Gyõr már 1989 elõtt is ipari központ volt, sokrétu gépiparral és feldolgozóiparral - emiatt nem érintette a válság olyan súlyosan, mint más, úgynevezett szocialista városokat. Nagy szerepe volt ebben azoknak a vállalatoknak, amelyeknek a székhelye Gyõrben volt, ezek a vállalatok ugyanis úgy tudták megoldani a válságot, hogy a más városokban levõ leányvállalataikat zárták be. Gyõr maga megyeszékhely volt, sok infrastrukturális vállalat központja, ami segítette a város késõbbi fejlõdését.
A hatvanas években jelentõs infrastrukturális fejlõdés és urbanizáció ment itt végbe, ami részben összefüggött a Budapest-Bécs tengely felértékelõdésével. 1989 után ellentmondásos folyamat bontakozott ki: egyrészt a városi fejlesztési források beszukültek, ugyanakkor éppen a Budapest-Bécs tengely miatt jelentõs központi infrastrukturális fejlesztések színtere volt a város, másrészt tetõzött a szocialista ipar válsága, ami súlyosan érintette a Gyõrt is. Eközben azonban megjelent és felnövekedett egy jelentõs, virágzó kisvállalkozói szektor. Így a város elõtt három lehetséges fejlõdési út állt: a deindusztrializáció - tehát az iparosodás megszunése, a gazdasági hanyatlás -, mint ahogy az nagyon sok más kelet-európai városban is történt, a hazai kis- és középvállalkozásokra alapozott fejlõdés és végül a külföldi tõkebefektetések által vezérelt újraiparosítás. Mint tudjuk, végül is ez a harmadik variáció valósult meg Gyõr esetében.
A külföldi tõkebefektetések nagyon sokrétuek voltak: egyrészt nagyon jelentõs tõke áramlott a feldolgozóiparba négy nagy befektetõi csoportot jóvoltából. Vannak ezek között - fõleg osztrák - kis- és középvállalkozások is, tehát nem multinacionális vállalatok, amelyek azonban jelentõs szerepet játszanak a világpiacon. A második nagy forrás a "koronaékszerek" felvásárlása stratégiai befektetõk által, aminek legjobb példája a Gyõri Keksz esete. Végül a harmadik kategória a nagy, vezetõ multinacionális vállalatok zöldmezõs beruházásai. Ezek közül talán a legíresebb az Audi gyõri autó- és motorgyára, de említhetném a Philipset is. Emellett - és ez nem csak Gyõr sajátossága - jelentõs tõke érkezett a kereskedelembe és kiskereskedelembe, a szolgáltató ágazatokba, valamint az építõiparba, az infrastrukturális beruházásokba.
A külföldi vállalatok részérõl egyszeru volt a motiváció - a globalizáció és a magyar piac megnyitása egyszerre jelentett kényszert és húzóerõt. Adva volt az olcsó, szakképzett munkaerõ, a rugalmas munkajogi szabályozás, az együttmuködõ - zárójelben: gyenge - szakszervezetek, amelyek lehetõvé teszik a modern, flexibilis és rugalmas termelés megvalósítását. Ehhez jött Gyõr szerencsés földrajzi fekvése a Budapest-Bécs tengelyen, az autópálya-összeköttetés, illetve a Duna. És a szubjektív tényezõk: Gyõr egyik sajátossága, hogy a helyi vállalati menedzsmentek a hatvanas, hetvenes és fõleg a nyolcvanas években már ki tudtak építeni nyugat-európai vállalatokhoz fuzõdõ kapcsolatokat - és ez a személyes tényezõ döntõ volt akkor, amikor ezek a nyugati vállalatok Magyarországra helyezték beruházásaikat, és nem más közép-kelet-európai országba vagy Délkelet-Ázsiába.
A külföldi tõkebefektetésnek voltak áldásos hatásai. Egyrészt Gyõr vissza tudott állni az ipari centrum fejlõdésvonalára, és építeni tudott korábban felhalmozott tudáskészletére. Kibontakozott egy exportorientált gazdasági fejlõdés, és ennek révén be tudott kapcsolódni a globális vagy európai szintu munkamegosztásba. Így sok más keletebbre fekvõ várostól eltérõen a munkanélküliség szinte eltunt, sõt néhány területen most már munkaerõhiány tapasztalható. Megjelent a nyugati vállalatvezetési elvárásokhoz alkalmazkodni tudó menedzsment- és munkavállalói réteg. Ugyanakkor nagyon ellentmondásos jelenségek is tapasztalhatók: alig változott a bérszínvonal, illetve nagyon alacsony a helyi beszállítás aránya ezeknél a multinacionális vállalatoknál.
A helyi intézmények is hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon jelentõs infrastrukturális fejlesztések történtek az elmúlt tíz évben - autópálya-építés, vasútfejlesztés, a gönyüi kikötõ kiépítése -, ami megteremtette annak lehetõségét, hogy a nagyvállalatok modern, hatékony módon tudjanak termelni, illetve logisztikai láncaikat szervezni. Ugyanakkor megtorpant a város urbanizációja, leállt a tömeges lakásépítés, ami a nyolcvanas évekig jellemzõ volt Gyõrött, és ez szerintem jelentõs mértékben hozzájárult a gyõri vállalatok fejlõdését lassan-lassan gátló munkaerõhiány jelentkezéséhez. Bár az oktatás területén is jelentõs elõrelépések történtek - a felsõoktatás bõvítése, a szakmunkásképzés és szakoktatás fejlesztése -, ennek ellenére minden egyes vállalatot érint a megfelelõ, szakképzett munkaerõ hiánya, és több olyan vállalattal is találkoztunk, amelyek a munkaerõhiány miatt hagyták abba gyõri vagy Gyõr környéki fejlesztéseiket. Jelentõs tényezõ Gyõr esetében az ipari park, a kisvállalkozás-fejlesztési iroda, az adópolitika, amely kedvezményeket nyújtott a külföldi tõkebefektetésekhez, illetve a megyei munkaügyi központ, amely segített a betelepülõ multinacionális vállalatok munkaerõhiányát megoldani.
Tehát Gyõr története sikertörténet - a városnak sikerült visszaszereznie ipari centrum jellegét, sikerült bekapcsolódnia a világgazdaságba. Ugyanakkor Gyõr fejlõdése határvonalhoz érkezett: egyensúlyi helyzet alakult ki. Bár sikeres volt az eddigi fejlõdés, a továbblépést nehezíti a hazai gazdasági szereplõk - az önkormányzat, a kis- és középvállalkozói szektor, illetve maga a lakosság - gyengesége. A kis- és középvállalkozói szektor nem profitált igazán a helyi fejlõdésbõl, hiszen az alacsony bérszínvonal miatt a lakosság vásárlóereje nem növekedett jelentõsen, miközben az intézményes - beszállítói - kapcsolatok sem épültek ki a multinacionális szektorral. Addig, amíg ezek a szektorok meg nem erõsödnek, amíg nem sikerül a várost a bérszínvonal emelésével, illetve központilag finanszírozott lakásépítések segítségével a kívülrõl érkezõ, kvalifikált munkaerõ számára vonzóvá tenni, addig a munkaerõhiány folyamatos gátja lesz a további fejlõdésnek.