Amikor 1998-ban
felkértek az NKA vezetésére, másfél hónapom
volt arra, hogy áttekintsem leendõ feladataimat. Úgy gondoltam,
hasznos lesz, ha megnézem statisztikai szempontból a pályázatok
eredményeit, tehát azt, hogy ki mennyit kapott. Az derült
ki, hogy a pályázatok elbírálása során
a gyerekek, a vidék és az amatõrök háttérbe
szorulnak. A profikkal, a fõvárossal és a felnõttekkel
szemben. A gyerekek háttérbe szorulásán nem azt
értem, hogy a gyerekek által készített munkák
szorultak háttérbe, hanem azt, hogy a gyerekközönségnek
szóló mûvek. Szinte teljesen mellõzve volt a határon
túli magyarság mint pályázó kör. Volt
ugyan valami halovány jele annak, hogy az alap fontosnak tartja õket,
de nem volt mód a kontaktusteremtésre. Azt a feladatot tûztem
ki magam elé, hogy ezen változtassak. Ezt meg is hirdettem beköszöntõmben.
Röviden piramiselvnek lehet nevezni, amit elterveztem. Én ugyanis
úgy gondoltam és gondolom: a nemzeti kulturális alapprogramnak
a feladata, hogy minél szélesebb alapokat biztosítson,
mert akkor nyúlik a piramis csúcsa kellõképpen magasra.
A piramis magasságát nem úgy helyes növelni, hogy
meredekre építem, hanem úgy, hogy széles alapot
fektetek le.
Hogy mennyire volt a koncepció eredményes? Szerintem az volt.
Természetesen egy négyéves ciklus túl rövid
ahhoz, hogy föl lehessen mérni egy koncepció hatékonyságát,
vagy hogy egyáltalán azt lehessen mondani, hogy megvalósult.
De úgy érzem, hogy javult Budapest és a vidék támogatási
aránya. Ha nem is megfelelõ mértékben, de lényegesen
bõvült a sikeres határon túli pályázók
köre. A fiatalság és az amatõrizmus megkapta azt,
ami szerintem arányosan jár. Természetesen ez sok harccal
járt, hiszen a kuratóriumokban nem az amatõrök pártolói
ültek, hanem professzionista mûvészek, akik nehezményezték
a támogatások arányainak megváltoztatását.
Szerencsére a szétosztható pénz szépen nõtt
az én idõmben is, így könnyebb volt a változtatást
elfogadtatni.
Nem tudom, hogy folytatódik-e, amit elkezdtem: nem vagyok képben.
Az elsõ elnöki terveket Harsányi László eljuttatta
nekem, de nem járatom a hírlevelet, nem tudom, hogy osztották
fel a pénzt, nem ismerem a pályázati döntéseket,
márpedig ezek alapján lehet eldönteni, hogy merre halad az
NKA. Természetesen volt olyan döntésem, amelyet - mint tapasztalom
- módosítottak. Ez a Beszélõt is érinti bizonyos
értelemben. A folyóirat-támogatás mindig is neuralgikus
pont volt. Az elõzõ bizottság az én vezetésemmel
úgy határozott - nem az elsõ pillanattól kezdve,
hanem a harmadik évtõl -, hogy pártpolitikai célokat
képviselõ folyóiratokat, illetõleg aktuálpolitikai
témákat tárgyaló folyóiratokat nem támogat
az Alap. Támogassák ezeket a pártok. Ezenkívül
a hetilapokat egyértelmûen ki óhajtottuk zárni a
támogatottak körébõl, mivel havilap is volt éppen
elég, a havilapok igényeit sem tudtuk kielégíteni.
Ez döntés az Élet és Irodalmat sújtotta,
mint az egyetlen pályázatot benyújtó kulturális
hetilapot. Nehéz csatákban született meg ez a döntés,
és természetesen botrány lett belõle. De ma is felvállalom,
hiszen nem lehetetlenedett el az ÉS, voltak más forrásai
is, továbbra is ugyanolyan terjedelemben jelent meg.
A folyóiratok között egy olyan pályázó
volt, amelyik egyértelmûen a rövidebbet húzta: a Mozgó
Világ. Õk az utolsó esztendõben egyáltalán
nem kaptak az Alaptól pénzt. Ezt a döntést is vállalom.
Egyrészt a Mozgó Világnak rajtunk kívül
volt még legalább egy tucat támogatója, igazán
nem szorultak ránk. Másrészt a Mozgó Világ
a ciklus utolsó másfél évében kifejezetten
választási kampányt folytatott. Ha lett volna egy olyan
jobboldali támogatott folyóirat, amelyik ezt csinálja,
akkor is amellett kardoskodtam volna, hogy vonjuk meg tõle a támogatást.
A Kortársnak volt egyetlen egy olyan publicistája, akinek
cikkeivel nem voltam megbékélve. Ezt jeleztem is nekik. De nem
ez volt a jellemzõ, nem volt állandó. Nem volt olyan, mint
a Mozgó Világ esetében, hogy volt olyan szám,
amelyben egyetlen szûkebb értelemben vett kulturális írás
sem volt.
A Kritika és a Beszélõ érezte még
magát fenyegetettnek, de mindkét lap kapott, csak talán
kevesebbet, mint amennyit vártak. Most ez megváltozott, amint
látom, a Mozgó Világ tizenhárommillióval
nagyon szépen részesül, és a Beszélõ
is kap nyolcmilliót. Ez több mint amennyit mi odaítéltünk,
de két-három-négymilliót tõlünk is mindig
kapott a Beszélõ, soha sem volt teljesen kirekesztve. Az
volt a megfontolás, hogy a Beszélõnek van egy politikai
része és van egy kulturális része, a kulturális
részét támogatjuk. A Beszélõ Vágvölgyi
B. András cikkének közlésével vívta
ki magának az ellenszenvet, amelyben az a velõtrázó
mondat volt leírva, hogy Orbán Viktor a fõalak a politikai
gecizmus oltárképén. Ma is úgy gondolom, hogy ez
a cikk kulturálatlanságról tanúskodott. Márpedig
az NKA célja - és ezt egy kuratóriumi ülésen
is elmondtam - a kultúra támogatása és nem a kulturálatlanságé.
Azért beszélek ilyen részletesen a folyóirat-támogatásról,
mert komoly támadásoknak azokért a döntéseimért
lettem kitéve, amelyeket ezen a területen hoztam, de én ezeket
a döntéseimet ma is felvállalom, ma is kitartok amellett,
hogy helyesek voltak. Látom, hogy most módosult az útirány,
és ezt én nem is nehezményezem: az NKA új vezetésének
természetesen jogában és módjában áll
változtatni.
Azt tartom nagyon fontos és pozitív fejleménynek, hogy
most többet oszthatnak a kuratóriumok, mint az én idõmben.
Nemcsak azért, mert jelentõsen nõtt a befolyt összeg,
hanem azért is, mert a miniszter lemondott arról a jogáról,
hogy a támogatások 50%-áról saját hatáskörében
döntsön. Mentségére legyen mondva az elõzõ
garnitúrának, hogy hallgattak rám, és ez a bizonyos
ötven százalék a valóságban sohasem ment 37
% fölé. Én ugyanis sohasem értettem egyet azzal, hogy
ötven százalékról a miniszter saját hatáskörében
döntsön, és harcoltam, hogy ez a rész minél kisebb
legyen. De jobb az, ha a miniszter elvben is és gyakorlatban is 25 %
sorsáról dönt. Ha miniszter lettem volna, én nem vállaltam
volna szívesen annak az ódiumát, hogy a döntés
személy szerint hozzám tartozzék. Mint ahogy az NKA elnöknek
is kellemetlen, hogy azt hiszik: õ ül a pénzeszsákon
és õ oszt. Hál' istennek ez nincs így, ez kibírhatatlan
erkölcsi és lelki tehertétel lett volna. Ezért úgy
gondolom, hogy a miniszternek is könnyebbség, hogy személy
szerint nem felelõs ebben a dologban.