Bertha Bulcsu

Kesudió

Úgy tûnt, a Magyarországon lakó emberek ügye eléggé jól áll. Nincs munkanélküliség, van táppénz, gyermekgondozási segély, családi pótlék, állampolgári jogon igénybevehetô az orvosi ellátás. Nyugalom van, az emberek jó ruhában járnak, tevékenyek, kíváncsiak, könyvet olvasnak, színházba járnak, autót mosnak, kutyát sétáltatnak, vitatkoznak, néha ingerültek, máskor derûsek. A gyárak és a termelôeszközök közösségi tulajdonban vannak, egyenlôk vagyunk a törvény elôtt. (…)

Ha az ember nem akar semmit, nem érik csalódások, semmi baja sem lesz. De ha mondjuk telefonálni akar, kiderül, hogy nem lehet telefonálni. Sokszor nem lehet. Félrekapcsol, nem csöng ki, recseg, turbékol, nyerít. Vadidegenek hívnak naponta, akik mást hívtak, és ide fut be a vonaluk. Mások hívnak engem, és szerintük kicsöng, de nálam nem. Akkor hol? Ha megered az esô, beáznak a vonalak. A kétmilliós város telefon nélkül marad. Nem lehet orvost hívni, a mentôket vagy a tûzoltóságot. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Ausztriában nem lehet telefonálni, ha megered az esô. Elôfordulhat, de ritkán. És ugyanezt elmondhatom Finnországról, a Szovjetunióról, Amerikáról és Kenyáról. Kenyában nem áznak be a telefonvonalak. Kenyában direkt jól hat az esô a telefonra, akkor a leghangosabb. Szép zöld lesz a beszélôk hangja, mint a spenót. (…)

Az ember elmegy és kenyeret vesz. Megeszi a felét, aztán a többit kidobja. Aztán újra vesz kenyeret és a felét újra kidobja. Mert a pékek nem sütik meg a kenyeret. A kenyér nyers. Így nehezebb, elôbb megvan a norma, és megpenészedik másnapra. Kidobjuk. A gabonatermés negyedét kidobjuk, mert sok pékségben nem hajlandók megsütni a kenyeret. Az is lehet, hogy rossz a kenyérsütés technológiája. Az emberek hol az egyik, hogy a másik pékség kenyerét vélik jobbnak. Kétszáz méteres sorok állnak az üzletek elôtt. Az embernek lesül a pofájáról a bôr. Senkinek nem tûnik ez fel? A proletárdiktatúra képtelen elérni, hogy a kenyeret megsüssék a pékségek? (…)

Magyarországon néhány üzemben, intézményben lógnak a munkások. De sok olyan üzem is van, ahol azért nem tudnak dolgozni, mert akadozik az anyagellátás, vagy rosszul szervezték meg a munkájukat. Ahol jól elôkészítették, megszervezték a munkafolyamatot, és gondoskodtak ellenôrzésérôl is, ott képtelenség a munkát nem elvégezni. Elég sok helyen látok ténfergô, unatkozó embereket. Munkaidô alatt fociznak a fiatalabbak, csak úgy munkaruhásan. Köztereken. Az idôsebbek kártyáznak, vagy az üzletek ajtaja elôtt söröznek. (…)

Elosztani egyébként csak azt lehet, amit megtermeltünk. Kezd bennem kialakulni egy olyan érzés, hogy hibás körben mozgunk. Beszorultunk egy rossz körforgásba. (…)

Egészséges emberi viszonyok között kialakulhat egy jó körforgás. A munkás jó szerszámokat készít, a paraszt jó és nagy darab kenyeret tesz az asztalra, a borbély ügyesen, gyorsan lenyírja a hajunkat, a bolti eladó udvariasan kiszolgál bennünket, a taxisofôr hajlandó abba az irányba menni, amerre akarunk, s akkor is köszön, ha csak három forint borravalót kap, vagy semmit. Ez a jó kör. Úgy tûnik, mi egy hibás körben mozgunk, élünk. A borbély nincs megelégedve, a munkás, a paraszt, a bolti eladó és a taxisofôr munkájával. Minek dolgozzak jobban, amikor engem udvariatlanul szolgálnak ki az üzletekben, selejtes szerszámokat kapok, órákig várok taxira, a parasztok bor helyett cukros vizet adnak el nekem? És mindenki ezt kérdi. A parasztnak ez is jó lesz, eleget lóg a munkás, örüljön, hogy ilyet is kap, minek mosolyogjak ezeknek? Így alakul ki a hibás kör. (…)

Miért kell nekem háromszáz forintos jugoszláv, angol vagy spanyol inget vennem, amikor megfelelne százhúszért a magyar is. De a magyar ing egyre ritkábban kapható. A nôk dühöngenek a csizma miatt. Ezerért-ezerötszázért árulják a nyugati kacatokat. A kirakatokban jól mutatnak. De viselni nem lehet ezeket a csizmákat. Egyszer megázik és szétesik az egész. A magyar csizmákkal is baj van, de azok legalább hatszázért és nem ezerötszázért esnek szét. Tele vannak a kirakatok színes tubusokkal, dobozokkal, külföldi kölnivel, kenôccsel, spray-vel. Elég nehéz eldönteni, melyik mire való, sokszor az eladók is csak a vállukat vonogatják. A sok hasznos, szükséges árucikk mellett miért veszünk meg ilyen sok bóvlit nyugaton? Aztán a mopedügy… A háztartási gépek egész sora… Behozzuk ezeket a masinákat, de alkatrész nélkül. Szépek, jók, praktikusak, ám másfél év múlva a szemétdombra kerülnek, mert javíthatatlanok. Az emberek annak örülnének, ha egyféle megbízható árut hozna be a kereskedelem, de ahhoz mindig lenne alkatrész. A kicsi és nagy gépek egész arzenálja hányódik az országban szanaszét, alkatrészhiány miatt. (…)

Elgondolkodtató, hogy az árucsere-egyezmények keretében mit adunk miért. Az emberek nem szeretik, ha autóbuszokat, gépeket adunk banánért, rágógumiért, harisnyagumiért, színes bugyikért. Félek, hogy ez is elôfordul.

Eredményeink alapján megbízhatóbb értékrendnek kellene lennie hazánkban, mint amilyen van, és sokkal nagyobb állandóságnak. Úgy tûnik, sok a kényszerû rögtönzés, átmenetiség, ideiglenesség. Ez azokat az embereket is rosszul érinti, akik valójában létrehozzák ezt az állapotot. Meglátszik a munkájukon. Így persze nehéz lesz a népek sokaságában elérkezni a kétezredik évhez. Nehéz lesz, mert a világ gyötrelmes, új gondok elôtt áll. (…)

A rend és a kiegyensúlyozottság magasabb közegébe kellene lépnünk ahhoz, hogy dolgaink jobban menjenek. Fegyelmezettebben, hatékonyabban kellene dolgoznunk. El kellene érni azt az állapotot, amikor a munkás bízhat a mérnökök döntéseiben, mert évtizedek múltán is nyilvánvaló marad, hogy a döntés megalapozott, átgondolt volt. El kellene jutnunk a szükségszerû és hasznos adminisztráció állapotába, amikor a közérdekû rendeletek sorsa ellenôrizhetô, és a kép napi szinten áttekinthetô. El kellene érnünk, hogy jó árut adjunk el külföldön, s a jó árunkért olyasmit hozzunk haza, ami nemcsak jó vagy szép, hanem szükséges is. Így majd nyugodtan megállhatunk a sörözô munkások között az utcán, és megkérdezhetjük, hány óráig tart náluk az ebédidô?

Addig viszont kesudió. Kesudió hegyek között járunk, és szidjuk egymást, mert rosszul dolgozunk, mert bent rekedtünk egy hibás körben.

Élet és Irodalom, 1976. február 28.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu