Rajk László
Radikális eklektika

Réteges építészet

"Nekem, az eklektikus Budapest polgárának Európa különbözõ városait járva sok minden ismerõsnek tûnt, visszaköszönt. A múzeumba állított rabszolgaszobor emlékeztetett egy budapesti erkélyt tartó Atlaszra, az erõdszerû római reneszánsz palota arányai megszólalásig hasonlítottak a körúti házasságkötõ épületére. Fel lehet hördülni, hogy az egyik oldalon ott vannak az emberiség kultúrájának alappillérei, a másikon csupán tehetséges másolatok, átiratok, mondhatnánk, fordítások. Persze Rákóczi sem lakott a Rákóczi úton, azt mégis Rákóczi útnak hívják. Nekem is a fordítás az eredeti, hiszen azzal ismerkedtem meg elõször, és csak a rajtam kívülállók tartják a múzeumi szobrot eredetinek. Ha figyelmesen megnézzük, a Louvre-ban elhelyezett szobor tényleg hasonlít az én erkélytartó Atlaszomra..."
(R. L.: Eklektika, a lefordított eredetiség, 2000)

STRATA-ELV
Schliemann óta tudjuk, hogy civilizációk, kultúrák, városok, építmények egymásra rétegzõdnek, legfeljebb csak azon vitatkozunk, hogy melyik strátum volt a trójai, az igazi. Új réteg épült a kocsiversenyek egykori színhelyén, a Piazza Navonán, az ókeresztény bazilika alapjaira, a gótikus templom falára, vagy egyszerûen az egész építmény elé. Újabb és újabb rétegekkel öltöztetjük városainkat, házainkat, lakásainkat, és nem utolsósorban önmagunkat.

EMERZIÓS ELV
Az új réteg nem mindig fedi el teljesen a régit. A római téren pontosan kirajzolódik a kocsipálya. Az új fölött, alatt, mellett, vagy azon keresztül kilátszik a régi.
A kor változásával kiderül, hogy a régi mégis értékesebb, ezért az újat lehámozzuk, de az új fölé még újabb kerül.

MERKURIUSZ-ELV
Merkuriusz-Hermész a tolvajok (és nota bene, a kereskedõk) antik védelmezõje, képviselõje. Lehetne akár az építészek védelmezõje is, hiszen az építész mindig is lopott. Finomabban szólva: stílust követett, másolt, stílusokat kevert újra. Alkalmanként nem átallott kész elemeket kibontani meglévõ házakból, s azokat változtatás nélkül az újba beépíteni, megtartva annak még az eredeti rendeltetését is. Így lett az antik, pogány istenség templomának oszlopából a keresztény szentély alappillére, vagy az ellenreformáció stílusából az istentagadó Sztálin-barokk alapja. Majd a szocreál szerkesztési elvek szolgálnak kiindulópontjául az újkori posztmodernnek és nemzeti konzervativizmusnak.

GUTENBERG-ELV
Bármi leírható, még akkor is, ha az elemek korlátozott számú halmaza áll rendelkezésünkre, feltéve, ha az elemek önmagukban nem bírnak szemantikai értelemmel. Ilyen az ábécé, hiszen a betûk önállóan értelmezhetetlenek, viszont variálásukkal bármi leírható, pedig csak korlátozott számban állnak rendelkezésünkre. A Gutenberg-féle fragmentálási elv legeklatánsabb példája a tégla, amely önmagában értelmezhetetlen, viszont ugyanabból a halmazából akár szakrális, akár profán építmény is létrehozható. Éppígy viselkedik az épületelem, ha megfosztjuk eredeti szemantikai tartalmától, s még ha újabbal is ruházzuk fel, mindenképp eredeti jelentése nélkül kerül újrafelhasználásra, reciklálásra, akár a maga fizikai valóságában, akár szimbolikus értelemben.
Így válik a népmûvészeti apró részlet, százszorosára nagyítva, építészeti díszítõ elemmé, a szakrális hely világi rendeltetésû helyszínné, az uralkodást reprezentáló hatalmas építmény az uralmat tagadó kultúra fellegvárává, a valamikori nyüzsgõ város nyüzsgõ, de lakosok nélküli turistalátványossággá.

INKORPORÁCIÓS ELV
Az építészet felfalja gyermekeit. A valamikori város ma már csak városmag, a kannibál természetû urbanisztikai expanzió már réges-régen bekebelezte, de az eredeti mégis ott van. A védmû körúttá alakul, az utca, a ház udvara üvegtetõt kap és belsõ térré változik, az emlékhely fölé azt magába foglaló építmény készül, a régi homlokzat a sokkal nagyobb új részévé válik.

PARAZITAELV
Az építészet élõsködõ, rátelepszik a már meglévõre. A Via Appia ma is útként szolgál, a régi városi struktúrák változatlanok, sõt, az új a régi város folytatása. A szegények kis háza beépül a Marcus Aurelius színház megastruktúrájába, a luxus penthouse vagy tetõtér megtelepszik a régi épület tetején, az utópista családi házakkal építené be a felhõkarcoló szerkezeti csontvázát.

ADDÍCIÓS ELV
Velencében a házak számozása építési sorrendjük szerint történt. Vagyis elõfordult, hogy a 15. számú ház mellett közvetlenül a 228-as állt. Ez a rendszer tisztán tükrözi az addíciós elvet, s tulajdonképpen hû tükre a városfejlõdésnek. De ugyanígy határozható meg a legtöbb templom kiépülése, ahol új meg új kápolnák, oldalhajók épültek hozzá a már korábban meglévõhöz, de ez az elv érvényes az emeletráépítésektõl kezdve a legkülönbözõbb hozzáépítésekig.

GORDIUSZ-ELV
Haussmann báró óta kedvelt urbanisztikai gesztus, amikor egy meglévõ városi struktúrába belevágunk egy új struktúrát. Néha egész városi rendszerek alakulnak így (Bukarest), máskor csak egy-egy fontos bevágás oldja fel a város becsomósodott közlekedését (Broadway, Diagonal, Andrássy út). Ugyanilyen módszerrel alakulnak ki az utólag megszületõ árkádsorok, föld alatti parkolók, elõcsarnokok, részleges visszabontások.

PALENQUE-ELV
Az õserdõ által teljesen benõtt palenque-i maja romokat a terület új tulajdonosa úgy "szabadította ki", hogy az erdõt egyszerûen felgyújtotta. A tûz teljesen elpusztította mindazt a gyönyörû, színes, vakolatból készített figurális és geometrikus díszítést, ami a piramisok és épületek teljes felületét borította, és amit a természet évszázadokon keresztül megõrzött. Az évtizedek alatt felnövõ fák, növények humanizálták az embertelen, mesterséges városokat; a kert - legyen az tetõn, teraszon, udvaron - magában hordozza kiûzetésünk misztériumát; a pesti bérházak ecetfái már-már a város szimbólumává váltak.

ALADDIN-ELV
Aladdin csak akkor látta a dzsinnt, ha õ akarta. Azonban a palackból kiszabadított szellem rettenetes dogokat tudott mûvelni, ha nem törõdtek vele. Városainknak, lakásainknak, és saját testünknek is mind nagyobb részét foglalják el, tartják mûködésben láthatatlan struktúrák. Sõt, ezek a rendszerek egész virtuális univerzumot teremtettek. Tisztelnünk, használnunk és együttmûködnünk kell, csakúgy, ahogy ezt Aladdin tette.

BUHERANCIA-ELV
Bár az elõbb felvázolt elveket személyekhez, világhírû városokhoz kötöttük, leszögezhetjük, ezek a módszerek az építészet nélküli építészet területén keletkeztek. A gyakorlat, a józanész folyamatosan termelte ki, valósította meg. Az építész hajlamos a megcáfolhatatlan, megkérdõjelezhetetlen elme szerepében tetszelegni. Pedig látnia kellene a nélküle zajló folyamatok hatalmas teljesítményét és különleges esztétikáját. Egész városok épülnek-épültek építészek nélkül. Elsõ pillantásra rá lehet ismerni a spontán építészet termékeire, s nem feltétlenül azért, mert csúnyák. Nehéz tagadni a spontánul beépített erkélyek, loggiák, kerti szerszámkamrák, fészerek sajátos esztétikáját. Vagyis nem gátolni, hanem segíteni kell az emberek vágyainak kiteljesedését, hogy közvetlen világukat saját arcukra formálhassák.
Az építészettörténetben már többször elõfordult, hogy a felhalmozott stílustapasztalatokat valami újjá gyúrták össze. Éppen ideje, hogy újra megtegyük. Ne külön-külön alkalmazzuk a kipróbált elveket, hanem együttesen és tudatosan hozzuk létre összességüket, a radikális eklektikát.

ESZKIMÓ ELV
Az Eszkimó egyenrangú tervezõ társa az Idõ. Az Idõ határozza meg hókunyhója építésének kezdetét, de még inkább házának nyomtalan eltûnését-pusztulását. Az Eszkimó és az Idõ együtt tervezték a pusztulást. A pusztulás, ha nem is a tudatos tervezés szintjén, de jelen van az építészeti esztétikában. Tulajdonképp az is a tervezett pusztulás kategóriájába tartozik, amikor tudomásul vesszük, hogy a meszelés csak egy évig fehér, de nem ellene cselekszünk, hanem újra meg újra nekiállunk, és meszelünk. A pusztulás, az Idõ velünk van: ne ellenálljunk, hanem fogadjuk el különös esztétikáját, legyen tervezõtársunk.

LEHEL
Adott egy valamikori országút (Váci út) melletti, valamikori temetõ, mely a XIX. század végén megszûnik, amikor a Nyugati pályaudvarra befutó vasútvonal mentén kialakulnak a város fegyvergyárai, fegyverraktárai, az Arzenál (erre utal a Lõportár és Tüzér utcák elnevezése), és a város legnagyobb piactere, a Lehel. A piac majd százéves fejlõdése tükrözi a városi élet változásait. Elõször megszûnik az élõállat-kereskedelem, helyén megépül a Möller-féle Árpád-házi Szent Margit-templom (a zsámbéki templomrom kiegészített replikája), a háború után az élmunkás-házak, majd megszûnik az élõszárnyas-árusítás, helyén kialakul a Kassák Lajos utca folytatása (régen Fóti út, amely a hatvanas évekig makadámút), a hármas metróvonal kiépülésével a templom apszisa mögött új út készül, amely összeköti a Lehel és Váci utat, így többet már nem állíthatják itt fel a vándorcirkuszosok sátraikat, és megszûnik a környékbeli gyerekek templom hátuljától induló miniatûr szánkódombja. A nyolcvanas évekre a piac elnyeri végleges alakját, belsõ funkcionális rendjét, utcarendszerét, és egymásra épülõ, egymást kiegészítõ, spontánul és központilag tervezett struktúráját.

LEHEL CSARNOK
A radikális eklektikából következõen a belsõ funkcionális rendet, a közlekedés rendszerét (ugyan több szinten) meg kell tartani, csakúgy, mint az üzletek nagyságát, mondhatni a csarnok alap-építõelemeit, hiszen kipróbáltak és beváltak. Vagyis a meglévõ helyére egy új réteg került, amelyben azért pontosan kirajzolódik a régi. A csarnok súlypontjában ott marad egy valamikori piaci építmény, amely belülrõl teljesen átalakul, de pontosan mutatja az eredetit. A pszeudo-skanzenbõl mint középpontból kifelé haladva különbözõ rétegek épültek. A pavilon körül a hatvanas évek burkolata, mindezt magába foglalja az ipari forradalom acélvázas csarnoka, amelyet körülölel a modernitás vasbetonvázas épülete. A külsõ réteg pedig nem más, mint posztmodern ihletésû, vastag oszlopokra (törzs) állított hatalmas növénytartó (korona!), amely pótolja a Kassák Lajos utca és a Váci út elpusztult platánfáit, valamint a közéjük függesztett konstruktivista, dekonstruktivista szerkezeti elemek színes, vidám, egymásnak feleselõ együttese.
Az emberléptékû részleteket a bérlõk, üzlettulajdonosok saját maguk alakítják, minimális elõírások szerint, amelyek csakis és kizárólag mûszakiak, vagyis a csarnok belsõ esztétikáját a spontaneitás újabb rétege alapvetõen befolyásolja.
Az épület színes, vidám, mert városunk eredendõen az volt (gondoljunk csak Schikadenz festményeire).
A radikális eklektika mesére ingerel. Úgy tûnik, a Lehel csarnok is mesére, értelmezésre sarkall.
És a kofahajó elindult. ("Ritorna vincitor...")

(Részlet a Jelenkornál 2002 nyarán megjelenõ könyvbõl)