Arról, hogy a kultúratámogatásnak kevés modernebb és demokratikusabb rendszerét lehet elképzelni, mint amilyen az NKA, az érintettek körében közmegegyezés alakult ki. Hogy létezik-e igazságosabb, arról addig folynak majd a viták, ameddig az egyes kulturális területek úgy nem érzik, köszönik, éppen elég az a pénz, tessenek most már másokra is gondolni. A magyar kultúratámogatás rendszere mindenesetre - mint mondják - a nemzetközi összehasonlításban is mintaértékû, hiszen egyensúlyban vannak az államigazgatás szervei és a szakmai civilszervezetek, a döntések pedig a legteljesebb nyilvánosság elõtt zajlanak. És nemcsak a szakmai kollégiumok döntései nyilvánosak, nyilvános a miniszteri döntések eredményeképpen elköltött pénzek minden forintjának sorsa is. A rendszerváltás óta eltelt idõnek kevés olyan vívmánya van, amire ilyen büszke lehet - vélik a bizottságban és a szakmai kollégiumokban ülõ informátoraim. A kollégiumok rendelkezésére bocsátott összegek folyamatosan nõttek, az idén a tavalyihoz képest átlagosan tíz százalékkal. Az NKA mûködésének kezdetén alig néhány százmillió forint felett rendelkezett. Ma hat-hétmilliárd forintos keretével a kultúrafinanszírozás egyik legfontosabb forrásává nõtte ki magát.
A szakmai kollégiumok között elosztható pénzek mostani arányáról az NKA Bizottságának egyik megkérdezett tagja szerint aktuálisan nem idõszerû beszélnünk, hiszen átmeneti idõszakban járunk, amikor az elõzõ év tapasztalatait ismerjük, de az elõttünk álló év számairól még csak elõzetes döntés született. Az elõzõ kormányzati ciklusban a miniszter által személyesen kiosztható pénz összegét úgy szabályozták, hogy a miniszter rendelkezhetett az NKA-keret ötven százalékával. A döntés akkor meglehetõs vitát generált ugyan, de tény, hogy Rockenbauer Zoltán soha nem költötte el teljesen a rendelkezésére álló pénzt, és hogy ebbõl a miniszteri keretbõl fedezett egy sor kiadást.
Ismeretes, hogy a zenei terület az utóbbi néhány évben - köszönhetõen Rockenbauer Zoltán zeneszeretetének - jól járt, a miniszter a korábbiaknál jóval több pénzt juttatott zenei intézményeknek. A jó szándék ellenére persze kérdés, mit indított el a zenekedvelõ miniszter személyes adakozókedve? Vajon elindultak-e az elengedhetetlenül szükséges strukturális változások, vagy inkább - ahogy azt sokan vélik - egy öröklött, torz struktúra bizonyos elemei kaptak lehetõséget a túlélésre? Vajon Rockenbauer személyes döntései nyomán nem korszerûtlenül gondolkodó és mûködõ intézmények kaptak laufot, nem kényszerülve tevékenységük átgondolására? - tûnõdnek az elõzõ miniszter kritikusai.
Az NKA miniszteri keretét a kormányváltást követõen 25%-ra csökkentették, ezzel egyidejûleg pedig egy sor - az elõzõ ciklusban a miniszter által felhasználható pénzbõl finanszírozott - feladatot visszasoroltak a szakmai kollégiumok hatáskörébe. A központi intézményeknek ezután ugyanúgy pályázniuk kell, mint bárki másnak, és így akár rosszabbul is járhatnak, mint korábban, amikor a miniszteri gondoskodás mértéke kiszámítható volt. A zenei kollégium által elosztható pénz nagyságrendjét tekintve százhatvanmillió forint körüli, amibõl produkciókra, projektekre lehet pályázni. Természetesen a pályázók találékonysága kéréseik pályázatba foglalásánál nem ismer határokat, amikor arról van szó, miként kell a produkciók költségvetésébe olyan összegeket is beszámítani, amelyek amúgy a fenntartás, a mûködtetés rubrikába tartoznának. A szakmai kollégiumban immáron második ciklusát töltõ beszélgetõtársam úgy véli, elérte a tûréshatárt az, ahogy a mûködtetés költségeit megpróbálják ráterhelni a produkciók költségeire. A zenei kollégium támogatása a könyv-, kotta-, és CD-kiadásra, koncertek, koncertsorozatok rendezésére, rendezvényekre, rendezvénysorozatokra, külföldi mûvészek magyarországi meghívására, illetve magyarok kiutazására szólhat. Jelentõs összeget fordít a szakkollégium a kortárs zene támogatására, új mûvek megírásának ösztönzésére. A zenei kollégium egyik megkérdezett tagja szerint aggasztó, ahogy a zenei élet szereplõi a zenei kollégium némely felhívására reagálnak. A nyári zenei fesztiválokra kiírt pályázati felhívás nyomán az ország településeinek kilencven százaléka hirtelen rájött, nyári fesztiválnak kíván otthont adni, és ezért pénzt kér. Ez a magyar zenei élet egyik alapvetõ problémáját mutatja: a koncepció hiányát. Azoknak, akik ebbõl élnek, semmiféle ötletük nincsen arra nézvést, hogyan kellene szervezniük a zenei életet. Ha lenne ötletük, pénzük akkor sem lenne az ötlet megvalósítására. Ezért megkeresik a pénzhez jutás lehetõségét, és azt csinálják, amire - reményeik szerint - pénzt kaphatnak. Ha a magyar zenei élet mûködtetésére rendelkezésére álló pénz nem szóródna szét, ha nem aprózódna el, ha koncepciózusan költenék, európai színvonalú lehetne a magyar zenei élet - véli informátorom. Ahány elõadómûvész, annyi önálló vállalkozó próbálkozik CD-kiadással, ahány sufnija van az országnak, annyi az önálló mûsort szervezõ koncertterem. Ellenõrizhetetlenné váltak a folyamatok. Akik döntenek a pénzek elosztásáról, utólag sem vizsgálják a ráfordítások hasznosulását. Nem vizsgálják az outputot. Egy-egy projektet automatikusan sikerültnek tekintenek, ha az megvalósul. Senki sem vizsgálja, hogy például egy támogatott koncertet hányan hallgattak meg, fölvették-e, dokumentálták-e, van-e valamilyen folytatása, illetve kézzel fogható hatása a rendezõ település kulturális életére. E tekintetben az NKA zenei kollégiuma erõsen emlékeztet a pénznyerõ automatákra.
Beszélgetõtársaim szerint semmivel sem biztatóbb a kép, ha azt vizsgáljuk, mennyire kompatibilis az NKA támogatási rendszere az Európai Unió zenei életében. Mint mondják, elégedettségre az adhatna okot, ha léteznének olyan átlátható, világos követelményeknek megfelelõ elosztórendszerek, amelyek biztosítanák a zenei élet alapvetõ bázisát. Az NKA-nál például csak az adott naptári évre lehet pályázni. Egy rangos mûvész viszont öt-hat évre elõre tervezi meg programjait. Mármost az NKA-hoz így nem lehet olyan támogatásért fordulni, amely mûvészek meghívását tenné lehetõvé. Ugyanez a helyzet a magyar mûvészek külföldi utaztatásával. El kellene érni, hogy bejáratott, állandó rendezvénysorozatok kikerüljenek a pályáztatás rendszerébõl. Állandó probléma, hogy rangos, hosszú múltra visszatekintõ fesztiválok alig néhány hónappal megnyitásuk elõtt sem tudhatják még, mennyi pénzbõl gazdálkodhatnak. Ezek a rendezvények létükben függnek az NKA-tól, kiszolgáltatott és megalázó helyzetben vannak, hiszen állandóan változik a rendelkezésre álló pénz mennyisége, a változó összetételû kuratórium ízlése meghatározza, mekkora támogatásra számíthatnak, és nem tervezhetnek elõre.
Mindenesetre a rendszerváltós idõkben, és még az NKA megalakulásának idején is folytatott bozótharcok megszûntek. A zenei élet résztvevõi rájöttek, a harc folytathatatlan, engedményeket kell tenni, olyan kompromisszumokat kell kötnie, amilyeneket jó szakmai lelkiismerettel csak nehezen kötne, de amelyek a normalitáshoz mégis szükségesek. Az NKA zenei kollégiumának döntéseibõl a politika árnyéka is eltûnt. Béke van. Ami azért köztünk szólva nem semmi. A többi meg a jövõ zenéje.