Tisztelt Szerkesztôség!
Papp László Tamás a Beszélô 2001/3.
számában Tóth Gy. László jobboldali
szellemiségu citátumgyujteményét bírálva
azt a megjegyzést ejti rólam, hogy „az SZDSZ-bôl kegyeletsértô
magatartása okán kizárt, jelenleg a Munkáspárt
holdudvarához tartozó" személy vagyok. Papp L. T.
írásának logikája szerint tehát a jobboldal
alaptalanul támadja a balliberális erôket, amikor az
én egyes kijelentéseimet idézi, hiszen én sem
balliberális, sem SZDSZ-tag nem vagyok.
Túlságosan ugyan nem zavar, hogy mit ír rólam
a Beszélô, amint az sem, hogy balliberálisok ilyen
módon akarnak tôlem még most is elhatárolódni
(ahelyett, hogy azt néznék, vállalható-e számukra
az, amit egykor írtam vagy mondtam, és ami miatt a jobboldalról
még mindig támadnak).
Mindamellett megemlítem, hogy
- engem az SZDSZ-bôl sohasem zártak ki, ezzel szemben
a párt Bp. XI. ker. szervezetéhez és Petô Iván
akkori pártelnökhöz írt levelemben 1993. március
25-én bejelentettem kilépésemet. Ugyanakkor a pártvezetés
hozzájárulásával megmaradtam a párt
parlamenti frakciójában, amelyet csak akkor hagytam el, amikor
Kuncze Gábor frakcióvezetô az Antall József
halálával kapcsolatos parlamenti szavazás után
állásfoglalásom miatt otrombán megtámadott;
- máig fenntartom, hogy nem az akkori balliberális ellenzék
dolga lett volna háromnapos nemzeti gyászt megszavazni annak
a politikusnak az elhunyta alkalmából, akinek a Horthy-rendszer
utáni nosztalgiái és az MDF-en belüli szélsôjobboldali
elemekkel szembeni erélytelen magatartása már akkor
bírálatokat hívott ki. Szavazatom ebben az ügyben
nem kegyeletsértô volt, hanem igazi balliberális ellenzékihez
illô;
- noha egy idôben megjelent néhány írásom
(fôleg a szélsôjobb ellen) a Munkáspárt
hetilapjában, ezzel éppoly kevéssé lettem a
Munkáspárt holdudvarának részese, mint - mondjuk
- a Hit Gyülekezete „holdudvarának" a Hetekben olykor publikált
(és ugyancsak a szélsôjobboldalt támadó)
írásaim révén.
Remélem, a t. Szerkesztôség számára
nem okoz nehézséget, hogy e levelemet legalább Papp
L. T. ténybeli tévedésének helyreigazítása
erejéig közölje.
Tisztelettel: Gadó György
Tisztelt Szerkesztôség!
Papp László Tamásnak Tóth Gy. László
- tisztesség ne essék szólván - „könyvével"
foglalkozó cikkével kapcsolatban két tévedést
szeretnék helyreigazítani.
1. Tóth Gy. László politikai pályafutását
nem a Szabad Demokraták Szövetségében kezdte,
hanem 1989 januárjában a Szociáldemokrata Pártban
(bizonyos fokú szégyenkezéssel írom le ezt).
2. Gadó György barátomat nem zárták
ki a Szabad Demokraták Szövetségébôl, hanem
kilépett a pártból, mert annak antifasiszta megnyilvánulásait
nem tartotta eléggé határozottaknak. Kegyeletsértô
cselekményt Gadó György nem követett el, hacsak
a szerzô nem tekinti annak azt a tényt, hogy ellene szavazott
ama javaslatnak, mely 3 napos nemzeti gyászt irányzott elô
Antall József halála alkalmából.
Szalai Pál
Szüret után
Válasz Papp László Tamásnak
„Aki az érvelést nem tudja támadni, az az érvelôt
támadja."
(Paul Valéry)
A Beszélô 2001. márciusi számában
jelent meg Papp László Tamás Polgári szüret
- Tóth Gy. László citátumai - címu írása.
A zavaros, személyeskedésektôl sem mentes írás
egészére nem kívánok reflektálni, mindössze
néhány megjegyzésem van.
1. PLT írása - alcíme szerint is - a Politikailag
korrekt címu idézetgyujteményemrôl szól(na).
Kár, hogy nem az idézetek tartalmával és üzenetével
(dekódolásával) foglalkozott, hanem ehelyett tücsköt-bogarat
összehordott. Szellemi ámokfutása közben nekirontott
Tellér Gyulának, Bayer Zsoltnak, Lovas Istvánnak,
Tôkéczki Lászlónak stb.
2. PLT-nek kijár a dicséret Révész Sándortól,
a Beszélô szerkesztôjétôl - aki egyúttal
a Népszabadság rovatvezetôje is -, mivel megdolgozott
a (Soros Alapítvány) pénzéért. Szemelvénygyujteményem
alapján arra a következtetésre jutni, hogy a baloldal
kulturáltabb, sokszínubb és toleránsabb, mint
a jobboldal, nos, ez szinte emberfeletti teljesítmény: erre
csak egy túlteljesítô, valódi balliberális
lehet képes. A formállogika szabályai szerint ugyanis
ilyen konzekvenciára csak akkor juthat valaki, ha eltekint az elemzett(?)
kötet létezésétôl, vagy kétségbe
vonja az abban foglaltak valódiságát. Az elôbbit
nem teheti meg, mert a tárgy kritikája semmilyen körülmények
között nem negligálhatja magát a tárgyat.
Az utóbbit pedig tételesen, filológiailag bizonyítania
kellene.
3. Amennyiben továbbra is kevesli életrajzi adataimat,
szíveskedjen felütni a Ki kicsoda második kötetét.
Eladott, és a szakma egy része által is jelentôsnek
ítélt köteteim, valamint idegen nyelveken is megjelent
tanulmányaim után nem érzek semmiféle kényszert
arra, hogy egy könyvtárazásban és a kiadói
munkában is járatlan vagdalkozónak bizonygassam munkásságom
jelentôségét. (Nincsenek vérmes reményeim
annak tájékozottságáról, aki a könyvhétrôl
annyit sem tud, hogy az nem egy napig tart... PLT szerint ugyanis gyujtésem
a „tavalyi könyvnapra" jelent meg.)
4. Természetesen PLT és barátai bármit
leírhatnak, de mínôsítésük számomra
nem mérvadó, azt is mondhatnám: érdektelen.
Tudom, hogy nem könnyu feldolgozni, de ezzel az ország nagyobbik
része így van. Szíves engedelmével a Beszélô
piszkálódásainál számomra sokkal inkább
mérvadó a magyar politikai-szellemi élet néhány
kimagasló képviselôjének véleménye.
Köztük jó néhányan egyetemi tanárok,
akadémikusok stb. Ettôl függetlenül azt ajánlom
a szerzônek, hogy ne legyen annyira elájulva az egyetemi-akadémiai
értelmiségiektôl, mert ez az ország tele van
olyan magas tudományos fokozattal rendelkezô emberrel, akinek
életében nem volt egy önálló gondolata
sem. (Tisztelet a kivételeknek.)
Öt könyvbôl összeollózni egy hatodikat
nem nagy muvészet... Csak tájékoztatásul közlöm,
hogy antikommunista nézeteim miatt 1988-ig valóban nem publikáltam.
Emiatt ma sem szégyellem magam. Ezt követôen viszont
a glosszák, a politikai elemzések és a publicisztikák
mellett írtam néhány tanulmányt is. Ezek színvonalának
megítélése nem PLT kompetenciája. A közéleti-szellemi
tevékenységrôl mindig az utókor mondja ki az
utolsó szót.
5. Néhány megjegyzés alapján arra következtetek,
hogy PLT kissé felületesen olvas. Állításával
ellentétben az idézetek döntô többsége
a Népszabadságból, a Népszavából,
a Magyar Hírlapból, az Élet és Irodalomból,
a MaNcs-ból és a 168 Órából származik.
Ha olvasói levélbôl idéztem, azt feltüntettem.
Nota bene: hogy valaki a lap belsô munkatársa-e, vagy csak
külsô szerzôje, az a lényegen mit sem változtat.
6. Tájékoztatásul két szó szerinti
idézet a hovatartozás elônyeirôl és hátrányairól.
Megjelenésük között nyolc viharos év telt
el. „Rendszeres szerzôink között üdvözölhetjük
a már említett Konrád Györgyön és
Tamás Gáspáron kívül Vajda Mihály
filozófust, György Péter szociológust, Tóth
Gy. László politológust, Csalog Zsolt írót."
(Hiányzó Hiány, Népszabadság, 1991.
január 12.) Mint látható - a PLT számára
ma is mértékadó körök - már '91-ben
politológusként tartottak számon.
7. „A tegnapi »zsidóból« ma »magyar«
lett, és viszont - Hankiss Ágnestôl Schmidt Máriáig,
Tóth Gy. Lászlótól Tellér Gyuláig
sokan tartoztak a nyolcvanas évek elején »a zsidó«
hálózathoz, hogy aztán a kilencvenes évek közepén
váltsanak. Mi ebbôl a tanulság?" (Babarczy Eszter:
Hálózatháború, Magyar Narancs, 1999. december
9. In: Politikailag korrekt, Kairosz, 2000). Számomra ebbôl
az a tanulság, hogy vannak, akik a „zsidó hálózat"
kategóriát felelôsségre vonás nélkül
használhatják. Próbálta volna ezt egy jobbközép
szellemiségu szerzô leírni: már záporoztak
volna a kövek meg a köpések.
8. Bármennyire hihetetlen PLT számára, a Magyar
Narancs Szüret rovatának semmi köze a Szembesítéshez.
A MaNcs blôdliket gyujt, én pedig fôként neves
szerzôk publicisztikáiból és politikai elemzéseibôl
emelem ki a szándékaik szerinti komoly gondolatokat. Vajon
én tehetek-e arról, hogy komolytalannak hatnak?
9. PLT azt írja: jó lett volna, ha megjelenés
elôtt Fricz Tamás lektorálja a könyvet, mivel
ô kutatásvezetô és nagydoktor. PLT ezek szerint
nem tudja, hogy szaklektor fölkérésérôl
a kiadó szokott dönteni. De idézetgyujteményhez
tudományos erôket igénybe venni több mint kínos:
kiadáspolitikai járatlanság, vaskos feladattévesztés.
És akkor mi van? Mi változott volna? Talán kevésbé
hatott volna zavarosnak és gyulölködônek az idézetgyujtemény?
Miért kell ennyire „meghatódni" tudományos fokozatoktól,
rangoktól, címektôl? (Fricz Tamást és
munkásságát történetesen jól ismerem:
viszonyunkat a kölcsönös tisztelet jellemzi. F. T. valóban
kutatásvezetô, nagydoktor stb. Ráadásul ô
nem a tudományos szocializmus szakértôjeként
kezdte, mint a legtöbb mai politológus...) De miért
neki kellett volna lektorálnia ezt a könyvet? Egy másodközléshez
minek egy nagydoktor? PLT írásának viszont egyértelmuen
elônyére vált volna, ha megjelenés elôtt
megmutatja egy racionális struktúrákban is gondolkodni
képes írástudónak. Ez lehetett volna akár
F. T. is. Akkor talán nem hordott volna össze hetet-havat egy
idézetgyujtemény kapcsán.
10. Végezetül még egy idézet: „...Orbán
lett a magyarországi cinikus keménykedés viselkedés-
és politikai kultúrájának szimbóluma,
tehát a fenti hasonlat alapján a (politikai) gecizmus oltárképén
a fôalak." (Beszélô, 1999. február) Egy mondás
szerint a stílus maga az ember. Maradva a Beszélô emelkedettnek
aligha mondható stílusánál: PLT és társai
vajon minek a fôalakjai?
Tóth Gy. László
Viszontválasz TÓth Gy. Lászlónak
E sorok írója nem híve a vélemények
helyreigazításának. Amennyiben Tóth Gy. László
így gondolkodik a világról, ellenvetéseim aligha
változtatják meg felfogását. Ô azonban
tartózkodik állításaim konkrét cáfolatától,
helyette nekem tulajdonít általam soha le nem írt
kijelentéseket. „Néhány megjegyzés alapján
arra következtetek, hogy PLT kissé felületesen olvas.
Állításával ellentétben az idézetek
döntô többsége a Népszabadságból,
a Népszavából, a Magyar Hírlapból, az
Élet és Irodalomból, a MaNcs-ból és
a 168 órából származik"- írja. Nem írtam,
hogy az idézetek többsége nem a fenti orgánumokból
származik. Azt tettem szóvá, hogy milyen alapon nevezi
„balliberális eszmefuttatásnak" Thürmer Gyulának
a Munkáspárt Szabadság címu hetilapjába
írott vezércikkét (i. m: 70. o.) A fent nevezett urat
sok mindennel meg lehet vádolni, de liberálisnak még
baloldali öntettel sem nevezhetô. De hozzátettem azt
is, hogy „a legtöbb szerzô persze valóban szociálliberális
alapállásból bírálta a legutóbbi
választás gyôzteseit". Annyit jegyeztem meg csupán,
hogy „a kötetben közölt dokumentumok mintegy felét
teszik ki a zömében országos napi- és hetilapokból,
ritkábban muvészeti periodikákból, társadalomtudományi
folyóiratokból, ellenzéki pártok hírleveleibôl,
tévéadásokból, rádiómusorokból
vett idézetek." Az 155 oldalas könyvbôl az idézetek
75 oldalt foglalnak el. A többi az ezekkel szembeni jobboldali kifogásokat
tárja az olvasó elé. „Ha olvasói levélbôl
idéztem, azt feltüntettem. Nota bene: hogy valaki a lap belsô
munkatársa-e, vagy csak külsô szerzôje, az a lényegen
mit sem változtat"
- állítja Tóth Gy. Tóth Gy. jólesôen
füllent. Nem tüntette fel. A Lang Magda, Gadó György
és Szalai Pál hozzászólásaiból
vett idézetek mellé (i. m: 15., 16., 17., 59. o.) elmulasztotta
odabiggyeszteni, hogy olvasói levélrôl van szó.
Tudtommal ôk nem a Magyar Hírlap vagy a Népszava munkatársai.
Ugyanígy járt el a Mancs-olvasó Tímár
Ádám MIÉP-tagok kiirtását javasló
valóban gusztustalan levelével is. Sajnálattal
veszem tudomásul, hogy Tóth Gy. nem tudja: a sajtólevelezô
és a külsô munkatárs nem ugyanaz. A külsô
szerzôket rendszerint a lap kéri fel cikkük megírására
és honoráriumot fizet érte. Az olvasó spontán
ír be és nem kap pénzt. A külsô szerzôk
által leírtak beleillenek az újság szellemiségébe,
az olvasók hozzászólásánál a
szerkesztôség jelzi: nem feltétlenül ért
egyet. „Szemelvény-gyujteményem alapján arra a következtetésre
jutni, hogy a baloldal kulturáltabb, sokszínubb és
toleránsabb, mint a jobboldal, nos, ez szinte ember feletti teljesítmény:
erre csak egy túlteljesítô, valódi balliberális
lehet képes"- véli Tóth Gy. Nem fogom megismételni
a recenzióban kifejtett érveimet. Ehelyett jöjjenek
a tények. A Népszabadság Érvek, vélemények
/ Fórum rovatában a múlt év folyamán
a következô jobboldali (kormánypárti) politikusok,
közírók kaptak megszólalási lehetôséget:
Csoóri Sándor, Elek István, Glattfelder Béla,
Gógl Árpád, Illés Zoltán, Liebmann Katalin,
Mádi László, Martonyi János, Répássy
Róbert, Révész Máriusz, Rockenbauer Zoltán,
Simicskó István, Solymosi Frigyes, Surján László,
Taxner-Tóth Ernô, Várhegyi Attila. Ha Tóth Gy.
szerint a jobboldal toleránsabb és nyitottabb, akkor nyilván
nem okoz majd problémát neki a Magyar Nemzet véleményrovatából
ennél lényegesen hosszabb listát prezentálni
ellenzéki, szociálliberális közszereplôk
neveivel. Ha az MSZP-hez közel álló Napvilág
Kiadó csak Fricz Tamás népi-urbánus vitáról
szóló tanulmányát jelentette, akkor a Tóth
Gy. muveit kiadó szupertoleráns polgári-konzervatív
Kairosz nyilván több könyvet is jegyez már Kéri
Lászlótól vagy Ágh Attilától.
A jobboldal bizonyára nemcsak toleránsabb, de önkritikusabb
is. Jómagam írtam már támadó hangú
kritikát Krausz Tamás és Lengyel László
munkásságáról. Emiatt Hegyi Gyula, Kende Péter
és Tamás Gáspár Miklós nemtetszését
fejezte ki. Tóth Gy. László - hisz jobboldali! - bizonyára
ebben is túlszárnyalt engem, a frusztrált és
gyulölködô balliberális revolverújságírót.
Ô nyilván sokkal több cikkben kritizálta Lovas
Istvánt és Schmidt Máriát. Amivel magára
vonta Rogán Antal, Tellér Gyula és Bayer Zsolt haragját.
Papp László Tamás
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu