Loss Sándor - Lõrincz Veronika
Romani kris a dél-békési oláhcigányoknál

A hagyományos elméleti, leginkább néprajziés jogi etnográfiai megközelítések a jogi népszokások kapcsán a következõ definíciót használják: a jogi népszokás olyan, az emberi magatartást befolyásoló tényleges gyakorlat, melyet nem az állam, az egyház vagy valamely hatalmat gyakorló személy alkotott és kényszerített ki, hanem a társadalom különbözõ kisebb-nagyobb közössége a tényleges gyakorlat folytán belülrõl fejlesztett ki. Ez a jogi praxis kifejezi a közösség meggyõzõdését a társas viszonylatok, a személyek, az anyagi kultúra és a közügyek rendjérõl. Az életviszonyokban jelentkezõ érdekek egyeztetésére szolgál, tiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó kötelezõ s a közösség által kikényszerített szabály.1 A szokásjog az állami jog mellett/felett/alatt létezik, néha megegyezõen, gyakrabban azonban attól eltérõen szabályozza az adott életviszonyt. Ezt az inkább leíró jellegû megközelítést a késõbbiekben felváltotta a jogszociológiai, még inkább a jogi antropológiai értelmezés.2 A közösségi jogi jelenségek, így a romani kris alkalmas az antropológiai értelmezési sémákkal történõ megfeleltetésre.
Llewellyn és Hoebel3 funkcionális jogfogalma (law-job theory), illetve Pospisil4 jogi attribútumokra vonatkozó elméletének közös mozzanata, hogy a közösségi jog funkcióját a konfliktusfeloldásban vélik felfedezni, amely biztosítja (a kultúra egyéb elemeitõl elválaszthatatlanul, azokkal szoros összefüggésben) a közösség fennmaradását. A szimbolikus „rend" felborulása esetén a közösség érdeke a rend, a „béke" helyreállítása.
A cigányság romani kris (cigány törvény, cigány bíróság) intézménye kapcsán érdekes dolgokkal kellett szembesülnünk. Neves romológusok, néprajzosok, szociológusok azt mondták, hogy ilyen Magyarországon már csak a mesében létezik, ez az intézmény már a távoli múltba veszett. Hogyhogy nálunk nincs - hitetlenkedtünk -, amikor tanulmányok sora írja le pl. az amerikai vagy a kanadai oláhcigányok krisét.5 Ott van, itt meg nincs? Amikor viszont más irányú terepkutatásaink során élõ jogintézményként találkoztunk vele, elcsodálkoztunk, hogy Erdõs Kamilon6 kívül (akire Tárkány Szücs is ebben a témakörben szinte kizárólag támaszkodik) senki sem írt róla. Mi tehát az igazság? 2001 és 2002 tavaszán és nyarán terepkutatást végeztünk dél-békési masari (egyike az oláhcigány nemzetségeknek) közösségekben. Kutatásunkban egyedül a romani kris intézményét vizsgáltuk.

A „vitamegoldó" fórum
A romani kris olyan fogalom, melynek nem létezik pontos magyar megfelelõje, mert ez az intézmény csak az oláhcigányok közt létezik. Más cigány közösségekben ettõl merõben eltérõ intézmények szolgálnak a viták rendezésére.7 A szó lefordítása helyett magyarázatára kell törekednünk. A romani kris „vitamegoldó", „konfliktusfeloldó", „igazságszolgáltatási", „bírósági" fórumként szolgál az oláhcigányok között. Közösségi intézményként mûködik, az állam hasonló intézményeitõl teljesen függetlenül: ezt a bírói fórumot az állami jog nem ismeri el. Saját közösségükön belül viszont roppant fontos jelentõséget tulajdonítanak neki, az általa kiszabott „szankció" kötelezõen betartandó.
Magyarországon a cigány népesség nem homogén. Az oláhcigányok a magyarországi cigány népességtõl döntõen abban különböznek, hogy megõrizték nyelvüket, szokásaikat, hagyományaikat, belsõ jogszolgáltatási rendszerüket, egyszóval kultúrájukat. Számukat ötven- és nyolcvanezer közé tehetjük az egymástól eltérõ kutatási adatok miatt. Bár az országban mindenhol megtalálhatók, a legtöbben és a legnagyobb sûrûségben Békés megyében élnek.
Az elsõ tudományos igényû kulturális antropológiai leírást egy Magyarországon élõ oláhcigány közösségrõl az angol M. S. Stewart adta.8 Terepmunkáját egyik észak-keleti városunkban végezte. Ám, bár ottléte során többször volt kris, a könyvében mégsem foglalkozott a kérdéssel. Erdõs Kamil volt az, aki az 1950-es években az elsõ néprajzi leírást adta a békési oláhcigány közösségekrõl.10 Az õ munkái azonban csupán leírták a romani krist, de nem keresték a választ arra, hogy az intézmény miben gyökerezik. Magyarországon eddig tudományos igényû kutatás ezen a téren azóta sem történt.

A kris intézménye
A „jogszolgáltatási" mechanizmus az oláhcigány kultúra integráns részét képezi. Nemcsak a felmerülõ problémákra tartalmaz megoldási lehetõségeket, hanem a mindennapi életvitelt is nagyban befolyásolja. A romani krist hatalmas tisztelet övezi. Az általa hozott döntéseket automatikusan elfogadják és végrehajtják. Nincs szükség külön végrehajtó intézményekre. A kris meghatározott szabályrendszernek megfelelõen mûködik. Többnyire idõsebb és bölcs („nagy becsületû") emberek vesznek részt a döntéshozatalban. Nem rendszeresen ülésezik, hanem csak a probléma felmerülésekor hívják össze.
Bár hihetetlennek tûnik, de a romani kris még ma is létezik, és ma is igen nagy súllyal bír. Az egymás közötti kisebb vitás kérdések esetében a romák nem sietnek a magyar bíróság elé igazukat keresni, hanem inkább összehívják az öregeket, hogy tartsanak egy krist, és tegyenek igazságot közöttük. Ennek egyik oka, hogy minden igyekezetükkel megpróbálják elkerülni, hogy társaik közül akár egy is állami börtönbe kerüljön, vagy állami döntés, szankció következményei vonatkozzanak rá. Másrészt a pereskedés igen költséges: számolni kell az utazás költségével, a bíróság által megállapított eljárási költséggel, és különösen az ügyvédi segítségért fizetett összeggel.
A kris formalizáltan zajlik. Az eseményen a cigány nyelvnek egy nagyon választékos (ünnepélyes) formáját beszélik,9 és mind a krisen részt vevõkre, mind a kívülállókra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. A legutóbbi idõkig például a nõk teljesen ki voltak zárva. Még ma is ritkaság, hogy gázsók (nem cigányok) vegyenek részt a krisen, különösen nem bíróként, de azért ma már tanúként jelen lehetnek.
A legfõbb megélhetési forrásként lovakkal kereskedõ oláhcigányoknak a legfontosabb, hogy gyors és igazságos döntés szülessen az ügyükben. További szempont, hogy ez a döntés viszonylag „olcsó" legyen. Arra törekednek, hogy a kártérítéseket a lehetõ leghamarabb megfizessék, égetõ szükségük van ugyanis forgótõkére. Nem engedhetik meg maguknak, hogy nagyobb összeg - hosszabb idõre - maradjon ki a forgalomból. Mindennek a tetejébe idõt veszítenek: nem mehetnek vásárba, nem mehetnek „üzletbe", ha hónapokon át pereskednek.
A kris intézménye egyedülálló és nagyon ritka jelenség. Sosem tudhatjuk, mikor lesz a következõ kris, lehet, hogy holnap, lehet, hogy a következõ héten vagy hónapban, de az biztos, hogy ha probléma adódik, akkor a konfliktusok rendezésére elõbb vagy utóbb krist fognak tartani.
A procedúra
Ha felmerül egy „ügy" (ahogy õk mondják), a krist nem azonnal tartják meg. Két ezt megelõzõ lépcsõfok is van. Hiszen a kris ítélete, illetve annak be nem tartása, figyelmen kívül hagyása nagyon komoly következményekkel jár, éppen ezért, hacsak lehet, mindenki próbálja a tanácskozást elkerülni. Elsõ lépésként a felek megpróbálnak egyezségre jutni. Ilyenkor nincsenek kívülállók, nincsenek döntéshozók, maguk a felek próbálják rendezni a problémát. Ha például az eladott autó nem mûködik tökéletesen, a vevõ egyszerûen visszamegy (illetve a mai divat szerint visszatelefonál) az eladóhoz: „Hallod, komám, nem jó az autó, amit nekem eladtál. Csináljuk vissza az üzletet!"
Egyszerûen megoldódik az ügy azzal, hogy a vevõ visszamegy az eladóhoz, visszaadja az autót, és visszakapja a pénzét. De meglehet, hogy nem ilyen egyszerû lefolyású az ügy, mert például az eladó azt mondja: „Már hogyne lenne jó, komám, én magam is használtam!"
Második lépésként ekkor divanót tartanak. A divano vagy svato11 (nevezzük „peren kívüli megegyezésnek") még mindig informális, de itt már felkérhetik az öregeket, hogy adjanak tanácsot, miként oldják meg a vitás ügyet. Ha így sikerül megegyezni, nem kell krist tartani. Épp ezért a divano nagyon gyakori jelenség. Ilyenkor csak körben állnak, informálisan beszélgetnek, és megpróbálják megtalálni az igazukat.
Példa egy régebbi divanóra: „A barátom, V. J. vett egy szép lovat 1991-ben a vásárban. 17 ezer volt a ló, az akkor szép pénz volt. Csak 12 ezer volt akkor ott nála, de megígérte, hogy a következõ vásárban megadja a hiányzó ötezret. Engem kért meg, hogy vállaljam, ha õ nem fizet, én fizetek helyette. Akkor azt mondtam: ez a V. nekem a barátom, jól ismerem. Ha nem fizet jövõ héten, én fogok helyette fizetni. Sajnos, a következõ hétig semmilyen üzletet nem kötött, nem volt pénze, nem tudott fizetni. A következõ vásár Békéscsabán volt. Ahogy odaértem, körbefogtak a cigányok, hogy: Na, komám, te vállaltad, hogy fizetsz! Láttam, hogy nincs mit tenni. Ha nem fizetek, mindkettõnket krisbe tesznek. Fizettem V. helyett. Gyorsan megegyeztünk a cigányokkal, mert nem mondtam ellent. Ami pedig V.-t és a pénzemet illeti, hogy is volt. Nem tudta nekem visszafizetni a pénzt, még a következõ hónapban sem. Volt akkor egy szép lova, amit meg akartam venni tõle. Szép sárga csikó volt, 11 ezerre mondta. Aztán így szólt: tudod mit, komám, te egy igaz ember vagy. Kifizetted helyettem a tartozást. Ha most adsz ötöt, viheted a lovamat! Hát ennyit ér cigányok közt a becsület."
Ha még így sem sikerül megegyezésre jutni, megkezdik szervezni a törvénykezést. Az egyik cigány ezt kérdi a másiktól: „Te kit akarsz?" Ez azt jelenti, kit akar meghívni bírónak a krisére. Erre azt fogja válaszolni, hogy: „Én X.-et. És te? - Én Y.-t hozom."
A kris két-három nap múlva fog összeülni, hacsak nincs mindenki éppen akkor a helyszínen. A két-három nap akkor szükséges, ha a bíró egy másik városban lakik, és a meghíváshoz, utazáshoz hosszabb idõ kell. Amikor mindenki jelen van, keresnek egy nyugodt, semleges helyet. Általában valamelyik félnek a házában vagy udvarán tartják az ülést, de lehet ez árokpart vagy egy vásár nyugodtabb része is. A kris elõtt esküt (soláx) tesznek. Arra esküsznek, hogy mindaddig étel és ital nélkül együtt maradnak, míg mindkét felet kielégítõen meg nem hallgatták, az igazságot ki nem derítik, és bölcs döntést nem hoznak. Az eskü arra kötelezi a perre menõ feleket, hogy az igazat és csakis az igazat mondják. Az eskü alatt nem lehet hazudni. Mikor az esküt mondják, kihoznak a házból egy szentképet. Bizonyos helyeken az eskü a templomban is történhet. Azt mondják, az eskü megszegése nagyon nagy bajt hoz arra, aki azt meg meri tenni. Az eskü kris elõtti megtörténte azt is eredményezheti, hogy maga a tanácskozás meg sem történik, mert az egyik fél elfogadja a másik esküvel megerõsített elmondását a történtekrõl.
„Haljon meg mindkét fiam és az egész családom, ha nem mondok igazat!" Vagy: „Dögöljön meg a legjobb lovam még aznap éjszaka, ha nem mondok igazat!"12

A bizonyítási eljárás
Az elsõ kérdést - ami mindig ugyanaz - a legidõsebb bíró teszi fel: „Mondjátok el testvéreim, hogyan történt az eset!" Nagyon lényeges, hogy a felek beszéde idõben nem korlátozott. Annyi ideig beszélnek, amennyit csak akarnak. A romák úgy tartják, hogy az igazságot csak akkor lehet kideríteni, ha a történetet mindenki teljesen elmesélte. Ez a fajta döntéshozatali mechanizmus a szóbeliségen alapul. Írott bizonyítékokat csak különleges esetekben használnak, például ha lóbetegségrõl van szó, akkor bemutatják az állatorvosok szakvéleményét, vagy például, ha autó hibásodott meg, akkor is szükség lehet a szerelõ véleményére.
Az ügyet a lehetõ legapróbb részletekig megpróbálják elmesélni. Lehet, hogy még az ügyet megelõzõ hét történéseit is elmesélik, mégsem szakítják õket félbe, türelemmel végighallgatják õket. Minden fontos lehet. Csak akkor állítják meg az elbeszélõt, ha a hallgatók úgy vélik, hogy a tanú vagy a fél nem mond igazat, vagy a válaszai megkérdõjelezhetõk: „Hallgass, koma, zöldeket beszélsz!"
Ezért aztán a felek úgy érezhetik, hogy volt lehetõségük a teljes meghallgatásra. Miután mindkét felet meghallgatták, a bíróknak van lehetõségük kérdéseket feltenni, hogy az ügyet tisztán lássák. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden cigány nyelven folyik. A kívülálló semmit nem ért az egész forgatagból. Nagyon gyorsan beszélnek. Sokan azt hiszik, nem is békés megbeszélés folyik, hanem hatalmas vita. Igazából nem vitáznak, és nem kiabálnak, hanem a lehetõ legmeggyõzõbben próbálják elõadni az igazukat. Magyar beszédet nem is hallani.
Mindkét fél hozhat tanúkat. A tanúknak is esküdniük kell - pont emiatt nagyon gyakran elõfordul, hogy végül is a tanú nem annak a félnek ad igazat, aki õt a krisbe hívta: olyan nagyon fél az eskü erejétõl, hogy csak az igazat meri mondani. Képviseletnek vagy meghatalmazott ügyvédnek nincs helye a krisben. Az ülés órákig elhúzódhat. Legalább 3-4 óra, de lehet, hogy napokat vesz igénybe a legjobb döntés meghozatala. Bár a tárgyalást akár 30-40 ember is hallgathatja, de csak a felek és a bírák - illetve esetlegesen a tanúk - nyilatkozhatnak érdemben. Miután mindenki megérkezett a helyszínre, elkezdik az esküket, ekkor mindenki megnyugszik, tudja ugyanis, hogy, meglehet, hosszú, de belátható idõn belül meg fog születni a döntés. A tárgyalás során aztán elszabadulnak az érzelmek: kiabálás, esküdözés színezi a törvénykezést. A rend fenntartása a fõbíró feladata. A felek esküdözéssel, térdre bukással, könnyre fakadással akarják a körülállók szimpátiáját kivívni, persze ha valaki ezeket a jeleneteket túlzásba viszi, a közönség kiabál és fütyül. Az is elõfordul, hogy a bírák kiküldenek valakit, és arra kérik, ne is jöjjön vissza addig, míg le nem higgad egy kicsit. Különösen a vádlott próbálja majd a hallgatóságot a saját pártjára állítani, mondandóját néha nem is a bírákhoz, hanem a hallgatósághoz intézi.

Döntések és szankciók
A kris akkor hozza meg döntését, amikor a teljes ügyet átlátja. A rangidõs bíró hirdeti ki a határozatukat a következõ szöveggel: „Sok idõt töltöttünk azzal, hogy megvizsgáljuk az ügyet, és mindkét felet alaposan meghallgassuk. Megkérdeztük a tanúkat is, hogy miként vélekednek az ügyrõl. Azt találtuk, hogy X. hibázott, és Y. nem vétett."
Döntésük végleges és megkérdõjelezhetetlen. Nincs helye fellebbezésnek. Ami további különlegesség, hogy a döntések hasonló vagy azonos ügyekben nem egységesek. Tendenciát találunk, de az összehasonlítás nem teljesen lehetséges. Nincsenek írott törvényeik. A döntés más és más lehet késõbbi hasonló vagy azonos ügyek esetében, mert tekintettel vannak a peres felek családi és anyagi hátterére is. Az igazságosság tehát a kulcsszó. Szigorúak és igazságosak, jobban megbüntetik azt, aki abban az évben már második alkalommal áll a kris elõtt, és enyhébben bánnak azzal, aki még sosem követett el hibát.
A körülményeket mindig gondosan mérlegelik. Ezt példázza az alábbi két eset: „Egy hónappal ezelõtt történt ez az ügy, amit most fogok mesélni. Ez egy nagy, igazi kris volt. Könnyû döntés volt, de krist kellett tartani. Engem is hívtak bírónak. Az egyik koma eladott egy lovat egy másik komának. Az eladó A. volt, a másik B. 14 napon belül a ló megdöglött. Az állatorvos megvizsgálta, és kimondta, hogy régi betegsége volt a lónak. Ezt a boncolás is minden kétséget kizáróan megállapította. A krist X.-en tartották, B. vitt engem oda autóval. Elvárta tõlem, hogy segítsek bölcs döntést hozni. Elõször telefonon hívott, és röviden elmondta az ügyet. Megkérdezte, hogy elmennék-e bírónak, és én igent mondtam. Azt mondtam, hogy kész vagyok meghallgatni az ügyet, és addig kérdezni, míg ki nem derül az igazság. Ekkor meg fogom mondani a döntésemet. Azt mondta, két nap múlva jön értem, és autóval visz X.-re. Hatan voltunk bírók a krisben: jöttek K.-ról, Sz.-rõl, F.-rõl és én pedig V.-rõl. A kris alatt végig józannak kell maradni. Aki iszik, arra nem hallgatnak. Ezt a krist A. házában tartották. A. volt az eladó. Mikor odaértünk, kiválasztották a fõbírót, õ volt a legidõsebb köztünk. Megnyitotta az ülést, és azt mondta: Jó reggelt, testvéreim. Isten adjon erõt, hogy a legjobb döntést hozhassuk ezeknek a komáknak az ügyében. A gyerekeim és lovaim haljanak meg, ha nem az igazat mondom, és ha nem a legjobb döntést hirdetem ki! A többi bíró és a tanúk is esküdtek. Valahogy így: Az egész családom haljon meg, ha nem az igazat mondom, végig, amíg ez a kris itt tart! Akkor azt mondta a fõbíró: Szeretném hallani az ügyet. Mondjátok el, testvéreim, hogy történt! Ekkor A. kezdte mesélni a történetet. Végig ahhoz tartotta magát, hogy a ló egészséges volt, semmilyen hibája nem volt. Azt mondta, régi betegségérõl sem tudott. Percekig beszélt. A másik koma azt mondta, hogy a ló köhögött és prüszkölt nála, már amikor hazavitte. Állatorvost kellett hívni, aki több injekciót is adott a lónak. Tanúja is volt rá, hogy a ló már elsõ nap köhögött, amikor bekötötte. De az elsõ koma csak azt hajtogatta, hogy hát lehet, hogy köhögött, de akkor is egészséges volt. Itt fogtuk meg. Elszólta magát. Megállítottuk a beszédben. Nagyon fontos ponthoz ért az ügy. A fõbíró kérdezett rá: Hallottad a lovat köhögni, amíg nálad volt? Emlékezz az esküdre, és az igazat mondjad nekünk! A koma így válaszolt: õ megfürdette a lovat. Fürdetéskor meg elmondta, hogy nála a ló elköhögte magát. Ez volt, amivel elszólta magát. Megmondtad ezt a vevõnek? Mondtad neki, hogy adjon gyógyszert a lónak? Nem. Ez elég volt, láttuk, hogy A.-nak nincs igaza. A ló hibás volt, mikor eladta. Néhány perc alatt kimondtuk a döntést. A lovat B. 250 ezerért vette, a komának most 100 ezret kellett visszafizetnie. Hogy miért csak 100 ezret? Miért nem 125-öt? Az lett volna a fele, de B. is hibás volt a maga módján. Mikor hallotta, hogy köhög a ló, azonnal hívnia kellett volna A.-t, hogy ez és ez van, most mit csináljon. Lehet, hogy ha akkor visszaviszi a lovat, és visszakéri a teljes összeget, akkor A. jobb orvost hívott volna, több injekciót tudott volna fizetni, és nem vesztettek volna el egy lovat. Két hétig volt nála a ló, és ez sok idõ. Ez volt a döntésünk alapja. Az ítéletet elfogadták, kifizette a százast még ott, azon nyomban. Kezet ráztak és megesküdtek, hogy ez az ügy most már le van zárva, többet egymás közt fel nem hozzák, és nem lesz belõle harag. A mai napig barátok, ismerem õket. A betegség pedig tüdõgyulladás volt. Két független orvos is volt szakértõként a krisben, meg egy, aki a kezeléseket adta. Az egész tárgyalás három órán át tartott, reggel 9-tõl délig. Nagy ebéd volt utána, és a vesztes fizetett néhány üveg sört is."
A másik: „Több mázsa szénát loptak tavaly nyáron. A rendõrök forró nyomon keresték a tolvajt. Leállítottak egy cigányt, aki bár egy másik úton haladt, de õ sem tudott elszámolni a nála lévõ szénával, igaz csak kevés volt nála, és azt mondta, hogy a sajátja. Nem tudta kimagyarázni. Feljelentették a rendõrök. Érezte, hogy komoly büntetést fog kapni, ezért még a büntetés kibocsátása elõtt összehívott egy krist. Addigra õ már kitudta, ki volt az eredeti tettes. Akármennyi legyen is számára a büntetés, õ nem adja ki a tettest. Ítélet született arról, hogy a büntetést a másik fizesse ki, 8-2 arányban. A bíróság százezer forintra büntette a vétlent, pénzbüntetésre. Így nyolcvanezer-húszezer arányban osztották meg, mert így volt igazságos. Õ is lopta azt a kis szénát, csak szerencsétlen volt, hogy olyan kicsivel elkapták. Ezt a cigányok elég, ha tudják egymás közt."

Végrehajtó hatalom nélkül
Egy ügyben nincs kettõs szankció, vagyis az, hogy az állami (gázsó) igazságszolgáltatás és a kris is ítélkezik. Abban az esetben, ha valaki olyan bûncselekményt követ el, amelyet tárgyalhatna a kris, de az illetõt már korábban letartóztatták és elítélték, a közösség meg fog elégedni ezzel a büntetéssel, és nem citálja a felet a tanácskozás elé, miután letöltötte büntetését. A kris által kiszabott büntetés is a bûncselekmény súlyához igazodik. Létezik anyagi és nem anyagi kártérítés, de nem létezik már a halálbüntetés, fizikai megtorlás vagy a testcsonkítás. Gyakran alkalmaznak szorzókat, például a kár dupláját vagy a dupla dupláját kell visszafizetni.
Az ítélet kihirdetése után a felek kezet ráznak. Újra esküt tesznek, most viszont arra, hogy a döntést elfogadják, ezt az ügyet többet fel nem emlegetik, jó barátok és az üzletben partnerek maradnak. A kiszabott kártérítést vagy büntetést megfizetik, és megköszönik a bíráknak, hogy bölcs döntést hoztak. Ekkor pedig gyakran mulatság kezdõdik. A vesztes fél állja a mulatság költségeit, általában sört és pálinkát isznak, az asszonyok csirkét vágnak, és abból készítenek ételt. A leggyakrabban a korábban szemben álló felek közt megmarad a barátság, késõbb is kötnek egymással üzletet, akár még aznap este.
A teljes közösség felel az ítélet kikényszerítéséért: nincs a mi fogalmaink szerinti „rendõrség" vagy „végrehajtó hatalom", amely figyelemmel kísérné az ítélet végrehajtását. Nincs börtön és nincs más szabadságkorlátozó vagy büntetõ intézmény, csak a közösségi nyomás. Mindenki ismeri az ítélet tartalmát, és egyáltalán egy ilyen komoly ügybe belekeveredni önmagában is nagy gondot jelent. Mindenki tudja, hogy „ügye" volt, sokáig nem mennek vele üzletbe, és ez az elképzelhetõ legnagyobb szankció annak, aki pl. kereskedésbõl tartja el magát.
A cigány törvények íratlan törvények, apáról fiúra öröklõdnek, mint ahogy sokszor a bírói tisztség is. A fiúnak jelen kell lennie, amikor az apja ítélkezésben vesz részt, hogy megismerje a törvényt és szokást, lássa a formalitásokat, és apja halála után a nyomdokaiba tudjon lépni.
Rákérdeztünk egyszer arra, hogy elõfordul-e egyet nem értés a bírák közt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az íratlanság nem vezet-e ellentmondásokra. A válaszadók szerint azonban még sosem volt nézeteltérésük a jó döntés tartalmáról. Ennek az az oka, hogy elsõsorban igazságos döntésre törekszenek, és a „jó bírák mindig bölcs döntést tudnak hozni". Azt is kiemelték, hogy a divano vagy az elõzetes egyezkedés során is mindig olyan lesz az ügy kimenetele, ami megfelel a cigány törvényeknek. Hiába nem akar valaki egyezkedni, tudnia kell, hogy a törvény az törvény, és büntetése nem lesz enyhébb, ha kris elé kerül az ügy. A rosszul döntõ vagy korrupt bíróra is igen szigorú büntetés vár, ha kiderül, hogy nem jól mondta a törvényt. Egyes adatközlõk szerint a vesztes által fizetendõ pénz duplájának dupláját kell fizetnie!

A bíró személye
Többször megkérdeztük, hogy mi lehet a legfontosabb szempont, ami miatt valakit jó bírónak tartanak, és gyakran hívnak krisbe. A következõ válaszokat kaptuk: „Nem is tudom igazán. Öreg vagyok már, ismerem a törvényt, és megbíznak bennem." „Nagy becsülete van." „Fontos, hogy tiszta legyen, büntetetlen elõéletû, ne legyen rossz híre, és ne legyenek zûrös ügyei."
Gyakran a bírák saját költségükön utaznak, azt mondják, ezzel már nem illik terhelni a vesztes felet, de az ítéletet követõ lakomán mindig bõségesen megvendégelik õket.
Nincsenek állandó bírák. De bárkit kérdeztünk a közösségben, több embert is meg tudott nevezni, akirõl tudja, hogy bírónak szokták hívni. Elméletileg bármelyik roma felnõtt férfi alkalmas arra, hogy bíró legyen, mégis vannak olyan személyes tulajdonságok, amivel ezt ki kell érdemelni. Amikor 25-30 éves férfiakat kérdeztünk, hogy jártak-e már bíróként krisen, így válaszoltak: „Nem, nem - én még túl fiatal vagyok. Amíg az apám él, addig engem nem hívnak. Sokszor én is jelen vagyok, hallom, hogyan csinálják, de én még nem szólhatok bele. Meg kell tanulnom a törvényeket. Apám után nekem kell folytatnom…"
Látnunk kellett azonban, hogy a bírói tisztség nem szükségszerûen öröklõdik. Bár N. apja kiváló bíró volt, és mindenki elismeréssel beszélt róla, a fiát nem szívesen hívták. Nem bíztak úgy benne az emberek, mint az apjában. Õt sosem fogják bírónak hívni.
Döntést hozni ugyanolyan nagy felelõsség, mint az embereknek ennek a döntésnek alávetni magukat. A döntés a jövõre nézve egy egész család életét meghatározza. Talán ez lehet az oka, hogy vannak olyanok, akik a felkérést vissza is utasítják. Ha egy ügy túl bonyolultnak tûnik, vagy az egyik félrõl az járja, hogy nagyon indulatos, nem lehet vele beszélni, akkor a bíró azt mondhatja: „Kedves komám, nagyon köszönöm, hogy rám gondoltál, de nem érzem mostanában jól magam. Nem tudok elmenni a tárgyalásodra."
A bírói visszautasításnak komoly indoka kell, hogy legyen. Lehet, hogy úgy érzi, nem kompetens egy adott ügy megítélésében, vagy éppen valamelyik féllel õ maga is haragban vagy pont üzletben van. Vannak bírók, akik még saját családtagjaik felett is vállalják az ítélkezést. Ezeket tartják a legtöbbre. Aki saját fiára rá mer esküdni, az az igaz ember. A bírónak végig pártatlannak kell maradnia. Ez a legfontosabb szabály.
Minden krisnek van egy „fõbírája", általában ez a legidõsebb bíró. Õ nyitja meg az ülést, õ kezdi meg a kihallgatást, és õ tehet fel elsõnek kérdéseket. Neki lesz a feladata az ítéletet kihirdetni is. De õ csak elsõ az egyenlõk között. A bírák száma - közösségenként eltérõen, illetve az ügy súlyától is függhet - kettõ és nyolc közt változik. Az is meghatározza, hogy azonnal hívták-e össze a krist, vagy eltelt néhány nap, hét az ügy megtörténte és az ítélethozatal között.

A tipikus ügyek
A békési oláhcigányok legtöbbje lókereskedéssel foglalkozik. Egy-egy nagycsaládnak 2-30 vagy még több lova van. (Értékük kb. százezer és nyolcszázezer forint között mozoghat fajtától és minõségtõl függõen.) A lovak adásvételével kapcsolatos ügyek ennélfogva nagyon gyakoriak a kris elõtt. Jobban megbíznak egy olyan ember ítéletében, aki maga is lovakkal foglalkozik, sokat tud a lovakról, mint az „állami" döntésekben, amelyek jogi logikáját és szankcióit ilyen speciális kérdésekben nehezen fogadják el.
A legintenzívebb közösségi élet a vásárokon zajlik. Egyedül vásárban fordulhat elõ, hogy probléma esetén a krist azonnal összehívják - hiszen itt sok cigány van jelen. Ami valahogy így történik:
„Az egyik koma az elõzõ vásárban beteg lovat adott el nekem. Egy hétre rá találkoztunk a következõ vásárban. Mondom ott neki, hogy D. komám, így meg úgy, nem jó lovat adtál te nékem! Nem mondtad meg a hibáját! Nem mondtad, hogy köhög a ló. Itt van most már, visszahoztam a lovat, vissza is adom neked, te pedig fizesd vissza a pénzt, amit én a lóért adtam neked. A koma viszont ellentmondott: - Nem úgy van az, komám! Nálam nem köhögött az a ló. Nem tudtam a betegségrõl. Ha tudtam volna, megmondtam volna neked a hibáját! Sajnálom komám, de nem adhatom neked vissza a pénzt. Ekkor ért oda egy harmadik koma, mondjuk így: tanú. Hallotta, mit beszélünk, és az eladóhoz fordult: ej, komám, zöldeket beszélsz. Te tudtad, hogy az a ló köhög. Még mondtad is nekem, hogy a lehetõ leghamarabb túl akarsz adni rajta! Ekkor körbenéztem, és szóltam a többieknek: Gyertek ide, cigányok! Nem tudunk megegyezni. Mondjátok ki ti, hogy járja most már a dolog. Két vagy három ember oda is jött. Én elmondtam nekik az ügyet, aztán megkérték az eladót, hogy õ is mondja el, hogy szerinte hogy volt. Aztán odahívták a tanút, hogy mondja el, mit hallott. Egy órán belül a bölcs cigányok megmondták, hogy nekem visszajár a pénz. D. ott a helyszínen fizetett."
Ez egy tipikus rövid krisnek a leírása. Nem tudtak megegyezni, de volt egy tanú, aki eldöntötte az ügyet. Az ügy tiszta volt és egyszerû, az ügyletet visszacsinálták. Az, hogy az eladó vonakodott volna visszafizetni a vételárat, nem fordulhat elõ. A kris szava szent. Ha a kris döntése ellen cselekszik valaki, az halott. Nem fizikailag, hanem a kereskedésben, a közösség elõtt. Elveszti a bizalmat, és senki nem fog vele többet üzletet kötni. Jobban teszi, ha elköltözik, mert ebben a közösségben õ már „senki".
Ha megvizsgáljuk, hogy egyáltalán milyen ügyeket lehet a kris elé vinni, látni fogjuk, hogy az állam elleni bûncselekmények vagy a magánszemélyek sérelmére elkövetett súlyosabb bûncselekmények (pl. az emberölés) már kívül esnek a kris hatókörén. Ezeket feltétel nélkül az állami bíróság elé viszik, de ha nem vinnék is, oda kerülne a rendõrség vagy az orvos miatt. És ami szintén nagyon fontos: a cigányok által nem cigányok sérelmére, illetve a nem cigányok által a cigányok sérelmére elkövetett bûncselekmények soha nem vihetõk a kris elé.
A következõ tipikus ügycsoport még mindig kereskedelemmel kapcsolatos: a fiatalabb cigányok, már nemcsak lovakkal, hanem régiségekkel, tollal, használt autókkal stb. is kereskednek. Mindennel, amiben üzletet látnak. Úgy adják-veszik a dolgokat, mint az apjuk a lovakat.
Egy másik nagy „ügycsoport" a házasságokkal és lakodalmakkal kapcsolatban felmerülõ nézeteltéréseket hivatott tisztázni:
„Leányszöktetés történt két éve M.-ben. A lakodalomból szöktették el a menyasszonyt. Ötszáz vendég volt ott. A hoppon maradt fiú apja hatmilliót követelt a megbékélésért. 14 nap múlva volt a kris. Nyolc bíró volt. A szöktetõ szülei azzal védekeztek, hogy már négy éve az õ gyermekükkel járt a lány. A lány is elismerte ezt. A lakodalom megszakadt, a kárt meg kellett fizetni. De csak a kárt. Mást nem."
A hagyomány szerint a võlegény családja áll minden költséget. Ez manapság már nagy, milliókra rúgó összeg is lehet. (Az egyik 2001. augusztusi esküvõn a hétmillió forintot is elérte.) Néha a menyasszony szülei olyan drága mulatsagot akarnak, hogy az öregeket kell hívni, segítsenek a szülõknek megegyezésre jutni. Ilyenkor egy rövid krist tartanak, meghallgatják a feleket, és csupán jó szóval próbálnak hatni rájuk, csökkentendõ és a házasulandó pár szüleinek pénztárcájához igazítandó a lakodalmi költségeket. Ha valamelyik fél hibájából szétköltözik az ifjú pár, az ellenérdekelt szülõk joggal követelhetik az esküvõvel kapcsolatos költségeiket.
Dél-békési adatközlõink oláhcigányok, és magukat a masari nemzetséghez tartozónak mondják.14 Beszélnek magyarul és cigányul is. Jelenlétünkben igen gyakran elõfordult, hogy hozzánk magyarul, de egymás közt cigányul beszéltek. Mindenki nagyon készségesnek mutatkozott, mikor arra kértük õket, hogy a romani krisrõl meséljenek. Nemcsak a saját ügyeiket mesélték el, hanem másokét is, és mindenki fel tudott idézni egy-egy régebbi esetet, amit még apjától vagy nagyapjától hallott. A régi idõkben a kris hasonló volt a maihoz, a változások csak a mindennapi életvitel megváltozásának köszönhetõk. Nagyon érdekes volt, hogy a nõk is sokat tudtak az ügyekrõl, annak ellenére, hogy régen a nõk nem lehettek jelen az eseményen. De többen mondták, hogy ha nyilvánosan „papucskormányt" is kiáltottak volna arra a férfira, akinek a felesége beleszól a férje döntésébe, sok cigány otthon megbeszélte az ügyet a feleségével, a család többi tagjával. Sokszor jó tanácsokat kaptak. Ma már hivatalosan is jelen lehetnek a krisen, néha még bele is szólhatnak.

Jegyzetek
1 Lásd: Tárkány Szücs Ernõ: Magyar jogi népszokások. Budapest, Gondolat, 1981, 41. o.
2 A hazai szakirodalomból lásd: H. Szilágyi István: A jogi antropológia fõbb irányai. Budapest, 2000, Kn.
3 Karl Llewellyn - Adamson Hoebel: The Cheyenne Way. Norman, University of Oklahama Press, 1941, 273-309. o.
4 Leopold Pospisil: Kapauku Papuans and Their Law. New Haven, Yale University Publ., 1958, 257-289. o.
5 The American Journal of Comparative Law. Berkeley, California 1997. A folyóirat pl. egy tematikus számot állított össze a témáról.
6 Erdõs Kamil: Cigány - Törvényszék (Romani - Kris). Néprajzi Közlemények, IV. évf. (1959), 1-2. szám, 203-214. o.
7 Pl. a finn kaale cigányok vérbosszúmodellje. Lásd Martti Grönfors: Institutional Non-Marriage in the Finnish Roma Community and Its Relationship to Rom Traditional Law. The American Journal of Comparative Law, Berkeley, California, 1997, 305-309. o.
8 M. S. Stewart: Daltestvérek. Az oláh cigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Budapest, T-Twins Kiadó - MTA Szociológiai Intézet - Max Weber Alapítvány, 1994.
9 M. S. Stewart: „Igaz beszéd"' - avagy miért énekelnek az oláh cigányok? Valóság, 1987/1., 49-65. o.
10 Erdõs Kamil: A magyarországi cigányság. (Törzsek, nemzetségek). Néprajzi Közlemények, III. évf. 4 szám. (1958), 152-173. o.
11 Interjúalanyaink, bár értették mindkét szó jelentését, õk maguk nem használták az Észak-Amerikában élõ oláhcigányok által használt kifejezéseket. Lásd: Ronald Lee: The Roma-Vlach Gypsies and the Kris-Romani. The American Journal of Comparative Law, 45. 1997, 361. o.
12 Egy öreg cigány mesélte az ehhez kapcsolódó történetet, amelyet a mottóban idéztünk. Úgy kezdõdött, mint egy régi mese, hogy egyszer, valamikor történt. Még az apjától hallotta ezt a történetet.
13 Egy öreg b.-i ember mesélt egy asszonyról. Még gyerekkorában hallotta a történetet. A nõ megcsalta a férjét, és ezért büntetésül nemcsak a haját vágták le - ez a büntetés még ma is elõfordul -, hanem az orrát is. Hallott olyat is, mikor nem vágták le az orrát, csak belevágtak pengével.
14 Irén Kertész-Wilkinson: The Fair is Ahead Me. Individual Creativity and Social Contexts in the Performances of a Southern Hungarian Vlach Gypsy Slow Song. Budapest, MTA Zenetudományi Intézet, 1997, 28. o.