Szász Katalin
Negatív tér
A bécsi mintára kialakított
Andrássy út, Budapest legelegánsabb sugárútja
joggal pályázik arra a megtiszteltetésre, hogy a Világörökség
része legyen. Most azonban némiképp változott a
kép. Az Andrássy út 60. szám alatt megnyílt
Terror Háza Múzeum kétségtelenül belepiszkít
abba az idillikus, édes-bús nosztalgiába, amely elsõsorban
az Oktogontól a Hõsök teréig húzódó
útvonal lombos fáihoz és múlt századi villáihoz
kötõdött.
Az F. Kovács Attila építész tervei alapján
felújított épület szürkére festett homlokzata,
hõkezelt üveglapokkal ellátott vakablakai, amelyek áthatolhatatlan,
plasztikus tömbbé változtatják a sarokházat,
már önmagukban is kiemelik az Andrássy úti paloták
sorából. Feszty Adolf 1880-ban tervezett épülete nem
védett mûemlék, illetve annyiban mégis védett,
hogy fõhomlokzata az Andrássy út része. A felújítás
vagy átépítés nem is nyúlt hozzá ennek
az alapstruktúrájához, a párkány és
a pengefal formáját és anyaghasználatát tekintve
is vállaltan különül el a neoreneszánsz palotától,
inkább díszlet, mint a tömb szerves része. Míg
a feketére festett pengevékonyságú fal önmagában
valóban jelzésértékû lehetne, ötletes
és modern építészeti megoldás a hozzá
tartozó fekete gránit burkolatú járdával
együtt - ami egyelõre nem valósult meg -, a párkány
már túl direkt és tolakodó. Nem különösebben
eredeti és kimagasló szellemi teljesítmény ugyanis
egy épületre ráírni azt, ami. Az átláthatatlan
tejüvegek olyan intézményre utalnak, amely nem kommunikál
a külvilággal, és még kevésbé engedi
meg, hogy méltatlan szemek kémleljék. Szintén jól
látható és egyértelmû jelentést hordoznak
a hatalmi jelképek, amelyek a gránitjárdán rajzolódnak
ki, illetve a ház falára vetõdve szétcsúsznak
és darabokra törnek szét. Az azonban, hogy a múzeum
járulékos elemeit tekintve közterületet foglal el, már
kényes kérdés. Nincs azzal baj, hogy a tervezõ az
épület közvetlen környezetét a ház szerves
részeként kezeli, s hogy az ilyen jellegû múzeum
megjelenésével, markáns vizuális megformáltságával
elhatárolódik környezetétõl (elég, ha
a berlini Zsidó Múzeumra vagy a szintén Liebeskind által
Manchesterbe tervezett Imperial War Museum tömbjére gondolunk).
A Terror Háza hatását tekintve nem marad el az említett
példáktól, a negatív aura a tervezõ szándékának
megfelelõen kellõképpen nyomasztóra sikerült,
és a homlokzat sérthetetlensége miatt, még indokolt
is a hozzátoldott elemek szerepeltetése. Jó érzésû
ember azonban nem szívesen sétál a nyilaskereszt vagy a
vörös csillag árnyékában, még kevésbé
lakik annak közvetlen közelében.
Ami kívülrõl talán túl erõteljes, akarva-akaratlanul
is elõtérbe nyomul, belülrõl teljes joggal vonja hatása
alá a látogatókat az elsõ pillanattól az
utolsóig. Az elõcsarnok és a jegyváltó pult
hûvös eleganciája, kétségtelenül mai, modern
megoldás. Anélkül, hogy az épület belsõ
szerkezetét átalakították volna - meghagyták
a régi folyosókat és korlátokat -, jó érzékkel
kombinálták össze az újat a régivel. A belsõ
udvar közepére egy T-54-es került, a falakat pedig az áldozatok
fémbe maratott fotói borítják. A tank alatt csordogáló
olajos víz érdekes tükrözõdéseket produkál:
bizonyos szögbõl nézve tükrözi a fémbe maratott
fényképek végtelennek tûnõ sorait. Minden
terem, minden helyiség gondosan megkomponált, a falfestést
szegélyezõ csíktól a radiátorig. Minden helyszín
önálló alkotás.
A lapmonitorok és kivetítõk, a világítási
technikák és az installációk kivitelezésének
minõsége már önmagában is lenyûgözi
a hazai múzeumokhoz szokott látogatót. A kiállítás
legjobban sikerült részei mégis azok a termek, ahol a tárgyi
emlékek mellett a térformálás is meghatározó
szerephez jut. A lépcsõházban elhelyezett szoborgyûjtemény
szándékosan zavarja össze térérzékelésünket,
Gulág-vagon ablakain monitorokon elsuhanó tájak jelennek
meg, vonatzakatolás kíséretében. A beszolgáltatást
szappanfalú labirintus stilizálja, amelynek kényszerpályája
az ÁVO elõszobájába vezet. A térrendezés,
az építészeti, néhol képzõmûvészeti
megoldások egymáshoz is alig hasonlítható sorozata
valóban színvonalas. A szerzõ korábbi munkáit
ismerve ez nem is meglepetés: F. Kovács Attila, bár építészként
végzett, késõbb filmgyári díszlettervezõvé
vált, alkotásait elsõsorban Szabó István
filmjeibõl ismerjük. A díszletszerû elemek, változatosan
megkomponált terek jól illeszthetõk a múzeum fogalmához,
egészében véve átlényegítik a helyet.
Az Andrássy út 60. többé már nem egyszerû
épület (a szó köznapi értelmében), hanem
- F. Kovács Attila meghatározása szerint is - inkább
épületszobor, amely minden részletében emlékeztet
és figyelmeztet. A kérdés csak az: mire?