Kronológia

dec. 18. A parlament megszavazta a kórháztörvényt. Míg Mikola miniszter korszakos jogszabálynak nevezte, amely gyógyírt jelenthet a tõkehiányra és az alacsony fizetésekre, addig a Magyar Orvosi Kamara szerint nem lesz képes megoldani a bajokat. Idõközben a Fõvárosi Önkormányzat önkormányzati biztost nevezett ki a Nyírõ Gyula Kórház élére, mert az intézmény hatvan napon túli tartozása meghaladta a 200 milliót.

dec. 19. Az Országos, a Budapesti Ügyvédi Kamara és az Ügyészek Országos Egyesülete nyilatkozatban emelte fel szavát az igazságszolgáltatás függetlensége mellett. A dokumentum szerint "az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág függetlensége veszélyeztetett". Hegedûs Andrást, az ügyészi egyesület elnökét a legfõbb ügyész vezetõ ügyészi állásából 48 órán belül azzal az indokkal menesztette, hogy "minden ügyésznek alkotmányos kötelezettsége tartózkodni olyan nyilatkozatoktól, amely - akárcsak közvetve is - összefüggésbe hozható a politikával". Érdekesség, hogy Hegedûs képviselte nemrégiben a vádat Varga Tamás Fidesz-közeli vállalkozó perében is, akit távollétében csempészet miatt börtönbüntetésre ítéltek. Az érdek-képviseleti szervezetek szerint nem pusztán a politikai ráhatás jelent gondot, hanem az is, hogy a bíróságok költségvetési pozíciója az Orbán-kormány alatt látványosan romlott, részesedése a büdzsébõl 2,6 százalékról 1,9 százalékra olvadt.

dec. 22. Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar kormányfõ megállapodást írt alá, amely a kedvezménytörvény romániai végrehajtását rendezi. A két ország között a jogszabály júniusi elfogadása után mérgesedett el a viszony, de a NATO-tagságra aspiráló Romániára, illetve az uniós csatlakozásra készülõ Magyarországra európai nyomás nehezedett, hogy a vitás kérdéseket mihamarább rendezzék. Az egyetértési nyilatkozat alapvetõen megváltoztatta a törvény tartalmát: a kedvezményes, három hónapos munkavállalás lehetõségét kiterjesztette valamennyi román állampolgárra; a vegyes házasságban élõ román nemzetiségû házastárs nem igényelhet hozzátartozói igazolványt; Romániában nem lesznek ajánló irodák, amelyek a magyarigazolvány-igényeket kezelték volna; a helyettük felálló információs irodákban, sõt Románia területén sem lehet majd átvenni az okiratot, hanem át kell érte utazni Magyarországra. Cserében a román kormány belement, hogy a törvény - jelentõs megszorításokkal - alkalmazható legyen országa területén. Az egyetértési nyilatkozatot - az ellenzéki Demokrata Párt kivételével - az összes román párt üdvözölte, míg a magyarországi ellenzéki pártok már közvetlenül az aláírást követõen élesen bírálták, véleményük szerint a Nastase-Orbán-paktum a jelenleg hatályos jogszabályt alapjaiban írta át, a kabinet szerint azonban nincs szükség a törvény módosítására.

dec. 23. Megszûnt a Matáv nyolcéves távközlési monopóliuma, és életbe lépett az új egységes hírközlési törvény, annak ellenére, hogy a Miniszterelnöki Hivatal nem készítette el idõre a végrehajtási jogszabályokat, köztük az árrendeleteket. A piacnyitás elsõ napján három cég (a Vivendi Telecom Hungary, a PanTel és az eTel Magyarország) jelentette be, hogy indulni kíván a vezetékes üzletágban.

dec. 24. Névre szóló karácsonyi üdvözlõlevelet küldött a katolikus papoknak és a protestáns lelkészeknek Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

dec. 28. A kormány határozott a családi gazdálkodók és a 300 hektárnál kisebb területet mûvelõk (akár gazdálkodók, akár társaságok) számára kitalált agrárhitelezési rendszerrõl. A hitel forrásait a nemzetközi pénzpiacról szerzi be a folyósítással megbízott Magyar Fejlesztési Bank. A rendelet szerint a legkisebb hitelösszeg tízmillió, a legnagyobb 300 millió lesz, annak ellenére, hogy a kölcsön fedezete a hektáronként átlagosan 200 ezer forintot érõ termõföld. A kormány úgy számol, hogy 2002-ben az MFB-n keresztül legkevesebb százmilliárd forintnyi tõke áramlik a mezõgazdaságba.

Demszky Gábor bejelentést tett a fõvárosi fõügyésznél. A fõpolgármester szerint az Egészséges Fejbõr nevû zenekar szövegei alkalmasak közösségek megsértésére, és erõszakra buzdítanak. Demszky korábban rendõrségi információkra hivatkozva nem engedélyezte bõrfejû zenekarok karácsonyi koncertjét a fõvárosi tulajdonban lévõ Petõfi Csarnokban. A Kisgazdapárt ifjúsági szervezete, a Független Ifjúság pedig közleményben tiltakozott a pécsi Hétköznapi Csalódások punkzenekar "nyíltan társadalom-, vallás- és nemzetgyalázó" szövegei ellen. Késõbb közösség elleni izgatás miatt feljelentést is tett az 1991 és 1994 között játszott számok szövegéért.

dec. 29. A Fõvárosi Bíróság a bombagyárosként elhíresült, német állampolgárságú Dietmar Eduard Clodót tízévi, míg két, orosz-izraeli társát nyolc-, illetve ötévi végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte elsõ fokon, nem jogerõsen.

dec. 31. Az állami szervezésû központi szilveszteri ünnepség áfa nélkül 431,2 millió forintba került. A rendezvény szervezésével az Országimázs Központ (OK) újfent a Fidesz-közeli Happy End Kft.-t bízta meg. Az állami mulatságra ezúttal sem írtak ki közbeszerzési pályázatot.

jan. 2. A kormány idõrõl idõre nyilvánosságra hozza majd, hogy hány külföldi kap munkavállalási engedélyt Magyarországon. A munkaerõpiacot egyébként is annyira szigorúan védik, hogy a munkavállalási engedély könnyítése nem jelent veszélyt a magyar munkavállalókra - mondta szokásos szerda reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor.

jan. 4. Az Országos Munkaügyi Tanács rendkívüli ülésén - a szakszervezetek megnyugtatására - megállapodtak arról, hogy a kormány a közeljövõben egyeztet a munkavállalók és a munkaadók képviselõivel a kedvezménytörvény és a magyar-román egyetértési nyilatkozat végrehajtásához kapcsolódó jogszabály-tervezetekrõl. Martonyi János az ülésen "szándéknyilatkozatnak" nevezte a megállapodást, amit még jogi formába öntve kell véglegesíteni. Újfent kijelentette, hogy nem eresztik rá korlátlanul a magyar munkaerõpiacra a román munkavállalókat, ezt a külföldiekre vonatkozó általános szabályokon túl munkavállalói kvóták is akadályozzák majd.

jan. 5. A Debreceni Református Kollégiumban ünnepi tiszteletadással megkezdõdött a 2002-es Kossuth-év állami rendezvénysorozata.

jan. 6. Medgyessy Péter az MSZP nevében követelte, hogy a kormány függessze fel, a választásokat követõen pedig tárgyalja újra a magyar-román egyetértési nyilatkozatot. A szocialisták szerint az Orbán-kormány "rászabadítja a magyarországi munkaerõpiacra és egészségügyi rendszerre a román munkavállalókat". Horn Gyula a Nastase-Orbán-paktumot "gyalázatosnak és elcseszettnek" minõsítette.

jan. 7. Perjés Klára, a Kossuth rádió adófõszerkesztõje egy november óta húzódó konfliktusra tett pontot, és váltotta le a Beszéljük meg!-et vezetõ és szerkesztõ Bolgár Györgyöt, majd másnap a mûsort is megszüntette. Bolgár január 15-én közös megegyezéssel távozott a Magyar Rádiótól, ahol 34 évet húzott le. Mûsora - más címmel - a Klubrádióban folytatódik. A rádióvezetés Farkasházy Tivadar fõszerkesztõi beosztását és a Heti hetesben történõ szereplését is összeférhetetlennek találta, de a Rádiókabaré vezetõje lemondott posztjáról. Kondor Katalin rádióelnök több nyilatkozatában is azzal gyanúsította az intézménytõl a feszült légkör miatt távozókat vagy önként lemondókat, hogy esetleg érintettek az átvilágításban, és ügynökmúltjuk van. Simkó János, Rádai Eszter, Verõ Júlia és Vándor Ágnes a rádióbeli pagoda faliújságjára tûzte ki, míg Farkasházy internetes honlapjára tette fel a tisztaságát igazoló bírói határozatot.

A foglalkoztatási és a társadalombiztosítási kedvezmények törlését javasolja az SZDSZ a státustörvénybõl, amelyet ugyanakkor kiegészítenének a szülõföldön igénybe vehetõ magyar oktatás és kultúra további támogatásával.

A Magyar Nemzet értesülésével szemben nem az MSZP-nek, hanem az Új Baloldalnak lehet a képviselõjelöltje Kõbányán Cicciolina egykori pornódíva.

jan. 8. A francia menekültügyi hivatal újabb 11 zámolyi romának adta meg a menedékstátust. Az eredeti 46 fõs csoportból így eddig összesen 37 fõ felnõtt és gyerek már menekült jogállású. A felnõtt férfiak többsége munkához jutott, a gyerekek óvodába, iskolába járnak. Már csak egy aszszonynak, a zámolyiak szószólója, Krasznai József feleségének az ügye van függõben. A francia hatóság döntésénél azt is figyelembe veszi, hogy Krasznai független jelöltként indul az áprilisi választásokon.

A kormány döntése értelmében kisebbségi, legfeljebb 20 százalékos üzletrészt vásárolhat a "professzionális" labdarúgócsapatokat mûködtetõ "átlátható gazdálkodású" cégekben a Magyar Fejlesztési Bank. A lehetséges tranzakciókat a miniszterelnök két nappal korábban "közvetett állami támogatásnak", "jó befektetésnek" minõsítette, Borókai Gábor kormányszóvivõ pedig "kõkemény üzletrõl" beszélt, illetve arról, hogy a befektetés lehetõségét egyenesen a bank kérte. Az MFB eddig is lejegyezte a profiliga 3,1 milliárd forintos értékben kibocsátott kötvényeit, és szponzori, reklámszerzõdést között az ÚTE-val.

Évi húszezer forintra számíthatnak azok a magyarigazolvánnyal rendelkezõ szülõk, akik legalább két gyermeküket magyarul taníttatják.

jan. 9. A magyar kormányfõ és a szomszédos országok magyar szervezeteinek budapesti tanácskozásán közös sikerként értékelték a kedvezménytörvényt, és üdvözölték a magyar-román memorandumot. A szlovák kormány viszont azt szeretné, ha a jogszabály Szlovákiára nem terjedne ki.

A fõváros városvédelmi bizottsága tiltakozott az Andrássy úti Terror Háza készülõ homlokzati megoldása miatt. Az intézmény kijelölt igazgatója, Schmidt Mária viszont úgy vélte: a fõváros liberális vezetése meg akarja akadályozni, hogy a kommunista és nyilas terror áldozatai méltó emlékhelyet kapjanak.

jan. 10. Medgyessy Péter elsõ fokon megnyerte a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet ellen indított sajtó-helyreigazítási perét. A két újság ugyanis valótlanul híresztelte, hogy a szocialista politikus, illetve cége bármelyik V. kerületi szocialista képviselõnek pénzt adott volna.

jan. 12. Az MSZP Országos Választmánya véglegesítette a párt országos listájának elsõ húsz helyén szereplõ jelöltjét. A listát Medgyessy vezeti, Kovács László, Szili Katalin és Horn Gyula elõtt. Biztos helyen van még Doszpot Péter egykori rendõr, Vári Gyula világbajnok vadászpilóta és Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke is. A korábbi találgatásokkal ellentétben viszont nem indul szocialista színekben Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.

Miután Adrian Nastase román miniszterelnök rosszhiszemûséggel vádolta az egyetértési nyilatkozatot aláíró, majd azt a hazai fórumokon rendszeresen jelentéktelennek beállító magyar kormányt, a magyar külügyi szóvivõ leszögezte: Magyarország következetesen be fogja tartani az egyezményben foglaltakat.

Kuncze Gábort választotta miniszterelnök-jelöltté az SZDSZ Országos Tanácsa.

jan. 14. Otthont Magyarországból Összefogás néven, magát a Demokratikus Charta szellemi örökösének tekintõ civil mozgalom alakult. Az egyelõre jogi-intézményi formák nélküli szervezet felhívását több mint kétszáz értelmiségi írta alá. A heterogén listán együtt szerepel többek között: Bokros Lajos, Bolgár György, Hanti Vilmos, Horváth Aladár, Inotai András, Jancsó Miklós, Juszt László, Kertész Imre, Kis János, Kornis Mihály, Kõszeg Ferenc, Nyers Rezsõ.

Két év után újra Aradi Csaba igazgatja a Hortobágyi Nemzeti Parkot.

Szirbik Imre, MSZP-s szentesi polgármestert az elsõ fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság nem jogerõsen 1 év 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az elítélt a Szenteshús Kft. tanácsadójaként jelentõs kárt okozó csalásban vett részt, amikor a gyakorlatilag fizetésképtelenné vált cég fedezet nélkül továbbra is folytatta az élõállat-felvásárlást. Szirbik, aki eredetileg pártja szentesi országgyûlési képviselõjelöltje is volt - kis hezitálás után - elállt a jelöltségtõl.

jan. 15. Az idén 81 320 külföldi állampolgár vállalhat munkát Magyarországon - döntött a kvótáról a gazdasági miniszter.