"Nekem, az eklektikus Budapest
polgárának Európa különbözõ városait
járva sok minden ismerõsnek tûnt, visszaköszönt.
A múzeumba állított rabszolgaszobor emlékeztetett
egy budapesti erkélyt tartó Atlaszra, az erõdszerû
római reneszánsz palota arányai megszólalásig
hasonlítottak a körúti házasságkötõ
épületére. Fel lehet hördülni, hogy az egyik oldalon
ott vannak az emberiség kultúrájának alappillérei,
a másikon csupán tehetséges másolatok, átiratok,
mondhatnánk, fordítások. Persze Rákóczi sem
lakott a Rákóczi úton, azt mégis Rákóczi
útnak hívják. Nekem is a fordítás az eredeti,
hiszen azzal ismerkedtem meg elõször, és csak a rajtam kívülállók
tartják a múzeumi szobrot eredetinek. Ha figyelmesen megnézzük,
a Louvre-ban elhelyezett szobor tényleg hasonlít az én
erkélytartó Atlaszomra..."
(R. L.: Eklektika, a lefordított eredetiség, 2000)
STRATA-ELV
Schliemann óta tudjuk, hogy civilizációk, kultúrák,
városok, építmények egymásra rétegzõdnek,
legfeljebb csak azon vitatkozunk, hogy melyik strátum volt a trójai,
az igazi. Új réteg épült a kocsiversenyek egykori
színhelyén, a Piazza Navonán, az ókeresztény
bazilika alapjaira, a gótikus templom falára, vagy egyszerûen
az egész építmény elé. Újabb és
újabb rétegekkel öltöztetjük városainkat,
házainkat, lakásainkat, és nem utolsósorban önmagunkat.
EMERZIÓS ELV
Az új réteg nem mindig fedi el teljesen a régit. A római
téren pontosan kirajzolódik a kocsipálya. Az új
fölött, alatt, mellett, vagy azon keresztül kilátszik
a régi.
A kor változásával kiderül, hogy a régi mégis
értékesebb, ezért az újat lehámozzuk, de
az új fölé még újabb kerül.
MERKURIUSZ-ELV
Merkuriusz-Hermész a tolvajok (és nota bene, a kereskedõk)
antik védelmezõje, képviselõje. Lehetne akár
az építészek védelmezõje is, hiszen az építész
mindig is lopott. Finomabban szólva: stílust követett, másolt,
stílusokat kevert újra. Alkalmanként nem átallott
kész elemeket kibontani meglévõ házakból,
s azokat változtatás nélkül az újba beépíteni,
megtartva annak még az eredeti rendeltetését is. Így
lett az antik, pogány istenség templomának oszlopából
a keresztény szentély alappillére, vagy az ellenreformáció
stílusából az istentagadó Sztálin-barokk
alapja. Majd a szocreál szerkesztési elvek szolgálnak kiindulópontjául
az újkori posztmodernnek és nemzeti konzervativizmusnak.
GUTENBERG-ELV
Bármi leírható, még akkor is, ha az elemek korlátozott
számú halmaza áll rendelkezésünkre, feltéve,
ha az elemek önmagukban nem bírnak szemantikai értelemmel.
Ilyen az ábécé, hiszen a betûk önállóan
értelmezhetetlenek, viszont variálásukkal bármi
leírható, pedig csak korlátozott számban állnak
rendelkezésünkre. A Gutenberg-féle fragmentálási
elv legeklatánsabb példája a tégla, amely önmagában
értelmezhetetlen, viszont ugyanabból a halmazából
akár szakrális, akár profán építmény
is létrehozható. Éppígy viselkedik az épületelem,
ha megfosztjuk eredeti szemantikai tartalmától, s még ha
újabbal is ruházzuk fel, mindenképp eredeti jelentése
nélkül kerül újrafelhasználásra, reciklálásra,
akár a maga fizikai valóságában, akár szimbolikus
értelemben.
Így válik a népmûvészeti apró részlet,
százszorosára nagyítva, építészeti
díszítõ elemmé, a szakrális hely világi
rendeltetésû helyszínné, az uralkodást reprezentáló
hatalmas építmény az uralmat tagadó kultúra
fellegvárává, a valamikori nyüzsgõ város
nyüzsgõ, de lakosok nélküli turistalátványossággá.
INKORPORÁCIÓS ELV
Az építészet felfalja gyermekeit. A valamikori város
ma már csak városmag, a kannibál természetû
urbanisztikai expanzió már réges-régen bekebelezte,
de az eredeti mégis ott van. A védmû körúttá
alakul, az utca, a ház udvara üvegtetõt kap és belsõ
térré változik, az emlékhely fölé azt
magába foglaló építmény készül,
a régi homlokzat a sokkal nagyobb új részévé
válik.
PARAZITAELV
Az építészet élõsködõ, rátelepszik
a már meglévõre. A Via Appia ma is útként
szolgál, a régi városi struktúrák változatlanok,
sõt, az új a régi város folytatása. A szegények
kis háza beépül a Marcus Aurelius színház megastruktúrájába,
a luxus penthouse vagy tetõtér megtelepszik a régi épület
tetején, az utópista családi házakkal építené
be a felhõkarcoló szerkezeti csontvázát.
ADDÍCIÓS ELV
Velencében a házak számozása építési
sorrendjük szerint történt. Vagyis elõfordult, hogy
a 15. számú ház mellett közvetlenül a 228-as
állt. Ez a rendszer tisztán tükrözi az addíciós
elvet, s tulajdonképpen hû tükre a városfejlõdésnek.
De ugyanígy határozható meg a legtöbb templom kiépülése,
ahol új meg új kápolnák, oldalhajók épültek
hozzá a már korábban meglévõhöz, de
ez az elv érvényes az emeletráépítésektõl
kezdve a legkülönbözõbb hozzáépítésekig.
GORDIUSZ-ELV
Haussmann báró óta kedvelt urbanisztikai gesztus, amikor
egy meglévõ városi struktúrába belevágunk
egy új struktúrát. Néha egész városi
rendszerek alakulnak így (Bukarest), máskor csak egy-egy fontos
bevágás oldja fel a város becsomósodott közlekedését
(Broadway, Diagonal, Andrássy út). Ugyanilyen módszerrel
alakulnak ki az utólag megszületõ árkádsorok,
föld alatti parkolók, elõcsarnokok, részleges visszabontások.
PALENQUE-ELV
Az õserdõ által teljesen benõtt palenque-i maja
romokat a terület új tulajdonosa úgy "szabadította
ki", hogy az erdõt egyszerûen felgyújtotta. A tûz
teljesen elpusztította mindazt a gyönyörû, színes,
vakolatból készített figurális és geometrikus
díszítést, ami a piramisok és épületek
teljes felületét borította, és amit a természet
évszázadokon keresztül megõrzött. Az évtizedek
alatt felnövõ fák, növények humanizálták
az embertelen, mesterséges városokat; a kert - legyen az tetõn,
teraszon, udvaron - magában hordozza kiûzetésünk misztériumát;
a pesti bérházak ecetfái már-már a város
szimbólumává váltak.
ALADDIN-ELV
Aladdin csak akkor látta a dzsinnt, ha õ akarta. Azonban a palackból
kiszabadított szellem rettenetes dogokat tudott mûvelni, ha nem
törõdtek vele. Városainknak, lakásainknak, és
saját testünknek is mind nagyobb részét foglalják
el, tartják mûködésben láthatatlan struktúrák.
Sõt, ezek a rendszerek egész virtuális univerzumot teremtettek.
Tisztelnünk, használnunk és együttmûködnünk
kell, csakúgy, ahogy ezt Aladdin tette.
BUHERANCIA-ELV
Bár az elõbb felvázolt elveket személyekhez, világhírû
városokhoz kötöttük, leszögezhetjük, ezek a
módszerek az építészet nélküli építészet
területén keletkeztek. A gyakorlat, a józanész folyamatosan
termelte ki, valósította meg. Az építész
hajlamos a megcáfolhatatlan, megkérdõjelezhetetlen elme
szerepében tetszelegni. Pedig látnia kellene a nélküle
zajló folyamatok hatalmas teljesítményét és
különleges esztétikáját. Egész városok
épülnek-épültek építészek nélkül.
Elsõ pillantásra rá lehet ismerni a spontán építészet
termékeire, s nem feltétlenül azért, mert csúnyák.
Nehéz tagadni a spontánul beépített erkélyek,
loggiák, kerti szerszámkamrák, fészerek sajátos
esztétikáját. Vagyis nem gátolni, hanem segíteni
kell az emberek vágyainak kiteljesedését, hogy közvetlen
világukat saját arcukra formálhassák.
Az építészettörténetben már többször
elõfordult, hogy a felhalmozott stílustapasztalatokat valami újjá
gyúrták össze. Éppen ideje, hogy újra megtegyük.
Ne külön-külön alkalmazzuk a kipróbált elveket,
hanem együttesen és tudatosan hozzuk létre összességüket,
a radikális eklektikát.
ESZKIMÓ ELV
Az Eszkimó egyenrangú tervezõ társa az Idõ.
Az Idõ határozza meg hókunyhója építésének
kezdetét, de még inkább házának nyomtalan
eltûnését-pusztulását. Az Eszkimó és
az Idõ együtt tervezték a pusztulást. A pusztulás,
ha nem is a tudatos tervezés szintjén, de jelen van az építészeti
esztétikában. Tulajdonképp az is a tervezett pusztulás
kategóriájába tartozik, amikor tudomásul vesszük,
hogy a meszelés csak egy évig fehér, de nem ellene cselekszünk,
hanem újra meg újra nekiállunk, és meszelünk.
A pusztulás, az Idõ velünk van: ne ellenálljunk, hanem
fogadjuk el különös esztétikáját, legyen
tervezõtársunk.
LEHEL
Adott egy valamikori országút (Váci út) melletti,
valamikori temetõ, mely a XIX. század végén megszûnik,
amikor a Nyugati pályaudvarra befutó vasútvonal mentén
kialakulnak a város fegyvergyárai, fegyverraktárai, az
Arzenál (erre utal a Lõportár és Tüzér
utcák elnevezése), és a város legnagyobb piactere,
a Lehel. A piac majd százéves fejlõdése tükrözi
a városi élet változásait. Elõször megszûnik
az élõállat-kereskedelem, helyén megépül
a Möller-féle Árpád-házi Szent Margit-templom
(a zsámbéki templomrom kiegészített replikája),
a háború után az élmunkás-házak, majd
megszûnik az élõszárnyas-árusítás,
helyén kialakul a Kassák Lajos utca folytatása (régen
Fóti út, amely a hatvanas évekig makadámút),
a hármas metróvonal kiépülésével a templom
apszisa mögött új út készül, amely összeköti
a Lehel és Váci utat, így többet már nem állíthatják
itt fel a vándorcirkuszosok sátraikat, és megszûnik
a környékbeli gyerekek templom hátuljától induló
miniatûr szánkódombja. A nyolcvanas évekre a piac
elnyeri végleges alakját, belsõ funkcionális rendjét,
utcarendszerét, és egymásra épülõ, egymást
kiegészítõ, spontánul és központilag
tervezett struktúráját.
LEHEL CSARNOK
A radikális eklektikából következõen a belsõ
funkcionális rendet, a közlekedés rendszerét (ugyan
több szinten) meg kell tartani, csakúgy, mint az üzletek nagyságát,
mondhatni a csarnok alap-építõelemeit, hiszen kipróbáltak
és beváltak. Vagyis a meglévõ helyére egy
új réteg került, amelyben azért pontosan kirajzolódik
a régi. A csarnok súlypontjában ott marad egy valamikori
piaci építmény, amely belülrõl teljesen átalakul,
de pontosan mutatja az eredetit. A pszeudo-skanzenbõl mint középpontból
kifelé haladva különbözõ rétegek épültek.
A pavilon körül a hatvanas évek burkolata, mindezt magába
foglalja az ipari forradalom acélvázas csarnoka, amelyet körülölel
a modernitás vasbetonvázas épülete. A külsõ
réteg pedig nem más, mint posztmodern ihletésû, vastag
oszlopokra (törzs) állított hatalmas növénytartó
(korona!), amely pótolja a Kassák Lajos utca és a Váci
út elpusztult platánfáit, valamint a közéjük
függesztett konstruktivista, dekonstruktivista szerkezeti elemek színes,
vidám, egymásnak feleselõ együttese.
Az emberléptékû részleteket a bérlõk,
üzlettulajdonosok saját maguk alakítják, minimális
elõírások szerint, amelyek csakis és kizárólag
mûszakiak, vagyis a csarnok belsõ esztétikáját
a spontaneitás újabb rétege alapvetõen befolyásolja.
Az épület színes, vidám, mert városunk eredendõen
az volt (gondoljunk csak Schikadenz festményeire).
A radikális eklektika mesére ingerel. Úgy tûnik,
a Lehel csarnok is mesére, értelmezésre sarkall.
És a kofahajó elindult. ("Ritorna vincitor...")
(Részlet a Jelenkornál 2002 nyarán megjelenõ könyvbõl)