Sz. Szilágyi Gábor
Euro-CitY Budapest

E számunkban Plesz Antal Mûhelymunka címû tárlatának megnyitószövegét közöljük még. Az elmúlt évtizedek talán legnagyobb hatású mesterének bemutatóját Sz. Szilágyi Gábor mûvészettörténész - e rovat szerkesztõje és a galéria kurátora - nyitotta meg.
A galériában március 30-ig a Sopronban mûködõ Alkalmazott Mûvészeti Intézet Stúdiumok címû kiállítása tekinthetõ meg.
A galéria várja látogatóit a VI. kerület, Hajós utca 39.-ben vagy az interneten: www.nagybalint.hu.


Plesz Antal legnagyobb hatású és minden bizonnyal legmesszebb sugárzó mûvét, a Mûhely Szellemét, magát a Mûhelymunkát tárja e kiállítás címe szerint Önök elé. Semmiképp sem megszokott a téma, és talán még szokatlanabb, különösen egy építészgaléria részérõl, ha azt állítom, itt az elkövetkezõ három hétben a látogató számára az építészet csupán ürügy marad. Ürügy arra, hogy a kiállított munkák révén az építészet Plesz Antal-féle mûhelyérõl beszélhessünk. Amit tehát ezzel a kiállítással érintünk és át is lépünk, az az építészeti munka bensõséges, személyes tere. Plesz Antal a bemutatott terveket ugyanis nem a nyilvánosság számára készítette, a kilencvenes években készült munkák elnagyolt formái, vázolt koncepciói egy otthonülõ mester unalomûzõ kedvtelései, komoly játékai. Fel szeretném tehát hívni a figyelmüket, hogy a mûhelybe való betekintés bizonyos szabályok betartására int: itt, sokkal inkább, mint egyéb más esetben, a megtekintett anyag, és azon keresztül a kiállító, védtelenebb. Bevon minket ugayanis gondolatainak és vívódásainak személyes világába, olyan belsõ körbe, ahol mindenekelõtt az õ szabályai a mérvadóak. Ezeket be kell tartanunk. Cserébe mi, látogatók, betekinthetünk oda, ahol a tudás és a tapasztalat átadásra kerül, ahol és ahogy a mester a tudás használatára tanít. Mindezek után azt javaslom, fogadjuk el Plesz Antal invitálását, és nézzünk körül a mûhelyében.
A kiállítás pillérekkel tagolt falán és a kiállítás közepén húzódó asztalsoron a hetvenes évek néhány tervezõintézetekben készült munkája sorakozik. Ezek az axonometrikus ábrák, generáltervek és fényképek az akkori idõszak tervezés-módszertani és tervezés-technikai világába vezetnek. Kiállításuk szándéka nem a mindent megmutatás igénye, mint inkább az, hogyan készítették, és mit tartalmaztak akkor e több háztömbnyi vagy kisebb városrésznyi területeket érintõ nagyberuházások tervei. Engem lenyûgözött mindez. Azonban némi keserûséggel vagyok kénytelen mindehhez hozzátenni, hogy az itt látható tervek és makettek eredeti példányai mára eltûntek vagy teljes mértékben megsemmisültek.
A tervek készülésének idején Plesz Antal a Mesteriskola tanára, és mint hosszú idõk óta különbözõ állami tervezõintézetek vezetõ tervezõje, a mûhely szellemének, a mûhelymunkának is egyik legnagyobb hatású elindítója. Bizonyosan nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, az ezekhez hasonló mûhelyekbõl és hasonló szellemiségbõl nõtt ki késõbb az óriás tervezõintézeteket lebontó kisebb tervezõirodák és magáncégek sora.
E régi munkákkal szemközti oldalon láthatóak az otthonában, kedvtelésbõl dolgozó mester tervei. A római birodalom Budapesten található katonai és polgári amfiteátrumának és a zsámbéki premontrei apátság romjainak megújítását célzó elképzelések egy romantikus eszmével, a rom mint önérték kultuszának eszméjével szállnak szembe, és a kortárs mûemlékszemlélet határait feszegetik. Legyünk figyelmesek, Plesz Antal ismét tanít: a használaton kívül álló, a városi ember elvágyódásának helyszíneként ismert romok építészeti szempontból olyan tabutémák, melyeket meg kell törni, hogy aztán ismét használatba vehessük, és élettel tölthessük meg ezeket a helyszíneket. Mielõtt azonban a római kor és a gótikus romok hasznosításával bíbelõdõ építész képét magunkban rögzítenénk, felhívnám a figyelmüket a kiállítás legelején, a többi munkától elkülönítve elhelyezett, Budapest (sõt Magyarország) megújítását célzó tanulmánytervekre.
A rajzok, talán nem árt ezt külön is hangsúlyozni, elsõ ötletek formájában már 1992 júliusában, majd 1995-ben és '96-ban készültek, és Budapestet (illetve Magyarországot) mint Euro-Cityt, majd, mint a hét torony városáról alkotott víziót jelenítik meg. Õszintén be kell vallanom, a kiállítás számomra legkedvesebb darabjai ezek, hiszen egyszerre inspiratívak, ugyanakkor le is rántják Plesz Antal szándékáról a leplet. Nézzük most csak a véglegesnek szánt, 1996-os vázlatot. A terv brutálisan egyszerû és abszurd. Óbuda és Zsámbék romjainak hasznosítási tervei után, némi iróniával és nemes egyszerûséggel, a tervezõ egy darab A4-es papíron rendezi Budapest jövõbeni sorsát. A várost az elképzelés szerint néhány fontos emlék kivételével le kell rombolni. A helyén felépülõ új város hat körcikkelyre és egy központi magra tagolódik (innen a hét torony városa elnevezés), szabályos gyûrûs szerkezetû, körkörös elrendezésû, zöld parksávokkal tagolt, fõ közlekedése metró helyett a város körül keringõ magasvasút. (A lehetséges lakások típustervei a lépcsõ alatt láthatók.) Természetesen tudható, Tóni bácsi Budapestet minden hibájával együtt úgy szereti, ahogy ma van. Azonban ez a fricska, ez a gondolati játék bármikor megengedhetõ Mûhelyének védett falai közt, ráadásul szellemi értelemben messzire vezet, és rámutat e kiállítás mûhelymunka jellegébõl adódóan sérülékeny, mégis tiszta és mély rétegeire. Plesz Antal játszik a gondolatokkal, játszik a gesztusokkal, játszik az üres, fehér papírral. Határozott kijelentéseivel provokál és kérdez, a nagyhatalmú építészt idézi. A terv koncentrikus formája, körkörös szerkezete a kiállításon belül visszaidézi az amfiteátrum-terveket, ugyanakkor emlékeztet a reneszánsz nagy ideál-város elképzeléseire és a francia forradalmi építészet Boullée-féle kozmikus Newton-emlékmûvére (1785) vagy Ledoux Chaux, az ideális város tervére (1804). A mindent eltörlõ, majd újraépítõ gesztus Le Corbusier Párizs megújítását célzó, tegyük hozzá, ugyancsak abszurd elképzelésére utal. Kissé már távolabbi a kapcsolat, de eszembe jut kedves regényeim közül James Joyce Finnegan ébredése címû könyvének szerkezeti váza.
A könyv körkörös formájával - az elbeszélés egy mondat közepén, a mondat eleje pedig a könyv legvégén kezdõdik - és regényszerkezetével a Joyce-mû koncepcióját önti formába. A körbeérõ szerkezet - a kör mint tökéletes és ideális forma - az örök visszatérés mítosza, az idõtlenség formája. Joyce a nyelv destruálásával új metanyelvet teremt, az egyén általánosításával pedig a tipikust jeleníti meg. A felépülõ új város, amit Plesz Antal elképzel, bennem valami hasonló érzéseket keltett. A kör tökéletes formájával az ideát, az örök és idõtlen város eszméjét álmodja, a város lerombolása és újjáépítése egy futurisztikus metropolis képét rajzolja meg, és az egy városba sûrített világ, az Euro-City, a beáramló globális tõke által emelt metropolis a városok városát teremti meg, hasonlóan Joyce szándékához, aki egyetlen személybe rejti el az egész emberiség álmát. Az asszociációk sora persze folytatható lenne, hisz tágra nyitható e gondolatkör határa. Ezért kívánom is, mindenki folytassa tovább, és szabadon inspirálódjon Plesz Antal mûhelyében, de arra kérem, tartsa tiszteletben a hátsó falon olvasható 12 pontot, A Mûhely Szellemét…

A Mûhely Szelleme...
1. Az építés ember-építéssel kezdõdik, az autonóm emberé;
2. A mestertõl emberi tartás és szakma egyaránt tanulható;
3. A mestert tanítványai választják és becsülik;
4. A mester nem a tömeget menti, de az egyént nemesíti;
5. Mesterré az önjelölés és közönségsiker nem emel;
6. Az a tanítvány válik mesterré, aki többet ad tovább;
7. A mûhely szelleme bizalomra és kölcsönös felelõsségre épül;
8. A mûhelyben a meggyõzés eszköze a beláttató értelem;
9. A mûhelyben a feladat ürügy, a tudás eszköz csupán;
10. A mûhelyben nincs munkafegyelem, de munka van és fegyelem;
11. A mûhelyben nincs korkülönbség, csak kor van és különbség;
12. A mûhely a munka, a játék, az alkotás és hangulatteremtés ünnepi helye.
Plesz Antal, 1998


Plesz Antal (73)
2001 Steindl Imre-díj
1998 Sásd város díszpolgára
1997 Kotsis Iván-érem, MÉSZ Fair Play Díj
1997 DLA, H.C.
1990 magántervezõ
1975 Ybl Miklós-díj
1970-1984 mester (MÉSZ Mesteriskola)
1964-1975 számos nívódíj
1958-1960 MÉSZ Mesteriskola
1951-1956 BME Építészmérnöki Kar
1951-1990 tervezõ, vezetõ építész (KÖZÉPTERV, IPARTERV, LAKÓTERV, TTI, ZALATERV, ÉSZAKTERV, MÁVTI)
1949-1950 építésztechnikus (Közületi Ingatlanközpont)
1948-1949 segédmunkás (Sásd, Komló)
1948 Magyar Állami Felsõ Ipariskola