Bármilyen meghökkentő is, női elbeszélőt alkalmazó, A kígyó árnyéka című, nagy sikerű regényének megjelenését követően Rakovszky Zsuzsa egy interjúban a kérdésekre, hogy van-e „speciális női érzés- vagy gondolkodásmód”, beszélhetünk-e női költészetről, azt válaszolta: „köteteket lehetne írni róluk [a női írás mibenlétéről, jellegzetességeiről], írtak is, vagy félre lehet őket dobni, mondván, mindez lényegtelen vagy érdektelen az irodalom megítélésében. Én e között a két álláspont között ingadozom.”¹

Rendre az övéhez hasonlóan bizonytalan vagy elutasító álláspontot fogalmaz meg a többi megkérdezett írónő is,² és a nőírók műveit ismertető írások közt is akad olyan, amelynek szerzője még azt sem döntötte el biztosan, van-e egyáltalán „női nézőpont”?³

Írásomban azt vizsgálom, mi lehet az oka és milyen következményekkel jár az a jelenség, hogy miközben a feminista szemléletmód már régen elfogadottá vált mind a kortárs szépirodalomban, mind az irodalomtudományban, illetve más társadalomtudományokban szerte a világon, addig ezt a megközelítésmódot az író(nő)k és a hazai professzionális irodalomértelmező közösségek (tudósok, kritikusok) egyaránt vonakodnak befogadni.

A „szakmai” idegenkedés, elutasítás oka nem kis részben az lehet, hogy a feminista irodalomkritikát a magyar olvasókkal megismertető munkák többsége, a szokásokkal ellentétben még az „úttörőké” is, fenntartásokat is megfogalmazott.

Már az első (egyébként az amerikai irodalomtudomány irányzatairól szóló) részletes bemutatást bíráló megjegyzések tarkították.⁴ A könyv férfi szerzője, Vincent B. Leitch először ismertette a feminista irodalomtudomány céljait – ezek: a patriarchális előítéletek kimutatása az irodalmi alkotásokban; a korábban háttérbe szorított női irodalom feltárása és átértékelése; az irodalom és kritika társadalmi és kulturális összefüggéseinek tüzetes elemzése, ideértve a nemi különbség és az esztétikum kapcsolatának vizsgálatát is –, majd látszólag lelkiismeretesen kitért a feminista kritika, saját maga által csokorba szedett, mind a tizennégy típusára.⁵ Sokak szemében már az irodalmár túl sok kategóriát felsoroló, a különféle irányzatokat, ideológiákat, sőt a nemi irányultságot egy kalap alá vevő osztályozása kétségessé tehette a feminista irodalomkritika „komoly”, tudományos voltát, ám Leitch akarva-akaratlanul tovább növelte az így támadt kételyt. A neves feminista irodalmárok eltérő álláspontjai bemutatásának örve alatt kritizált például „sok amerikai feminista poétikaírót”, mivel az általuk szorgalmazott „didaktikus és politikai költészet felé való igyekvésben az esztétikai érték kritikus kérdései elfelejtődtek”,⁶ másutt pedig a militáns feminista nő negatív sztereotípiájára rájátszó ironikus megfogalmazást engedett meg magának, többek közt „[a] feminista kritika által a standard irodalmi szövegek férfihamisította kánonjai ellen indított roham”-ról.⁷

Leitch magyarul a Janus Pannonius Tudományegyetem kiadásában 1992-ben megjelent úttörő kötetét két évvel később az MTA Irodalomtudományi Intézetében szerkesztett Helikon című irodalomtudományi folyóirat különszáma követte – amely szintén férfi által írt, s egy zárójeles megjegyzése alapján kissé idegenkedő összegzést adott közre a feminista irodalomtudomány meghatározására.⁸ Az idézett J. A. Cuddon szerint a feminista irodalomtudomány és irodalomkritika olyan „kísérlet” az irodalom különböző műfajaiban ábrázolt női tapasztalat leírására, értelmezésére és újraértelmezésére, amely „[m]egkérdőjelezi a régóta fennálló domináns férfi, fallocentrikus ideológiákat (melyek egyfajta férfi konspirációként jelentkeznek), az irodalomban meglévő patriarchális attitűdöket és az irodalom férfi interpretációját, valamint kritikai értékelését. A férfi szerzők és az irodalom férfiábrázolásának bírálatával, illetve a női írók privilegizálásával támadja az irodalmi érték férfi meghatározását.”⁹ (A számot én szerkesztettem – egyetlen mentségem, hogy sötétben tapogatóztam: az 1990-es évek elején még csak elvétve, többnyire könyvtárak közötti cserekiadványként jutottak el feminista könyvek Magyarországra, s a legjelentősebb szerzők művei nem voltak közöttük. A „tudományos” rangú Penguin Dictionary of Literary Terms and Literary Theory feminista irodalomkritikáról szóló szócikke megfelelően tárgyilagos kiindulópontnak tűnt, a „konspiráció” szó használatával kifejezésre juttatott patriarchális rosszallás fölött nagyvonalúan elsiklottam.)

Végre egy nő, ráadásul neves feminista irodalmár, Toril Moi feminista irodalomkritika-meghatározása szerepelt az 1995-ben magyarul megjelent, egyetemi tankönyvnek szánt Bevezetés a modern irodalomelméletbe című kötetben. A születőben lévő hazai feminista irodalomtudomány vesztére, Toril Moi egyenesen hangsúlyozta az irányzat politikai jellegét, amit korábban sokan mások, mint a tudománnyal összeegyeztethetetlent (a legjobb esetben) feledtetni igyekeztek.¹⁰ Mivel abból indult ki, hogy a „feminista”, a „feminizmus” nyilvánvalóan „politikai elnevezések”, arra a következtetésre jutott, hogy „[a] feminista kritika eszerint a politikai megnyilatkozás egyik formája: olyan kritikai és elméleti gyakorlat, mely harcot folytat a férfiuralom és a szexizmus ellen, tehát nem egyszerűen a nemek kérdésének vizsgálata az irodalomban”, s művelői számára azért felel meg olyan sokféle módszer vagy elmélet, mert azokat „képesek politikai céljaikhoz idomítani”.¹¹

Persze önmagában már a nyugat-európaitól eltérő jelentést hordozó jelző is elbátortalanító lehetett, hiszen Magyarországon a „feminista” szó a huszadik század eleje óta nem volt képes pejoratív jelentésétől megszabadulni, s a szocializmus idején, ha lehet, még inkább elutasítottá vált. (Kezdetben „csúnya, magányos kékharisnyá”-t jelentett. 1945 után a kommunisták azt sulykolták, hogy Magyarországon már megvalósították a feminizmus fő törekvését, azaz a férfiakkal való „egyenlőség”-et, ami valójában a nők munkába kényszerítését és terheik megnövekedését takarta. A „militáns férfifaló” jelentés pedig épp ekkoriban, a ’90-es évek elején bukkant fel a médiában, amikor a társadalmi szerkezet viharos gyorsasággal végbemenő átalakulása idején mindenki békére és nyugalomra vágyott.) A politikum emlegetése azonban végképp lejárathatta a feminista irodalomkritikát, mert a politika és tudomány összekapcsolása eleve rossz emlékeket ébreszthetett a közvéleményben és a szakmában egyaránt, ráadásul a diszciplína sok évtizedes átpolitizáltságától az irodalomtudomány művelői épp ekkoriban igyekeztek végre megszabadulni.

A feminista irodalomkritikát a ’90-es években bemutató, tudományos igényű tanulmányok tehát maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy (néhány, általában valamelyik nyugati egyetemen megfordult nő kivételével) az irodalomtudomány iránt érdeklődő hivatásos és amatőr olvasók kedvét elvegyék ettől a megközelítésmódtól. Nem csoda hát, hogy a magyar Bókay Antal Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban című, 1997-ben megjelent, az egyetemek bölcsészkarain tankönyvként is használt kötetéből a feminista irodalomkritika az új irányzatok közül úgy, ahogy van, kimaradt.”¹²

A feminista irodalomkritika definiálását a közelmúltban egy magyar irodalmárnő is megkísérelte. Alighanem hasonló eredménnyel, mint az elkedvetlenítő külföldiek. 2002-ben megjelent könyve „A női szerző a feminista irodalomkritikában” című fejezetében Gács Anna az egyik legnevesebb amerikai teoretikusra, Elaine Showalterre hivatkozott, s a beljebb szedett, kiemelt idézettel óhatatlanul is a kezdetektől megfogalmazódott gyanakvást táplálhatta, hiszen Showalter arról panaszkodott, hogy hiányzik a „világosan artikulált teória”, ami „állandóan sebezhetővé teszi a feminizmust, s úgy tűnik, még maguk a feminista kritikusok sem értenek egyet abban, hogy mi az, amit gyakorolni és védeni szeretnének”.¹³ A bajt, hogy ily módon az elmélet hiányát rótta fel a tudományosság igényével fellépő kritikai iskolának, Gács Anna csak tetézte egy (sok feminista irodalmár által képviselt) másik állítással, miszerint a feminista kritika megkülönböztető jegye az, hogy benne „a női – akármi legyen is az – elsőbbséget élvez, értékkritériumot jelent”.¹⁴ Ez a kijelentés pedig értelmezhető úgy is, hogy a feminista irodalomkritika olyan irányzat, amely nyíltan részrehajló, azaz nem lehet „tudományos”.

Aligha növelte a felvilágosodás, a liberalizmus jegyében fogant – az elsők közt John Stuart Mill által képviselt – feminista (irodalom)kritika elfogadottságát, hogy a ’90-es évek végén a „szellemi elit” nem egy, a hazai politikai liberalizmushoz köztudottan közel álló tagja is részben vagy egészen elutasító álláspontra helyezkedett. Az amerikai ösztöndíjútról éppen hazatért tekintélyes irodalmár, Radnóti Sándor, egy újságírónő által feltett előítéletes kérdésre, miszerint „[a] feminizmus és a homoszexualitás művészetét vizsgáló tanulmányoknak nem célja-e valamennyire egy […] önigazolás?”, 1998-ban így válaszolt: „Ami a feminizmust illeti, annak korai története a legnagyobb hőstörténetek egyike, amely megváltoztatta kultúránk egész arculatát. Ugyanakkor mai fejleményeinek jelentős részét túlzónak és radikálisnak tartom. Arra gondolok például, hogy az elfeledett női művészek fölfedezése természetesen fölötte indokolt és helyénvaló, de ha ezt arra akarják felhasználni, […] hogy megtalálják azt a princípiumot, amely az ugyanabban a korban keletkezett férfi művészek által létrehozott műveket a női művektől alapvetően elválasztja, azt ellenzem.”¹⁵ (A „túlzó és radikális” minősítés a feminista irodalomtudományban járatlan olvasók szemében minden bizonnyal az antifeminista álláspont igazolásának tűnhetett, holott Radnóti nem a feminista irodalomtudomány egészét kárhoztatta, hiszen a feminista kritika első hullámának fő törekvését, a kánon átírására tett kísérleteket helyeselte.)

Jó nagy szeget vert a feminizmus koporsójába a kevés magyar női tudós egyikének elismert Heller Ágnes is, s egyúttal (Radnótihoz hasonlóan), a honi virulens Amerika-ellenességet is táplálta, ugyanis a női egyenjogúság (erőszakosnak bemutatott) képviseletét a sajtónak köszönhetően a közvélemény évek óta az Amerikai Egyesült Államokhoz köti. Valószínűleg annak tudatában, hogy Magyarországon a „feminizmus” szó igen negatív jelentést hordoz, az USA-ban oktató filozófusnő New York-ból, a széles értelmiségi olvasótáborral rendelkező HVG-nek küldött írásában a feminizmust mint politikai irányzatot is elutasította, mivel szerinte valaki lehet radikális vagy mérsékelt feminista, „esetleg függetlenül gondolkodó asszony, aki ódzkodik minden izmustól”. A cikke állításai alapján látszólag pártatlan pozíciót elfoglaló, valójában a patriarchalizmus szemszögéből nyilatkozó Hellertől a feminista irodalomkritika is megkapta a magáét: „Azt persze a toleráns feminizmus sem tagadja – miért is tenné –, hogy egy hagyományosan gondolkodó férfi számára a nő alacsonyabb rendűsége természetes, s hogy ez az előítélet sokszor hangot is kap. De ebből még nem következik, hogy mindent ebből a szemszögből kellene nézni, és sűrű fésűvel kellene átfésülni minden férfi szerző minden sorát, hogy előítéleteit leleplezzük.”¹⁶

A feminista irodalomkritika szempontjainak elfogadását leginkább az gátolja, hogy a feminizmus szóhoz tapadt előítéletek következtében nyíltan szinte senki nem vállalja a feministának, feminista irodalomtörténésznek minden bizonnyal kijáró megbélyegzettséget, különösen, hogy a sztereotípiákat a ’90-es évek elejétől magyarul is hozzáférhetővé vált szakirodalom sem cáfolta meg. A női egyenjogúság igénylésének hiánya pedig azzal jár, hogy a patriarchális értékrend érvényesül továbbra is – a kutatás feltételeit, irányát, szemléletmódját és a női kutatók, irodalomtörténészek helyzetét illetően egyaránt.

Több külföldön élő, magyar származású és/vagy magyar irodalommal foglalkozó kutató (Jolanta Jastrzêbska, Kemenes Géfin László, Parancs János) sürgette már a nyitottabb és korszerűbb hazai szemléletet. Steven Tötösy de Zepetnek, a feminista Kaffka Margitról 1991-ben írt tanulmányában az írónő műveinek konzervatív (férfi) interpretációi kapcsán kijelentette, hogy „a női irodalmi szemszög és azon belül vagy ahhoz kapcsolódóan a feminista álláspont – elsőrangú irodalmi terméket eredményez”. A Kanadában élő irodalmár nehezményezte, hogy a magyar irodalomtudományból „még hiányzik a korpusz, amely feminista szemszög(ek)ből közelítené meg egy irodalmi munka elemzését”.¹⁷

Bodnár György pontosan tíz évvel később megjelent Kaffka-monográfiája példaértékű; jól mutatja, hogy a helyzet nem sokat változott. Túlságosan is megértőnek tűnő bírálója szavaival: Bodnár „[k]esztyűket nem vesz fel (kitér például a feminista irodalomtudomány mai-minapi kihívásai elől)…”¹⁸ Ez bizony igaz, csakhogy így a huszonegyedik század elején is érvényes marad a máshol már régen meghaladott avítt, patriarchális szemléletmód. Az androcentrikus látásmód, melynek jegyében az omnipotens irodalomtörténész aztán leereszkedően állapíthatja meg, hogy Kaffka Margitot, akinek mély „Ady-szemei” vannak, „Schopenhauerhez nagylányos pesszimizmusa viszi közel”.¹⁹

Természetesen nemcsak Bodnár – recenzense által észre sem vett – szexizmusa, macsósága a baj, hanem az is, hogy igyekszik elterelni a figyelmet Kaffka feminizmusáról és műveinek igencsak kínálkozó feminista olvasatáról (s így kevéssé látszik kézenfekvőnek életművének összehasonlítása kortársáéval, az első feminista írónőként számon tartott és megbecsült Virginia Woolféval).²⁰ Bodnár előítéleteket táplál a feminizmusról, amelyekből egyenesen következik, hogy feminista írónő nem lehet jó írónő, így azáltal kívánja Kaffka Margitot az irodalom legjobbjai közé emelni, hogy feminizmusát takargatja: „Nem dogmatikus feminista tehát: elsősorban a nő nemétől független kvalitásainak érvényesüléséért küzd, s a közvetlen célokat nem elvi kérlelhetetlenséggel, hanem gyakorlatiasan ítéli meg. Egyébként szervezett kapcsolatairól a nőmozgalmakkal az ismert dokumentumok nem tudósítanak.”²¹² (A Kaffka-szakértő irodalomtörténész tud róla – hiszen Szabó Dezső kevésbé nyilvánvalóan nőgyűlölő sorait másutt idézi is –, hogy az írónő, bár valóban nem volt tagja egyik feminista szervezetnek sem, 1913-ban feminista előadásokat tartott a főváros rendezésében, tehát mégiscsak „szervezetten” a Svábhegyen, ahol Szabó Dezső megfogalmazásában „a nő másodrendű helyzetéről, ami vitatható tétel, nyögdécselt igen finom dolgokat”.²²)

Nemcsak az író nők nem vállalják, hogy írónők. A széles körű idegenkedés megtette hatását az irodalomkutató nőkre is. A magyar nőírók történetét a tizennyolcadik század végétől a huszadik elejéig feldolgozó, 1996-ban megjelent hézagpótló kötet (hiszen hasonlóan összefoglaló jellegű művet utoljára 1938-ban adott ki a Szent István Társulat) kerülte a női nézőpontot. Sőt szerzője, nő létére, még egy patriarchálisnak minősíthető megjegyzést is megengedett magának, amikor az egyik erdélyi írónőről azt állította: „legtöbb írását egyfajta nősovinizmus jellemezte: férfi hősei csaknem mind élettelen papírfigurák maradtak.”²³

A nyugati feminista irodalomkritika hazai bemutatása óta eltelt tíz esztendőben, 1992 és 2002 között az Irodalomtörténeti Közleményekben egyetlen, az Irodalomtörténetben összesen két feminista nézőpontú tanulmány jelent meg,²⁴ és még a köztudomásúan androcentrikus Szabó Lőrinc szerelmi lírájáról szóló, az utóbbi folyóiratban publikált tanulmány női szerzője sem érezte szükségét a feminista irodalomkritika eredményei, módszerei, szemléletmódja alkalmazásának.²⁵

Nem csoda, hogy nem születnek feminista irodalomtörténeti tanulmányok, hiszen kutatással „hivatalból” foglalkozó nő is alig akad. (Bár az MTA Irodalomtudományi Intézetben az arány az elmúlt pár évben jelentősen javult: 41 kutatóból már 10 a nő, azaz huszonöt százalékuk). Az 1992–2002 közti időszakban az MTA Irodalomtudományi Intézete folyóiratában, az Irodalomtörténeti Közleményekben megjelent 128 tanulmányból 19-nek a szerzője volt nő (15%), a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a tudományegyetemek irodalomtörténeti intézeteinek folyóiratában, az Irodalomtörténetben 370 tanulmányból 67-é (18%).²⁶ Utóbbi folyóirat 1992-ben még 13 fős szerkesztőbizottsága mára 21-re gyarapodott, de egyetlen nő sincs köztük, az ItK 9 szerkesztőbizottsági tagja közé 1996-ban egy nőt is beválasztottak. Az MTA tagjainak 3,1%-a nő, de irodalomtörténész nincs közöttük!²⁷

A magyarországi női irodalom kutatását – és így későbbi összehasonlító vizsgálatát más irodalmakéval – az is nehezíti, hogy a nyomtatott vagy kéziratos női irodalmi alkotások, illetve a női folyóiratok megőrzésére, konzerválására a könyvtárak nem fordítottak elég gondot. Alighanem annak köszönhetően, hogy Babits Mihály felesége volt,²⁸ Török Sophie-nak Csontig meztelen címmel 1988-ban kiadták ugyan válogatott verseit, de a költőnő barátnőjének, a sajtó alá rendező laikus Koháry Saroltának megjegyzése, miszerint „kétszer annyi kiadatlan verse van, mint amennyi megjelent”, senkit nem ösztönzött további kutatásra, annak ellenére sem, hogy az először publikált versek zöme meghökkentően modern nézőpontú szabad vers.²⁹ A huszadik század második fele legjelentősebb női folyóiratának, a Nők Lapjának valószínűleg semelyik könyvtárban sincs meg csonkítatlanul az összes évfolyama,³⁰ s van olyan, a század elején kiadott női lap, melyből egész évfolyamok hiányoznak (például a konzervatív-keresztény A Magyar Asszonyból.)

Az amerikai Nina Baym ironikus megjegyzése szerint a feminista elmélet csak akkor vívhatja ki a tekintélyes férfi tudósok megbecsülését, ha az éppen divatos teóriákra, például a dekonstrukcióra vagy a marxizmusra épít.³¹ Nálunk a poszt-strukturalista elméletek és a feminizmus összekapcsolása sem működik (a marxizmusról nem is beszélve). A pécsi egyetemen oktató Horváth Györgyi 2002-ben még mindig úgy látta, annak (f)elismerése helyett, hogy a feminista kutatások tárgya a nemi különbség és az esztétikum kapcsolatának vizsgálata, „hatvanas évekbeli amerikai megszületésének körülményei – az, hogy szorosan kapcsolódott a nőmozgalmak, az emancipációs törekvések újabb és széles körű nyilvánosságot kapó hullámához – a feminista irodalomtudomány tárgyait és problémáit retrospektíven is ehhez a szűkebb kontextushoz csatolja vissza, s a feminista irodalomtudomány megítélése mindmáig gyakorta abban a körben mozog, ahonnan pusztán a politikai és társadalmi önérvényesítés egyik rafinált eszközének látszik.”³²

Az Amerikai Egyesült Államokban 1969-től 1976-ig 100-ról több mint 15 000-re nőtt a nőtudományi kurzusok és kettőről 270-re a programok száma, melyeket 8500 tanár vezetett 1500 intézményben;³³ 1985-ben már 450 program ajánlott közel 30 000 kurzust, ezek közül mintegy 3000 foglalkozott irodalommal.³⁴ Gender Studies tanszékek vannak Londonban, Párizsban, Frankfurtban, Berlinben, Bécsben… Nálunk, mivel „európai színvonalú egyetemmé kíván válni”, a közelmúltban a posztgraduális képzést nyújtó Central European University után, ahol 1994-től tanítanak Gender Studiest, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen alakult egy, „a nemek társadalmi beágyazottságának problematikájával” foglalkozó kutatóközpont. A Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ (sic!) „mellékszakirányt” hozott létre, „mely szellemi orientációjában és érdeklődésében egyesíteni kívánja mindazt, ami a nemzetközi tudományosságban a »Gender Studies«, a »Women’s Studies«, a »Feminist Studies«, illetve a »Men’s Studies« kategóriákkal jelöltetik.”³⁵ Az angolul Gender and Cultural Studies Centernek nevezett központban feminista irodalomtudományt „természetesen” nem tanítanak vagy kutatnak. (A CEU-n 1997 óta oktatnak feminista irodalomelméletet és kritikát is, de utóbbi esetében sem áll módjukban az oktatás nyelvére, az angolra lefordított magyar vonatkozású szakirodalomra támaszkodni – hiszen magyarul sincs ilyen.)³⁶

Az amerikai–nyugat-európai feminista irodalomkritika azonban a magyar irodalommal foglalkozó kutatók érdeklődésének hiánya ellenére sem maradt hatás nélkül a bölcsészkarokon. Néhány, nyugat-európai nyelvet oktató tanszéken, különösen az angol és amerikanisztika (néhol a német és francia) tanszékeken tartanak feminista kurzusokat, sőt a szegedi egyetemen az angol szakon belül Reschné Marinovics Sarolta vezetésével 2002-ben létrehoztak egy Gender in Language and Literature című, tíz kurzusból felépülő szakirányt, mely az oktatók reményei szerint hozzájárulhat a „nézőpontok pluralitásához a nyelv- és irodalomtudomány oktatásában.”³⁷ Csak éppen összehasonlító kutatást lesz nehéz végezni. Míg ugyanis e tanszékek női oktatói a legújabb szakirodalom jegyében lépésről lépésre átírják a korábbi patriarchális angol és amerikai (német és francia stb.) kánont, a magyar változatlan maradt.³⁸

Séllei Nóra a budapesti Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ egyik vezetőjével, Nagy Beátával feminista könyvsorozatot is szerkeszt, melynek célja, hogy a „magyar nyelvű közgondolkodásban is elterjedjen és minél általánosabbá váljon a társadalmi nemi szerepek kritikai vizsgálata”, azaz a részrehajlással (Amerikában és Nyugat-Európában is) meggyanúsított Women’s Studies helyett a CEU-hoz és a BKÁE-hez hasonlóan a férfi társadalmi nemi szerepeket is kutató Gender Studies jegyében született művek közreadására vállalkozik.³⁹ (Magyarországon a „társadalmi nemek” kutatását sem lesz könnyű elfogadtatni. A magát feministának valló, a CEU Gender Studies Tanszékén oktató Tamás Gáspár Miklós számolt be róla a közelmúltban, hogy egy köztiszteletben álló, baloldali társadalomtudós barátja gúnyosan kérdezte tőle: „A vaginológia szakon tanítasz, öreg?”)⁴⁰ Csak remélni lehet, hogy az Artemisz Könyvek szerkesztőinek érvelése a fallocentrikus, antifeminista szemléletmód megrögzött hívei kivételével talán a korábbinál többek számára teszi elfogadhatóbbá a női szempont esetleges privilegizálását. Séllei és Nagy ugyanis megindokolják, a sorozat várhatóan miért foglalkozik majd többet a nőkkel: „Mivel a történelmi korok társadalmai szinte kizárólag patriarchális, a férfiak uralmán alapuló társadalmak, nyilvánvalónak tűnik, hogy e kritikai szemléletmód elsősorban a nőket és a női(es)séget érintő kérdéseket vizsgálja.” Egyúttal azonban azt is leszögezik, hogy „ez a nagyrészt nőközpontú szemléletmód egyben arra is keresi a választ, hol kimondva, hol kimondatlanul, mit jelent szűkebb és tágabb kultúránkban az a szó, hogy férfi és férfias.”⁴¹

(A hazai könyvkiadásnak a feminista szakirodalmat illetően jócskán lesz/lenne feladata: Germaine Greer The Female Eunuch című kultúrkritikai, irodalomkritikai műve például harminckét évvel az első kiadást követően Gács Anna fordításában végre magyarul is megjelent ugyan,⁴² de Betty Friedan hasonlóan világhírű, a feminista irodalomtudomány kialakulását is ösztönző The Feminine Mystique című, 1963-ban írt könyvét máig nem fordították le.)

Bár a feminista irodalomelmélet és irodalomkritika magyarországi bemutatása óta született néhány, a múlt hazai írónőiről, férfi íróinak androcentrizmusáról szóló tanulmány,⁴³ a magyar irodalmat és kultúrát illetően a feladatok java része – a patriarchális előítéletek kimutatásától a női irodalom (át)értékeléséig – azonban még hátravan.⁴⁴

 A korszerűbb szemléletmód kívánatos voltát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a 2003 tavaszán megjelent, az előszó szerint „a feminista irodalomkritika hazai képviselőinek” írásait közreadó Egytucat – Kortárs magyar írók női szemmel című, „egyszerre iránymutató és reprezentatív” kötet tizenkét „fiatal kritikusnője” közül valójában csupán hárman írtak feminista nézőpontú és/vagy a feminista szakirodalomra támaszkodó tanulmányt.⁴⁵ Tizenkét, a feminista nézőpontot elfogadó, a patriarchális szemléletmódot elutasító, magyar irodalommal foglalkozó és rendszeresen publikáló női irodalomtörténész, illetve kritikus ma talán az egész országban összesen sincsen.

Jegyzetek

1    A versírás sokkal személytelenebb. Rakovszky Zsuzsával beszélget Károlyi Csaba. Élet és Irodalom, 2002. dec. 20. 45. „[A]zt más nőnemű költőkkel együtt én is ki szoktam kérni magamnak, hogy az embert »leköltőnőzzék«, mondván, írás közben tökéletesen mindegy, ki milyen nemű. A verssel kapcsolatban ezt fenn is tartom, a próza esetében ebben már nem vagyok annyira biztos.” „[B]ár erről korábban mást gondoltam – mostanában kezdem úgy érezni, mintha csakugyan lennének olyan speciális női traumák és félelmek, amelyekről igazában nem tudunk semmit vagy csak nagyon keveset.” 45., 44.

2    „Mindegy, hogy férfi-e vagy nő az író, csak a saját nyelvét beszélje”, nyilatkozta Idegen című regénye megjelenése kapcsán Nagy Gabriella, akit „kifejezetten zavar, ha igénytelenül van valami megírva, vagy ha valami mozgalmár düh érezhető benne az úgynevezett férfivilág ellen”. Varga Lajos Márton: Egy szenvedélyesen izzó mű. Népszabadság, 2003. júl. 28. 12. „Nincs »a nő« általában, mint ahogy »a férfi« sem. Sokféle, végtelen sok különböző férfi és nő létezik, és annyiféle nő- és férfiirodalom, amennyiféle nő és férfi.” Pécsi Katalin beszélget Fabó Kinga költőnővel a női identitásokról, a versbeli identitásokról és a szerepekről.

      Esther’s Bag, http://www.nextwave.hu.esztertaska/fabokinga.htm.

3    „A női nézőpont (ha létezik ilyen egyáltalán), leginkább a megközelítés érzékenységében és a nyelvezet természetességében manifesztálódik” – írta például Lukács Eszter regényéről Férjes szingli című bírálatában Seres László. Népszabadság, 2003. június 14. 13.

4    Leitch, Vincent B.: Amerikai irodalomelmélet és kritika a harmincas évektől a nyolcvanas évekig. Ford. B. Kiss Attila, Bocsor Péter, Cserháti Eszter et al. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 1992.

5    Szociofeministák, szemiofeministák, pszichofeministák, marxista feministák, szocio-szemio-pszicho-marxista feministák, leszbikus feministák, fekete feministák, valamint egzisztencialista, reader-response, beszédaktus és dekonstruktív, posztkolonialista és jungiánus mítoszkritikával foglalkozó feministák. Leitch, i. m. 302.

6    Uo. 309.

7    Uo. 329.

8    Feminista nézőpont az irodalomtudományban. Szerk. Kádár Judit. Helikon, 1994. 4. sz.

9    Uo. 408–9.

10  Például Myra Jehlen, aki szerint „Minden irodalomkritika fő feladata az esztétikai méltánylás és értékelés, nem pedig az ideológiai vizsgálat és a politikai felbecsülés”. Leitch, i. m. 310.

11  Moi, Toril: Feminista irodalomkritika. In Jefferson, Ann–Robey, David (szerk.) Bevezetés a modern irodalomelméletbe. Összehasonlító áttekintés. Budapest, Osiris Kiadó, 1995. 233–4. (Osiris tankönyvek)

12  A politikai jelleg tántorította el a feminizmus harmadik hullámához sorolt Julia Kristeva kutatóját, a Szegeden oktató Gyimesi Tímeát is a feminista irodalomtudománytól, aki nem szereti „az ideológiai alapon szerveződő, ideológiailag túlfűtött beszédmódot, amely erre az irányra rányomta a bélyegét”. E-mail, 2003. júl. 8.

13  Gács Anna: Miért nem elég nekünk a könyv. A szerző az értelmezésben, szerzőség koncepciók a kortárs magyar irodalomban. Budapest, Kijárat Kiadó, 2002. 69. (A szóban forgó tanulmány eredetileg a Beszélő 2000. évi 4. számában jelent meg.) 

14  Uo. 68.

15  Köves Viktória: A múzeum mint filozófiai probléma. Beszélgetés Radnóti Sándorral. Magyar Hírlap, 1998. szept. 26. 11.

16  Heller Ágnes: A gyökerektől a radikalizmusig. Nőmozgalom és modern feminizmus. HVG, 1997. nov. 14. 78., 79.

17  Steven Tötösy de Zepetnek (Alberta): Kaffka Margit prózája: az irodalmi feminizmus kezdete Magyarországon. In Régi és új peregrináció. Budapest–Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Kft., 1993. II. köt. 1192., 1185.

18  Takács Ferenc: Író, asszony, ember. Bodnár György: Kaffka Margit. Népszabadság, 2001. nov. 24.

19  Bodnár György: Kaffka Margit. Budapest, Balassi Kiadó, 2001. 64., 85.

20  Ady még feministának tartotta Kaffkát: „Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő a feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani…” Nyugat, 1918. máj. 1. Idézi Rolla Margit: Kaffka Margit. II. Út a révig. Budapest, MTA, 1983. 166.

21  Bodnár, i. m. 59. Tötösy úgy látja, „miközben úgy tűnik, Bodnár elemzése közel jár ahhoz, hogy Kaffkának feminista érdemeket előlegezzen, igencsak leszűkíti azoknak indokoltságát. Véleménye szerint Kaffka a magyar dzsentri hanyatlásának idején írta regényeit, és csak kizárólagosan e kontextuson belül van érvénye az írónő feminista álláspontjának.” […] „Szerintem Kaffka munkái kétséget kizáróan bizonyítják, hogy írójuk ki-, illetve túllépett a dzsentri tematikán…” Tötösy, i. m. 1187.

22  Rolla, i. m. 83.

23  Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé.” A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905). Budapest, Kortárs Kiadó, 1996. 197–8. Ilyen sommás ítéletet még Bánhegyi Jób fent említett, katolikus szellemű könyve sem fogalmazott meg Berde Máriáról, legfeljebb felhívta a figyelmet, ha az írónő műveinek némely motívuma „nem egyezik meg a keresztény etika szellemével és ezért megvilágításra szorul”. Bánhegyi Jób: Magyar nőírók. Budapest, Szent István Társulat, 1939. 145–6.

24  S. Sárdi Margit: Kazinczy Klára és férje. ItK, 1998. 541–6. Nagy Zsófia Borbála: Asszonyok „árnyék képe”. Nőkérdés a XVIII–XIX. századi halotti beszédekben. It, 2001. 23–41. Takács Judit: A szubjektum problémája Czóbel Minka lírájában. It, 2002. 435–61.

25  Glózer Rita: Szabó Lőrinc huszonhatodik éve. It, 1993. 847–93.

26  Az ItK 2002. évi évfolyama még nem teljes. A kisebb közleményeket illetően valamivel jobb az arány: 327 írásból 72 származott nők tollából (22%).

27  Míg a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályában egyetlen női akadémikus sincs, a Filozófiai és Történettudományok Osztályába három női tagot választottak: Garas Klára művészettörténészt, Heller Ágnes filozófust és Ormos Mária történészt.

28  A kötetről négy szakrecenzió született. A négy (férfi) recenzens közül hárman azon töprengtek, vajon mekkora lehetett Babits közreműködésének szerepe. Rónay László például „nemzedéke értékes költőjé”-nek nevezte ugyan Török Sophie-t, ám úgy látta, „Babits ösztönző közelsége, folytonos tanácsai nyilván alapvetően határozták meg felesége íróságát”, s Babits „nyilván nemcsak a helyesírási hibákat javítgatta”. R. L.: Török Sophie: Csontig meztelen. Jelenkor, 1989. 11. sz. 1101–2.; Szabó B. István pedig már címében is sokat eláruló „Költőnő, költőné” című írásában úgy vélekedett, hogy a kötetet „Babits okán veszik majd kézbe”. Új Írás, 1989. 7. sz. 121.

29  Török Sophie: Csontig meztelen. Válogatott versek. Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta Koháry Sarolta. Budapest, Magvető, 1988. 269. A negyvenkét, korábban nem publikált vers azért kallódhatott, mert Koháry szavaival „[e]zeknél a nyilvánosság előtti gát vagy a babitsi mérce [volt], vagy az, amit feltárnak”. Koháry Sarolta utalása az általa tabunak vélt tematikára arra enged következtetni, hogy esetleg maga sem adott közre általa is „tilos témájúnak” minősített verseket. (Op. cit.) Koháry hollétét – hiszen a tulajdonában van a többi vers kézirata – a Török Sophie életművét kutató Borgos Anna a közelmúltban sikertelenül próbálta kinyomozni.

30  A köteles példányokat őrző Országos Széchényi Könyvtárban meglévő lapszámokból például sok helyen kivágták a házasságkereső hirdetéseket, amelyek egy szociológiai szempontú elemzéshez nélkülözhetetlenek lennének.

31  „[The] feminist theory addresses an audience of prestigious male academics and attempts to win its respect. It succeeds, so far as I can see, only when it ignores or dismisses the earlier path of feminist literary study as ’naive’ and grounds its own theories in those currently in vogue with the men who make theory: deconstruction, for example, or Marxism.” Nina Baym: The Madwoman and Her Languages. Why I Don’t Do Feminist Literary Theory. In Uő.: Feminism and American Literary History. Essays. New Brunswick, New Jersey, Rutgers Univ. Press., 1992. 199.

32  Horváth Györgyi: A modernség neme. Az esztétikai modernség a 90-es évek feminista irodalomtudományában. Kalligram, 2002. 9. sz. 6.

33  Gatlin, Rochelle: American Women Since 1945. Jackson and London, University of Mississippi, 1987. 153.

34  Leitch, i. m. 316.

35  L. www.gender.bkae.hu

36  Krasztev Péter „Gender and Ethnicity in Literature, Film and the Arts in Central and South East Europe” című, az 1998–99-es tanévben tartott kurzusán hét magyar férfi alkotó (Bodor Ádám, Bódy Gábor, Esterházy Péter, Grendel Lajos, Jancsó Miklós, Kertész Imre, Nádas Péter) szerepelt, és csak két nő (Enyedi Ildikó és Mészáros Márta). http://ceu.hu/crc/Syllabi

37  A „Gender in Language and Literature” szakirány rövid ismertetése. Reschné Marinovich Sarolta, e-mail, 2003. szept. 18. Debrecenben, a Német Tanszéken Horváth Andrea vezet „Einführung in die feministische Literaturwissenschaft” című szemináriumot, neves feminista – többségében angol, amerikai és francia – szerzők (Shosana Felman, Judith Butler, Toril Moi, Helène Cixous, Julia Kristeva) írásaiból.

38  Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Bollobás Enikő többek közt Zora Neale Hurston, Denise Levertov, Amy Tan, Federmayer Éva Jessie Fauset, Nella Larsen, Friedrich Judit Erica Jong, Zsadányi Edit, Kathy Aker műveit kutatja és tanítja, Joó Mária feminista filozófiát oktat. Szegeden Marinovich Sarolta már a ’80-as évek vége óta publikál feminista tanulmányokat, többek közt a női (irodalmi) gótikáról, Séllei Nóra a debreceni egyetemen igyekszik a Magyarországon ismeretlennek számító Jean Rhys vagy a korábban „fiúsított” Virginia Woolf műveit női szempontból újraértékelni.

39  „Tisztán” feminista könyvsorozatot ad ki viszont Pálinkás György: Kijárat Kiadó, Léda Könyvek.

40  Tamás Gáspár Miklós: „Az úri Magyarország” ma. Magyar Hírlap, 2003. október 4–5. 23.

41  A sorozatszerkesztők „A sorozatról.” Jean Rhys: Nagy mosolyt kérek! Önéletrajzi írások. Debrecen, Csokonai Kiadó, 2001. 7., 8. (Artemisz Könyvek)

42  A kasztrált nő. Ford. Gács Anna. Budapest, Corvina, 2002.

43  Ezek után nem meglepő, hogy kevés kivétellel nem a szűk értelemben vett irodalomtudományi szakfolyóiratokban. Borgos Anna Török Sophie-ról vagy Bálint Ágnes Németh László „identitásregényeiről” szóló írásai például a Ferenczi Sándor Egyesület lapjában, a Thalassában (1999. 1. sz. 117–35., illetve 2002. 1–2. sz. 5–43.), az én tanulmányaim a női irodalomtörténet-írásról, illetve Tormay Cécile-ről a Kritika című „társadalomelméleti és kulturális” lapban (1997. 1. sz. 19–21., 2003. 3. sz. 9–12.).

44  A nyitott szellemű pécsi egyetemen a huszadik századi magyar nőírókat tárgyaló szemináriumot is meghirdettek. Borgos Anna „Kánon és identitás. Nők az irodalomban és a kritikában a századelőn – kortárs elméletek tükrében” című kurzusán többek közt Török Sophie, Lesznai Anna, Erdős Renée műveit és kritikai fogadtatásukat elemezhették a hallgatók.

45  Horváth Györgyi Pályi Andrásról, Selyem Zsuzsa Esterházy Péterről, Zsadányi Edit Parti Nagy Lajosról. Budapest, József Attila Kör – Kijárat Kiadó, 2003. 5. Bár kizárólag női kritikusok szerepelnek benne, a kötet szerkesztői is csak „bizonyos tekintetben” tekintik „nőpárti vállalkozásnak” a kiadványt, mivel „[a] kötet szerzői (…) nem mind elkötelezett hívei a feminista kritikának (sőt, kisebbségben vannak azok, akik egyértelműen ezt a kritikai irányvonalat képviselik)...” Uo.