Talpes, Treptow, Watts – és Tender. Az „Iliescu-korszak” e négy, a titkosszolgálatokhoz meglehetősen szorosan kötődő személyének tevékenykedése révén e korszak néhány fontos jelenségét kívánom bemutatni. Azt a hetvenes évektől szövődő kapcsolati hálót, amelyet a máig élő személyes viszonyok, a bizalom, a barátság, a cinkosság és ugyanakkor a kölcsönös zsarolás tart egyben, és amely nagymértékben befolyásolja a mai hatalmi viszonyokat. Írásomban négyük munkálkodása bemutatásával jellemzem, mennyit ér a diktatúrában (és titkosszolgálati berkekben) kialakult barátság manapság is. Az alábbi összeállítás elsősorban nem a teljességre törekszik, hanem nyilvános hírforrások felhasználásával ad látleletet a jelenségről.

Az amerikai Kurt Treptow és Larry Watts is Ioan Talpes nyolcvanas években kialakult történészi baráti köréhez tartozik (a kilencvenes években lép be a képbe a két businessman, Ovidiu Tender és a hollandiai Willem Matser). A három történész akkoriban a Hadtörténeti Intézetben dolgozik. Az intézmény vezetője Ilie Ceausescu, a diktátor bátyja. A baráti társaság szakterülete a történelemhamisítás, a nacionalista propaganda, a Vasgárda szélsőjobboldali ideológiájának bizonyos elemeit igyekeznek terjeszteni (az ortodox fundamentalizmus nélkül!), Antonescu marsall bűneit minimalizálják, és persze magyarellenes cikkeket, könyveket írnak, „féltik Erdélyt”. Lássuk előbb az intézetet, utána e társaság tagjainak párhuzamosságokat nem nélkülöző életrajzát!

Dákok, magyarok, zsidók

Talpes, Watts és Treptow fontos szerepet vállaltak Ilie Ceausescu intézetében a szélsőséges nacionalista történelemszemlélet terjesztésében. Ez az ideológia a diktátor meggyőződéseinél, a „Párt hivatalos ideológiájánál” is radikálisabb. Kevesen tudják, hogy a két testvér között nézeteltérés volt a történelemhamisítás ügyeiben. A Kondukátor a román népet következetesen a dákok és rómaiak utódainak nevezte – azaz túlzó hazugságnak vélte bátyja elméletét, amely szerint csak a dákok leszármazottja lenne a román nemzet (Ilie szerint a rómaiak csak a rosszat művelték a meghódított Dácia tartományban).

A dáksághoz kötődő misztikus eredet nem öncélú hazugság, ez annak a hipernacionalizmusnak az elméleti megerősítése, amely szerint a románság lenne a legősibb európai nép, bármelyik keresztény nemzetnél régebben Krisztushívő stb. Alapdogmája, hogy az országra és a nemzetre az idegenek soha semmilyen pozitív hatást nem gyakoroltak. Ezt a történelemszemléletet Nicolae Ceausescu sem merte teljesen vállalni. Nem vállalta teljesen, de azért befolyásolták, mégpedig a lehető legrosszabb irányban.

Az igazi meglepetés 1989 után történt, e társaságot „előléptették”, mind közelebb kerültek a hatalmi központhoz, Talpes, Watts hosszú évek óta az elnöki hivatalban dolgoznak, Iliescu tanácsosaiként.

Az ellentmondás rendkívül furcsa. Iliescu sosem védte, mentegette Antonescut, avagy a Vasgárdát, bár Románia felelősségét a zsidóüldözésben megpróbálta minimalizálni. Politikai súlya (érdeke?) nem volt elegendő ahhoz, hogy a marsall és a Vasgárda rehabilitálása ellen határozottabban fellépjen. Ugyanakkor, legközelebbi munkatársa és bizalmasa az a Talpes, aki, társaival együtt, majd 25 éven át történelemhamisítással „foglalkozott”, makacs következetességgel.

Mi lehet a magyarázat? Bár Iliescu nem osztja e társaság nézeteit Antonescuval és a Vasgárdával kapcsolatban, úgy általában mégiscsak kedveli a nacionalizmust, s ami fontosabb e társaság titkosszolgálati kapcsolatai szempontjából, igyekszik kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.

A Talpes–Watts–Treptow trió magyarellenessége hasznos Iliescu számára: az amerikai PER (Project for Ethnic Relations) Iliescu első mandátuma alatt többé-kevésbé sikeres volt az RMDSZ külföldi lejáratásában. Az Antonescu-rehabilitálás vadhajtás, nem egyezik Iliescu ízlésével, de kisebb kár ahhoz képest, amit Talpes munkássága hoz a konyhájára.

Iliescu ismételt botrányt kavaró kijelentései a holokauszt minimalizálásáról, amelyeket újra és újra visszavont, aztán megismételt – Talpesnek (és kollégáinak) köszönhetők.

2003 nyarán például a kormány nem engedélyezte a washingtoni Holokauszt Múzeumnak a romániai levéltárak második világháborús dokumentumainak tanulmányozását, később persze visszakozott. De e tiltás magyarázataként a kormány is, Iliescu is kijelentik, a II. világháború idején, Romániában nem is volt holokauszt. Az érv kabaréba illik: „Népirtásról csupán a Dnyeszteren túli területeken lehet beszélni, amikor igaz, hogy a területet a román hadsereg szállta meg, igaz, hogy tömeggyilkosságokat hajtottak végre a kormány, illetve Antonescu parancsára – de ez a térség ma nem tartozik Romániához.”

Nem az a fő szempont, hogy ki gyilkolt, kinek a parancsára, hanem az, hogy a terület, ahol ez megtörtént, jelenleg milyen államhoz tartozik. Auschwitzért – e logika alapján – a lengyelek felelősek.

Kitör a nemzetközi botrány, és mint mindig, nem tudom hányadszor, a kormány is, Iliescu is visszakoznak, dadognak, arra hivatkoznak, „félreértették nyilatkozatukat, szavaikat”.

Iliescu bocsánatot kér Izraeltől, amiért a Há’árec napilapnak nyilatkozva kisebbíteni igyekezett a romániai holokauszt jelentőségét. „A holokauszt nem csupán a zsidó népet érintette, más nemzetek tagjai, például lengyelek is ugyanígy pusztultak el, továbbá a náci rendszer kommunista aktivistákat is üldözött, például édesapámat.”

A szokásos dadogás: „Az interjút félreértették. Nem a zsidó nép szenvedéseinek jelentőségét akartam kisebbíteni, hanem a holokauszt jelenségét a korszak kontextusában akartam bemutatni.”

Talpes

Ioan Talpes, a baráti kör vezető figurája történész, 1987-ig a Hadtörténeti Intézet kutatója, 1987 és 1990 között a Katonai Könyvkiadó főszerkesztője. 1983-ban társszerzője egy kötetnek, címe Transilvania vechi pãmînt românesc (Erdély ősi román föld). Közvetlenül a marosvásárhelyi véres etnikai konfliktus után Talpes vezeti azt a szakértői testületet, amely megalapítja a Román Titkosszolgálatot, az SRI-t. Ezzel az új névvel a Securitate hivatalosan is újjászületett, Talpes jelentékeny hozzájárulásával.

Nagyon érdekes mozzanat. Ekkoriban mindenki, aki fontos volt, avagy az akart lenni, nonstop nyüzsgött itt-ott, a TV-ben, különböző szervezetekben, pártokban, utcai tüntetéseken. Talpes nem. Ő ekkor egyszerű kutató, könyvkiadó főszerkesztő. Semmi szerepe – hivatalosan. És mégis épp őt bízzák meg e kényes, bizalmas feladattal! Még érdekesebb, hogy erről a hivatalos feladatról csupán 14 évvel később értesülünk, Larry Watts 2003-as tanulmányából!

Politikai szereplőként Talpes nevét 1990 júliusától ismertük, ekkor lett Iliescu elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. 1993 januárjától 1997 júniusáig a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója, majd szófiai nagykövet. A 2000. évi választások után újra Iliescu elnök fő tanácsosa, a nemzetbiztonságért felel. 2004 márciusában, meglepő módon, kinevezik Nastase miniszterelnök első helyettesének. Feladata az EU-integráció, az igazságügy és a nemzetbiztonság koordinációja.

SIE-vezetőként jó hírneve volt, főleg Magureanu SRI-igazgatóval összevetve. Fura mód majd mindenki megfeledkezett múltjáról, elterjedt a hír, hogy ő „a Nyugat igaz, elkötelezett híve”, „a NATO felé akarja terelgetni az országot”, „reformer”, és így tovább.

Lassan kiderült, legnagyobb meglepetésemre, hogy e híresztelések, legalábbis részben, valósak. Ő alakította ki a jobb kapcsolatokat a CIA-vel, FBI-jal. Az amerikai hivatalosságok (egyesek) bíztak benne, múltja ellenére (vagy épp ezért?). Talpest a visszavonult egyesült államokbeli volt hírszerzők egyesülete, az AFIO hírlevele főhírszerzői minőségében „kiváló Balkán-szakértőként” jellemezte. Dr. Derrin Smith, az egyesület elnöke olyan elemzést jelentetett meg a szervezet 1999. áprilisi hírlevelében, amelyben óva inti a NATO-t, hogy a koszovói konfliktusba beavatkozva „népirtást hajtson végre a szerb nemzet ellen”.

Smith elismeri, Milosevic szerb elnök joggal vádolható emberiség elleni bűntettekkel, de azt javasolja: Talpes Milosevichez fűződő kapcsolata révén valószínűleg rá tudná venni a szerb elnököt a változásra, és tűzszünetet tudna elérni. Ennek érdekében Talpest meg kéne hívni Washingtonba – zárja elemzését Smith (AFIO Weekly Intelligence Notes. 1999/16, április 22.).

Smith az ötlet fő forrásaként magát Talpest és jó barátját, Larry Wattsot nevezi meg!

Derrin Smith egy másik AFIO-elemzésében arról értekezik, hogy a kilencvenes évek elején azért nem bíztak az USA hivatalai a két kiváló romániai vezetőben, azaz Iliescuban és Talpesban, azért akadozott az amerikai–román biztonságpolitikai együttműködés, mert két, a CIA-ba beépült KGB-ügynök Romániával kapcsolatosan folyamatosan dezinformálta feletteseiket. A naiv bukaresti demokraták szemében a KGB a fő bűnbak, a szovjet titkosszolgálat emberének vélik az elnököt és nemzetbiztonsági tanácsadóját is.

Derrin Smith a bukaresti tézis fordítottját hangoztatja: éppen hogy a KGB–CIA kettős ügynökök hitették el az amerikai adminisztrációval, hogy nem bízhatnak az Iliescu– Talpes párosban!

Nicholson, a CIA bukaresti rezidense 1989 és 1993 között, és Aldrich Ames CIA-főnök a KGB-nek is dolgozott, és jelentéseikben kedvezőtlen képet festettek az ország vezetéséről. Ames 1993-as bukaresti látogatása után jelentette, hogy a román titkosszolgálat átkutatta szobáját, iratait. Döbbenetes, hogy ezeket a KGB-sekre jellemző manővereket, aljas vádakat a CIA vezetői elhitték, nem jöttek rá, hogy efféle manipulációt csakis Moszkva ügynökei terjeszthetnek. A román „demokratikus” titkosszolgálat átkutatná egy külföldi diplomata, avagy CIA főnök szobáját? Tehát nem Iliescuék KGB-sek, hanem a KGB rágalmazásának „áldozatai”. Persze mindkét változat egyformán alaptalan. Iliescuék sose voltak szovjet ügynökök, de nem a szovjet ügynökök rágalmazása miatt volt (van?) rossz hírnevük, hanem azért, mert 15 évvel a forradalom után is a Ceausescu-rendszer, illetve a Securitate legsötétebb múltú embereire támaszkodnak.

Véletlen lenne, hogy miután ily sikeresen reklámozta Iliescut és Talpest – Derrin Smith üzletemberként dollármilliókat fektetett be Romániában nyereséges üzletekbe?

Treptow

A Talpes-kör két amerikai származású tagjának karrierje sok vonásban hasonlít egymáshoz. Kurt Treptow (1962) 1987-ben érkezett az Illinois Egyetem történészhallgatójaként Iasiba kutatni. Ekkor már közismert volt rokonszenve a szélsőjobboldal iránt, ennek ellenére (vagy épp ezért!) a Hadtörténeti Intézet örömmel alkalmazta, hisz ekkoriban a rendszer diszkréten Antonescu marsall és a Vasgárda részleges rehabilitációján munkálkodott. E tevékenység élharcosa Ilie Ceausescu, illetve az általa vezetett Hadtörténeti Intézet volt. Talpes és Treptow barátsága is ekkor szövődött.

Arra nincs közvetlen bizonyíték, hogy mindhárman a DIE-vel is együttműködtek, de egész tevékenységükből erre következtetünk.

Megemlítem, feltűnő jómódban élnek. Treptownak hivatalosan semmilyen jövedelme nincs a történelemtanárin kívül. Örökölni sem örökölt, szegény családból származik. Kolozsváron házasodott, pár évre rá ott is vált el. A román törvények értelmében a házasság alatt szerzett javak közösek, ezeket egyenlően kell elosztani. Bárki hozzáférhet az „osztozkodási per” anyagához, és ellenőrizheti, dollárszázezrekről szólt a pör.

Treptow esetében valószínű, hogy szexuális orientáltsága (homoszexuális) és perverzitása (pedofil) is hozzájárult ahhoz, hogy a DIE „alkalmazta” – zsarolható volt.

Treptow az 1990-es évek elején a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán oktatott, és az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa volt. 1993 őszén került vissza Iasiba, ahol a helyi egyetemen az angol nyelv és irodalom tanára lett.

Ekkoriban különböző nemzetközi történelmi tárgyú konferenciákról már rendszeresen kitiltják, szélsőjobboldali történelemhamisítónak tekintik. Munkássága ellen – amelyet a SIE egy számára létrehozott kutatóintézettel támogat – különböző zsidó szervezetek tiltakoznak, sikeresen leplezik le tevékenységét és nézeteit. Néhány példa: 1994-ben tanulmánykötetet szerkeszt The Jewish Population in Romania During World War (A romániai zsidóság a világháború alatt) címmel – a könyvhöz Larry Watts ír előszót, és a marosvásárhelyi román–magyar véres konfliktust szító szervezet, a Vatra Romaneasca jelenteti meg. Közös kötetet ír Antonescuról a Nagyrománia Párt (PRM) egyik alelnökével, Gheorghe Buzatuval – aki mellesleg az Antonescu Liga elnöke. Románia történelmét népszerűsítő CD-ROM-jának amerikai bemutatója a Holokauszt Emlékmúzeum tiltakozása miatt marad el 1996-ban.

1996 után a Constantinescu-adminisztráció megpróbál félig-meddig megszabadulni tőle. Felkéri a SIE-t, szüntessék meg a kapcsolatot vele. Nem sikerül. A SIE támogatásával új alapítványt hoz létre, ráadásul a SIE egyik iasi épületében, és folytatja az Antonescu-barát tanulmányok közlését. Jellemző, hogy a Vasgárda hívei által működtetett weboldalak rendszeresen dicsérik „objektivitását”.

2001 és 2002 között ebben a SIE-ingatlanban készülnek azok a videofelvételek és fényképek, amelyeken a történész kiskorúakkal „szórakozik”, amelyek pedofil internetes oldalakra kerülnek. A nyomozást a iasi ügyészség indítja, nagy mennyiségű bizonyíték kerül elő az alapítványi székhelyen. A botrány 2002 szeptemberében pattan ki. Talpes Treptow segítségére siet, de oly ostobán, hogy fordított eredményt ér el: „Veszélyeztetjük a NATO-tagságot, ha letartóztatjuk. Amerika »nem tűri«, hogy Treptowhoz nyúljunk! Nincs elég bizonyíték a vádakra, de ha lenne, akkor is el kell gondolkozni. Oly nagy szolgálatokat tett a román nemzetérdekekért, hogy nem bánhatunk így vele” – nyilatkozza Talpes.

E miatt a nyilatkozat miatt lépett be a játékba Guest nagykövet. „Épp fordítva áll a helyzet. Igaz, hogy a NATO-tagságot ez veszélyeztetheti. De nem az, hogy egy amerikai állampolgárt súlyos és nyilvánvaló bűneiért letartóztatnak, elítélnek. Az veszélyeztetheti a NATO-tagságot, ha az igazságszolgáltatás nem működik, ha politikai parancsra működik, ha az állampolgárok nem egyenlők az igazságszolgáltatás előtt.”

Miután az amerikai nagykövet valóságos ultimátumot adott, Iliescu is elhatárolódott Talpes nyilatkozatától, sőt kénytelenek voltak letartóztatni „szegény tudósembert”, akit pár hétig a SIE bújtatott.

Talpes bebizonyította ezúttal is, hogy intrikusnak elmegy, de nincs realitásérzéke. Ha diszkrét, nem nyilatkozik, megmenthette volna Treptowot, átszökteti külföldre. Ez errefelé megszokott dolog. Pár napig lett volna sajtószenzáció.

Treptow, Talpes és Watts szoros személyes baráti, rokoni kapcsolatát figyelembe véve feltételezhető, hogy tudtak Treptow szenvedélyéről.

Larry Watts

Szexuális vonatkozásokat leszámítva hasonló történet Larry Wattsé. Antonescu rehabilitálására szánta doktori értekezését, amely később könyvalakban is megjelent (Romanian Cassandra: Ion Antonescu and the Struggle for Reform, 1916–1941. New York, Boulder, East European Monographs; distributed by Columbia University Press, 1993.). Ő is történész, kutatóként érkezett Romániába 1988-ban Fulbright-ösztöndíjjal, szakterülete Románia két világháború közti történelme. 1984-ben, illetve 1985-ben jelentet meg először két Antonescu-barát kötetet Németországban. Watts 1987-ben feltűnő vehemenciával védi egy történészkonferencián a Ceausescu-rendszert – amikor a diktatúra valódi ténykedései és természete gyakorlatilag már nemzetközi botrány. Feltételezhetjük, „házi feladat” volt, ekkor már a Szekunak (is?) dolgozott.

1991-től 1997-ig a PER romániai igazgatója. A PER szervezi a Fekete-tengeri Neptun üdülőhelyen az Iliescu-féle hatalom és az RMDSZ közötti tárgyalásokat.

Watts a PER nevében anyagilag támogat egy kutatást a kisebbségek helyzetéről, amelyet az Ilie Badescu által vezetett kutatócsoport végez. Badescu a Marian Munteanu által vezetett neovasgárdista jellegű párt ideológusa.

Még egy mellékszereplő David Binder, a New York Times véleményoldalának munkatársa. Az utolsó befolyásos nyugati újságíró volt, aki még 1988-ban is küszködött Ceausescu hírnevének, személyének mentegetésével – 1990-ben automatikusan váltott. A kevesek közé tartozott, akik támogatták a sajtóban az Iliescu-rendszert, a bányászhadjáratok sem zavarták meg. Emigráns New York-i értelmiségiek egybehangzó vélekedése szerint nem felületes és nem tudatlan – megvásárolták. 1991-ben alkalmam volt személyesen találkozni Binderrel New Yorkban: külön „élvezet” volt vele beszélgetni – lenéző fölényességgel magyarázgatta, milyen veszélyes Románia számára a magyar irredentizmus, ezzel szemben az egy héttel azelőtti bányászhadjáratot, amelynek segítségével Iliescu megszabadult a Petre Roman-kormánytól, jelentéktelen, spontán incidensnek vélte.

Binder – valószínűsíthetően Watts felkérésére – 1992-ben feltűnt a híres neptuni találkozón, ami elvben zárt és félig-meddig titkolt jellegű tárgyalás volt. Az RMDSZ-t Frunda György, Tokay György és Verestóy Attila képviselte (a tárgyalás az RMDSZ történetének egyik fontos töréspontja, azóta használja pejoratív jellemzésként a pártellenzék a „neptunos” jelzőt azokra, akik megítélésük szerint elvtelenül paktálnak le a bukaresti hatalommal).

Legnagyobb meglepetésükre jelen volt egy újságíró is, aki kizárólag ezzel a céllal érkezett Amerikából: Binder. A New York Timesban megjelent cikkének lényegét a következőképp lehetne némileg sarkítva összefoglalni: „A tárgyalás révén a PER-nek sikerült egy újabb polgárháborút, boszniai jellegű konfliktust megakadályoznia. A szelíd bukaresti vezetés újabb engedményeket tett a magyar revizionista pártnak, és így sikerült lecsendesítenie. Egyelőre – hála Iliescu és társai bölcsességének, türelmének – elkerülték a vérfürdőt.”

A zsidó származású Binder 2003 márciusában Bukarestből tudósítja a New York Timest, és megemlíti, milyen kedélyesen elsörözgetett régi jó barátjával: Larry Wattsszal, aki, ismétlem, több száz oldalon bizonyítgatta, hogy Antonescu semmit sem ártott a zsidóknak, legfeljebb a németek kényszerére. Hozzátenném, ekkoriban Watts az elnöki hivatalban tanácsos, és ekkoriban történik meg, avagy ismétlődik, nem tudom hányadszor, hogy Iliescu elnök minimalizálja Románia szerepét a holokausztban, aztán kitör a nemzetközi botrány, és visszakozik.

Watts hivatalos életrajza szerint a közép-kelet-európai államok biztonsági szakértője, emellett ebben az időszakban etnikai konfliktuskezeléssel foglalkozik Románián kívül Bulgáriában, Csehországban, Oroszországban és Szlovákiában. 1996-ban Melescanu külügyminiszter tanácsadója a román–magyar alapszerződéssel kapcsolatban.

A román hatalom addig halogatta, szabotálta az alapszerződés aláírását, ameddig Amerika meg más nyugati kormányok ki nem adták a határozott ukázt: „Aláírni!” Watts tehát segített az alapszerződés szabotálásában, PER-igazgatóként, az „interetnikai béke harcosa” köntösében.

Míg Watts a PER romániai igazgatója, az alapítvány is egy, a SIE tulajdonában levő ingatlanban működik. Erről a PER amerikai vezetői sem tudnak – legalábbis ezt állítják, amikor Dan Pavel politikai elemző, a bukaresti iroda új igazgatója véletlenül rájön a dologra, megdöbben, és egyik napról a másikra elköltözteti a hivatalt.

Wattsról az hírlett, állás nélkül, de fura mód mégis Bukarestben maradt. Évekkel később derült ki, hogy 2000-től Talpes elnöki tanácsos tanácsadója.

Treptowról és Wattsról is úgy tartja a bukaresti közvélemény, hogy a CIA alkalmazottjai. Egyesek szerint ezt a legendát ők maguk terjesztik, saját fontosságuk reklámozására. Az viszont tény, hogy a követség minden fogadására meghívja Wattsot, és Treptowot tiszteletbeli konzullá nevezték ki Iasiba. Felületességével, hozzá nem értésével így a hivatal megerősítette a gyanút. Ha ez csupán gyanú. Azt tán nem tudta a követség, hogy Treptow pedofil, de történészi „hovatartozását” ismerhették.

Matser

„A hírszerző szolgálatok és a XXI. század biztonságpolitikája” címmel tanácskoznak a közismert Bukarest melletti üdülőhelyen, Snagovban a régi és jövendő NATO-tagállamok titkosszolgálatának vezetői 2002. szeptember 25. és 28. között. A konferencia fővédnöke a NATO. Az egyeztetés alig másfél hónappal előzte meg a NATO prágai közgyűlését, amelyre Románia is meghívót kapott a szervezetbe történő belépésre.

A snagovi tanácskozáson a NATO főtitkárságát többek között a hollandiai Jan Willem Matser képviseli. Az ötvenéves Kelet-Európa-szakértő akkor még a NATO főtitkárságának Közép-Kelet-Európával foglalkozó különleges tanácsadói irodájában dolgozik szakértőként az elemző osztályon. Matser élénk szerepet játszott abban, hogy a NATO a 90-es évek második felében a korábbiaknál szorosabb kapcsolatot épített ki a volt szovjet tömb államaival, valamint Oroszországgal. A tanácskozás szenzációja, hogy Matser a hivatalos NATO-álláspontot kifejtve lényegében azt mondja ki, hogy a volt Securitate-tisztekkel semmi gondjuk! Matser szerint az SRI-nek csak azon tisztjeitől, alkalmazottaitól kell megszabadulnia, akik a Securitate dolgozóiként közvetlenül az elnyomó hatalom kiszolgálói voltak.

Tetszik, nem tetszik, a NATO itt egyértelműen megüzente, nem érdekli a volt szekusok múltja sem, jelenlegi pozícióik sem. Sőt, jó néhány volt Amerikában tevékenykedő kémben, mint például Ioan Mircea Pascu jelenlegi hadügyminiszterben, PSD-alelnökben jobban bíznak, mint másokban. Épp azért, mert ’89-ben lebukott, kiutasították Amerikából. Most kezükben tartják, zsarolhatják. 

Talpes a tanácskozáson Matsert egyik legjobb barátjaként mutatja be, olyan szakembernek nevezve, aki szorosan kötődik Romániához. Matser a konferencia egész ideje alatt az elnöki tanácsos jobbján ül. Emellett dicséri is a tanácskozás szervezőit, a román hírszerző szolgálatokat, mert a konferencia megszervezéséhez magáncégek támogatását szerezték meg. (Az egyik támogató épp Ovidiu Tender cége! Róla még lesz szó.) Ez ugyanis része annak a programnak, amely az állami költségvetésen kívüli pénzforrások kiaknázására ösztönzi a hírszerző szolgálatokat.

Matser szeptember 29-én hazarepül Brüsszelbe. Tizenkét napra rá, október 10-én Amszterdam mellett a repülőtér vámhivatalnokainak feltűnik egy Kolumbiában feladott csomag. A dobozt egy holland állampolgárnak címezte a feladó. A vámhivatal a rendőrséget és a holland titkosszolgálatot is bevonva lehallgató és nyomkövető berendezést helyez el a postai küldeményben – ugyanis egy 200 ezer dollárról szóló banki átutaló szelvényt találtak benne, amely szerint a pénzt a bogotai Santander Bank továbbítja egy temesvári üzletember, Ovidiu Tender cége, a Tender Rt. részére. A szelvény mellett egy CD-lemezt találtak a borítékban, rajta olyan adatokkal, amely szerint az Rt. számlájára további 200 millió dollár fog befolyni. Az összeget szintén a fenti bogotai pénzintézet készül átutalni.

A hatóságok a csomag útját követve rábukkannak arra, hogy a címzett a küldeménnyel kapcsolatban Matsert hívta fel a NATO-főhadiszálláson működő irodájában. A négy hónapon át tartó nyomozás során számos telefonbeszélgetést hallgatnak le a NATO elhárításának segítségével, többek között Matser irodáján és lakásán. Végül pénzmosás és okirat-hamisítás vádjával két holland, két belga és egy kolumbiai állampolgárt tartóztat le a rendőrség 2003. február 3-án, köztük Matsert is (akit ugyan a NATO hivatalosan civilként alkalmazott, de őrnagyi rangja megerősíti azt a feltételezést, amely szerint a szervezet katonai hírszerzőjeként is működött).

A hatóságok Jan Willem Matser elé tárják a bizonyítékokat: a telefonbeszélgetésről készült jegyzőkönyveket és az üzletben résztvevők e-mail-váltását. Ennek nyomán Matser többrendbeli okirat-hamisítást ismert el, hozzátéve: korábban tizenhat darab, szintén Kolumbiában feladott csomagot közvetített, ám azt is hozzáteszi, a pénzmosásról nem tudott. A belgiumi rendőrség viszont azzal vádolja, a 200 millióhoz a kolumbiai drogmaffiának van köze, és azt is közli, Matser két üzlettársa, egy olasz és egy marokkói állampolgár kábítószer-csempészeti ügyben érintett. A sajtónak a vádlott ellenben azt magyarázza, hogy NATO-ügyintézői tevékenysége miatt került kutyaszorítóba: „Számos nemzetközi ügyben közvetítek, bizalmas, politikai jellegű tárgyalásokat folytatok a NATO érdekében. Valószínűleg e tárgyalásokon egyszer-másszor túl messzire mentem” – nyilatkozza. A NATO közli, hogy a szövetségnek nem feladata állást foglalni az ügyben, ugyanis az Matser személyes vállalkozása, amelynek semmi köze hivatali beosztásához és munkájához.

De honnan származnak Matser ennyire mélyen bizalmas romániai üzleti kapcsolatai? Itteni cégtársa, Ovidiu Tender – miután a botrány 2003 júniusában kipattant – a részleteket nem kívánta a sajtóval megosztani. Ám korábban a pénzmosás felderítésén dolgozó holland ügyészeknek írásos nyilatkozatban hozta tudomására a megismerkedés részleteit. A szöveg mindenekelőtt cáfolja a NATO-sajtóosztály Matserrel kapcsolatos fenti állítását, hiszen Tendert (közlése szerint) 2002 áprilisában éppen azzal a megjegyzéssel hívta fel Talpes, hogy egy magas rangú NATO-hivatalnok Romániában járva üzletemberekkel szeretne kapcsolatokat építeni. Az első találkára a bukaresti Hilton szálló éttermében került sor, amelyen az SRI és a SIE egy-egy tábornoka is jelen volt (Tender nem nevezi meg a tiszteket). A két üzletember 2002 májusa és decembere között több ízben is találkozott. A kapcsolat hivatalos megerősítésére a szeptemberi snagovi konferencián került sor, amelynek támogatója éppen Tender és a verespataki aranybánya-nyitási tervéről elhíresült ausztrál–román állampolgár, Frank Timis.

Bukaresti lapinformációk szerint Matser segítője a Tenderrel való kapcsolattartásban egy hölgy volt: neve Otilia Ciocârlan, akinek munkahelye az SRI volt, ahol tolmácsként dolgozott.

Tender arra hivatkozik: Matser azt javasolta, százmillió dollárért megvenné a Tender Rt. 45 százalékos részvénycsomagját. Tender számos cégiratot Brüsszelbe küld, valamint az útlevele fénymásolatát. Nem is képzelte volna, hogy Matser a dokumentumokat hamisítani fogja, egyúttal bármiféle kapcsolatot tagad a kolumbiai Santander Bankkal. Tender kijelenti, hogy azután kezdett igazán megbízni Matserben, miután a NATO-hivatalnok, Adrian Nastase miniszterelnök és ő egy ízben hatszemközt tárgyaltak. Ezen a találkozón Matser azt hangoztatta, akár hárommilliárd dollárnyi befektetést el fog „intézni” Romániának.

Állításainak ellentmond 2003. február 7-ei vallomása. Eszerint a NATO-alkalmazott igenis a pénz romániai felhasználását tervezte, de hogy ne kelljen értékének 70 százalékát az államkasszába az adótörvények rendelkezései szerint befizetni, szükség volt a Tender Rt. megvételére. Tender sem közvetlenül kapta volna meg a Kolumbiából átutalt pénzt, hanem különféle kormányzati megbízatásokat soron és renden kívül kapott volna meg – nyilatkozta kihallgatóinak Matser. A nyomozóknak ezenkívül birtokába került egy Matsernek címzett e-mail, két csatolt dokumentummal, amelyek  a Tender Rt. 45 százalékának megvásárlását részletezik, illetve ismertetik Tender tervét az országos üzemanyaggyártó, az eddig állami nagyvállalatként funkcionáló Petrom magánosítására.

Matser különben azt is kifejtette, tetteinek fő mozgatórugója azt volt, hogy minél nagyobb befektetői összegeket biztosítson a romániai gazdaságnak. „Magamnak nem volt szükségem valami sokra – 200 ezer dollárral megelégedtem volna.” Azt is hozzátette, hogy a bukaresti miniszterek különféle törvénytelenségekre is készek voltak, csakhogy vállalkozásának várható hasznából részesülhessenek. Matser 2003 folyamán, míg a vizsgálat tartott, előzetes letartóztatásban ült. Perét 2004. január 13-án tárgyalták. Matser azt közölte, Tender cáfolatai ellenére a temesvári üzletembernek az ügylet minden lényeges részletéről tudomása volt – tehát annak is tudatában volt, hogy a 200 millió dollár Kolumbiából származik, és annak is, hogy a pénzmosási folyamat során számos dokumentumot kellett meghamisítani. Matser ugyanakkor közölte, az üzletember, „pozíciójára való tekintettel”, megérti, hogy ilyen élesen el kellett határolódnia tőle.

Az ügyészek elégedetlenek voltak a tárgyalás kimenetelével, többre is juthattak volna. A nyomozást a NATO főhadiszállása, a brit rendőrség, a kolumbiai hatóságok és a bankár tartózkodása is akadályozta. A NATO-főhadiszálláson nem hallgathatták ki Matser fölötteseit azzal kapcsolatban, hogy volt-e tudomásuk az őrnagy gazdasági vállalkozásainak jellegéről. A legfőbb vádpontot, a pénzmosást, bizonyítékok hiányában ejteni volt kénytelen a holland ügyészség. Így kizárólag okirat-hamisításért és hivatali visszaélésért tudta elítélni a bíróság egy év két hónap börtönre. Matsert szabadlábra helyezték 2004 januárjában.

(És most, zárójelben, visszatérnék az amerikai titkosszolgák Talpes iránti fura bizalmára. Matser dollármilliókat ajánlott fel Tender cégének részvényeiért. Vajon honnan lehet neki ennyi pénze? Avagy fordítva, ha ily gazdag üzletember, miért vállalja a viszonylag szerény NATO-szakértői állást? És vajon miért szabotálta a NATO a nyomozást? Egyetlen magyarázatot tudok elképzelni. Matser nem a saját szakállára kombinált. Nem magánvagyonából akart részvényeket vásárolni Tendertől. Afféle burkolt titkosszolgálati manőver lehetett a tekervényes és sejtelmes akció. Az efféle, nem épp tiszta üzelmekhez tényleg hasznos, sőt megbízható partner egy olyan kompromittált múltú ember, mint Talpes.)

Tender zavartalanul folytatta üzleti tevékenykedését. Egy ideig megvalósulni látszott az év legnagyobb privatizációs ügylete: az eddig állami nagyvállalatként működő kőolaj- és üzemanyag-ipari nagyvállalat, a Petrom 45 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása. Tender már 2002-ben kijelentette, érdeklődik a Petrom iránt, cégtársa Matser és az amerikai olajipari vállalkozás, a Halliburton lenne. Az óriáscég privatizációját 2003 nyarán meg is hirdették.

Pár hónappal később a Halliburtont Tenderrel együtt kizárják a tizenöt érdeklődő listájáról. A hivatalos verzió szerint csak az olajszektorban erős és évente legalább 1,3 milliárd dollár feletti árbevételt elérő cégek indulhatnak a tenderen. Tender személyesen közli, hogy szükség esetén a bírósághoz fordulnak. És fenyegetően hozzáteszi: nem saját vállalkozásáról van szó, hanem a világhírű Halliburtonről, amelynek elnöke Cheney volt. Ez már az amerikai fél szemében is durva és túlságosan kompromittáló megjegyzés: a nagykövetség közleményben jelzi, efféle üzleti ügyekben semmi köze a döntéshez annak a ténynek, hogy Cheney melyik céget vezette korábban. Íme egy újabb kontraproduktív erőfitogtató, fenyegető nyilatkozat. Sem Talpes, sem Tender nem értik, hogy a demokráciában is létezik ugyan korrupció, politikai befolyás az üzleti életre, az igazságszolgáltatásra is – de a kardcsörtetés helyett kifizetődőbb a diszkréció.

A Tender-atyafiság

Ovidiu Tender édesapja a hetvenes években Securitate-tiszt volt. Az üzletember apja évek óta nyugdíjas. Az öregurat „átvette” az SRI, de különösebb karriert nem futott be, sem szekusként, sem SRI-tisztként: nem volt túl fontos személyiség. Ezek révén Ion Iliescu 2001-ben tábornokká lépteti elő Gheorghe Fulga, SIE-igazgató édesapjával egyetemben.

Mindkettő előléptetése tulajdonképpen nem más, mint a fiaknak szóló ajándék.

Nézzük kissé Tender múltját: 1989 előtt egy temesvári nagyvállalat „titkos irattárát” vezette – ez arra utal, hogy köze volt a Securitatéhoz; nem feltétlenül szekus tiszt, de „kollaboránsnak” mindenképp tekinthető. Tender gyors meggazdagodása önmagában is gyanús lehet – rendszerint kábítószer-csempészettel és fegyverkereskedéssel foglalkozva lehet ilyen gyorsan ekkora hasznot realizálni. Cégcsoportjának összértékét a Capital „A 300 leggazdagabb romániai” című mellékletében 80-100 millió dollárra becsüli. A lap szerint Tender a 90-es években „kereskedelmi jellegű kirándulásokból” szerezte pénzét. 2002-ig jelentős cégfelvásárlási akciót bonyolított: többek között tulajdonába került az atomenergetikával foglalkozó Nuclearmontaj Rt. és két geológiai kutatóvállalkozás. 2002-es jelentős felvásárlása az Ardaf Biztosító Rt. volt.

Egyes források szerint az SRI is felfigyelt Tender gyanús üzleteire – a titkosszolgálat szerint veszélyezteti a nemzetbiztonságot, ha energiaszolgáltatással kapcsolatos vállalatok kerülnek egyetlen kézbe. Radu Timofte, az SRI igazgatója aggódik, de Talpes nyomása miatt a nyilvánosság előtt hallgat. Timofte az SRI vezérkarának 2003. nyári munkaülésén kifakadt Tender ellen. Az SRI 2002-es, parlamentnek benyújtott jelentésében is szerepel a megállapítás, amely szerint „egyes hazai üzletemberek” monopolhelyzetet teremtettek a nyersanyag- és energiaszolgáltatás területén. Tender neve is szerepelt a jelentés első változatában, de Talpes nyomására az inkriminált mondatokat idejében kihúzták.

Tender személye tehát viszályt szít az egykori szekusok és utódaik között. Iliescu szekus barátai – legalábbis ami a Tenderhez való viszonyukat illeti – két érdekcsoportra oszlanak. Talpes hű barátja maradt Tendernek, míg Timofte – ellenfele lett. Szintén ez év elején derül ki, hogy Matser romániai tolmácsa, az SRI alkalmazottja, Otilia Ciocârlan még 2003 januárjában ejtette a hírszerzést, és ötszázalékos tulajdonrészt szerzett egy olyan Hollandiában bejegyzett holdingban, amelyben 80 százalékot Matser tart kézben Transwood Europe nevű vállalkozásán keresztül. A fennmaradó 15 százalék Larry Wattsé, akinek keresztapja Ioan Talpes. Watts viszont éppen Kurt Treptow násznagya. A rokonok tehát nem csak történelemhamisításban, de üzleti ügyekben is szorosan összetartanak.