LEVELEK KERÉNYI KÁROLY ARCHÍVUMÁBÓL


KERÉNYI KÁROLY - ALFÖLDI ANDRÁSNAK

Tegna/Ticino 46. 3. 23.

Kedves Bandi,

febr. 16-i leveled a napokban érkezett ide. Biztosra veszem, hogy idõközben már a csomagok is oda jutottak. A magyar rádió már kétszer is jelezte, hogy az „egyetemnek szánt” csomagok sértetlenül megjöttek … Mindenesetre várom erre vo natkozó hireidet is.

Huszti jó szándékát és mindazt, amit megbeszélése tek rõl írsz, kész vagyok teljesen a pozitiv oldaláról és az ennek megfelelõ köszönettel tudomásul venni. S azt hiszem, hogy a dolog negatív oldala is áthidalható lesz. Te tudod legjobban, hogy tudományos kutató-munkám kezdettõl fogva két sikon folyt. Az egyik a forrás-kutatás, az antik auktorok folytonos olvasásának, az ókori anyaggal való együttélésnek a sikja volt. A másik az „emberkutatásé”, a vallástudomány, ethnológia és pszichológia eszközeivel. Hogy publikációim mindinkább
- bár sohasem kizárólag - errõl a második sikról indultak ki, annak a külsõ okait szintén ismered. Sem Pécsett, sem Szegeden nem találtam meg a modern ókorkutatás tudományos apparátusát. (Szegedrõl Förster Aurél - nem veszem rossz néven tõle, aki annyi más elképzelésének a meghiusulását is megélhette - Kolozsvárra vitt magával mindent, amit csak tudott.) Viszont ezen a másik sikon folyó kutatásaimnak köszönhe tem, hogy egy logikus, tudományos ut - az archetypus-kuta tás útja (l. Labyrinthos!) - hozott ki Svájcba s végeredményben talán az életemet mentette meg. A veszedelmeket, amelyeknek otthon temperamentumom a szégyen hónapjaiban kitett volna, Te jobban ismered. És Svájcban azután a magyar humanizmus képviseletének s egyuttal az irodalmi kenyérke resésnek a dupla parancsa szabta meg publikációimnak ugyan ezt a külsõ irányát.

Hogy ez a forrásoktól való eltávolodást nem jelentett s hogy még Asconában, könyvtáraktól távol irt dolgozataimban is nyugodt lelkiismerettel elmondhattam: amartüron ouden aeidó; [Tanúbizonyság nélkül semmirõl nem énekelek (görög, Kallimachostól)] - azt mindenki észreveheti, aki mûveimet kellõ fi gye lemmel olvassa. Svájcban megjelent elméleti fejtegetéseimben a történeti és a humanisztikus filológiai kutatás egyesi tését - és mindenek felett szigoru kritikai irányt követelek s mindig ezt követeltem magamtól is. És akik hozzám oly közel állnak, hogy az utóbbi évek munkáiba és terveibe, közelrõl vagy távolról betekinthettek, tudják, hogy másutt jól nem érzem magam, csak az antik anyagban, s hogy más után nem vágyom, mint az antik anyag bõségében ismét ugy alámerülni, mint ez pl. a római német archäologiai intézet könyv tárában - s Rómában egyáltalán lehetséges volt. Senki sem jobb barátom, mint az, aki lehetõvé teszi számomra a forrásokkal való primér foglalkozást. Ha majd hazatérésem után néhány évig - mint mondod: a vallástörténeti katedra felállitásáig - ezt kell tanitanom, örömmel fogom tenni. (Ezt külön, a Kar számára is megirhatom!)

De vannak a dologban negativumok is. Az egyik az, hogy nem szivesen adnám fel az antik vallástörténetnek mint külön diszciplinának a tanitását, amelyre mint magántanárnak Nálatok jogositványom van, emellett sem. Ezt a nehéz séget talán ugy lehetne áthidalni, hogy éppen erre a magántanári venia legendi-re való tekintettel meghivásomba belé vennétek az antik vallástörténet elõadására vonatkozó jogo sítást. A másik negativum, amelynek az áthidalására még szük ség van - és ezt különösen Husztinak kell megértenie -, az az, hogy az ókortörténet tanitásának a kötelezettsége a jövõben nem tarthat vissza attól, hogy a Rómában meginduló internacionális kutató-munkában már most részt venni igye kezzem, sõt ezt kétszeresen is kötelességemmé teszi. Azt tu dod, hogy könyvtáram milyen gyalázatos sorsra jutott. Hogy a budapesti egyetemi könyvtárral mi van, nem tudom, és hálás volnék, ha megirnád. De bizonyára megérted, mekkora öröm volt számomra, aki néhány kilométernyire élek az olasz határtól, hogy a szövetségesek visszavitték és felállitják Ró mában a német intézet volt könyvtárát. Ha anyagilag lehetségessé is tudják majd tenni, hogy a baseli magyar pozíciót továbbra is tartsam (s ez nem lesz kis pénzügyi feladat), a vakációim számára állandó munkahelyet kell kérnem a római magyar intézetben, valamilyen intézményes formában, amely a politikai változásoknak nincs kitéve. Nem adminisztrálni és diplomáciai reprezentációt viselni óhajtok ott - aki azt hiszi, hogy ilyesmiben kedvem telnék, az igazán nem ismer - ha nem a baseli õszi és tavaszi szünetekben dolgozni. Ezt technikailag a magyar állam külön megterhelése nélkül meg lehet oldani, csak jóakarat szükséges hozzá.

Azt mondanom sem kell, hogy ha rajtam kivül még más ókorkutatóknak is megnyilik ugyanez a lehetõség, annál jobb nak tartom. Itt az ideje ebben a tekintetben is az intéz ményes megoldásoknak, politikai vagy más protekciós ér de kek érvényesülése helyett. Számomra azonban, akitõl a pragmatikus történetkutatás tanitását kivánjátok, ez már most fontos. Kérlek, beszéljétek meg ezt Husztival. Mind annyi unkat olyan sulyos csapások értek - nekünk egyszerüen semmink sincs és az apósom most veszti el(!) a halászati állását - hogy kizárólagos megoldások lehetetlenek.

Gondok, de remények között is üdvözöl régi barátsággal

Károly

HUSZTI JóZSEF - KERÉNYI KÁROLYNAK

Kedves Barátom!

Nagyon köszönöm szives soraidat: most értettem meg a tör ténteket [a Köztársaság -beli cikk ügyében]. Egyébként ugy hallottam, hogy Alföldi kolléga haza jött a leánya esküvõjére. Eddig azonban nem találkoztam vele.

Elõre kell bocsátanom, hogy a jelenlegi miniszter [Ortutay] még Förster nyugdijazása idején többeknek emlitette, hogy Förs ter utóda Marót Károly lesz. Bevallom, én erre soha nem gon doltam. Moravcsiknak is elmondtam Alföldivel való meg állapodásunkat. Õ szokás szerint hallgatott. Förster nyugdijazása után megindultak a szokásos bizalmas tárgyalások. Hamarosan megállapithattam, hogy a miniszter állásfog la lá sának hatása van egyes kollégákra, s már-már ugy látszott, hogy Marótnak biztos többsége lesz. Én biztam abban, hogy Alföldi, a legkompetensebb szakember a Karban, hamarosan hazajön. Még most is meg vagyok gyõzõdve arról, hogy Alföldi jelenléte számodra simábbá tette volna az utat. De Alföldi a dékán többszöri felszólitására sem jelent meg, Rólad sem adott hivatalosnak tekinthetõ véleményt. Ilyen körül mények között én nagyon elhagyatottnak éreztem magam ebben az ügyben; mikor a bizottság összeült, erélyesen han goz tattam az ülésen, hogy Alföldi nélkül nem lehet nálunk az ókori történeti tanszéket betölteni. Ezzel szemben a dékán hivatkozhatott a mi niszter sürgetõ telefonjaira.

A bizottságban az volt a felfogás, hogy csak meghivással szabad a kérdést megoldani. A dékán elsõnek Moravcsikot szólitotta fel nyilatkozatra, s bár õ mindkettõtöket igyekezett felszólalásában dicsérni, végül is kategorikusan Marót mellett foglalt állást. Utána következtem én. Már a sorrendben is lehetett valami célzatosság. Távol állt tõlem, hogy Marótról valami kedvezõtlent mondjak, hiszen magam is nagyon be csülöm õt, de hangsulyoztam a kérdés tudományos szempontból való mérlegelésének fontosságát. S valahogyan azt mondtam, hogy Te sokkal nagyobb formátumu tudományos egyéniség vagy, hogysem össze lehetne benneteket hasonlitani. Ez a formátum szó nagyon befolyásolta a bizottság egyes tagjait, mert hiveid ugyanezzel a szóval éltek érvelésük során. Domanovszky és Szentpétery rögtön csatlakoztak hozzám, Szemerényi is mellém állt, sõt bejelentette, hogy a betegen fekvõ Deér József hasonló álláspontot foglal el. Ezzel meg kaptad a többséget, mert 9 szó közül 5 melletted hangzott el. Ezt megállapitottuk, jegyzõkönyvbe foglaltuk, magunk kö zött abban egyeztünk meg, hogy megvárjuk Alföldit.

Talán két-három nap mulva megérkezett Alföldi levele zõlapja. Én csak a sebtében összehivott bizottsági ülés elõtt olvashattam ezt a lapot; ülés után rögtön kezdõdött a döntõ kari ülés. A végzetes „pályázat” szót Alföldi lapján olvastam elõször, hiszen abban egyeztünk meg, hogy meghivás lesz. A levelezõlap homályosan, nem egyértelmüleg volt megfogalmazva; az esetet többen ugy magyarázták, hogy Te nem akarsz hazajönni. Ilyen körülmények között természetesen Maróté lett a többség. A kari ülés Maróttal foglalkozó részén nem lehettem jelen, mert sürgõs teendõm volt a rektori hi vatalban. Marótot többséggel megszavazták, de elég sok, a szokásosnál nagyobb számu nem szavazat is esett. Igy történt. Mégegyszer hangsulyozom, hogy ha Alföldit meg tudjuk vár ni, ha az a szerencsétlen levelezõlap az utolsó pillanatban nem csap le villámként Ránk, akkor fel lehetett volna venni a harcot, a siker legnagyobb reményében, rábizva a minisz terre, hogy tegyen azt, amit akar.

Nagyon sajnálom, hogy igy történt.

Tiszetelõ készséges hived:

Budapest,1947.julius 21. Huszti J.
 
 

KERÉNYI KÁROLY - ALFÖLDI ANDRÁSNAK

Tegna 47. 7. 14

Kedves Bandi,

bizonyára nagyon jól emlékezel arra, hogy legutóbb Baselben ezzel váltunk el: én figyelmeztettelek, hogy koronatanuja vagy a budapesti esetleges meghivással szemben való abszolut pozitiv magatartásomnak. Te hozzátetted, hogy nemcsak ennek vagy koronatanuja, hanem annak is, hogy felszólitásodra elvállaltam olyan szövegekkel való foglalkozást is, amelyek különben tudományos kutatási terü letemnek csak perifériájára estek volna. Ez a felszólitásod viszont azzal a többször, irásban és szóban, mások elõtt és elõttem tett kijelentéseddel volt kapcsolatos, hogy engem kivánsz a budapesti ókortörténeti katedrán látni. Ezzel szemben Baselben, 1947. 7. 6.-ai levelezõlapodon erre vonatkozólag csak a következõ mondatot olvasom:

„Közben ujra sürgönyözött a dékán a referátumért: megirtam, hogy Te nem veszel pályázaton részt s ezért nem csinálom meg a referátumot; továbbá, hogy ha Te nem jöhetsz, akceptálom Marótot.”

Tudom, hiszen megmutattad Hajnal dékán levelének ezt a passzusát, hogy õ, a saját prognózisa szerint, meghivást nem, hanem csak pályázatot tartott lehetõnek. S abban teljesen egyetértettünk, hogy nekem csak a meghivás és nem a pályázat felelhet meg. Egyébként reád biztam, hogy mit tartasz a magad ré szérõl annak, amit tenned kell. Minthogy fentidézett levelezõlapod csak negativumokat, ill. pozitivumot csupán Marót érdekében tartalmaz, s Budapesten az a hir terjedt el, hogy a Te Hajnalnak irt levelezõlapod döntötte el a katedra sorsát a Te elõbbi kijelentéseiddel ellenkezõ értelemben, rendkivül megnyugtatnál, ha pontosan közölnéd velem, mit irtál Hajnalnak, s hogy mit szándékozol tenni annak a látszatnak az eloszlatására, amely most sajnálatos módon fennáll: ti. hogy egy levelezõlapon mintegy velem való egyetértésben, s az én pozitiv ma ga tartásom ki nem hangsulyozásával mintegy az én nevemben utasitottál vissza egy olyan tanszéket, amelyet eredetileg Te is felajánlottál nekem.

Felvilágositásodért elõre is köszönettel üdvözöl

Károly

ALFÖLDI ANDRÁS - KERÉNYI KÁROLYNAK

(1947. 7. 14. után)

Kedves Károly!

14.-i leveledet megkaptam és bocsánatot kérek, hogy csak most válaszolhatok rá. Mivel leveled szerint Budapesten az a hir terjedt el, hogy az ókori történeti tanszék sorsát saját elõbbi állásfoglalásommal ellentétben az a levelezõlap döntötte el, amelyet én a dékánnak irtam, ezzel szemben a következõket kell elmondanom.

Tudod, hogy mindvégig Melletted foglaltam állást és világos az is, hogy Te hajlandó voltál kérésemre forráskritikai és kronológiai történelem tanitására vállalkozni.

Amint tudod, a dékán junius 6.-i levelében a követ ke zõket irta nekem: „Marót hivei egyre sokasodnak. Úgy ve szem ki, hogy Ortutay is igen mellette van. Megeshetik, hogy a Bizottság pályázat mellõzésével az õ meghivását javasolja. Semmiképpen sem lehet már Kerényi meghivására átforditani a dolgot, csakis a pályázat kiirása marad hátra.” Erre a levélre azt válaszoltam, hogy mivel Te pályázni nem vagy hajlandó és mivel igy Te nem jöhetsz szóba, nem vállalom a referátum elkészitését. Azon esetben, ha Te nem jöhetsz számba, akceptálom Marót jelölését.

Evvel szemben Pesten kisült, hogy a bizottság az elsõ szavazásnál Téged hivott meg szótöbbséggel és a második szavazásnál az én válaszlapom zavart okozott. Ez nem rajtam mult és azt sem állithatom, hogy a dékán az oka. Jó hi sze mûségében kételkednem nem lehet és bizony sokszor meg esik egy katedra betöltése elõtt, hogy bizonyos pillanatban reménytelennek látszik az ügy, amit képviselünk, késõbb pedig megfordul a helyzet.

Mivel tehát nem akarom a dékánra háritani a fele lõs séget, azt a megoldást választottam, hogy a Köznevelési Ta nács-ban proponáltam egy uj megoldást: Marót már meg történt meghivását ne igyekezzünk felboritani, hanem Marót tanszékének Pestre való áthelyezésével Téged hozzanak fel Pestre az ókori kulturtörténet ujonnan felállitandó kated rájára.

Sok jó kivánsággal és szives üdvözlettel

Alföldi András
(Dr. Alföldi András) egyetemi ny. r. tanár
Kerényi Károly egyetemi ny. r. tanár urnak

Svájc
 

BRELICH ANGELO - KERÉNYI KÁROLYNÉNAK

Roma, 72.2.3.

Kedves Magdi,

csak most tudtam meg Mariotól, [Brelich Mario, író, Angelo testvére] hogy Károly kórházban van s már olyan régóta. Gondolhatja, hogy ez a hir mennyire fölkavart. Nekem so sem szünt meg fájni, hogy tudományos és politikai nézetkü lönbségeink miatt Károly szeretetét is megtagadta tõlem, mert én nemcsak a kitörülhetetlen hálát érzem iránta, mind azért, amit tõle kaptam és csak tõle kap hattam (s föl lehetne sorolni, mennyi mindent?!), hanem, teljesen túl még azon az emberi tiszteleten, amely olyan valaki vel szemben, mint õ, csak természetes és magátólértõdõ, igaz, ragaszkodó, meleg szeretetet is, amelynek nyílvánításától csak akkor léptem visz sza, amikor láttam, hogy nem fogadja szívesen. Mindenesetre még ez sem változtatott bennem semmit. Gondolom, hogy ezt Maga tudta is, vagy sejtette, legalább; ezért is Magának szívesen és gátlás nélkül írok errõl. Mario mondja, hogy le vele szerint Károly állapota javul s én merek bízni az õ hallatlan erõtartalékaiban. Teljesen Magára bízom, hogy mikor (ha egyáltalán!) és milyen formában, em lítse Károlynak levelem lényegét: csak Maga tudhatja, hogy ez milyen hatással lenne rá, s most a legfontosabb, gondolom, nem izgatni semmivel.

Ne haragudjon, hogy a váratlanul kapott hir emóciójában mindeddig csak Károlyról és magamról írtam, s csak most térek arra, hogy Magát is biztosítsam együttérzésemrõl abban a nagy megpróbáltatásban, amelyet nyilvánvalóan je lentett és jelent még most is a Maga számára Károly be tegsége. Meg tudom érteni, hogy nem írt róla idáig. De most szeretném nagyon megkérni arra, hogy ne hagyjon teljesen hir nélkül hosszú ideig.

A lehetõ legjobbakat kívánva kezét csókolja szeretettel:

Angelo

A levelek közlésének engedélyezéséért ezúton is hálás köszönet illeti õrzõjüket, Kerényi Magdát.


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/