelô bôvítése és nemzetközi teherforgalom fogadására történô kiépítése csak most van folyamatban.
Abban minden érdekelt egyetért, hogy a jelenleg üzemelô 7 állandó és 6 ideiglenesen megnyitott közúti, valamint 5 vasúti átkelô a határ hosszához képest nagyon kevés, a magyarországi átlagtól messze elmarad az átjárhatóság. Jelenleg tehát az ország Románia felé irányuló forgalma a legkoncentráltabb, ez pedig gátat vethet a fejlôdô gazdasági kapcsolatok elé, mivel a gazdasági együttmuködés egyik meghatározó eleme a közlekedési lehetôségek minôsége, illetve a határok minél gyorsabb átjárhatósága. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyiben kell javítani a jelenlegi helyzeten, és a szkeptikus hangokat a határforgalmi adatok alapozzák meg.
A magyar-román határszakaszon két határôr igazgatóság, az orosházi és a nyírbátori osztozik: adataik szerint a magyar-román határszakasz forgalma az elmúlt évtizedben nagy vonalakban igazodott az országos trendekhez, bár jellemzô sajátosságokkal ugyancsak rendelkezett. A rendszerváltás egyúttal a határok teljes (egyesek szerint túlzott és túl gyors) megnyitását is magával hozta, és ez robbanásszeru növekedést eredményezett, amely 1995-ben érte el a csúcspontját (ekkor 115 138 420 fô határátlépését regisztrálták). Azóta viszont fokozatos csökkenés figyelhetô meg (1999-ben már csak
84 653 960 fô volt az átkelôk forgalma), ami egy természetes kiegyenlítôdési folyamat eredménye, és szakértôk szerint középtávon nagyjából ezen a szinten állandósul majd a forgalom.
Ez a határszakasz a romániai belpolitikai események miatt 1990-ben volt a legforgalmasabb, nem pedig öt évvel késôbb. A napi átlagos jármuforgalmat tekintve a határszakasz az országos átlag 8-10 százalékát adta az elmúlt években, azonban ez az arány 1990-ben a menekültek nagy száma miatt 19,5%-ra emelkedett. A következô öt évben viszont folyamatosan csökkent a forgalom, és csaknem a felére esett vissza. Azóta kisebb-nagyobb ingadozások mellett nagy vonalakban stabilizálódott a forgalom nagysága, tehát amenynyiben nem következnek be elôre nem látható politikai események vagy gazdasági okok, úgy az elkövetkezô években hasonló forgalomra lehet számítani.
A határon átnyúló gazdasági együttmuködést tehát számos szervezet segíti közvetlen vagy közvetett módon, azonban a mindennapi kapcsolatokat az „alulról jövô" spontán szervezôdések határozzák meg, amelyeket a piaci érdekek és a kézzelfogható gazdasági elônyök megszerzésére tett lépések irányítanak. Emiatt a gazdaságfejlesztési tervekben a vállalkozói igények kielégítésére kell elsôsorban törekedni, és a magyar-román határtérségben a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara Békéscsabai Magyar-Román Tagozata által ebbôl a célból  1999 nyarán elvégzett kérdôíves felmérésének jóvoltából ezeket nagyon jól érzékelhetô. Bár a felmérés korántsem reprezentatív mégis érdemes foglalkozni az eredményekkel, hiszen közvetlen információkat foglalnak magukban a meghatározó szerepu kis- és középvállalkozásokról. A válaszadók 13%-a jelezte, hogy romániai cég része vagy egésze van a tulajdonában, és 9%-ukban szereztek érdekeltséget a román vállalkozások. A bérmunka aránya alacsony, a magyar vállalkozóknak csak 8%-a végeztet ilyet román partnerével, míg fordítva ez az arány alig 4%. A válaszok alapján a cégek 27%-a folytat viszonteladói jellegu exporttevékenységet, 38%-uk viszont a saját termékeit értékesíti Romániában, ami kedvezô aránynak tekinthetô. A viszonteladási célzattal folytatott import aránya 21%, míg a termeléshez szükséges alapanyag-beszerzés 17%-kal részesedik az összes behozatalból.
A jövôbeni fejlesztési tervek azonban a mainál sokkal intenzívebb kapcsolatok lehetôségeit vetítik elôre. A válaszadók 38%-a tartja fontosnak, hogy a privatizáció során tulajdonrészt szerezzen valamilyen román vállalkozásban - más kérdés, hogy a saját cégében mindössze 6%-uk szeretne román tulajdonost látni. A gazdasági kapcsolatok növekedését gátolhatja a román bankokkal szembeni bizalmatlanság (29%), és a hasonló arányú elégedetlenség a szomszéd ország szolgáltatásainak és áruinak minôségével. Ez az oka annak, hogy az alapanyagimport és a romániai bérmunka arányát csak minimálisan kívánják emelni a magyar vállalkozók, és egyetlen lehetôségként a piacnöveléssel számolnak.
A leírt alapvetô gondok kissé háttérbe szorították az infrastrukturális ellátottság problémáit, a válaszadók mindössze 18%-a emelte ki az elégtelen közlekedési feltételeket, és egynegyedük tartja szukösnek a határátkelôk számát és kapacitását (a kapcsolatok fejlôdése esetén ezek az arányok bizonyosan emelkedni fognak). Jelenleg még sokkal nagyobb gondok forrása az információk és az információs hálózatok hiánya: ezek miatt nem talál megfelelô partnereket a felmérésben résztvevôk 54%-a, és ezért nem meglepô, hogy 81%-uk tartja fontosnak egy információs adatbázis létrehozását.
A kapcsolatépítés akadálya a szakismeret hiánya is.
A válaszadók 25%-a jelölte meg a hiányos nyelvtudást, 44% panaszkodott a román bürokrácia kiismerhetetlenségére és változékonyságára, 28%-uknak volt a vámügyintézéssel kapcsolatos gondja, és 17% volt elégedetlen külkereskedelmi ismereteivel. A megoldást kínáló szakértôi tanácsadó cégeket ugyanakkor alig 12% hiányolta, tehát ingyenesen vagy olcsóbban szeretnének segíteni magukon - többnyire a kamarára támaszkodva.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu