I.
Tizenöt éve Zugló az ígéret.
Ha téli álmait jövőre váltja
Pest mályvarózsa-illatú Budája,
Talán a zöld remények is beérnek,
   Melyekkel áltatott a változás…
Ezerkilencszáznyolcvannyolc örökre
Ráírta képét arcra, útra, rögre,
   Azóta tart a bénító varázs.

II.
Mi vonz ide, az épített ugarra?
A mokka-cukrászdák szomorúbarna
Lambériái mellé, megpihenni?
Idő, mely önmagát újrateremti.
   Zugló fösvény, csak története van,
De patinája – nézz csak körbe – semmi;
A működés emléke éppen ennyi,
   S az óra állni látszik untalan.

III.
…Rövidzárlattól béna utca és nép!
Nem volt kenyér napján a népharagnak.
De minden káosz alján ott az épség…
Úgymond: „Tetszettek volna forradalmat
   Csinálni!” És ők majdnem… Nincs tovább.
Lélegzetvisszafojtva nézni széjjel
Boldogság volt, Pest megtelt oxigénnel,
   S taxikból állt a tetszetős blokád.

IV.
Retrográd városában szombat este
Minden puha és ellenállhatatlan:
Kasszánál állnak sorba nagy csapatban
A dolgozók, pöttyös szoknyákra lesve.
   Az égbolt helyén az álmennyezet
És rajta búgó neoncső az ékkő;
Beáll a füst, s a magyarul beszélő
   Szovjet film egyre csak pereg, pereg.

V.
Retrográd városában egy vasárnap
Lekvárosabb, omlósabb, mint az isler.
Itt kétjegyű számon kívül nem ismer
Más összeget a bőrkötényes árlap,
   S az óra áll a polcon, úgy lehet:
Tehetünk róla, hogyha zárlatos lett?...
Ha táncra késztet majd a másnapos kedv,
   Forgatunk régi bakeliteket.

VI.
Járva e lompos és lassú vidéket,
A Bosnyák térig sétálunk egészen:
Úgy csordogál a délutáni élet,
Mint nénikéink kávégépe régen.
   Porhó lepi a Thököly utat.
Ígéri minden új palota-portál:
Az ember feljő, lesz belőle polgár,
   És asztalfőre téve jól mutat.

VII.
E tér a dudvával benőtt sínekkel
Szakasztott, mint a módjával borotvált
Szeméremdomb: tüzes kedvében itt járt
A 44-es villamos. Hideg hely,
    Mióta csöngetés se hallatik.  
A körkörös romok közt: földkerekség.
A pályát, mint a cérnát, föltekerték
   Egy roppant gombolyagra valakik.

VIII.
Zugló a holtidő, a lombhullás és
A gyöngyvirág közötti senki földje.
Hófúvásban a túloldalra átérsz,
S ott áll az emberarcú kerti törpe,
   Ki mindezen csak vigyorogni bír:
Az Újév… Mint elődje, oly hibátlan,
Mozdulataiban bumfordi báj van;
   A bőre, mint a gyűrött szűzpapír.