A peregrinatio azt jelenti Szenci Molnár Albert 1604-es szótárában,1 hogy idegen nép között járás, zarándokság, zarándokjárás. A hazai értelmiség képzése évszázadokon át így, idegen népek között járással történt, felsõfokú tanulmányokat ugyanis a középkor századai óta csakis külföldi egyetemeken lehetett folytatni. Néhány XIV. és XV. századi, azaz Nagy Lajos-, Zsigmond- s Mátyás-kori (általában rövid életû) alapítástól eltekintve nem volt egyetem az ország területén egészen 1635-ig. A Pázmány Péter által Nagyszombatban (ma Trnava, Szlovákia) alapított jezsuita egyetem az ún. konfesszionalizmus korában természetesen csak a katolikusokra számíthatott. Így tehát a külföldi egyetemjárás, korabeli latin kifejezéssel peregrinatio academica, vagy egyszerûen csak peregrináció volt az egyetlen mód egyetemi tanulmányok folytatására. Kezdetben itáliai, bécsi, krakkói, majd a reformáció korától a német, a XVII. század elejétõl, ezekhez csatlakozva, a németalföldi egyetemeken tanultak a magyarországi diákok. Ennek a több évszázados, esetenként kényszerû, máskor azonban örömmel vállalt külföldjárásnak gazdag, többmûfajú s -nyelvû forrásanyaga van, feltárásuk és kiadásuk fontos (nemzetközi) tudományos kutatások programja.
A hazai egyetem hiánya, a külföldi zarándokság, természetesen a tanulmányi költségek néha alig megfizethetõ növekedését is jelentette. A XIII. századtól rendszeressé váló peregrinatio résztvevõi csak kezdetben jöttek a társadalom felsõ rétegeibõl. Koraújkori értelmiségünk egyetemet járt tagjai papi, tanítói, polgári, szabad paraszti családokból származtak. Ekkorra már éppen a legfelsõbb rétegbõl származók kaptak igen kis számban felsõfokú képesítést. Magától értetõdõen csekély volt ugyanakkor a jobbágyszármazásúak egyetemjárása is. A külföldön tanulók szociális helyzete nyilvánvalóvá teszi, hogy több tanuló nem volt képes a költségeket viselni. A támogatás több felõl jöhetett: a fõúri és nemesi ifjak tanulását természetesen a család vállalta magára, másokét, nem fõurakét, az egyházközség, a város, de az sem volt igazán ritkaság, hogy a saját fiaikat nem iskoláztató fõurak tehetséges alumnusaik (patronáltjaik) költségeit magukra vállalták
A támogatások megszerzése többnyire itthon, elindulás elõtt történt, de sok dokumentum beszél arról is, hogy a megígért pénzt kereskedõk és megbízottaik közvetítésével, folyamatosan kapta kézhez a már külföldi „akadémián" tanuló, és gyakori az is, hogy elégtelen összeg birtokában, a késõbbi kérõ levelekben bízva indult el a peregrinus. Az egyébként a XVII. századtól inkább külföldjárássá átalakuló fõúri egyetemlátogatást természetesen, mint utaltunk rá, a család tervezte meg, és csak addig finanszírozta, amíg a fiatal úr a szigorú instrukciókat teljesítette. Az akkor 18 esztendõs Széchényi Zsigmondnak (Széchényi Ferenc nagyapjának) 1699 októberében pl. azt írta a külföldi utazásra felkészítõ instrukciójában az apa, György, hogy „tégy félre minden bolondságot, gyermekséget és mostani ifjúi gyönyörûségedet, elvégezvén ezen utadat minden nyájasságra s gyönyörûségre elég idõd lészen az után, mert ha most ilyenekben töröd fejedet, s nem tekinted utánad való búnkat, gondunkat s temérdek sok költségünket, s csak úgy jössz haza, amint elmentél, jobb lett volna inkább itthon maradnod".2 Zsigus (ahogyan õt a család nevezte) végül apja halála s az ezzel járó pénzhiány miatt kényszerül megszakítani akadémiákbeli hordozódkodásait.
Szerencsére igen sok és többrétegû (a kutatás számára rendkívül értékes) forrásunk van az egyetemjárásról, a mûveltség változó értékeirõl, a patrónusok elképzeléseirõl és igényeirõl. Kik is voltak tehát a patrónusok? A XVI-XVII. századi Erdélyben az elsõ számú támogató a mindenkori fejedelem, sõt, ez a gondoskodás Bethlen Gábor idejében már állampolitikai szintre emelkedett. Az itt kint való, azaz magyarországi fõúri családok fentebb említett (és ott részint dokumentált) mûvelõdési ideáljai mellett fontos szerepet játszott a városok értelmiségalakító igénye is. Bocskai István egykori udvari papjáról (Bethlen Gábor késõbbi buzgó szolgálójáról), Alvinczi Péterrõl pl. feljegyezte Kassa város jegyzõkönyve, hogy Péter uram supplicál (alázatosan könyörög), sõt, gyakorta szörnyen sollicitál (szorgalmaztat) a külföldön tanuló vagy oda kimenõ diákok támogatása ügyében, s a tanács többször adta beleegyezését: „azt jól tudjuk, hogy mit gondoljunk Alvinczi uramról, nem lészen azért, hogy többé ne búsítson bennünket, adjunk 100 aranyat ilyen conditioval, hogy az deák obligálja (kötelezze) magát, hogy jövendõben, ha szolgálatja kivántatik, mindeneken kívül városunknak szolgálni tartozik".3
Az egyház természetesen fontos patrónus volt, ismeretes, hogy ösztöndíjakat alapított és visszavárta tanulóit. Némely egyetemi városban volt alapítványokból, adományokból fenntartott kollégium is. Szenci Molnár Albert, aki kevés pénzzel ment peregrinatiora, sokat nélkülözött, s ezen még 15 forintos teológiai ösztöndíja sem sokat segített. 1597 húsvétján, Heidelbergben pl. többeknek beszélt szorult helyzetérõl (kapott is egynapi élelemre való alamizsnát akkor), de a következõ napon mégis el kellett adnia négy könyvét, hogy fenntarthassa magát. Novemberben kíméletlenül követelték már tartozásait, akkor elment az õt kedvelõ svájci urakhoz kölcsönt kérni. „Mivel azonban õk szerfölött örvendezve fogadtak és 12 órától egészen 6 óráig etettek és itattak, lemondtam a kölcsönkérésrõl."4 A következõ évet is nagy szükségben kezdte Heidelbergben.
A XVII. században kialakult a pénzszerzésnek egy egészen különleges módja, az albizálás. Ez alamizsna-gyûjtõ utat jelentett, amikor is a külföldre készülõ ifjú egy albummal vagy emlékkönyvvel maga kereste fel a lehetséges jótevõket és személyesen kérte támogatásukat. Feljegyezte az adakozók nevét s az adományok összegét, s ezzel mintegy kötelezettséget is vállalt a tisztességes elszámolásra.
Az alábbiakban a költségek megszerzésének változatos dokumentumaiból adunk rövid válogatást.

Részlet Szenczi Molnár Albert (1574-1634) naplójából. Az 1598-as év:
Május hónapban, miközben szorongva vártam a választ Magyarországról a Fabricius Tamás úrhoz írott levelemre,5 kíméletlen hitelezõim is sûrûn zaklattak. Hogy haladékot eszközöljek ki, átmentem Straßburgba pártfogóimhoz. Június 4-én, pünkösd ünnepén Bischweiler faluban az ott úrvacsorát vevõ straßburgi igazhitû atyafiaktól kaptam hat Fülöp-tallért. Ezzel a pénzzel június 20-án boldogan visszatértem Heidelbergbe, s követelõdzõbb hitelezõimet kifizettem.
Augusztus elején elborított engem a talpamtól kezdve egészen a fejem búbjáig valamiféle rút bibircsókos kiütés, amely még két hétig borzalmasan gyötört.
E nyomorúságomban az emberséges hazámbéliek a keresztyéni szeretettõl vezérelve összegyûjtöttek nekem valamennyi pénzt, amellyel ebben az elesett állapotban a szükséges dolgokat beszerzem. Az Úr fizesse meg nekik! Õk a következõk voltak: 1. Decsi István, 2. Újfalvi Imre, 3. Debreceni Péter, 4. báró Thököly István, 5. Szerdahelyi Mihály, 6. Szegedi Dániel, 7. Tatár Mihály, 8. Vizsolyi Mihály, 9. Szegedi Benedek, 10. Vásárhelyi Mózes, 11. Kecskeméti János, 12. az erdélyi Peter Felckmann.6

Teleki Pál (1677-1731) levele anyjához, Vér Judithoz, Brielle (Hollandia) 1697. május 22.
Itt vagyok az Portuson, sok alá s fel való járásom után már Anglia felé indulófélben vagyok. Jó alkalmatosságot találtam ugyan, de Istené csak a megtartás. Isten Angliába vivén, onnét bõvebben tudósítom kegyelmedet franekerai elindulásomtól fogva való dolgaimról.7 Az pénz iránt való kegyelmed jó akaratját alázatosan várom. Isten tudja, mely drága országok ezek, ha Kegyelmed jó akaratjátul azert küld is, mint annyit utánam küldött volt, jobb, hogy nálam legyen, bizony híven vissza viszem, ha Isten megtart, az megmaradó részét, mert eddig is érdemem felett volt kegyelmed jó akaratja hozzám. Úgy is hiszem, ha csak betegség vagy szerencsétlenség nem ér, tudom, visszaviszem nagy részét. De azt csak az idõ mutatja meg. Leveleit kegyelmed csak küldje bízvást utánam és parancsolait. Az atyafiakat köszöntöm õkegyelmeket. Erzsók hugom és Teleki Jozsef uram bár megvárjanak, másfél esztendõ múlva talán keszen lehetek szolgálatjokra. Az én Istenem gondja legyen kegyelmeden és szerelmesin Édes Asszonyom Anyám. Zalányi Uram alázatos szolgálatját ajánlja kegyelmednek és a kegyelmedeinek. A rút írásrul alázatosan követem, csak térdemrõl írtam ezt is.
Kegyelmed alázatos bújdosó szolgája, fia míg él
Teleki Pál

Székelyhidi N. Mihály Gróf Teleki Sándornak, Halle, 1733. február 4.
Halae Salicae datae
Die 4. Febr. Anno 1733.
Mulatozzon maga gyönyörködtetésével a Szent Istennek jókedve a Méltóságos Gróf Úron s egész Úri Házán, szívesen kívánom.
Méltóságos Gróf Úr! Igen nagy jó Fautor Uram, kegyes Patrónusom.
Nincsen ugyan semmi nevezetes újságom, mellyel csekély levelemet a Méltóságos Úr tekinteti elõtt kedveltethetném s méltóvá tehetném a meg olvasásra; mindazáltal minthogy immár Hálába nem sokáig lészek, hanem Isten engedelme és segedelme által a közelebb jövõ Szent György napi lipsiai sokadalomkor innét valamerre elindulok, és netalán oly helyre vezérel az Isten, hogy vagy lesz módom, vagy sem „csak levelem által is" a Méltóságos Úr udvarlására. Nem mulathattam azért el, hogy alázatos kötelességemnek s egész debita és devota subjectiómnak szoros exigentiája szerint, ez Hálából való utolsó úttal is, ne udvarlanék ezen alázatos és idétlen (Tale tamen, simul: incultum decet Exulis esse. Scilicet Epistolium ut Testatur Ovidius)8 levelem által a Méltóságos Úrnak, kérvén alázatosan egyszersmind a Méltóságos Urat, ha Marosvásárhelyrõl fogja requiralni9 Várbeli Márton bátyám Uram a Méltóságos Urat, méltóztassék parancsolni, az én könyves ládámnak (melyet a Méltóságos Úr engedelmébõl a boltban tétetett volt eljövetelemkor a mostan ifjú Úr, akkor pedig Úrfi, Méltóságos Gróf Teleki László Uram) kiadása iránt, hadd vigye magához, s szárazgattassa meg könyveimet, mert holmi egyéb apróság encsem-bencsek is vagynak a ládába, s félek ha10 meg vesznek s romlanak könyveim a nedvesség miatt; minthogy nincsen reménységem hogy rövid idõ múlva magam meg száraszthassam, csak a bölcs Isten titkában lévén, mikor mehetek le. Mert jóllehet a már szinte három esztendõknek el forgása alatt, a mindennapi szükséges és elkerülhetetlen költségeim miatt - a feles11 könyveknek vásárlása miatt (melyeknek csak le vitelekért is 40 aranyokat kérnek a Kereskedõk; nékem pedig tudja az Isten 40 pénzem sincsen) mindenek felett pedig az egynéhány rendbeli nehéz fekvõbetegségek miatt, a felhozott négyszáz forintokból már régen kifogytam (úgy hogy csak egy darab kenyérre vagy egy ital serre valót is munkám által kell keresnem, mert ami ígéreteim Erdélyben voltak - amihez s kikhez bíztam, abban s azokban mind megcsalatkoztam. Az a pribék lelkû Pribék is elég nagy rövidséget causált12 dolgaimban a köntösöm árának meg nem adásával, csak az a 30 forint is jól segítene most engem; ha csak a házbért is megfizetném belõle). Mindazáltal csak a jó Isten annyi költséget rendeljen, hogy a hálai adósságimat le fizethessem „ha mind gyalog is" újabb és nagyobb peregrinációhoz fogok: mind azért 1. Hogy amelyekhez kezdettem, elvégezhessem, mind azért 2. Hogy nemcsak magamnak, hanem másoknak is szolgálhassak. Mind azért 3. Hogy lemenetelemre s könyveim levitelekre kívántató költséget szerezhessek, mert hazámból láttam hiába várok, mind azért 4. Hogy nemcsak magam, hanem mások is - kivált irigyim s gonoszakaróim - megismerjék, hogy idegen földön is azon jó Isten viseli gondomat kegyelmesen, aki viselte hazámban, mind azért 5. Hogy ha nehezen s késõn jöhettem is fel a költségtelenség miatt, ne mindjárt fussak le, s ne mondják, hogy csak gallérért jöttem; interim: Homo praeponit, Deus disponit13, úgy legyen a mint az Úr Isten akarja, aki is midõn lemenetelemet parancsolja, azt is adja: hogy a Méltóságos Urat egész Úri Házával örvendetes állapotban találhassam, szíves igaz indulattal kívánom; maradván
A Méltóságos Gróf Úrnak alázatos szolgája
Székelyhidi N. Mihály
mpria

Kiss Sámuel nagyenyedi diák naplójának (1797-1799) bevezetõ oldalai:
Cenzuráztam14 Enyeden Anno 1797 Huszár Dániellel 18a Martii, Marosávásárhelyen 22a, Kolozsváron 25a ejusdem15. 27a jött a kezünkben a Méltóságos Fõ Consistoriumtól a Szabad Levelünk,16 amellyel mindjárt Kolozsvárt el is indultunk meg keresésekre azon Méltóságoknak, akik a szegény legényeken segíteni szoktak, akiknek neveik háládatosságnak okáért így jegyeztettek fel.

Rf17 garas
Cancellárius G. Teleki Sámuelné Asszony
õnagysága adott akadémiai utazásomra 4
G. Kendeffi Elekné Asszony õnagysága 3 24
G. Teleki Lajos Consistorii Praeses 3 20
G. Bethlen Lajosné õnagysága 16
G. Bethlen Gergely Colégium Fõcurátora 2 16
G. S. Bethlen Gergelyné 2 16
G. Bethlen Ádámné Asszony õnagysága 2 16
B. Alvintziné 2
B. Bánffi Sándorné 2
G. Rhédei Mihályné 2
G. Kemény Miklósné 2
B. Daniel Istvánné 1 40
B. Kemény Sámuel Úr õnagysága 2 30
G. Kendeffi János 2
G. Bethlen László 2
B. Alvintziné 1 40
G. Rhédei Ádám, itt jártam legelsõben 1
G. Teleki Imre 1
G. Gyulai István 1
Kenderesi Secretarius úr 50
G. Bethlen Sámuel 34
B. Bánfi László 40
Méltóságos Kapitány Szilvási 40
Rosnyai Guberniumi Secretárius 40
Szathmári Sigmond kolozsvári Bíró 35
Balog György 34
Lészai úr 20
Deáki Sámuel 20
Bihari János 10
Summa 46 - 1

Innen Kalotaszeg felé vévén utamat és azt megjárván visszajöttem ismét Kolozsvárra a G. Kendeffi János Úr õnagysága élete párja temetési pompájának megnézésére, amelynek alkalmatosságával az itten lévõ Urak adakoztanak e szerint

Rf garas
G. Torotzkai Pál 2 16
G. Teleki Lászlóné 2
Méltóságos Mara Lõrintz 1 20
G. Toldalagi Mihály 1
B. Bánffi György 1
Doktor Pataki az ifjabb 40
Patikárius Mauks 40
Veszprémi az Ecclésia Fõ Curatora 20
Borbé Péter úr 20
Summa 9 36
[…]
Mikeszásza
Itt Eperjesi Sigmond 40

Antos István, ez egy igen jó szívû úr, a fiját tanítottam 4 esztendeig, peregrinatiomra egészen ki készített fegyverestõl, lovastól, hozzá való szerszámostól. Gálfi István is egy pár pisztolyt adott peregrinatiomra.

A források lelõhelye
1. Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András, Universitas, Budapest, 2003. (Historia Litteraria 13.) 125.
2. Teleki Pál külföldi tanulmányútja. Levelek, számadások, iratok 1695-1700. Összeállította és az utószót írta Font Zsuzsa. Szeged, 1989. (Fontes Rerum Scholasticarum III.) 173.
3. Peregrinuslevelek 1711-1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak. Szerk. Hoffmann Gizella. Szeged, 1980. (Adattár XVI-XVIII. Századi szellemi mozgalmaink történetéhez 6) 264-265.
4. Albizálás erélyi városokban és falvakban. Közreadja Tonk Sándor. Szeged, 1991. (Peregrinatio Hungarorum, 9) 17-18.

Jegyzetek
1 Dictionarivm Latinovngaricvm etc. Nürnberg, 1604.
2 Haus Hof und Staatsarchiv, Wien, Sect. VIII. Fasc. CXXXIII. No.2. Familienarchiv Csáky.
3 Kemény Lajos: Alvinczi Péter életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 1904. 112-113.
4 Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi: Szabó András, Historia Litteraria 13. Budapest, Universitas, 2003. 122-123.
5 Tolnai Fabricius Tamás a sárospataki gyülekezet elsõ papja volt. 1597 november 3-án levelet írt Szenci Molnár Albertnek, amelyben felajánlja neki a sárospataki iskola lektori (segédtanári) állását. Molnár Albert kitérõen válaszolt a felkérésre.
6 Hazatérve csaknem mindnyájan ismert és hûséges szolgálói lettek a református egyháznak.
7 1696 õszétõl az itteni akadémián tanult teológiát, egyháztörténetet, jogot.
8 Mégis ilyen, minthogy a számkivetetthez hevenyészett levél illik, ahogy Ovidius tanítja.
9 keresni
10 hogy
11 számos
12 okozott
13 Mindazonáltal: ember tervez, Isten végez.
14 vizsgát tettem
15 ugyanazon hónapban
16 Menlevél, a református Fõkonzisztórium külföldi tanulmányokat engedélyezõ levele.
17 Florenus Rhenensis, rénus forint.