Látszólag számos tény mutat arra, hogy gyakorlatilag nincs összefüggés a sikeres városfejlõdés és a társadalmi problémák kezelésének lehetõségei között, hiszen sikeres világvárosokra is jellemzõk az éles társadalmi egyenlõtlenségek és konfliktusok, akárcsak a hazai fejlõdõ városokra. Léteznek azonban az összefüggést alátámasztó tények is: például az, hogy a városfejlesztési stratégiák mindig képviselnek társadalmi érdekeket - mondjuk a gazdaság dinamizálásához egyértelmuen kapcsolódó társadalmi csoportok érdekeit, de a munkanélküliség kezelése is része minden ilyen programnak.
A kulcskérdés az: mit értünk siker és versenyképesség alatt. A gazdasági siker más szempontból közelítve nem feltétlenül siker. Ez indított arra, hogy bevezessek egy új kategóriát, a társadalmi értelemben is sikeres városfejlesztési stratégia fogalmát. A társadalmi értelemben sikeres stratégia tudatosan akarja alakítani a városfejlesztési folyamatokat. Nagyon fontosnak tartom a városfejlõdés társadalmi bázisának a megalapozását, vagyis hogy minél szélesebb legyen az érdekelt és érintett, az elõnyöket élvezõ csoportok köre. Ezek teljességének elérése persze utópia, de a társadalmi részvétel kiterjesztése fontos dimenziója a társadalmi értelemben sikeres stratégiáknak.
Az érdekellentmondások feltárása, ütköztetése és egyeztetése intézményes kereteket igényel, amelyek ma még nemigen vannak meg hazánkban. Nyugat-Európában sok helyütt információs rendszereket hoztak létre a városfejlõdés mérésére, a városi, regionális politikák megalapozására - jóllehet ezt a hetvenes években elõször az Egyesült Államokban vetették fel. Ennek alapját a statisztikailag mérhetõ adatok adják: az oktatás- és a lakáshelyzet, a munkaerõ-piaci pozíciók, az általános életfeltételek - jövedelem, munka, szabadidõ, egészség -, életkilátások, alapellátás, migrációs trendek. Ezek az adatok többé-kevésbé minden ilyen rendszerben szerepelnek, és ezekkel tényleg kifejezhetõ egy adott városi társadalom sikeressége.
Ugyanakkor egy másik tényezõ, a társadalmi problémák - a városi szegénység, a marginalizálódás, az underclass, a munkanélküliek, hajléktalanok, veszélyeztetett csoportok és a társadalmi-jövedelmi egyenlõtlenségek területi metszetei, a bunözés és erõszak - rögzítése az utóbbi idõszak fejleménye. És ennél tágabb koncepciók is vannak. Ilyenek az átfogó városfejlesztési koncepciók, az ecological city, ami a társadalom, gazdaság, környezet integrált fejlesztésére épülõ felfogás, (az OECD-országokban 1993 és 1995 között dolgozták ki ennek alapjait). De idesorolom az Európai Unió különbözõ térségfejlesztési koncepcióit, programjait és a társadalmi participációs koncepciókat, modelleket is.
Miért van egyáltalán szükség a társadalmi értelemben is sikeres városfejlõdésre? Az európai uniós csatlakozás, a felzárkózás nem is képzelhetõ el másképp, csak ha a gazdasági indikátorok mellett társadalmi indikátorokat is figyelembe veszünk. A társadalmi problémák - mára ez világosan kiderült - nehezítik a városi gazdaságok fejlõdését is. Az új kihívásoknak csak akkor tudnak megfelelni, ha ezeket a feszültségeket is megpróbálják kezelni. A várospolitika hatékonyságát is rontják a fejlesztésbõl kimaradó érdekcsoportok, hiszen nyilvánvalóan az a politika hatékony, amit minél többen támogatnak. További nagyon fontos szempont, hogy a fejlõdõ városok maguk is átalakulnak. Megjelennek a posztmateriális értékek, új lakóhelyi elvárások.
Nézzük most a fönti összefüggéseket a tatabányai esettanulmány alapján. Egy francia-lengyel-magyar kooperációs program keretében kezdtük vizsgálni Tatabánya, Tata és Oroszlány esetét. Ennek a kutatásnak az alapvetõ célja az volt, hogy az európai integrációhoz szükséges versenyképességet, a városok és a térségek kooperációját meghatározó szociológiai tényezõket és érdekstruktúrákat, illetve társadalmi konfliktusokat feltárja. Ugyanakkor a kutatási eredmények lehetõvé teszik annak elemzését is, hogy a siker összefügg-e azzal a törekvéssel, hogy a társadalmi problémákat kezeljék - magyarán szólva, hogy Tatabányán foglalkoztak-e a társadalmi problémákkal, társadalmi konfliktusokkal.
A folyamatokat érdemes két szakaszra bontani. Az elsõ szakaszt a válságkezelõ átalakulás jellemzi. Lezajlott egy gazdasági válságkezelés, és megindult a szerkezetváltás.
A külföldi tõkebefektetésekre alapozott gazdaságfejlesztési stratégiának köszönhetõen a társadalom munkaerõ-piaci érdekei szuken ugyan, de érvényesültek, tehát jelentõsen csökkent a munkanélküliség. Abban is teljes társadalmi konszenzus volt a kilencvenes évek derekáig, hogy a legfontosabb feladat a krízis megoldása, a válságból való kilábalás, a munkanélküliség enyhítése - és nem volt szó egyéb elvárásokról. Ugyanakkor a globális-lokális gazdaság egyensúlya hiányzott, vagyis itt is igaz, hogy a kis- és középvállalkozók hátrányokat szenvedtek a multinacionális cégekkel szemben.
Lassan a helyi önállóság is elkezdett növekedni - részint a gazdagodás, a polgárosodás, a vállalatok gazdasági stabilizálódása révén -, viszont a városi, társadalmi élet minõségét adó tényezõk javulása abszolút elmaradt. Az interjúkból egyértelmuen kiderült az összes aktor - az aktív aktorok, tehát az önkormányzat, az önkormányzat különbözõ gazdasági szervezetei, a külföldi tanácsadó cégek, valamint a passzív aktorok, a szuburbanizációt megvalósító elit, a középosztály vagy a szegénycsoportok, akik elmenekülnek, kiköltöznek olcsóbb lakóhelyet keresve - elégedetlensége a város belsejével, a városias atmoszférával. A másik ilyen fontos kérdés a multinacionális vállalatok szereplõi és a kis- és középvállalkozók - vagyis a külföldi és a magyar értelmiségi csoportok - közötti konfliktus, ami egyértelmuen elõbbiek magasabb jövedelmére vezethetõ vissza, és ami egyáltalán nem speciálisan tatabányai jelenség.
Ehhez hozzájön még az önkormányzatok közötti konfliktus is. A három város között - miközben együttmuködnek, kooperálnak - alapvetõen nagyon sok az ellentét. Az érintettek igen nehezen fogadták el Tatabánya centrumhelyzetét, pedig minden objektív faktor emellett szól.
A másik szakaszt az átalakulás kibontakozása jellemzi: a gazdaság stabilizálódása, a várospolitikai önállóság növekedése, a társadalom munkaerõ-pozícióinak erõsödése.
A posztmateriális értékek iránti elvárások is fokozódnak: egyre nagyobb az igény, hogy a város is fejlõdjön, szépüljön, legyen városias arculata, atmoszférája, legyenek éttermek, mozik. A civil szervezetek is erõsödnek - érdekes módon a környéki településeken erõsebbek a civil szervezetek, mint a városban, mert itt erõsebb az önkormányzat és a civil szervezetek kooperációja is. És hiába vannak konfliktusok az önkormányzatok között, a térségi érdekek is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, hiszen a multinacionális cégek nem egy-egy várost, hanem egy térséget választanak ki muködési helyszínül. Ez mind hozzátartozik a perspektivikus átalakulás jellegzetességeihez, márpedig Tatabányán a várospolitika egyértelmuen hosszú távú fejlesztési célokra törekszik.
Ez a hosszú távú gondolkodásmód eredményezhet társadalmi értelemben is sikeres városfejlõdést: a társadalmi-gazdasági konfliktusok megoldásának igénye is egyértelmuen érvényesül, miközben egy új társadalmi konszenzus van kialakulóban a térségben. Az emberek ma már nemcsak dolgozni akarnak, hanem jól is akarnak élni, minõségi, polgári életet szeretnének - ez az új konszenzus.