Micsoda megtiszteltetés a mai magyar kormányra nézve, hogy a Beszélő szerkesztősége Petőfi költői kérdését bármilyen történelmi vagy morális összefüggésben rá óhajtja alkalmazni! Ha Petőfi dühöngött a kormányra, akkor Batthyányra, Kossuthra, Széchenyire, Eötvösre és Deákra dühöngött - ilyen színvonalú csapattal azóta egyetlen magyar kormány sem vehette volna fel a versenyt. Hát ez a mostani? Eddig elkövettem azt a hibát, hogy dühöngtem rá. Elmondtam elvtelennek (pedig nem az, hiszen vagy egy szent elve: hogy neki, ha törik, ha szakad, uralmon kell maradnia). Elmondtam maffiózó bandának, amelynek legszembeszökőbb közös tehetsége, hogy multimilliomossá varázsolja magát (vagy a családját) és szűkebb barátainak és segítőinek a körét. Elmondtam nemzetveszejtőnek, mert az újnácikat választja, ha választania kell köztük és Európa között. Egyszóval tomboltam, mint egy eszeveszett, egészen a legutóbbi időkig. Most már látom, hogy ezzel megtiszteltem őket, hiszen a szenvedély felnagyította alakjukat.
A státustörvény körüli kalamajkák nyitották ki a szememet. Mindaz, amit ez a kormány a státustörvénynek, továbbá bel- és külpolitikai hatásának folyományaképpen cselekedett, azt bizonyítja, hogy nem érdemlik meg a dühömet. "Tojok tehetségtelenségükre" - írja Megyesi Gusztáv a nagyasszonyról, Schmidt Máriáról és az egész társaságról, amely "egyetlen nagyasszony" az Élet és Irodalom március elsejei számában. "A pasas alkalmatlan" - írja Tamás Gáspár Miklós Orbánról ugyanitt. Ez a valóságot leginkább leképező hangnem. A pasas azt hiszi, hogy külföldi kormányfők és az Európai Unió politikusai úgy állnak haptákba, ha ő pattog egyet, mint idehaza bármelyik sasváriszilárd. Mi az ország érdeke, amíg ő hatalmon van? Az ország egyetlen érdeke, hogy e remélhetőleg rövid idő elteltéig ne pattogjon.
Így hát Petőfi idézete semmilyen vonatkozásban nem alkalmazható a mai státusférfiakra. Petőfi nehezményezi, hogy a kormány nem őrködik, hanem mélyen alszik. Nem készül fel a forradalmi háborúra, és ezért új Mohácsot hoz az országra, gyászt és vért. Máig vitáznak a kor szakértői azon, hogy miképpen ítéljék meg Petőfi radikális republikanizmusát. Én nem vagyok a kor szakértője, viszont imádom Petőfit. Talán farokbehúzás útján elkerülhető lett volna a gyász és vér, amelyet sikeresen megjövendölt, de milyen nyomorúságos lenne Magyarország újkori története, ha még szabadságharcunkat is kitörölnénk belőle! Petőfi iszonyata a józan reálpolitikai megfontolásoktól, a nemzetet rosszabb állapotban, de mégiscsak megtartó kompromisszumoktól máig ható, nemzetnemesítő erő. Együtt érzek tehát dühével, amiért a kormány alszik, és nem őrködik, bár tudom, hogy az a kormány nem aludt, és őrködött is, csak másképp, mint a Március Petőfije elvárta volna. Orbán kormánya viszont akkor járna el a leghazafiasabban, ha nem őrködne tovább, hanem mélyen aludna. Az Országimázs Központ naponta adhatna ki jelentést alvása hozadékáról. Elsorolná naponta, hogy mi mindent nem csinált, és mi örömmel nyugtázhatnánk, hogy izmosodunk és gyarapodunk.