Grecsó Krisztián
Simon és Simon
N. P.-nek

Azt biztosan tudom, hogy a Hold hátsó arca igen jól hall, és azt is, hogy az első arca, a ragyogó, a Föld felé forduló pedig élesen lát. A Hold első arcának minden izgalmas látványra elmélyülnek vértestében a vágatok, a gödrök, összerándul a holdtérképen megrajzolt valamennyi fontosabb ér, közelednek egymáshoz a pattanások, bőrhibák, májfoltok. A Hold hátsó arcának meg olyan füle van, amelyik a lélekből kapja a vért, nem pedig a szívből.
Tudom, és vannak bizonyítékaim is.
Tegnapelőtt például, mikor Tokaji Pista bácsi eltakart a Szabolcs utcában, vagy ahogy ő mondta, egyszerűen kiment alóla a tizenhat sebességes montenbájk bicikli, akkor a Hold hátsó arca az ő rekedtes, nyálas, kormos károgását hallotta meg, nem pedig azt az éktelen dübörgést, amit az állomáshoz vadul közeledő Praha-Bucuresti Eurocity okozott. És ez nem azért volt így, mert az okok általában egy tőről fakadnak, hiszen attól még figyelhetett volna a Hold hátsó arca a kerekek irtózatos zakatolására Pista bácsi jajszava helyett. De ő mégis mindezek mögé hallott. Mi több, azt is tudta, hogy Pista bácsi a szokatlanul nagy zaj miatt takart el, és nem azért, mert már megint a Pedróban írta egész nap a biliárdasztal mellett, hogy mennyi a baj - óránként egy nagy fröccsért, természetesen. Szóval, a Hold hátsó arca ezekkel a történésekkel nagyon is tisztában van, hallja, ahogy most veszem a levegőt, serceg a kezem alatt a toll, és mosolyog, hogy na lám, rám is figyelnek. A Hold hátsó arcának egyetlen csonkasága akad, hogy bizony vak, mint egy talicska homok. Nem elég tehát az a helyzetéből adódó hátrány, hogy háttal van, de még azzal sem vigasztalhatja magát, hogy majd kikacsint a hóna alól, mikor senki sem figyel. A Hold hátsó arca napjában kétszer szól előre a Hold cipóarcának, a fényesen mosolygó első arcnak; ilyenkor faggatja, mit lát. Kegyelmezz, sírja neki, legalább most az egyszer áruld el, hogy milyen. Tegnapelőtt például azt kérdezte, véres lett-e Tokaji Pista bácsi hátsó arca. Nem kapott választ, szokás szerint. De ilyenkor, mint mindig, Fiuménél emelkedni kezdett a tenger szintje. Mikor a hátsó arc könyörgőre fogta, éppen akkor. Dagály, úgy hívják az ilyet a bolgár kalauzok, mert még járnak arra.
A Hold első arca nem kegyetlen.
Nem válaszol, ez igaz, de nem kegyetlen, és nem is pökhendi, de még csak nem is irigy. Süket. Mint egy talicska sóder. Néz a Hold fényes arca, és nem ért semmit. Mert a Hold fényes arca hiába lát, nem ért semmit, és a Hold fényes arcának az is mindegy lenne, ha hallana, mert egyszer hallott az életben, és akkor sem értett meg semmit.
A Hold első arcát akkor nagy megaláztatás érte.
Egy római katona azt kérte tőle, hogy vigye annak az előtte botladozó embernek a keresztjét. Már nem azért, hogy az ő szempontjából baj lenne, hogy az a lator ott a saját halálát viszi, de hát önnek, mondta maró gúnnyal a Hold első arcára nézve a római légiós, ha jól tudom, és már engedtessék meg így fogalmaznom, mégiscsak királya. Azt sikította a Hold fényes arca, hogy nem, és már meg is bánta, hogy egyszer az életben emberként járhat a Földön.
A Hold hátsó arca viszont vakon is ért mindent.
És mikor először látott, akkor látott utoljára is. Egy Mária nevű asszony gyermekét fogta kezébe, bömbölt a csecsemő torka szakadtából, de ő jól hallhatóan azt mondta, hogy „Bocsásd el szolgádat uram, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet." A Hold első arcát úgy hívják, Simon. Hátsó arcát pedig Simonnak keresztelték. Az előbbi látta már Tokaji Pista bácsit. Az utóbbi ismeri.