Bikácsy Gergely

Übervágta


  1939. augusztus végén a varsói irodalmi köröknek a Ferdydurke megjelenése óta fenegyereke, de a nagyközönség elôtt teljesen ismeretlen író az utolsó pillanatban valaki helyett felkerül egy Argentínába induló óceánjáróra. Alig hogy kikötnek Buenos Airesben, Hitler (majd a hadjárat végén Sztálin) megtámadja Lengyelországot. Gombrowicz legtöbb utastársa visszaindul hôsi harcra. Ô huszonhárom évig nem jön vissza Európába, Lengyelországba soha többé.
  Ez sem érdektelen. Még érdekesebb, hogy elsô novelláinak egyikében az elbeszélô véletlenül egy Dél-Amerikába tartó hajóra kerül. A hajón vért és tejet isznak, mindenki dühöngô elmebeteg, maga a történet is.
  Természetesen a novellát jóval elôbb írta, még hazájában.
  Gombrowicz olyan író, akinek dühöngése a tôle függetlennek látszó történet és figurák dühöngô elmebetegségével felesel. A külsô, "objektív" világ levetette álarcát, s mint Örkény elsô novellájában ( Forradalom késôbb Tengertánc ) a világ dühöngve, röhögve, ádázul elmebeteg. Gombrowicz vidor dühöngéssel vetekszik a valóság ôrületével. Nem tûri, nem engedheti, hogy szemléleténél, szeménél, indulatánál ôrültebb legyen az a bizonyos a valóság.
  Felbosszantja az olvasót, s mintha a hibbant valóságot is: a dühöngô történelem elé odabukfencezik a nála tehetségesebb bohóc. " Bakakai ", novelláskötetének eredeti címe afrikai szóként hangzik, de nem: Gombrowicz találta ki. Éles, torokkaparó hang. Egy bohócból lett Überkirály übervágtája, hogy a kötet utolsó darabjából kölcsönözzünk kulcsszavakat.  *

  Gombrowicz a nyolcvanas évek elejétôl derekasan kísérti a magyar kultúrát. Mintha csak ijesztgetné ma még, jótékony röhögést igen, de termékeny rémületet nem okoz. Eörsi sem rémült meg tôle, tehát rémületet közvetíteni sem tudott egyébként kiváló és tisztánlátó könyvével (I dôm Gombrowiczcsal ).
  Pedig kár volna félelem nélkül fogadni e besorolhatatlanul kellemetlen író ördögiségét, bosszantásait, kínosságát. Ellenkezését. Mindennel ellenkezik, minden dührohamra gerjeszti. Eörsi rengeteg és fontos példára hivatkozik, hadd tegyem még hozzá: mikor végre felfedezik és hódolattal Európába hívják, ô már a hajón elhatározza: hogy továbbra is író maradhasson, gyûlölnie kell Párizst.
  Novelláskötete, a Cselédlépcsôn javarészt fiatalkori írásokat tartalmaz. Késôbb nem írt rövid prózát. Az elképesztôen friss és eredeti szövegek közül számomra kicsit avulékonynak hat az arisztokraták, nemesek, hazafiak és gazdag emberek daliás ostobaságának rajza, még akkor is, ha e daliás nemzetfenntartók iránti ambivalens érzés (bámulat és gyôlölet) fûti e rajzokat.
  Királyok, hercegek, grófok. Bizonyára nemcsak a lengyel társadalom, a kultúra is ilyen volt: arisztokrata hangolású. A fôúri húrok tépkedésének fülsértô humormuzsikája valami másra nehezen meghatározható tartalomra is rácsikorog. Akárhogyis: Ördög bújjék a grófodba, kezdjük unni Belopiskai grófnét meg a többi nagy mûveltségû vagy ostoba hólyagot. A kötet másik talán hangosabb és zengôbb fômotívuma a Ferdydurké bôl ismerôs: a mélység vonzása, az egyszerûségé, a póri világé. A szurtos és tenyeres-talpas cselédlány iránti torz vágy, meg a parasztlegény-vonzalom, ez valamiképp számomra élôbb, gazdagabb és többrétegû. Tágabb mélységekbe (mélyebb tárnákba) nyílik.
  Másokat gúnyolt, vagy önmagát, vagy fôként tanulságosan tünetértékû korabeli lengyel értelmiségi érzületeket? Eszmék és ábrándok hódolásába röhögött bele csikorogva? Többször elolvasva is könyveit, nehéz kideríteni, ugyanis a szövegekben ô maga roppant ravaszul rejtôzködik. Univerzális paródia? Talán más szó és fogalom kellene a Gombrowicz találmányára. Az utószóíró Pályi András, a szerzô kiváló ismerôje utal e paródia-univerzum többféle olvasatára és a "paródia-fogalom" nyitottságára.
  Gombrowicz mindig érdekes, de akkor igazán súlyos és jelentôs majd, ha paródiája elszakad mindenfajta konkrét indíttatástól és tárgytól, ha már világlátás lesz, amikor nem paródiát ír, hanem egységes és lüktetô ördögdélibábként jelenik meg elôtte a világ és az emberek. Ekkor mûve már nem az ad absurdum má spekulált helyzetek paródiája, hanem rögtönzöm keresetten: világörvény, és azon kell igyekeznie, hogy ne nyelje el böffenve ôt magát a kifordult világ.
  A létezés, a világ abszurduma az író számára fontosabb, méltóbb, nagyobb dolog a társadalmi igazságtalanság vagy az Európát és a lengyel meg az európai szellemet elrabló, megerôszakoló bolsevizmus lemeztelenítésénél, átvilágításánál, az argentínai emigráns ehhez mindvégig ragaszkodik. Milosz nagy mûvei, fôleg Az elrabolt értelem csak a történelem és a bolsevizmus abszurdumát vizsgálja. Innen Gombrowicz és Milosz levélbarátsággal induló, majd nagy ellentétbe torkolló emigráns-kapcsolata (mely természetesen Eörsi könyvének néhány érdekes fejezetét is ihleti). 

  A novellák sokak szerint fô mûvei. Magam csak kettôt vélek annak, a Szüzesség et és a címadó Cselédlépcsôn t. Élesen remek olvasmányok, de igazán a Ferdydurke vagy a Napló olvasója érzi meg a benne rejlô, feltáruló világlátás eredeti erejét. A Szüzesség a tabuk, öncsalás, a szokás, a (beszélt) nyelv hamissága és butasága. A Cselédlépcsôn a zsigeri vágyak és a belénk épült, ivódott, sajátunkká vált külsô (s máris nagyrészt belsô) vágyak groteszk birkózása. S mindkettô a Ferdydurke fô témáját pedzi, az éretlenség tragikomikus helyzetét. Az éretlenségét, melyben az a borzongató, hogy miként a csecsemô- vagy a kamaszlétnek is idétlen gyönyöre mellett ráadásul megôrzendô értékei is vannak. De nem lehet megôrizni. Az éretlenséggel szemben a felnôtté tucatlét, unalomundoros vegetálás marad.
  Az elbeszélô helyzete azért bravúros és nehezen is meghatározható, mert mondanom sem kell, függetlenül az egyes szám elsô vagy harmadik személytôl ez az elbeszélõ felnôttebb az éretlenség vonzóan zöld kamaszállapotánál, de szabadabb, épp mert éretlen a rossz felnôttségnél. E szemhatárról csak ô lát, s így valahogy überolja a teremtôt is meg annak párját, az ördögöt is. Mindenesetre kibújt a neki rendelt "emberi" szemhatár alól.
  Lucifer vagy Luci Ferkó? Inkább az utóbbi. Sartre sokat idézett mondása Isten nem regényíró mintájára talán elmondható: Lucifer sem regényíró; én legalábbis éppoly rosszkedvvel volnék olvasója, mint vagyok az Úristené.
  Gombrowicz kiszámíthatatlan: soha nem oda fut, megy, pattan labdája, ahova klisészerûen várjuk. E fiatalkori novellák csípôsen szoktatnak le a klisészerû olvasásról és gondolkodásról. Mind bravúr, hol paródia a klasszikusok, irodalmi mûfajok (utazási-. kaland- vagy erkölcsregények) paródiája , hol a piszkosan masszív butaság ellen daloló vízágyú. (Bohócsipkával a vízágyú csövén.) Mégis, a regények és a Napló mögött elmaradnak ezek az írások. Gombrowicznak a drámákon kívül igazán soha nem a szerkesztés, nem a tömörítés a fô erénye, inkább az aránytalanságok bravúros merészsége, a törés, roncsolás, kimerevítés, kihagyás, fejenállás, az ellen-szerkesztés. Azt hiszem, a rövid próza vagy a regény forma nehezebben viseli ezt. Hirtelen Esterházy Fuharosok ja ötlik fel. A Fuharosokhoz mérhetô, hasonló erejû, paródiával (is) rokon, regény s általában mûfajfelbontó szöveg nincs a Gombrowicz-elbeszélések között márpedig a Ferdydurke megint a példánk eredetiségben (is) felülmúlja Esterházyt. 

Híven hozzá, most egy személyes emlék. A Százszorszépek és a Faun rendezôjét, Chytilovát egykor vendégül látta a pesti Cseh Kulturális intézet. Chytilová '69 után sokáig nem rendezhetett, s még ekkor, 1987 elején sem volt "támogatott" alkotó. Találkozás egy fiatalemberrel: '68-as, prágai tavaszos önmagam is ott ült a nézôtéren. Újra látva a Százszorszépeket , még mindig sôt talán most még inkább erôs sugárzása támadt a fel-nem-növésnek, a nem-felnôttségnek, a túlkoros kamaszlét örömének és ez öröm ideges, harsány bárgyúságának. A Ferdydurke élménye. A kelet-európai állatóvoda otthonossága.
  Akkoriban jelent meg a Ferdydurke magyarul. Megkérdeztem a rendezônôt, vajon hatott-e rá. Chytilová idegesen kérdezgette a lengyel író nevét, a könyv címét, dühösen ingatta a fejét (egyébként még az Amerikából visszalátogató Forman is félt tôle) de nem ismerte, nem is hallott róla. Holott a Százszorszépek ugyanarról a felnôni nem tudásról, az állatóvoda-létrôl, a csököttkamasz-idétlenségrôl vetít a nézô elé vidoran csikorgó fekete komédiát, mint a lengyel író mûvei.
  Nemsokára nehéz lesz megérteni a hatvanas-hetvenes éveket, és könnyebb lesz megérteni Gombrowiczot.
  Több nemzedéknek legnagyobb és legfájóbb, kínzó, rokkantó élménye, a felnôni nem tudás, az éretlenség ez a ráismerés akkor is egyre közelebb hozza majd, ha nehéz, pimasz, sôt bántó, olykor kibogozhatatlan olvasmány, s ha lengyel utalásai és összefüggései java részét jobb esetben is külsô érdeklôdéssel, s nem a megélt kultúra személyessé vált izgalmával fogadjuk. Pedig a leglengyelebb Gombrowicz-szöveg is rögtön személyessé válhat, ha érzékenyen és jól, öncsalásainkat, egész éretlen életünket le nem tagadva olvassuk. Ezt a kamasz-luciferi übervágtára hívó írót magát is az éretlenség tette érdekessé de az éretlenség kiokádása tette naggyá.

Witold Gombrowicz: Cselédlépcsôn (Magvetô, 231 old. 1090 Ft. Ford.: Körner Gábor és Pálfalvi Lajos)


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/