Ön nagy mennyiségû
szöveget helyezett el a vágólapon.
Kívánja-e menteni?
Minden nap új honlap.
„A tegnap is elment, a honlap is elmegy" - írhatta volna a
nem is oly idõtlen messzeségben lévõ, mára
klasszikussá nemesült költõ, ha a világ annak
idején vagy elõbbre lódul, vagy korábban fog a lódulásba,
õ pedig ismerhette és használhatta volna mindazokat a technikai
jótéteményeket, amik nekünk, hálátlan
és sokszor tapintatlan utódainak magától értetõdõen
vannak a kezünk ügyében. De nem lódult, sosem lódul.
Különben a mai honlap (www.belga.hu) nekünk, nagy öregeknek
már tegnapi honlap. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a
rendelkezésünkre álló legális eszközökkel
(többek között magáról a mondott honlapról)
az elmúlt hónapokban összegyûjtöttünk magunknak
kétlemeznyi számot, merthogy a Belga az valójában
Belga, egy hip-hop zenét játszó magyar zenekar.
Szoros olvasatban az elõzõ félmondat mindegyik elemét
ki lehetne kezdeni persze, mi magunk se értjük mindet, elég
az hozzá, hogy a „belga" elnevezés mögött
egy darabig az elmúlt bõ évtized egyik meglehetõsen
bornírt címkéjét és a hozzá tartozó
történetet sejtettük, amirõl részletesen lehet
különféle visszaemlékezésekben olvasni. Nem állítanánk,
hogy a Belga tökéletesen apolitikus lenne (errõl késõbb),
az azonban leszögezhetõ, hogy elnevezésének a ma legnagyobbnak
nevezett jobboldali párt leánykori önazonossági zavaraihoz
nemigen van köze, és itt az sem igaz, hogy ha kedd van, akkor ez
Belgium. Jó is lenne, ha minden ilyen egyszerû kulcsra járna.
És mégis: „Mi vagyunk a belgák."
No de inkább szép sorjában.
Ha az olvasó veszi a fáradságot, velünk tart, és
elzarándokol a fent említett honlapra, az alábbi szöveggel
találkozik: „Az oldal megtekintéséhez a következõ
konfiguráció javasolt: Felbontás: 1920x1080, Memória:
800 MB RAM, Alaplap: Asus P4-TE, CPU: Intel Pentium 4 1600 Mhz, HDD: 80 GB,
52x CD-ROM, Videokártya: 64 MB MATROX G-400 MARVEL, Monitor: Sony 21"
(GDM-500PS), ATX billentyû, USB port, Macromedia Flash Plugin, Szolgáltató:
Axelero Internet, Szolgáltatás: BDSL 1500: 1500/384 kbit/s."
Nem kell megijedni, nekünk is csak az ATX billentyû van meg, a felsorolt
tételek túlnyomó része pedig vagy kínaiul
hangzik számunkra is, vagy teljességgel elképzelhetetlen
és beláthatatlan hardver. De ott az apró betûs felmentés:
„A fent leírt konfiguráció hiányában
is megtekinthetõ az oldal. A belga és a belga-site által
sugallni kívánt életérzés megértéséhez
azonban elengedhetetlen. A leírt konfiguráció csak azoknak
javasolt, akik teljes mértékben magukévá kívánják
tenni a belga és a belga-site formáját és tartalmát,
annak minden bájával. A többieknek mindegy. Amit mi javasolunk,
az csupán egy feeling, ami az abszolutisztikus pillanatot elõidézi."
Azon viszonylag gyorsan túltesszük magunkat, hogy nekünk mindegy,
de rögtön kiderül, kis b-vel írják a nevüket,
ami, elismerjük, zenérõl lévén szó,
nem mindenkinek egyformán jelent problémát. Nekünk,
élményeinket írásban megörökítõk
számára, akik ráadásul azzal a szándékkal
ültek ide, hogy próbáljanak kedvet hozni a dologhoz, vagyis
eleve többrendbeli hátrányt kell behoznunk, és egy
reménytelen áttételt érzékeltetnünk,
tulajdonképpen jelent. Most belga vagy Belga? Próbálunk
kapaszkodókat találni, elég nehéz, néha így
szerepel, néha úgy, alighanem a kiskapitálishoz kell majd
folyamodnunk. De vajon van-e nagybetûs kétpontos e betû ebben
a modern szövegszerkesztõs világban? Nem is merjük ellenõrizni.
Ugyanígy homályban marad nemcsak az, hogy valójában
kik az aktorok, „ki az a Belga, mi az a Belga?", hogy megint õket
idézzük (a pontosság kedvéért: elvileg Secretman,
Simson, Tokyo/Extrart, Még5lövés énekel, DJ Titusz
és Tóth Szabolcs keveri a zenét; Secretmannek van még
némi benelux-kötõdése, ugyanis „nevéhez
fûzõdik a Paint It Orange mozgalom megteremtése,
mára már egész Hollandia behódolt neki"), de
az is, összesen hányan vannak - mi magunk, laikusok, csak három
énekhangot vélünk felfedezni, ezt a feltevésünket
utóbb igazolja a Gödör-béli színpadi fellépés,
és a zenei alapnak ugyan mindegy, mert elõregyártott és
valamilyen itt szintén nem definiálható gépezet
szolgáltatja, elõállításán mégiscsak
egyetlen embert látunk majd ügyködni.
A honlappal is, a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezéseket
tartalmazó, Majd megszokod címû tavaly kiadott CD-n
is a megismerkedést igazából úgy érdemes
kezdeni, ahogy annak idején mi tettük: a Külföldi hip-hop
címû számmal. Önmagában nem nagy ügy, német,
japán és szlovák nyelven felhangzó halandzsaszöveg,
vicces, mert mindig vicces, és csak kicsit kegyetlen, ha valamit nem
teljesen értünk, de felismerni vélünk, különben
is, a Terminátor nevezetes mondatának („Hasta la vista, baby!")
szlovák szinkronváltozata óta („Ahoj, popacsek!")
ez a könnyebb ellenállás irányának tetszik
(megnyerõ ugyanakkor, hogy ezen a logikai úton mintha a Belga
is végigment volna, szelíd önreflexív gesztus gyanánt
egyszer csak azt halljuk: „Elektromodulátor"). Kezdõk
is azonnal próbálkozhatnak e szám párdarabjával,
a Magyar nemzeti hip-hop címû, A Tenkes kapitányának
fõcímzenéjére komponált alapmûvel,
mely a fáma szerint a Pannon Rádió felkérésére
készült, és rövid ideig igen nagy népszerûségnek
örvendett a nemzeti jobboldali ifjúság körében
(maximum az elsõ teljes végighallgatásig, gondoljuk mi,
nem teljesen alaptalan rosszmájúsággal, bár alighanem
már a mû közepe táján szereplõ „Csángó
brékesek, szevasztok, székely deszkások, szevasztok, vajdasági
falfirkások, szevasztok, felvidéki zsiványok, szevasztok"-sornak
is gyanút kellett volna ébresztenie odaát). És aztán
jöhet sorra a többi „urban legend", az autózásról
szóló A gyaloglás vége, a BKV ontológiai
jellegû feltárását diszpécserestül-busszsofõröstül-ellenõröstül
maradéktalanul elvégzõ Kalauzon vagy a Lyuk-lyukon
át az Ovi-rapig és a Húsig (kis ízelítõ
innen is: „Disznósajt, fincsi, mi?, tehéntõgye rántva,
fincsi, mi?, marhagyomorpörkölt, fincsi, mi?, kakasvér hagymásan,
fincsi, mi?, füstölt marhanyelv, fincsi, mi?, disznókörömpörkölt,
fincsi, mi?, bikaherepaprikás, fincsi, mi?, lazacpete, fincsi, mi?"),
és még tovább, egyikõnk kedvencéig, a figyelemre
méltóan depressziósra sikerült Erõs képig,
vagy a másikunkéig, a Sámánig, bár
mindketten el szoktunk gondolkodni az élet értelmérõl
és mindketten laktunk már olyan lakótelepi házban,
ahol volt alsó világ ura, felsõ világ ura, sõt,
sámán is, de mégis; megoszlunk. Vannak azért közös
kedvencek is.
A Belgának, noha körülményeihez képest invenciózus
zenére épül, amiben gyakori az emlékezetes zenei effekt,
a szövegek a fõ erõsségei (még a durvábbak,
a nyomdafestékhez vagy rádióéterhez nem vagy nehezen
jutók is), és ezeknek a szövegeknek meg az a fõ erõsségük,
hogy a mindennapok során alig-alig akad olyan helyzet, hogy valamelyik
részletét, mondatát vagy legalább szavát
ne lehetne korlátozás nélkül idézni vagy alkalmazni.
Meglátszik mindez az együttes honlapján, a fórumban
olvasható hozzászólásokon is (ezeknek jelentõs
része maguktól az együttes tagjaitól származik,
amennyiben valóság és választott név alapján
a kettõ viszonya egyáltalán kikalkulálható);
ez a fórum létszámra talán nem nagy, de grammatikai
értelemben biztosan a világ egyik legösszetartóbb
internetes közössége, belülre magától értetõdõ,
kívülre alkalmanként már mást, az eredeti helyétõl
eltérõt jelentõ, de nagyjából azonosítható
nyelvi formulákkal. Paradox módon különben alighanem
ez a katalógusjelleg, továbbá ez a mindig másképp
érthetõség teszi a Belgát radikálissá,
iróniája ugyanis ennek következtében életünk
számtalan részletére kiterjed, és nem nagyon kímél
semmilyen tabut vagy érdeket. Ebben pedig, eddig legalábbis, következetes,
a mostani pontig nem látjuk sehol az engedményeket. Még
a mi irányunkban sem. Idáig: fincsi.
Tudjuk azonban, hogy nemcsak a puding, de a bikahere-paprikás vagy a
marhagyomorpörkölt próbája is az evés, és
ez az axióma alkalmat teremt rá, hogy ellátogassunk az
ezredforduló legnagyobb budapesti torzójának színhelyére,
az egykor megkezdett Nemzeti Színház helyén található
Világgödörbe, mely hosszan húzódó megnyitása
óta impresszív helyszínévé vált különféle
- nomen est omen - underground rendezvényeknek. (A csonkaságában
is lenyûgözõ tér bejárását egyébként
minden olyan honfitársunknak ajánljuk, akik most vigasztalanul
zokognak a Terror Háza költségvetésének megcsorbításán;
nem lesz tanulságok nélküli annak mérlegelése,
mi az, hogy elvétel. S fõleg, hogy mit adtak helyette a
Lágymányosi híd mellett.) Kezdetben nyugalmas, bizakodásteli
a hangulat, „mókusarcú fiúk" mindenütt,
a leányok rezerváltak, az este, ha minden igaz, nem a feminizmus
diadalmenete jegyében fog telni, alig lézengünk páran
a szellõs teremben. Mint mindig, most is kiderül, megint a rutinosak
és a körültekintõen informáltak jártak
jól.
Gyerekkorunkban a Piramis együttes úgy híresült el,
hogy egy ízben Lengyelországban a Uriah Heep nevû angol
metálzenekar, a kor nagy négyesének egyike elõtt
lépett fel. A korabeli legendárium úgy tartotta, hogy az
Omega együttes is ilyen elõzenekarként aratta fényes
nyugat-európai sikereit (mely siker 1976 nyarán Bécsben,
mariahilferstrassei hanglemezboltokban különben valóban nem
is egyetlen angol nyelvû bakelitlemez tárgyiasult képében
volt igazolható). Nem tudjuk, a Lunapark vagy a Heaven Street Seven majdan
aggkort megérõ tagjai egykoron büszkélkedni fognak-e
azzal, hogy januárban a Gödörben a Belga elõtt léptek
fel, most mindenesetre ez volt a sorrend és egyúttal a dolgok
rendje is. A zenekarok szereplései közötti egyik szünetben
az örökifjú Jancsó Miklós szórakoztatta
a közönséget, kétszer hallgattunk bele abba, amit mondott,
mindkétszer a „pénz" szó elhangzásánál
jöttünk ki, harmadszor elhatároztuk, nem adjuk fel ilyen könnyen,
igen, elhangzott megint a szó, de maradtunk, a Csillagosok, katonák
rendezõje záróakkordként elénekelt egy csasztuskát
a ruszkikról, ez benne lesz a következõ filmjében
is, ott is meg lehet majd nézni. (Ahogy a Magyar nemzeti hip-hop
is szerepel a mindig új zenék iránt fogékony Jancsó
filmjében - a korábbiakból a Besh-o-droM-ért jár
a legtöbb köszönet.) De élõben más. Jópofa,
közvetlen, szellemes. Sokan csinálunk olyasmit, amit 1976-ban biztosan
nem csináltunk volna.
De csinálunk jó néhányan olyasmit is, amit biztosan
csináltunk volna akkor is. Kivárjuk például türelmesen
a fél nyolctól negyed egyig tartó idõszakot, kibekkeljük,
hogy egy lassan feledésbe merülõ kifejezést használjunk
(aminek elvégzésében rettentõen drága és
gyakorlatilag ihatatlan mûanyag poharas sör segít). Negyed
egykor végre színpadra lép a Belga. Teli a helyiség,
megérkeztek a beavatottak is, a szélen a hûvösen szemlélõdõk
állnak, a hõmérséklet és a hangulat proxemikailag
fokozódik, a színpad elõtt ugráló kétszáz
fõs, „magyar nemzeti hip-hopot" skandálva követelõ
kemény mag körében pedig tetõre hág ez is,
az is. Tudjuk, mert körülbelül fele tájt végképp
feladjuk a szemlélõdõ hûvösségét,
és szántszándékkal középre sodródunk,
a hõfokba.
Komolyzenei koncertekre az emberek általában azért járnak,
mert azt szeretnék hallani, amit otthon, lemezjátszójuk
segítségével vagy más hasonló élõ
alkalmakkor elõzõleg már megszoktak (ez az idõtartam
akár évtizedekre, az alkalmak száma tetemesre is rúghat),
és az illem megsértésének számít,
ha nem ez következik be. A könnyûzenéhez nekünk,
iskolázatlanoknak hozzátartozik a rögtönzés vagy
legalább a variáció: éppen hogy úgy szeretnénk
hallani a zenét, ahogyan máskor nem. Ebben a dimenzióban
az este némiképp elmarad a várakozástól,
vagy fogalmazhatunk úgy is, a koncepció itt klasszikus zenei,
az úgynevezett zenei alap túlságosan erõs kötés,
melytõl az énekelt szövegben nemigen lehet eltérni,
egy-két szóvariáción kívül ilyesmi nem
is nagyon fordul elõ. Kárpótlásul viszont elhangzik
szinte minden, amit odahaza már annyiszor hallottunk (akad még
egy új, a lemez utáni szerzemény is a Mekirõl, de
miután ehhez az egészhez elválaszthatatlanul hozzátartozik
a szövegismeret, beszámolónk errõl elnagyolt lenne),
falfirkástul, kalauzostul, Lágymányosi hídon nyitva
felejtett hátsó ajtóstul, ötösbõl kettesbéstül,
zenéstül, mindenestül. Rendben van, mert elhangzik az egész
életünk, és azon melegiben az egész életünk
fordítottja is.
És vagy megszoktuk már ezt, vagy megszokjuk majd.
www.belga.hu
Majd megszokod - Crossroads Records, 2002
Belga a Gödörben - 2003. január 24.