Az elmúlt napokban a kőszegi Jurisich-múzeumban megrendezett, a nyilasokkal foglalkozó kiállítás a hírek központjába került.
A kiállított szövegek egyoldalúsága joggal botránkoztatta meg a lakosságot. Ízléstelen és szakmailag vállalhatatlan, hogy egy tömeggyilkosságra kapható mozgalom kapcsán egyes személyek „példás magánéletét” és „tehetségét” emeljék ki anélkül, hogy utalnának az általuk vagy segítségükkel elkövetett háborús és népellenes bűncselekményekre.
A kiállító egyik sugallata, hogy a nyilasokról az elmúlt 50 évben csak egyoldalúan negatív értékelések láttak napvilágot. Ez nem téves, csak éppen nem a rendező gondolta értelemben. Csakugyan, a pártállami történetírás számos legendát, hazugságot terjesztett el a nyilasokról, nem utolsó sorban azért, hogy a nyilasok bűnbakká kikiáltásával irányítható legyen a háborúval, az antiszemitizmussal és a diktatúrával történő szembenézés. A nyilasmozgalom erejét nem a német támogatásnak köszönhette, a nyilas ideológia önálló magyar szellemi termék volt. A magyar szélsőjobbnak egyáltalán nem kellett külföldi példákat másolnia, hiszen Magyarországon a fajvédelem 1919-től domináns eszme volt a politikai diskurzusban. A magyar parlamentben jóval nagyobb számban és korábban kerültek be szélsőjobboldali képviselők, mint pl. Németországban: az NSDAP 1924-ben először 6%-ot, majd fél évvel később 2,4%-os parlamenti képviseletet kapott, ezzel szemben az Ébredő Magyarok Egyesületének 1926-ig a képviselők 12-14%-a volt tagja. Az 1920-as évek elején a német szélsőjobb számára Magyarország példaképnek számított, Ludendorff támogatásért esedező leveleket írt Horthynak, és Gömbös adott menedéket Erzberger miniszter gyilkosainak. 1920 és 1939 között Szálasi különféle pártjait leszámítva több tucat olyan párt létezett, amely nevében is a „fasiszta” vagy a „nemzetiszocialista” jelzőt használta. Sajnos Magyarországon korántsem csak a nyilasok voltak antiszemiták, sőt ebben a kérdésben nem is a nyilas álláspont volt a legradikálisabb. Szálasi a deportálásokat például elítélte, mert a zsidókat Magyarországon szerette volna (adott esetben halálra) dolgoztatni, és túszként felhasználni az angolszász légitámadások esetében.1 Bár nem kétséges, hogy a zsidók fizikai megsemmisítése nem jelentett számára erkölcsi problémát, mégis nyilvánvaló, hogy amennyiben Szálasi tervei valósulnak meg, akkor nem lehetett volna az auschwitzi halálgyár kapacitásainak felhasználásával meggyilkolni néhány hét alatt a 437 ezer deportált mintegy 70-75%-át.2 A nyilas tömeggyilkosságok áldozatainak száma ezrekre rúg, de mégis jóval kevesebb, mint ami a Sztójay-kormány kollaborálásának számlájára írható. A Sztójay-kormány a németek kiszolgálása terén is jóval készségesebb volt, mint a nyilasok.
Az egyik legismertebb vád, hogy a nyilasok a nácizmus magyar kópiái voltak, és a „guruló márka” segítségével érhették el sikereiket (1939-ben 900 ezer választójuk volt, az összes szavazat 25%-át szerezték meg). Teleki Pál, a kommunista történetírás és legújabban a Terror Háza kiállítói3 egyaránt görcsösen igyekeztek és igyekeznek bizonygatni, hogy a nyilaskeresztes párt „idegen” ideológiát képviselt, és csak a Harmadik Birodalom anyagi és politikai támogatása segítette a sikerhez – nyilván azért, mert az „idegenszerűség” vádja hatásosabbnak tűnt, mint a nyilasok demokráciaellenessége: a demokrácia ugyanis sem Telekinek, sem a kommunistáknak nem jelentett különösebb értéket.4 Komoly német állami támogatásra azonban nincs bizonyíték.5Sombor-Schweinitzer Ferenc rendőrfőkapitány-helyettes minden igyekezete ellenére sem tudott erre vonatkozó bizonyítékokat találni.6 Inkább ennek az ellenkezője az igaz: a kiszámíthatatlan, nem „nemzeti” alapon álló, a hazai németeket is integrálni kívánó nyilas mozgalommal szemben Németország inkább Imrédy Béla és Baky László pártjait támogatta. Német részről megelégedtek azzal, hogy a Vasgárdához hasonlóan a nyilaspárt üldözött tagjainak menedéket nyújtottak, és nem akadályozták meg nyilas pártképviseletek megnyitását néhány nagyobb német városban. 1938-ban Hitler nyíltan ki is mondta, hogy rokonszenvesebb neki a jelenlegi magyar kormány, mint egy nemzetiszocialista;7 a nyilasok csak 1944 augusztusára érték el, hogy a német fél komolyan vegye mozgalmukat. Szálasi németek előtt is hangot adott annak a véleményének, hogy a „kiválasztott nép” teóriáját hirdető „Rosenbergizmus” (azaz a náci fajelmélet) szerinte nem sokban különbözik a zsidóság „világuralmi terveitől”8 – a nyilasok már csak ezért sem voltak népszerűek a náci vezetők előtt. Erre a következtetésre egyébként nem a német megszállási gyakorlat tapasztalata után jutott: már 1939 júniusában Rosenberg A XX. század mítosza című könyvének olvasása után azt írta naplójában, hogy „amit a zsidók 6000 éven át tettek, ezt akarná A. R. is, hogy a németek cselekedjék meg – 6000 éves késéssel: faji vallás, faji erkölcsi, szellemi, anyagi élet.”9 Szálasi és eszmetársai e nézeteik, valamint politikai rugalmatlanságuk miatt nem élvezhettek német támogatást. Az 1939-es választásokon csupán egyes emigráns szélsőjobboldali körök, helyi NSDAP-szervezetek támogatták kisebb összegekkel a nyilasokat, de amikor Ribbentrop német külügyminiszter erről tudomást szerzett, a leghatározottabban megtiltott minden ilyen akciót.10Hubay Kálmán11 saját bevallása szerint az 1939-es választások előtt a központi pártkasszában összesen 150 pengő talált. Kovarcz Emil a párt összes vagyonát ugyanakkor 126 ezer pengőben adta meg, ami szintén nevetséges összeg, ha tekintetbe vesszük, hogy a taglétszám ennek az értéknek a duplája lehetett.12 Ellentmond a német támogatásnak az a tény is, hogy a szükséges kaució (10 ezer pengő minden választási körzetben) hiányában a nyilasok a 135 egyéni körzetből csak 63-ban tudtak egyéni jelöltet állítani13‑ ezekben a kerületekben azonban a szavazatok átlag 40%-át szerezték meg! Az eredmény megdöbbentő annak fényében, hogy a nyilasok nem rendelkeztek sajtóval (lapjaikat betiltották), és közvetlenül a választások előtt a pártvezetés 72 tagját letartóztatták. A letartóztatások okozta káderhiány miatt az egyéni jelöltek között többen nem is voltak a párt tagjai: Keck Antalt14 és Budinszky Lászlót15 például pártonkívüliként, a nyilasok külső támogatásával választották meg. Anyagi támogatásra kevésbé a nyilasoknak, inkább a demokrata sajtónak volt szüksége: a Magyar Nemzet és néhány német nyelvű mérsékelt lap csak a Chorin-Kornfeld család támogatásával tudott fennmaradni.16
A történetírás nyilasokkal, illetve szélsőjobboldallal kapcsolatos legendái közé tartozik az is, hogy nem létezett jelentős szélsőjobb értelmiség. Szálasi szövegei ma egy zavarodott elme megnyilvánulásának tűnnek ‑ hatvan évvel ezelőtt azonban más hatást keltettek az olvasók jelentős részében. A szélsőjobb szellemi színvonaltalansága csak akkor értelmezhető, ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista értelmiség is hasonló, ma már teljesen infantilisnek tűnő megnyilvánulásokat produkált. Joggal utalható a gondváni gondolat17, a Hungária Egyesült Földek18, a konnacionalizmus19 és a többi nyilas fantazmagória az őrültség kategóriájába, de miért kellene csekélyebb őrültségnek minősítenünk a liszenkóizmust, a szociológia és a kibernetika „burzsoá áltudománnyá” minősítését, a bebalzsamozott hullák és az élő vezetők ikonszerű tiszteletét?
A szélsőjobb kapcsán felmerülhet a kommunista ideológiához képest csekélyebb filozófiai megalapozottság. Ez a szembeállítás bizonyos szempontból nem alaptalan, de annyiból téves, hogy a szélsőjobb is felvállalta a marxi gazdaságfilozófia számos tételét, nem véletlen, hogy Szálasi, Mussolini vagy akár Bajcsy-Zsilinszky Endre is eredetiben olvasta Marxot. Mindenképp alapvető különbség, hogy a nyilasok zsidókat és cigányokat alacsonyabbrendű fajnak minősítettek (érdekes módon csak őket: a szlávokat vagy négereket nem, ellentétben a nácikkal), és hatalomra jutva kollektív megsemmisítésüket is tervbe vették, míg a kommunista ideológia nem tett különbséget vérségi vagy faji alapon. Igaz, helyette a kizsákmányoló osztályok radikális felszámolását, sőt megsemmisítését hirdette. Aki burzsoának született, annak még gyerekei is stigmatizáltak voltak. Bár a nyilasoknál is tetten érhető az osztályharcos ideológia, de ezen a területen a szélsőjobb nyilvánvalóan sokkal kevésbé volt radikális, mint a kommunista. Annak fényében, hogy a vallásos rajongásra emlékeztető kommunista bűvöletnek oly sok kiváló értelmiségi is áldozatul esett, tanácsos volna azonos mértékkel mérni a szélsőjobb esetében is – leszögezve, hogy a kétfajta bűvöletnek nem azonosak az eszmetörténeti alapjai. A nyilasok szellemi színvonaltalanságának illusztrálására felhozott érvek közé tartozik, hogy a nyilasok zöme bűnöző, lumpen elem lett volna. Annak fényében, ami 1944. október 15. után következett, ez az állítás nem tűnik alaptalannak, hisz a nyilas hatalomátvétellel Budapesten csakugyan a bűnözők uralma szabadult el. De vajon reprezentatívnak tekinthető-e az 1944. októberi „zöld ár” a nyilasok összességére? Ha figyelembe vesszük, hogy a nyilas értelmiségiek jelentős részben már 1941–44 között kiléptek a pártból, akkor kétségessé válik, hogy a tyúkszemvágó Nidosi „testvér”20 és a zuglói nyilas tömeggyilkosok21 reprezentálhatják a nyilaspárt egészét. Ha a nyilas és egyéb szélsőjobb pártokhoz tartozó képviselőket vizsgáljuk meg, akkor kiderül, hogy az összesen 49 személy közül csupán kettő (Wirth Károly22 és Gruber Lajos23) vett részt a nyilas hatalomátvétel előtt vagy után személyesen erőszakos cselekményekben. Ezzel szemben heten nemcsak hogy kiléptek, hanem 1944-re szembe is fordultak a szélsőjobbal.24
Lackó Miklós, a nyilas mozgalomról 1966-ban megjelentetett monográfiai szerzője kiemeli, hogy a nyilasok között túltengtek a büntetett előéletűek. Igazolásul Sombor-Schweinitzer József rendőrfőkapitány 1943-ban kelt emlékiratára hivatkozik, aki annak igazolására, hogy a nyilasok döntően bűnözőkből álltak, 4292 megvizsgált személy közül 1228 esetben mutatott ki büntetett előéletet. A kiválasztottak halmaza azonban nem volt véletlenszerű, és nem meglepő, hogy egy fénykorában 300 ezer fős taglétszámot elért párt soraiban néhány ezer büntetett előéletű található. A Történeti Hivatalban általam megvizsgált 85 fontosabb értelmiségi nyilas aktivista között alig találtam priuszost, és azt a néhány személyt is az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatásáért ítélték el 1944 előtt, nem köztörvényes bűncselekményekért. A Nemzet Akaratának Pártja (Szálasi első pártalakulata) budapesti tagnévsorában25 már 1938 legelején 99 doktori fokozattal rendelkező egyén szerepelt, miközben összesen 466 budapesti párttagot tartottak nyilván! Sajátos módon ekkor még olyanok is nyilasnak vallották magukat, akik a későbbiek során szembefordultak a totális nyilas állammal, mint például Esterházy Pál herceg, Frei András hírlapíró, Ottlik György, Odescalchi Károly herceg, Kóródy Tibor26 és Payr Hugó27 parlamenti képviselők. Az, hogy 1937–38 fordulóján nyilasok voltak, csak azzal magyarázható, hogy ebben a pártban látták egyfajta társadalmi reform lehetőségét. Ara Jerezian28 és helyettese, Szalai Pál29 a háború után a zsidóság mentéséért a Jad Vashem kitüntetést is megkapták, holott 1938-ban mindketten a nyilas ifjúsági szervezet vezetői voltak.
A történetírás azt sem tárta fel, hogy a
nyilasok közül sokan korábban kommunisták voltak. Jellemző, hogy például a Horthy
Miklós titkos iratai című forrásközlésből tendenciózusan
kihagyták azokat az iratrészleteket, amelyek erre utalnak.30
Sajátos módon a párt legfelső vezetésében is fontos szerephez jutottak a
szélsőbal reprezentánsai: Péntek István, a párt ideológiai vezetője31
(1944. október 15. után a „Nemzetvezető Világnézeti Irodájának” vezetője), Málnási Ödön32 főszéktartó, Kassai-Schallmayer
Ferenc33
parlamenti képviselő és későbbi propagandaminiszter, Párkányi István34
fővárosi kerületvezető kommunisták, Sütő Gyula, Koltay
József35
és Zsámboky Pál36
parlamenti képviselők pedig baloldali
szociáldemokraták voltak, és ezt nyilasként is nyíltan felvállalták. Jellemző
tény, hogy Párkányi Szálasi hivatali helységében, az Andrássy u. 60-ban
tarthatta Marx Tőkéjének témáját boncoló
szemináriumát, és Szálasi csak azért távolította el a pártból, mert Párkányi a
marxizmus mellett ateista propagandát is kifejtett.37 Jandl Lajos38,
Keck Antal és Rátz Kálmán39 1944-ben az antifasiszta ellenállásban is szerepelt
vállaltak, Keck rejtegette a kommunista Faust Imrét, Rátz a kommunista mozgalommal, a cionista ellenállással és
Bajcsy-Zsilinszky Endrével tartotta a kapcsolatot. 1938–44 között a nyilas lapokban sorozatban jelentek meg cikkek olyan címmel, mint
például: Nem szégyellem, hogy szociáldemokrata voltam;
Marxisták a Nyilaskeresztes Pártban; Magyar Munkás;
Valamikor szociáldemokrata voltam; Szociálpolitikát? Nem! Szocializmust.
Ennek jegyében indították a nyilasok 1938-ban Új Népszava címmel egyik
lapjukat, amelyet azonban nem sokkal később a rendőrség betiltott.
Nemcsak a proletárvonalról jövő nyilasok
definiálták magukat forradalmárként. Báró Kemény Gábor, nyilas külügyminiszter40
1944 decemberében, Berlinben Dietrich
birodalmi sajtóigazgatónak kifejtette, hogy „ő forradalmár és nem diplomata
elsősorban”. Jellemző, hogy Steengracht külügyi
államtitkár közbevetésére, amely szerint nem célszerű a régi rendszer minden
diplomatáját azonnal kirúgni, mivel van egy réteg, amely „bármilyen
rendszerben” vállal közszolgálatot, Kemény azt felelte, hogy 1945. február
1-jéig teljesen leváltja a régi személyzetet, „mert inkább rossz diplomáciával csinál jó külpolitikát, mint fordítva.”41
Sokszor véletlen körülmények döntötték el,
hogy valakiből nyilas vagy kommunista lett. Erre utal a Bartha
Miklós Társaság vagy a debreceni turulisták
szélsőjobb és szélsőbal közötti ingadozása. Mindkét szervezet tagságában a két
szélsőség képviselői voltak túlnyomó többségben, és adott esetben ugyanazok
lettek szélsőjobboldaliak, akik korábban szélsőbaloldaliak voltak. Hogy csak
egy példát említsünk: Ujhelyi Szilárd42
a debreceni Turulisták vezetőjeként először a
nyilasok táborát erősítette, majd 1937-ben már az illegális kommunista pártét.
A nemzetiszocializmus eszméje még olyan autonóm személyiségeket is
megkísértett, mint József Attila, aki 1933-ban A
nemzeti kommunizmus címmel egy rövid esszét is megfogalmazott.
Kommunizmus és nyilas rokonszenvek egymás mellett
élésére jó példa Rajk Endre és László sorsa. A tizenegy (!) Rajk testvér Székelyudvarhelyen született, szegény sorsú családban. A
nélkülözés mellett elsősorban a romániai nemzeti elnyomás alakította politikai
nézeteiket. „Alig volt itt magyar család, amelyik valamilyen formában nem
hozott áldozatot e trianoni mellékoltáron. Minthogy apám nem
akart semmi neki felkínált jó állásért és más kilátásba helyezett előnyökért Rajkból Rajku lenni, minthogy még
egy »u« betűt sem volt hajlandó ettől a rezsimtől elfogadni ‑ annak
ellenére, hogy mindenképpen bizonygatták, hogy ő voltaképpen román származású,
hisz íme a neve »Rajku« is mutatja ezt ‑, hát
neki adóval s gyermekei egyikének-másikának bottal vagy korbáccsal,
kiutasítással kellett megismerkedniök…” – írta
1959-ben Rajk Endre.43
A család idősebb férfitagjai, köztük Endre is ezért sorra
a Magyarországra települést választották. 1924-ben Endre hazalátogatott, és
ekkor a 15 éves László kérlelni kezdte: „Nem tudok én románul tanulni, nem
tudom elviselni a románná tenni akarás gondolatát, nem tudom a bennem levő
ellenszenvet, amit bennem ezek a szándékok felkeltettek, leküzdeni.” Endre magával vitte öccsét, és
gyakorlatilag átvette a szülők szerepét is, amennyiben László nála lakott, ő
tartotta el, és fizette iskoláztatásának költségeit is. „Apám 1924. december
31-én elhunyt. E pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy nekem kell az apa helyett
öcsém mellé állanom. Ennek az elhatározásomnak igyekeztem mindaddig eleget
tenni, amíg öcsém a maga elhatározásából ezt számomra lehetetlenné tette.”
1929-ben László a besanconi egyetemre ment, ahol megismerkedett a nyugattal. Ez felkeltette benne a politika, a társadalomtudományok iránti érdeklődést, és Endre ekkor tapasztalta, hogy öccse „a kívánatosnál élénkebben kezd foglalkozni a szocializmus, de főként a kommunizmus problematikájával. Érdeklődése e tanok iránt annyira fokozódott, hogy 1931-ben kommunista tárgyú röplapok osztogatása miatt rendőrségi letartóztatásba került. Innen sógorom Bokor Lajos, ki ezidőben rendőrkapitány volt, közbenjárására hamarosan ismét szabadlábra került.”
A Rajk fivérek az 1930-as években mind sikeresen illeszkedtek be a magyar társadalomba. Endre a Hangya szövetkezet nyíregyházi igazgatója, majd országos vezető tisztviselője, Lajos Berettyóújfalu községi orvosa, egy másik fivér a Globus nyomda cégvezetője lett. Endre 1936-ban sikertelen kísérletet tett öccse meggyőzésére, de hasztalan.
„A nemzetiszocializmus (…) a proletariátus felszabadításának egyetlen lehetőségét nem a ’burzsoázia’ és a még megmaradt polgári rend kiirtásában vagy felszámolásában látja, hanem egy, a természetes fejlődés és a természetes társadalmi rend helyreállítását szolgáló társadalomszervezésben, és a nemzetgazdálkodás átszervezésében. Társadalmi privilégiumokat nem ismer el, s ilyet senkinek, még a proletariátusnak sem hajlandó adni” – írta visszaemlékezve e hiábavaló meggyőzési kísérletre a Beszélgetések László öcsémmel című, emigrációban készített kéziratában. Nyilvánvaló, hogy mindkét személyt a nemzetiségi kérdés és a szociális állapotok megoldatlansága radikalizálta a szélsőségek felé: Endre a nyilasok, László a kommunisták politikai koncepcióit választotta, és ezek közösek voltak abban, hogy elutasították a történelmi előjogokra épülő társadalmi és politikai állapotokat. Hozzá kell tennünk: Endre nyilassága nem jelentett szükségszerűen eliminatorikus antiszemitizmust: számár a zsidóellenesség a kapitalizmusellenesség egy részlete volt csupán. Szálasi maga is leszögezte egy 1942. februári beszédében, hogy „a zsidó inkább felfokozója a nemzet erkölcsi és anyagi piszkának”44 – ezért nem volt szükségszerű, hogy a nyilas vonzalmak minden esetben egyúttal vad antiszemitizmust is jelentsenek. A Rajk család visszaemlékezői nem emlékeznek arra, hogy Endre antiszemita nyilatkozatokat tett volna. Endre 1937-től az EKE mezőgazdasági szövetkezet igazgatójaként zsidókkal is együttműködött.
A pártállami történetírás eltagadta, hogy a nyilasok a Horthy-rendszer megsemmisítésére törekedtek, „teljes rendszerváltozást” és társadalmi forradalmat akartak megvalósítani. A nyilasokat nem csak azért kell forradalmárnak tekinteni, mert erőszakosan is hajlandóak voltak megragadni a hatalmat. Gazdasági és szociális elképzeléseik azok, melyek „forradalmiak”, mivel a liberális piacgazdaság megszüntetését és a totálisan irányított tervgazdálkodás bevezetését követelték.45 Hozzá kell tennünk, a liberális piacgazdasággal a világgazdasági válság hatására minden állam szakított. Szálasi számára nemcsak Hitler és Sztálin négy- és ötéves tervei, hanem Roosevelt „New Deal”-je is példakép volt. A nyilasok forradalmisága abból a felismerésből fakadt, hogy a Horthy-rendszer társadalomberendezkedése és gazdasági struktúrája elavult, és hosszú távon fenntarthatatlan. Ezért nem alaptalan feltételezni, hogy a jogegyenlőség és a demokrácia elvei iránt enyhén szólva érzéketlen korszakban a korabeli megfigyelő számára a nyilas program egyes elemei akár progresszívnek is tűnhettek.
A magyar szélsőjobboldal követelései a kapitalizmus jobboldali radikális kritikáját jelentették. Fontos hangsúlyoznunk, hogy e szélsőjobb kritika az európai korszellem része volt: a nyilasok koncepciója azonban eltért a német eszmetársaktól, és téves e koncepciót csak az antiszemitizmusra és az agrárfasizmusra redukálni. Perdöntő bizonyíték erre a nyilasok választási brosúráinak anyaga. Az 1938-ban kiadott nemzetiszocialista káté kiemelten foglalkozott gazdasági kérdésekkel: az összesen 25 kérdés kétharmada ezeket tárgyalta. Már-már meglepő, hogy a munkásságnak kiadott irományban olyan témákat fejtegettek, mint például „Mik a közgazdasági elméletek” (19. kérdés) vagy „Mi a szocializmus” (22. kérdés). Utóbbira a káté a következő meghatározást adta: „Gyűjtőneve mindazoknak az elveknek, elméleteknek, melyek a liberálkapitalista gazdasági rendszerek helyébe (…) a kollektív (együttes, társas, kölcsönös) gazdálkodást kívánják tenni. Bár valamennyi szocialista rendszer egymás között igen eltérő, mégis a kollektivizmus és az egyenlőségi gondolat az, amely valamennyi, sokszor homlokegyenest ellentétes szocializmus (pl. a marxizmus és a hitlerizmus) alapját, kiindulópontját képezi.”46 A káté a továbbiakban a kommunizmus és a szocializmus összevetése kapcsán csak a következő különbségekre tudott rámutatni: a kommunizmus a szocializmus túlzó iránya, mert teljesen elveti a magántulajdont, nem nemzeti alapon áll, csak a munkásokkal foglalkozik és vallástalan. „Míg a marxizmus azt hirdeti, hogy »mindenkinek a magáét« addig a nemzetiszocializmus azt mondja, »mindenkinek a maga érdeme szerint«”47 – cserélte fel a brosúraíró a két rendszer jelszavait. A „zsidókérdés” csak marginális szerepet kapott a brosúrában, és azzal a hivatkozással próbálták legitimálni, hogy amennyiben az USA is faji szegregációt alkalmaz a feketékkel szemben, akkor erre az európaiaknak is joga van a zsidósággal szemben.
Bár a nyilasok mindig igyekeztek hangsúlyozni, hogy a magántulajdon alapján állnak, ezt azonban erőteljesen módosítja, hogy a nyilas törvénytervezetek a havi jövedelmeket fejenként 1000 pengőben maximálták, a nagyobb vagyontárgyak öröklését gyakorlatilag lehetetlenné tették, és a társadalom minden tagja számára a hadikommunizmushoz hasonlóan előre megállapított szükségleti kategóriákat szabtak meg. A nyilas családtörvény-tervezet például leszögezte, hogy az átlag életszínvonaltól a családok jövedelme csak 20%-ban térhet el, a 120%-os „jólét”-nél csak a családok 0,5–1%-a élhet jobban.48 „A tőkés mind közös ellenség. Azért fizetünk meg mindent olyan drága pénzen, hogy a tőkéseknek meg legyen a milliós hasznuk. (…) Ezt meg kell szüntetni. (…) Csak dolgozó emberek legyenek, akiknek munkáját egyaránt megbecsülik” – állt az Országépítési Iroda társadalmi feladatokat tárgyaló iratában.49
A nyilas Országépítési Iroda már 1939-től számításokat végzett arról, hogy mekkora az ország lakosságának szükséglete a legkülönfélébb fogyasztási javakból. Mivel abból indultak ki, hogy az emberek szükségletei központilag meghatározhatóak, ezért az állam és a társadalom életét úgy képzelték el, mint bonyolultabb szerkezetű automatáét, amelybe csak a helyes programot kell betáplálni. Mindez kísértetiesen hasonlít a korai hadikommunista gazdaságpolitikai elképzelésekhez. Lelkes aktivisták a legkülönfélébb tanulmányokat készítették olyan címekkel, mint pl. A magyar tejipar jövője, A nyilas állam őstermelési minisztériumában a háziállatok főosztály szervezésszaki felépítése, A Hungarista Birodalom Egyházügyi Szakigazgatása – A Hungarista Vallásügyi Hivatal. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, egyetemi tanár és a nyilas Országépítés vezetője50 naplójában arról ábrándozott, hogy „szinte olyan lesz az államvezérkar munkája, mint egy sofőr munkája. Előtte a kapcsolótábla az automatákkal, amelyek automatikusan mutatják az állam minden vonatkozású pillanatnyi helyzetét és azt is, hogy az milyen irányban és merre éri el az optimumot.”51 Talán nem véletlen, hogy 1945 után a lakosság jelentős részének nem tűnt teljesen idegennek a kommunista tervgazdálkodás.
Nem meglepő, ha ennek nyomán a parlamentben
és a sajtóban „újfajta bolsevizmus” jelzővel aposztrofálták a nyilas mozgalmat.
Az ellenzéki Payr Hugó 1939. március 13-án szintén
erre utalt, amikor kifogásolta, hogy a tervezett második zsidótörvény áttöri a
magántulajdon szentségének elvét. Payr idézett egy
nyomortanyán elhangzott beszélgetést, melynek során a munkanélküliek egyike
nyíltan azt mondta neki, hogy „Uram, mi itt valamennyien bolsevikok vagyunk.
Talán nyilasok? – kérdeztem tőle. Hát igen – hangzott a válasz –, ma így kell
mondani, akkor nem büntetnek meg. (…) Az antiszemitizmusba beleheccelt
középosztály pedig – és ez a legszomorúbb az egész dologban – nem veszi észre,
hogy egy új proletárdiktatúrának veti meg az alapját. Aki ezt nem hiszi, jöjjön
velem, bármikor elvezetem este a perifériákon olyan helyekre, ahol saját
fülével hallhatja, amint az emberek arról beszélnek, hogy ki melyik lakást fogja
magának rekvirálni vagy kifosztani.”52
A rendőrség jelentései szintén kiemelték,
hogy a nyilasok „mozgalma iránt általunk ismert szélsőbaloldali egyének is
érdeklődést kezdenek tanúsítani, nyilván abból a célból, hogy abba beékelődve,
a különben is – főleg a tőkeképződés kérdésében – marxi állásponton álló pártot
lassanként balra tolják”.53 A nyilassá vált „szélsőbaloldali
egyének” 1945 után sikerrel hivatkozhattak arra, hogy csak Lenin és a Komintern
utasításait teljesítették: a már említett Párkányit feltehetően ezért is vették
vissza 1945-ben a kommunista pártba. Párkányi a „megújult” Andrássy u. 60-ban
ugyanis Lenint idézte, aki szerint „minden erőt, tehát az ellenforradalmi erőt
is át kell tudni alakítani forradalmi erővé”, valamint hivatkozott a Komintern
VII. kongresszusi határozatának 37. oldalán található 2. bekezdés IV. pontjára,
amely „A kommunisták feladatai az antifasiszta
mozgalom egyes szakaszain” címet viselte. Ebben az
szerepelt, hogy „a kommunistáknak be kell lépniük az összes fasiszta
tömegszervezetbe, amelyek az illető országban a legalitás monopóliumát
élvezik”.54
A Komintern-határozat Sztálin világforradalmi koncepciójából született: a
szovjet diktátor szerint ugyanis már 1938-ban kitört a kapitalizmus minden
addiginál mélyebb válsága, amely új világháborút és Európa destabilizálását
eredményezi. A kommunisták beépülésére azért lett volna szükség, hogy e
destabilizálásból minél zavartalanabb lehessen az átmenet a proletár
világforradalomba. A Komintern számára elsősorban az
jelenthetett problémát, hogy a szélsőjobb pártokba beözönlő munkástömegek
túlságosan is azonosultak új ideológiájukkal…
A marxi álláspontot bizonyos mértékig maguk
a nyilasok is felvállalták. A szélsőjobboldali A Népben
Farkas Benő A szocializmus és a magyar jövendő című írásában kiemelte a
marxi elmélet közgazdasági részét, és kijelentette, hogy azt még senki sem
tudta megcáfolni. Temesváry László, a lap
főszerkesztője, akiből a nyilasok 1945-ben MNB elnököt faragtak, „Hivatalosan
kiadta az új ötéves tervét a Szovjet” címmel ismertette a harmadik ötéves terv
célkitűzéseit55
Dr. Péchy Henrik, Szálasi egyik mestere és a nyilas
mozgalom gazdasági szakértője56
elkeseredetten próbálta megcáfolni pamfletjében azt a „helytelen”
nézetet, mely szerint a nemzetiszocializmust a kommunizmustól csak az
antiszemitizmus különbözteti meg.57
Az Andrássy u. 60-ban előadásokat tartottak „A
marxizmusról vitatkozás hungarista szemszögből” címmel,58
és a marxi tanok ismertetése a nyilas propaganda-tanfolyamok visszatérő elemét
képezte.
A forradalmi módszerek tekintetében
árulkodóak voltak a választások előtt terjesztett röplapok, melyeken „Nincs más
megoldás: Szálasi vagy forradalom” vagy egyszerűen csak „Akasztunk” szerepelt.59
A forradalom előkészítéséről a párt legradikálisabbjait tömörítő „Eszmevédelmi
csoport” gondoskodott. Programjukról egy Ostián Antalnak60
írt levél tudósít: „Ez a mi eszmevédelmünk, mindenhol kíméletlenül rajta
tartja kezét az eseményeken. A mi szervezetünk a forradalom lelkiismerete
lesz.” Ugyanebben a levélben Koszo Béla, csak mint „hidegfejű forradalmár” szerepel, Omelka Ferencet61
pedig csak úgy említik, mint aki „jó lesz Cseka
főnöknek”.62
Omelka népbírósági perében a kommunista pártot jelölte meg mentőtanúként arra nézve, hogy ő tulajdonképpen ugyanazokért a célokért küzdött, és ezt több elvtárs is bizonyítani tudja. A nyilas uralom alatt zsidókat és kommunistákat mentett, korábban pedig 1938. május és 1940 között internálva volt, 1941 áprilisában egy hónap toloncházra, 1942. február és 1944 júliusa között pedig 8 év fegyházra ítélte felforgató tevékenységéért a bíróság. Bár Omelka egyedüli szerepe abban állt, hogy október 15-én géppisztollyal jelent meg a rádió épületében, a népbíróság mégis halálra ítélte, feltehetően azért, mert kínos volt neki Omelka baloldalisága.63
A mozgalmár szárny már 1940-től elégedetlen volt Szálasival, mert az szerintük „letért a forradalmi útról”64A nyilaskeresztes párt állandó válságai, a kilépések, kizárások részben a „mozgalmista” és a „szalonfasiszta” frakciók állandó konfliktusából fakadtak, és ezeken sem Hubay, sem Szálasi nem tudott úrrá lenni – a mozgalmár szárny ereje a párt számára ugyanis nélkülözhetetlen volt. Számos nyilasokat leleplező pamflet volt e konfliktus tanúja. A kiábrándult fajvédő Budaváry László Zöld bolsevizmus címmel írt a nyilasokról „akik Szamuelly módjára és Bucharin módszerével akarnak érvényesülni”.65 Akaratlanul a kommunista bíráskodás szégyentelenségét bizonyította Major Ákos, amikor Szögi Géza nyilas képviselő ellen azt is felhozta vádpontként, hogy a nyilas Szögi az „egypártrendszer híve” – miközben Major ugyanúgy az egypártrendszer szolgálatára adta magát.66
Érthető ezek után, hogy a Sztójay-kormány hatalomátvétele miért nem elégítette ki a nyilasokat. „A nemzetközi zsidóság és a magyar feudalizmus társulásából megalakult szegedi politikai kft.-ből kivált a zsidó cégtárs, de a cég folytatja munkáját, ott ahol ma abbahagyta” – állapította meg cinikusan Vágó Pál 1944. május 26-ai, Hűség Házában elmondott beszédében.67 Vágó vádaskodása nem volt alaptalan, hiszen a nyilasok (és a kommunisták) által szorgalmazott társadalmi forradalom, azaz a Horthy-rendszer megsemmisítése a Sztójay-kormány alatt el sem kezdődött, csupán a zsidó vagyon újraosztása jelentett némi társadalmi és szociálpolitikai változást.
A kommunistákra, mint ideológiai társakra történő hivatkozás egyes esetekben még 1945 után is előfordult: a félkarú Csonka Kálmán pártkönyvelő, Szálasi segédhivatalának vezetője az Andrássy u. 60-ban biztosította kihallgató-tisztjét, hogy ők is ugyanúgy az elnyomottakért küzdöttek, mint a kommunisták, és hogy a „biztosan bekövetkező” nyilas rendszerváltás esetén nyomozóinak mind meg fogja adni a „salvus conductust”.68 Ehhez hasonlóan az eredetileg írónak indult Böszörmény Zoltán69 (a kaszáskeresztesek vezetője, akinek 1916-ban még Sárközi György recenzálta verseit a Nyugatban) 1945 tavaszán felvételét kérte a kommunista pártba, mert, mint ahogyan azt már 1932-ben is követelte: „A becsületes magyar dolgozók uralma következzen a sikerek, csalók, nemzetgyilkosok, népárulók, a szellemi, erkölcsi, gazdasági pestist hivatásosan terjesztők üzérkedéseivel szemben!”70
1945. május 26-án a Kis Újság közölte Böszörmény Rákosi Mátyásnak, mint „elvtársnak” írt levelét: „Oda akarok állni sokadmagammal Elvtársam mellé, hogy győzelmesen megvívhassuk a döntő választási harcot, s a felsorakoztatott nép ítélete útján Elvtársam megteremthesse a megváltó, új, szovjet szocialista államot. (…) Leghőbb vágyam, hogy gátlás nélkül odaadhassam magamat és minden hívemet (…) a kizsákmányolt dolgozó tömegek felszabadítása és uralomra jutása érdekében.” A lelki rokonság ellenére az ügynek nem lett/lehetett politikai folytatása: a kommunista párt, mely a „megtévesztett” nemzetiszocialista tömegek előtt szélesre tárta kapuit, nem kockáztathatta meg a hírhedt Böszörmény integrálását is.71 Talán az se véletlen, hogy 1945 után a személyi kultusz annyira kibontakozhatott.
A nyilasok 1939–40 között elhangzott parlamenti interpellációikban a legradikálisabb módon feszegették a szociális kérdéseket, és átvették az SZDP, illetve a kommunista párt szerepét. Jellemzi a kialakult helyzetet Szeder Ferenc, SZDP képviselő felszólalása, melyben megjegyezte, hogy „ez a képviselőház nem volt hangban mindig ennyire szociális érzéssel telítve, mint most.” Csakugyan, a nyilasokhoz hasonló radikalizmust a parlamentben 1919 óta senki sem képviselt. Ennek tudatában kiabálták Szeder felszólalása közben egyes nyilasok, hogy „Mit keres maga itt egyáltalán?”, „Mit keresnek itt még egyáltalán a szocik? Nevetséges dolog, túlhaladott álláspont”.72 Sokan épp szociális érdeklődésüktől hajtva léptek be a pártba: Gera József, a nyilas pártépítés vezetője éveken keresztül Makón volt gyerekgyógyász és a helyi csecsemővédő intézet vezetője, és tapasztalhatta a mezőgazdasági munkások nyomorát. Szociális érzékenysége mellett a népszaporodás iránti érdeklődése vezette őt a politikába. A fasiszta Olaszországból, valamint a nemzetiszocialista Németországból érkező orvosi szaklapok bizonyították Gerának, hogy „milyen nagyon szép és komoly munka folyik ott.”73
A „nagyon szép és komoly munka” döbbenetes termékei a Kőszegen és Velemben készített nyilas törvényjavaslatokban is megfogalmazódtak. A nyilas családi törvény például a „rendellenes nemi ösztönnel terheltek” ivartalanításáról rendelkezett. Meddő személyek házasságát nem meddő személyekkel megtiltotta. „Családfői hatalmától megfosztandónak” rendelte azt, aki „erkölcstelen életet él”, „pazarol”, „rosszul gazdálkodik”, és az új családfő kijelölését a Hungarista Birodalmi Otthon (a továbbiakban HBO) feladatává tette. A házasságokat fel kell bontani, ha négy éven belül nem születik gyerek, és a házastársak nem hajlandóak gyereket örökbe fogadni. A házasságon kívül született gyermekek életéről és sorsáról a HBO határozott volna. A törvény értelmezése szerint „feslett életűnek” minősült az a nő is, aki ugyan csak egy férfival folytat viszonyt, de ebből a viszonyból gyermek nem származik, annak ellenére, hogy a felek fogamzó- illetve termékenyítőképesek. Az ilyen eseteket a törvény a HBO zárt intézeteiben rendelte elhelyezni, ahonnan csak „szakmai kiképzés” után, a „gyógyultság” megléte esetén lehetett távozni. Sajátos, és leginkább a kambodzsai Vörös Khmer koncepciójára emlékeztet a törvény 34. §-a, amely szerint azok a személyek, akik nagykorúságuk ellenére sem családfők (azaz nem élnek házastársi kapcsolatban), nem vezethetnek önálló háztartást, nekik tehát a HBO munkásszállásain kell lakniuk. Jellemző a törvény indoklásának szövege a korai házasság szükségességéről: „Vajon mivel lehetne jobban a betegségek terjedését megelőzni, mintha a ma szabadon élő és összevissza párzó [!] férfiakat és nőket a család kötelékébe tereljük?”
A HBO lett volna hivatott a vagyoni különbségek kiküszöbölésére is. Ha az örökös az örökölt vagyontárgy (pl. gyár, földbirtok) munkájában nem vesz részt, akkor azokból befolyó jövedelemből legfeljebb 1000 pengőt kaphat, de ebből is le kell vonni a családbért, azaz 40%-ot ha egyedülálló, és a különbözet a HBO-t illeti (a levonást az örökös saját gyermekei számával gyermekenként 10%-al csökkenthette). Arról, hogy a magasabb életszínvonalon élők „ne is költhessenek többet, a jegyrendszernek kell gondoskodnia” – áll a törvényjavaslat indoklásában.
A nyilas szellemiségről tanúskodik Kőfaragó-Gyelnik Vilmos utasítása a megerőszakolt és teherbe esett nők kezeléséről: „Janicsár nevelésnek a hungarista államban sem létjogosultsága, sem értelme nincs. (…) Mozgó nőgyógyász csoportok (…) a 7-ik hónaptól művi koraszüléssel” semmisítsék meg a magzatot. Az időközben megszületetteket „életben nem hagyhatjuk, őket vagy ki kell cserélni, vagy ki kell irtani. Ez utóbbi követelmény végrehajtására változatos lehetőségek adódnak.”74
Az a fogékonyság, mely a második világháború előestéjén és alatta nem csak tömegeket, de számos értelmiségit is időlegesen vagy véglegesen a nyilasok hívévé tett, nem külföldi hatásra keletkezett, és nem volt véletlen sem. Mélyen gyökeredzett a magyar társadalomban, és megszabadulni tőlük pusztán az idő múlásában bízva önámítás. Ami ezen a téren társadalomlélektani és politikai örökségünk, nyílt szembenézés nélkül minduntalan a nyakunkba fog szakadni.
A cikk megírását az Oktatási Minisztérium támogatta
Jegyzetek
[1] Institut für Zeitgeschichte (a továbbiakban IfZ) MA 1541/1, 324.o. 1943 1.8.
[2] IfZ Gf 03.15/1 Ítélet Krumey és Huntsche ellen 3.2.1965, 68-69.o.
[3] A Terror Háza nyilas termében az alábbi félrevezető teremszöveg szerepel: „Szálasi hungarista mozgalma (…) német segítség és támogatás nélkül azonban soha nem válhatott volna kormányzati tényezővé.”
[4] Pl. Tilkovszky Lóránd: Teleki Pál. Legenda és valóság, Budapest 1969, 111.o.
[5] Fő vádnak azt szokták felemlegetni, hogy a választások előtt 100.000 példányban adtak fel Berlinből “zöld könyv” néven egy nyilas brosúrát és pénzt is utaltak át a nyilasok részére. Az akció azonban a német politika akarata ellenére történt. Ribbentropp “esztelenségnek” nevezte a nyilasok támogatását és az ügy kivizsgálását rendelte el (Erdmannsdorff budapesti követ távirata a német külügyminisztériumnak. In: A Wilhelmstrasse és Magyarország, 393.o.). A támogatás hátterében egyéni akciók álltak, meggyőzően bizonyítja ezt Szőllősi-Janze Margit: Die Pfeilkreuzlerbewegung in Ungarn. 1989 München, 212-220.o.
[6] Lásd erre Sombor-Schweinitzer 1943-ban írt tanulmányát a nyilasmozgalom történetéről a Magyar Országos Levéltárban.
[7] Szőllősi-Janze Margit: Die Pfeilkrezulerbewegung in Ungarn, 211.o.
[8] „Szálasi naplója”. A nyilasmozgalom a II. világháború idején. Írta és összeállította Karsai Elek. Budapest, 1978, 58.o.
[9] Szálasi Ferenc börtönnaplója. 1938-1940. Budapest, 1997, 111.o.
[10] Szöllösi-Janze, Pfeilkreuzlerbewegung, 218. o.
[11] Hubay Kálmán (1902-1946) újságíró, politikus, 1938-tól képviselő, a Nyilaskeresztes Párt alapítója és vezetője Szálasi kiszabadulásáig. A népbíróság halálra ítélte és kivégezték.
[12] Történeti Hivatal (a továbbiakban TH) V-56031, 226.o Kovarcz Emil vizsgálati dossziéja.
[13] A német támogatást elvileg elősegítette volna a különböző szervezetek (SS-Gestapo-Külügyminisztérium-NSDAP) között feszülő kompetenciaharc. A nyilasok azonban nem tudtak ebből jelentős tőkét kovácsolni. Lackó állításai, melyek szerint német megbízottak félmillió pengővel támogatták volna a nyilasok választási kampányát, Teleki parlamenti vádaskodásaira alapozódnak. Teleki bevett módszerei közé tartozott politikai ellenfeleinek “idegenszerűséggel” “magyartalansággal” történő megbélyegzése. Amennyiben a német kölcsön elmélete igaz lenne, akkor érthetetlen az a tény, hogy a nyilasok pénzhiány miatt minden képviselőjelöltet elfogadtak, aki képes volt finanszírozni választási költségeit – emiatt került sok karrierlovag 1939-ben a parlamentbe és szorult háttérbe számos mozgalmár nyilas párttag. Tény azonban, hogy német magánszemélyek ill. egyes német körök kisebb-nagyobb anyagi segítséget nyújtottak, de nem a német legfelső vezetés hozzájárulásával. Lackó állításait cáfolja Sombor-Schweinitzer Ferenc “A szélsőjobboldali mozgalmak története” c. kézirata is. Bár Sombor-Schweinitzer mindent elkövetett hogy a német támogatást tegye felelőssé a nyilas sikerekért, kéziratában maga is megállapította, hogy nincs bizonyíték komoly pénzbeli támogatásra.
[14] Keck Antal (1906-?) sváb származású politikus, 1939-ben nyilas támogatással a parlament legfiatalabb képviselője. 1942-ben kilépett a nyilaspártból, 1943-ban belépett a kormánypártba. A német megszállás után embereket mentett, Faust Imrével és báró Atzél Edével szervezkedett a kiugrás érdekében.
[15] Dr. Budinszky László (1895-1946) a Vörös őrségben zászlóaljparancsnok, ügyvéd, 1935-ben belépett Rassay Károly polgári demokrata pártjába, 1938-ban a Nemzeti Frontba, 1939-ben a nyilaspártba. 1940-től Szálasi protokollfőnöke, a nyilas kormányban igazságügyminiszter. A népbíróság halálra ítélte és kivégezték.
[16] Strasserné Chorin Daisy-Bán D. András: Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig. Fejezetek Chorin Ferenc életéből 1879-1964. Budapest, 1999, 178-179.o.
[17] A gondváni gondolat a nyilasok sajátos fajpolitikai elképzelése volt.
[18] A Hungária Egyesült Földek a magyar vezetőnép alatt egyesített kárpát-medencén belüli területeket jelentették volna. A „részföldek”, úgymint Erdély, „Tótföld”, „Szlavonföld”, „Nyugat-Gyepű”, „Ruténföld” sajátos, pontosan nem definiált autonómiával rendelkeztek volna.
[19] A konnacionalizmus Szálasi Európára és a világra vonatkozó általános politikai rendezőelvét jelenti, amely szerint a világ teljes területe felosztandó a különböző népek életterei között.
[20] Nidosi Imre eredetileg a Széchenyi fürdő alkalmazottja, 1945-ben Pest egyik nyilas parancsnoka volt és tömeggyilkosságokban is részt vett. A népbíróság halálra ítélte és kivégezték.
[21] A zuglói nyilas pártszervezet 1944 október 15 után kb. 1200 személyt gyilkolt meg. Leleplezésükre 1962-ben került csak sor.
[22] Wirth Károly Horthy Miklós elrablására és a belügyminiszter megölésére készített elő 1940.ben akciót, amit a rendőrség azonban leleplezett.
[23] Gruber Lajos (1900-?) okleveles gépészmérnök, szerelővállalkozó, az ÉME alapító tagja, 1933-tól a Pálffy-féle nemzetiszocialista párt aktivistája, Pálffy helyettese, 1939-től a NYKP dunántúli majd országos szervezője, az 1940 évi bányász-sztrájk egyik kulcsfigurája. Grubert már 1920-ban elítélték könnyű testi sértésért, 1940-ben egy díjbirkózónak megbízást adott a pártból kilépett képviselők és Lendvai István (aki korábban maga is antiszemita fajvédő, ekkor azonban már antifasiszta újságíró volt) megveretésére, valamint maga is kancsukával verte adósát, amiért 1 évet, majd egy másik ügyből kifolyólag 8 hónapot, majd újra egy év börtönbüntetést kapott.
[24] Matolcsy Mátyás, Kóródy Tibor, Pröhle Sándor, Keck Antal, Rátz Kálmán, Jandl Lajos, Szendrői Kovách Gyula 1944 október utáni tevékenysége a totális háború elutasításától az esetenkénti embermentésen át az aktív antifasiszta ellenállásig terjedt. Továbbra is jobboldali maradt, de a nyilas pártból kilépett Andréka Ödön, dr. Tauffer Gábor, dr. Zeöld Imre Péter, dr. Matolcsy Tamás, Gruber Lajos, dr. Nyireö Andor.
[25] A tagnévsor nem tartalmazza a „mozgalmi szárny”, azaz az illegális párttagok és a munkásság sorai közül beszervezettek neveit. Feltételezhető, hogy 1938 elején csak Budapesten több ezer személy tartozott e utóbbi kategóriába.
[26] Kóródy Tibor (1904-1974) ügyvéd, újságíró, a párizsi diplomáciai akadémiát végezte el. 1932-től a Meskó-párt ideológiai vezetője, 1938-1941 között nyilas, majd a Pálffy-Baky-párt, majd Imrédy Magyar Megújulás Pártjának tagja. 1944 szeptember 21-én a parlamentben a Sztójay-kormány zsidórendeleteinek eltörlését követelte. Nagybaczoni Nagy Vilmossal, Zsedényi Bélával és másokkal baloldali szervezkedésbe kezdett a kiugrás érdekében TH V-142733/1, 19.o. és TH V-55964, 58., 63.o.
[27] Payr Hugó(1888-1976) Újságíró, birkózóbajnok, politikus. Az I. világháborúban haditudósítóként több kitüntetést is kapott, birkózásban magyarországi és Európa-bajnokságot nyert. 1925-től a kormánypárt egyik budapesti vezetője, 1931-1939 között kormánypárti képviselő.
[28] Ara Jerezian (1918- ) kereskedő, 1937-1938-ban a nyilaspárt országos ifjúsági vezetője. 1938-ban kilépett a pártból, 1944-ben a Zrínyi utcában zsidó orvosokból nyilaskeresztes kórházat létesít és többszáz embert megmentett.
[29] Szalai Pál (?-?) könyvkereskedő, Jerezian hozta a nyilaspártba. Szalai 1944-ben a párt rendőrségi összekötője és Wallenberg bizalmi embere volt, közreműködésének köszönhető a gettó ellen tervezett pogrom megakadályozása.
[30] Horthy Miklós titkos iratai. Szerkesztette Szinai Miklós és Szűcs László. Budapest, 1972 (4. kiadás), 190, 192.o. A szerkesztők a kihagyásokat lapalji jegyzetben jelölték azzal a megjegyzéssel, hogy Payr kísérletet tesz arra, „hogy öszefüggéseket találjon a fasizmus és a ’IV. rend’, vagyis a munkásosztály mozgalma között.” Valójában Payr a nyilas kommunistákra utalt ezeken a helyeken. A szerkesztők a válogatásból teljesen kihagyták Payr egy memorandumát, amely szinte csak a nyilas kommunisták kérdésével foglalkozik.
[31] Péntek István (1900-1984) szobrászművész, illegális kommunista. 1929 után elégedetlenné vált a moszkvai „vonallal” és az azonnali világforradalmat szorgalmazta. 1933-ban röplapterjesztésért elítélik, 1937-től Szálasi pártjainak ideológiai vezetője, 1938-ban 2 év börtönbüntetésre ítélik, Németországba szökik, ahonnan csak 1944 nyarán tér vissza. A népbíróság 8 év börtönre ítéli. 1956 után egy reformkommunista kézirata miatt újra perbe fogják és súlyos börtönbüntetésre ítélik.
[32] Málnási Ödön történész, 1919-1926 között SZPD-tag és kommunista szemináriumokat tart, 1919-ben vörös zászlóaljparancsnok, a munkás és katonatanács tagja. 1928-tól Egerben főiskolai tanár, 10 éven keresztül a rádióban műsorvezető. 1937-ben letartóztatják, a csillagbörtönben együtt ült Rákosival, akinek becsületszavát adta, hogy „megmarad szocialistának”. 1942-ben kilépett a nyilaspártból. A háború utolsó hónapjaiban Kemény Gábor nyilas külügyminiszterként „magyar Paaskivit” akart belőle csinálni annak érdekében hogy Rákosival és a szovjetekkel tárgyalni lehessen. A népbíróság 7 év fegyházra ítélte.
[33] Kassai-Schallmayer Ferenc (1904-1946), 1919-ben vöröskatona, nyomdász, a szlovák kommunista párt egyik vezetője, 1923-ban Magyarországra települt, ahol Kassák Lajos köréhez csatlakozott és részt vett az „Új Szó” c. lap szerkesztésében is. 1937-től Péntekkel és Párkányival együtt Szálasi híve lett.
[34] Párkányi István (1894-1984) géplakatos, kommunista röpiratozásért, „tőkés osztály elleni izgatásért” többször ejárás alá vonják. 1910-től VASAS szakszervezet tagja, 1922-től az SZDP baloldali ellenzékében, 1934-ben túlzott baloldalisága miatt kizárják a pártból. 1937-től nyilas. 1939-ben kizárják a nyilaspártból. 1945 után kommunista párttag.
[35] Koltay József (1893-?) műlakatos, 1911-1919-között szociáldemokrata, utána belépett az Ébredő Magyarok Egyesületébe. 1937-től nyilas párttag.
[36] Zsámboky Pál (1884-?) MÁV-alkalmazott, csoportvezető, 1931-ig szociáldemokrata, 1937-től nyilas.
[37] Történeti Hivatal (TH) V-61558 Párkányi István vizsgálati dossziéja, 57.o. Párkányi vallomása.
[38] Jandl Lajos (1897-?) orvos, 1932-től szélsőjobboldali politikus, 1939-től nyilas parlamenti képviselő, 1944-ben a partizánokhoz csatlakozott. BFL 293/1946, Szálasi-per, 418.o. Rátz Kálmán vallomása.
[39] Rátz Kálmán (1888-1951) nyugalmazott huszárőrnagy, 1919-ben különítményes tiszt, MOVE alapító tag, 1935-1939 országgyűlési képviselő, hírlapíró, József Attila, a kommunista Agárdi Ferenc és Madzsar József barátja. 1941 decemberében a parlamentben egyedül tiltakozik az USA-val szembeni hadüzenet ellen. 1948-ban emigrál.
[40] Kemény Gábor (1910-1946), 1933-ban jogi doktorátust szerzett, a Pesti Hírlap újságírója, majd Fejér vármegyei szolgabíró, később főszolgabíró. 1938-tól nyilas párttag, 1939-től a párt képviselőket koordináló politikai irodájának vezetője. A népbíróság halálra ítélte és kivégezték.
[41] IfZ, Szálasi-napló, MA 1541/15, 36.o.
[42] Ujhelyi Szilárd (1915- ) jogász, politikus, 1945 után népjóléti államtitkár, 1951-1954 között koncepciós per áldozata, 1954-től a Nagy Imre köré tömörülő pártellenzék tagja, a Kádár-rendszerben fimigazgató és Magyarország UNESCO nagykövete.
[43] Rajk Endre kézirata a szerző birtokában. A kézirat átengedéséért Rajk Lászlónak mondok köszönetet.
[44] IfZ 1541/5, 943.o.
[45] Lackó Mikós tagadja, hogy a magyar szélsőjobboldal magáévá tett volna bármilyen konkrét munkáskövetelést (Nyilasok, nemzetiszocialisták, 71.o.) miközben saját könyvében is számos ilyet idéz. Tézisének cáfolatára lásd a pártprogramokról írottakat.
[46] Kóródy Tibor: Nemzetiszocialista káté. Nyilaskeresztes füzetek 1. Budapest, 1939, 17.o.
[47] U.o. 22.o. A “Jedem das Seine” azaz mindenkinek a magáét jelszó a buchenwaldi koncentrációs tábor főkapuján is szerepelt.
[48] A nyilas családtörvény-tervezetet lásd IfZ, MA 1541, 12. tekercs, 106-122.o.
[49] IfZ, MA 1541/12 442.o. Az irat feltehetően 1944 nyarán keletkezett.
[50] Kőfaragó-Gyelnik Vilmos (1906-1945) nemzetközi tekintélyű botanikus, az ELTE zuzmógyűjteményének megalapozója, 1930-tól egyetemi magántanár, 1938 után nyilas párttag, 1943 után az Országépítés vezetője. 1945 márciusában légitámadás során életét vesztette.
[51] IfZ, MA 1541/3. , Kőfaragó-Gyelnik Vilmos naplója, 1943 december 16, 476.o.
[52] Payr Hugó felszólalását idézi Karsai László: Befogadók, 128.o.
[53] A m. kir. Rendőrség budapesti főkapitánysága Politikai NyomozóCsoportjának előterjesztése1938 február20. Idézi Lackó: Nyilasok, 103.o.
[54] TH V-61558, Párkányi István vizsgálati dossziéja, 172.o.
[55] A Nép 1939 április 20, 3.o., augusztus 10, 3.o.
[56] Péchy Henrik (1875-?) nyugalmazott főtörzsorvos, a Turán Társaság alapító tagja, az I. Világháborúban a Novarán szolgált. Szálasival és Taby Árpáddal a Nemzet Akaratának Pártja megalapítója. 1948-ban életfogytiglani fegyházra ítélték.
[57] Péchy Henrik: A magyar nemzeti szocializmus politikai és gazdasági programja. Lőcsei Ferenc antibolsevista könyvesboltja, Budapest 1937, 3-4.o.
[58] TH V-104195, 51.o. előadókról szóló jelentés.
[59] Saly Dezső: Szigorúan bizalmas. Budapest, 1945, 80.o.
[60] Ostián Antal (?-1945) tart. Hadnagy, magántisztviselő, pártrend és pártvédelem osztag vezetője, Budapest főkerületvezető-helyettese, nyilas propagadabemondó. Budapest ostroma alatt a nyilas harccsoport-parancsnokként életét vesztette.
[61] Omelka Ferenc (1899-1946) Érettségizett, hadapród őrmester, 1933-tól újságíró, a nyilas hatalomátvétel után a Központi Szállításvezetőség pártmegbízottja.
[62] Saly Dezső: Szigorúan bizalmas, 105.o.
[63] BFL Nb 17745/1949 12, 33, 35, 65.o.
[64] Omelka Ferenc népbírósági pere, idézi Lackó, 125.o.
[65] Budaváry László: Zöld bolsevizmus. Bp. 1941, 46.o.
[66] BFL B 7481/1950 Szögi Géza vizsgálati dossziéja, 270.o.
[67] IfZ, 1541/13, 93.o.
[68] TH V-98981, Csonka Kálmán vizsgálati dossziéja.
[69] Böszörmény Zoltán (1893-?) 1929-ben indította meg kaszáskeresztes mozgalmát, két évvel később Hitlerrel is találkozott. Pártja elsősorban az agrárproletariátus tagjaiból toborzódott.
[70] Böszörmény “kaszáskeresztes” Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártkiáltványa és programját lásd: Magyarországi pártprogramok, 278.o.
[71] Böszörményre lásd Nyerges András: Történet, áthallás nélkül. In: Magyar Hírlap, 1998 május 9.
[72] A jelenetet idézi a Képviselőházi napló 1939 június 21.i ülése alapján Lackó, 187.o.
[73] A Szálasi-per, 381-382.o.
[74] IfZ, MA 1541/12, 850.o.