A gadarai Euphorión sírja
Ismeretlen költő, Meleagrosz iskolájából

Tudd, idegen, hogy Türosz és Szidón nevelt föl,
de Alexandria és a magas költészet nagy szerelme
tett tönkre végül engem, a szép, fiatal Euphoriónt,
a gadarait, Philoxenosz egyetlen fiát,
kit a szír Dekapolisz legszebb tájéka, Palaisztiné
Peraia földje szült – s most fekszem itt a szent
Szerapeionnál. Szír vagyok – hát aztán? Menj, s ne feledd,
idegen, hogy mindnyájunknak csakis egy a hazája: a föld,
mert mindenkit csakis egy anya szült a világra: a Khaosz.
(1901. augusztus 12.)

Alexandria, 1904 nyarán

Túl fiatal volt,      tán huszonöt se volt még –
hódító herceg, ádáz      hőse vad éjszakáknak.
Kártyában s gyönyörökben      már sokakat kifosztott,
illatfelhőben járt-kelt,      ritka finom ruhákban!
Drágán adta magát –      igényes volt s kegyetlen.
Vénebb férfiakat      kopasztott meg, ha kellett.
Drágán adta magát –      testét, sosem szerelmét.
Szép volt, elég művelt –      szégyentelen, kitartott.
Drágán adta magát –      szerettem gyűlölettel.

Aztán meztelenül      mellém feküdt egy éjre,
és mindent megadott már:      tilos, titkolt gyönyörben
törtük, szerettük egymást,      hosszan szerettük egymást,
amíg megjött a hajnal,      s elvitte őt magával
az álom – úgy, miképpen      elhozta őt egy éjre.

Drágán adta magát –      szerettem gyűlölettel,
de nem kell sírnom érte,      mert ingyen volt enyém ő!
Drágán adta magát –      testét, sosem szerelmét!
Szép volt, szégyentelen,      szerencsétlen s kitartott,
de nem kérlelhetem már –      tegnap délben temették.
Túl fiatal volt,      tán huszonöt se volt még –
múlt szombaton megölték      a tengerparton, éjjel…
(1916. augusztus)

Androsz
„Csendben kelj át e szánalmas kis életen,
csendben, miként az idő maga is halad;
élj jeltelen, holtodban úgyis az leszel."
(Palladasz)

El-elbóbiskol. Persze, másnak úgy tűnik,
hogy néma ajka mélyülő álmában tán motyog csak,
s feledte is, hogy csillogó fedélzeten
Athénba tart egy karcsú, férfias hajón –
a szépnevűn, a vakmerő, gyors Androszon.

Pedig nem alszik. Rossz szemét pihenteti,
s pár régi verssort hangtalan kutat, csak szája tátog.
Feledte már: hogyan szólt, s ki írta? Palladasz talán?
Pár régi verssort próbál megtalálni még,
Athén felé, a gyors, merész, szép Androszon.

Hamar kifárad… Képtelen most fölidézni
a régi verset pontosan, de sejti már:
van benne csend, jel, élet és tűnő idő.

Van benne csend, jel, élet – ez megnyugtató,
Athén felé, a karcsú, férfias hajó fedélzetén,
tajtékkal omló, jeltelen mélység fölött,
a szépnevűn, a gyors, merész, szép Androszon.
(1932. július 3–4.)