,,Kész a leltár"

Egy budapesti kerület alacsony jövedelmû munkáscsaládjai

Egy budapesti munkáskerület egyik általános iskolájának körzetében 1972-73-ban teljes körû kérdôíves vizsgálatot végeztünk. Kérdôívünkkel lehetôleg pontosan igyekeztünk összeírni a családok jövedelmét is. Majd ,,sorba raktuk" az összegyûjtött kérdôíveket a családokban egy fôre jutó jövedelem szerint, és a legrosszabb viszonyok között élô 10%-hoz ismét elmentünk. Ebben a körben az egy fôre jutó jövedelem nem éri el az 1000 Ft-ot. Hogyan élnek a gyerekek ezekben a családokban? Földhözragadtan vizsgálódtunk: pontos leltárakat készítettünk kereken 20 lakásban. Ezeknek a leltáraknak az adatait közlöm itt. A leltárak megrajzolják az itt és hasonló körülmények között élô gyerekek életformájának kereteit, kérlelhetetlen határait. Ilyen ,,határok", sajnos, vannak; bár ezek a családok is élvezik a létbiztonságnak bizonyos fokát. Az anyagi korlátok azonban elzárnak elôlük sok fontos dolgot, amely a társadalom többsége számára elérhetô, és a szûkös anyagi viszonyok olyan terheket raknak rájuk, amelyektôl a társadalom többsége mentes.

Az alacsony jövedelmû családok csoportjába a vizsgált körzetben kizárólag munkások tartoznak, és majdnem kivétel nélkül ebbe a jövedelmi kategóriába kerültek a három- vagy többgyermekes családok.

A ,,tipikus" család tehát, amelyrôl a következôkben szó lesz, sokgyerekes, szakképzetlen munkáscsalád. A szülôk maguk is szegény családokból származnak, lakás, vagyoni háttér és szakképzettség nélkül indultak el az életben, arra utalva, hogy napról napra teremtsék meg megélhetésüket. Éppen ez a vonás érdemel figyelmet: a nehéz életet sokszor öröklik gyerekeik ugyanúgy, ahogy maguk is kényszerûen örökölték. Saját erejükbôl ezek a családok ritkán tudják gyerekeiket biztonságosabb, tágasabb életformához juttatni, ehhez a társadalom intézményeinek - a többi között az iskolának - a segítsége kell.

A lakás

Ha egyszoba-konyhás lakásban öten, hatan vagy még többen laknak együtt, akkor ebbôl a lakásból kiszorul a ,,normális emberi tevékenység"-nek a jó része.

Amit feltétlenül meg kell csinálni - evés, alvás, mosás, tisztálkodás, fôzés - az körülményes, és aránytalanul nagyobb energiát emészt fel, mint ha ugyanezt tágasabb helyen végzik.

A háromnál több gyerekes családok döntô többsége a vizsgált körzetben szoba-konyhában lakik. Az alacsony jövedelmû munkáscsaládokban az átlagos laksûrûség 1 szobára 3,7. Száz személyre jut egyetlen fürdôszoba.

Ezen a környéken szoba-konyhában laknak a közepes jövedelmûek is, de mivel családjaik kevésbé népesek, átlagosan csak 2,6 személy lakik egy szobában, és 13 személyre jut egy fürdôszoba.

Ha egy családban öten, hatan vagy többen élnek, akkor a szobában el sem fér annyi ágy, ahányan vannak, el sem fér annyi szekrény, amennyiben a holmit tartani lehet. Azt tapasztaltuk, hogy a lakások egyharmadában a szobában nincs is asztal, és az egész lakásban nincs annyi szék, hogy mindenki egyszerre leülhessen. Feleannyi ágy van, mint ahány személy. A lakások negyedrészében a szobát nem lehet fûteni, nincs benne kályha. A fûtött szobák is rosszul fûtöttek, mert vaskályha áll bennük, és tél végére általában elfogy a tüzelô is. Nem egy esetben elôfordul, hogy széntüzelésû takaréktûzhelyen vagy vaskályhán fôznek és fûtenek egyúttal.

A fûtetlen vagy rosszul, kényelmetlenül fûthetô szobákban csak aludni lehet, az élet a konyhába szorul. Itt is szûk a hely. Öt-hat, sôt nyolc családtag ellátására sütô nélküli kis rezsó szolgál, ami eleve nem teszi lehetôvé, hogy változatosan lehessen enni. Hûtôszekrény egyetlen vizsgált alacsony jövedelmû családban sincs, és egyéb háztartási gép is kevés van.

A családok felében egyáltalán semmiféle gép nincs. A háztartási gépeken kívül - amelyeknek igazából itt, a szûk helyen, nagy családok ellátásában lenne funkciójuk - alapvetôbb eszközök is hiányoznak a háztartásokból: ötfôs vagy annál is népesebb családoknál ötnél kevesebb bögrét, villát, kést találtunk, s nem jut mindenkinek egy-egy lapos- és egy mélytányér.

Az alacsony jövedelmû munkáscsaládok lakásaiban a berendezési tárgyak általában ,,alkalmi" darabok: azaz használtan kerültek oda. Az összeírt családok darabjainak összesen kétharmad része ilyen. A környéken lakó szomszédok, rokonok kiselejtezett bútorai kerülnek hozzájuk olcsón vagy ajándékba.

Az ilyen módon olcsón szerzett bútornak nemcsak az az ára, hogy a lakás képe mindig szedett-vedett, hogy kényelmetlen, hogy az össze nem illô darabok még zsúfoltabbá teszik a szobát, hanem az is, hogy mindig hiányzik valami, mert ami van, az használhatatlanná vált.

Szinte minden lakásban, ahol megfordultunk, éppen leszakadt egy ágy, csukhatatlan a szekrény, amelyet két-három évig használtak, keresni és fizetni kell egy újabbat.

A bútortervezésnek és -iparnak azok az ötletei, megoldásai, amelyek a ,,kis lakások" célszerûbb berendezését szolgálják, az alacsony jövedelmûek népes lakásaiba sohasem jutnak el. A közepes jövedelmû munkáscsaládok számára már elérhetôek: itt összeállított ,,leltárjaikban" mindössze egy örökölt szekrény szerepel, a többi bútordarab újonnan, üzletbôl került a lakásba.

A laksûrûség és a berendezés különbsége az alacsony jövedelmû és a közepes jövedelmû munkáscsaládok szoba-konyhái között valóságos szakadékot teremt. A közepes jövedelmûek lakásai általában rendezettebbek, tiszták, ápoltak, az alacsony jövedelmû munkáscsaládok lakásai kényelmetlen szállások. Az ilyen lakásokban élô gyermekek majdnem hajléktalanok, és a hajdani hajléktalanok életmódját élik.

A szûk lakás, amely lehetetlenné teszi a magányt és a társas érintkezést egyaránt, a magányra és társaságra vágyó gyerekeket is az utcára kényszeríti. Mire 16-17 évesek lesznek

s valami pénzük is van már, rég elfelejtették, hogy az utcákon, olcsó presszókon, tereken kívül más is van a világon. A piszkos, sivár udvarokon élik életüket a kicsik, az utcákon a valamivel nagyobbak, a tereken a kamaszok. Minden gyerek és gyermekcsoport teremt magának valamilyen világot. Ezeknek a lakásból kiszorult gyerekeknek a ,,világa" is kiszorul a viszonylag védett, biztonságos falak közül, élményeik egy ôket alig védô terepen születnek, itt mûködik a fantáziájuk. (Biztosan ez az egyik oka, hogy kicsik és kamaszok szerencsésebb és védettebben felnôtt kortársaikhoz képest tele vannak félelemmel.)

Táplálkozás

A gyerekek sokszor éhesek. Legtöbbször éhesek a 10-14 évesek, akik nônek, már nagyok, de még nincs saját pénzük.

Amikor étrendjüket összeírtuk, azt is megkérdeztük, hogy mire költenének tíz forintot, ha kapnának. A tízévesnél kisebbek egyharmada, a tíz éven felüliek kétharmada azonnal jóllakna belôle: parizerrel, kolbásszal, szalámival, kakaóval.

A közepes jövedelmû családok gyerekeinek 4/5 része takarékbélyegre és édességre költené.

A ,,szokásokhoz" alkalmazkodva tekintsük megfelelô táplálkozásnak azt, ha egy teljes napi étrendben négy étkezés szerepel, a következô összeállításban: reggelire és napközbeni étkezésre tej, vajas kenyér. Ebédre leves, valamilyen húsos (nem hússzelet!) fôzelék vagy ilyen fôzelék leves nélkül, és utána tészta, gyümölcs, szörp vagy édesség. Tehát kétfajta étel. Vacsorára tej, vajas kenyér, felvágott, illetve tojás, sajt vagy déli maradék és még valami (például gyümölcs). Ez az ,,összeállítás" kb. megfelel a közepes jövedelmû családokban összeírt étrendek ,,átlagának". Ennél a normánál rosszabbul étkezett az alacsony jövedelmû családok gyerekeinek 74%-a.

Összesen 46 alacsony jövedelmû gyerek étrendjét írtuk össze és dolgoztuk fel. E 46 gyerekbôl 16 egyáltalában nem evett napközben a reggeli, déli és esti étkezésen kívül. További háromnál egy-egy fôétkezés maradt el.

Hét gyerek reggelije üres kenyér, zsíros kenyér és tea volt, és napközben legfeljebb üres kenyeret evett.

Tizenhat gyerek ebédje üres leves volt vagy üres fôzelék, és semmi más, illetve hideget - zsíros kenyeret - ebédelt.

Tizenöt gyereknek a vacsorája üres leves, üres fôzelék, zsíros kenyér vagy semmi.

Mindössze tizenöt gyerek evett valamelyik étkezéskor olyan ételt, amit szívesen, jóízûen lehet enni. Az alacsony jövedelmû családok gyerekeinek kétharmada egész nap egyszer sem lakott jól, csak evett valamit.

A közepes jövedelmû családok gyerekeinek étrendje (12 darabot írtunk össze) azt mutatja, hogy egy gyerek csak akkor eszik eleget, akkor lakik jól, ha a zsíros kenyéren, bablevesen, székelykáposztán kívül édességet, tésztát, gyümölcsöt, befôttet is ehet, ha nem teljesen egyforma nap nap után a reggelije és a vacsorája, vagy az ebédje és a vacsorája, és ha legalább négyszer eszik egy nap. Ezek a gyerekek sem élnek luxuskörülmények között. Hétköznap ôk is inkább csak mutatóba kapnak húst, a vasárnapon kívül legfeljebb egyszer-kétszer laknak jól színhússal. De a 12 gyerek között egy sem volt, aki délig teán és zsíros kenyéren lett volna meg, aki üres levest ebédelt, és kettô volt, aki egyszer sem evett bôségesen, többféle ételt a nap folyamán.

Az alacsony jövedelmû gyerekek átlagosan háromnegyedét eszik annak, amit a közepes jövedelmû gyerekek, és az esetek igen nagy számában feleannyit sem. Táplálkozásukat tekintve tehát az alacsony jövedelmû munkáscsaládok gyerekeit legalábbis nélkülözôknek kell neveznünk.

A napközi

Az óvodának, iskolai napközinek és az iskolai étkezésnek enyhítenie kellene a gyakorlatilag hajléktalan és nélkülözô gyerekek helyzetét. Valóban enyhíti is. Az alacsony jövedelmû családokból a napköziben étkezô gyerekek napi kosztja bôségesebb volt, közel másfélszerese az otthon ellátott gyerekekének. De a leginkább rászorultak közül igen kevés a napközis, 46 gyerekbôl összesen 11. A gyerekek fele napközis a jobb helyzetben élôk közül.

A napközis koszt csak ,,papíron" olyan bôséges. Az étlapon többféle étel szerepel, de a gyakorlatban éppen abból, amit a gyerekek szeretnek, csak ,,fejadag" van. Végeredményben tehát alig esznek jobbat, mint otthon. A napközis étkezés ritkán olyan vonzó, hogy az állandó pénzszûkével küszködô családok befizessék.

Az egyébként jobb körülmények között élô gyerekeket (és szülôket) a napközis megoldásra éppen az ,,kényszeríti", aminek jobb körülményeiket köszönhetik: a szülôk egész napi távolléte. A számukra ,,gyenge" napközis kosztot bôségesebb, jobb uzsonnákkal és vacsorákkal ellensúlyozzák.

Az alacsony jövedelmûeknél több a gyerek, és általában többen laknak együtt, ezért többnyire háztartást vezetnek, és valaki mindennap fôz. A férfiak nemigen dolgoznak olyan munkahelyeken, ahol üzemi koszt van, valami meleget kell enniük, és ha már úgyis fôtt étel van a házban, akkor olcsóbb, ha mindenki abból eszik. Az iskolások tehát nem fizetnek be az iskolába, a nagyobbak a gyárba vagy iparitanuló-intézetbe, és a kicsik nem járnak óvodába.

Tudjuk - és vizsgálatunk során is tapasztalhattuk -, hogy sok napközi nem nagyon alkalmas arra, hogy egyéb tekintetben is pótolja azt, ami ezeknek a gyerekeknek hiányzik. A maga fegyelmével, a sok gyerekkel, a sokféle kényszerrel és a nem túl jól felszerelt termekkel elviselhetô azoknak, akiket otthon viszonylag nyugodt, barátságos lakás, játék, könyv vár, de elviselhetetlen azoknak, akik otthon nem lehetnek egyedül, és idôsebb, kisebb testvérek, nagyszülôk, szülôk elfoglaltságaihoz és természetéhez kell alkalmazkodjanak minden pillanatban. Ahhoz, hogy a nélkülözô, utcán felnôtt gyerekeket nyugodt tevékenységformákhoz ,,szelídítse" az iskola és a napközi, sokkal többet kell nyújtania, mint amit a jobb körülmények között élô gyerek ,,elvisel", mert tudja, hogy otthon kellemesebb dolgok várják. A végeredmény általában az, hogy az iskola sem nagyon bánja, ha azok a gyerekek, akikkel sok baj van, nem járnak napközibe. A gyerek igyekszik kiszabadulni onnan. A szülôk pedig szintén nem bánják; annyi panasz, sérelem, összeütközés van amúgy is az iskola és gyerekeik között, hogy csak jól járnak, ha az összeütközési felület kisebb.

Ruházkodás

Az alacsony jövedelmû munkáscsaládokban fôleg használt ruhában járnak a gyerekek. Szinte kizárólag használt ruha jut a sokgyerekes családokhoz. A nagyon gyorsan nyûvôdô holmit: fehérnemût, zoknit, harisnyanadrágot az Alkalmi Áruházból szerzik be. A gyerekeknek átlagosan 2-3 pár zoknijuk van és egy pár harisnyanadrágjuk.

A ,,leltározott" gyerekeknél egyetlenegy újonnan kapott hálóruhát sem találtunk, viszont soknak egyáltalán nincs hálóruhája, nappali alsónemûjében alszik. Teljesen általános, hogy egy gyereknek egyszerre csak egy pár jó cipôje legyen.

A gyerekek háromnegyed része szomszédoktól, rokonoktól kapott, testvérektôl levetett vagy ,,kéz alatt" vásárolt ócska kabátban jár. Mindössze egynegyedük kapott egy, két vagy három évvel ezelôtt új kabátot. A háromnegyed rész elôtt - és ez elsôsorban a többgyerekes családokban élôket jelenti - úgyszólván ismeretlen, hogy költségesebb ruhadarabot, megfelelô méretben, ízlésük szerint, üzletben vásároljanak, újonnan. Ez a szegénység különösen a 12 éves kor körül válik nyomasztóvá. Ebben az életkorban válik fontossá a gyerekeknek a jólöltözöttség, de minél nagyobbak, annál többe kerül az öltöztetésük, annál nagyobb az árkülönbség a szép és a silány ruhanemû között.

A 12 évesek és idôsebbek kétharmada ruhát venne magának, ha 300 Ft-ja lenne. A hasonló korú, valamivel jobb módú gyerekek közül összesen ketten, a többiek takarékba tennék, nyaralásra, ajándékozásra raknák félre. Felértékeltük - az azonos ruhadarabokat azonos áron, de a hordás ideje szerint értékcsökkenéssel számolva - az összeírt leltárakat.

Ebbôl az összehasonlításból tehát kiküszöböltük a ,,luxust", azt, hogy drága vagy olcsó cipôrôl, kabátról van-e szó.

Az alábbi eredményeket kaptuk:

A gyerekek ruhatárának átlagos értéke

6 éven 6-10 11-14

aluliak évesek évesek

Alacsony jövedelmû családok

(820 Ft/fô átlagos jövedelem) 518 1122 1121

Összehasonlító csoportok

(1100 Ft/fô és 1400 Ft/fô átlaga) 1395 1760 3420

Az összehasonlításból világosan kiolvasható, hogy milyen mértékûvé válik az alacsony jövedelmû családokban élô gyerekeknek a lemaradása 11 éves koruk körül a közepes jövedelmûekhez képest. A közepes jövedelmûek tudják követni az életkorral növekvô igényeket, az alacsony jövedelmûek egyáltalán nem. Nem csodálkozhatunk azon, és nem ítélhetjük el, hogy a gyerekek ambíciói ,,egy jó szerelésre" irányulnak. Vágyódásuk arra, hogy saját keresetük legyen, erôsebb, mint a távlati célok érdekében hozott áldozatokat ösztönzô ambíciók. Ha az iskola, a pedagógusok, a szülôk még oly alaposan keltették volna is fel az igényeket kulturáltabb, jobb élet, tudás, szellemi és emberi értékek iránt, egy mindig kopott, soha nem jól öltözött, örökké szakadó, bô, szûk, hosszú ruhadarabokkal kínlódó, ,,rendetlensége" miatt annyiszor megalázott serdülô mégis elsôsorban szabadulni akar eddigi helyzetétôl. Az iskoláskor, a diákéletmód szétválaszthatatlanul az éhesen végigült órákhoz és a többiek ,,fölényéhez", saját lemaradásának az élményeihez kapcsolódik. Ezen a talajon kétséges a pedagógiai eredmény. Mind a távolabbi jövô, mind a ,,mai nap" tekintetében.

A nélkülözô gyerekek szégyellik helyzetüket. Saját maguk és mások elôtt is igyekeznek leplezni a valóságot. Ezt mutatja a velük készített interjúk szövege. A gyerekek bizonykodnak, hogy mindenük van, ami szükséges, ha kell valami, megkapják szüleiktôl, és az öltözködés vagy a kaja különben sem számít. A többiek, a valamivel jobb módúak azonban többnyire könyörtelenül érzékelik és éreztetik a különbséget saját maguk és a náluk sokkal szegényebb gyerekek között. Errôl tanúskodnak az interjúknak a rokonszenvi kapcsolatokat magyarázó részei. A rokonszenvet sajnálat kíséri, az elutasítást így indokolják: ,,semmit nem ad magára", ,,hogy lehet tréningruhában járni?", ,,kunyerál".

A nélkülözô gyerekek bôségesen adnak okot az elutasításra. Valóságos versenyképtelenségük igen gyakran vált ki vadságot, támadókedvet vagy elzárkózást. Ezeknek a magatartásmódoknak a tartalma kompenzálás, és még inkább elleplezés.

Játékok

Sok megfigyelés támasztja alá azt, amit a ,,leltárak" is igazolnak: ahol kevés a pénz, és alapvetô dolgokban szükséget szenvednek, ott a gyerekek nem játszanak. Leltárukban ez úgy tükrözôdik, hogy nincs, illetôleg nagyon kevés a játékuk. A pontos összeírások cáfolják azt a közkeletû hiedelmet, amely szerint a ,,gyerekek akármivel el tudnak játszani", hogy bármilyen értéktelen holmiból nekik kedves világot tudnak teremteni. Hiányoznak az általános gyerekkép kellékei is: a spárga-, a szög-, kavics-, gesztenye-, bogár- stb. gyûjtemény, az a sok ,,kincs", aminek minden gyerekzsebet szigorúan meg kellene tölteni.

A játékszerek szerepe a játékban (legyen ez a játékszer drága vagy olcsó, akár teljesen jelzésszerû értéktelen holmi) magában foglalja a gyerek viszonyát az egész emberi kultúrához, értékeket, ismereteket és készségeket is beleértve. Részben magán a játékon kívül - emberi kapcsolatain át - alakítja, építi ezt a viszonyt. A tárgyatlanság, a tárgyak nélküli vagy tárgyakban nagyon szegényes gyermeki világ kultúra (civilizáció) nélküli gyermeki világot jelent. Néhány kísérlet meggyôzött arról, hogy a nélkülözô gyerekek alig tudnak mihez kezdeni a játékszerekkel. A játéktalanság oka összetett. Talán elsôsorban a helyhiány és a zsúfoltság tradíciói okozzák. Másrészt az, hogy nem is jut pénz játékszerre. De biztosan összefügg a felnôttek által nyújtott kulturális mintákkal is.

A játékhiányt, éppúgy mint a ruházat, a koszt és az otthon szegénységét, a különbözô jövedelmi csoportokhoz tartozó gyerekek összehasonlítása teszi értelmezhetôvé. Hiszen legkevésbé játékokra tudunk megadni valamilyen - a követett gyakorlattól, a tapasztalattól független, kalóriatáblázatokkal kifejezhetô - elvont szükségletet. Csak azt mérhetjük le, hogy az adott pályán kikhez képest hogyan maradnak le mások. A ruházathoz hasonlóan felértékeltük (azonos árakon, évenkénti értékcsökkenéssel, továbbá a játékszerek állapotától függô értékcsökkenéssel) a teljes összeírt készletet. Az átfogó összehasonlítás eredménye a következô:

Az egy gyerekre jutó játékszerek átlagos értéke

Egy fôre jutó jövedelem 6 éven 6-10 11-14 14 éven

aluliak évesek évesek felüliek

840 Ft 248 292 156 0

1100 Ft* - 1335 295 -

1400 Ft* 422 1158 1167 500

* A két kontrollcsoportban a 6-10 és 11-14 éves korosztály kivételével

olyan kicsi az elemszám, hogy nem szabad összehasonlítani ôket.

A táblázat adataiból kitûnik a tárgyszegénység-tárgyhiány tendenciája. Azoknak a gyerekeknek, akiknek kevés játékuk volt, és akik nem tudtak játszani kicsi korukban, még kevesebb tárgyi kötôdésük lesz késôbb, kamaszkorukban. (,,Inkább csak kiállunk a sarokra." ,,Inkább kártyázni szoktam.") Természetesen azokra a játék-, vagyis ebben a korban már inkább sportszerekre, amelyek egy nagyobb, 11-12, 13 éves gyerek számára vonzóak: igazi futball, kerékpár, fényképezôgép - nehezen gondolhatnak azok a gyerekek, akiknek a családjában a koszt és a ruha is csak éppenhogy kikerül. A tárgyhiánnyal azonban az alkotótípusú tevékenység, az önkifejezés képességének a hiánya is együtt jár. A kicsi korukban viszonylagos tárgyi gazdagságban felnôtt gyerekek sokkal inkább képesek megtalálni a ,,játék" önkifejezési formái után a felnôttebb típusú tevékenységmódokat, és új tárgyi világot gyûjtenek maguk köré.

Nyilván nem függetlenül a szülôk anyagi erejétôl, a tapasztalat azt mutatja, hogy az új bôrfutball, a bicikli és a könyv - együtt van meg, vagy együtt nincs meg. A kamaszvilágban csak akkor kap helyet a könyv, ha viszonylag gazdag, játékokban gazdag gyerekvilág elôzte meg, és tárgyakban gazdag világ veszi körül kamaszkorban is.

A legalacsonyabb jövedelmû csoportban a könyvek és a könyvekkel rokon játékszerek (rajzkészlet, festék stb.) értéke a tízéves kor alattiak leltárában átlagosan 50 Ft. A 11-14 éves korosztályban ez 78 Ft-ra emelkedik. A ,,kontroll"-családokban a tízévesnél fiatalabb gyerekeknek átlagosan 300 Ft értékû könyvük van, 11-14 éves korukban ez 540 Ft-ra nô.

Érdemes szemügyre venni, hogyan alakul az alacsony jövedelmû családokban élô gyerekek hátrányának szerkezete a különbözô korosztályokban.

A gyerekek tárgyait az adatfelvételnél darabonként írtuk össze. A feldolgozásnál a következô csoportokba soroltuk ôket:

Egyszerû konstrukciós játékok. Ilyen például az építôkocka és más összerakható elemekbôl álló készlet. Az ilyen játékokból az egész terepen nagyon keveset találhatunk.

Mechanikai játékok. Ilyen minden összeszerelendô elemekbôl álló készlet. Az egész terepen egyetlenegy gyereknél találtunk, az 1400 Ft-os csoportban.

Mûszaki játékok. Idetartoznak a drága motoros, elektromos játékok.

Figurális tárgyak. Babák, állatok.

Nem figurális tárgyak. Lendkerekes vagy egyszerû autók, vonatok, hajók, katonák.

Kelléktárgyak. Babakocsi, bababútor, varrókészlet.

Sportjátékok. Kerékpár, hinta, labda, horgászbot stb.

Társasjátékok. Sakk, kártya, dominó és társasjátéktáblák.

Szellemi játékok. Könyv, festék, nem iskolai színes ceruza, kifestô, diavetítô, kisrádió, magnó, lemezjátszó, fényképezôgép, saját gyûjtések (rovar, kristály, bélyeg stb.).

A birtokolt játékszerek különbségének sorrendje

Tízéves kor alatt:

1. Sportszertípusú játékok. (A kontrollcsoport átlagértéke hétszerese az alacsony jövedelmû csoporthoz tartozók átlagának.)

2. Könyv és más szellemi játékszerek. (A különbség hatszoros.)

3. Autók, vonatok stb. játéktárgyak. (A különbség öt és félszeres.)

4. Mûszaki luxusjátékok (villanyvonat stb.). (A különbség háromszoros.)

A konstrukciós játékokban - például Märklin - a különbözôség abszolút, az alacsony jövedelmû családok gyerekei közül egynek sem volt.

Tízéves kor felett:

1. Könyv és más szellemi játékszerek. (A különbség hétszeres.)

2. Sportszer típusú játékok. (A különbség hat és félszeres.)

3. Társasjátékok. (A különbség négyszeres.)

A baba, állatfigura, játék autó az alacsony jövedelmûek gyerekeinek leltárából teljesen eltûnik erre a korra a gyermeki játéktevékenységgel együtt.

Ha ezeket az ,,óriási" különbségeket konkrét tárgyakban fejezzük ki, rögtön kitûnik, hogy az alacsony jövedelmû családok gyerekeihez képest gazdag gyerekek is tulajdonképpen milyen szegények. Az 540 Ft értékû könyvtár 15 db egyévesnél nem régibb könyvet jelent. A kontrollcsoport gyerekei közül ötre jut egy egyéves kerékpár, és négyre egy egyéves futball-labda - ez az ô hat és félszeres ,,fölényük".

Ha az alacsony jövedelmû gyerekek leltárát tárgyakban fejezzük ki, az úgy fest, hogy 46 gyereknek összesen kettô biciklije van, amelyikbôl az egyiket úgy örökölte tulajdonosa, a másik négyéves. Összesen 11 labdájuk van, összesen 20 db könyvük, 0 db teniszütôjük, 2 tollaslabdakészletük és két pingpongütôjük, 12 kislányra jut egy bababútor, és három kisfiúra egy egyéves irányítós autó. Ezzel szemben majdnem minden tízévesnél kisebb gyerek szeretne járóbabát, kerékpárt, futballt, robotautót - játékot.

Egészségi állapot

Mintánk szerint az alacsony jövedelmû munkáscsaládokban minden harmadik gyerek 3 kg-nál kisebb súllyal jött a világra, ezen belül minden hatodik gyerek 2,5 kg alatti súllyal született. A közepes jövedelmûeknél a 3 kg-nál kisebb súllyal született gyerekek aránya pontosan feleakkora.

Ezek az adatok egyáltalán nem reprezentálnak valóságos arányokat, ahhoz túl kevés esetünk van. Arra azonban elegendôk, hogy meggyôzôen fogalmazzuk meg a megfigyelések során már felállított hipotézist: az alacsony jövedelmû népességben a gyerek fejlôdése szempontjából veszélyesnek számító kis születési súly nagyon gyakori, feltétlenül gyakoribb, mint a kedvezôbb helyzetûeknél. A magyarázatban ismét feltételezésekkel kell megelégedni, hiszen az okot biológusok, fiziológusok mondhatják meg. Nagyon valószínû azonban, hogy közrejátszik az anyák elégtelen táplálkozása.

Sok gyerek esik át súlyos betegségeken csecsemô- és kisgyermekkorában. Különösen az olyan betegségeket tekinthetjük súlyosnak, amelyek az egész kisgyermekkorban vissza-visszatérnek, mintha a gyereknek különös ,,hajlama" lenne rájuk. Ilyen mindenekelôtt az asztma, az asztmás hörghurut, a krónikus hörghurut, a tüdôgyulladások és hasonló légúti betegségek. A mintákat alkotó alacsony jövedelmû családok gyerekeinek egynegyed része átesett ezeken a betegségeken. Tudjuk, hogy ehhez valóban ,,hajlam" kell, de nem a szervezetben, hanem a szûk környezet (a család és a lakás) együttesében. A ,,hajlamot" fertôzésveszély, egyoldalú táplálkozás és a gyerek személyiségének veszély-szituációja alkotják.

A pszichoszomatikus rendszerbetegségeket tehát egyrészt a gyerekszervezetek testi-lelki veszélyjelzéseiként kell értenünk, másrészt közvetlenül visszavetik a gyerekek testi-lelki fejlôdését. Fejlôdésükben elmaradnak jobb körülmények között élô társaikhoz képest. Amíg az alacsony jövedelmû családokban a gyerekek egynegyede volt beteg, a közepes jövedelmûek gyerekei közül összesen egy. 1

A légzôszervi betegségek fordulnak elô leggyakrabban, utána következik az organikus idegbetegségek, nagyobbrészt agyhártyagyulladás, kisebbrészt baleset nyomai vagy nem ismerjük eredetüket. Enyhébb-súlyosabb panaszai vannak mintánkból minden hetedik gyereknek.

Mind idegbetegség esetében, mind az évekig húzódó vagy visszatérô légzôszervi betegségek után elég nagy a valószínûsége annak, hogy a gyerekek nem lesznek zavartalanul beiskolázhatók. Idôvel ,,kinövik" a gyerekek a kiskori betegségek nyomait- bár nem kétséges, hogy a felnôttkori betegségek ezen a talajon fejlôdnek ki -, de hatéves korukban fizikai és szellemi teljesítôképességük kisebb, mint egészségesen felnôtt társaiké. Következmény: igen sok ilyen esetben a kisegítô iskola.

A XIII. Kerületi Kisegítô Iskola egyik régi pedagógusa maga is elmagyarázta, hogy a saját családjában agyhártyagyulladáson átesett gyerek - aki bizonyos többlet-törôdéssel közepes tanulóként el tudta végezni az általános iskolát, sôt a szakközépiskolát is minden nagyobb nehézség nélkül bírja - abban a környezetben, ahol tanítványai felnôttek, biztosan kisegítô iskolába került volna. ,,Ott" csak egyetemre nem jut majd el. ,,Itt" a nyolc általánost sem lett volna képes elvégezni. Ismert, egyéni ,,egyenlôtlenségrôl" lenne szó akkor, ha az alacsony jövedelmû munkáscsaládok gyerekeinek ezreinél nem lennének olyan általánosak az ilyen kompenzálható, de nem kompenzált károsodások.

A gyerekkori károsodások, nehéz, rossz körülmények között végzett munka és egészségtelen lakás, tehát az egész életmód következtében a felnôttek között is sokan betegek. A 20 vizsgált alacsony jövedelmû családban az asszonyok között 14, a férfiak között 9 olyan súlyos betegséget találtunk, amely részleges vagy teljes munkaképtelenné tette a keresôket. Hat esetrôl tudjuk, hogy tbc-s eredetû. ,,Klasszikus" férfibetegségnek számít a gyomorrák (három eset kis mintánkban, 40 év körüli férfiaknál), és annak számítanak a mozgásszervi bántalmak: ízületi gyulladások, bénulások és balesetek is. Az asszonyoknál leggyakrabban idegbetegségek, ettôl nem egészen elválasztható keringési zavarok és nyilvánvalóan elhanyagolt gyulladásokból származó méh-petefészek betegségek fordulnak elô.

Ezek a betegségek igen korán - már 30-40 éves korban - utolérik az alacsony jövedelmû munkásokat és munkásasszonyokat. A beteg vagy beteges szülôk hozzátartoznak

az alacsony jövedelmû munkáscsaládok életmódjának nyomasztó légköréhez.

JEGYZET

A fenti írás eredetileg a Budapesti Nevelô 1975/3.számában jelent meg.

1 Ebben a csoportban 12 gyerek adatai vannak.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu