Iránytû nélkül

Merre tart a magyar kormány a szlovákokkal folytatott tárgyalásokon, s hogyan tájékozódhat az olvasó?

Ez az írás konzisztencia-vizsgálat: arra kíváncsi, következetesen nyilatkoztak-e a magyar-szlovák tárgyalásokon részt vevôk vagy azt irányítók a magyar célokról és azok teljesülésérôl vagy kudarcáról. A konzisztencia-igény több irányba mutat: legyen a nyilatkozó hû korábbi önmagához (,,amíg én kormánybiztos vagyok, Nagymaros szóba sem jöhet"), legyen konzisztens a nyilatkozat a közismert, elfogadott tényekkel (,,a Duna évi átlagos vízhozama x m3/sec"), legyen összeegyeztethetô ugyanazon kormány vagy delegáció másik tagjának nyilatkozataival (a megépíteni tervezett pilismaróti duzzasztó 150, 300, 450 milliárd forintba fog kerülni).

Az elemzés alapjául a magyar-szlovák tárgyalási fordulók idôszakait választottuk, feltételezve, hogy a nyilvánosság felkészítése a várható lépésekre és a tárgyaláson bekövetkezettek értelmezése fôleg ezekre a napokra esik. Három napilapra koncentráltunk. A Népszabadságot a közvélekedést erôsen befolyásoló, a kormánnyal nem ellenséges, ,,mértékadó" (vagy magát mértékrögzítônek képzelô) lapnak tekintjük.

A Népszava a Nemcsók János vezette Dunai Programiroda tevékenységét illetôen páratlanul, már-már érthetetlenül jól informált, ezért azzal a hipotézissel élünk, hogy ebben az összefüggésben a programiroda szándékainak lojális tolmácsolója, hogy úgy mondjuk, a hír forrásához legközelebb buzgó forrás. A Magyar Nemzet kiválasztását hagyományos környezeti érzékenysége mellett a kormányállásponttól eltérô nézetek iránti nyitottsága indokolja.

Írásunk nem módszertanilag feddhetetlen sajtóelemzés, hiszen a többi nyomtatott sajtóterméket, éppúgy mint az elektronikus médiát, nagyrészt figyelmen kívül hagyjuk, s még a kiválasztott három napilap összes közleményét sem vizsgáljuk statisztikai módszerekkel. Kivételeket viszont teszünk, ha egy-egy máshol megjelent szöveg segíti a helyzet megértését.

A konzisztencia-próbát néhány jól körülhatárolható kérdés kapcsán tett nyilatkozatok összevetésével végezzük el. Az elemzés során eltérünk a pártatlan és elfogulatlan szemlélô tudományos attitûdjétôl: a hágai ítéletet megelôzô per anyagaira és az ítéletre támaszkodva meg fogjuk határozni, hogy mit tekintünk ténynek, s az azzal ellentétes kijelentéseket hamisnak (inkonzisztensnek) fogjuk tekinteni, holott tudjuk, hogy - elsôsorban az ítélet kapcsán - lehet vitatni, mi minôsül ténynek. Választott témaköreink:

- Gyôztünk-e Hágában?

- Kell-e újabb duzzasztót/erômûvet építeni? Mit? Hányat? Hol? Mennyibe kerül? Mi az építés indoka?

- Dunakiliti szerepe.

- Hajózás.

E témák kapcsán Horn Gyula miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter, Horváth Tamás államtitkár, miniszterelnöki tanácsadó, Nemcsók János parlamenti képviselô, delegációvezetô, Mayer István helyettes delegációvezetô, VITUKI-igazgató, Taba Lajos volt pozsonyi fôkonzul, jelenleg delegációtitkár és Julius Binder, a Bôst építô vállalat vezetôje, a szlovák tárgyalódelegáció helyettes vezetôje nyilatkozataira figyelünk.

Gyôztünk-e Hágában?

(Mi itt a tény?) Míg a hajózásnál vagy az energiatermelésnél viszonylag könnyen megállapíthatóak lesznek a tények, e téren sok vita van, ha nem is éppen a szakértôk között. Egyikünk már több helyütt kifejtette, mennyiben gyôzelem s mennyiben vereség a hágai ítélet,1 itt csak röviden összefoglaljuk a korábban megírtakat.

Totálisan nyertünk a C variáns ellen. Magyarország 1992 októberében csak errôl akart pert kezdeni. Az ítélet szerint az üzemeltetés az elsô perctôl jogtalan, Szlovákia minden kárért felelôs, a rendszert nem szabadna egyoldalúan tovább mûködtetnie, így e hónapokban is mindennap halmozza a nekünk fizetendô kártérítési összeget, folyamatos jogsértést követ el.

Ami az ítéletbôl Magyarországra háruló kötelezettségeket illeti, a következô kép rajzolódik ki: semmit nem kell építenünk, sem Nagymarosnál, sem Pilismarótnál, sem Dunakilitinél. A bíróság úgy véli, a feleknek nem kellene kártérítést fizetniük egymásnak akkor sem, ha a fennálló rendszer - minden kiegészítés nélkül, de Magyarország jogfosztottságát megszüntetô rendben - tovább üzemelne. Magyarországnak meg kell kapnia a bôsi erômûbôl neki járó energiamennyiséget, amely a jelenlegi vízmegosztás mellett minimum évi 8 milliárd forint értékû. Ezt (Cseh)szlovákia hat éve zsebre teszi.

Érvényesülnie kell Magyarország szuverenitásának a Duna mint természeti kincs felett, azaz Szlovákia csak velünk egyetértve dönthet a fômeder és a Bôsre vezetô üzemvízcsatorna közötti - Csúnynál megvalósuló - vízmegosztásról. Közösen kell megállapítani a fômederben elérendô vízszinteket és biztosítani az árvizek hasznosulását a természet rendelte célra, azaz az ártéri ökoszisztémák fenntartására. Helyre kell állítani parti állami jogainkat a nemzetközi hajózás felett, még ha az az üzemvízcsatornában valósul is meg. Közös hatásvizsgálatot kell végezni, amelynek nyomán megformálható a vízkormányzásnak olyan rendje, amely nem sérti a biológiai sokféleségre vonatkozó riói egyezményt, a Duna védelmére kötött szófiai egyezményt vagy a nedves területek oltalmazását elôíró ramsari megállapodást és általában a feleket kötelezô környezetvédelmi szabályokat és szabványokat.

A bíróság a felek választására bízta, hogy Magyarország részt akar-e venni a dunacsúni duzzasztó üzemeltetésében, beleértve annak energetikai hasznosítását. Ha igen, akkor a felépítés költségeihez hozzá kell járulnia, ha nem, akkor egy fillért sem kell fizetnie. A hajózás paraméterei (vízmélység, hajóútszélesség, tartósság) tekintetében a bíróság semmilyen konkrét elôírást nem fogalmazott meg, a felek jövôbeni magatartását meghatározó ítélet részben a hajózás feltételeit egy szóval sem említi.

Ki hogyan értelmezte az ítéletet?

Nézzük ezek után, miképpen értékelték a közszereplôk az ítéletet, s változott-e a véleményük az idôk során.

Érdemes egy sajtótörténeti eseménnyel kezdenünk az áttekintést! A Népszabadság - az ítélethirdetés elôtt öt nappal, az 1997. szeptember 20-i, szombati számában címoldalon hozta, amit a leendô ítélet tartalmának vélt (aminek utóbb diplomáciai botrány, Hágában pedig belsô vizsgálat lett az eredménye): ,,A Népszabadság munkatársa hágai diplomáciai körök értesülése alapján ismerteti a már elkészült ítéletet, amely egyik félnek sem jelent >>kiütéses gyôzelmet<<. A kiszivárgott értesülések nem támasztják alá azt a várakozást, hogy Magyarország az ítélethirdetés után jobb helyzetben lesz, mint elôtte volt" ágyaz meg a Népszabadság a leendô kormányzati elemzésnek.

,,(Mint egy hágai informátorunk mondta, ha a szerzôdés felmondása érvénytelen, akkor maga a szerzôdés érvényben van.) Nem találták megfelelôen alátámasztottnak a szerzôdés felmondásához vezetô magyar környezetvédelmi aggályokat" - fûzi tovább a szót, jellemzôen nem a C variáns elleni gyôzelemmel, hanem a magyar félnek kedvezôtlen hírekkel kezdve, külön kipécézve a környezetvédelmi aggályok állítólagos megalapozatlanságát. ,,Budapestre és Pozsonyba elôreláthatóan szombaton vagy vasárnap küldik meg az ítélet még >>szerkesztetlen<< változatát" teszi hozzá. Mondanunk sem kell, az állítás abszurd, az ENSZ fôszerve nem küldözget szerkesztetlen szövegeket a kormányoknak. A hágai vizsgálat eredménytelenül zárult, nem derült ki, honnan merített az újság, amely azt is tudni vélte a még szerkesztetlenül sem látott ítélet kapcsán, hogy az ítélet végrehajtására irányuló tárgyalások ,,nehezebbnek ígérkeznek, mint amilyenek a néhány hónappal ezelôtt kezdeményezett peren kívüli megállapodás esetén lettek volna. Peren kívüli megállapodás esetén ugyanis a magyar fél szándéka szerint abból indultak volna ki, hogy az 1977. szeptemberi szerzôdés érvénytelen."

Honnan tudta a Népszabadság, milyen pozícióból tárgyaltak az 1995 ôsze és 1997 januárja között a miniszterelnök személyes megbízottjaként, hivatalos felhatalmazás nélkül és a titkosság teljes fenntartásával tárgyaló, peren kívüli megegyezésre törekvô diplomaták, akiknek a neve is csak hosszas kutakodás után vált ismertté? (Köztük Göbölyös Endréé, a miniszterelnök akkori külpolitikai tanácsadójáé és Prandler Árpádé, a Külügyminisztérium nagy tapasztalatú nemzetközi jogászáé.) Maradjon az ô titkuk. Csak figyeljük meg a gesztust: egy dajkamese örvén (,,érkezik a szerkesztetlen szöveg, mûködnek hágai informátoraink") közzétesz egy tévképet az ítéletrôl, amelyben a C változat teljes elmarasztalásáról, Nagymaros elhagyhatóságáról, az ítéletben rögzített környezetvédelmi követelményekrôl nem, vagy alig esik szó. Építeni kell a vereség image-ét.

Holott maga a Külügyminisztérium akkor nem ezt tette. A hágai ítélethirdetés után közzétett sajtóközlemény címe azt hangsúlyozta, hogy a C variáns 1992 ôsze óta jogellenes, s nincs kötelezettség második vízlépcsô építésére, majd idézte Szénási György delegációvezetôt, aki elsôsorban azt emelte ki, mint örvendetes fejleményt, hogy a bíróság elvetette a csúcsenergia-termelést, és ,,kiváló alapot teremtett azokhoz a tárgyalásokhoz", amelyeket Szlovákiával a megfelelô környezetvédelmi rendszer és a fenntartható fejlôdéssel hosszú távon összeegyeztethetô módon megvalósuló energiatermelés kialakításáról folytatni fogunk.2

Nemcsók János, akivel Julius Binder már Hágában felvette a kapcsolatot (Népszava, 97/09/26), kijelentette: ,,nem tartja vereségnek a döntést, hanem egy jól körülhatárolt ítéletnek, amely az évek óta húzódó vitában hozzásegíthet a megoldáshoz."

A Népszabadság aznapi tudósítása szerint Nemcsók János ,,elmondta, hogy az ítélet nyomán ô maga nem esik apátiába, bár az ítélet általában a vártnál rosszabb. Ennek ellenére sem gondolja, hogy ami csütörtökön Hágában történt, az vereség."

A Népszabadság másnapi száma (97/09/27) fettel szedve tudatja az olvasóval, hogy,,Horváth Tamás nagykövet a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója szerint Budapest elégedett lehet a hágai döntéssel", de azt is kövérrel szedi, hogy Horn Gyula miniszterelnök ,,egy budapesti MSZP-fórumon a hágai Nemzetközi Bíróság döntésével kapcsolatban hangsúlyozta, az idôközben lebontott Nagymarost már nem lehet felépíteni. Véleménye szerint a gyakorlatilag most újra érvényesített 1977-es szerzôdés megvalósítása esetén jobban járt volna az ország, és a kár is kevesebb lett volna."

Nem érdektelen eredmények! Míg a perben részt vett magyar köztisztviselôk és jogászok elégedettek az ítélettel, s hasonlóan nyilatkozik a miniszterelnök fôtanácsadója is, maga a miniszterelnök másképp látja: szerinte egy környezeti garanciák nélküli, a Dunakanyart szétziláló erômûvel és csúcsrajáratással mûködô eredeti vízlépcsôrendszer kevesebb kárt okozott volna, mint a bíróság ítélete nyomán kedvezôbb vízmegosztás mellett folyamatosan üzemelô, az elvégzendô hatásvizsgálatok fényében a modern környezetvédelmi normáknak megfelelô üzemmódra kényszerített bôsi erômû.3

Figyelemre méltó még a Népszava teljesítménye is, amely az ítélethirdetés elôtti napon (97/09/24) Pesszimisták a magyar illetékesek alcímmel közöl beharangozó írást, amelyben egyetlen illetékes sem nyilatkozik pesszimistán (mert vagy meg sem szólal, vagy azt várja - mint Horváth Tamás -, hogy az ítélet nyomán ,,megfelelô, kiegyensúlyozott megállapodásra jutunk a szlovák féllel"), másnap visszautal az elôzô napi újságra, amelyben ,,megírtuk, a magyar szakértôk pesszimisták" (láttuk, egy ilyen szakértô sem szólalt meg abban a lapszámban), végül az ítéletrôl beszámoló Szertefoszlottak a magyar remények címû cikk bevezetôje teszi fel a koronát, amely elsô tizenegy sorában azt ecseteli, miképp találta jogellenesnek Magyarország múltbeli tetteit a bíróság, s jogosnak a C variáns felépítését, és csupán az utolsó négy sorában említi meg, hogy a bíróság szerint a ,,létesítmény beüzemelése4 már nem felelt meg a törvényesség követelményeinek".

A hadjárat sikerrel járt, az itt nem idézett cikkek, olvasói levelek5 tükrözik, hogy a kampány elérte célját: úgy néz ki, mintha vereséget szenvedtünk volna Hágában, úgy fest, mintha Szlovákia nem bitorolná a vizünket és a segítségével nyert energiát, elfelejtôdik, hogy a több mint fél éve fennálló állapot nyilvánvalóan ellentétes az ítélettel, amelyért egyedül Szlovákia felel.

Nem minden kormánytényezôt ragadott el a Népszava szelleme. Kovács László külügyminiszter az Országgyûlés 1998. február 25-i, a Duna sorsának szentelt vitanapján üdítô kiegyensúlyozottsággal fogalmazott: ,,Én személy szerint a nemzetközi szakértôi csoport vezetôjének, Crawford professzornak a véleményét osztom, aki azt mondta, hogy ez egy >>fair draw<<, egy tisztességes döntetlen. De ez a vélemény csak az elôzmények és a körülmények minden elemének figyelembevételével állja meg a helyét. A hágai döntés siker is, hiszen a magyar tárgyalók az elôzmények után az adott helyzetben elérték azt, amit el lehetett érni; és kudarc is, az irreális, a megalapozatlan várakozások, a szakszerûtlen, a valóságtól elrugaszkodott döntések kudarca."

Azt gondoljuk, Kovács Lászlónak s az általa idézett - a hágai perben részt vett valamennyi jogász és szakértô által osztott - nézet képviselôinek van igazuk: a hágai ítélet egy méltányos döntetlen, az 1992 óta (Cseh)szlovákia által ránk kényszerített status quo erélyes megváltoztatása a javunkra. Ha a tárgyalások nem Bôs káros hatásait minimalizáló, a vízmegosztást javunkra eltoló, a Duna feletti ellenôrzésünket teljesen helyreállító, a környezeti együttmûködést maximalizáló, a dunai hajózást szelíd eszközökkel ésszerû mértéken fenntartó irányba indultak el, az nem az ítélet hibája. A méltányos döntetlenbôl önmagától nem vált (volna) kudarc, ahhoz cselekvô közremûködésre volt szükség.

Tények, értelmezések Az alsó duzzasztásról

A hágai Nemzetközi Bíróság ítélete nem írta elô a nagymarosi vízlépcsô (vagy bármilyen, még nem létezô dunai duzzasztó) megépítését.

Természetesen a magyar fél Hágában csak a nagymarosi vízlépcsô ellen érvelt, hiszen az szerepelt a szerzôdésben, amelynek fennmaradásáért Szlovákia szót emelt. Egy bárhol másutt építendô duzzasztó nem volt tárgya a pernek, így arról sem a felek, sem a bíróság nem nyilatkozhattak. Ezért az ítélet is csak Nagymaros kapcsán tesz kijelentéseket. Ebbôl a szempontból kizárólag a 132. ponttól kezdôdô szöveg az érdekes,6 mert a különmegállapodás elsô három kérdésére adott válasz tisztán leíró, a múltbeli magatartásokat értékeli.7 Ezért közömbös, hogy jogszerûtlenül hagytak-e fel az építkezéssel Nagymarosnál. A kérdés csak az, elôírta-e a bíróság, hogy a rehabilitált Dunakanyart újra szét kell rombolni és az erômûvet az eredeti helyszínen felépíteni. A válasz egyértelmû: a bíróság nem rótt ilyen kötelezettséget Magyarországra. Ítéletében kimondja: a szerzôdés céljait a lehetôségekhez mérten kell elérni.8 A bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Bôs öt éve folyamatos módban üzemel, hogy Nagymaros nem épült fel, és azáltal, hogy ,,gyakorlatilag mindkét fél elvetette a csúcsenergia-termelô üzemmódot, nincs is indok a felépítésére." 9 A bíróság a fenti direkt kijelentés mellett (,,nincs indok Nagymaros felépítésére") több közvetett kijelentésével erôsíti meg ezt a következtetést. A kérdést önmagában eldöntô határozottsággal rögzíti, hogy a teljesítésre (építésre) vonatkozó kötelezettségeket - amennyiben azok 1992-ig nem realizálódtak - ,,túlhaladottá tették az események".10 ,,A valóságtól teljesen elszakadt igazságszolgáltatásnak minôsülne, ha a Bíróság elrendelné ezeknek a kötelezettségeknek a teljes helyreállítását, ...amikor a Szerzôdés céljai megfelelôen szolgálhatóak a meglévô építményekkel." 11

A 138. pont utal rá, hogy az 1977. évi szerzôdés nem egy merev rendszert hozott létre, hanem olyant, amelynek kapcsán a felek késôbbi álláspontját is figyelembe kell venni. Többek között azt, hogy Magyarország ragaszkodott Nagymaros építésének elhagyásához, valamint azt is, hogy Csehszlovákia a tárgyalások során többször kijelentette, készen áll a csúcsenergia-termelés kizárására. Ebben az esetben Nagymaros építésének nem lenne indoka, értelmetlen lenne.12 Arról nem is beszélve, hogy ha a bíróság Nagymaros felépítésére gondolt volna, akkor a kártérítési kötelezettség kapcsán nem munkák felfüggesztésébôl és elhagyásából fakadó károkról beszélt volna,13 hanem a késedelembôl eredô károkról, és külön rendelkezett volna a felépítés kötelezettségérôl.

Összefoglalva: egyértelmû, hogy a bíróság Nagymaros és Dunakiliti nélkül, folyamatos üzemmódban képzelte el a beruházásból megmaradó rész üzemeltetését.

Ha megnézzük, hogyan kezeli a bíróság Magyarország részvételét a megmaradó létesítmények14 üzemeltetésében, rögtön látjuk, hogy érdemben átírta a szerzôdést. Míg az 1977. évi szerzôdés sine qua non-ja volt a közös üzemeltetés, most a bíróság felhatalmazza Magyarországot a közös mûködtetésbôl való kilépésre, ha ehhez Szlovákia hozzájárul.15

Az ítélethez csatolt külön- és ellenvélemények között nem bukkantunk olyanra, amely szerint az ítélet elôírná Nagymaros megépítését vagy az eredeti szerzôdés maradéktalan teljesítését. Ezzel szemben többen adottnak veszik, hogy a bíróság ítéletének következtében Nagymaros nem fog megépülni. A bíróság elôzô elnöke, Bedjaoui bíró - aki jogellenesnek találta az építkezés felfüggesztését és elhagyását - világosan fogalmaz, amikor értelmezi a testület állásfoglalását: ,,Nincs szó arról, hogy kényszeríteni kellene Magyarországot a nagymarosi vízlépcsô megvalósítására, a dunakiliti munkálatok befejezésére, az elvezetô gát üzembe helyezésére, a dunacsúni létesítmények elárasztására és a munkálatok befejezésére Bôs alatt, amelyeket a szerzôdés feltételei értelmében teljesítenie kellett volna, már amennyire ezeket Szlovákia eddig nem fejezte be.

Ugyanakkor radikálisan el kell hárítani minden olyan gondolatot, amely törvényesítené Magyarország szerzôdéses kötelezettségeinek elhagyását. Attól, hogy a tényleges eredményeket megmásíthatatlan tényként fogadjuk el, nem kevésbé kell megállapítani nemzetközileg jogtalan jellegüket, amelyért Magyarországnak vállalnia kell a felelôsséget. Ugyanez érvényes a szlovák fél tényleges eredményeinek figyelembevételére, amelyek szintén nem vetették le jogtalan jellegüket."16

Oda bíró, aki a legrégebben ítélkezik a testületben, a következôket mondja: ,,A nagymarosi gát ezenkívül fôként azért lett volna szükséges, hogy a bôsi erômû csúcsüzemben mûködhessen, és ezért lényegében nem igazán volt létfontosságú a mû egésze szempontjából ... Így tehát, bár Magyarország felelôsséggel tartozik a nagymarosi gát elhagyásáért mint a bôs-nagymarosi vízlépcsôrendszer közös vállalkozásának szerves részéért, az ezért Magyarország által a mai Szlovákiának fizetendô kártérítés minimális."17

Mindebbôl az következik, hogy az egyéni véleményt alkotó bírák is úgy vélik: az ítélet felmentette Magyarországot Nagymaros megépítésének kötelezettsége alól.

Az ítéletet követô hat hónapban váratlan fordulatok történtek: ahelyett, hogy a felek az ítéletet értelmezték volna az üzemvízcsatorna és a fômeder találkozása alatti (tehát a Szigetköz helyzetét nem befolyásoló18), Nagymarosig terjedô Duna-szakasz (1811 fkm - 1696 fkm) sorsát illetôen, attól független eseménysorozat vette kezdetét.

A szlovák fél álláspontja világos volt: az elsô érdemi találkozón, november 10-én azt kérdezte a magyar féltôl, hajlandó-e Nagymarost megépíteni, s ha nem, milyen indokkal akar eltérni az 1977. évi szerzôdéstôl. (Népszabadság, Magyar Nemzet, 97/11/11.) A kérdés nem érhette váratlanul a magyar felet, mert Nagymarost, mint a hatályban tartott szerzôdés részét már az 1997. október 22-i tárgyaláson követelte Peter Baco tárgyalásvezetô. (Népszabadság, 97/10/24.)

Afelôl sem lehetett senkinek kétsége 1997 ôszén, milyen nézeteket vall a magyar fél Nagymaros tárgyában. Horn Gyula az Országgyûlésben mondta ki, hogy felépítésének nincs értelme (Népszabadság, 97/09/30.). Hováth Tamás kijelentette, hogy a bíróság nagy szótöbbséggel kimondta: nem kell felépítenünk Nagymarost. (Népszabadság, 97/09/27.) Nemcsók János számtalanszor hangoztatta, hogy Nagymaros felépítése fel sem merül. ,,Bár Szlovákia képviselôi azt hangoztatják, hogy a már üzemelô vizi erômû [sic!] hatékonyabb mûködése érdekében a magyar félnek duzzasztómûvet kell majd építenie Nagymaros térségében.19 Az újabb vízlépcsô megépítésére azonban nem kötelezi hazánkat a hágai bíróság ítélete. Nemcsók János ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: amellett, hogy hazánkat nem kötelezte az ítélet további építkezésekre, szinte biztos, hogy továbbra sem üzemeltethetô csúcsra járatva a bôsi erômû, ezért a Nagymaros közelébe tervezett létesítményt semmilyen körülmények között nem kell majd megépítenünk." (Népszava, 97/10/22.) A Népszabadság még november végén is arra emlékeztet, Nemcsók delegációvezetô a megelôzô tárgyalási fordulóban (1997. november 10-én) is leszögezte: ,,hazánk nem építi fel a nagymarosi duzzasztót". (Népszabadság, 97/11/24.)20

Nem sokkal ezután azonban elszabadul a fantázia (a pokol?); a legeltérôbb javaslatok látnak napvilágot a legváltozatosabb költségbecslésekkel és indokolásokkal.

Mi épüljön?

Mint láttuk, az ítéletbôl építési kötelezettség nem származik, s mint majd a hajózás kérdéseinek szemrevételezésénél ki fog derülni, a valóban létezô gázlók leküzdéséhez szelídebb módszerek is rendelkezésre állnak, ha nem kívánunk az igényeket messze meghaladó szélességû, mélységû és tartósságú hajóutat fenntartani. Mégis, az alsó mûtárgy indokolásánál a hajózásnak mint a vizek fölött lebegô ( a szlovák érdekektôl különbözô) szellemnek lesz (démoni) szerepe.

Hallgassuk csak a távoli (korai) elôhangokat: október végén, az elsô tárgyalások után még csak a ,,Duna alsó szakaszán elérendô vízszintekkel" kapcsolatban vár nehéz tárgyalásokat Nemcsók (Népszabadság, 97/10/24.), majd a környezetvédôk nyílt levelére válaszolva már azt állítja, hogy a hajózási problémák megoldása végett lesz szükség újabb duzzasztóra (Népszabadság, 97/10/25.).21

A bomba 1997. november 24-én robban: a harmadik tárgyalási fordulón a magyar delegáció háromféle mûszaki beavatkozás alternatíváit kínálja a szlovákok követelte Nagymaros helyett. Ezek közül kettô, mégpedig a meder fenékszintjének emelését és ezzel a gázlók eltüntetését eredményezô kavicsvisszatöltés, illetve azok a megoldások, amelyek különbözô parti mûvekkel (sarkantyúkkal, fokokkal) kívánják kormányozni a vizet, környezetbarátnak mondhatóak, s az utóbbi feltétlenül megvalósítható, ahogyan azt a magyar kormány megrendelésére holland szakértôk a VITUKI-val együtt kimutatták.22 A harmadik javaslat mindenkit meglep, még a kormány néhány tagját is:23 a magyar delegáció azt javasolja, épüljön két ,,kisebb" duzzasztó a Dunán a vízszint emelése céljából. Ezeken ,,egyébként energiatermelés is folyhatna" - teszi hozzá a Népszava könnyedén (Népszava, 97/11/25.), majd feltételezésekbe bocsátkozik, hogy azok teljesítménye duzzasztónként elérhetné a 80 megawattot, amivel évi 2,4 milliárd forint értékû elektromos energia állítható elô. (Népszava, 97/11/29.)

A javaslat mûszaki háttere láthatóan kidolgozatlan, s mintha nem is lepné meg a magyar delegációt, hogy azt a szlovák delegáció érdemben meg sem válaszolja, hanem idôt kér, majd elutasítja, mondván, nem termel energiát (Népszabadság, 98/01/26). A sorok között olvasni tudó közönség az 1998. január 13-i Népszabadság közleményébôl már sejti, mi készül: ,,Mayer István, a magyar küldöttség helyettes vezetôje lapunknak elmondta, a tegnapi tárgyaláson nem történt áttörés. Ami eredmény, hogy a felek megállapodása szerint a nagymarosi vízlépcsô megépítése helyett más módon próbálják megvalósítani az 1977-es szerzôdésben foglalt célokat. A magyar szakember ugyanakkor cáfolta azon híreket, hogy a magyar delegáció egy Pilismarótnál épülô vízlépcsô méreteirôl egyezkedne a szlovákokkal." (Népszabadság, 98/01/13).

A hírek alapja például a Népszava megjegyzése lehetett, amely szerint az államtitkár már a december 15-i tárgyalásokra úgy utazott, hogy a kabinet felhatalmazta új javaslatok beterjesztésére (Népszava, 97/12/12). Mi lehetett ez, ha nem Pilismarót? Ugorjunk elôre az idôben, hogy visszanézhessünk: Mayer István 1998. február 28-án a kétoldalú megállapodás-tervezetet tartalmazó jegyzôkönyv aláírásának másnapján visszapillant a tárgyalások történetére és a duzzasztás vitatott mértéke kapcsán a következôket mondja:

,,Erre mindig az volt a válasz: építsünk vízlépcsôt, mert az benne van az 1977-es szerzôdésben. Hiába érveltünk azzal, hogy erre az ítélet nem kötelez bennünket, hiába szedtük össze azokat a duzzasztási módszereket, amelyeknek egyáltalán mûszaki lehetôségük van, mindegyiket elutasították. A szlovák fél minden egyes javaslatunk után azt kérte számon rajtunk, hogy miként elégítik ki az energetika igényeit."

Nemcsók János eleve bevitte a kormány elé az egyduzzasztós megoldás tervét, csak a kabinet azt (még 1997 ôszén) nem támogatta (Népszabadság, 98/01/14). Mikor a január 12-i tárgyaláson ,,kiderült", hogy a szlovákok más megoldást nem támogatnak, akkor elôkerült Pilismarót, bár a ,,település neve nem hangzott el a tárgyalásokon" (Népszabadság, 98/01/14).

Miért beszél áttörésrôl a gyôri sajtótájékoztatón Taba Lajos, a delegáció titkára? ,,Mert a szlovákok már nem ragaszkodnak mindenáron a nagymarosi helyszínhez" - adja hírül a gyôri tudósító, aki arról is beszámol, hogy ,,A titkár szerint a szlovák és a magyar miniszterelnök közvetett beavatkozása gyorsította fel a tárgyalásokat, és erôsítette meg a kompromisszumkészséget." (Népszabadság, 98/01/14.)

Bár a szlovákok nem ragaszkodnak Nagymaroshoz, és a magyar sajtó már január elsô napjaiban beruházási költségadatokat, teljesítményleírást, sôt még színes térképet is közöl a leendô pilismaróti erômûrôl (Népszava, 98/01/10., 98/01/12., 98/01/14.), Nemcsók János azért a környezetvédelmi bizottság zárt ülésén megerôsíti, hogy szerinte viszont ,,...gazdasági és ökológiai szempontból egyaránt Nagymaros lenne a legmegfelelôbb helyszín egy alsó duzzasztó számára, ám ez a terv tájesztétikai és politikai okokból nem valósulhat meg. A vizügyi mûtárgy [sic!] lehetséges helyszíneként így Pilismarót jöhet szóba." (Népszabadság, 98/01/28.)

Innen már csak egy lépés, hogy a kormány 1998. február 5-i ülésén a szocialista miniszterek - az SZDSZ minisztereinek szavazatai ellenében - többségi döntést hozzanak arról, hogy Nemcsók János kezdje meg a keretmegállapodás kidolgozását, amely magába foglal egy alsó duzzasztót Pilismarótnál vagy Nagymarosnál.

Mennyibe kerülnének a javaslatok?

A kétduzzasztós megoldásról különbözô becslések látnak napvilágot, nem utolsósorban azért, mert nem lehetett tudni, pontosan hová is tervezik ôket. A Népszava elôször Süttô-Nyergesújfalu, illetve Szob-Pilismarót térségét jelölte meg, és 540 milliárd forintról beszélt (Népszava, 97/11/27.), majd két nappal késôbb Ácsot vagy Neszmélyt, illetve Szobot tüntette fel helyszínként, és 60 milliárddal megemelve a bekerülési összeget, már közel 600 milliárd forintot emlegetett. (Népszava, 97/11/29.) Mayer István szerényebb összegrôl szólt, szavaiból 420 milliárd forintos összköltség rajzolódott ki. (Népszabadság, 97/11/26.)

A mai napig vitatott a pilismaróti vagy a nagymarosi duzzasztómû költsége. Nemcsók János változatos számokat használ: egy gátrendszer 150 milliárd, kiegészítô létesítmények további 150 milliárd (Népszabadság, 98/01/26., Magyar Nemzet, 98/01/28.); Nagymaros 125 milliárd, Pilismarót 200 milliárd (Népszabadság, 98/02/06.); Nagymaros 125 milliárd, Pilismarót 270 milliárd (Népszabadság, 98/02/11.) Korábban a Népszava Pilismarót költségeit 170 és 230 milliárd forint közé teszi (210 forintos USA-dollár/forint átváltási aránnyal számolva) (Népszava, 98/01/22.). Horn Gyula a Parlamentben a tôle megszokott nyíltsággal hazugságnak nevezte, hogy a Dunába 600 milliárdot akarna ölni a kormány. Majd így folytatta: ,,Ennek a felét, hölgyeim és uraim, olyan beruházások, olyan fejlesztések teszik ki, amelyeket Magyarországnak a megegyezés nélkül is meg kell valósítania, például európai uniós kötelezettségek, vagy például a szennyvízelvezetés, a szennyvízkezelés megoldása miatt." 24

A tendencia világos: Nagymaros egyre olcsóbb, Pilismarót egyre drágább, február közepére már több mint kétszer annyiba kerül, mint Nagymaros.

Áldozat vagy ésszerû lépés?

Mi indokolja a Szap alatti duzzasztást, ki kíván oda valamit építeni? Áldozatot hozunk Dunakilitiért cserébe, vagy ésszerû lépést teszünk saját elônyünkre vagy a nemzetközi közösség javára?

Minden kérdés közül ez a legizgalmasabb. Mi indokolhat akkora beruházást, amely az 1997. évi oktatási költségvetésnek (158 milliárd) legalább a kétszerese, a környezetvédelemre és természetvédelemre áldozott összegnek pedig a hússzorosa? Mi indokolja ezt, ha egyszer a bíróság ítélete nem követeli meg?

A kétduzzasztós javaslat eredetmítosza is kétséges. Általában úgy tûnik, mintha mi javasolnánk, nem egészen eldöntve, hogy csak a hajózás érdekében vagy energiatermelésre is spekulálva.25

Közben megjelenik egy hír a Népszavában. A szlovákokról írja Illés József és Brogyányi Judit: ,,A nagymarosi létesítmény helyett viszont - álláspontjuk szerint - hazánknak két kisebb duzzasztót kellene építenie a folyó felsô szakaszán." ( 97/11/25.)

Nemcsók János a Népszabadság gyôri tudósítójának kérdésére ,,elsôsorban tájesztétikai okokkal magyarázta, hogy Nagymaros nem jöhetett szóba a javasolt duzzasztó egyik helyszíneként".

Baráth Etele, az Országgyûlés környezetvédelmi bizottságának elnöke a hajózás hatékony megoldásának és ,,uniós kötelezettségünk" teljesítésének tekinti a kétduzzasztós megoldást. (Népszabadság, 97/11/26.)

Horn Gyula arra emlékeztette hallgatóit egy fórumon, hogy ,,legalább tizenkét magyar javaslat van a rendezésre, és ebbôl nem lehet egyet kiragadni" (Népszabadság, 97/12/08.), amibôl az újságolvasó kilencet akkor még nem ismert, s késôbb is csak eggyel csökkent az ismeretlen magyar javaslatok száma: megtudhatta, hogy nem két duzzasztó lesz, hanem egy vízlépcsô, azaz duzzasztó és vízerôtelep vagy Pilismarótnál, vagy Nagymarosnál.

Ne bolygassuk a kétduzzasztós megoldást tovább! Valószínû, hogy a bôsi erômû csúcsrajáratását jótékonyan segítette volna, s a hajózást is elômozdította volna, csak éppen soha meg nem térülô összegért, hidraulikai szempontból teljesen irracionálisan.

Lássuk inkább a medvét!

A második erômû felépítésének indoka háromféle lehet:

- egyik fél sem akarja, de a bíróság ítélete (vagy mûszaki követelmények) rákényszerít;

- az erômû Szlovákiának elônyös, ôk forszírozzák, és mi valamely nemzeti cél elérése érdekében vagy nagyobb baj elkerülése végett cserében meghozzuk ezt az áldozatot;

- a második erômû nekünk szükséges, mert racionális beruházás, a befektetés megtérül, vagy anyagiakban ki nem fejezhetô, de egyértelmû - például politikai - elônyökkel jár.

A megépítés hívei minden lehetséges utat kipróbáltak, az olvasó baja, ha nem érti: akkor most puszta tisztességtudásból faljuk fel a feltálalt békát, kínunkban nyeljük le, vagy magunk rendeltük mint ínyencséget.

érvek Az alsó duzzasztóról

(Az alsó duzzasztó mint a jogtisztelet kifejezése és engedelmeskedés a természet kényszerének.) A nyilvános érvelésben, fôleg az ítélet megszületése utáni idôben hangsúlyosan szerepelt a hajózás problémája és a Szap alatti medermélyülés, amelyet csak duzzasztással lehet megoldani. Itt a nemzetközi közösség érdekeinek szolgálata, az Európai Unió tagállamai körében fenntartandó jó hírünk jelent meg a sok százezermilliós kiadás indokolásaként. (Nemcsók János - Népszabadság, 97/11/10., 97/12/17.) Ez az érv azonban a késôbbiekben sem tûnt el, így Nemcsók János még 1998 februárjában is a következô módon érvelt: ,,Le kell nyelnünk azt a békát - mondta a kormánybiztos -, hogy az utóbbi harminc évben száznál több zsilip épült a Dunán, ami azt jelentette, hogy a folyó magyarországi szakaszán egy-két méterrel lejjebb süllyedt a vízszint... Az alsó szakaszon a duzzasztás azért szükséges, mert a medererózió ott is olyan nagy, hogy a parti növények gyökerei nem érik el a vizet. Ez nem szlovák, hanem magyar érdek..." (Magyar Nemzet, 98/02/10.)

Baráth Etele az 1998. februári parlamenti vitanapon ugyancsak a Hágától független kényszerekkel, medererózióval, talajvízszint-süllyedéssel érvelt.26

(Az alsó duzzasztó mint a szlovák nyomásra tett engedmény valaminek a fejében.) Az 1998-as évre elhalványul a duzzasztás = technikai szükséglet érv, s helyette felerôsödik az a beállítás, amely szerint kénytelenek leszünk befektetni a néhány százmilliárdot, mert enélkül más céljainkat nem érhetjük el. A szlovák nyomás egyértelmû. Peter Baco a december 15-i tárgyalásokat követô sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy ,,Szándékuk az, hogy az 1977-ben a bôsi erômûrendszer felépítésére megkötött kétoldalú szerzôdés céljai megvalósuljanak. Ez pedig azt jelenti, hogy a bôsi vízi erômûvet csúcsra járatva kell üzemeltetni, és ehhez Magyarországnak fel kell építenie a Nagymaros térségébe tervezett vízlépcsôt." (Népszava, 97/12/16.)

Hol az az érv bukkan fel, hogy különben nem sikerül majd kölcsönösen semlegesíteni a kártérítési igényeket, s az nekünk lesz rossz - így Horn Gyula 4:1-hez arányú kártérítési arányokkal fenyegette a számok mögötti bizonyítékokról (pontosabban: azok hiányáról) mit sem tudó képviselôket -,27 hol pedig az, hogy be kell vásárolnunk magunkat az erômûrendszerbe, különben nem jön létre az 50-50%-os tulajdonmegosztás.

Mayer István világosan kimondja a második duzzasztóról, hogy ,,Azt nem is mondta senki, hogy ez energetikai beruházás. Ami pedig a csúcsüzemet illeti, arról a szlovákok soha nem mondtak le, sôt, minden fórumon az ellenkezôjét jelezték." (Magyar Nemzet, 98/02/28.) Más szavakkal: magyar energiatermelési érdek nem fûzôdik a második erômûhöz, de a szlovákoknak jó lesz a csúcsüzemmódhoz, mi pedig befektetünk, mert így megszerezzük a megkívánt tulajdonrészt. Az energetikai érdek hiányát tanúsítja Nemcsók János is, amikor kijelenti, hogy a tervezett alsó erômû energiatermelése legfeljebb fele, kétharmada a korábban Nagymarosra tervezettnek. (Népszabadság, 98/02/05.)

A kártérítésekrôl való kölcsönös lemondást, tehát a nullszaldós megállapodást és a beruházásban kívánatos befektetési részesedésünk elérését említette Nemcsók János a külügyi bizottság 1997. december 17-i ülésén, mint annak indokát, miért is kell egy, a nagymarosival egyenértékû alsó erômûvet építenünk. (Népszabadság, 97/12/18., Népszava, 7/12/18.)

A legnyomósabb érvnek azt szánják, hogy a Duna feletti ellenôrzés visszaszerzésének ára a 300-600 milliárd. Errôl alább még Dunakiliti sorsa kapcsán írunk, most csak azt rögzítjük: ha Csúnt üzemen kívül helyezik, és szerepét ismét Dunakiliti veszi át, ennek valóban az lett volna az eredménye, hogy Szlovákia többé nem tudja megakadályozni a magyar fél által kívánatosnak tartott mennyiségû víz lebocsátását a fômederbe. Errôl azonban a tervezett keretmegállapodásban már rég nincs szó, mint ahogy a hágai ítélet sem rendelte el ezt. A tárgyalások végére Dunakiliti súlya a kulcsszereplôérôl a kóristáéra apadt: most abban van egyetértés, hogy segítségével egy 80% Velencei-tó méretû zárt jetskizô tavat lehet létrehozni a Dunától töltéssel elzártan Csún és Dunakiliti között. Ennek fejében költenénk el a környezetvédelmi költségvetés hússzorosát, majd évenként több milliárdot a fenntartásra.

Frappánsan fogalmazta ezt meg Nemcsók János, aki 1997 decemberében a két hónapos tárgyalások gyakorlati eredményét abban jelölte meg, hogy a Duna-szakasz teljes hosszában szelektív módon irtják a jövôben a szúnyogokat (Népszabadság, 97/12/16.), majd harciasan hozzáfûzte: ,,amikor a szlovákok Nagymaros megépítését emlegetik, az ô válasza Dunakiliti teljes üzembehelyezése." (uo.)

A parlamenti vitanapon Kovács László külügyminiszter kristálytisztán fogalmazott: ,,Az alsó duzzasztást, egy alsó duzzasztómû építését a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete valóban nem írja elô. Szlovákia azonban ezt a megállapodás elengedhetetlen részének tekinti, mint ahogy Magyarország hasonlóképpen a megállapodás elengedhetetlen részének tekinti a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezését, a tározó megfelelô szintû feltöltését, amit szintén nem ír elô a hágai ítélet."28

Vagyis itt a felek békákat nyeletnek le egymással, ,,csomagban", mégpedig olyanokat, amelyeket nem a hágai bíróság sütött ki.

(Az alsó duzzasztó mint valódi magyar érdek.) Az alsó duzzasztás körüli érvelés teljes zavarodottságát mutatja, hogy miközben a Dunakiliti fejében adott engedményként vagy a kártérítés elkerülésének eszközeként állítják be, aközben azt is emlegetik, hogy valódi magyar érdekeket is szolgál. Igen jellemzô Nemcsók János tavaly decemberi nyilatkozata: ,,Nemcsók kijelentette: a Szap alatti Duna-szakasz ökológiai és szennyvíz-elvezetési gondjait lehetetlen megoldani a folyam duzzasztása nélkül. Így a Szigetközben lévô településeknek is az az érdeke, hogy a folyamon egy hosszú távú megoldást kínáló vízszintnövelési eljárást alkalmazzanak." (Népszava, 97/12/17.) 29 Az 1998. februári 2-i tárgyalások után kifejtette: ,,A magyar delegáció nem állapodott meg arról sem, hogy a Duna alsó szakaszán duzzasztómûvet építünk - fogalmazott Nemcsók - hozzátéve: mindkét ország szakértôi ezt a megoldást tartják a legjobbnak. Ha duzzasztómû építésére kerül sor, akkor az a magyar ökológiai és hajózási érdekeket szolgálja, érvelt az államtitkár. Nemcsók utalt arra is: a duzzasztómû megépítéséhez szükséges pénzt >>nem az állampolgárok zsebébôl<< akarják kivenni, hanem megvizsgálják majd a lehetôségét a koncessziós üzemeltetésnek. Az államtitkár úgy vélte: pozíciónkat nehezíti, hogy a magyar delegáció most éppen olyan megoldásokra tart igényt, amelyek ellen - a szakértôk félrevezetô, rossz tanácsára - Hágában szót emeltünk." (Népszabadság, 98/02/04.) Ideális állapot. Mindkét ország szakértôi egyetértenek, az állampolgároknak ingyen van, ráadásul a magyar hajózási és ökológiai érdekeket szolgálja.30 Épp csak az a nehézség, hogy a hágai perben közremûködött VITUKI-s és akadémikus szakértôk, valamint a német, francia és angol professzorok félrevezetô, rossz tanácsokat adtak, de most, az igazi szakértôk igazi jószomszédi egyetértésben megmutatták, hogy valójában érdekünkben áll a Dunát száz kilométeren tóvá változtatni, az érintett szakasz archeológiai emlékeit, a római ôrtornyokat végleg vízzel borítani, a befolyó vizeket éjjel nappal szivattyúkkal a Dunába emelni, a folyamatos árvízi szint okozta belvízproblémát kezelni, s általában néhány méterrel a Duna színe alatt, ember alkotta - tehát romlékony - töltések árnyékában élni.

A februári parlamenti vitanapra a kormánybiztos annyira beleélte magát ebbe a magyarázatba, hogy nemcsak saját korábbi szavait feledte el, hanem azt is, amit a külügyminiszter elôtte harminc perccel mondott.31 Míg Kovács László vehemensen tagadta, hogy Magyarország akarná az alsó duzzasztót, merthogy azt éppen ,,szlovák részrôl" szorgalmazzák, az államtitkár a következôképpen érvel az alsó duzzasztás mellett: ,,Az alsó duzzasztás nem szlovák érdek, az alsó duzzasztás nagyon is magyar érdek, ökológiai érdek, még a hajózást is megelôzôen, mert olyan nagy medermélyülés játszódott le a Duna alsó szakaszán... (Németh Zsolt tagadólag ingatja fejét). Ne csóválja a fejét!...(Németh Zsolt: nem támogatja a külügyminiszter!) Az alsó duzzasztás magyar érdek is, ökológiai érdek is, mert ha lesüllyedt a Duna alsó fenékszintje, lesüllyedt a vízszintje is, az ottani ôshonos növényzet nem éri el gyökereivel ezt a vízszintet, tehát ezért kell duzzasztani. Több víz is kell a Dunába, de magasabb vízszint is kell - errôl tárgyalunk, kérem, tessék tudomásul venni." 32

Zárójelben megjegyeznénk, a magyar fél Hágában világosan kimutatta, hogy az osztrák duzzasztók nyilvánvalóan nem okozhatnak súlyos medermélyülést Szap alatt, hiszen Bécs alatt 1960 és 1984 között kevesebb mint 40 cm-rel süllyedt

a kisvízszint, a Szigetközben pedig, Dunakiliti alatt egyenesen emelkedett. Ha volt medermélyülés a Duna bizonyos szakaszain, az az ipari kotrás miatt következett be.33 Tárgyalni lehet a Dunába kerülô víz mennyiségérôl, de fôleg az esôistenekkel, mert az alsó duzzasztással érintett részen már együtt jön a Bôsre terelt és a Szigetközön átcsordogáló vízhozam, így annak mennyisége sem tôlünk, sem a szlovákoktól nem függ... Az ,,alsó fenékszint" megjelenését medermorfológiai újdonságként, különösebb kommentár nélkül rögzítjük.

Összefoglalva: 1998 márciusában sem lehet kiolvasni a szereplôk nyilatkozataiból, kényszeredetten kárt okozunk-e magunknak, engedelmeskedve a szlovák diktátumnak, vagy nemzeti érdekeinket érvényesítjük, amikor alsó duzzasztást tervezünk. Annyi biztos, ezt a bíróság nem kívánta. Ha felépül, az valakinek jó lesz, csak egyelôre homályos, a szlovák energiatermelôk mellett (akik csúcsra járathatnak majd, és így csökkentik a vállalat csôdbejutásának veszélyét ),34 kinek.

Kell-e Dunakiliti, s ha igen, miért?

A dunakiliti duzzasztó nem készült el teljesen. Áll ugyan a duzzasztómû a hajózsilippel, de a Duna fômedre nincs elzárva, tehát most Dunakilitinél nem lehet feltartóztatni a Dunát. Az 1995-ben épített keresztgáton átbukik a víz. Ahhoz, hogy Dunakilitinél 124 mBf (Balti-tenger szintje feletti magasság) fölé lehessen a vízszintet emelni a Duna fômedrében egy masszív, magas keresztgátat kell építeni, olyant, amilyennel Dunacsúnnál (a Kilitihez szánt betonkockákkal) elzárták a Dunát 1992-ben.

Az ítélet nem számol Dunakiliti befejezésével és üzembe helyezésével. Ehelyett a kész Dunacsúnnak adja át Dunakiliti funkcióit, azzal a nagyon fontos megszorítással, hogy Magyarországnak vissza kell kapnia az ellenôrzés jogát a vízmegosztás és az üzemeltetés felett, s ha a dunacsúni komplexumnál beépített turbinák által termelhetô energiából is részesedni akar, akkor hozzá kell járulnia felépítésének költségeihez. A vízkormányzás fölötti kontrollt tehát Szlovákiával közösen, a hatásvizsgálatok által megkívánt kielégítô vízmegosztást megvalósítva kellene gyakorolni - ezt írta elô a bíróság.

A magyar fél kezdettôl fogva el akar térni az ítélettôl. A tavaly ôszi érvelésben igényünket azzal indokoljuk, hogy ha Dunakilitit befejezzük, és ezzel képessé válunk a teljes (131 mBf) duzzasztásra, akkor ,,visszaszerezzük a kulcsot", azaz végsô soron - fizikailag - a magyar üzemeltetô dönti el, mennyi vizet enged a fômederbe és mennyit a bôsi turbinákra.

A mögöttes feltételezés az, hogy a C variánshoz tartozó dunacsúni létesítmények nem fognak üzemelni, optimális esetben képtelenné válnak a duzzasztásra, például azáltal, hogy a tározót hosszában kettéosztó, 1992-ben felépített töltést megbontják. Nemzetközi jogilag az érvelés gyenge lábon áll, hiszen ha Dunakiliti üzembe lépne is, az üzemrend meghatározását, így a két fôirányba küldendô vízmennyiséget Szlovákiával közösen kellene meghatározni, és jogsértés lenne, ha a megállapodottnál több vizet bocsátanánk a Szigetközbe. A fômeder fokozott vízellátásának a kulcsa tehát nem a duzzasztó hidraulikáját üzemeltetô kézben, hanem a szlovákokkal kötendô megállapodás szövegében van, függetlenül attól, Csúnnál vagy Kilitinél tartóztatják-e fel a folyót. Ugyanakkor Dunakiliti üzembe állítása megnöveli a felszín alatti vízkincs elszennyezôdésének veszélyét, fel is gyorsítja a folyamatot, és hidraulikailag semmi értelme sincs, hiszen Bôs folyamatos üzemelése esetén teljesen mindegy, hol valósul meg a duzzasztás. A Dunakiliti által létrehozott nagyobb tározótónak csak akkor van szerepe, ha Bôst csúcsra akarják járatni, s ezért nagyobb vízmennyiséget akarnak felhalmozni a csúcsidôszakban való lezúdítás végett.

Nemcsók János a hágai szóbeli tárgyalás idején úgy nyilatkozott, hogy ,,Számunkra optimális lenne, ha a dunakiliti tározó kizárólagos üzembe helyezésével minden problémát megoldhatnánk." (Népszabadság, 97/03/01.) Az irreverzíbilis idô fintora, hogy ami 1991-92-ben a szigetköziek ajkáról még a maga módján ésszerû igényként hangozhatott el, hiszen ha akkor feltöltik a nagy tározót, akkor a többméteres víz alá bukva aligha építették volna fel Dunacsúnt, az 1997-ben már megfontolatlan és indokolatlan állítás: a Szigetközbe, vagyis a fôágba és az oldalágakba jutó víz mennyisége ugyanis mindaddig a csúni duzzasztótáblák állásától függ, amíg azt technikailag ki nem kapcsolják.

Az államtitkár éleslátásának hiányát tükrözi, hogy még novemberben is a Dunakilitinél termelhetô energiáról beszél (Népszava, 97/11/25.), holott Dunakilitiben nincs beépített turbina, s aminek a helyét valóban kialakították még a nyolcvanas években, az egy csöppség, lényegében elhanyagolható outputtal. Decemberben továbbra is a folyó vízszintszabályozásának eszközét látja a dunakiliti duzzasztóban (Népszava, 97/12/16.), holott fölötte a tározótó lenne, a Szigetközben pedig, ahol a folyó vízszintjét valóban emelni kellene, Kilitinek már nincs hatása: a felvízszint egyedül a vízhozamtól és a meder alakjától függ, amit viszont nem a duzzasztó helye (Csún vagy Kiliti), hanem a megállapodás szerint lebocsátott víz mennyisége határoz meg. Aki ezt megérti, megdöbbenéssel olvassa két nappal késôbb, hogy ,,...a mû teljes üzemû mûködtetésével ugyanis megoldódna a Szigetköz vízellátása, és hajózhatóvá válna az Öreg-Duna medre." (Népszava, 97/12/18.) Hogyan lehetne hajózni a duzzasztó alatt, ha éppen felette emelkedik meg a vízszint? Miért kapna több vizet a Szigetköz megfelelô megállapodás hiányában? Az oldalágak vízellátása a vízpótló rendszertôl függ, amelyet most is teletölthetnek, de az sem pótolja a természetes vízjárást és a hiányzó árvizeket. Az újságíró nem kérdez vissza, hiszen ô szócsô, nem pártatlan tájékoztató, az olvasó meg csak hümmög, s érzékeli, hogy a Népszava papírja bármit kibír.35

Akárhogy is, a vízkormányzás visszavételének ambiciózus célja csendben kimúlik a téli szünetben, s a január 12-i tárgyalásról beszámoló újságcikkek már arról tudósítanak, hogy Magyarország beletörôdött, nem Dunakiliti fogja meghatározni, mennyi víz jut Bôsre, hanem továbbra is a dunacsúni mûtárgyat üzemeltetôk döntenek. A gyôri sajtótájékoztatót tartó Taba Lajos delegációtitkár Dunakiliti teljes vagy részleges üzembehelyezésérôl formálódó kompromisszumot emleget (Népszabadság, 98/01/14.), a Népszava pedig a szokásos nyelvi varázslatait ûzi, amikor a következô abszurdot adja közre: ,,A két fél megegyezett abban, hogy a dunakiliti duzzasztó a dunacsúni tározóval együtt teljes üzemben mûködik majd." (Népszava, 98/01/13.)

,,Hallod, hogy dübörgünk?" - mondja az egyszeri viccben az egér az elefántnak, mikor a hídon mennek át. No, így üzemel teljes üzemben a dunakiliti duzzasztó a csúni tóval. (Ne akadjunk fenn azon, miért egy tóval mûködik együtt a duzzasztó. Így mondták az újságírónak...)

A teljes vereség elszenvedése után már csak azt kellett kitalálni, mi a csudának kell nekünk a dunakiliti duzzasztó üzemeltetése - ha nem azért, hogy a delegációban Gyôr-Moson-Sopron megye népének képviseletében részt vevô Jakus György, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója végre üzemeltethesse - és benépesíthesse - évek óta parlagon heverô mûtárgyát. Kitalálták. (Vagy kezdettôl fogva ezt akarták, csak nem tudtunk róla?)

Egy rövid és értelmetlen kitérô után, amelynek során a ,,szükséghajózás" érve merül fel Dunakiliti részleges feltöltésének indokaként (Népszabadság, 98/01/21., 98/01/24.)36 kibújik a szög a zsákból: Dunakilitinél sportcélokra állótavat akarnak létrehozni. Megjelenik az ,,összefüggô vízfelület" rigmusa (Magyar Nemzet, 98/02/10., Népszava, 98/02/10.), melyet azután hónapokig ismételgetnek, s amely Szigetköz népének régi óhaját teljesíti be: a szlovákokéval versengô turisztikai hasznosítást. (Magyar Nemzet, 98/02/05.)37

A február 27-én parafált keretszerzôdés38 végül is egy zárt jetskizô tóról beszél: az összefüggô vízfelület sem a Dunával, sem a tározó többi részével nem érintkezik, hanem felfogja azt a vízmennyiséget, amit Csúnnál a szlovákok folyamatosan beleengednek, és a dunakiliti duzzasztó diktálta tetszôleges részletekben bocsátja tovább - feltéve, hogy a fômedret teljesen elzárják a jelenlegi bukógát helyén. Ez a tó sem több vizet nem tud adni, sem a talajvizet vagy a fômederi vízszintet nem emeli meg Dunakiliti alatt. Fürödni feltehetôen tilos lesz benne (a csúniban sem szabad tudtunkkal), jetskizni azonban majd lehet. Az a kis többlet olaj és bûz már nem fog rontani a helyzetén...

A hôtartó ruhás fiúk és lányok kedvéért építünk majd egy második duzzasztót Pilismarótnál vagy Nagymarosnál, minimum 300 milliárdért. Áttörés, szinte gyôzelem.

Hajózás, néhány hajóval

A tények:39 Bôsnél 1993-ban kétóránként átlag három hajó haladt át a legkisebb személyszállító eszközt is beszámítva.40

A szlovák periratok sehol nem használtak adatot a hajózás mértékére, a hajózóút javításából fakadó elônyökre vonatkozóan. Ez nem csoda, hiszen az európai és a dunai belvízi hajózás hosszabb ideje leszálló ágban van vagy stagnál. Valkár István, a Szlovákiával tárgyaló magyar delegáció hajózási szakembere jelentette ki, hogy a Duna forgalma a rendszerváltó évek után felére csökkent, majd ,,a 90-es évek kezdetére a hajózás mélypontra süllyedt"41. A dunai hajózás teljesítménye (a teljes Duna-szakaszra vonatkoztatva egészen a Fekete-tengerig) a maximum évében, 1980-ban volt annyi, mint a Rajnán 1950-ben (90 millió tonna), azóta 23,8 millió tonnára (1993) esett vissza, miközben a Rajnán 1970 óta ennek tízszeresét meghaladja a hajózás teljesítménye (260-290 millió tonna között stagnálván), holott a rajnai hajózóút sokkal keskenyebb és szûkebb kanyarulati sugarú, mint a Dunáé42. A Duna kapacitása 2,3 százalékban kihasznált, a Rajnáé 45 százalékban.

A dunai hajózóútra a felsô-ausztriai szakaszon 18,5 dm-es vízmélységet ajánl a Duna Bizottság, a német szakaszon a folyam Straubing és Vilshofen között nem duzzasztott, és olykor 15 dm-es gázlókat produkál. A Duna-Majna-csatorna mindössze 55 m széles a felszínen, 40 az alján, és évi 40-45 napra rendszeresen befagy. Ráadásul a Duna-kanyari duzzasztó a Dunát nemzetközi mértékben nem teszi sokkal jobban hajózhatóvá, mert a duzzasztással nem érintett részen megmarad a dömösi, budafoki, dunaföldvári, solti, barakai gázló.43

A bíróság ítélete ennek megfelelôen a rendelkezô részben egy szót sem szól a hajózásról, eszébe nem jut kötelezô paramétereket elôírni, vízmélységet vagy hajózóút-szélességet javasolni.

A tények nem zavarják a nyilatkozókat. Julius Binder azt fájlalja, hogy Magyarország sem a hajózási csatorna, sem a hajóátemelô zsilipkamra fenntartásának költségeihez nem járul hozzá (Népszabadság, 97/11/24). Arról megfeledkezik, hogy az alvízcsatornát néhány milliárdért mi építettük, s a Bôsnél megtermelt és Szlovákia által elsajátított magyar áramrészesedés bevételei fedezik annak költségeit.

Nemcsók János az alsó szakaszon megvalósítandó beavatkozásra vonatkozó javaslatait ,,a Duna hajózhatósága érdekében" teszi (Népszabadság, 97/11/28), mintha azon most nem járnának a hajók. Lotz Károly közlekedési miniszter 290 cm mélységû hajózóutat emleget, amely mélység semmilyen releváns ajánlásban nem fordul elô, nemhogy nemzetközi kötelezettséget teremtô szerzôdésben (Népszabadság, 98/01/12). Tekintettel arra, hogy a felsô-dunai, illetve a Duna-Majna-

Rajna-csatornát érintô magyar áruszállítás volumene 1996-ban még 1995-höz képest is visszaesett, s arra, hogy a MAHART árbevétele ezekben a relációkban nem haladta meg az 1,5 milliárd forintot,44 amelynek nyereségtartalma aligha több néhány százmilliónál - ha van egyáltalán -, az elsô szakaszon végzett beavatkozástól várható hajózási többletnyereség nem lehet több, mint néhány tízmillió forint. Ezért nyilvánvalóan nem érdemes annak harmincezerszeresét beruházni.45

Nem is bukkan fel egyetlen, számokkal alátámasztott érv sem a sajtónyilatkozokban, sôt, a hajózással érvelés 1998-ra el is maradozik.

A sornak nincs vége

A tények és a sajtónyilatkozatok ütköztetését hosszan folytathatnánk a környezetvédelemre vonatkozó hamis állításoktól (ti. hogy a bíróság nem vette figyelembe a magyar környezeti érveket)46 a szlovákoknak fizetendô kártérítés mértékéig, s az azzal szembeállítható magyar igények nagyságáig.47 Áttekinthetnénk az 1998. február 27-én parafált, de végül is alá nem írt keretszerzôdés jellege körüli kavalkádot,48 de nem tesszük, mert a konklúziónkat nem változtatná meg.

A három napilap közleményeinek fenti áttekintése ugyanis egyértelmûen mutatja a következôket:

- A nyilatkozók nem törekszenek konzisztenciára sem önmagukkal, sem más kormányzati tényezôkkel, sem a tényekkel. Nem reflektálnak egymásra, és nem ismerik el tévedéseiket, torzításaikat.

- Az elmúlt hat hónap tárgyalásainak vajmi kevés közük volt a hágai ítélethez és a perben képviselt magyar állásponthoz. A tárgyalók olyan célokat tûztek maguk elé, amelyek ellentmondanak az ítéletnek (például Dunakiliti üzembe helyezését), és olyasmiket állítanak, aminek ellenkezôjét képviseltük Hágában. (Például a Szap alatti duzzasztás ökológiai hatásait illetôen.) A kormány láthatóan más prioritásokat követ most, mint 1993 és 1997 között Hágában.

- Nincs artikulált magyar érdek. A tárgyalásokon követett célok gazdaságilag nem racionálisak, környezetileg veszélyekkel terhesek, és inkább tükrözik a szlovákok, mint a bíróság szándékait, ugyanakkor a nyilvános közleményekbôl nem derül ki, mely kormányzati tényezô és miért határozta el az irányváltást.

- A sajtómunkások csak ritkán lépnek túl a szócsô szerepén: nem szembesítik a nyilatkozókat korábbi kijelentéseikkel, nem tárják fel a mondottak önellentmondásosságát vagy értelmetlenségét, s nem mutatnak rá a tényekkel ellentétes állítások hamisságára. Ráadásul a cikkek legtöbbször alkalmatlanok az érdemi elemzésre, mert nélkülözik a megbízható konkrétumokat.49

Úgy tûnik, a tárgyalások menete leginkább egy olyan hajó útjához hasonlít, amelyet azonosítatlan kormányos, ismeretlen cél elérése érdekében, iránytû nélkül, ösztöneire hallgatva navigál. A gályán összetömörültek pedig fürkészik a horizontot, s hol bizakodva, hol aggodalommal mormolják a sorokat: ,,azért a víz az úr, azért a víz az úr".

Jegyzetek

A mottó forrása: Hol az a látvány? Liget Könyvek, 1997, 193. o.

1 Nagy Boldizsár szövegei: A felek és a Nemzetközi Bíróság jogi álláspontja a Gabcikovo (Bôs)-Nagymarosi perben, in: A hágai döntés (szerk.: Vargha János), Enciklopédia Kiadó, Bp. 1997, 141-178. o., Magyar Jogász Egylet XI. vándorgyûlés (Gyula, 1997. október 17.) jegyzôkönyve 173-191. Népszabadság, 1997. november 17., 1998. január 2., Magyar Nemzet, 1998. január 7., február 16., ÉS, 1998. január 16., február 13., február 27.

2 A sajtóközlemény angol eredetije a szerzôk birtokában van, a vizsgált három napilap magyarul nem idézte, hanem Szénási Györgyöt és Valki Lászlót szólaltatta meg, akik ugyanígy a C variáns elmarasztalását és a környezetvédelmi szempontokra erôsen figyelô tárgyalási kötelezettséget hangsúlyozták. [L. pl. Magyar Nemzet, (a továbbiakban: MN) szeptember 26., Népszabadság, (a továbbiakban: NSZB) szept. 26.]

3 December 1-jén a Parlamentben Horn Gyula a következôképpen értékelte az ítéletet: ,,vegyük már észre, hogy a hágai ítélet a Magyar Köztársaság számára nem szégyen, de nem is gyôzelem. Kudarcnak azért nem kudarc, mert van lehetôség a rendezésre". Február 2-án ugyanott kijelentette: ,,Egyet vegyenek figyelembe: ha nem állapodunk meg, az is elvész, amit eddig beruháztunk, és arra sem lesz jogunk, amit ezt követôen a rendezés érdekében meg kell építenünk." Tehát: kudarc az ítélet, kivéve, ha megállapodunk a rendezésben, s nyilván azért az, mert megállapodás hiányában elvész, amit eddig beruháztunk. Logikus, de semmi köze az ítélethez: a bíróság megerôsítette tulajdonunkat a beruházásban és Szlovákia által bitorolt természeti erôforrásaink, így a Duna felett. Ezeket az ítélet kikényszerítésével lehet megszerezni.

4 Ez természetesen nyelvbotlás, valójában üzemelésrôl szól az ítélet. De így úgy hangzik, mintha a mûködésnek csak kezdeti, kipróbáló szakasza lett volna jogellenes. A tévedés nyilván csak a tudatlan nyelvhasználatból ered, de lehet, hogy a tévedésben a tudatalatti is ludas.

5 L. pl. Aczél Endre vezércikkét (NSZB, 98/02/11). Címe: ,,Egy kudarc természetrajza". (Érvelése, amely szerint azért van szükség egy alsó duzzasztóra, mert különben a szlovákok nem teszik lehetôvé a dunakiliti tározó feltöltését, az Öreg-Duna hajózhatóvá tételét és a Szigetköz vízellátását, hamis, ez cikkünk fôszövegébôl kiderül. Marad a meztelen lényeg: az ítélet - tényektôl függetlenül - kudarc. Mert A. E. annak akarja láttatni.)

6 Az Ítélet olvasható a fent lábjegyzetelt A hágai döntés c. könyvben

7 ,,130. A bíróság arra figyelmeztet, hogy a jelen döntésnek azon része, amely választ ad a Különmegállapodás 2. cikkének 1. bekezdésében feltett kérdésre, deklaratív jellegû. A felek múltbeli magatartásával foglalkozik, és eldönti, hogy magatartásuk 1989 és 1992 között jogszerû vagy jogellenes volt-e, valamint ezen magatartásoknak a szerzôdés létezésére gyakorolt hatását vizsgálja.

131. Ezek után a bíróságnak az elôbbi megállapításai alapján meg kell határozni, hogy a felek milyen magatartást folytassanak a jövôben. A döntés ezen része inkább elôíró, mint megállapító jellegû, mivel ez a rész a felek jogait és kötelezettségeit fekteti le. Ennek az ítéletnek a fényében a feleknek törekedniük kell a megegyezésre az ítélet végrehajtásának módozatairól, amint abban a Különmegállapodás 5. cikkében megállapodtak."

8 Ítélet, 133. pont.

9 Ítélet, 134. pont.

10 Ítélet, 136. pont.

11 Ítélet, 136. pont.

12 Ítélet, 138. pont.

13 Ítélet, 155. (2) D pont.

14 Az Ítélet 145. pontja kifejezetten a Projekt megmaradó részérôl szól: ,,operation of what remains of the Project"

15 Ítélet, 144. pont és 155. pont (2) C)

16 Bedjaoui bíró különvéleménye, 62-63. bekezdés

17 Oda bíró ellenvéleménye, 19. és 20. pont

18 Kicsit körülményes a fogalmazás, mert a Szigetköz földrajzilag a Mosoni-Duna Gönyû fölötti betorkollásáig, az 1796. fkm-ig tart, míg az üzemvízcsatorna az 1810. fkm-nél találkozik a Dunával. Gyakorlatilag azonban a szigetköz mellékágrendszer és különösen értékes ártér is addig, tehát Ásványráróig (1818. fkm), illetve a medvei hídig (1806. fkm) terjed.

19 A mondat második fele hiányozni látszik (bár... x...), de ez csak a hagyományos nyelvi szerkesztés híveinek tûnik fel, a ,,Népszava-összeállítás" szerzôjének (aki a ,,vizi erômû"-rôl ír!), nem.

20 A Magyar Hírlap kérdésére, amely emlékezteti Nemcsók Jánost arra, hogy ,,Szlovákiában nem mondtak le a nagymarosi vízlépcsô megvalósításáról", a következô választ adja: ,,A hágai állásfoglalás ismeretében nem hiszen, hogy ez komolyan felmerülne a tárgyalásokon." (Magyar Hírlap, 1997. október 17.)

21 A Magyar Hírlapban 1997. november 17-én arról beszél, hogy ,,a Duna hajózhatóságát valamilyen módon biztosítanunk kell. Szakértôknek kell határozniuk arról, hogy a Duna Kör által ajánlott sarkantyús vagy a Reális Zöldek javallotta alsó vízlépcsôvel, vagy valamilyen köztes megoldással kell-e ezt a kérdést megoldani." Figyeljünk a képletre: mintha két egyenlô súlyú, mintha két környezetvédelmi mozgalomról lenne szó, amelyek egyenlôen környezetbarát javaslatokat tesznek, amelyek között - talán egy köztes megoldást választva - majd a szakértôk döntenek. ,,Állatokkal fogunk foglalkozni. Vagy szafariparkot hozunk létre, vagy vágóhidat, vagy köztes megoldás mellett döntünk szakértôinek segítségével" - így szól a mese.

22 A kavicsvisszatöltés ötlete aligha reális. Az eredeti gondolat szülôje, a WWF azt csakis a szigetközi fômeder rehabilitációjánál kívánta alkalmazni, kicsiny, 400-600 m3/sec-es viszonyok között. Átvitele a fômeder 6000 m3/sec-es árhullámokat is gyakran tapasztaló, sokkal hosszabb és szélesebb szakaszára nehezen lenne megoldható, még akkor is, ha a kisebb vízhozamú és keskenyebb Rajnán alkalmaznak valamit hasonlót.

23 Az SZDSZ nem értett egyet a kétgátas javaslattal, és Kuncze belügyminiszter tagadta, hogy az a kormány kabinetjének felhatalmazásával került volna a tárgyalóasztalra. (NSZB, 97/11/28)

24 Horn Gyula napirend elôtti felszólalása az Országgyûlés tavaszi ülésszakának elsô ülésnapján, 1998. február 2-án.

25 L. a fentebb írtakat.

26 Országgyûlés, 1998. február 25. reggel 8.50 és 9.00 óra között, Jegyzôkönyv.

27 Horn Gyula napirend elôtti felszólalása az országgyûlés tavaszi ülésszakának elsô ülésnapján, 1998. február 2-án.

28 Országgyûlés, 1998. február 25. reggel 8.10 és 8.20 óra között, Jegyzôkönyv. Tartalmát idézi NSZB, 98/02/26.

29 Érdemes ezt a szöveget egy kicsit boncolgatni. A Szap alatti (1811. fkm alatti) szakasz gyakorlatilag a Szigetköz alatti szakasz (l. fentebb a 18. lábjegyzet szövegét), ezért az alsó duzzasztás semmilyen módon nem hat ki a Szigetközben levô településekre, tehát a megjegyzés indokolatlan, s nem egyéb, mint a helyismeret hiányát tükrözô népszerûségvadászó szólam. A nagyobb baj az, hogy egy szabadon áramló folyam felduzzasztása nem oldja meg az ökológiai és szennyvízelvezetési gondokat, hanem szüli azokat. A víz természetellenes lelassulása és felduzzasztása tönkreteszi a part menti különösen értékes ökoszisztémákat, a szennyvizek pedig, egyrészt nem tudnak belefolyni, másrészt, ha beemelik azokat a folyamatosan mûködô szivattyúkkal, akkor a szinte álló vízben nem érvényesül a folyó öntisztító hatása, és ezért a vízminôség rohamosan romlik. A mondat helyesen a következôképpen hangozna: A duzzasztás okozta ökológiai és szennyvízelvezetési gondokat lehetetlen megoldani a duzzasztásról lemondás nélkül. Ez volt a magyar pozíció Hágában. L. pl. a Magyar Kereset (Memorial of the Republic of Hungary in the Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project, Hungary/Slovakia) 5.57-5.58. és a 5.84-5.85. pontjait. (Hozzáférhetô az Országgyûlési Könyvtárban.)

30 Az ökológiai érvekrôl l. az elôzô lábjegyzetet!

31 ,,A tárgyalási folyamatnak két egymással összefüggô eleme van: az egyik az alsó duzzasztás valamilyen formában - ez az, amit szlovák részrôl szorgalmaznak -, a másik a dunakiliti erômû [sic!] üzembe helyezése, illetve a tározó megfelelô szintre való föltöltése. És ez a kettô képezi alku tárgyát." Országgyûlés, 1998. február 25. reggel, 13.00 és 13.10 óra között, Jegyzôkönyv.

32 Országgyûlés, 1998. február 25., 13,30 és 13,40 óra között, Jegyzôkönyv.

33 L. Magyar Ellenkereset (Counter Memorial of the Republic of Hungary in the Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project [Hungary/Slovakia] Vol. 2. Annexes Scientific Evaluation of the Gabcikovo-Nagymaros Barrege System and Variant C) 7-14. o. és Magyar Válasz (Reply of the Republic of Hungary in the Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project [Hungary/Slovakia] vol. 2. Appendices Scientific Rebuttal, 13-18. o.

34 A Slovensky Profit megírta, hogy 1997 végén nem csak Julius Binder Vízgazdálkodási Beruházó Vállalata, a bôsi beruházó állt közel hitelképességének elvesztéséhez (mert nem tudta a Nomura bankháztól felvett kölcsönt visszafizetni), hanem ennek következtében egész Szlovákia. Idéz: NSZB, 98/02/05

35 Ne legyünk igazságtalanok: a Magyar Hírlap ugyancsak szó nélkül fogadja el azt a képtelenséget, hogy kiliti a szigetközi talajvízszint emeléséhez kell. (Magyar Hírlap, 1997. november 25.) Holott a Dunakiliti fölötti mederben a víz most is középvízszint fölötti szintet ér el a keresztgát segítségével, amibôl adódóan a talajvízszint kellôen magas (Rajkánál a tározó miatt talán túlzottan is), alatta viszont akkor sem emelkedik, ha fölötte duzzasztanak, kivéve egy-két kilométert közvetlenül a tározótó alatt.

36 Ez teljes képtelenség. Dunakiliti felett most is lehet hajózni, hiszen középvízi vízszint van a Kiliti és Csúny közötti 10 fkm-en, alatta meg akármekkora duzzasztás után sem lehet, ha nincs kellô vízmennyiség a mederben, és nem távolítják el az elmúlt hat évben kialakult rettenetes hajózási akadályokat (vegetációval benôtt zátonyokat, hajózóút-szûkületeket stb.).

37 A Magyar Hírlap nyelvén: ,,A mintegy 20 négyzetkilométeres tározótó létrejöttével teljesülne a térség településeinek régi kívánsága is: a szlovák oldalhoz hasonlóan kialakulhat egy idegenforgalmi és sportközpont." (98/01/28)

38 Olvasható a Népszava 1998. március 11-i számában.

39 Részletesebben l. Nagy Boldizsár: Ördögárok, Magyar Szemle, VII. új folyam (1998) 1-2. szám, 44-49 o.

40 Magyar Ellenkereset (Counter Memorial of the Republic of Hungary in the Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project [Hungary/Slovakia] 3.88 pont.

41 Magyar Közlekedés, CXXVII. évf. (1996) 43. sz., 7. o.

42 Az adatok forrása: UN ECE: Inland Transportation Committee: White Paper on Trends in and Development of Inland Navigation and its Infrastructure, UN, New York, Geneva, 1996 (TRANS/SC. 3/138), page 62, Annex Figure 1.

43 A gázlós napok integrált összege a következôképpen alakult az 1976-1990-es idôszakban: német Duna-szakasz: 58,5, osztrák: 79,8, szlovák és magyar-szlovák: 134,4, magyar: 101,8, jugoszláv és jugoszláv-román: 35,2, román és bolgár: 58,9, román: 74,7. L. Goda László: A Duna gázlói Pozsony és Mohács között, Vízügyi Közlemények, LXXVII. évf. (1995) fasc. 1-2. 92. o., II. táblázat.

44 A MAHART közlése a szerzôk kérésére.

45 Ha a beruházás költségét 300 ezer millió forintnak, azaz 300 milliárdnak vesszük, és a többlethasznot tízmilliónak. Ha százmillió többlethaszon adódna, akkor a beruházás háromezerszerese lenne, azaz a megtérülés 0,03%-os. Nem biznisz!

46 L. erre pl. Nagy Boldizsár írását a Magyar nemzet 1998. január 8-i számában.

47 Részletesebben l. Nagy Boldizsár: Ördögárok, Magyar Szemle, VII. új folyam (1998) 1-2. szám, 52-54. o.

48 Részletesebben lásd Nagy Boldizsár ,,Zsebszerzôdés" c. cikkét az ÉS 1998. február 13-i, Kondorosi Ferenc válaszát a 20-i, és N. B. viszontválaszát a 27-i számban.

49 Nemigen találtunk például olyan cikket, amely egy hosszabb idôszak beruházási költségei kapcsán (mennyibe került Nagymaros 1977 és 1989 között) megjelölte volna, hogy folyó áron vagy jelen értéken számol. L. pl. a Népszabadságban közölt, a magyar periratoktól jelentôsen eltérô, valószínûtlen számadatokat. NSZB, 97/11/27.
 
 

ESEMÉNYEK
1997. szeptember 25. és 1998. március 25. között

1997
szeptember 25: Hágában a nemzetközi bíróság ítéletet hirdet a bõs-nagymarosi vzlépcsõrnedszer ügyében

szeptember 29: Horn Gyula levelet ír Vladimir Meciarnak: Magyarország teljes mértékben elfogadta az ítéletet, és kész tárgyalni a végrehajtásáról

október 22: Elsõ, érdemi kérdéseket még nem érintõ találkozó a Nemcsók János vezette magyar és Peter Baco vezette szlovák delegáció között.

október 27: Meciar válaszlevélben kifejezi tárgyalási készségét

november 10: Az elsõ érdemi kétoldalú tárgyaláson Szlovákia öt kérdést intéz Magyarországhoz, köztük azt, hogy hajlandó-e felépíteni Nagymarost.

november 14: Kétoldalú tárgyalás: Nemcsók János három módszert ajánl a Szap alatti Duna-szakasz hajózhatóságának javítására (közte két kisebb duzzasztó létesítését), és felveti Dunakiliti üzembe helyezését.

november 28: Megalakul a Glatz Ferenc vezette miniszterelnöki tanácsadó testület.

december 12: A szogetközi Önkormányzatok Szövetsége a Duna Kör felelõsségre vonását sugalmazza.

december 15: Kétoldalú tárgyalások: Szlováia nem ad választ a magyar javaslatra, de ragaszkodik a csúcsrajáratáshoz.

1998

január 12.: Szlovákia elutasítja a két kisebb duzzasztóra vonatkozó novemberi magyar javaslatot, de beleegyezne abba, hogy egy - a nagymarosival egyenértékû - alsó duzzasztó épüljön, esetleg Pilismarótnál.

január 19.: Elôre be nem jelentett tárgyalási forduló. Körvonalazódik, hogy egy alsó duzzasztó fog épülni. Viták Dunakiliti és Dunacsún együttes üzemelésérôl.

január 23.: Az SZDSZ javasolja az erômû sorsáról való döntés elhalasztását decemberig.

január 26.: Az újabb tárgyalási fordulón megállapodnak a hetenkénti találkozókról. Nincs érdemi elôrelépés.

február 2.: Pozsonyban kétoldalú tárgyalás, elsôsorban a dunacsúni és dunakiliti duzzasztó üzemelésérôl és a vízszintekrôl. Kirajzolódóban a kártérítési igényekrôl való kölcsönös lemondás.

február 3.: Nemcsók János bejelenti, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén kész lemondani.

február 5.: A kormány szocialista tagjai megszavazzák, hogy Nemcsók János február 28-ig terjessze a kormány elé az alsó duzzasztót is magában foglaló megállapodás tervezetét. Kuncze Gábor a koalíciós egyeztetô tanács összehívását kéri.

február 9.: Kétoldalú tárgyalások.
A magyar fél már csak arra törekszik, hogy a dunakiliti tározó sportcélú tóvá alakuljon, összefüggô víztükörrel.

február 16.: Éjszakába nyúló tárgyalási forduló. Felmerül, hogy a tározó területén három vízszint váltsa egymást: a Duna balpartján 131 mBf, a fômederben 124 mBf, a kialakítandó sporttóban pedig 128 mBf.

február 23.: Az utolsó elôtti tárgyalási forduló. Alkudozás Dunakilitirôl.

február 25.: Parlamenti vitanap Bôsrôl. Kovács László kifejti: az ítélet ,,igazságos döntetlen", amely nem írja elô második duzzasztó létesítését.

február 27.: Nemcsók János parafálja a keretmegállapodás szövegét.

február 28.: Több tízezer tüntetô tiltakozik Budapesten a második dunai vízlépcsô és a kormány Duna-politikája ellen.

március 5.: A kormány eláll a keretmegállapodás aláírásának szándékától. Ehelyett hatásvizsgálatok elkészítését rendeli el, amelyeknek december 31-ig kell megszületniük.

március 10.: A szlovák kormány bejelenti: ha a magyar fél március 25-ig nem írja alá a keretmegállapodást, újra Hágához fordul.

március 14.: Gátellenes világnap. Újabb, kisebb tüntetés Budapesten a tervezett gát ellen.

március 26.: Ettôl a naptól fogva az 1993. április 8-án aláírt magyar-szlovák különmegállapodás 5. cikkének erejénél fogva bármelyik fél kezdeményezheti, hogy a nemzetközi Bíróság újabb ítéletben határozza meg 1997. évi ítéletének végrehajtási módozatait.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu