'89-ben még nem, de '90-ben már bizonyosan. Ha az utcán járkáltál, ettől
érezhetted először, hogy itt valami megváltozott. Hogy rövidest itt a Kánaán, de
tényleg. Nem vacak B1-es, mint a Tovarisi konyec, vagy mint jóval azelőtt, Enikő
háttal, farmerben, meztelen felsőtesttel, Fabulon. Egy aluljáróban láttam rajta
ráfirkát: Fordulj má meg bameg. Félős, de lendületes filctollmegjegyzés. Ezt még
értettük. Majd lassan, mint a rozsdafolt, elkezdett terjedni. Utak mentén,
házfalakon, trolimegállóban, M7-es. Kezdetben jólesett, megvallom. Színesek,
valamit ugye sugalltak, valamit, amit még nem volt módod megélni. Az
egyenszürke, repeszverte házfalakon újféle reményt. Aztán tolakodás, fásultság,
közömbösség. A létért való küzdelem mindennapjaiban már szóra sem érdemes.
Óriásplakát. Gigantposzter. Erről lenne szó. Különös tekintettel a Nagy Áprilisi
Választásokra. 2002.
Szentendrei út, Lupa-szigeti elágazás. Reggel be, délután kifele tépnek az autók
egymás nyakán. Vezetőik észre sem veszik. Egymás mellett a két szövetséges párt.
Az egyiken fölényes koleszes mosoly, bár a hozzáértők sok mindent
kiolvashatnának belőle (a nem hozzáértők szintúgy). A másikon egy jobb sorsra
érdemes kutya, mellette alkalmi gazdája. Ember és kutya. Magyar kutya, magyar
ember. Itt azért megjegyezném, ha valaminek aztán nincs értelme, az a kutya
nemzetiségére való utalás, pedig kedvelem a pumit is. Magyar macska, magyar méh.
Tehát áll a nagy magyar ember, hogy magyar onnan lehet tudni, hogy magyar kutya
van mellette. Felette magyar trikolór csík, ferdén, mint a partecédulán a
fekete. És az igaz magyar párt emblémája, logója, jele. (Egy kitérő erejéig
erről a logóról. Mint egy szigony, vagy mint egy ragadozó madár lába. Hegyes,
karmos, bántásra való. Kérlelhetetlen élekkel, sötéten és fenyegetően. Aki
rajzolta, tudta-e?) No és a négy nagy sötétzöld betű. Mindez fehér alapon. Rajta
a semmin. Hiszen minden egyéb felesleges. Az igaz magyar megveti a reklámot, de
használja, mert tudja, muszáj. Muszájból használja, de mértékkel. Vagy biztos
volt a dolgában, akkor meg ugye minek. Semmi felesleges motívum. Az üzenet
önmaga, nem kell még egy szittya magyar szlogen sem. Pedig milyen öröm lenne
olvasni: ki a cigánnyal, le a zsidóval, büdös burzsuj. De hát felesleges, aki
nézi, úgyis mellé látja. Az M7-es mentén erről a plakátról gondos kezek letépték
a kutyát. Vannak még politikailag korrekt kutyabarátok.
Idén valahogy senki nem remekelt. A polgári oldal megelégedett egy ordibáló
kiscsávóval. Ugyanaz a gesztus, mint a Patyomkinban a matróz. A győztes félelmes
ordítása, domesztikálva. Meg ez az idióta mondat. Megkezdődött a jövő. Csakhogy
a kimondás pillanatában már múlttá válik. A múlt kezdődik sajnos minden
pillanatban, azaz folytatódik. A jövő olyan, mint a sínpár, hiába rohansz, hogy
elérd, ahol összeér. Majd amikor rájöttek, hogy dúrból mollba kéne váltani,
egyszer csak valami szeretetről esik szó. Ezt nem tudtam megjegyezni. Csak egy
lányra emlékszem kiemelkedni a tömegből, a másfél, kétmilliósból, meg egy
zászlót. Az meg csak leng időtlenül, mint a tengerbe vetetteké. Szeressük
egymást gyerekek? Fogjunk össze? Mindegy.
Az innenső oldal sem remekelt. A három szétkopott maki miért csak a szájába tömi
a narancsot, ha a fülét fogja be közben? Az az érzésem, hogy a szabadelvűek nem
is szánták másnak a plakátokat, mint akik amúgy is oda szavaztak volna. Értjük a
tréfát. Two in one. Csakhogy nem ide kellene üzenni, hanem oda, ahol ezt nem
értik. Ahhoz a hiányzó 5 százalékhoz. Bár lehet, hogy teljesen mindegy. Mindegy,
ki mit üzen a plakátokon, az eredmény semmit nem változna. Jó lenne kipróbálni
egyszer.
A munkások pártjának viszont elég szűk lehetett a büdzséje. Az állatkert
betonkerítésén látható vörös neoluxszal a párt neve odafújva. Ennyi. Persze
lehet, hogy Csepel felé próbálkoztak, de arra nem jártam mostanában. Az új
parlament legnagyobb frakcióját adók idén a Photoshoppal ismerkedtek (képkezelő
számítógépes program). A II. ker. jelöltjét némileg túlretusálták. Az amúgy
jóképű fiatalemberből Hollywoodot meghazudtoló fogpasztareklám jött össze.
Mögötte a Parlament kupolája, reménybeli munkahely. A miniszterelnök-jelöltet
pedig addig szűrőzték, míg úgy néz ki, mintha a szoliból ugrott volna elő a
fotózás erejéig.
Végül is ezt is kibírtuk, nem sokkal rosszabbak a politikai reklámok, mint az
áruházláncok akciókat hirdető kolbászreklámjai, csak sokkal többe kerülnek
nekünk. Minden szempontból.
Végül kötelességünk megemlékezni azokról a tisztes állampolgári mozgalmakról,
melyek a politikai óriásplakátok üzeneteinek korrekcióját célozzák. A polgári
oldal mérhetően nagyobb aktivitással vetette be magát a népi kezdeményezésbe.
Legújabb kori Altamira. A bölények legyőzésének rituális aktusa. A rajzot
meglándzsázni, a képet festékkel teli nejlonzacskóval megdobálni, népi
mondásokkal felékesíteni, vélt származását odafújni, remélt hajlamait
feltüntetni. Letépni, megsemmisíteni, meggyalázni - ez nemes cél. Hajnalban,
meggörnyedt háttal, nesztelen léptekkel lopakodik a kis csapat. Oldaltáskából
festékesdoboz, egyéb kellék, azt nosza. Önszántukból, vagy parancsra, vagy csak
leveszik a sugalmakat? Ki tudja.
Nem baj. Már csak 388 év, ami a pázsithoz...