„DE MIT TUD ERRÕL MAGA A NÉP?”

tette fel a kérdést Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyo mányok összegyûjtésére szervezett és 1947-ben indított ku ta tási kampány segédanyagául szolgáló „vezérfonal” beveze tõ jében. „A néprajztudomány kötelessége, hogy kiderítse: ho gyan élnek a szabadságharc eszméi, hõsei és eseményei ma a magyar nép tudatában, mit gondol és mit tud parasztságunk a száz év elõtti nagy próbálkozásról.”

A koalíciós kormányban a Kisgazdapárt képviseletében helyet foglaló, valójában a kommunista párt beépített embe reként tevékenykedõ tudós-miniszter az 1947-ben a centená riumi ünnepségek elõkészületeihez kapcsolódó országos ki ter jedésû kutatás révén szeretett volna a maga és a néprajztudomány nevében hozzájárulni a századik évforduló méltó meg ünnepléséhez. Mielõtt azonban lerántanám a leplet a prog ram aktuálpolitikai és propagandisztikus vonásairól, nem árt felhívni arra a figyelmet, hogy a kutatás alapvetõ célja és indíttatása mögött nagyon is idõszerû és helyeselhetõ megfontolások is meghúzódhattak.

A tudomány jó értelemben vett politikumának fordulatához kötõdött, hogy az „új”, immáron hivatalos állami tá mogatást is élvezõ néprajztudomány a háború elõtti falukutató mozgalom nyomdokain haladva, igyekezett bõvíteni és egységes módszertani rendszerbe fogni a néprajzi kutatáso kat. (L. még a történetírás új keletû és aktuálpolitikai szempontoktól szintén nem mentes érdeklõdését a jobbágyság iránt, mely ugyancsak ennek a váltásnak a része volt.) Némi joggal érezhették a kor kutatói és tudománypolitikusai, hogy súlyos politikai hiányosság pótlásáról is szó van: a néprajztudomány új lendülete illeszkedhetett volna abba az egyszerre a politika és a tudomány szintjén is jelentkezõ folyamatba, amelynek során megkezdõdhetett (volna) a nem történelmi , (történelmen kívüli vagy történelem nélküli) osztályok integ rálása a nemzet politikai korpuszába. Akárcsak a Nyugaton fellendülõ etnográfiai, majd mikrohistóriai törekvések, eredetileg ez is azt célozta (vagy célozhatta volna), hogy feltárják azoknak a marginális - vagy politikai értelemben marginalizált helyzetben lévõ - társadalmi rétegeknek és csoportoknak a történelmét, amelyek eleddig kívül estek a tudományos-tör téneti érdeklõdés körén. Ezen csoportok tudományos „egyen jogúsítása” ilyen értelemben a politikai emancipáció vagy az arra való, rendszerint baloldalról kiinduló politikai törekvés természetes elõzménye és kísérõ aktusa volt.

A ’48-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyományok felderítése azonban, mint ez az alant részletekben olvasható vezérfonal Dégh Linda által írott „rendelkezõ” részébõl, azaz a kutatókat instruáló keretkérdésekbõl világos, legalább any nyira célozta ezen „néphagyományok” - méghozzá a korszak ideológiai elõfeltevéseihez és politikai elvárásaihoz igazított hagyományok - utólagos megteremtését, mint puszta felde rítését. A kérdések olykor egészen közvetlen módon sugallják az emlékezés „tényeit”, azaz az emlékezés szempontjait, az elõhozott emlékek osztályharcos, marxista értelmezését is. Nem egyszerûen arról faggatják az adatközlõt, hogy mit tud felidézni, hanem szinte rávezetik arra, amire emlékeznie kell, és tálcán kínálják azt a keretet, amelyben az emlékek az osz tály harcos öntudatosodás révén az adatközlõ számára is el nye rik valódi értelmüket és jelentõségüket. A néprajzi-antro pológiai terepmunka közismert ismeretelméleti csapdája, mi szerint a megfigyelõ pusztán a részvételével, a beavatkozásával és az érdeklõdése irányultságával befolyásolja és alakítja a megfigyelés végeredményét, ez alkalommal a kutatás céljának elválaszthatatlan részévé válik. A sajátos módszertani beve zetõ nem hagy kétséget affelõl, hogy a kidolgozók szándékai szerint a kutató legalább annyit akar közölni, mint amennyi információt maga is vár az adatközlõtõl.

Az 1848-cal kapcsolatos néphagyományok kutatása te hát részben az esemény tudatosítását célozta, vagyis azt, hogy az eredeti esemény századik évfordulója, annak szimbolikus jelentõsége, egybeesése az idõközben gõzerõvel folyó „népi demokratikus forradalommal”, véletlenül se kerülje el a „nép” figyelmét. Ezért a meglehetõsen célzatos kérdések az úrbéri viszonyokról, az „urak” viselkedésérõl, ezért a félreért hetetlen utalások az 1848-as jobbágyfelszabadítás, illetve an nak „hiányosságai”, és az 1945. március 15-i (nyilván ez a dá tum sem volt véletlen) földosztás tágabb történelmi összefüggéseire. De vajon a kutatás milyen eredményeket hozott - e kettõs értelemben: mit sikerült megtudni a hagymányokról egyfelõl, és mennyire sikerült a korszellemnek megfelelõen sugallt és átszabni vágyott hagymányokat tudatosítani másfe lõl? A kutatás és a felhalmozott anyag késõbbi sorsa arról ta núskodik, hogy a dolog lényegében tökéletesen kudarcba fúlt.

Az eredeti szándékokkal ellentétben nem készült el az a három kötetesre tervezett mû, amely a kutatások eredmé nyeit dolgozta volna fel. Születtek résztanulmányok, de eze ket rendre szakfolyóiratokban dugták el. A „nagy durranás”, az eleddig némaságra kárhoztatott magyar nép 1848-ra vo natkozó hagyományainak széles körû feltárása és közzététele minden várható propagandisztikus hozadék ellenére elma radt. Még Ortutay gondosan megfésült tanulmánya Kossuth néphagyományban õrzött alakjáról sem ment át. A tanulmány eredetileg az 1952-ben a „forradalom vezérének” 150. szüle tésnapja alkalmából kiadott Kossuth-emlékkönyvben szerepelt volna, de a szerkesztõk végül eltekintettek a közléstõl. A tanulmány a kevésbé szem elõtt lévõ Etnográfiá ban jelenhetett csak meg.

Ennek oka mindenekelõtt az volt, hogy a kutatás eredményei meghökkentõen távol estek az eredeti várakozásoktól. Kiderült, hogy a parasztság, különösen a szegényparasztság körében nemigen lehet 1848 emlékezetérõl beszélni. Kos suthról a megkérdezettek többségének fogalma sem volt (ez alól a dél-alföldi módosabb parasztság csoportjaiba tarto zók jelentettek kivételt), Petõfi pedig afféle garabonciás im posztor, malac rigmusokat faragó tréfamester képét öltötte ma gára, már ha egyáltalán eszükbe jutott az adatközlõknek bármi is a név hallatán. Táncsics, a háború utáni történelmi panteon friss alakja pedig vakfolt volt az „egyszerû nép” tu datában. Az adatközlõk a legjobb esetben is fragmentált, ösz szefüggés nélküli, erõsen mitizált, a különbözõ idõsíkokat és korszakokat összekuszáló, egybecsúsztató történeteket tudtak elõadni, amelyekben 1848 keveredett elsõ világháborús él ményekkel, és késõbbi eseményekkel. Vagy ha mégsem, a do log annál hátborzongatóbb volt: mint a verpeléti adatgyûjtésbõl kiderült, a helyiek emlékeztek arra, hogyan földelték el annak idején a kápolnai ütközet áldozatait, osztrákokat és magyarokat vegyesen, beleértve a sebesülteket is, akikrõl jó zan paraszti megfontolásokból úgy vélték, hogy már úgysem lehet rajtuk segíteni.

Kiderült, hogy a „nép” ’48-a nem létezik. Nincs a hamu alatt tovább parázsló osztályharcos emlékezete az urakkal való szembenállásnak, a jobbágyfelszabadításnak, és fõként, amint ezt a verpeléti történet is jelzi, a nép körében a nemzeti öntudatnak sincs semmiféle kimutatható folytonossága. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a ’48-as nemzeti, függetlenségi hagyománynak a társadalmi ranglétrán fölfelé haladva egyre erõsödõ tudata és folytonossága van, méghozzá az egy évvel késõbb már „kulákoknak” átminõsített gazdagabb pa rasztság és a vidéki középosztály (dzsentri) körében. Azon társadalmi csoportok körében tehát, amelyek a „népi demok ratikus forradalom” elõrehaladtával viszont mind szalon kép telenebbé váltak. Mintha a nép már 1848-ban is úgy vélte volna, hogy a forradalom és a szabadságharc az „urak” dolga.

Így már érthetõ, hogy az egyre „kínosabb” eredmények miért nem kerültek reflektorfénybe. A Néprajzi Múzeumnak a témával kapcsolatos, önállónak szánt centenáriumi kiállítása 1948-ban - nemcsak a pénzhiány miatt - elmaradt. A Nem zeti Múzeum nagy „Centenáriumi kiállításán” néhány semlegesnek tekinthetõ tárgy, illetve kép (némelyik gyaníthatóan éppen erre az alkalomra „készült”) jelképezte 1848 „népi” vonulatát. A kutatásra és a felhalmozott tárgyi és szöveges anyagra hosszú idõre a szándékos feledés homálya borult.

(Köszönet Morvay Juditnak, Balassa Ivánnak és Forrai Ibolyának az értékes információkért.)

&

VEZÉRFONAL

az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos

néphagyományok összegyûjtéséhez

Kiadja az 1848-as Néprajzi Bizottság

Budapest VIII., Múzeum krt. 4/C.

Az 1848-49-i magyar szabadságharc százéves évfordu lója több kell hogy legyen a megszokott jubileumi ünnepségeknél. Mint akkor: most is szabadsághoz jutott a ma gyar nép; most is szinte újra kell kezdenie életét; most is az erõknek olyan összefogására van szükség, mint akkor. És népünktõl most is sokan szeretnék számonkérni: meg érett-e a szabadságra.

Akkor, a márciusi ifjak lelkesedésének és a századok óta tûrõ nép felgyülemlett keserûségének együttes küz delmében, a magyar nép már megmutatta egyszer, hogy képes szabadon élni és megérdemli a szabadságot. Ma, mikor ismét Petõfi és Kossuth szellemében dolgozunk népünkért, a ’48-as szabadságharc évfordulóján nem elég, ha csak illendõ tisztelettel adózunk emléküknek. Meg kell látnunk, hogy most nem csupán történelmi nagy ságok ünneplésérõl van szó - 1948-ban a szabad maügyar nép születésnapját üljük!

…De mit tud errõl maga a nép? A néprajztudomány kötelessége, hogy kiderítse: hogyan élnek a szabadság harc eszméi, hõsei és eseményei ma a magyar nép tuda tában, mit gondol és mit tud parasztságunk a száz év elõtti nagy próbálkozásról.

E problémakör tisztázásával, a felmerülõ kérdések meg válaszolásával a magyar néprajz máig is adósa szel lemi életünknek. Most, legalább az ünneplés idejére kell te hát kimerítõ választ adnunk erre a kérdésre: hogyan él nek az 1848-as szabadságharc emlékei népünk mai tu datában.

De ennek a feladatnak az elvégzéséhez korántsem elegendõ a néprajz hivatásos mûvelõinek kis csoportja. Rövid idõ alatt kell átkutatnunk az egész ország területét, itt pedig szükségünk van minden erre alkalmas, vállal kozó munkatársra. A nép vezetõi és nevelõi, a szabadfog lalkozású értelmiségiek, a tanulóifjúság, a parasztság és munkásság is hivatásának kell hogy érezze az országos gyûjtésben való részvételt. Kapcsolódjék be ebbe a gyûj tésbe mindenki, aki népünk és kultúránk ügyét szívén vi seli, vegye ki részét a feladatból elsõsorban a tanuló ifjú ság, s ismerje meg ezen a gyûjtõmunkán át népünk lelkét, gondolkozását és életét. Így tudjuk csak megmenteni né pünk mûveltségének pusztuló kincseit, így juthatunk csak közelebb tudományunk végsõ kérdéseihez, így juthatunk el talán a mindnyájunkat izgató létprobléma meg oldá sá hoz: mi a magyar?

Budapest, 1947. június 10-én.

Ortutay Gyula

vallás- és közoktatásügyi miniszter,

a budapesti egyetemen a néprajz professzora

Ezzel a kis tájékoztató füzettel bocsátjuk útnak azokat a gyûjtõket, akik részt vesznek a magyar szabadságharc százéves évfordulójának megünneplésére készítendõ nép rajzi mû adatgyûjtési munkájában. Népünk máig kia la kult véleményének feltárása döntõ módon befolyásol hat ja az 1848-as idõkrõl eddig kialakult elképzeléseinket. Az egyes tárgykörökön belül nem fogalmaztuk meg a konkrét kérdéseket, hiszen nem rövid válaszokra, hanem gazdag elbeszélésekre, színes emlékek megelevení té sére számítunk, melyeknek bõségére és terjedelmére vo natkozólag csak halvány elképzeléseink lehetnek.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

(…) Gyûjtési módszerünk csak akkor lehet eredményes, ha következetes és alapos. A kikérdezést kezdjük a leg idõsebb, hatvan éven felüli nemzedékkel. Megkeressük az amúgy is ráérõ öregeket, akiknek õsei esetleg szere pet játszottak a szabadságharcban. Egy-egy nevezetes, ’48-ban szerepelt család tagjait alaposan kérdezzük ki, hátha különösképpen ápolnak evvel kapcsolatos hagyo mányokat. Amit egyes adatközlõktõl hallunk, mindig kér dezzük utána másoktól is; tudják-e többen is, vagy csak egy-két ember. Egy-egy faluban nemzedékenként lehetõleg 10-10 embert kérdezzünk végig.

A kérdéseket természetesen az adott helyzettõl függõen a gyûjtõnek kell megfogalmaznia. A lehetõségek szá ma végtelen, s ezeket ki is kell használni. A beszélge tések csapongása ne zavarja a gyûjtõt, ne siessen, ne kap kodjon soha, hagyja beszélni az embereket. Leg fel jebb egy-két szóval irányíthatja a beszélgetést, hogy a közlõ a tárgynál maradjon.

Szó szerint lejegyzendõk a történetek, mondák, me sék, nóták, de az egyszerû visszaemlékezések, adatok is, pontos hely, név, életkor, foglalkozás megjelö lésével. Sem mit sem írunk le a saját szavainkkal, nem jegyzünk vázlatosan, rábízva magunkat jó emlékezõké pessé günk re, hanem hûségesen, egyetlen szó megmá sítása nélkül.

A tárgyi emlékeket fényképezzük, rajzoljuk le, s je gyezzük fel a hozzájuk fûzõdõ történeteket. Amennyiben egy tárgy különösképpen értékesnek látszik, értesítsük a „’48-as Néprajzi Bizottság” központját (Budapest VIII., Mú zeum körút 4-6. C épület, Magyarságtudományi Inté zet), hogy szakembert küldhessünk ki a tárgy esetleges megszerzése érdekében.

KÉRDÉSCSOPORTOK

I. Az 1848 elõtti helyzet

Milyen volt a világ 1848 elõtt, jobb-e vagy rosszabb. Mi lyen volt a parasztság helyzete. Szabadok voltak-e, vagy szolgák. Hányféle lehetõsége volt a szegényembernek. Ki nek tartoztak felelõsséggel, kinek tartoztak munkát teljesíteni a parasztok. Hogyan éltek a szegények, a gaz dagok, milyen vi szonyban álltak az urakkal, birtokosokkal.

A föld kié volt. Akié a föld volt, azé volt az ember is? Milyen ember volt a földesúr. Milyen követelményei voltak. Milyen emlékezetes szokásai vol tak, milyen mondására, viselkedésére emlékeznek. Hogyan élt, hogyan bánt cse lédeivel, földes jobbágyaival. Hol lakott.

Mekkorák voltak a jobbágyok birtokai (telek, fertály, ok tály). Milyen szolgáltatásokra volt kötelezve a nép. Mi lyen volt a robot rendje. Hogyan fenyítették meg azt, aki valamilyen bûnt elkövetett. Milyen vétket mivel büntettek. Hány féle hatóság volt (parasztbíró, falubíró), és melyik volt a leghatalmasabb. Milyen volt a hatóság, a közigazgatás.

Milyen volt a falu társadalmi rétegzõdése (telkes gaz da, jobbágy, zsellér). A tehetõsebbeknek miben állt az uraktól, a birtokosoktól való függése. Milyen volt a sorsa annak, aki csak szolga volt, szegény ember föld nélkül (pl. urasági cseléd, béres). Milyen munkákat végzett az ilyen és mi volt a fizetsége.

Milyen volt a termelés rendje. Hogyan végezte a földmívelõ parasztság a dolgát a földesúri birtokon és a sajátján. Lehetett-e a parasztnak sza badon halásznia, vadásznia. Voltak-e olyanok, akik nem engedelmeskedtek a földesúrnak és borsot törtek az orra alá. Volt-e olyan, aki katonának állt vagy szegénylegénynek csapott fel, mert nem egyezett az urasággal.

II. A SZABADSÁGHARC ÉS A VELE KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK

Az elõbbi helyzettel szemben milyen változások történtek 1848-ban. Mikor és hogyan jutott el a faluba a ’48-as ese mények híre. Ki hozta a hírt, hogyan. Mit tett erre a nép. Készületlenül érte-e, vagy már volt valami forradalmi hangulat a levegõben.

Kicserélték-e a régi vezetõket, s ha igen, miért. Kik vittek vezetõ sze repet, ki lett a jegyzõ, bíró, tanító, pap, hogyan viselkedtek. Hogyan világosították fel a népet az eseményekrõl. Milyen gyûlések voltak. (Olá István ról, a rö piratterjesztõrõl, akit Orosházán felakasztottak, hallottak-e.) Kik lettek a nép irányítói az ország vezetésében.

Mennyiben változott meg a viszony urak és parasztok között, nemes és nem nemes, polgár között. Mi lett a földesurakkal. Haragudtak-e, hogy elvesztették jogaik nagyrészét. Igyekeztek-e a népnek ár tani. Hogyan.

Hogyan osztották fel a földet. Mennyi került fel osz tásra. Ki, melyik család mennyit kapott. Milyen szempontok szerint adtak földet. Kik. Kiknek lett könnyebb a sorsuk, kik nem éreztek semmit, vagy csak csekély könnyeb bedést. (Ebben az idõben vált bonyolódottabbá a paraszti társadalom rétegezõdése aszerint, hogy kinek meny nyi föld jutott és ki nem szerzett semmit.)

A ’48-as eszmék alatt mit ért a nép. Megvalósultak-e a nép felfogása szerint ezek az eszmék. Milyen jogokhoz jutottak a szabadságharc által. Mit tettek, amikor megtudták, mi történik országszerte.

Kik voltak a helyi ’48-as honvédek, kik voltak a nem zetõrök. Szívesen harcoltak-e a parasztok, tudták-e, hogy miért, lelkesedtek-e. Kikbõl, milyen nemzetiségûekbõl állt az ellenfél. Milyen összeütközéseik voltak ellenséges sze mélyekkel. Voltak-e magyarok az ellenség soraiban.

A szabadságharc helyi és országos hõsei. Kik har col tak a szegény népért az urak ellen. Ki volt Táncsics Mihály. Mi volt a pásztorok, bujdosó betyárok, szegély le gé nyek szerepe. Volt-e ilyen a környéken. Mit tudnak Ró zsa Sándorról s más nevezetes betyár szerepérõl (Rózsa Sándor és Petõfi barátságáról), kik vettek részt a szabadságharcban. Hogyan szerepeltek a betyárok az urak ellen és a nép mellett. Van-e nóta, történet, emlék róla.

Ki volt Kossuth Lajos. Mit tett. Járt-e itt, mondott-e valami nevezeteset. Milyen tulajdonságai voltak. Tisztelte-e a nép. Van-e valami tárgyi emléke annak, hogy itt tartóz kodott (szülõháza, a hely ahol lakott, amit emlékül adott vagy ottfelejtett, pohár, amibõl ivott, a képe, fa, amelynél megpihent stb.). Mi történt vele. Miért kellett bujdosnia, kik üldözték. Hogyan halt meg, hol.

Ki volt Petõfi Sándor. Mi volt a szerepe a szabadság harcban és a néppel kapcsolatban. (A Kossuthról való ide illõ kérdéseket egészítsük ki a következõkkel:) Milyen származású ember volt. Él-e a faluban valami rokona, él nek-e leszármazottai. Járt-e a faluban, írt-e itt verset. Mi lyen kapcsolatai voltak Kossuthtal, Bem apóval. Milyen kö rülmények között történt halála. Milyen történetet tud nak errõl, látták-e elesni vagy nyomtalanul eltûnt s lehetséges, hogy elmenekült és másutt élt tovább álnéven?

Mit tudnak a szabadságharc híres hadvezéreirõl, pél dául Bemrõl, Görgeyrõl (áruló volt-e), Klapkáról, Dam ja nichról s másokról, kiket ismertek, kik a vidéken jártak. Ki volt Jellasics, emlékeznek-e más ellenséges hadve zérre.

III. A LEVERETÉS KÖRÜLMÉNYEI

Elbukott-e a szabadságharc. Mi történt Világosnál 1849-ben. Kik siettek a császári Ausztria segítségére. Hogyan sikerült a túlerõnek leverni a magyar honvédséget.

A leveretésnek milyen látható jelei voltak a faluban. Átvonultak-e idegen csapatok, esetleg meg is szállták-e.

A szabadságharc bukásának társadalmi következ mé nyei. Hogyan változott meg a nép helyzete. Vissza vet ték-e jogaikat a földesurak. Sikerült-e itt teljesen visszaállítani a régi állapotokat. Ellenállt-e ilyen törekvéseknek a nép. Kik voltak a magyar nép elnyomói. Hogyan nyomták el a szegény népet és a magyarságot.

Mi lett a szabadságharc katonáinak sorsa. Hol bujdostak a honvédek, ismertek-e a faluban ilyeneket, rejte gették-e õket. Tudnak-e arról, hogy kik és hogyan segítettek rajtuk. Próbáltak-e újból szervezkedni, hogy fegyverrel szerezzék vissza a ’48-ban kivívott jogaikat (mint például a kecskeméti Noszlopi-féle lázadás). Tudta-e a nép, hogy ezek az õ hõseik, kik érte harcoltak.

Tudnak-e valamit a szabadságharcot követõ elnyo más szomorú eseményeirõl, az idegen uralom önké nyé rõl. A szabadságharc vértanúi. Mi történt Aradon.

Hogyan sanyargatta az idegen fennhatóság a ma gyar parasztságot. Milyen volt az idegen vármegye, a köz igazgatás. Hogyan állt ellen a nép az idegen paran cs nak, hogyan játszotta ki azt. Milyen ellentétek alakultak ki a parasztság és a közigazgatás tisztviselõi, a fináncok, a gendarme, a pandúrok között. Mikor fordult jobbra a hely zet és hogyan. Kiknek volt ez köszönhetõ.

AZ 1848-AS EMLÉKEK ÁPOLÁSA

A szabadságharc évfordulójának megünneplése csupán az 1867-es kiegyezés után vált általánossá, jórészt ami általában a köztudatban él az akkori eseményekrõl, ez után alakult szemtanú íróink lelkesedõ írásai nyomán. (Fõleg Vas Gereben, Jókai Mór, Arany János és a század végén Gracza György.) Ekkor létesültek a ’48-as gazda- és iparoskörök is, melyeknek sok helyütt ma is nagy a jelentõsége. Ebben az idõszakban, közvetlen a ’48-as események tudatosulásának hatására ismerkedik meg népünk a politikával. Ennek kapcsán maga is politizálni kezd, s úgy véljük, ebben az idõben alakul ki a paraszti politizáló stílus is. E szempontok figyelembevételével te gyük fel a következõ kérdéseket:

Hogyan, milyen módon, hol ápolták késõbb a ’48-as eszméket. Ápolják-e még ma is. Voltak-e, vannak-e ’48-as gazdakörök, iparoskörök, milyen ezeknek az eredete, múltja, szervezete, milyen a mûködése. Kik a vezetõi, tagjai, mennyiben tartják magukat ‘48-asoknak, mennyire van politikai, ’48-as öntudatuk. Gyakran összejönnek-e, mirõl folyik ott a szó. Ha a faluban (mezõvárosban) valamilyen tárgyi emléke (akár emlékmû vagy népies kultusz hely) van a szabadságharcnak, hogyan ápolják az em léket, egész esztendõben-e, vagy csak az évforduló nap ján. Hogyan megy végbe az ünnepség. Milyen volt a régi, a két háború közti és a mai ünnepség. A gyûjtõ próbálja meg tisztázni a következõt: tudatos-e a szabadság esz mény és a függetlenség gondolata, s mennyiben vezet hetõ vissza ez a ‘48-as szabadságharc eredményeire, tanításaira.

Dégh Linda

&

Ad 84-1947.

NÉPRAJZI MÚZEUM

(Az Orsz. Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tára)

kiállítási és kiadvány tervezete az 1848-49.

szabadságharc százéves évfordulója alkalmával

I. A Magyar Nemzeti Múzeum központi épületében rende zendõ országos emlékkiállítás részére a Néprajzi Mú ze um anyaga, a szükségletnek megfelelõen, rendel ke zésre áll.

II. A Néprajzi Múzeum az országos emlékkiállítástól füg getlenül, kiállítási helyiségeiben egyidejûleg általános jellegû, magyar néprajzi kiállítást óhajt rendezni. A néprajzi kiállítás költségei a következõk:

1.A múzeum fõbejáratának és elõterének helyreállítása 4000 Ft

2.A múzeum földszinti, I. és II. emeleti elõcsarnokának a helyreállítása (vakolás, festés, üvegezés stb.) 6000 Ft

3.Az I. emeleti két (2) kiállítási helyiség helyreállítása (vakolás, festés, üvegezés stb.) 4000 Ft

4.A II. emeleti kiállítási helyiség - díszterem - helyreállítása (vakolás, festés, üvegezés stb.) 3000 Ft

5.25 (huszonöt) drb kiállítási szekrény, á 1200 Ft 30000 Ft

6.Kiállítási (vegyes) rendezési költségek 6000 Ft

7.A ’48-as néprajzi kiadvány kiadási költsége 30000 Ft

Összesen 76000 Ft,

azaz Hetvenhatezer forint

Amennyiben a múzeumépület idõközben helyreállítható, a fenti költségek annak megfelelõen csökkenthetõk.

Dr. Vargha László

a Néprajzi Múzeum önállósítása elõkészítésével mb.

Budapest, 1947. III. 21.

F

Néprajzi Múzeum

Bpest X., Könyves K. krt. 40.

T: 1371545

201/1949. sz.

Miniszter Úr!

A Miniszter Úr szóbeli utasítására a Sumen-i Kossuth Lajos, és a ’48-as emlékkiállításra vonatkozó tárgyakat beszereztem. A fénykép nagyításokat, a Kossuth Lajost ábrázoló (mézeskalács) viaszmintát, és a Kossuth kalapot tisztelettel megküldöm.

A beszerzési költségekrõl az elszámolást mellékelten tisztelettel felterjesztem, s kérem annak kifizetését.

dr. Vargha László

fõigazgató

Budapest, 1949. június hó 21-én

Cs. melléklet

F

Elszámolás

a Sumen-i Kossuth Lajos és a ’48-as emlékkiállításra be szerzett tárgyakról

1. 24 drb 13 x 18-as nagyítás á.: 8 Ft 192.00 Ft.

2. 1 drb Kossuth figura sárga viaszból 9.65 Ft.

3. 1 drb Kossuth kalap béléssel 70.00 Ft.

Összesen: 271.65 Ft.,

azaz Kettõszázhetvenegy forint, 65/100 fillér.

Budapest, 1949. június 21-én

Dr. Vargha László

fõigazgató

F

Másolat!

Számla

1 drb 120 gramos szép Kossuth kalap béléssel 65.00 Ft

szegve csomagolással 5.00 Ft

Összesen: 70.00 Ft

Lengyel Lajos s. k.

kalapos m.

Nybátor, 949. VI. 4.

Másolat hiteles!

Budapest, 1949. június hó 21-én

Molnár János

fõtiszt.

F

Beliczay Béla mézeskalácsos és viaszöntõ

Bpest VII., Csányi utca 3. Telefon: 228-418

Budapest, 1949. június 9.

Számla

Magyar Néprajzi Múzeum

Könyves Kálmán krt. 40.

1 drb Kossuth figura sárga viaszból 8.00 Ft

20% forgalmi adó 1.60

szlaill. 0.05

9.65

Kérjük további nagybecsû rendelésüket

Teljes tisztelettel:

aláírás

Fizetve

Másolat hiteles!

Budapest, 1949. június hó 21-én

Molnár János fõtiszt.

SZEMELVÉNYEK AZ 1848-49-ES EMLÉKKIÁLLíTÁS NÉPRAJZI TÁRGYAINAK FÉNYKÉPEIBÕL

-Petõfi Sándor karszéke

-Petõfi padja

-Petõfi kulacsa

-Korabeli céhláda nemzetiszínûre festve „Éljen a haza és egyetértés és az összetartás” felirattal

-A keszthelyi kerékgyártó, nyerges, kovács céh nemze tiszínûre festett céhládája 1848-ból

-Faragott pálca Kossuth-fejjel

-Mézeskalácsforma Kossuth Lajos alakjával és Kossuth-cí merrel. Rajta felirat: Kossuth-szobrok gyors elõállításá hoz!

-Dunántúli pásztorfaragás. Tükrös. Savanyú Jóska betyár felfogatását ábrázoló díszítmény

-Korabeli pásztorfaragás. Tükrös betyár ábrázolással

-Korabeli pásztorfaragás. Tükrös. A betyás vágyálma: a betyár tartóztatja le a pandúrt

-Tányér. „Éljen Kossuth Lajos”

-Pálinkásbutella. Felirata: „Talpra magyar / hí a haza itt az / idõ most vagy / soha Rabok le- / gyünk vagy sza- / ba dok ez a kér / dés válassza / tok”

-Pálinkásbutella „Éljen a haza 1848” felirattal

-Pálinkásbutella. Felirata: „Jó Istenem azt / add érni nekem / hogy szép hazám / szabad légyen / Hozd rá a szabad / ság napját Áld / meg a magyar / hazát”

-Pálinkásbutella. Az alsó rekesz felirata: “Éljen Kossuth / meg az haza / mind az ki az negy / vennyocatt / tartja az Isten / éltese”

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu