A labdát dr. Kende Péter sajnálatosan nagy sikerû könyvének, A Viktornak az elsõ lapján küldik el a francba egy viccet idézve: "A kezdõ miniszter leszerzõdik a parlament focicsapatába. Kövér eligazítja: - A legfontosabb, hogy ugyanúgy viselkedj, mint a politikában: ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgjál jó nagyot, nehogy tovább szaladjon! Na, kezdjük! Hol a labda?
Mire Orbán bentrõl a pályáról kiabál:
- A francba a labdával! Kezdõdjön a játék!"
És kezdõdik a könyv. Dr. Kende rúgásról rúgásra halad, a labda nincs jelen. A mûnek (ha szabad ezt a szót ilyen széles értelemben venni), nincs legitim tétje. Nem cél, hogy az olvasó jobban értse a világot, csak az a fontos, hogy minél jobban utálja a Viktort. És ez frusztrál minket, talán nem keveseket, akik sok mindent értenénk szívesen, amit nem értünk, de azért eleget értünk ahhoz, hogy a Viktor iránti érzelmeink dr. Kende közremûködése nélkül is jegesek legyenek.
A könyv igényesebb használatra két okból alkalmatlan. Egyrészt fölöttébb problematikus dr. Kende viszonya a tényekhez. Másrészt dr. Kende úgyszólván érdektelennek mutatkozik a közügyek iránt, ezért a Viktor politikai tevékenységének csak a formája, stílusa és öncélja foglalkoztatja õt, a tartalma alig.

**************

Aki eddig azt hitte, hogy a Viktor akkor szopott, akkor házasodott, és akkor volt 19 éves, amikor, az téved.
Volt a Viktornak babakorában egy tejtestvére, akit Vitézy Zsófiának hívnak (17. o.). Ez a Vitézy Zsófia a Ki kicsoda szerint négy évvel fiatalabb a Viktornál. A Viktor '63 tavaszán született, s '83 õszén rontott neki Kéri Lászlónak "tizenkilenc éve minden lendületével" (27. o.). Fodor Gábor '89 õszén éppen lakást keresett, hogy párjával elköltözhessen Kis Jánoséktól. Dr. Kende szerint a Viktor "nagyjából ugyanekkor vette el Lévai Anikót" (29. o.). Ezt a házasságot 1986-ban kötötték.
Aki eddig azt hitte, hogy Lengyelországban 1981. december 13-án hirdették ki a rendkívüli állapotot, az is sokat tanulhat dr. Kendétõl. Elõször azt, hogy az említett eseményre december 16-án (20. o.) került sor, azután azt, hogy 1982-ben (25. o.).
Dr. Kende szerint miután Orbán és Kövér a Szabad Kezdeményezések Hálózatában is tevékenykedett, "a Hálózat néhány emberét nagyon meg is lepte aztán '88-ban a fiúk szervezetalapító ötlete." (104. o.) Ez a meglepõdés annál is meglepõbb, mivel a Fideszt elõbb alapították, mint a Hálózatot.
A '90-es választások után a Fidesz - ha már semelyik párttal nem kerülhetett hatalomra - a nagykoalíció szószólója lett..." (155. o.) A Fidesz '90 februárjában, jóval a választások elõtt jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy az SZDSZ és az MDF nagykoalícióját tartaná üdvösnek az ország érdeke szempontjából.
Dr. Kende újraszámolta a Fidesz '94-es választási eredményeit: "A listás szavazáson a Fidesz mindössze 5,5 százalékot kapott, 3,5-tel kevesebbet, mint négy évvel korábban." (180. o.) A hivatalos kiadványok ezt az eredményt lapzártáig nem hitelesítették, azokban még mindig 7,02 százalék van.
Dr. Kende nemcsak a közelmúltban, de a régebbiben is bennfentes. Amióta a kormányüléseket áthelyezte a Viktor csütörtökrõl keddre, "azóta a hatos fogat hétfõi reggelijein ülésezik az ország informális tényleges döntéshozó csoportja - amint régebben a Politikai Bizottság péntekenként." Ha dr. Kende tudná, hogy a Politikai Bizottság nem péntekenként ülésezett, hanem általában kedden, mint az Orbán-kormány, akkor újabb mély értelmû összefüggések kibontására nyílna lehetõsége.
"Kövért a '83. október 23-i mûegyetemi tüntetésre, Kis János beszédének meghallgatására Gyekiczki András próbálta elvinni, de õ nem állt kötélnek." (102. o.) Ahhoz képest, hogy a jelzett idõpontban nem volt semmiféle tüntetés és Kis János nem mondott semmiféle beszédet, az lett volna igazán érdekes, ha Kövér kötélnek áll.
Október 23-ával egyébként is érdekes dolgok történnek dr. Kende könyvében. A 68. oldalon például Nagy Imre kivégzésének évfordulója lesz belõle.
Bencze (B.) Györgybõl pedig Bence György lesz a 95. oldalon, s az ifjú mérnökpalánta (ma II. kerületi polgármester) helyett az éltes filozófus rohangál a '90-es kongresszuson a vezetõség és a párt gazdálkodásának anomáliáit leleplezni készülõ bizottság között.
Dr. Kende szerint a Bibó szakkollégium helyén "ma az Isteni Megváltóról Nevezett Nõvérek Kongregációja nevel apácákat" (39. o.). Ha dr. Kendének lett volna ideje elsétálni arrafelé, akkor tudná, hogy a Bibó szakkollégium helyén ma a Bibó szakkollégium van, és ott egyáltalán nem apácákat nevelnek.
Még sok példával szemléltethetnénk dr. Kende és a tények viszonyát, de egyelõre talán ennyi is elég lesz.
Dr. Kende forrásairól keveset mondhatunk. A szerzõ vélhetõen nem sokra becsüli, hiszen ritkán hasznosítja az egzakt és ellenõrizhetõ forrásokat. Hõsének cikkeit, interjúit, beszédeit nem dolgozza fel. Elvileg elképzelhetõ, hogy elolvasta õket, de ezt a lehetõséget a könyv nem erõsíti meg. Dr. Kende ritkán árulja el, mit milyen forrásból merít, nem tudjuk, milyen és mekkora körben tájékozódott, mely állítása mennyire megerõsített, avagy mennyire bizonytalan. Nincs nyoma annak, hogy a szerzõt befolyásolnák a tényfeltárás és a forráskritika szakmai és etikai normái.
Dr. Kende egyszerûen elhisz mindent, ami nézeteivel és indulataival egybevág, és arra számít, egyébként teljes joggal, hogy miként neki, a könyv potenciális olvasóinak is ez esik jól. Bizony a recenzensnek is jólesett volna megfeledkeznie mindarról, amit a fönt említett normákról és a könyv tárgyáról tud, hogy átadja magát a közösségi önerõsítés és önigazolás önfeledt örömének, s távol tartsa magától az olyasféle elidegenítõ kérdéseket, hogy honnan a fenébõl tudja a szerzõ azt, amit csak azok tudhatnak, akik a szerzõvel föltehetõleg soha nem állnának szóba.
Erre a kérdésre ritkán talál választ a recenzes. Nézzünk egy érdekes példát arra, amikor talált.
Orbán Viktor nevezetes beszédére készült 1989 júniusában. Meg kellett húzni a beszédet, dr. Kende pontosan tudja, hogy történt ez: "Hazament Agárdra, apjáék nyaralójába, ahol akkor éppen ott volt a felesége, lánya is. Elmondta Anikónak, mi van, kapott vacsorát, ivott egy felest, és nekiült átgyúrni azt a hét oldalt. Nagy bajban volt, hiszen kiderült, hét oldalból húzásokkal nem lehet kettõt szülni, újra kell írni az egészet. Hajnali háromra lett kész, de amikor végzett úgy érezte: ez nem rosszabb, mint az elõzõ változat volt. Felszedelõzködött, begyalogolt Gárdonyba és fölvonatozott Pestre. Bement a Századvég szerkesztõségébe, ami akkor a Ménesi úti szakkollégiumban volt. Megmutatta a szöveget Gyurgyák János fõszerkesztõnek, aki imádott textusokkal bíbelõdni. Õ átstilizálta a beszédet és kisebb módosításokat is javasolt." (79. o.)
Ezúttal a forrás kivételesen autentikus: "Hazamentem Agárdra... Mondtam Aninak, hogy mi van. Kaptam vacsorát, ittam egy felest, aztán nekiültem átgyúrni azt a hét oldalt. Hajnali három körül fejezhettem be. Írás közben nagy bajban voltam, hiszen kiderült, hogy hét oldalból nem lehet kettõt csinálni, nem lehet húzogatni. Újra kellett írni az egészet. Amikor végeztem, úgy éreztem, ez nem rosszabb, mint az elõzõ változat. Felszedelõzködtem, s indultam vissza a vonattal. Emlékszem, hogy Gárdonyig kellett gyalogolnom, mert a vonat csak ott állt meg. (...) Felvonatoztam Pestre, s bementem a Századvég szerkesztõségébe, ami akkor a Ménesi úti szakkollégiumban volt. Megmutattam a szöveget Gyurgyák Jánosnak, a Századvég fõszerkesztõjének, aki imád textusokkal bíbelõdni. Õ stilizálta át a szöveget, és kisebb módosításokat is javasolt." (Politikusportrék: Orbán Viktor, Századvég, 1994, az interjút készítette: Kéri László, 38-39. o.)
Azt hiszem, a fent példázott alkotói módszer bízvást ajánlható mindazoknak, akik nem imádnak textusokkal bíbelõdni.
Dr. Kende olyan módszerrel dolgozik, amellyel bármilyen állítás, sejtés létrehozható. Bárkivel szemben, bármikor. Bármelyikünk kompromittálódhat apaként, férjként, bármelyikünk szexuális identitása elmosódhat, bármelyikünk feleségébõl lehet meghasonlott, kifacsart asszony... stb. Esetleges, hogy mi, vagy mások, tiszteletünkre méltó, vagy nem méltó személyek lesznek gátlástalan szerzõk áldozatai.
Nézzünk egy különösen gusztustalan példát. '90-ben Balla Judit, a Fidesz gazdasági ügyeit firtató bizottság nevében elõadja lesújtó tapasztalatait. A párt vezetõi a kakasülõn õrjöngenek - dr. Kende elõadásában a következõképpen:
"- Rohadt mocsok kurva! - folyt a szitok a kakasülõn, ahová a vezetõség és köre telepedett. - Megdugatta magát mindenkivel, és most árulóvá válik. A bizottság minden tagjával lefeküdt, és ez jött ki belõle. Be akar kerülni a választmányba, hogy ott is végigkefélje (sic!) az összes pasit. Rohadt antiszemita! Szemét kurva! - õrjöngött majd mindegyik pártvezetõ, beleértve Lévai Anikót is." (97. o.)
A szerzõ úgy fogalmaz, hogy állítsa is, ne is, hogy ennek a hipotetikus, de annál gyalázatosabb szövegnek az egésze Lévai Anikónak (is) tulajdonítható (aki mellesleg nem is tartozott a párt vezetõi közé).
Dr. Kende számíthat rá, hogy a hétköznapi tudat minden függõben hagyott, otromba pletykát valóságként rögzít. Amihez pedig még pletyka sincs, ahhoz van hipotézis. A könyv végén színre lép dr. Popper Péter, akinek végletes elfogultságára mindenki mindig bízvást számíthat, s szakértõként elõadja azt a meggyõzõdését, hogy Orbánnak "nagy-késhegyig menõ konfliktusai lehetnek a házasságában, a párkapcsolataiban..." (309. o.) Errõl ugyan nem tudunk semmit, de ki van következtetve. Egyéb párkapcsolatokról sem tudunk semmit, de mintegy magától értetõdik, hogy vannak. Csak úgy en passant.
A könyv és a tények viszonyáról még csak ennyit: egy megbízhatatlan könyvbe is rengeteg tény belefér, ami valós és érdekes. Az ilyen könyvek éppen akkor a legidegesítõbbek, amikor a legérdekesebbek. Amikor olyan részekhez érkezik az ember, amelyeket nagyon jó lenne elfogadni, mert fontosak, érdekesek, fölöttébb valószínûnek tûnnek, beleillenek a képbe, visszaigazolják, megerõsítik azt, amit az ember gondol a könyv hõseirõl. Ilyenkor nagy a kísértés, de ellent kell neki állni: egy megbízhatatlan könyvbõl csak azt szabad elhinni, ami a könyvtõl függetlenül is tudható.

******************

Van néhány apróság, amivel dr. Kende nem foglalkozik. Dr. Kendénél például a Fidesz 1995 vége és 1998 eleje között nem létezik. Dr. Kendét nem érdekli, miképp épült újjá, lényegült át és vált kormánydöntõ erõvé a Viktor pártja. Az még izgatja a szerzõt, hogyan zajlanak a kormány ülései, de hogy a kormány mit tesz és mit nem, mi történik az iparral, a mezõgazdasággal, a környezetvédelemmel, a külpolitikával, az egészségüggyel, az oktatásüggyel, hogy a Viktor mirõl mit mond, mirõl szólnak a beszédei, interjúi, parlamenti fölszólalásai - errõl úgyszólván semmit nem tudunk meg.
Dr. Kendének igen plasztikus elképzelései vannak a politika mibenlétérõl: "a politika valami olyasmi, mintha valakinek lenne egy kertje, ahová mindenféle népek bejárnak, az egyik kicsit megmetszi a fákat, bokrokat, a másik ültet ezt-azt, a harmadik olykor megritkít, amit éppen ér. A kert tulajdonosa pedig - miközben nemcsak hogy övé az egész, de rajta is fogja számon kérni a világ, szép-e az összkép - kénytelen eltûrni ezt az összevissza vircsaftot. (...) No, ezt Orbán nem tûri el." (302. o.) Ez lenne vele a legnagyobb baj...
A szerzõ sokkal jobban eligazodik hõse gondolatainak világában, mint a tényekében. Folyvást tudja, mi jár a Viktor fejében: "Hatalomra kerülve Orbán Viktor fejében nemigen volt több, mint három kérdés, amit biztosan tudott, elõre eldöntött, amibõl makacsul nem engedett. Mádl Ferenc lesz a köztársasági elnök, nem építenek négyes metrót és máshol lesz a Nemzeti Színház." (186. o.) Ezek szerint elõre tudta, hogy elvesztik a fõvárosi önkormányzati választásokat...
Dr. Kende két dolgot tud biztosan Orbánról és csapatáról. Egyrészt azt, hogy mindig is olyanok voltak, amilyenek most; másrészt azt, hogy egészen mások voltak, mint amilyenek most.
Orbán azért olyan, amilyen, mert a Kádár-korszakban nõtt fel, "a kádári politizálási stílus, mentalitás és felfogás olyan mértékben és módon ivódott belé, mint az anyatej. Úgy szívta magába a bolsevik vonásokat, mint a levegõt". (267. o.)
Másrészt Orbán és generációja annak ellenére bolsevizálja a polgári demokráciát, hogy "nem nyomta, nem károsította személyiségét sem világháború, sem Rákosi-kor, sem a Kádár-éra keményebbik szakasza. Ez a korosztály majdhogynem szabadon választhatott, mit tesz (...) milyen politizálási stílust vezet be." (279. o.)
A könyv elején kiderül, hogy ebben a csapatban már a kezdet kezdetén benne volt a kunbélizmus, a liberalizmusuk csak az idõk esetlegessége volt.
A könyv vége felé pedig kiderül, hogy a Viktor egy street-fighter volt, aki nem tudta elviselni, ha bántják a gyöngébbet. Egy õszintén és meggyõzõdéssel liberális, radikális ifjúból lett az, aki.
A Viktornak egyrészt soha nincsenek és nem is voltak kétségei, gondjai önmagával (292. o.), másrészt viszont iszonyatos görcsök, kételyek vannak benne, súlyos problémái vannak önmagával, s ezeken csak úgy tud úrrá lenni, ha mindenkin úrrá lesz (297. o.).
Ha nem is vádolhatjuk dr. Kendét következetességgel, alapkoncepciója azért mégiscsak van. Ez pedig az, hogy a Viktort és csapatát kezdettõl kizárólag a hatalomvágy mozgatta, és ehhez képest minden egyéb lényegtelen. Ez a koncepció eltüntet minden külsõ tényezõt, körülményt és felelõsséget, ami Orbán és a Fidesz "fejlõdéstörténetében" szerepet játszott. Eltünteti a "fejlõdéstörténetet" magát is, tehát eltünteti mindazt, ami a köz számára tanulságos, ami közérdekû. Az olvasó azzal a meggyõzõdéssel teheti le a könyvet, hogy senki és semmi nem tehet arról, hogy Orbán és csapata azt az utat járta be, amit bejárt, és oda jutott, ahova. Nincs a történetüknek semmilyen tanulsága azon kívül, hogy le kell õket váltani.

****************

Végül is - mi történt? Megjelent az igénytelenebb olvasó- (és választó)közönség igényei szerint lebutított könyv egy amúgy is kártékony miniszterelnökrõl. Nincs piac bóvli nélkül. Végül is elfogy naponta több százezer ilyen szemlélettel szerkesztett bulvárlap, ezzel együtt kell élni. A Mindentelhisz olvasók keresletéhez mindig meglesz a kínálat.
Félõ azonban, hogy a könyv hõsével szembeni jogos indulatok megemelik, a Magyar Televízió nemtelen bosszúja pedig megnemesíti ezt az alantas könyvet. Orbán Viktor politikai ellenfelei pedig gátlások nélkül használják majd. Hiszen kétségtelenül ártóképes, szélesebb körökben ható könyvrõl van szó, amely megmozdíthat egy-kétezer szavazatot...
De hát ennyiért hagyjuk el az igényesség gõgjét? Nem lenne szép. És nem is érdemes. Ilyen könyvet mindenkirõl lehet írni. Azt az egy-kétezer szavazatot mindenkitõl és mindenkihez át lehet mozdítani. Esetleges, hogy a bóvlifogyasztók kirõl, kinek, mit hisznek el, és honnan hová mozdulnak a szavazataikkal. Aki elveti az ellenfeleire célzó bóvlit, hitelt szerez magának arra az esetre, amikor rá céloznak. Aki nem, az nem.
Miért is kellene hiteltelen könyvvel hitelteleníteni azt, akit hitelesen is lehet.
A recenzens õszintén reméli, hogy azok a bizonyára jó szándékú emberek, akik dr. Kende segítségére voltak e könyv összelapátolásában, az eredményt látva megbánták segítõkészségüket, és elszomorodtak. Ha nem szomorodtak el, az szomorú.