Kemény István – Janky Béla
Késésben és lemaradóban

A cigányok és az iskola 2003-ban

Írásunkban összegezzük a 2003 februárjában és márciusában a magyarországi cigány lakosság körében végzett kutatásunknak a romák iskolai végzettségére és előmenetelére vonatkozó eredményeit, és megvilágítjuk, milyen okok játszanak közre abban, hogy a magyarországi cigányok oktatási hátrányai nem csökkentek, egyes területeken egyenesen nőttek.[1]

A korábbi, 1971-es és 1993-as vizsgálatok során a cigány népesség két százalékát vizsgáltuk reprezentatív alapon. A 2003. évi felmérésben csak egyszázalékos reprezentatív minta kiválasztására volt módunk. Ezért ez a felmérés pontatlanabb, mint a tíz évvel ezelőtti volt. A pontosságot egy másik tényező is korlátozta. Az 1993-as felmérésben a minta elkészítésénél az 1992. évi iskolastatisztikát használtuk fel annak megállapítására, hogy az ország községei, illetve a városok választási körzetei közül melyekben lakik nagyon sok, közepesen sok, kevés cigány, vagy egyetlenegy sem. 2003-ban ilyen iskolastatisztika már 10 éve nem állt rendelkezésünkre, ezért a 2001. évi népszámlálás cigány nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó adataiból indultunk ki. Ez az eljárás természetesen jóval pontatlanabb, mint az iskolastatisztikán alapuló.[2]

1971

Az 1971. évi reprezentatív felmérésben 3510 felnőtt személy iskolai pályafutását rögzítettük. Azt tapasztaltuk, hogy az 59 éven felüli cigányoknak 70 százaléka sohasem járt iskolába. Ők a tizenkilencedik század végén vagy a huszadik század első évtizedében születtek, és az első világháború előtt voltak tankötelesek. Akkoriban a magyar cigány gyerekek 40 százaléka, az oláh cigány gyerekek 10 százaléka jutott el az iskolába, a beás gyerekek közül senki sem.

1945 után a közoktatásban igen nagy változások mentek végbe. Az 1940-ben törvénybe iktatott 8 osztályos iskolát 1945 augusztusában általánossá, mindenkinek kötelezővé tették, és ezt az egymást követő kormányok nagy erőfeszítéssel igyekeztek megvalósítani. Az 1943 és 1948 között tankötelessé váló cigány gyerekeknél az iskolába nem járók aránya 37 százalékra, az 1948 és 1953 között tankötelessé váló gyerekeknél 27 százalékra csökkent. Az 1953 és 1957 közötti időszakban az iskolába nem járók aránya 13 százalék, a következő ötéves periódusban 9 százalék volt.

Az iskolába járók aránya leggyorsabban a beás cigányoknál növekedett: a két háború közötti 30 százalékról 1957 után 90 százalékra emelkedett. A második világháború után az iskolába nem járók arányának csökkenése a magyar cigányoknál is nagyobb mérvű volt, mint az oláh cigányoknál. A magyar cigányok körében a két háború közötti 40 százalékról 1957 után 6 százalékra, az oláh cigányoknál ugyanakkor 70 százalékról 17 százalékra csökkent az iskolába nem járók aránya.

Az 1971-ben 30–34 éves cigányok 1937 és 1941 között születtek, 1943 és 1948 között jutottak tanköteles korba. Az iskolába járók aránya ebben a korcsoportban 63 százalékra, a négy osztályt végzetteké 48, a nyolc osztályt végzetteké 11 százalékra emelkedett.

Az 1971-ben 25–29 éves cigányok 1942 és 1946 között születtek, és 1948 és 1953 között váltak tankötelessé. Az iskolába járók aránya ebben a korcsoportban 73 százalékra emelkedett – még mindig 27 százalék volt az iskolába nem járók aránya –, a négy osztályt végzetteké 53 százalékra, a nyolc osztályt végzetteké 16 százalékra emelkedett.

 Az 1971-ben 20–24 éves cigányok 1947 és 1951 között születtek, és 1953 és 1957–58 között váltak tankötelessé. Az iskolába járók aránya ebben a korcsoportban 87 százalékra, a négy osztályt végzetteké 63 százalékra, a nyolc osztályt végzetteké 27 százalékra emelkedett.

A 27 százalék nagy eredmény volt az 1945 előtt elért 5 százalékhoz képest, de nem változtatott azon, hogy a gyerekek háromnegyed része csak négy osztályt vagy annál kevesebbet végzett. Az 1971. évi felmérés beszámolójában felhívtuk arra a figyelmet, hogy 1945 és 1971 között a nem cigány népesség iskolázottsági szintje gyorsan emelkedett, és nem csökkent, hanem növekedett a távolság a cigányok és a nem cigányok iskolázottsága között.           Legsúlyosabb problémának az alábbiakat tartottuk: „A hét osztálynál kevesebbet végzett cigány gyerekek gyakorlatilag majdnem teljesen analfabéták, nevük aláírásán kívül írni egyáltalában nem tudnak, olvasni csak nyomtatott betűket, azt is oly módon, hogy a szöveg megértésére többnyire képtelenek. Ez megnehezíti a társadalmi munkamegosztásba való kapcsolódásukat, illetve azt olyan foglalkozásokra korlátozza, amelyeknek betöltéséhez semmiféle iskolázottság sem szükséges. Az iskolázatlan cigány munkaerő létszáma egyelőre gyorsan gyarapodik. (…) Ezzel egyidejűleg számolnunk kell gazdasági életünk és iparunk szerkezetének megindult átalakulásával. Az ötvenes években újrateremtődött a tanulatlan munkaerő, de nem olyan iramban, mint amilyenben növekedett a tanulatlan munkaerőre irányuló kereslet. Így következett be, hogy az ipar bővülése saját határaiba ütközött és irányváltozásra kényszerült. A tanulatlan munkaerőre irányuló kereslet a jövőben már nem emelkedik, hanem csökken, vagy legföljebb változatlan marad. Ennek következtében előre látható, hogy már egy-két évtized múlva felesleg képződik a tanulatlan cigány munkaerőből, és ez a felesleg elhelyezhetetlennek fog bizonyulni.”[3] Talán nem szükséges hozzátenni, hogy amit előre láttunk, az két évtizeden belül bekövetkezett.

1993

Az 1971-et követő 22 év alatt annyit sikerült elérni, hogy az 1993-as felmérés idején a 20–24 éves cigány fiatalok 77,7 százaléka végezte el az általános iskola nyolc osztályát.

Ez kedvező változás volt, de nem eléggé, mert 1993-ban már tartós munkanélküliség várt nem csak azokra, akik nyolc osztályt sem végeztek, hanem azokra is, akik elvégezték a nyolc osztályt, de nem tanultak tovább.

Ugyanúgy, mint az 1971-es felmérésben, 1993-ban is nyomon követtük a felnőtt személyek iskolai pályafutását és ennek alapján az iskolába járás és iskolavégzés változásait.

Az 1993-ban 35–39 éves cigányok 1954 és 1958 között születtek, 1960 és 1965 között váltak tankötelessé. Ebben a korcsoportban az iskolába nem járók aránya 6 százalék volt, a nyolc osztály végzetteké 55 százalék.

Az 1993-ban 30–34 évesek 1959 és 1963 között születtek, 1965 és 1970 között váltak tankötelessé. Az iskolába nem járók aránya náluk 3 százalék volt, a nyolc osztályt végzetteké 70 százalék.

Az 1993-ban 25–29 évesek 1964 és 1968 között születtek, 1970 és 1975 között váltak tankötelessé. Az iskolába nem járók aránya náluk 2,5 százalék volt, a nyolc osztályt végzetteké 75 százalék.

A 20–24 évesek 1969 és 1973 között születtek, 1975 és 1980 között váltak tankötelessé. Az iskolába nem járók aránya náluk 1 százalék volt, a nyolc osztályt végzetteké 77,7 százalék.

Ez a nyolc osztály azonban nem volt igazi nyolc osztály. Az általános iskolát a cigány gyerekek többsége nem 14 vagy 15 éves korában végezte el, hanem jóval később. Az általános iskolát 14 éves korban befejezők aránya a kilencvenes években a teljes népességben is csak 81–82 százalék volt, és ez az arány 15 éves korban emelkedett 90, 16 éves korban 96 százalékra. A cigányoknál azonban a gyerekek 31,3 százaléka végezte el az általános iskolát 14 éves korban, 43,6 százaléka 15 évesen, 62,7 százaléka 16 évesen, 64,4 százaléka 17 évesen és 77,7 százaléka 18 évesen. Minél idősebben végezték el az iskolát, annál kevésbé volt tényleges tudás a bizonyítvány mögött.

A többéves késésnek az volt az egyik oka, hogy nem hat, hanem hét éves korban íratták be a gyerekeket az első osztályba. 1993-ban a hét éves cigány gyerekek 38,7 százaléka járt az általános iskola első osztályába, míg a tizenhárom éveseknek csak a 27,5 százaléka járt nyolcadikba.

2003

Az általános iskola elvégzésének szempontjából a 2003. évi felmérés úgy is felfogható, mint az 1993. évi eredmények és trendek folytatása. Az általános iskola nyolc osztályát elvégezte a 35–39 évesek 79, a 30–34 évesek 81, a 25–29 évesek 80, a 20–24 évesek 82,5 százaléka. A 2003-as kutatás a folytatást reprezentálja abban is, hogy a cigány gyerekek életkorban elkésve végzik iskoláikat. Még általános iskolába jár a 15 évesek 84, a 16 évesek 48, és a 17 évesek 19 százaléka. 2003 februárjában a 17 évesek 64 és a 18 évesek 76 százaléka végezte el a nyolc osztályt.

Jelentékeny változás következett be viszont a román anyanyelvűeknél. Láttuk, hogy 1993-ban náluk a 25–29 éves korcsoportban az általános iskolát el nem végzettek aránya 42 százalék volt. 2003-ban viszont az ebben a korosztályban az általános iskolát el nem végezettek aránya 19 százalék a magyar anyanyelvűeknél, 22 százalék a beásoknál, illetve 34 százalék az oláh cigányoknál.

A 20–24 éves korcsoportban 16 százalék a magyar anyanyelvűeknél, 15 százalék a beásoknál, illetve 28 százalék az oláh cigányoknál.

A továbbtanulás három útja – a szakmunkásképző iskolák, a szakközépiskolák és a gimnáziumok – közül hosszú időn át csak a szakmunkásképző nyílt meg a cigány fiatalok előtt, az is csak kis mértékben: 1993-ban a 25–29 évesek 13, a 20–24 évesek 16 százaléka végzett szakmunkásképzőt, többnyire olyan szakmákban, amelyekben rosszak voltak az elhelyezkedési esélyek.

Szakközépiskolába vagy gimnáziumba csak nagyon kevesen jutottak be, és a bejutottak fele is lemorzsolódott. A hetvenes években másfél, a nyolcvanas években 2 százalék volt azoknak az aránya, akik egy korcsoportból leérettségiztek.

A rendszerváltás idején valamennyire változni kezdett a helyzet. Az 1993-as felmérés a szerint az akkor 20–29 éves fiatalok 3 százaléka érettségizett. Ez valamivel, de csak valamivel volt több a nyolcvanas évek 2 százalékánál.

Változtak viszont a perspektívák és a törekvések. Az 1992/93-as tanév végén az általános iskola nyolcadik osztályát befejező cigány tanulók 51 százaléka tanult tovább: 9,4 százalék szakiskolában, 30 százalék szakmunkásképzőben, 10 százalék szakközépiskolában és 0,6 százalék gimnáziumban. A továbbtanult szó persze pontatlan és megtévesztő ebben a mondatban: ezek a gyerekek csak beiratkoztak az említett intézményekbe, vagyis megkezdték, viszont tudni lehet, hogy sokan közülük hamar abbahagyják a tanulmányokat. Ugyanebben az évben a nem cigány gyerekeknek több mint 56 százaléka kezdte meg a szakközépiskolát vagy a gimnáziumot. Csak kevesek számára javultak tehát az esélyek, a cigány fiatalok döntő többsége és a nem cigány fiatalok között növekedett a távolság.

A továbbtanulási tervek további alakulásáról Havas Gábor, Kemény István és Liskó Ilona Cigány gyerekek az általános iskolában című könyve közöl adatokat és elemzéseket. A szerzők által 1999–2000-ben folytatott vizsgálat szerint a 8 osztályt végzett cigány tanulók közül 1997-ben 62 százalékot vettek fel szakmunkásképzőbe és 13 százalékot középiskolába (9,3 százalékot szakközépiskolába és 3,7 százalékot gimnáziumba); 1998-ban 58 százalékot szakmunkásképzőbe és 16 százalékot középiskolába (12 százalékot szakközépiskolába és 3,8 százalékot gimnáziumba); míg 1999-ben 57 százalékot szakmunkásképzőbe és 19 százalékot középiskolába (15,4 százalékot szakközépiskolába és 3,6 százalékot gimnáziumba).[4]

A változás egyik oka az volt, hogy 1985 és 1996 között 40 százalékkal nőtt a gimnáziumi és 70 százalékkal a szakközépiskolai férőhelyek száma. Több helyre természetesen könnyebb bejutni. A másik ok az volt, hogy a többségi társadalomban az általános iskolát végzettek száma 1989-től kezdve folyamatosan csökkent: 1989-ben 171 ezer volt, 1999-ben 114 ezer. A több helyre a többségi társadalomból kevesebben jelentkeztek. A harmadik ok a közoktatás normatív finanszírozásának bevezetése volt. Ez a középiskolai tanárokat egzisztenciálisan érdekeltté tette abban, hogy minél több tanulót vegyenek fel, és azokat meg is tartsák. Kellett a gyerek, és mivel nem volt elég, kellett a cigány gyerek is. Mint a hatvanas-hetvenes évek munkaerőhiányának idején. Akkor a bányákba, a kohókba, az építkezésekre, végül már mindenhova toborozták a cigány munkásokat, most a félig üres iskolákat igyekeztek és igyekeznek megtölteni cigány és nem cigány gyerekekkel.

Természetesen vannak olyan gimnáziumok és még szakközépiskolák is, amelyeknek módjuk van szelektálni, és válogatnak is a felvételre jelentkezők között. A középiskolák többségére azonban érvényesek a fenti megállapítások.

A továbbtanulási szándékokat a 2003-as vizsgálatban is mértük. Azt tapasztaltuk, hogy a nyolc osztályt végzett gyerekek közül 26 százalék tanul tovább szakmunkásképzőben és 24,5 százalék középiskolában (14 százalék szakközépiskolában, míg 10,5 százalék gimnáziumban), 5 százalék nem tanult tovább, illetve 46 százalék még nem döntött a továbbtanulásról.

Az elmúlt hat esztendőben tehát növekedett és tovább növekszik a továbbtanulók és a középiskolába beiratkozók száma és aránya. A 2003-as vizsgálat az első eredményekről is számot ad.

Mint láttuk, 1997-ben a 8 osztályt végzett cigány gyerekek 13 százalékát, 1998-ban 16 és 1999-ben 19 százalékát vették fel középiskolába. A 2003-as felmérés idejére közülük az 1997-ben és az 1998-ban felvettek végezhették el a középiskolát.

Azt látjuk, hogy a 15–19 évesek korcsoportjában középiskolai tanuló volt 10,2 százalék, de 1,1 százalék már el is végezte a középiskolát. A 20–24 évesek korcsoportjában középiskolai tanuló volt 1,7 százalék, és elvégezte a középiskolát 5,1 százalék. Nem tudjuk, hogy a 15–19 éves korcsoportból jelenleg gimnáziumba vagy szakközépiskolába járó 10,2 százalékból hányan fognak érettségizni. Lehet, hogy a középiskolát végzettek aránya ebben a korcsoportban is 5–6 százalékra süllyed.

Mindig nagy volt és máig nagy a cigány gyerekek lemorzsolódása. A cigány tanulókat oktató pedagógusok régebben úgy vélték, hogy a középiskolába beiratkozott gyerekeknek csak a fele jutott el az érettségiig. Liskó Ilona (2002) azonban kimutatta, hogy a kimaradó cigány tanulók aránya már a középiskola első két évében megközelíti a kétharmadot.[5] Az 5 százalék mindenesetre még csak nem is a fele a 13, a 16 és a 19 százaléknak. Vajon azt kell majd megérnünk, hogy a „nagy áttörés” öt százalékot eredményez? Valószínűnek tartjuk azonban, hogy a középiskolát végzettek aránya néhány év múlva mégis eléri vagy meg is haladja a 20 százalékot.

Azért gondoljuk ezt, mert 15-20 százalékra becsüljük a stabil jövedelemmel rendelkező, a szegénységi szintnél jobban élő cigány családok arányát. A középiskola elvégzése ugyanis pénzbe kerül. Csak a szegénységi szint fölött élő cigány családok tudják előteremteni a szükséges összeget. Ezek a családok általában vállalják is ezeket a költségeket. Vállalják, mert már a kilencvenes években nyilvánvalóvá lett, hogy nyolcosztályos végzettséggel nem lehet elhelyezkedni.

A felismerés elsősorban azokban fogalmazódott meg – írja Havas Gábor –, akik a hetvenes és nyolcvanas évek ilyen szempontból kedvezőbb időszakában elindultak a társadalmi integrálódás lassú, de viszonylag megalapozottnak tekinthető útján, szakmát, olykor érettségit is szereztek, megfelelő lakáskörülményeket teremtettek, jövedelmüket és életformájukat többé-kevésbé stabilizálni tudták, és a rendszerváltás után alkalmazkodni tudtak. Közülük kerültek ki a helyi kisebbségi önkormányzati és civil szervezeti vezetők. A jobb módúak közé kell sorolni a sikeres cigány vállalkozókat és kereskedőket is.

Már láttuk, hogy a középiskolai továbbtanulás választása a kilencvenes években vált lehetségessé és ugyanekkor vált racionálissá is. Korábban ez a választás nem lett volna racionális. Teljes foglalkoztatottság volt, munkanélküliségtől nem kellett félni. A keresetekben az érettségi nem járt előnnyel. A továbbtanulás költségei nem térültek meg. A kilencvenes években váltak munkanélkülivé a nyolc osztályt végzettek, és nőttek nagyra a kereseti különbségek érettségizettek és nem érettségizettek között. A cigány szülők egyötöde van abban a helyzetben, hogy gyermekei számára a középiskolát választhassa. A többiek – a cigány szülők négyötöde – ezt nem tudja megtenni. Országos átlagban viszont a szülők 70-80 százaléka járatja gyerekét középiskolába. Nem tartjuk valószínűnek, hogy – bármit tegyen a kormányzat – az egész társadalom viszonylatában 70-80 százaléknál nagyobb arány valósuljon meg, ha ezen az arányon nem a beiratkozást, hanem a sikeres érettségit értjük. Bizonyosra vehető, hogy a középiskolát el nem végző 20-30 százalék hátrányos helyzetben lesz a munkaerő-piacon. A cigány fiataloknak viszont négyötödére vár az elhelyezkedni nem tudók sorsa. Tegyük hozzá, hogy 2002-ben a gyerekek majdnem ötöde az általános iskolát sem végezte el. A cigány és a nem cigány fiatalok közötti távolság tehát semmivel sem csökkent.

Óvoda

A cigány családok négyötödénél a rossz jövedelmi helyzet, az anyagi eszközök hiánya tette lehetetlenné, hogy a gyerekek középiskolába jussanak, és azt el is végezzék. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni azt is, hogy 1993-ban és 2003 elején a házas cigány nők 60 százalékának volt három vagy több gyereke, valamint azt is, hogy faluról nehezebb meg költségesebb középiskolába járni, és a rossz közlekedésű falvakból – ahol a cigányok nagy számban és arányban élnek – még nehezebb és még költségesebb.

A rossz anyagi feltételek mellett más tényezők is akadályozták a cigány gyerekek iskolai előmenetelét. Kezdjük az óvodával. Az 1993-as felmérés adatai szerint akkor a hároméves cigány gyerekek 40 százaléka, a négyévesek 54 százaléka, az ötévesek 72 százaléka járt óvodába. Tudni kell, hogy ötéves korban kötelező az óvodának nevezett iskola-előkészítő elvégzése. Kötelező, de csak papíron. Az óvodák és a hatóságok úgy találták, hogy a kötelezőt elég 72 százalékban teljesíteni. Sok községben ez kötelező kétszer kétórás foglalkoztatást jelentett. A cigány gyerekek egy része férőhely hiánya miatt nem járhatott óvodába. Sok községben egyáltalán nem volt óvoda, más községekben az óvoda túlzsúfoltsága miatt nem vették fel a cigány gyerekeket. Említenünk kell az anyagi helyzetet is. Loss Sándor még 2001-ben azt írta: „Minden harmadik megkérdezett szülő jelezte, hogy a család nem rendelkezett a gyermek megfelelő szintű óvodába járatásához szükséges pénzzel, a gyerekeknek nem volt megfelelő ruhájuk, cipőjük.”[6]

2003-ra romlott a helyzet. A 3-5 éves gyerekek 41,5 százaléka járt, 58,5 százaléka nem járt óvodába. Az adat értékelésénél gondolnunk kell arra, hogy a 3-5 évesek harmadának (az ötéveseknek) kötelező lenne óvodába járni.

A három éven át tartó óvodába járás általában nélkülözhetetlen a gyerekek számára. Magyarországon az óvoda egyik legfontosabb tevékenysége az iskolára való előkészítés, és az első osztályban csak azok a gyerekek versenyképesek, akik három éven keresztül részesültek a felkészítésben. Különösen igaz ez a cigány gyerekeknél, akiknek döntő többségénél otthon nincs könyv, újság, füzet, papír, toll, ceruza, akiknek családjában egészen más nyelvezetet használnak, mint az iskola nyelvezete. A cigány gyerekek nagyobb része három- és ötéves kora között nem ismerkedik meg azokkal a szavakkal és szokásokkal, amelyekkel a többi gyerek az óvodában megismerkedik, és ez hozzájárul ahhoz, hogy egy részüket kisegítőbe utalják.[7] De nehezebben tudnak lépést tartani a többiekkel azok is, akik normál iskolába kerülnek. Mindehhez járul még, hogy azokat az ismereteket, jártasságokat, készségeket, amelyeket az iskola előtti korban a legkönnyebb észrevétlenül elsajátítani, később sokkal nehezebb pótolni.

Ezen a téren igen nagy különbségek vannak a településtípusok között. Az óvodába nem járó gyerekek aránya Budapesten 44,2 százalék, a vidéki városokban 59,6 százalék, a községekben 61,4 százalék.

Még nagyobbak a regionális különbségek. Az óvodába nem járók aránya a budapesti iparvidéken 44,6 százalék, az Alföldön 56,4 százalék, a nyugati megyékben 57,1 százalék, Dél-Dunántúlon 60,3 százalék, a keleti régióban 62,4 százalék és az északi régióban 62,7 százalék.

1. táblázat. Jár-e óvodába (3-5 évesek körében)

 

Érvényes válaszok százaléka

Nem jár

58,5

Jár óvodába

41,5

Érvényes válasz összesen

100,0

Hátráltató tényező az is, hogy a gyerekek nagyobb részét nem hat-, hanem hétéves korban vagy még később íratják be az első osztályba. Az 1993-as felmérés szerint akkor a cigány gyerekek 38,7 százaléka iratkozott hatéves korban az első osztályba. Ma is 38,7 százalék azoknak az aránya, akik hatévesen kezdik az iskolát, 52,6 százalék a hétéves korban és 8,7 százalék a még később kezdők aránya.

A kezdeti késést növelik aztán a bukások és ismétlések. A szülők és a gyerekek elmondása szerint a gyerekek 18,4 százaléka egy évet, 10,7 százaléka több évet vesztett.

Szegregáció

Már az 1971-es felmérés beszámolójában megállapítottuk, hogy a cigány gyerekek tanulásának egyik fő akadálya az elkülönítés. A Beszélő 2001. januári számában közölt cikkünkben[8] írtunk arról, hogy az első cigány osztályok létrehozása szinte párhuzamosan ment végbe azoknak a cigány gyerekeknek a beiskolázásával, akik korábban nem jártak iskolába. 1962-ben miniszteri utasítások írták elő cigány tanulócsoportok szervezését. 1962-ben hetven, 1963-ban 94, 1974-ben 181 volt a cigány osztályok száma.

Ezekben az osztályokban rosszabbak voltak az oktatás körülményei, mint a többi osztályban, kevesebbet tudtak a pedagógusok, kisebbek voltak a tanulókkal szemben támasztott követelmények, és kisebb tudással jobb osztályzatokat adtak a tanulóknak. A cigány osztályokat eredetileg átmeneti jelleggel szervezték, de véglegesnek bizonyultak: a cigány osztályokból a gyerekek vegyes osztályokba sohasem kerültek át.

Az elkülönítés elleni érvek hatására a hatóságok feladták eredeti álláspontjukat. 1985-ben minisztertanácsi határozat mondta ki, hogy „fokozatosan meg kell szüntetni a cigány osztályokat”.

A központi hatóságok ettől kezdve nem hoztak létre cigány osztályokat, és nem is támogatták ilyenek létrejöttét. Más folyamatok azonban a cigány tanulók szegregációjának irányába hatottak. Az egyik ilyen folyamat az iskolák között és az iskolákon belül a párhuzamos osztályok közötti szelekció volt, amely már a hatvanas években megkezdődött, és azóta is folytatódik. Ezt a szelekciós folyamatot alátámasztotta a lakóhelyi szegregálódás, amelyről a Beszélő idei áprilisi számában is beszámoltunk.[9]

A lakóhelyi, iskolák közötti és iskolán belüli szelekciót és szegregációt tárgyalta Havas Gábor, Kemény István és Liskó Ilona már idézett könyvében. A szerzők becslése szerint:

-         Az 1999/2000-es tanévben 1230 olyan osztály lehetett az országban, amelyben a cigány tanulók aránya meghaladta az 50 százalékot, és ezekben kb. 13 300 cigány gyerek tanult;

-         kb. 740 olyan osztály lehetett, amelyben a cigány gyerekek aránya meghaladta a 75 százalékot, és ezekben a kb. 10 300 cigány gyerek tanult;

-         kb. 770 homogén cigány osztály lehetett, amelyekben kb. 9000 gyerek tanult;

-         vagyis a cigány általános iskolások bő egyharmada (93 ezerből 37 ezer) cigány többségű osztályban tanult.

A 2003. évi felmérésben a felkeresett családoktól az iskolába járó gyerekek osztályának összetételét is megkérdeztük. A válaszok a következők voltak: az osztályban csak cigány gyerekek voltak 3,4 százalék, túlnyomóan cigány gyerekek voltak 9,1 százalékban, vegyesen voltak 53,9 százalékban, túlnyomóan nem cigányok voltak 32,5 százalékban, nem tudták megmondani 1,9 százalékban.

Ezek a válaszok természetesen nem adtak pontos információt a gyerekek osztályának összetételéről, hanem arról tájékoztattak, hogy a családban mit tudnak erről. 1999/2000-ben 9 ezerre becsültük a homogén cigány osztályba járó gyerekek számát, a 2003-as válaszok ötezres becslést adnak ugyanerről. A „túlnyomóan cigány gyerekek” válasz nagyjából megfelel a 75 százaléknál nagyobb aránynak: 2000-ben 10 300-ra becsültük, a 2003-as válaszok szerint 13 200-ra becsülhetjük az ilyen többségű osztályba járó gyerekek számát. Valószínű viszont, hogy a családok vegyesnek mondták azokat az osztályokat, amelyekben 50 százaléknál nagyobb, de 75 százaléknál kisebb volt a cigány gyerekek aránya.

Az 2. táblázatból láthatjuk, hogy e téren igen nagy különbségek vannak a településtípusok között. Budapesten 7,7 százalék a homogén cigány és 14,2 százalék a túlnyomóan cigány többségű osztályokba járó gyerekek aránya, míg a vidéki városokban 3,6 és 10,4, falun pedig 1,9 és 6,0 a megfelelő százalékarány.

2. táblázat. A cigány iskolások megoszlása az osztály összetétele szerint az egyes településtípusokban

Osztály összetétele

Falu

Város

Budapest

Összesen

Csak cigány gyerekek

1,9

3,6

7,7

3,4

Túlnyomóan cigány gyerekek

6,0

10,4

14,2

9,1

Vegyes

60,7

54,0

32,5

53,9

Túlnyomóan nem cigány gyerekek

31,1

30,5

44,4

32,5

Nem tudják

0,4

1,5

1,2

1,0

Összesen

100

100

100

100

Kisegítő

Az elkülönítés másik fajtája a cigány gyerekek gyógypedagógiai intézményben vagy kisegítő osztályban való elhelyezése. Már az 1971-es felmérés beszámolójában megállapítottuk, hogy „a népesebb cigány telepek mellett szinte mindenütt megtaláljuk a kisegítő osztályokat”, illetve azt is, hogy „gyakorlatilag ezeket használják cigányiskolának”.

Az 1974/75-ös tanévben már 7730 cigány gyerek, a cigány tanulók 12 százaléka került kisegítő iskolába vagy osztályba. Az 1985/86-os tanévre a létszám 15 640-re, a cigány tanulókhoz viszonyított arány 18 százalékra emelkedett.

Ezekben az években az általános iskolák tömegesen küldték kisegítőbe az értelmileg nem fogyatékos, de rossz körülmények között élő, rosszul tanuló és rosszul viselkedő gyerekeket. Sokan bírálták ezt a gyakorlatot.

A hetvenes évek első felében a fővárosi tanács megrendelésére Czeizel Endre 24 nagy intézmény részvételével a főváros 21 kisegítő iskolájában és az értelmi fogyatékosok három intézetében 1364 gyerek értelmi állapotát vizsgálta meg. A vizsgálat eredményei Czeizel Endre, Lányiné Engelmayer Ágnes és Rátay Csaba Az értelmi fogyatékosság kóreredete a Budapest-vizsgálat tükrében című könyvében jelentek meg 1978-ban.

A legfontosabb eredmény az volt, hogy ha az egészségügyi világszervezet által javasolt 70-es IQ-nál húzták meg a határt a normalitás és az értelmi fogyatékosság között, akkor a kisegítő iskolások 49,3 százaléka minősült értelmi fogyatékosnak és 50,7 százaléka normálisnak. A vizsgálat vezetői azonban nem javasolták a normális gyerekek normál iskolába való áthelyezését. E helyett „komplex megítélés” alkalmazásával a gyerekek 62 százalékát minősítették fogyatékosnak, 31 százalékát retardáltnak, 7 százalékát átlagosnak, és erről a hét százalékról mondták ki, hogy kisegítőbe helyezésük hibás döntés volt.

A hetvenes és a nyolcvanas években Kemény István, Réger Zita, Solt Ottilia és több más szerző bírálta a hátrányos helyzetű és nehezen nevelhető gyerekek kisegítő iskolába küldésének gyakorlatát. A bírálatok hatása érződik az 1985. évi I., oktatásról szóló törvényen is, amely a nevében is megváltoztatott kisegítő iskola végbizonyítványát egyenértékűnek minősítette az általános iskolai végzettséggel, és megszigorította a kisegítő iskolába való áthelyezés feltételeit.

A kisegítő iskola végbizonyítványa azonban csak névlegesen vált egyenértékűvé a nyolc osztály elvégzésével: a kisegítő továbbra is zsákutca maradt. Az áthelyezés feltételeinek megszigorítása azonban az általános légkör változásával együtt abban az irányban hatott, hogy éveken át csökkent az értelmi fogyatékosnak minősített és ennek alapján a kisegítőbe helyezett tanulók száma. Kisegítő iskolákba és osztályokba 1985-ben a KSH évkönyve szerint 39 572 tanuló járt. 1988-ban már csak 36 516, 1990-ben 33 595 az értelmi fogyatékosok száma, ugyancsak a KSH-évkönyvek szerint. Ugyanebben az irányban tovább hatott a rendszerváltozás is: 1992-ben 32 437 volt az értelmi fogyatékos általános iskolások száma.

Az Oktatási Minisztérium statisztikai adatait dolgozta fel Pik Katalin Roma gyerekek és a speciális iskolák című cikkében. Ezen adatok szerint a kisegítő iskolába járó tanulók száma 1985/86-ban 39 395, 1992/93-ban 32 099 volt, a kisegítőbe járó cigány tanulóké 1985/86-ban 15 640, 1992/93-ban 13 602 volt. Az Oktatási Minisztérium adatait közli Kertesi Gábor és Kézdi Gábor is A cigány népesség Magyarországon című könyvük egyik fejezetében. Ezek szerint 1992/93-ban az általános iskolába járó cigány tanulók száma 88 182 volt, és közülük 74 241 járt normál iskolába és 13 941 kisegítőbe. A kisegítőbe járóknak az összes cigány tanulóhoz viszonyított aránya az 1985-ös 18 százalékról 15,8 százalékra csökkent.

Kertesi és Kézdi közölte az 1993-as cigány-felmérés idevonatkozó adatait is. Ebben a felmérésben a fogyatékos iskolákba és osztályokba járó cigány tanulóknak az összes cigány tanulóhoz viszonyított aránya 11,6 százalék volt. Magától értetődik, hogy ebben a kérdésben nem a reprezentatív felmérés, hanem az oktatási statisztika irányadó. A felmérésben a szülőktől kérdeztük meg, hogy a gyerek normál vagy fogyatékos osztályba vagy iskolába jár-e. A családok egy része valószínűleg szégyellte a fogyatékos minősítést. Más esetekben a szülőknél nem is tudatosult, hogy gyerekük a normál iskola kisegítő osztályába jár.

1985 és 1992 között tehát igen lassan, de folyamatosan csökkent az értelmi fogyatékosnak minősített és ennek alapján kisegítőbe küldött gyerekek szám, és ezen belül folyamatosan csökkent az értelmi fogyatékosnak minősített és kisegítőbe küldött cigány tanulók száma. Csökkent továbbá a kisegítőbe helyezett cigány tanulóknak az összes cigány tanulóhoz viszonyított aránya.

Növekedett viszont, mint ahogy ezt a 3. táblázaton láthatjuk, a kisegítőbe járó gyerekek számának az összes kisegítőbe járó gyerek számához viszonyított aránya, mivel a kisegítőbe járó cigány gyerekek száma kisebb mértékben csökkent, mint a kisegítőbe járó összes gyerek száma.

3. táblázat. Cigány tanulók a kisegítő iskolában

Év

Kisegítős tanulók száma (fő)

Cigány tanulók aránya (%)

 

Összes kisegítős

Cigány kisegítős

Az összes cigány tanulóhoz

Az összes kisegítős tanulóhoz

1985/86

39 395

15 640

18,0

39,7

1992/93

32 099

13 662

15,8

42,6

Forrás: Pik Katalin idézett cikke

       1994-ben újra emelkedni kezdett, és azóta is folyamatosan emelkedik az értelmi fogyatékosnak minősített, és ennek alapján kisegítőbe utalt iskolás gyerekek száma. Az abszolút számoknál még erősebben növekedett és növekedik az összes iskolás gyerek számához viszonyított arányuk, mert 1989 óta folyamatosan csökken az általános iskolába járó gyerekek száma: az 1989. évi 1 183 573-ról a 2002/2003 évi 930 386-ra. Az értelmi fogyatékosnak minősített gyerekek száma viszont az 1992. évi 32 ezerről 37 026-ra emelkedett. Ennek megfelelően az értelmi fogyatékosok aránya az 1992. évi 3,1 százalékról 2003-ban 4 százalékra emelkedett.

       Havas Gábor, Kemény István és Liskó Ilona már idézett könyvükben becslést közöltek a kisegítőbe járó cigány gyerekek számáról és az összes cigány gyerek számához viszonyított arányáról. Becslésünkben felhasználtuk azt az adatot, hogy a vizsgált iskolákban a cigány gyerekek 7 százaléka és a nem cigányok 1 százaléka járt a kisegítő iskola osztályaiba, és azt is, hogy a vizsgált iskolákban a kisegítős tanulók 84 százaléka volt cigány. Mindent összevéve 18 és 22 százalék közöttire becsültük a kisegítőbe helyezett cigány tanulók arányát.

       A 2003. évi felmérés szerint a 7–14 éves általános iskolás cigány gyerekek száma az év első negyedében 115 ezer, a 15–18 éves általános iskolások száma 23 ezer, az összes általános iskolásé 138 ezer volt. Közülük gyógypedagógiai intézmény tanulója volt 11 ezer (9 ezer 7–14 éves és 2 ezer 15–18 éves), vagyis a cigány gyerekek 8 százaléka. Kisegítő osztályba járt 9 ezer (vagy 7500 7–14 éves és 1500 15–18 éves), vagyis a cigány gyerekek 6,5 százaléka. A gyógypedagógiai intézményekbe és a kisegítő osztályokba helyezett cigány gyerekek együttes száma 20 ezer, az iskolás cigány gyerekek 14,5 százaléka.

       Bizonyosak vagyunk abban, hogy a gyógypedagógiába és a kisegítőbe járó gyerekek tényleges száma és aránya ennél jóval nagyobb, ugyanúgy és ugyanazon okokból, mint 1993-ban. Ha a 2003. évi tényleges adatok ugyanolyan mértékben térnének el a szülők által megadott adatoktól, mint 1993-ban, akkor azt kellene megállapítanunk, hogy a cigány gyerekek 19,7 százalékát minősítették értelmi fogyatékosnak, és helyezték olyan intézményekbe vagy olyan osztályokba, amelyekben az alapismeretek oktatása megáll a normál iskola hatodik osztályának anyagánál, és egyes tantárgyakat nem tanítanak. Ezekben az intézményekben és osztályokban a bizonyítvány jogilag egyenértékű a normál iskoláéval, de a gyakorlatban nem teszi lehetővé a középiskolába való beiratkozást.

Természetesen lehetséges, hogy a 2003-as szülői válaszok az 1993-asoknál közelebb járnak a valósághoz. A kisegítőbe járó cigány tanulók aránya mindenesetre 14,5 százalék és 19,7 százalék között van, de közelebb a 19,7 százalékhoz.

Ehhez járul még, hogy a gyerekek 1,5 százaléka kis létszámú és 1,7 százaléka felzárkóztató osztályba jár, vagyis olyan oktatásban részesül, amelyben kisebbek a követelmények, illetve amelyben a cigány gyerekeket elkülönítik a többségi gyerekektől.

Az áthelyezések gyakorlatában döbbenetes különbségek vannak a falvak, a városok és Budapest között. Gyógypedagógiai intézmény tanulója a falusi gyerekek 6,2 százaléka, a vidéki városi gyerekek 7,8 százaléka és a budapesti gyerekek 12,3 százaléka. Ezek a különbségek mutatják a minősítések önkényességét. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az értelmileg fogyatékos gyerekek aránya Budapesten objektív ismérvek szerint kétszer akkora, mint a falvakban.

Még nagyobbak és még furcsábbak a regionális különbségek. A gyógypedagógiai intézményekbe küldött gyerekek aránya az Alföldön 3,9 százalék, az északi régióban 5,3 százalék, a keleti régióban 7,8 százalék, a Dél-Dunántúlon 9,2 százalék, a budapesti (központi) iparvidéken 10,8 százalék és a nyugati megyékben 11,1 százalék.

A kisegítő osztályokba való áthelyezéseknél is igen nagyok és ugyanilyen irányúak a településtípusok szerinti és regionális különbségek. A gyógypedagógiai intézmények és a kisegítő osztályok tanulóinak együttes aránya falun 10,4 százalék, a vidéki városokban 16,7 százalék, Budapesten 20,8 százalék, az Alföldön 6,0 százalék, az északi régióban 13,4 százalék, a keleti régióban 14,5 százalék, Dél-Dunántúlon 15,0 százalék, a nyugati megyékben 18,6 százalék és a budapesti (központi) iparvidéken 19,2 százalék.     

       A középiskolát végzettek 5-6 százalékos arányánál is alacsonyabb az egyetemre vagy főiskolára járók aránya. A 20–24 éves korcsoport tagjainak 1,2 százaléka jár felsőoktatási intézménybe. A többségi társadalom fiataljainak 40 százaléka, a cigány fiatalok közül minden századik tanul felső szinten.[10]

Jegyzetek

[1] Tanulmányunk megjelenés alatt álló A magyarországi cigány népesség a 21. század elején c. könyv egyik fejezetének némileg rövidített változata.

[2] Végül is 1165 lakásban 5408 személyt számoltunk össze. A kutatás magyarországi cigány népességre vonatkozó alapadatait (létszám, kormegoszlás, családnagyság, nyelvhasználat, nemzetiségi megoszlás) a Beszélő 2003. októberi számában, míg a foglalkoztatási és jövedelemadatait az Esély 2003/6-os számában adtuk közre. A kutatás a cigányok települési és lakóhelyi viszonyira vonatkozó adatait pedig a Beszélő idei áprilisi számában közöltük.

[3] Kemény István et al.: Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó 1971-ben végzett kutatásról. MTA Szociológiai Intézet kiadványai. Budapest, 1976. 40. o.

[4]Havas Gábor , Kemény István, Liskó Ilona: Cigány gyerekek az általános iskolában. Oktatáskutató Intézet – Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest 2002. 181.o.

[5] Cigány tanulók a középfokú iskolában. Oktatáskutató Intézet. Budapest, 2002. 37.o.

[6] Loss Sándor: Egy csapásra. Beszélő, 2001 január. 74 o.

[7] Ehhez lásd még Kemény (2000c).

[8] Kemény István: A cigányok és az iskola, Beszélő 2001. január

[9] Kemény István – Janky Béla: Települési és lakásviszonyok. Beszélő, 2004. április.

Az elsőéves hallgatók szociológiai vizsgálata című kiadványban (Oktatáskutató Intézet. Budapest 2002.) Gábor Kálmán táblázatokat közölt a 2001/2002 tanévben első évre felvett hallgatók etnikai összetételéről. A kérdőív egyik kérdése a következő volt: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, zsidó, egyéb nemzetiség van-e felmenői között? A megkérdezett nappali hallgatók közül 2,8 százalék válaszolta azt, hogy van cigány a felmenők között, 2,8 százalék horvát, 4,7 százalék lengyel, 18,8 százalék német, 3,4 százalék román, 1,0 százalék ruszin, 3,9 százalék szerb, 9,4 százalék szlovák, 5,6 százalék zsidó, 0,6 százalék bolgár, 0,7 százalék görög, 0,8 százalék örmény, 0,7 százalék szlovén, 0,9 százalék ukrán és 4,9 százalék egyéb nemzetiségű felmenőt sorolt fel válaszában. A válaszok alapján nem gondolhatjuk, hogy 2001/2002-ben az első éves nappali hallgatók 9,4 százaléka szlovák volt, 4,7 százaléka lengyel, 18.8 százaléka német vagy éppen 2,8 százaléka cigány. Nem mondhatunk valakit roma származásúnak, ha nyolc, tizenhat vagy még több felmenője között van roma is.