Áhított nyugalmadért,
e bilincs-unalomért
vacogtál mindig
minden ízben,

nem a vonat kereke, hallod,
a lelked, mi erre kattog:
feloldódni a még-ben,
a szív-hökkenésben,

tányérban és pohárban,
mindegy miben,
miféle gázban,
miféle másban;

zsarnokság, zsarnokság?,
olyan nincs,
bolond birka népnek
drága kincs

a kolomp,
s az, ha nászi-rácsot
ijedt tévelygése helyett
az égig növelheti;

Alázata gödre belül,
s tudata hulla benne,
"nem gyávaság ez"
kiált,
ki az, ki "önmagával
verekedne?",

ha itt zsarnokság nincs,
mindenki tetû a tájban,
légy a borban,
kés a hátban,

az örök-szolga
szabadságát hordja
idõrõl-idõre vissza,
elé, alá, ha rászakad,

s örömében fölsikolt,
ha mint szög,
kiveri a kopasz drótot
tanyája körül a borosta,

égzsarnokság: léggyökér*,
talaj nélkül: nincs,
e bolond birka népnek
drága kincs

egy járom a csontban,
a rothadás
szabadsága úgyis
mindenben ott van:

a kihúzott szóban,
a fröcskölõ nyálban
az utcán oly szokottan
- gerincbõl robbanó -

ne tovább!-ban

a vakkanó ne-ben,
a reszketõ nyárban,
az ágyban oly unottan,
s oly hamar elhaló

akarásban,

abban a segítésben,
abban a kár-ban,
abban a fölösleges,
nyálát hajnalig csorgató

maradásban;

s mintha magától lenne,
végül
minden test elterül;
zsarnokot, zsarnokot minékünk,
s a haza fényre derül!

* Tandori Dezsõé