„Csak ülök a parton a magányommal, és nézem,
hogy táncol a vízen a fény"
A.V.

Az elõzõ citálat cet-állat giccse miatt az Ún. b. p. versbe
sajnos egy Úgynevezett b. picsa vers rövidült be. Párdon.
Kun Marcella

Van úgy, hogy a halandó megérti a tópartra szerelt padokat,
hajlandó gondterhelten tópartra vetõdni, kivált üres tárcával,
leül egy odaszegezett padra megértõen, és örül, hogy tóparti
padon ül, grátisz, mintha odaszegezve. Ehhez jön a gond-
terhelés. Üres tárcára is jönnek giccses, halandó kacsák,
érthetõen, zöld nyakkal a hímek, van úgy, hogy jönnek
hattyúk, egy halandó tó halandó tartozékai, odatelepítettek,
grátisz benne a tóparti ülésben. A giccses kivált én lehetek
az egészben, üres tárcával, napok óta üres a tárcám, nincs
mihez nyúlnom, hacsaknem más okból halandó magamhoz
(ha tetszene zöld nyakam, érthetõen, mondjuk), vissza-
vittem minden palackot, fölfeszítettem minden perselyt,
hozzányúltam a halandó fiaméihoz is, a kabátzsebeket
átforgattam, hozzányúltam a halandó feleségeméihez is,
üres a tárcám, gondterhelt az idevetõdésem, érthetõen,
ahogy ülök, terpeszkedem, foglalom az odaszegezett pad
közepét, széttárom a karom, nehogy bátorsága legyen bárki
halandónak megszólítani, van-e szabad hely a padon,
bátorság így is van, nincs rám írva tárca nélküli miniszterség,
nevemre sincs a kérõdzõk vagyona, mert kérõdzne mûszõke,
harmincas asszonyhalandó, színházi táskával, ténfergõ,
mûvörös tinihalandó, vízhatlan hátizsákkal, megszólít
ismerõs múosz-tag, mûõsz nagymamahalandó, alibi unokával,
sajnos nem, nem szabad a pad, ma nem vagyok szabad,
ma kivált a kacsáké és gondterhelt halandó vagyok, napok
óta pénztelen, kivált a zöld nyakú hímeké vagyok, érthetõen
mindegy, hogy hímek-e, ma kivált a hattyúké és gondterhelt
vagyok, néznek grátisz, biztosan párban, mármint nemileg,
én ide vagyok szegezve, a táskám különben is mellettem,
utazó, nem teszem le a sárba, az imént még letettem, ha most
helyet csinálnék, s ölembe venném, sáros lenne a combom,
letennék arról, hogy a padot foglalom, alibi egy borozó
helyett, ahol napok óta nem tudok a kedvem szerint költeni,
ülök a halandó tojásaimon, foglalom õket grátisz, megértem
a foglalást, elértem idáig, ha üres tárcával is, elvetõdtem
eddig a padig, egyedül akarok, kivált padozni, mostanra
értettem meg, hogy van úgy a halandó, kivált, megérti
a tópartra szerelt padokat. Van egy tábla a tóparton,
akadály a tájban, horgászni tilos, elvetõdött a naptól
és a víztõl, ráírtak halandó mûszõke harmincasok, ténfergõ,
mûvörös tinik, múoszos mûõsz nagymamák, szeretlek János,
gondterhelten le van szögezve a halandó János szeretete,
a halandó Jánost szeretni és horgászni az ideszegezetteknek
tilos, marad a giccses bámulás, s kivált az ülésem, a hattyúk
és a hím kacsák, a foglalás teljes testemmel, magamnak,
s kivált a halfogás, ahogy akadály a tájban, hallatlan nagyon.
Hallatlan halszag, mindössze ez lehet ma a tárcám és
a kultúrám halandó viszonya. Van úgy, hogy a kacsa, hattyú
grátisz visszanéz. Árnyékok vannak itt, nyakuk árnyéka
vetõdik néha ide, a partra, szerintem, s meglehet, szó szerint.