Mottó: Ahhoz, hogy semmi ne változzék, szinte mindent meg kell változtatni
A Nemzeti Kulturális
Alap(program) célját, küldetését, alapvetõ
mûködési módját, meghatározó technikáit
négy kormányzati cikluson keresztül képes volt megõrizni.
A neve megváltozott ugyan, növekvõ pénzeszközei
feletti szabad rendelkezése olykor csorbult, talán kissé
elnehezedett és a szükségesnél kevésbé
innovatív, de lényegét tekintve maradt, ami volt, a „kormánytól
karnyújtásnyira lévõ" autonóm támogatási
alap. Olyan intézmény tehát, amely a legszûkösebb
idõkben és ma is a kulturális élet szereplõinek
egyik legfontosabb támogatója, jelentõs értékek
létrehozásának mecénása.
Az állandóság fenntartása gyorsan változó
világunkban rendkívüli érték. A legfontosabb
mûködési elveket, az alapértékeket nem szükséges
megváltoztatni. Nem adható fel a szakmai autonómia, a pénzügyi
biztonság, az elõfinanszírozás technikája,
a továbbosztás tilalma, s nyilvánvalóan nem fér
össze a minõség elvével a pozitív diszkrimináció.
Az állandóság azonban nem jelenti a változatlanságot.
Váltsunk-e
széles sávra?
2001-ben egy felnõtt, magyar állampolgár évente
valamivel több mint 13 ezer forintot fordított kulturális
szolgáltatások vásárlására. Ha ebbõl
levesszük a televízió-elõfizetés díját
(okkal? ok nélkül?) valamivel több mint 7 ezer forint marad.
600 forint havonta. Egy fél amerikai film, valamelyik plaza-moziban.
A háztartások 86 százaléka nem költött
könyvre, 95 százaléka se mozira, se színházra,
93 százaléka nem jutott olyan helyzetbe, hogy belépõjegyet
vegyen valahová. Itt tartunk, de hízeleghetünk magunknak,
hogy a kilencvenes évek elején-közepén rosszabb volt
a helyzet. Végül is a trend - úgy tûnik - megfordult.
Ha a változás iránya és üteme megmarad, 20
év alatt a társadalom harmada stabil kultúrafogyasztóvá
válik. Azt hiszem viszont, hogy nincs mandátumunk a várakozásra.
Az Alapnak félfordulatot kell végrehajtani, széles sávra
kell váltania. A magas kultúrával nem élõ
tömegek egy részének meghódítása csak
akkor lehetséges, ha számolunk e rétegek magas ingerküszöbével,
s megpróbálunk olyan „nagy dobásokat" létrehozni,
amelyek eljutnak az átlagemberekhez is, felkeltik a kereskedelmi televíziók,
a nagy példányszámú lapok érdeklõdését.
Ehhez szükséges lesz a jövõben, de legkésõbb
2004-ben, kulturális reklámkeret-pályázatok hirdetése.
A mégoly kiváló produktumok (kulturális) piacra
juttatásának segítése alapvetõen fontos,
ha szélesíteni kívánjuk a kultúra alkalmi,
illetve rendszeres barátainak körét.
Van-e közünk
Európához?
Az EU-csatlakozás kulturális következményei érintik
a kulturális produkciók, alkotások versenyképességét,
a finanszírozás technikáit. A kulturális alkotás
olyan körülmények között születik meg, akár
az erõforrásokat vesszük szemügyre, akár a „befogadás"
aktusáról van szó, amely körülményeket
nagyrészt piaci játékszabályok regulázzák,
ezek meg európai regulák lesznek hamarosan. Ez akkor is így
van, ha a kultúra alapvetõen nemzeti ügy marad, és
ilyen jogcímû közös támogatási (és
szabályozási) politikát az Unió - legalábbis
egyelõre - nem kíván megfogalmazni. De a kultúra
még inkább, mint eddig a nemzeti identitás, a nemzeti autonómia
legfontosabb kifejezõeszköze és megélési lehetõsége
lesz. Meg kell találni annak a módját, hogy a pozitív
változásokkal a magyar kulturális intézményrendszer
élni tudjon és a még nem nagyon számba vett veszélyektõl
meg kell óvni. E tekintetben ilyen feladat a Kulturális Alap elõtt
a regionális gondolkodás és gyakorlat elõtérbe
helyezése, a pályázati rendszerek erõteljes átalakítása,
EU-konformitásának biztosítása. A harmadik és
talán a legfontosabb feladat annak támogatása, hogy a kulturális
élet, az intézményrendszer, az egész kulturális
politika miként tud részt venni a magyar lakosság legszélesebben
értelmezett európai versenyképességének megerõsítésében.
Kell-e galaxist
váltanunk?
Megélõi vagyunk a kommunikációs technikák
felemelõ intenzitású és ijesztõ gyorsaságú
változásának. A digitalizálás, az Internet,
a hang- és képrögzítés, illetve a lejátszás
új formái nem egyszerûen csak technikai változást
jelentenek, de a hozzáférésnek és a kulturális
közvetítésnek teljes átértékelõdését.
(Nem is beszélve itt teljesen új mûvészeti kifejezési
eszközök megjelenésérõl.) Ezek a változások,
ha élni tudunk velük, a kulturális élményekhez
való hozzáférés páratlanul széles
lehetõségét nyitják meg, miközben segítenek
valamit lerombolni az elképesztõ esélykülönbségekbõl.
A feladat kettõs. Az európai csatlakozás részeseként
nagyságrenddel kell növelnünk a nyelvi identitásunk
erõsítésére fordított erõfeszítéseket,
egy morzsányit sem engedhetünk a Gutenberg-galaxisban megharcolt
helyünkbõl, új területek elfoglalására
van szükség, éppen az elõbbi pozíciók
megvédése érdekében. Ha egyes mûvészeti
ágakra, és egyáltalán nem másodsorban a kulturális
közvetítõ rendszer egyes területeire más és
más módon hatnak is, ezek a folyamatok végsõ soron
érinteni fogják mindegyiket. A Kulturális Alapnak bizony
végig kell mennie ezen az úton, de még az is lehet, hogy
a kulturális élet számos szereplõjét kell
hol magával vonszolnia, hol elõre lökdösnie.
Gondoljunk - majd - végig néhány konkrét feladatot
is:
1. Minden olyan módosításra szükség van,
amely a pályázók, tehát az alkotók, a kultúraközvetítõk,
vagy a kultúrát megélni kívánók érdekeit
szolgálja.
- A sikeres pályázók számára könnyíteni
kell az elnyert pénzhez jutást, hiszen a bonyolult bürokrácia
a nagyobb szervezetek felé tolja el a nyertesek táborát;
- át kell alakítani az egész tájékoztatásunkat,
hogy alkalmassá tegyük a gyors információszerzésen
kívül a visszamenõleges tájékozódásra,
sõt kulturális referenciamunkák bemutatására
is;
- „a legkisebb csalódás elve" szerint olyan pályázatokat
kell kiírnunk, olyan pontos téma és feltétel meghatározással,
amelyek a pályázót világosan orientálják,
s a pályázatok számát ésszerû szinten
tartják;
- át kell alakítanunk a játékszabályokat:
„a minél többnek nyernie kell, akár kisebb pénzt
is" elvet fel kell váltania a „lehet, hogy kevesebben nyernek,
de a szükséges összeget" elvvel.
2. Minden módosítás támogatandó, amely
szövetségeseket keres, és ezért kinyitja, ismertté
teszi az Alap mûködését a társadalom minél
nagyobb része számára.
- Továbbra is kezdeményezni kell minden olyan partneri viszonyt,
olyan közös pályázatokat, mely növelheti a kultúra
forrásait (turizmus, ifjúsági ügyek, informatikai
fejlesztések);
- részt kell venni a digitalizálási feladatokban, az újfajta
kultúraközvetítési formák elterjesztésében,
mert ez jelentõsen csökkentheti a távolságot Budapest
és a vidék, illetve a határon inneni és túli
magyarság között;
- pályázataink útján „be kell fektetnünk"
a gyermek és ifjúsági korosztályba, mert nem csak
az õ jövõjükrõl, hanem a mi jövõnkrõl
is szó van;
- egyik legfontosabb szövetségesünk a befizetõ. Az NKA
ismeretségének növelésével bevételeink
növekedése is járhat. A kis összegû járulék
befizetési hajlandósága javulhat, ha a befizetõ
tudja, mire megy a pénz.
3. Minden módosítás elkerülhetetlen, amely korszerûbbé,
az európai standardokhoz közelibbé, könnyen hozzáférhetõvé,
szolgáltatóvá, felhasználóbaráttá
teszi az Alapot.
- meg kell tanítanunk pályázóinkat arra, hogyan
nyerhetnek el támogatást európai forrásokból.
Az indulási hajlandóságot „garantált önrész"-pályázatokkal
szükséges serkenteni;
- harmonizálnunk kell pályázatainkat a kulturális
minisztérium pályázataival;
- változtatnunk kell a szakmai ellenõrzés rendjét
(esetleg az alapon kívüli független társadalmi ellenõrök
bevonásával);
- a szakmai beszámolókban (ahol ez lehetséges) fokozatosan
meg kell követelni a digitális mellékletet, és hozzáférhetõvé
kell tenni a honlapon.