„Ha bennetek kíváncsiság van
Andris iránt még, gyerekek,
Írjatok neki levelet,
S kérdezzetek csak tőle bátran.
Ott él a Törpe utca 6-ba,
Ígérem, meg lesz tőle hatva.”

Én írok levelet Magának a Törpe utca 6-ba, bár szinte kizárt, hogy meg lesz tőle hatva, drága Andrisom. Mivel sok mindent megkedveltem Magában, kedves Andris, s mivel ha olykor kalandjai mégsem tűntek igazán kalandosnak, ezért nem Magát, hanem kiötlőjét illetnék a kíváncsi kérdések, így hadd szólítanám egyenest őt meg levelemmel, kérem, soraim adja a Költő Úrnak át. Mert mit mondjak, jól esik, hogy Maguk, fiatal magyar költők azon versengenek, hogy vajon sikerül-e a mi regényünk strófáit, Anyegin s az én történetem zeneiségét újra megénekelni, azért minden elismerésem és meghatottságom mellett hadd említeném meg fenntartásaim is az Ön művével szemben.

Mert szép, hogy ma szinte úgy fest, hogy egy ifjú vengerszkij poéta poétaságát a mi versdallamaink újraéneklésével bizonyítja, bámulatos ez a versengés, nagy kaland volt Térey Paulusát olvasni, s szórakoztató a Maga Maszat-hegyén innen és túl barangolni. Maga elképesztően bírja a versformákat, Maga átpergeti ujjain a versábécét, Maga tud hexametert és tud limeriket, Maga tud dalt és tud hőseposzt. Maga bármelyik ujjából kiráz egy mesterszonettet, csípőből kilő tíz hypponakteust, simán befejel húsz fejetlen pherekrateust. Maga formák mesterdalnoka. „Kell több? Nem mond ez eleget?”  

Maga most elhatározta, hogy gyerekeknek ír, és saját bevallása szerint tette ezt azért, mert számtalan dicséretet kapott már a formai remekléseiért, mert számosan fejet hajtottak nyelvi humora előtt, de bírálat is érte, bírálat azért, mert verseinek játéka ugyan nyelvi bravúr, de poézise nélkülözi a mélység szenvedélyességét. De vajon bár igazán élvezet a Maga verses meséjét, kosz-eposzát olvasni, a gyerekek a szenvedély-mentességet igényelnék? Mi, a Fantázia hősei ismerjük egymást, ezért ne lepődjön meg azon, hogy a mai magyar és nem magyar gyerekirodalom alakjai sem ismeretlenek számomra. Magukhoz beköszöntött Süsü, s igazán üdítő jelenség volt. Süsü, az antihős, a sárkánymentes sárkány, a jószívű egyfejű. De ha elsüsüsödik a magyar gyerekirodalom, ha minden sárkány szájában megalszik a láng, vajon nem válik-e ezután majd ez unalmassá? Magam néha már csatlakoznék a „Vissza a boszorkányokat!” mozgalomhoz.

Maga nem egy strófát szentel a gyerekirodalom mustrájának. Szeretettel említi Legolast, a tündét, Pitypangot, a hiú oroszlánt, Kovács urat, az Opera-tolvajt, s a három jószívű rablót. Maga elismeréssel szól Frakkról, Mirr-Murr-ról, Vackorról. Ezzel szemben keményen kiosztja a gyerekirodalom jelenlegi sztárját, Harry Pottert. Kicsit már úgy vannak Maguk, gyerekeknek írók ezzel a Potterrel, mint a ’48 utániak a szabadságharccal, az ’56 utániak a forradalommal. Nem gondolják, hogy épp azzal értékelik fel Harry Potter kalandjait, hogy ezt a sorozatot tekintik viszonyítási pontnak? Hogy e könyv iránti rokonszenvükkel vagy ellenszenvükkel határozzák meg magukat? S ami furcsa, hogy épp azért marasztalja el a gyerekek sztárművét, mert alakjai kidolgozatlanok. S vajon a Maszat-hegy lakói kidolgozott jellemek? Különös, sokarcú személyiségek? Vajon sok mindent megtudunk Andrisról, sokat Johannáról?

Maga tagadhatatlanul igen szellemes. A Maga humorától valóban mindenki kalaptalan lesz. Magának fergeteges ötletei vannak. Maga biztos mozdulatokkal festi alakjai körvonalait. A Maga meséjét végigkacagjuk. De bocsásson meg, ha Maga ilyen kevéssé érdekfeszítő kerettörténetre pazarolja varázslatos nyelvi tudását, s néha elénk rohanó fantáziáját ilyen rövid pórázra fogja, nem tart attól, hogy betétdalait, humoros sorait idézzük örömmel majd, de eb sem fog emlékezni meséje történetére?!   

Maga megismertette velünk a varázsfogmosópoharat. A varázsfogmosópohár segítségével az ember átváltozhat. Belekortyol a fogmosóvízbe, s felrémlik sokféle alak, akivé változhatna. Aztán, ha a sok közül ki tud választani egy, áhított alakot, akkor azzá lehet. A maga lapjai hol Tamkó Sirató Károlyt idézik, hol Nemes Nagy Ágnest. Hol Devecseri Gábort, hol Petőfi Sándort. Maga egészen káprázatos képeket tud teremteni. „A reggel / Felhörpölte az éjszaka barna, hideg kakaóját / (Mellé kiflit evett, aranyat, ropogósat, a holdat), / Majd beleült puha, kényelmes felhőfotelébe, / És megnézte, mit ad ma a tévé, mit mi világnak / hívunk, kék buszokon zötyögő, fura földi halandók.” Csak remélni tudom, hogy Maga is használja majd a varázspoharat, s teljes szívemmel kívánom Magának, hogy a már meglevő csodás nyelvteremtő képessége, fergeteges humora mellé sikerüljön begyűjtenie azokat a kellékeket is, amelyek a teljességet festik, és sokszínű, szenvedélyesen szerethető varázzsá változtatják majd műveit.

Bizakodó Híve,

                                   Tatjana