„Ötven forint sok egy csókért”
– Krassó György pere 1970-ben –

PESTI KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁG
17.B. 22 562/1969/10.

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten az 1969. évi nov. hó 5., dec. hó 9., az 1970. évi jan. hó 15., febr. hó 23. és a márc. hó 25. napján tartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következõ
ítéletet.
Krassó György vádlottat (…) az ellene 1 rendbeli hivatalos személy megsértése és az 1 rendbeli hivatalos személy elleni erõszak miatt emelt vád alól a bíróság felmenti, mert nem nyert bebizonyítást, hogy a vádlott a vád tárgyává tett bûntetteket elkövette.

Indoklás

A tárgyalás adatai alapján a bíróság a következõ tényállást állapította meg.
 Krassó György a Közgazdasági Egyetem hét félévét végezte el. A Budapesti Fõvárosi Bíróság 1957. jún. 19-én kelt B. VII. 1768/1957/17. számú, illetve a Magyar Népköztársaság Legfelsõbb Bírósága 1957. szept. 25-én kelt Nbf. III. 5160/1957/29. sz. ítéletével a népi demokratikus társadalmi rend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny résztvétel miatt tíz évi szabadságvesztésre és öt év idõtartamra egyes jogoktól való eltiltásra ítélte. Krassó György szabadulása óta a Zománcipari Mûvek LAMPART gyáregységénél dolgozik, mûszaki fordító és újítási elõadó.
 Krassó György 1968. jún. 9-én délután fél négy tájt barátja feleségét, Szeiffert Frigyesnét a Nyugati pályaudvarra kísérte ki. A Margit híd felõl közlekedõ 6-os villamos elsõ kocsijáról a Rudas László utcai megállóban szálltak le, és a kijelölt gyalogátkelõhelyen indultak el. Áthaladásukkor a lámpa tilos jelzést nem mutatott. Szeiffertné kérésére Krassó György elõresietett vonatjegyet váltani. Krassó György letért az átkelõhelyrõl, s attól mintegy tíz méternyire ért a járdára. E cselekmény miatt a közelben tartózkodó Gál József rendõr törzsõrmester hozzálépve közölte, hogy szabálysértés miatt megbírságolja. A szabálysértés elkövetését vitatta Krassó György, és az intézkedõ rendõrt arra kérte, hogy engedje útjára, a pár perc múlva induló vonatra váltana jegyet. Gál József r. törzsõrmester az intézkedés jogosságát megkérdõjelezõ észrevételek miatt ingerültté vált. Az idõközben szabályosan odaérkezõ Szeiffert Frigyesnétõl megkérdezte, hogy együtt van-e Krasó Györggyel, majd az igenlõ válasz után kijelentette, hogy mindkettõjüket 10-10 forintra bírságolja. Ezt megfizetni vonakodott Krassó György, és mivel Szeiffertné bírságolását is igazságtalannak találta, nézeteltérésüket ez a körülmény csak fokozta. Krassó György végül hajlandó lett volna a bírság kifizetésére, de Gál József nem fogadta el azzal a megjegyzéssel, hogy „többe fog az kerülni”.2
 A vádlott a jogtalannak vélt intézkedés és a rendõr magatartása miatt panasszal kívánt élni, ezt a szándékát közölte Gál Józseffel, majd személyi adatait kérte. Az eljárás során nem nyert bizonyítást, hogy a vádlott a 20 Ft-ot szándékosan dobta volna a rendõr lába elé, vagy, a vádiratban megjelölt, olyan kifejezést használt volna vele szemben, mely alkalmas a hivatalos személy becsületének csorbítására.

 Krassó György 1968. júl. 10-én éjszaka tizenkét óra után feleségét a Nyugati pályaudvarra kísérte ki. A vonat indulása után, a már mozgásban lévõ szerelvényrõl ugrott le. Szabálysértését észlelte a III. és IV. vágány között húzódó járdaszigeten álló Gál Mihály rendõr tizedes. Mikor a vádlott odaérkezett, köszöntötte, és elkérte személyi igazolványát, egyben közölte vele, hogy szabálysértés miatt 50 forintra bírságolja. A vádlott azt mondta, hogy Pilisen lakó feleségét kísérte ki a vonathoz. A személyi adatok egyeztetésénél Gál Mihály erre megjegyezte, hogy Krassó György felesége nem Pilisen, hanem Albertiben lakik, mire a vádlott azt válaszolta, hogy az a születési helye feleségének. A bírság összegét csökkenteni szerette volna, ezért megpróbált tréfálkozni a rendõrrel, aki fenyegetõ hangnemben (a vádlottat tegezve) rendreutasította. A hangnemet Krassó György nyomban visszautasította, Gál Mihály ezután arcul ütötte. Az intézkedés kezdetétõl az ütés elcsattanásáig mintegy öt perc telt el. Krassó György az ütés után védekezõen felemelte a kezét, melyet Gál Mihály elkapott; a rendõr másik kezével a gumibotja után nyúlt, ezzel a mozdulattal az övére erõsített zseblámpáját leverte.3 Sapkája már azt megelõzõen saját kezének lendületétõl került a földre. Krassó György karjának megfogása után néhány lépést hátrált, a rendõr tizedes pedig követte s a másik karját is megfogta. (…)
 Az ütés elcsattanása és a MÁV dolgozók helyszínre érkezése között igen rövid idõ telt el. Babicz Mihályt és Hörömpõ Gergelyt néhány másodperc múlva Zajos János is követte, majd õ is részt vett Krassó György földre szorításában. Késõbb kezét hátracsavarva a Nyugati pályaudvar rendõrõrsére vitték, közben Gál Mihály gumibotjával a hátára ütött. Az ütés és a MÁV alkalmazottak eljárása fölötti felháborodásában Krassó György azt a vád tárgyává egyébként nem tett kijelentést tette, hogy „nem csendõrvilágban élünk, ilyet népi demokráciában nem lehet tenni”.
 Több órán keresztül a rendõrõrsön tartották Krassó Györgyöt, és annak ellenére sem kísérték orvoshoz, hogy sérüléseket szenvedett; részben a rendõr, részben a MÁV dolgozók magatartása következtében az orrcsont betörését, a hát zúzódását és véraláfutásokat, a jobb bordaív zúzódását és véraláfutásokat, és a bal boka horzsolt sebét szenvedte el. A sérülések gyógyideje nyolc napon belüli.4
 Nem volt bizonyítható, hogy Krassó György a rendõrt megtámadta, vagy vele szemben fenyegetõen lépett volna fel. Bizonyított tevékenysége nem terjedt túl a passzív ellenállás körén. Nem nyert bizonyítást az sem, hogy Gál Mihály rendõr tizedessel szemben a vád tárgyává tett „bírságolod a kurva anyád, te szemét” becsületre sérelmes kifejezést használta volna. (…)
 A vádlott tagadta a terhére rótt bûncselekmények elkövetését és bûnösségét.
 Az új eljárás során ismét egymásnak ellentmondó bizonyítékok merültek fel. (…)
 Bokor Lajos tanú nem úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik a történtekre, hanem hogy határozottan emlékszik. A következõket mondta a pénz földre esésével kapcsolatban: „a pénz leesett a földre, a vádlott a rendõr felé dobta…” (6. sz. jegyzõkönyv 6. old.); ugyanezen a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy „hogyan esett le a pénz, arra nem emlékszem” (uo., utolsó bekezdés). Késõbb azt mondotta, hogy „a vádlott is és a rendõr is egyszerre hajolt le a pénzért”. Az egyszerre történõ lehajolás egyébként önmagában kizárja a szándékos hajítás tényét, hiszen nem képzelhetõ el, életszerûtlen, hogy a rendõr a sértõ módon a lába elé dobott pénzért lehajoljon. (…)
 Orbán Pál tanú arról tett vallomást, hogy mind a ketten emelt hangon és ingerülten beszéltek, de Gál József volt az, aki igyekezett "erélyesen fellépni; bár a szavakra nem emlékezett, szerinte olyan megjegyzéseket tett a rendõr a vádlottra, melyeket õ is kikért volna magának. (…)

 A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezõ végzése szerint a júliusi eseményekkel kapcsolatos vádpont tekintetében a bíróság nem vonta értékelése körébe Babicz Mihály, Hörömpõ Gergely és Zajos János tanúk vallomását, igen lényeges tények tekintetében. (…) A tanúvallomások között nemcsak a korábbi eljárás során, hanem a jelenlegi eljárásban is fontos eltérések mutatkoznak.
 Gál Mihály rendõr tizedes nyomozati vallomása és a feljelentés szerint a becsületsértõ kifejezéssel egy idõben a vádlott kezét felemelve feléje sújtott (feljelentés), ill. magából kikelve felé ment, kezét vállmagasságba emelve ütésre készen (nyomozati iratok, 43. old.), és mielõtt üthetett volna, elkapta karját… Kézfeltevését a vádlott reflexszerû védekezéssel és az újabb ütéstõl való tartással magyarázta. (…)
 Gál Mihály rendõr tizedes sapkája leesésével kapcsolatban többnyire azt vallotta, hogy az a saját mozdulatától esett le, miközben megfogta a vádlott alsó karját. Egyszer nyilatkozott úgy, hogy a sapka dulakodás5 közben esett le. A jelenlegi eljárásban újfent úgy adta elõ, hogy a sapka kezének lendületétõl került a földre. Egyik kezével a vádlott alsó karját megfogta, másik kezével a gumibot után nyúlt, s ezzel a mozdulattal önmaga verte le az övére akasztott lámpát és ekkor ejtette el a gumibotot is. (…)
 A vádlott bántalmazásában részt vevõ, és az eseményeket csupán szemlélõ tanúk elõadása között e vonatkozásban, „dulakodás”, éles ellentét mutatkozik. Elsõsorban Babicz Mihály igyekezett kölcsönös lökdösõdés, a rendõr felé való többszöri ütés, dulakodás formájában föltüntetni az eseményeket. Zajos János és Hörömpõ Gergely is lényegesen terhelõbb vallomást tettek a vádlottra, mint Leé Ferenc és Dudás János, sõt, mint maga Gál Mihály. (…)
 A vádlott bizonyíthatóan a tényállási részben írt sérüléseket szenvedte el. A bekövetkezett sérülések és az éjszakai események közötti okozati összefüggés az orvosi látlelet felvételének idõpontjára tekintettel megállapítható.6 Krassó György bántalmazását és az említett sérülések okozását az intézkedõ rendõr és a vádlottat a földre szorító, majd kezét hátracsavarva a rendõrõrsre kísérõ vasúti dolgozók tagadták, mondván, hogy õk a vádlottat nem bántalmazták, és akkor rajta külsérelmi nyomok nem voltak. E tanúk – bár mentességi jogukra a bíróság figyelmeztette õket – valótlan vallomást tettek, ezért szavahihetõségükhöz kétség fér, elfogulatlan vallomás tõlük nem várható. (…)
 A fentiek alapján a bíróság Krassó György vádlottat az ellene egy rendbeli, a Btk. 158. § (2) bekezdésében meghatározott hivatalos személy megsértése, és az egy rendbeli, Btk. 155. § (1) bekezdés III. fordulatában meghatározott hivatalos személy elleni erõszak miatt emelt vád alól a Be. 226. § (1) bekezdés b) pontja értelmében felmentette, mert nem nyert bebizonyítást, hogy a vád tárgyává tett bûntettet elkövette.
 A bûnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be. 317. § (1) bekezdésén alapul.

Budapest, 1970. márc. 25.

Borsi Ferencné sk. dr. Orzó Katalin sk.
népi ülnök a tanács elnöke

Az ítélet meghozatala napján jogerõs.
 

JEGYZETEK

1 Krassó György: Az utolsó szó jogán. (Kézirat, Budapest, 1970. márc. 25.)
2 „Nem szeretnék külön foglalkozni Gál József vallomásának valószerûtlenségeivel (Szeiffert Frigyesné megbírságolása, majd a bírságtól való eltekintés; a Nagykörúton az úttesten történõ igazoltatás és vita; a helymegjelölésnek az összes többi tanúétól való eltérése; az a kijelentése, hogy nem került volna eljárásra sor ellenem, ha nem teszek panaszt; Orbán Pál tanú föl nem ismerése, aztán felismerése és megfenyegetése stb.), s nem szívesen említem meg Bokor Lajos tanúvallomását, aki röviddel az események után sem engem, sem Szeiffert Frigyesnét nem ismerte föl, aki egyáltalán nem tudta megismételni a rendõrségen tett vallomását már a bíróság elõtt, és aki tegezõ viszonyban van Gál Józseffel, húsz éve ismerik egymást, õ ugyanis szintén a rendõrségnél szolgált.” (Uo. 2. old.)
3 „Gál Mihály rendõr tizedesnek volt olyan intézkedése, amelyben akadályoztam, ha nem is erõszakkal, de passzív kitéréssel. Az azonban nem volt jogszerû intézkedés, a legmesszebb menõkig jogszerûtlen intézkedés volt; a Btk. 145. §-ban foglalt hivatalos eljárás gyakorlása közben történõ tettleges bántalmazást meríti ki. De hát akkor, t. bíróság, miféle hivatalos személy elleni erõszakot követtem el?” (Uo. 5. old.)
4 „A rendõrõrsön órák hosszat benntartottak: ezt is Holti István r. alhadnagy mondotta el, és a tények szempontjából lényegtelen körülmény, hogy õ ezt a Btk. 147. § szerint három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ törvénytelen fogvatartást azzal magyarázza, hogy én akartam mindenáron maradni és beszélgetni vele.” (Uo. 8. old.)
5 „Ki kell még térnem azokra a vallomásokra, melyek dulakodásról szóltak. Megítélésem szerint a „dulakodás” szó az adott vonatkozásban semmitmondó; nem fejezi ki egyáltalában, hogy mi történik és hogyan, s hogy ki támad és ki védekezik. Nem véletlen, hogy a törvény a tettleges bántalmazást és nem a dulakodást pönalizálja.” (Uo. 9. old.)
6 „Minden józan gondolkodású ember tudja, elismeri és nagyra értékeli a rendõrség nehéz munkáját. A garázdák, bûnözõk, rendõri közeget megtámadók elítélésének helyességét senki kétségbe nem vonja. De vajon csak ilyen veszély van? Nincs egy másik típus, aki legalább olyan nagy kárt tud okozni a társadalomnak? Nem kell nagyon távoli múltra visszaemlékezni, hogy megnevezhessük ezt a típust, melyet úgy hívhatunk: A hatalom megszállottja. Sok minden megváltozott az elmúlt két évtizedben. De elmondhatjuk, hogy már minden rendben van? Indokolt a hatalmukkal visszaélõket mentegetni, elõléptetni, és az ellenük panasszal élõket megfélemlíteni és minden ok nélkül meghurcolni?” (Uo. 13. old.)

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu