PETÕFI-ROCK

Petõfi-év volt - a költõ születésének 150. évfordulóját ki-ki a maga módján ünnepelte: hivatalos rendezvényeken vagy csend ben, magányosan.

A színházi életben is kitüntetett figyelmet fordítottak Petõfire mint drámaíróra, netán drámahõsre, avagy csupán névadóra. Például a Thália Színház Kazimir Károly rende zésében elõbányászta a feledés homályából a költõ egyetlen teljes drámáját, a Tigris és hiéná t, s bemutatta (Sulyok Mária remek alakításával); az Irodalmi Színpad Az apostol ból ké szí tett adaptációt, a címszerepet Oszter Sándor játszotta, mellette a Dominó Pantomim Együttes lépett fel; Fekete Sándor Petõfi életének egy epizódját dolgozta fel Borostyán, a vándorszínész címû darabjában, amelyet aztán a veszprémi színház vitt színpadra.

Persze a mûsornak csupán kis részét tették ki a Petõfi ihlette elõadások. 1973-ban is számos máig emlékezetes produkció született. A Nemzetiben például a kor egyik legna gyobb szovjet rendezõje, a leningrádi Georgij Tovsztonogov rendezte A revizor t, a polgármester szerepében Kállai Fe renc cel. A Madáchban Ádám Ottó vitte színre az Othelló t, s az érdekesség: Bessenyei Ferenc címszereplõje mellett az igazi fõszereplõ Huszti Péter Jágója lett. Generációs drámáról be széltek az elõadás kapcsán, arról, hogy Huszti egy korosztály életérzését, helykeresését fogalmazta meg. A Vígszínház be mutatta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról t, s a Déry Tibor-kisregénybõl készült színpadi adaptáció Presserék máig érvényes zenéjének köszönhetõen mûfajteremtõ elõ adás nak bizonyult. A Pesti Színházban viszont két, kis eufe miz mussal a másként gondolkodást reprezentáló produkció került színpadra: Nemeskürty István tabukat sértõ dokumetum-esszéjébõl - amely a második világháború magyar áldo zatainak állított emléket - Örkény István írta és Várkonyi Zoltán rendezte a Holtak hallgatása címû színpadi verziót, illetve Eörsi István a Széchenyi és az árnyak címû darabját Horvai István rendezte, Széchenyi szerepét Várkonyi alakította.

Ruszt József Kecskeméten remek elõadásban vitte szín re Shakespeare Troilus és Cressidá ját, Pécsett Hernádi Gyula nagy sikerû Falanszter e után az Antikrisztus címû, szintén modelldrámáját játszották, Veszprémben pedig Latinovits Zoltán állította színpadra Gorkij Kispolgárok ját - a pontosan kidolgozott, minden egyes szereplõ belsõ drámáját kibontó, az emberi kapcsolatok mélységét feltáró elõadás elsõsorban a látszatküzdelmekben való energiapocsékolásról, a tétnél kü liségrõl szólt.

A legérdekesebb talán a 25. Színház mûhelymunkára épülõ teljesítménye és mûködése volt. Akkori elõadásai közül is kiemelkedett A búsképû lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyûséges kalandjai és gyönyörûszép halála - Gyurkó László darabját Berek Kati rendezte, Sebõ Ferenc zenéjére Szigeti Károly tervezte a koreográfiát, Koós Iván pedig olyan fantasztikus látványvilágot teremtett, amely pontosan jelezte az elõadás lényegét: a játékosságot és a szertartásosságot.

Az amatõr színházak közül az Universitas Együttes ma gyar népballada-feldolgozást mutatott be: Ruszt József A be falazott asszony rendezésével Grotowski szegény- és szertar tás-színházának magyar megfelelõjét próbálta megteremteni. Egészen más jellegû, formákkal kísérletezõ elõadás volt az újpesti Kovács István Stúdióban A Dél keresztje , amelyet a késõbb gondolkodása miatt nem éppen „támogatott” mér nök-díszlettervezõ, Najmányi László rendezett.

Halász Péterék már beszorultak a Dohány utcai lakásba, s ott csináltak színházat, de augusztusban Balatonbogláron egyhetes happeninget rendeztek, amelynek csúcspontja a há romnapos King-Kong -játék volt. Szabó László, a Népszabadság bûnügyi tudósítója nagy cikkben leplezte le õket, mint ideo lógiai fellazítókat, a rendszer ádáz ellenségeit. Az igazi bot rány akkor tört ki körülöttük, amikor októberben Wroc law ban meghívás és elõzetes engedély nélkül felléptek egy kollé giumban, s az addigi elõadásaik töredékeibõl olyan ese mény sort improvizáltak, amelyben félmeztelenség, véres tej ivása, piéta, férfiak lenyilazása s egyéb - az informátorok számára össze nem illõ - aktusok kerültek egymás mellé. A követ kezmény: útlevélbevonás, rendõrségi zaklatások és intézke dések, publikációs tilalom, egzisztenciális veszélyeztetés.

Az amatõr színjátszás egészét azonban más foglalkoztatta, az egész éven át tartó Petõfi-láz. Egy évvel azelõtt indult a rádióban és a televízióban a Szóljatok szép szavak címû na gyon olcsó, de jó színvonalú amatõr mûvészeti mûsorfolyam, amely tudatosította, hogy mennyi tehetséges gyerek, fiatal és felnõtt van az országban, ugyanakkor elhallgatta, mennyi kiváló produkció születik azokban az együttesekben, amelyeket a politikai és/vagy ideológiai hatalom nemkívánatosnak minõsített. 1973-ban ezt a mûsort - érthetõen - Petõfi nevével kap csolták össze.

A Szóljatok szép szavak Petõfirõl az egész országot megmozgatta, az iskolákban, a katonaságnál, a munkahelyeken, a falvakban százszámra készülõdtek a csoportok, hogy selejtezõk, elõ- és középdöntõk sokaságán át próbáljanak eljutni a rádió és a tévé nyilvánossága elé. A legtöbben versösszeállításokkal neveztek, de sok olyan elõadás is született, amely sajátos színházi formákat keresett Petõfi gondolatainak megszólaltatásához.

A Pinceszínház a diákszínjátszás legjobb hagyományaira építve elbûvölõ ötletgazdagsággal, kamaszos szemtelenséggel és bájjal játszotta el A helység kalapácsá t. Keleti István közösségi játékot rendezett, amelyben a stilizáltság, a stílparódia és a szereplõtípusok karikaturizálása egyaránt helyet kapott. Az Orfeó Stúdió kollektív alkotása egy házépítés folyamatába ágyazta a negyvennyolcas események fel- és megidézését. Fodor Tamás Szüret -rendezése egyszerre volt naturális és példázatos. A már idézett Najmányi László Nagy Petõfi Film címû elõadása Petõfi halálának pillanatát újra meg újra ismételt lassított mozgássorral ábrázolta - mintha végtelenített filmszalagot vetítettek volna.

A miskolci Manézs Színpad a hetvenes évek elején az egyik legjobb amatõr színház volt, A négerek imája (1971) és a Végtisztesség (1972) címû többszörös fesz tiváldíjas produkcióik után 1973-ban Az apostol t - ma azt mondanánk: moz gásszínházi formában - mutatták be. Érzékeltetésül: a játék kezdetekor a nézõk által körülvett játéktéren egyre gyorsabb tempóban rohangáltak a Nép tagjai, keresték a kitörési lehetõséget, miközben egy magaslati helyrõl figyelte õket az Uraság. A tömegbõl kivált a Család, otthagyta õket a férj, az Apostol, a forradalmár. Bekapcsolódott a tömeg mozgásába, a Nép tagjai egyre inkább átvették az õ mozgásdinamikáját és -irányát, maga mögé állította a tömeget. De az Uraság pribékjei közbeléptek, szétzilálták az egységes mozgású közösséget, s a Nép-beliek az Urasághoz pártoltak. Máskor az Apostol az emberek gúlaszerûen összetömörülõ „testén” rohant a magasba, de a legfelsõbb ponton túl, ahol már nem lehet kibe-mibe kapaszkodni, a rohanás lendületével el- és felszállt, és több mint két méter magasról aláhullott. Ehhez hasonló képekben fogalmazott a rendezõ, Lengyel Pál, s nemcsak a kidolgozott, dinamikus mozgások, hanem a sokszínû és árnyalt hanghatások is a realista-naturalista színi hagyományoktól merõben különbözõ elõadást eredményeztek.

A Manézs Színpad elõadása szemléletében, kifejezõeszközeiben sok hasonlóságot mutatott a Szegedi Egyetemi Színpad Petõfi-rock jával. Ez az együttes a hatvanas évek elejétõl határozott arculatú csoport volt, amely kezdetben akkor még szokatlan és ismeretlen abszurd-groteszk drámákat játszott, majd 1968-tól Déry Tibor Az óriáscsecsemõ jének színháztörténeti jelentõségû bemutatójától kezdve talált rá saját hangjára. Az együttes karizmatikus vezetõje ekkortól Paál István volt, akire nemcsak az európai kortárs irodalom és színház hozzánk eljutott alkotásai és eszméi hatottak, hanem mindenekelõtt ’68 a maga teljes össze tettségében, illetve a hatvanas-hetvenes évek európai színházának egyik meg határozó egyénisége, Jerzy Grotowski, a lengyel rendezõ és színészpedagógus.

Az óriáscsecsemõ bemutatása politikai és mûvészi tett volt, hiszen Déry hely zete finoman szólva mindig nagyon ellentmondásosnak számított, korai darabjai pedig botránykõnek minõsültek ’45 elõtt is, után is. E bemutató után az együttes radikalizálódott. Míg a legtöbb „menõ” csoport megmaradt az õket körülvevõ problémák általános feszegetésénél, a szegediek egyre nyíltabban élezték ki a hatalom és egyén ellentétét, a hatalom természetrajzának vizsgálatát. Az 1971-ben bemutatott többtételes elõadásuk (Stációk) egyik epizódja Peter Handke Közönséggyalázás címû egyfelvonásosa volt, amelyben elõször éltek nyíltan és vállaltan a közönségaktivizálással, a közönség játékba vonásának eszközével.

Ugyanezzel kísérleteztek az Örök Elektra címû elõadásukban is, amikor a nézõket fegyveres õrök sorfala között terelték a terembe, Kreon a közönség körében ágált, s egyre-másra az állásfoglalásunkat akarták kicsikarni. Több volt ez egyszerû polgárpukkasztó provokálgatásnál. Paál István - vagy ahogy õt szak mabeliek és nem szakmabeliek ismerték és hívták: Isti - a nyitott színház ideáját és gyakorlatát kereste. Hitt abban, hogy oly korban és oly körülmények között, amely(ek)ben éltünk, a színház nem elégedhet meg a szimpla szórakoztatással, be kell avatkoznia az emberek életébe, hatnia kell rájuk. S a legerõsebb hatás a megszólítás, az állásfoglalásra késztetés, a játszók és a nézõk közötti fal lebontása. Mondhatnánk: mindez romantikus forradalmi attitûd és póz, mint ahogy Isti maga is egy kicsit romantikus forradalmárként élt, viselkedett, öltözködött. Aszketikus, önmagához és társaihoz kegyetlenül szigorú, kérlelhetetlen, célratörõ emberként élete egy volt a színházzal, s az életben is, a színpadon is azonos elvek szerint élt, létezett.

Az együttes a József Attila Tudományegyetem keretén belül mûködött, így bizonyos protokolláris kötelezettségei is voltak, például részt kellett vennie helyi és országos rendezvényeken, így a Szóljatok szép szavak Petõfirõl versenyen is. Sokáig nem találtak megfelelõ anyagot egy olyan mûsorhoz, amely túllép a szok ványos irodalmi színpadi formán. Fekete Sándor - akinek Thermidor címû darabját korábban a csoport bemutatta - ajánlotta Paáléknak, hogy a korabeli hivatalos jegyzõkönyvek, titkos iratok, rendõrségi jelentések roppant érdekesek lehetnének. Az ötlet bevált. Így láttam akkor a végeredményt: „Az együttes végül is sajátos módon elevenítette fel az 1848. március 15-i eseményeket. Megzené sített, énekelt Petõfi versek - Dicsõséges nagyurak…, Akasszátok fel a királyokat!, Nemzeti dal -, a költõ naplórészletei és a Helytartótanács jegyzõkönyvei alkották az em lékezés vázát. Zene-próza-ének-mozgás különleges szépségû egysége lett a mû.

A forradalmi ifjúság készülõdésének, tetteinek krónikaszerûen felidézett folyamatát idõnként a helytartótanácsi jegyzõkönyvek bosszantóan ostoba, ma gyartalan, stupid szövegei szakították meg. Míg az elsõ réteg mozgásai túl nyomóan akrobatikus jellegûek voltak, a másodikéi groteszkek, imbecilis gye rekek torz mozdulataira hasonlítottak.

Az elõadás legszebb pillanatai azok voltak, amikor a forradalmi ifjak összegyûjtötték az egyetemistákat, azaz a nézõkhöz fordultak, és maguk közé hívták õket. S nõtt-nõtt a tömeg, már többen voltak a játéktéren, mint a széksorokban, a könnyen megjegyezhetõ dallamú Nemzeti dalt együtt énekelték, s az elõadás végére egybeolvadt a nézõtér és a játéktér, a nézõk ismét be tódultak a porondra, és a színészekkel együtt énekelték a darab dalait, meg a Marseillaise-t, a Warszawiankát…”

Az elõadás elnyerte a Szóljatok fõdíját, számos országban vendégszerepeltek vele, Lengyelországban többször s több helyen is felléptek, s mindannyiszor együtt síró, fájdalmas, mégis felemelõ ünneppé vált a magyar játszók és a lengyel nézõk egymásra találása. Ennek a mûvészi hatáson kívül a közös sorsból adódó okai is voltak. De mivel magyarázható, hogy nyugat-európai turnéik során is hasonló hatásúak voltak az elõadások? Még ott is, ahol nyilvánvalóan nem voltak közös történelmi gyökerek és azonos jelenkori nemzetsorsok, a kezdeti idegenkedést és értetlenkedést - hiszen ezzel is sokszor találkoztak - a végére ugyanaz az euforikus boldogság váltotta fel, mint például a lengyel elõadásokat.

Hazai fellépéseiket nem mindig kísérte ilyen diadal menet. Például alig hogy megnyerték az országos verseny fõdíját, jött március 15-e. Ebbõl az alkalomból terveztek egy elõadást az egyetemen, de ez kicsit eltért a többitõl. Délelõtt ugyanis az együttes egyik tagja, Dózsa Erzsébet a múzeum elõtt elmondta Ady Endre A Tûz Márciusa címû versét, s meghívta az egybegyûlteket a Petõfi-rock délutáni elõadására, különös tekintettel arra, hogy az egyetem vezetõi, félve a produkció hatásától, beláthatatlan következményeitõl, zártkö rûvé szerették volna tenni a produkciót. "riási tömeg gyûlt össze az elõadásra, ami a végén, a közös daloláskor szabályos tüntetéssé változott. Az egyetemi vezetõk és a délelõtti ese ményeken is éberen figyelõ „idegenek” pánikba estek, s Paál Istinek meg az együttes tagjainak csak nagy nehezen sikerült lecsendesíteniük a közönséget.

A ’73-as március l5-e Pesten jó néhány fiatal számára vizsgálati helyiségekben, sõt Baracskán végzõdött, Szegeden idáig nem fajultak a dolgok, „csak” Dózsa Erzsire szálltak rá hosszú hónapokon át a rendõrhatóságok és az egyetemi veze tõk, de az Egyetemi Színpad többi tagja is az éber figyelem célpontja lett. Az addig többé-kevésbé diszkrét politikai és hatósági megfigyelés szisztematikus és nyílt vegzatúrává változott. Elkezdõdött, vagy inkább felgyorsult en nek az együttesnek a felszámolása is.

Igaz, még megcsinálták legnagyobb hatású és legjobb elõadásukat, a Sarkadi Imre-töredékekbõl készült Kõmûves Kelemen t, amelyben arra keresték a választ, hogy lehet-e, szabad-e egy hitért, egy eszméért, egy világnézetért életet áldozni, illetve meg lehet-e fizetni anyagi javakkal, frizsiderrel és más engedményekkel a hit elárulását, az emberéletet. Függetlenül e produkció kivételes sikerétõl, felgyorsult a csoport szétesése, Paál Istvánt integrálta a hivatásos színház, a játszókat megosztották, leválasztották.

A közösség elõbb-utóbb magától is átalakult volna, hisz ez törvényszerû, de a külsõ beavatkozás meggátolta a folyamat természetes kifutását. Egy legenda elmúlt. Paál Isti le gendája még tovább élt: õ volt a magányos harcos, aki a hiva tásos színházban is sikeres lett ugyan, de annak ellenére lett az, hogy deviáns magatartásúnak ítéltetett. Aztán egy adott pillanatban már nem nézték el neki a devianciát, s távoznia kellett Szolnokról, ahol fõrendezõ volt. Aztán következtek a pokoljárás esztendei. S pár nappal azelõtt, hogy erre az írásra készültem, véget vetett életének.

Paál Isti, a Szegedi Egyetemi Színpad és a Petõfi-rock visszavonhatatlanul és végleg legenda lett.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu