2002. március 21-23-án a Liberális Internacionálé Budapesten tartotta 51. kongresszusát. Összeállításunkban a legfontosabb dokumentumokból és beszédekből közlünk részleteket, valamint összefoglaljuk a zárónyilatkozatban elhangzottakat.

Mi, liberálisok, optimisták vagyunk, de nem elégedettek.
A szabadság, felelősség, elszámoltathatóság, hatalommegosztás, magántulajdon, piacgazdaság, szociális igazságosság és együttműködés liberális értékei tovább terjednek a világban, és egyre több országban fogadják el azokat. A liberalizmus alapvető elveit egyre növekvő mértékben fogadják el a szocialisták és a konzervatívok is, ezek az elvek sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a globális fejlődésre, mint amelyet a liberális pártoknak a politikai hatalomban elfoglalt helye mutat. Az elmúlt évtizedekben a globalizáció és a liberális gazdaságpolitika alacsonyabb inflációt és munkanélküliséget, a rendelkezésre álló források kisebb mértékű elpazarolását eredményezték, továbbá lehetővé tették, hogy a harmadik világbeli országok egy része felzárkózhasson a fejlett nyugati gazdaságokhoz.
Ugyanakkor a világ számos részén továbbra is tapasztalható az emberi erőforrásoknak a felelőtlen kormányok, illetve a sikertelen vállalkozások általi eltékozlása, az emberi jogoknak a központi és helyi kormányzatok általi megsértése, az állampolgároknak a különböző intézmények általi diszkriminációja, valamint a hatalommal való visszaélés egy bizonyos meggyőződés, kultúra, ízlés vagy életvitel másokra történő kényszerítése érdekében. Emiatt a liberálisoknak folytatniuk kell a munkát, a szabadságért vívott harcot és keresni az együttműködési formákat a más politikai meggyőződésű csoportok demokratáival is.
A liberálisok, akik értékeiknek a politikai gyakorlatba való átültetése érdekében politikai pártokban egyesülnek, nyilvánvalóvá teszik, mit is gondolnak a jó kormányzásról.

I. A jó kormányzás követelményei
Az állami hatóságok kormányzása a modern társadalmak elengedhetetlen intézménye. A kormányzás fontosságát egyértelműen érzékeltetik a FÁK-régióban, a Balkánon és a harmadik világban bekövetkezett veszélyes fejlemények, ahol az állampolgárok nem számíthatnak a modern államok által biztosított életminőségi stabilitással és elemi biztonsággal. Az államok konszolidációja alapfeltétel az állampolgárok normális életéhez ezekben az országokban. Amennyiben azonban megteremtődnek a normálisan működő állam elemi feltételei, fontos kérdések merülnek fel a kormányzás mikéntjével kapcsolatban.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, önkorlátozó. Az országos szintű állami bürokráciák, a szervezett adóztatás és a modern információs technológiák ugyanakkor képessé tehetik a kormányokat, hogy átfogó ellenőrzést gyakoroljanak az állampolgárok életének összes mozzanata felett. Ennek ellenére a jó kormányzás tiszteletben tartja az állampolgárok, csoportjaik és szervezeteik akaratát, hogy saját igényük szerint szervezhessék és irányíthassák életüket, tartózkodik ellenőrzésüktől és befolyásolásuktól, kivéve, ha a közös érdekek, illetve más állampolgárok érdekei ezt elengedhetetlenné teszik.
A modern társadalmakban egyre több tevékenységet folytatnak a különböző civil szervezetek, ezek a szervezetek alkotják a civil társadalmat. A civil társadalom minden területen képes kifejezésre juttatni az állampolgárok különböző nézeteit és akaratát, függetlenül a kormányoktól. Különösen fontos, hogy a kormányzati szervek szigorúan tiszteletben tartsák az emberek jogát a magánéletre, az autonóm gondolkodásra és viselkedésre. Mivel ma a szabad piacok biztosítják a források és a javak leghatékonyabb elosztását, a magánvállalkozóknak a saját kockázatukra kell üzleti döntéseket hozniuk, a kormányoknak távol kell tartaniuk magukat az üzlettől.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, olcsó. Ezért az állami szerveknek csak olyan tevékenységet szabad végezniük, amelyet a magánszemélyek vagy azok szervezetei nem képesek megfelelően ellátni. Az állami szerveknek nagyon mértéktartóan szabad közpénzeket fordítani saját munkájuk költségeire. A nemzeti össztermék azon hányadának, amely a kormányzat által az adózás és az állami kiadások révén újraelosztásra kerül, tovább kell csökkennie.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, felelős. E célból egy hatalommegosztásnak, egy hatalmi egyensúlyi rendszernek biztosítania kell az ellenőrzést a végrehajtó hatalom, azaz a kormány felett. A liberálisoknak ragaszkodniuk kell a különböző intézmények közötti egyensúlyhoz az állam szervezetén belül. Az új demokráciákban világszerte az a tendencia, hogy a kormányok megpróbálnak befolyást szerezni, illetve ellenőrzést gyakorolni a többi hatalmi intézményben: a bíróságokon, az önkormányzatokban és ugyanígy a tömegtájékoztatási eszközökben, valamint az üzleti életben. Még a régi demokráciákban is, a tömegmédia általi tájékoztatás növekvő szerepe megkérdőjelezi a parlament szerepét és ellenőrzését. A liberálisoknak el kell utasítaniuk ezeket a tendenciákat, és megvédeniük az intézményeknek a kormánytól való függetlenségét, valamint megerősíteniük a parlament - mint népképviselet - ellenőrző szerepét.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, átlátható és elszámoltatható. Az adózásból a kormányzat által összegyűjtött hatalmas pénzösszeg, valamint a rendkívüli komplexitású kormányzati kiadások nehezen ellenőrizhetőek a társadalom részéről. A kormányzati bürokráciák működése is egyre bonyolultabbá válik. Az állampolgároknak és a civil szervezeteknek egyre nehezebb megérteniük a kormányzat működését. Továbbá biztonsági és katonai szempontok, valamint a szervezett bűnözés elleni harc arra is késztetik a kormányzati szerveket, hogy kiterjesszék a titkosságot a közintézményekben. Közkiadások gyakran összekapcsolódnak magánérdekekkel, ami utat ad a közpénzek szabálytalan felhasználásának és a korrupciónak. Az elmúlt időszakban még a fejlett demokráciákban is korrupciós ügyek kerültek napvilágra a politikai pártok finanszírozásával kapcsolatban. A liberálisok szerint a társadalmaknak ellen kell állniuk e tendenciáknak. A közkiadások szigorú szabályozása, az erős parlamenti ellenőrzés és törvényi szabályozás az információhoz való hozzáférésre vonatkozóan segítséget nyújthat a társadalomnak, hogy nagyobb rálátása legyen a közpénzek elköltésére és a kormányzat működésére. A titkosítási szabályokat nagyon alaposan át kell értékelni.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, semleges. A kormányzatnak minden állampolgárt egyenlően kell kezelnie, függetlenül fajuktól, szociális helyzetüktől, nézeteiktől, hitüktől, életmódjuktól és ízlésüktől, mindaddig, amíg nem sértenek másokat. Ezért az államnak szigorúan el kell válnia az egyháztól, a kormány nem támogathat egyetlen vallást vagy hitbéli meggyőződést sem másokkal szemben. A kormányoknak nem szabad beavatkozniuk a művészet és kultúra világába: pénzügyileg támogatniuk kell azon kulturális tevékenységeket, amelyek nem létezhetnének állami segítség nélkül, de a támogatás nem függhet a kulturális alkotások és tevékenységek tartalmától és irányzatától.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, igazságos.
A gazdasági és szociális rendszereknek egyenlő elbánást kell biztosítaniuk minden állampolgár számára a jóléti ellátáshoz, illetve a kulturális javakhoz való hozzájutás tekintetében. A kormányoknak ezért gondoskodniuk kell a szegények és a hátrányos helyzetűek megélhetési feltételeiről, a pénzügyi juttatásoknak a társadalom azon tagjaira kell összpontosítaniuk, akik ténylegesen nélkülöznek, s akik az állam segítsége nélkül képtelenek javítani életkörülményeiken. A tömeges szegénység kezelése igényli, hogy a szegények olyan eszközökben részesüljenek, amelyekkel maguk tudnák leküzdeni a szegénységet. Hogy az igazán szegények megsegítéséhez meg lehessen takarítani a forrásokat, a középosztály nem részesülne juttatásokban. Etnikai kisebbségeknek és bevándorlóknak, akik más nyelvet használnak, és a többségétől eltérő kulturális háttérrel rendelkeznek, támogatást kell kapniuk e hátrányok kompenzálása érdekében, pozitív diszkrimináció formájában az oktatás és kultúra, sőt, ha szükséges, a lakáshoz jutás és a munkavállalás terén is.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, decentralizált. Számos országban az állampolgároktól távol álló központi kormányok birtokolják mind az adóbevételek, mind a döntéshozatali jogkörök javát. A liberálisok szerint mind a pénzt, mind a döntéshozatalt az állampolgárok szintjéhez érdemes közelítenem, és ezért a kormányzást decentralizálni kell a regionális és helyi kormányzatok irányában. A helyi lakosság megbecsülését élvező regionális és helyi hatóságok megfelelően ellensúlyozzák a nemzeti kormányok túlzott hatalom-összpontosítását. A helyi adóztatásnak nagyobb teret kell adni a központi adók kárára, és mind a helyi, mind a regionális hatóságok jogosultak lennének minden olyan döntésre, amelyek az őket érintő kérdésekről szólnak.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, nyitott a világra. A liberálisok szerint minden ember tagja az emberiség világméretű közösségének, és a gazdaság egyben világgazdaság. Ennek értelmében a liberálisok támogatják az áruk szabad kereskedelmét, a munkaerő, a tőke és az információ szabad áramlását. A nemzeti kormányoknak mint a nemzetközi közösség részeinek kell tevékenykedniük. Amíg a kormányok felelősségteljes munkát végeznek, felelősségük a helyi választókon kívül kiterjed a nemzetközi közösségre is, mivel az emberi jogok oszthatatlanok és univerzálisak. Így mindenki jogosult jogai védelmére a világ bármely pontján. A kormányoknak nem hátráltatniuk, hanem ösztönözniük kell a szabadkereskedelmet, a munkaerő, a tőke és az információ áramlását a határokon át: a gazdasági liberalizáció továbbra is fontos politikai cél számunkra.
A liberálisok érzékelik a globalizációval kapcsolatos világszerte tapasztalható aggályokat, de ennek ellenére tudatában vannak azokkal az új lehetőségekkel, amelyeket a globalizáció kínál a feltörekvő országok számára szerte a világban. Nemcsak a termékeknek és a tőkének kell mozognia, az állampolgároknak is joguk van a szabad mozgásra, s a kormányoknak nem csak a helyi állampolgárok, hanem a külföldiek jogait is tiszteletben kell tartaniuk. A gazdag nemzetek érdeke, hogy a technológiai változások és a gazdasági fejlődés eredményei minél gyorsabban elterjedjenek az összes országban, mivel ez az egyetlen módja az országok és kontinensek közötti növekvő különbségek, valamint a növekvő nemzetközi migráció megakadályozásának.
A jó kormányzás, a liberálisok szerint, egyesíti a szabadságot és a biztonságot. A nemzetközi terrorizmus a nacionalista és vallási türelmetlenség terméke, és minden tekintetben ellentétes a szabadsággal és az emberi méltósággal. Minden civilizált nemzetnek együtt kell működnie a terrorizmus veszélye elleni harcban. A terrorizmus miatt a kormányok hajlanak alapvető szabadságok - mint az emberek mozgása az országon belül és a határokon keresztül, vagy a magánélethez való jog - korlátozására. Ugyanakkor az ilyen jellegű intézkedéseket úgy kell meghozni, hogy azok a lehető legkisebb mértékben gyengítsék az alapvető emberi jogokat.

II. A szabadság
A gazdasági növekedés, a technológiai változások, a növekvő fogyasztás és a globalizáció lehetővé, de egyben szükségessé is teszik a változásokat a gazdasági, jogi és politikai intézményekben. Az új feltételekre válaszul, a liberálisok reformokat javasolnak, amelyek csökkentik az állami ellenőrzést és újraelosztást, valamint kiterjesztik az állampolgárok szabadságát és felelősségét az új problémák kezelése céljából.
1. A privatizációt be kell fejezni. A liberálisok szerint az állam rossz tulajdonosa az üzleti cégeknek, az állami tulajdont a gazdaságban el kell törölni. Az állami tulajdon a volt kommunista országok szocialista rendszerének, valamint a sok európai és harmadik világbeli ország széles körben elterjedt állami beavatkozásainak öröksége. Az állami tulajdonú vállalatok jelentős részét számos országban már privatizálták, de jó néhány kormány ragaszkodik ahhoz, hogy egyes fontos vállalatok az ellenőrzésük alatt maradjanak. Számos esetben az állami tulajdonú cégek hátráltatják a gazdasági szerkezetváltást, és jelentős veszteségeket okoznak, melyeket állami segítséggel pótolnak. Ezért szükséges befejezni a privatizációt, mivel az esetek többségében az egyéni tulajdonosok felgyorsítják a szerkezetváltást, s megszabadítják az állami költségvetést a támogatások terhétől.
2. Az adókat csökkenteni kell. A nyugati jóléti államok, de ugyanígy a kelet-európai szocialista országok magas adókat vetettek ki az állampolgárokra és a cégekre egyaránt, hogy fedezzék kiadásaikat a növekvő bürokráciára, a széles körű juttatásokra és a kiterjedt fejlesztési programokra.
A magas adóztatás csökkentette e gazdaságok versenyképességét a világkereskedelemben, elidegenítette az állampolgárokat a nemzeti közösségtől, és gyengítette az adózási morált (feketegazdaság). A versenyképesség javítása, az irányítás rugalmasabbá tétele és az államnak az állampolgárokhoz és a cégekhez való közelebb hozása érdekében az adókat fokozatosan csökkenteni lehet, és kell is. Ehhez az állami feladatok alapos felülvizsgálata szükséges. Az állami kiadások összes tételét meg kell vizsgálni abban a tekintetben, hogy az adott költségvetési tételhez rendelt feladatot vajon az állam vagy a magáncégek, illetve civil szervezetek tudnák jobban ellátni.
A középosztály tagjainak címzett juttatásokat is át kell vizsgálni, hiszen ők a saját keresetükből is biztosítani tudják megélhetésüket, az állami juttatásokat a szegényekre kell összpontosítani, akik nem rendelkeznek folyamatos jövedelemmel a munkaerőpiacról.
3. A népjóléti rendszereket meg kell reformálni. Az elmúlt évtizedekig a népjólét szempontjából a világ két nagy csoportra oszlott. Európa és néhány más ország az állampolgárok számára magas fokú biztonságot jelentő népjóléti rendszert fejlesztett ki, míg a világ többi részén a betegség és a magas életkor nagyfokú kockázati tényezőt jelentett a családok számára. A mindenki számára egyenlő esélyek biztosítása a biztonságos életre megköveteli, hogy az állam által átfogóan irányított egészségügyi és nyugdíjbiztosítási rendszereket hozzanak létre azokban az országokban, ahol ez eddig nem létezett, elsősorban a harmadik világbeli országokban. Ezzel ellentétben, a kiemelkedően fejlett és többségében központosított egészségügyi és nyugdíjrendszerrel rendelkező országoknak szembe kell nézniük az e rendszerek által okozott kemény terhekkel, amit a magas munkaköltségek és az elégtelen nemzetközi versenyképesség okoznak. Az alkalmazottak hozzájárulása e népjóléti rendszerekhez jelentősen megnövekedett az utóbbi időben, mivel a növekvő várható élettartam és a gyorsan fejlődő orvosi technológia miatt az egészségügyre és az időskori nyugdíjellátásra fordított kiadások is egyre növekednek. Így, ezek az országok nem tudják elkerülni egészségbiztosítási és nyugdíjrendszereik reformját. Új biztosítási formákat kell kialakítani, melyek a családoknak az egészségükért és a jövőjükért érzett felelősségére támaszkodik, s amely magába foglalja a szabad választást a magán-biztosítótársaságok és az állami biztosítás között.
4. A politika átláthatóságát fokozni kell. A látványos korrupciós esetek veszélyeztetik a demokratikus politizálás hitelességét még a fejlett demokráciákban is, ahogy ezt a legutóbbi példák Németországban, Franciaországban és máshol megmutatták. A politikai korrupció rendkívül elterjedt a kelet-európai új demokráciákban is. Ennek egyik oka, hogy a pártfinanszírozás nincs átlátható és megbízható módon megoldva. Szigorú és egységes összeférhetetlenségi szabályozás szükséges azokban az országokban, ahol ez még hiányzik. Meg kell teremteni a politikai pártok stabil és átlátható pénzügyi hátterét, a teljes átláthatóságot és a rendkívüli szigorú ellenőrzést a pártok tevékenységének finanszírozásában.
5. A sajtó szabadságát, legyen az közszolgálati vagy magán, garantálni kell. Az információhoz való hozzáférés, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága elengedhetetlen.
A szabad sajtó előfeltétele a szabad orientációnak a társadalmi életben, sőt az igazi szabad választásoknak is, mivel a sajtó központi szerepet játszik a politikai pártok és a választók közötti kommunikációban. A sajtószabadság megköveteli, hogy a kormányzat teljes mértékben kivonuljon a nyomtatott sajtóból. A kormányzattól el kell venni a lehetőséget, hogy ellenőrizhesse és finanszírozhassa a nyomtatott sajtót és az állandó internetes kiadványokat. A rádió- és televízió-műsorok tartalmazhatnak közszolgálati, kereskedelmi és nonprofit szolgáltatásokat, de semelyiküket nem ellenőrizheti vagy finanszírozhatja a mindenkori kormányzat. A közszolgálati rádió- és televízió-műsorok biztosíthatják a közönség hozzáférését olyan magas színvonalú kulturális és tudományos programokhoz, amelyeket a kereskedelmi csatornák nem feltétlenül biztosítanak, de ezt a kormányoktól és parlamentektől függetlenül kell tenniük. Ezt a függetlenséget a jog és a független finanszírozási források kell, hogy garantálják. A kereskedelmi adók frekvenciáit tiszta és nyílt verseny alapján kell elosztani. Az egyes nagy médiatársaságoknak a közvéleményre gyakorolt domináns befolyását a médiapiac megfelelő szabályozásával kell megakadályozni. A civil szervezetek által széles körben igényelt internet-kommunikáció ellenőrzése nem ölthet olyan formát, amely korlátozhatja az információ áramlásának szabadságát.
6. Diszkriminációellenes törvényt kell bevezetni. Az etnikai kisebbségekhez tartozó állampolgárok és a bevándorlók számos országban előítéletek és diszkrimináció alanyai a munkavállalás, az oktatás és a lakáspolitika terén, s más területeken is. Mind ez idáig csak néhány ország fogadott el speciális diszkriminációellenes törvényt. A tapasztalatok szerint, egy önálló diszkriminációellenes törvény jobban kifejezésre juttatja a politikai szereplők eltökéltségét a megkülönböztetés elleni harcban, mint egyes külön szabályozások. A liberálisok ezért önálló diszkriminációellenes törvény elfogadását javasolják minden országban.
7. Az államot el kell választani az egyháztól. Számos országban az állam azonosítja magát a társadalmi többség hitbéli meggyőződésével, s amennyiben a társadalomban hiányzik a más meggyőződésűek iránti tolerancia, a más vallásúak diszkriminálva érezhetik magukat. A több muzulmán országra jellemző militáns fellépés a más meggyőződésűek ellen ugyan extrém példa, de a kisebbségi vallások követői számos katolikus és egyéb országban is tapasztalnak mérsékelt intoleranciát. A liberálisok ezért teszik le voksukat az állam és az egyház(ak) szétválasztása mellett. A meggyőződés mindenkinek személyes ügye, és az államnak el kell ismernie minden - a törvényeket betartó - egyházat. Amennyiben az állam pénzügyileg támogatja az egyházakat (ez nem kívánatos, de lehet, hogy elkerülhetetlen egy elnyomási időszakot követően), akkor azt egyenlő alapon kell tennie.
8. A halálbüntetés és az életfogytiglani börtön intézményének eltörlése. Európában, Japánban, Kanadában és több más országban a liberálisok már elérték, hogy a halálbüntetést - mint visszafordíthatatlan és elfogadhatatlan módját a bűn szankcionálásának - eltöröljék. Ugyanakkor a halálbüntetést széleskörűen alkalmazzák Kínában, Iránban, az Egyesült Államokban és számos harmadik világbeli országban.
A liberálisoknak világszerte kampányolniuk kell a halálbüntetés eltörlése érdekében. Az életfogytiglani büntetést, amely összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal, szintén el kell törölni. A liberálisoknak ugyancsak kampányolniuk kell a csökkentett időtartamú börtönbüntetésért és a börtönviszonyok javításáért, ami elősegíti az elítéltek sikeres visszatérését a szabad életbe.

A fenti szöveget a Liberális Internacionálé Végrehajtó
Bizottsága koppenhágai ülésén vitatták meg mint
az LI-kongresszus bevezetőjét. Készítette: Bauer Tamás

Lu Hsiu-Lien Anette, a Kínai Köztársaság (Tajvan) elnökhelyettese
Bársonyos hatalom

Bármilyen hihetetlen, ez az első alkalom, hogy Tajvan elnöke vagy elnökhelyettese fölszólal ilyen jelentős nemzetközi fórumon. Önök hozzájárultak a kommunizmus összeomlásához Kelet-Európában, és a demokrácia megszilárdulásához a világ számos országában. A világ több mint száz országában buktak meg a közelmúlt katonai és tekintélyuralmi rendszerei, és vertek gyökeret a politikai szabadságjogok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a liberális gazdaságpolitikai reformok serkentik a gazdaságot, és növelik a jólétet. Az új évezred küszöbén közösen kell folytatnunk a harcot a zsarnokság ellen, az elnyomott népek felemelkedéséért. Tovább kell küzdenünk azért, hogy a helyes kormányzás és a fenntartható növekedés elvei mind nagyobb teret nyerjenek.
Bár jelentős haladást értünk el, a világban még mindig túl sok a nyomorúság, az igazságtalanság és az egyenlőtlenség. A nyomor gyökere legtöbbször a rossz kormányzat és a politikai hatalommal való visszaélés. A XXI. század hajnalán még mindig 850 millió írástudatlan ember él a fejlődő országokban, egymilliárd embernek nem jut friss víz, két és fél milliárd ember nem részesül egészségügyi ellátásban. Globális szinten nem csökkennek, hanem egyre gyorsabb ütemben növekednek a jövedelmi egyenlőtlenségek. A gazdag országok ma a világ össztermelésének 86 százalékát állítják elő, a közepesen fejlett és a szegény országok 13, illetve 1 százalékot. Engem különösen aggaszt a nemek közti diszkrimináció fokozódása. A női foglalkoztatás egyre elterjedtebb, miközben a fejlett és a fejlődő országokra egyaránt jellemző, hogy a nők kevesebbet keresnek, és kevesebb esélyük van az előmenetelben. A szexuális zaklatás és az erőszak továbbra is fenyegeti a nőket az egész világon. A világ 192 országából mindössze 19-ben játszanak női politikusok vezető szerepet: hét államelnök, tíz alelnök és két miniszterelnök.
A liberálisok számára nem a liberális és demokratikus értékek népszerűsítése a legnagyobb feladat. Legalább ilyen fontos a jó kormányzás elősegítése, ami az igazságosság és méltányosság feltétele. A politikusok egy része azt hiszi, hogy „erős kormányzatra" van szükség, amely döntő befolyással bír a gazdaságra és a társadalomra. Bár ezek a politikusok arra hivatkoznak, hogy minderre a nép helyzetének javítása érdekében van szükség, az eredmény általában az ellenkezője. Az államhatalom korlátok nélküli növelése csak zsarnoksághoz vezethet. Az emberi jogokat és a polgári szabadságjogokat nem áldozhatjuk fel a gazdasági növekedés és a kormányzat hatékonyságának növelése oltárán. Az átláthatóság a jó kormányzat alapfeltétele: a korrupció és a hatalmi visszaélések leghatékonyabb ellenszere. Ma az a legfontosabb feladatunk, hogy kiálljunk a liberális értékek, a polgári és politikai szabadságjogok, a politikai hatalom decentralizálása, a vallásszabadság mellett. Ezeket kell összhangba hoznunk a globalizáció korának kihívásaival, a gyors technológiai fejlődéssel és a fogyasztási kultúra térhódításával.
A Liberális Internacionálé 51. kongresszusa jól tette, hogy a jó kormányzás problémakörét állította a tanácskozás középpontjába. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy megosszam önökkel a „bársonyos hatalomra" vonatkozó elképzeléseimet. Ezek az eszmék vezéreltek a tajvani nőmozgalom vezetőjeként, a szabadság és az emberi jogok harcosaként, még a börtön sötétjében is. A bársonyos hatalom öt, egymáshoz szorosan kapcsolódó elemre épül: emberi jogok, demokrácia, béke, szeretet és technológiai fejlődés. A bársonyos hatalom ellentétben áll az „erős hatalommal", amelynek vezérelve a kizsákmányoló materializmus és az agresszív militarizmus. Az államhatalom központosítását és a militarista hegemóniát célul kitűző erős hatalom szívtelen és mechanikus: sutba vágja az emberi értékeket, és tévútra vezeti a nemzeteket. Agresszív és romboló!
A bársonyos hatalom ezzel szemben a megbocsátásra és a bölcsességre alapoz a korrupció, a nyomor és az igazságtalanság elleni küzdelemben. Konstruktív és nagyvonalú. Mindezek felbecsülhetetlen és kimeríthetetlen értékek: minél inkább megosztjuk másokkal, annál jobban járunk, és annál jobb lesz az emberiség egészének. Más szóval: a bársonyos hatalom ugyan bársonyos, de erős hatalom.
Tajvan szegény és konzervatív ország volt. 38 éven át katonai diktatúrában éltünk, és már több mint fél évszázada élünk a kínai fenyegetés árnyékában. Mégis, bársonyos hatalomgyakorlásunk kiteljesedésének nyomán elértük azt, amit az egész világon „tajvani csodaként" emlegetnek. Tajvan ma érett demokrácia és virágzó ország. Látványos bizonyítéka annak, milyen erős is a bársonyos hatalom az abszolutizmussal és a hegemóniával szemben. Tajvan a liberális értékek életképességének és jótékony hatásának bizonyításával fontos szerepet játszik a terrorizmus, a vallási fundamentalizmus és a zsarnokság elleni világméretű küzdelemben! Nemcsak csúcstechnológiai iparának köszönheti nemzetközi tekintélyét, hanem annak is, hogy az egész világra kiterjedő humanitárius és karitatív programok egyik fontos résztvevője, támogatója. Sajnálatos, hogy miközben a tajvaniak egyre több erőfeszítést tesznek a világbéke megteremtésére, Kína annál nagyobb igyekezettel fejleszti katonai erejét Tajvan megfélemlítésére. Ma már négyszáznál is több ballisztikus rakéta veszi célba városainkat, és évente ötven-hetven új rákétát telepítenek. A világ vezetői ma a terrorizmus elleni harcra összpontosítanak, de nem szabad, hogy elkerülje a figyelmüket az a katonai fenyegetés, amellyel Kína igyekszik megfélemlíteni a tajvani embereket. Lépni kell, mielőtt Kína kirobbantja a háborút!
Kína olyan, mint egy vad oroszlán, amelyhez képest Tajvan csak egy kismacska. A vad ragadozóktól tanácsos, ha távolságot tartunk, a macskákkal viszont könnyen lehet barátkozni. Hölgyeim és uraim! A liberalizmus értékeit, a bársonyos hatalom erejét szegezzük szembe a zsarnokság és a hegemónia oroszlánjával.

Lord Steel of Aikwood
Helen Suzman tiszteletére

Ma olyasvalaki előtt tisztelgünk, aki nemcsak a liberalizmus egyik jelentős alakja, hanem a demokrácia megtestesítője.
Az 1948-ban Dél-Afrikában hatalomra került nacionalista kormány azt követelte, hogy az élet minden területéhez hasonlóan a politikai pártok is érvényesítsék a faji megkülönböztetést. A Dél-afrikai Liberális Párt, amelynek elnöke akkor a kiváló író, Alan Paton volt, elutasította a diktátumot.
A párt inkább a feloszlatás mellett döntött, mint hogy megtagadta volna a liberalizmus eszméit.
1959-ben tíz parlamenti képviselő, köztük Colin Eglin, Zach de Beer, Ray Swart és Helen Suzman kiléptek az ellenzéki Egyesült Pártból, mert úgy vélték, hogy az nem lép fel elég határozottan a kormányzó Nemzeti Párt rasszista és autoriter politikájával szemben. Megalapították a Progresszív Pártot, későbbi nevén Szövetségi Progresszív Pártot, a ma is működő Demokrata Párt elődjét.
Ez bátor döntés volt. Meg akarták mutatni a világnak és a dél-afrikai társadalom többségének, hogy a fehér kisebbség nem minden tagja fogadja el és támogatja az apartheid brutalitását. Bátor döntés volt, hiszen az 1961-es választásokon tizenegyük közül mindössze Helen Suzman került be a törvényhozásba.
A következő tizenhárom évben egymagában képviselte a józan észt a parlamentben, hat éven át ráadásul az egyetlen női képviselőként. Bátorsága, eltökéltsége, határozottsága és briliáns vitakészsége csodálatot keltett a világban, gyűlöletet és megvetést a kormányzó többség részéről. Egyszer azt mondta: „Én is vágyom a szeretetre, mint bárki más. De elvi kérdésekben képtelen vagyok engedményeket tenni." 1989-ben, amikor nyugdíjba vonult, ő volt a parlament legrégebbi képviselője.
Helen Suzman nemcsak az apartheid emberi méltóságot megalázó igazságtalansága ellen emelte fel a szavát, hanem a kormány ostobaságai ellen is. Közgazdasági képzettsége alapján képes volt a liberális elvek gyakorlati haszna mellett is érvelni. Számára az apartheid nemcsak erkölcstelen rendszer volt, hanem gazdasági csőd is.
Pályafutása kezdetén az Egyesült Párt úgy döntött, hogy támogatni fogja azt az 1953-as törvényjavaslatot, amely később az apartheid rendszer egyik pillére lett. Helen Suzman ekkor tiltakozásul kivonult a szavazásról, először szakítva nyíltan pártja politikájával. Figyelmeztették, hogy ezzel politikai karrierjét kockáztatja. Helen később azt nyilatkozta: „Úrinőhöz talán nem éppen illő modorban megmondtam nekik, mit is csináljanak a politikai karrieremmel. Nincs semmi, ami arra bírhatna, hogy egy ilyen törvényt megszavazzak."
Egyik fő fegyvere a humora volt. Egyszer vitába keveredett Marie van Zyl-lel a jobboldali-reakciós Kappie Kommandó elnök asszonyával, aki a következőket írta neki egy levélben, erős antiszemita éllel: „Mi büszkék vagyunk őseinkre, akik a hegyeken átkelve elhozták a Bibliát ezeknek a vadaknak. Mit tettek ezenközben az Ön ősei?" Helen így válaszolt: „Az én őseim éppen a Biblia írásával voltak elfoglalva!"
Elérte, hogy enyhítsenek Mandela és társai börtönviszonyain. Emlékirataiban leírja első látogatását a Robben-szigetre, ahová együtt utazott egy börtönigazgatóval, akinek a jobb kézfejére horogkereszt volt tetoválva. Elérte, hogy eltávolítsák posztjáról, amikor azzal fenyegette meg az igazságügy-minisztert, hogy világgá kürtöli: náci börtönőröket alkalmaz. Később a Pollsmor börtönben elérte, hogy engedélyezzék a raboknak egy kis kert művelését: „Ez a kis dolog is nagy ajándék nekik, ha már úgyis megfosztották őket a legfontosabbtól. Attól, hogy szabadon, normális emberi életet éljenek" - írta erről. Nelson Mandela a Helen Suzman emlékirataihoz írott előszavában nem véletlenül méltatta őt, a „bátor és rettenthetetlen dél-afrikai asszonyt, aki fáradhatatlanul küzdött az apartheid ellen".
A Liberális Internacionálé Szabadság Díja nem kis dolog. Nem jár ugyan vele pénzjutalom, de nem is könnyű kiérdemelni. Azok kaphatják meg, akik megalkuvás nélkül küzdenek a demokráciáért és a szabadságért. Helen Suzman számtalan elismerést vívott már ki szerte a világon. Ez a díj csak egy ezek sorában.

Annemie Neyts-Uyterbroeck, a Liberális Internacionálé korábbi elnöke
Megfontoltság, bizalom

Tavaly júliusban, az Isaiah Berlin előadás-sorozat második összejövetelén arra a kérdésre próbáltam választ adni, hogy van-e a liberálisoknak sajátos, mással össze nem téveszthető válasza a világ mai problémáira. Több-e a liberalizmus, mint valamiféle fölhígított ökológiai gondolkodásmód, vagy letompított szociáldemokrácia, vagy fölvizezett konzervativizmus, netán valamilyen újragondolt harmadikutasság. Gondolhatják, hogy a válaszom igenlő volt. A liberalizmus sajátos, és mással be nem helyettesíthető válaszokat kínál, mert - ahogyan Gladstone fogalmazott egykoron - a megfontoltsággal párosuló bizalomban gyökerezik. Mert a liberalizmus biztosítja azokat a jogokat, és kínálja azt a lehetőséget, hogy az emberek maguk alakítsák saját életüket, formálják közösségeiket. Mert a liberalizmus azt vallja, hogy az egyéni szabadság és az egyéni kezdeményezés a fejlődés nélkülözhetetlen eszköze. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy ezek az alapelvek egyetemesen érvényesek, még ha nem is egyetemesen elfogadottak.
És akkor jött a szeptember 11-i merénylet. A terrortámadás nemcsak az épületek és az ott dolgozó emberek elleni támadás volt. Azokat az egyetemes értékeket vette célba, amelyek számunkra a legfontosabbak: az emberi élet és az emberi szabadság értékeit. Támadás volt ez természetesen az Egyesült Államok ellen, és mindaz ellen, amit az Egyesült Államok képvisel. De most, hogy a sokk elmúlt, és úgy-ahogy rendeződni látszik a helyzet, mégsem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk, nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. A szeptember 11-i merénylet túl sok nyomasztó és megoldatlan kérdést vet föl. Úgy vélem, foglalkoznunk kell mindazokkal a problémákkal, amelyek a terrorizmus melegágyát jelentik: az erőszakkal, a városi nyomornegyedekkel, az egyenlőtlenséggel, a megalázottsággal, a reménytelenséggel.
Ezeket a látens, mélyben húzódó, megoldatlan konfliktusokat a fanatikus, ultraradikális ideológiák gyúrják a terrorizmus gyúanyagává. Azzal áltatják a reményt vesztett embereket, hogy minden problémára van egyszerű megoldás. Magukon kívül minden mást elvetnek, megváltást, örök boldogságot ígérnek. Ezek az ideológiák olykor, de nem szükségszerűen, vallási köntösben jelentkeznek. A Vörös Hadsereg Frakció, az ETA, az IRA, a Vörös Brigádok nem vallásként álcázták magukat. Azért emelném ezt ki, mert választ kell adnunk szeptember 11-e legnyomasztóbb kérdésére: mi a viszonyunk az iszlámhoz? Mindeddig magára adó politikus nem beszélt a civilizációk harcáról, vallásháborúról. De kínos kérdéseket már megfogalmaztak: összeegyeztethető-e az iszlám a modernitással? Sikeresen be tudnak-e illeszkedni a muszlimok a mi társadalmainkba? Mindenesetre a kormányaink háborút hirdettek a terrorizmus ellen. Ezt helyesen tették, de ez a háború nem kockázatok nélküli. A biztonságunk érdekében egyik-másik szabadságjogunk sérelmet szenvedhet. Korlátozhatják az utazás szabadságát, veszélybe kerülhet a magánszféra, csorbulhatnak a büntetőeljárás jogi garanciái, sérülhet a habeas corpus elve éppúgy, mint a nemzeti szuverenitás. Az Európai Unió mindeddig képes volt megtalálni a helyes egyensúlyt a biztonság érdekei és demokratikus társadalmaink alapértékeinek megőrzése között. De továbbra sem engedhetünk a növekvő amerikai nyomásnak, amely arra ösztökél bennünket, hogy az ő biztonsági normáikat mi is vezessük be.
Jogunk van ahhoz, hogy kifejezzük aggodalmainkat az Egyesült Államok egyoldalú lépéseinek lehetséges következményeivel kapcsolatban. Ezzel nem bújunk ki a felelősség és a tehervállalás alól, ahogyan jó néhány amerikai publicista fogalmaz manapság. Az „aki nincs velünk, az ellenünk van" verdiktje túlságosan egyszerű képet ad a világról. Valóban az a helyzet, hogy a világ szeptember 11-e után összetettebb, bonyolultabb és veszélyesebb lett? Vagy inkább az történt, hogy a terrortámadások ráébresztettek bennünket olyan a problémákra, amelyek eddig is ott voltak, de homokba dugtuk a fejünket? Attól tartok, az utóbbi a helyes válasz. A jó öreg hidegháború korszakában a választóvonal a kommunizmus és a kapitalizmus között húzódott. Amikor a kommunizmus Kubán, Észak-Koreán, Vietnamon, Laoszon és Kínán kívül mindenhol összeomlott, amikor Vietnamban és Kínában alapvető gazdasági reformokat vezettek be, Fukuyama bejelentette, hogy véget ért a történelem. Győzött a kapitalizmus. A berlini fal összeomlása azonban nem vetett véget a gazdag és a szegény országok közötti megosztottságnak. Ez a megosztottság, az ebből fakadó egyenlőtlenség fűti a globalizáció elleni indulatokat. A tiltakozás gyakran nemcsak a globalizációt veszi tűz alá, hanem a neo-liberalizmust is, amelyet a globalizációnak tulajdonított minden kártevés fő felelősének tekintenek. Fölösleges hangsúlyoznom, hogy számukra a neo-liberalizmus csak paraszthajszállal különbözik a liberalizmustól. Tagadhatatlan, hogy ennek nyomán a liberalizmus igen erős nyomás alá került. A liberalizmus gyökere a megfontoltsággal párosuló bizalom.
A terrorizmus aláássa a bizalmat, gyanút, félelmet és gyűlöletet kelt. A terrorizmus ellen fel kell venni a harcot, de nem engedhetjük, hogy a gyanú, a félelem és a gyűlölet lépjen a bizalom helyébe. Akkor ugyanis győzött a terrorizmus. A terrorizmus elzárkózásra, az emberek, a közösségek és a nemzetek egymás ellen fordulására ösztökél. Egyiket sem engedhetjük. A terrorizmus mindennél súlyosabban fenyegeti mindazt, ami a liberálisok számára kedves.
Ezért kell megoldást találnunk a terrorizmusra. Elsősorban politikai, és nem katonai megoldást. Az egyetlen szuperhatalom könnyen áldozatul eshet annak a tévhitnek, hogy a hatalom jog. Ki kell állnunk a mellett a meggyőződésünk mellett, hogy a katonai erő alkalmazása nem biztonságosabbá, hanem ellenkezőleg, veszélyesebbé teszi a világot.
A politikai fenntarthatóság a kulcsfogalom, amelyet Andras Berzins lett miniszterelnöktől kölcsönöztem. A politikai fenntarthatóság alatt olyan politikai intézmények rendszerét értem, amelynek fennmaradása nem egy embertől, családtól vagy politikai szervezettől függ. Ezt a politikai, és tegyem hozzá, igazságszolgáltatási intézményrendszert a mindenkire, a politikai vezetőkre is egyformán érvényes jogrendszerre kell alapozni. Tudjuk, hogy a világ legtöbb nemzete rendelkezik a politikai fennmaradást biztosító alapvető eszközökkel. A demokrácia eszközrendszerének egyes elemei és jelképei is széles körben elterjedtek. De az igazi demokrácia ennél több. Az igazi demokráciához valódi politikai fejlődés kell. Olyan politikai közösségek létrejötte, ahol az egyén valóban sorsának alakítója tud lenni.
Furcsának találom, hogy milyen keveset törődünk a politikai rendszer fejlesztésével a politikai fenntarthatóság biztosítása érdekében. Sokkal több energiát fordítunk a fenntartható gazdasági növekedés biztosítására. De kérdem én: lehetséges-e fenntartható gazdasági növekedés stabil és fejlődőképes politikai rendszer nélkül. Kétlem. Tudom, hogy sok üzletember, különösen a fiatalabbak, úgy gondolja, hogy a politika amolyan piszkos üzlet. Sokan sokkal vonzóbbnak találják, hogy ökológiai mozgalmakban, a civil társadalomban, civil szervezetekben dolgozzanak, mint politikai pártokban. A civil szervezetek rendben vannak, a pártok gyanúsak. De a kérdésem az, lehetséges-e politika politikai szervezetek nélkül. Kétlem. Gyerekjáték olyan politikai rendszert üzemeltetni, amelynek egyetlen feladata, hogy valakik a hatalomra kerüljenek, és hatalomban is maradjanak. De ez nem az a fajta politikai stabilitás, amit egy liberális demokráciában elképzelünk. A liberális demokráciának nem feltétele, hogy liberálisok vezessék. A liberális demokrácia olyan folyamatosan működtetett politikai rendszer, ahol az emberek maguk alakítják az életüket, szabadon alakíthatják közösségeiket. És nem mellesleg ez olyan környezetet is biztosít, amely a legjobban elősegíti a jólét növekedését. A liberálisok elvei a liberális demokráciát szolgálják, de a liberálisoknak nincs monopóliumuk a liberális demokráciára.
Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy a Liberális Internacionálét eredetileg néhány liberális szellemű magánember alapította a második világháború után. Politikai pártokat, szervezeteket nem láttak szívesen. Azóta, ha lassan is, de változtak az idők. Továbbra is értékeljük a liberális meggyőződésű magánembereket, de szükségünk van liberális politikai pártokra is. Elég sikeresnek mondhatjuk magunkat. Több mint 70 ország 80 liberális pártja tagja szervezetünknek. Állhatnánk jobban is, de lehetne a helyzet akár sokkal rosszabb is. A liberalizmust ma súlyos támadások érik. Ahhoz, hogy megőrizzük a liberális értékeket, két dolgot kell tennünk: erősíteni a liberális pártokat, és erősíteni a liberális demokráciákat. Szeptember 11-ére ez a legbölcsebb válasz, amit adhatunk.

Kuncze Gábor
A jó kormányzás művészete

Rendkívül örülök annak, hogy a Liberális Internacionálé pártjai Budapestet választották az idei kongresszus színhelyéül. Ez a megtiszteltetés egyszerre szól - gondolom - a Magyarországon zajló történelmi jelentőségű politikai és gazdasági átalakulás sikereinek, illetve a magyar liberális párt, a Szabad Demokraták Szövetsége politikájának. A világ liberálisainak szimpátiáját és támogatását mögöttünk tudva magabiztosabban veszünk részt abban a soha véget nem érő, nemes vetélkedésben, amelynek filozófus kezdeményezői évszázadokkal ezelőtt a jó és bölcs kormányzás megvalósítását, a kanti „örök békét" tűzték ki célul. Azt hiszem, ebben a folyamatban nekünk, magyar liberálisoknak van mire büszkének lennünk, amikor visszatekintünk eddigi teljesítményünkre. Nem csupán a többpárti demokrácia keretei közötti időszakra gondolok, hanem a megelőző évtizedekre is, amikor számosan az SZDSZ későbbi alapító atyái és anyái közül a demokratikus ellenzék szervezőjeként és ideológusaként a létező szocializmusnak nevezett egypártrendszer radikális, kemény kritikáját illegális kiadványokban, szamizdatokban fejtették ki. Gondolok azokra is, akik 1956-ban, a magyar forradalom hősi napjaiban küzdöttek a nemzeti függetlenségért és a szabadságért. Azokra, akik a szovjet megszállást követően börtönben, emigrációban vagy háttérbe szorítottan sem tagadták meg politikai nézeteiket - és most közénk tartoznak, minket választanak. De gondolok azokra az elődökre is, akik a XIX. században a liberalizmus híveként politizáltak, újságot írtak, reformokat hirdettek, modernizáltak, a nyugati gazdasági módszereket és kulturális mintákat kívánták meghonosítani, majd - ekkor is - szabadságharcot vívtak, mint az idén kétszáz éve született Kossuth Lajos, Magyarország 1848-as kormányzója. (...)
Az utolsó LI-kongresszus idején - látszólag - még két liberális párt létezett Magyarországon. Azóta egyedül képviseljük a liberalizmus elveit. A Fidesz úgy döntött, hogy inkább lesz konzervatív, kereszténydemokrata párt, mert úgy látta, hogy több a kereszténydemokrata szavazó Magyarországon, mint a liberális. Mi nem követjük a példájukat. Két okot említenék meg, miért nem. Először is - azért nem megyünk sehová, azért vagyunk liberálisok, mert ebben hiszünk, ez a hitvallásunk. A mi felfogásunk szerint a politikus nem a hitvallását hagyja ott a köz támogatásért, hanem a köz támogatását nyeri meg hitvallásának. És ez vezet el a második okhoz. Igaz lehet ugyan, hogy ma Magyarországon több a konzervatívnak nevezett szavazó, mint a liberális, de nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy az emberiség előtt álló alternatívák közül a liberális a legvonzóbb alternatíva. Ezt a magyar választók is megtudják - azon dolgozunk, hogy előbb, mint utóbb tudják meg -, és ekkor a liberális eszmék támogatottsága lesz a legjelentősebb. Így aztán a fideszes türelmetlenség hosszú távon vissza fog ütni - a támogatottság is ott lesz, ahol az értékek: a liberalizmus mellett. (...)
Ma rengetegen ábrándultak ki a demokráciából. A negyedik szabadon választott kormánynak nem csupán a liberális demokrácia minőségét kell javítania, hanem a jogállam alapvető intézményeinek tekintélyét és működőképességét is helyre kell állítania. Az új kormány legfontosabb feladatai közé tartozik majd, hogy növelje az esélyegyenlőséget a társadalom perifériájára szorultak esetében: a szegényekre és mindenekelőtt a romákra gondolok. A szabad demokraták számára a szabadság mellett mindig is a szolidaritás volt a legfőbb érték: nem tűrhetjük tovább azokat a közállapotokat, hogy származásuk miatt üldöztetést elszenvedett magyar állampolgároknak külföldön kelljen politikai menedékjogot kérniük. Ez mindannyiunk számára megalázó helyzet. Mindent meg fogunk tenni a diszkrimináció bármilyen formájával szemben, és kormányzati eszközökkel fogjuk támogatni roma polgártársaink társadalmi integrációját. A jó kormányzás a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felemelkedését szolgálja. (...)

*********

A jó kormányzás alapja örök, ám módszerei, technikái és a konkrét feladatok módosulhatnak. Általános érvényű szabály, hogy a jó kormányzás az ember, a szabadság és a demokrácia tiszteletén kell, hogy nyugodjon. Ma, amikor a globális terrorizmus fenyegetésével kell szembenéznünk, társaink biztonságát úgy kell megerősítenünk, hogy mindeközben szabadságjogaik ne sérüljenek, hogy a jó szándékú emberek minél kevésbé kényszerüljenek normális életvitelük módosítására. Ezt egykori belügyminiszterként is mondom Önöknek, és higgyék el, én tudom, milyen nehéz szabadelvű belügyminiszternek lenni egy olyan országban, ahol még működnek a rendpárti reflexek. A jó kormányzatnak nemcsak a szabadság, de a demokratikus döntéshozatali mechanizmusok tágításában is tevékenynek kell lennie. Az új technológiák lehetőséget teremtenek a polgárok szélesebb körű bevonására a döntéshozatalba. Én hiszek abban, hogy a nem is olyan távoli jövő már lehetőséget biztosít a digitális demokrácia elemeinek gyakorlásához. Tudnunk kell ugyanakkor, hogy a digizenek és netizenek világában egyre hangsúlyosabb szerepet kap majd az adatvédelem, hiszen a magánszféra szentségét semmilyen kormányzat sem sértheti meg. (...)
A jó kormányzat sokféle lehet, de provinciális soha. A jó kormányzatot nem vezetheti szűkkeblű önérdek, és a jó kormányzat messzire tekint. A jó kormányzat, legyen az kicsi vagy nagy, szem előtt tartja a világ egészének problémáit, és lehetőségeihez mérten enyhít azokon. A jó kormányzat odafigyel az emberi környezet megőrzésére és javítására, hiszen ismeri a mondást: amink van, azt nem pusztán felmenőinktől örököltük, sokkal inkább gyermekeinktől, unokáinktól kaptuk kölcsön. Mi, liberálisok, hiszünk a globalizációban. Amikor azt javasoljuk, hogy a liberális demokrácia értékei váljanak globálissá, azért is tesszük, mert tudjuk: a világ nagyobbik felén még uralkodó szegénység és demokráciadeficit összefüggenek.
A demokrácia és a piacgazdaság elterjedése fog megoldást hozni a Föld globális problémáira is. (...) A szeptember 11-i szörnyű terrortámadásra válaszul meggyőző, sosem látott méretű, átfogó koalíció jött létre a Föld államai között a modern civilizáció védelmében. A világ számos pontján fellángoló minden rettenetes politikai erőszak, elhúzódó és megoldatlan súlyos regionális konfliktus, etnikai és vallási fanatizmus ellenére liberálisok és demokraták - polgárok és politikusok egyaránt - ma optimistábban nézhetnek a jövőbe, mint az előző, a huszadik század folyamán bármikor. (...)
Az okos és megfontolt politikus felismeri lehetőségeinek határait. Kormányzása során nem területfoglalásra, hanem hatékonyságra törekszik, nem ellenségre és barátra osztja fel a közéleti szereplőket, hanem a politikai közösség dolgával foglalkozik. Morális alapokon áll, ugyanakkor programjában, stílusában, sőt, taktikai döntéseiben - ha szabad így fogalmaznom - esztétikai szempontokat is figyelembe vesz. Meg vagyok győződve, hogy a politikai elvszerűség és a pragmatizmus nem egymást kizáró kategóriák, sikeres összeegyeztetésük ugyanakkor már a politika művészetének birodalmába tartozik. Miként látta azt a már többször emlegetett Kossuth Lajos is, aki szerint a „politika az exigenciák művészete". Kérem Önöket, hogy miközben a jó kormányzás esélyeit - a jó kormányzás művészetének lehetőségeit - latolgatják, gondoljanak e nagy magyar államférfi és liberális szavaira is...

A világ ma

A Liberális Internacionálé márciusi budapesti tanácskozásán határozatot fogadott el a fenti címen. Ennek legfontosabb megállapításait foglaljuk össze az alábbiakban.

A nemzetközi kapcsolatok területén is vízválasztót jelentett a szeptember 11-i amerikai terrortámadás. A jelenkori liberalizmus fontos feladata a kultúrák, társadalmak és vallások közötti hidak és ezek pilléreinek - az állam és az egyház szétválasztása, a tolerancia, a multikulturalizmus - építése, a Nyugat és a mérsékelt muszlim országok közötti kooperáció támogatása. A kongresszus üdvözli a terrorizmus elleni harc jegyében született átfogó koalíciót, ugyanakkor továbbra is fontos feladatának tartja a polgári jogok védelmét, amelyeket a világ számos pontján indokolatlanul is korlátoztak a drákói terrorizmusellenes törvénykezés keretében.
Afrika számos országában nem beszélhetünk demokratikus kormányzásról, miközben az Internacionálé ebben - és az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartásában - látja a kontinens gazdasági felzárkózásának alapvető feltételét. A másik alapfeltétel a kontinenst sújtó AIDS-járvány megfékezése lenne, amely elsősorban a fiatalabb, vagyis a jövőbeni kibontakozás szempontjából kulcsfontosságú korosztályok körében szedi áldozatait. Ezért is tartják különösen veszélyesnek az olyan megnyilatkozásokat, mint Thabo Mbeki dél-afrikai elnök emlékezetes beszéde, amelyben tagadta a HIV és az AIDS összefüggését. A Nyugat elsősorban azzal járulhat hozzá a fekete kontinens felemelkedéséhez, ha minden korlátozás nélkül megnyitja piacait az onnan érkező termékek előtt.
Ázsia esetében különösen örvendetes fejlemény, hogy felszámolták a térség egészének stabilitását veszélyeztető afganisztáni tálib rezsimet. Ugyanakkor ez - illetve számos afrikai ország, valamint a volt Jugoszlávia utódállamainak közelmúltbeli történelme - felveti a háborús és emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására szakosodott nemzetközi intézményrendszer erősítésének szükségességét. A kontinens számos országában - a határozat külön is kiemeli Tajvant, illetve Indonéziát - erősödött a demokrácia a közelmúltban, ami nem mondható el például a Kínai Népköztársaságról, melynek kapcsán külön is megemlíti a határozat a több ezer végrehajtott halálos ítéletet, valamint a belső ellenzékkel szembeni sokszor brutális fellépést. Szintén Kína nevéhez fűződik a térség egyik legkomolyabb konfliktusa, a tajvani kérdés lebegtetése, bár a szeparatizmus, a területi egység megőrzése, illetve a kisebbségek jogainak sérülése kapcsán számos más ázsiai ország - például Indonézia, Burma, Srí Lanka - is elmarasztalásban részesül. A határozat természetesen megemlékezik egy hasonlóan fontos konfliktusgócról, a két Korea szembenállásáról is, amelynek kapcsán a kongresszus résztvevői reményüket fejezik ki, hogy Kim De Dzsong „napfény politikája" áttörést hozhat a két ország feszült viszonyában.
Európában ma - Alexander Lukasenko elnök Fehér-Oroszországán kívül, ahol az LI az ellenzék egységes fellépését szorgalmazza - nincs olyan állam, ahol ne teremtődtek volna meg a demokratikus fejlődés alapjai. Milosevics ellenzékének győzelmével a térség utolsó neuralgikus pontja, Jugoszlávia is a demokratikus fejlődés útjára lépett. Éppen ezért különösen aggasztó a vasfüggönyt felváltó „selyemfüggöny" létrejötte, vagyis hogy az Európai Unió próbálja az arra mind gazdaságilag, mind társadalmilag érett országok uniós felvételét halogatni, amivel akadályozza az áruk és a munkaerő szabad áramlását Európa két térsége között. További problémát jelent az észak-írországi feszültségek oldódásának lassúsága, valamint a baszk szeparatizmus, illetve az ETA terrorszervezet fokozódó aktivitása. Szintén sajnálatos fejlemény, hogy az évtizedek óta húzódó ciprusi válság megoldása irányába sem mutatkozik komoly elmozdulás.
A határozat külön fejezetet szentel a közel-keleti helyzet elemzésének, azon belül is elsősorban az izraeli-palesztin konfliktus kérdéskörének. Bár a Biztonsági Tanács 1397-es határozata első ízben ismerte el a palesztinok követeléseinek jogosságát saját államuk létrehozása vonatkozásában, az erőszak fokozódása és a dialógus csaknem teljes megszűnése jellemzi a térséget. Márpedig a határozat szerint a két nép viszonyának rendezése lehet a kulcs az egész közel-keleti térség stabilitásának megteremtéséhez. Első körben egy fegyverszünet megkötésére és tárgyalások felvételére lenne szükség ahhoz, hogy a térség további sorsa megnyugtatóan és tartósan rendezhető legyen a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartása elvei alapján. Amennyiben Izrael - jogos önvédelmi érdekei érvényesítése mellett - érvényt szerezne a Biztonsági Tanács 242-es és 338-as határozatainak, valamint az oslói szerződésnek, úgy joggal várhatná el, hogy az arab országok is felhagyjanak Izrael-ellenes propagandájukkal, a zsidó állam eltörlésének politikájával.
A határozat még egyszer kifejezi a résztvevők együttérzését az Amerikai Egyesült Államok népével a szeptember 11-i terrortámadások kapcsán, ugyanakkor leszögezi: aggályos, ha a terroristák elleni eljárásokat a vádlottak jogait korlátozó katonai bírósági eljárások keretében folytatják le, ugyanis ezzel veszélyes precedenst teremtenek olyan kormányok számára, amelyek esetlegesen ezt a „jogi" keretet választhatják elnyomó politikájukhoz. Ez az eset is mutatja, hogy mennyire szükséges a független, nemzetközi büntetőbíráskodás rendszerének fejlesztése. Az Egyesült Államokat a határozat egyébként még egy ponton - a halálbüntetés „nagyvonalú" alkalmazása vonatkozásában - elmarasztalja, de feddésben részesül a térség több más állama is. Így Kuba a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányosságai okán, valamint Argentína, amely képtelen demokratikus eszközökkel úrrá lenni az országot sújtó gazdasági káoszon, illetve a részben különféle gerillamozgalmak és drogkartellek által uralt Kolumbia.
A határozat külön is kiemeli az ENSZ szerepét a fentiekben említett célok megvalósításában. A szervezet feladata, hogy tegyen meg mindent az emberi jogok tiszteletben tartása, illetve saját ezzel kapcsolatos határozatai megvalósítása érdekében. A nemzetközi terrorizmus elleni harchoz a szervezet az azt finanszírozó szervezetek-országok azonosításával és elszigetelésével járulhat hozzá. De abban is komoly felelőssége van, hogy tagállamait rászorítsa a nemzetközi szerződések - így a leszerelési megállapodások - betartására. A határozat végül leszögezi: az ENSZ feladata annak ellenőrzése, hogy a világ államai betartják-e a vegyi, biológiai és atomfegyverek fejlesztésének tilalmát, illetve hogy az e szerződéseket megsértő államokkal - így az emberi jogok érvényesítése tekintetében is súlyosan elmarasztalt Irakkal - szemben a Biztonsági Tanács égisze alatt megtegye a szükséges intézkedéseket.