A bírói függetlenség alkotmányjogi garanciáját - az elvek szintjén - még az 1949-ben elfogadott alkotmány is tartalmazta, amikor a 41. § (2) bekezdése kimondta, "[a] bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve". Ezt a tételt a Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi II. törvény 5. §-a is megismételte, vagyis azt kell tapasztalnunk, hogy az igazságszolgáltatást leginkább lejárató koncepciós perek idején hatályos közjogi normák is tartalmazták a bíróságok függetlenségének legalapvetőbb garanciáját. Amikor tehát az igazságszolgáltatás függetlenségéről beszélünk, fontos emlékeznünk arra, hogy az alkotmányjogi garanciák léte vajmi keveset árul el a ténylegesen érvényesülő függetlenségről - e jogi biztosítékok ugyan feltétlenül szükségesek, de nem elégségesek ahhoz. A politika még kifogástalan alapelvi szabályozás mellett is számos utat találhat az igazságszolgáltatás befolyásolásához.
Az IM igazgatási jogköre
Az igazságszolgáltatás függetlenségének egyik legfontosabb korlátja lehet, ha
a bíróságok igazgatása, szervezeti ügyeinek intézése teljes egészében a végrehajtó
hatalom kezében van. A jogállami forradalom kezdetén ez volt a helyzet: a bíróságokról
szóló 1972. évi IV. törvénynek az első szabad választások napján hatályos 51.
§ (2) bekezdése szerint "az igazságügy-miniszter - a bírói függetlenség
sérelme nélkül - biztosítja a bíróságok működéséhez szükséges személyi és anyagi
feltételeket; irányítja és ellenőrzi a bíróságok elnökeinek igazgatási tevékenységét;
szabályozza a bírósági ügyvitel rendjét". Az Alkotmánybíróság paradox módon
- és némileg puccsszerűen, Sólyom László elnök távollétében meghozott - 53/1991.
(X. 31.) számú határozatában ezt a szabályozást alkotmányosnak ismerte el. Éppen
a határozat meghozatalának napjaiban folyt az Országgyűlésben a bíróságok szervezetéről
szóló törvény részleges módosításának vitája. A módosítás a bíróságok igazgatását
meghagyta a végrehajtó hatalom hatáskörében, ugyanakkor bizonyos véleményezési,
egyes esetekben együttdöntési jogot adott a bírák önkormányzó testületeinek.
A bírósági vezetői kinevezések során az igazságügy-miniszter és a bírói önkormányzati
testületek eltérően értelmezték a hatáskörök közöttük való megosztását; a vita
eredményeként született meg a 38/1993. (VI. 11.) számú AB határozat. A bírói
függetlenséggel kapcsolatos legrészletesebb, "alaphatározat" kimondja:
"a bírói hatalom sajátossága az, hogy a másik két, ťpolitikaiŤ jellegű
hatalmi ággal szemben állandó és semleges. ... Ezt a semlegességet fogalmazza
meg az Alkotmány 50. § (3) bekezdése azzal, hogy a bírák függetlenek, és csak
a törvénynek vannak alávetve. ... A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak
a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem - az
Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és
rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói
függetlenséget. Az ítélkezés ilyen értelemben vett függetlensége is megköveteli,
hogy a bíróságok és a másik két hatalmi ág között ne jöjjön létre olyan politikailag
meghatározott függés, mint a parlament és a kormány között." Az igazgatási
jogkörrel kapcsolatban - különös tekintettel a kinevezésekre - a határozat megállapította:
"Ha a bírói kinevezésre való előterjesztést a Kormány vagy annak tagja
teszi, a törvénynek más külső ellensúlyt vagy pedig bírósági részvételt kell
intézményesítenie. ... A ťbírói hatalomnakŤ a mindenkori kinevezéssel betöltendő
állás jellegéhez igazodva úgy kell megnyilvánulnia, hogy abban a bírói függetlenséget
és a bírói hatalom semlegességét megtestesítő bírák állásfoglalása jusson kifejezésre,
továbbá, hogy a bírák akaratát kifejező állásfoglalás a kinevezésre érdemi befolyást
gyakoroljon." (ABH 1993, 256., 264.)
Az igazságügyi szervezetrendszer teljes körű átalakítására 1997-ben került sor.
A bíróságok igazgatása ekkor teljes egészében kikerült a végrehajtó hatalom
kezéből, és azt azóta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) látja el,
mely szervben mindhárom hatalmi ág képviselteti magát. Az igazságügy-miniszternek
azonban megmaradt az a hatásköre, hogy a bírósági szervezetet érintő részletes
normákat - az OIT-tal egyetértésben - rendeletben szabályozza. Egy ilyen rendelet
alkotmányossági vizsgálata során született meg az 54/2001. (XI. 29.) AB határozat,
melyben a többséget alkotó bírák - az 1997-es alkotmánymódosítástól függetlenül
- fenntartották az Alkotmánybíróság 1991-es álláspontját, és a szűk értelemben
vett ítélkezésre korlátozták a bírói függetlenség alkotmányos elvének érvényesülését.
Velük szemben Holló, Kis, Czúcz és Kukorelli bírók különvéleményükben azt hangsúlyozták,
hogy a bírói függetlenség nem csak a szűk értelemben vett ítélkező tevékenységre
vonatkozik, ezért a végrehajtó hatalom igazgatási tevékenysége csak annyiban
alkotmányos, amennyiben az ítélkezést egyáltalán nem érinti.
Anyagi függetlenség
A bíróságok költségvetését az 1997-es igazságügyi reform óta az OIT dolgozza
ki, majd a kormány nyújtja be az Országgyűlésnek. Ez az utóbbi években rendszeresen
konfliktusforrást jelentett a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás szervezete
között: bár a bíróságok pénzügyi függetlenségét a jogszabályok deklarálják,
a költségvetési önállóság értékét jelentősen csökkenti, ha a javaslatok egyeztetése
során a pénzügyminiszter vagy a kormányfő nem tekinti vitapartnernek a fejezet
gazdáját. Tényszerűen meg kell állapítanunk, hogy a bíróságok költségvetése
az elmúlt tíz évben rendszeresen az inflációnál csekélyebb mértékben emelkedett.A
bírák fizetését a mindenkori költségvetés határozza meg. 1997-ben jelentős béremelésre
került sor, ami jelentős lépés volt a korábbi állapotokhoz képest, mára azonban
a relatív anyagi előny olvadozni kezdett. Ennek köszönhető, hogy a többéves
gyakorlattal rendelkező jogalkalmazók számára a bírói szervezeten belüli perspektívák
lényegesen szűkebbek, mint a piac által a jó szakembereknek nyújtott lehetőségek.
Külön problémát jelent, hogy nem biztosított a bírák számára az inaktív életszakasz
anyagi biztonsága: vagyis egzisztenciális függetlenségüket súlyosan sérti nyugdíjuk
alacsony szintje.
Tisztségviselés és előmenetel
A bírói karrier ma érvényesülő rendszere erősíti a konformitás iránti affinitást.
A jelenlegi kinevezési gyakorlat zárt pályává teszi a bírói hivatást, kicsi
a mobilitás a jogászi pályák között. Egy zárt karrierpályán belül az előrejutás
a - lehetséges politikai nyomásnak inkább kitett - fellebbviteli bíróságoknak
való megfeleléstől függ, hiszen a bírók szakmai munkáját leginkább ezen fórumoknak
az alsóbb fokon ítélkező bírák joggyakorlatáról alkotott kritikája alapján ítélik
meg. A fellebbezési fórumoknak az esetek minden lényeges részére kiterjedő reformációs
hatásköre egyébként is széles lehetőséget biztosít a jogpolitikailag helyes
értelmezés kikényszerítésére. A közérdeklődésre számot tartó ügyek, a politikailag
érzékeny esetek vonatkozásában a fellebbezési fórumok egyébként is hajlamosabbnak
mutatkoztak az elsőfokú ítéletek megváltoztatására, amint arra a Kunos-üggyel,
az ÉS ügyével, Schmidt Mária ügyével vagy a metróperrel kapcsolatban emlékezhetünk.
Ez utóbbi üggyel kapcsolatban külön érdekesség, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtti
utolsó forduló előadó bíráját az ítélet után néhány héttel a kollégiumi ajánlás
ellenére nevezte ki az OIT a Polgári Kollégium vezetőjévé.
Ítélőtáblák
Az 1997-es igazságügyi reform öt táblabíróság felállítását irányozta elő, amelyek
a megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság között helyezkedtek volna el a szervezeti
hierarchiában. Három ítélőtáblának 1999. január 1-jén, további két táblának
pedig 2003. január 1-jén kellett volna fölállnia. Mindössze huszonhárom nappal
az első táblák működésének megkezdésére előírt határidő előtt az Országgyűlés
hatályon kívül helyezte az ítélőtáblákról szóló egész törvényt, majd egy évvel
később olyan törvényt alkotott, amely csak egy ítélőtábla felállítását irányozta
elő, amely az egész országra kiterjedő illetékességgel 2003. január 1-jén kezdi
meg működését. A 49/2001. (XI. 22.) AB határozat azonban megállapította, hogy
az Alkotmányból több, különböző illetékességű ítélőtábla felállítása következik,
ezért felhívta az Országgyűlést, hogy 2002. december 31-ig alkosson olyan jogszabályt,
amely több ítélőtábla működését teszi lehetővé.
(Jelen írás Bárd Károlynak,
Fleck Zoltánnak és Hack Péternek a Fundamentum című emberi jogi folyóirat
2002/1. számában megjelent, az igazságszolgáltatás függetlenségéről írott tanulmányai
alapján készült.)