Sötét, szilánkos szemgödörben
alszik az apróra aszott világ,
ilyen hatalmas volt, ilyen hatalmas,
ilyen pont.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Egy csarnokot látok, a fala fehér,
és szürke ívek omlanak be
az erezett meszesgödörbe.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Nem tudok aludni, zümmög egy bogár,
Minden ízem él, és nem érzem,
Ébren figyel mégis, ami én,
És éber a kép is.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Árokba süpped a domb,
És feljön az alja a színig,
A foltig, a feketékig.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Akkora erőt szültél bennem élni,
Hogy nem fogadja be a Nap,
Az árnyékom keskeny, rajz csak,
Ez a testem.

Sötét van, sötét, sosem volt…

A szemem kivágva, a szám kitát,
Nyiss fel engem a fénynek,
Szedj széjjel a tiszta fehérnek,

Én sötét, sötét, sosem volt…