1976. JÚNIUS 4. 19.40

- ANATÓMIAI VÁZLAT -

Latinovits Zoltán 1976. április 12-én került a Völgy utcai kórházba, ahonnan - végleg - május 31-én távozott. Kórházi kezelése idején is gyakran elhagyta a betegszobát s az épületet is. Dolgozott. Május elején Az ötödik pecsét címû film forgatásán Cserhalmi György szerint pontosan, fegyelmezetten, felkészülten. Május 30-án, vasárnap Ruttkai Éva társaságában gyerekkori barátja, Vattay Elemér kertjében töltötte a délelôttöt, a fényképek tanúsága szerint derûsen, félmeztelenül üldögélve élvezte a tavaszt s a békés társalgást. Este visszament a kórházba, másnap zárójelentéssel s igazolásokkal felszerelkezve érkezett meg otthonába, az Endrôdy Sándor utcába. Az igazolást (hivatalos papírt arról: Latinovits Zoltán április 12. és május 31. között "gyógykezelés alatt állott") három példányban állították ki. Amikor hazaért, a kórházi zárójelentést a táskájában hagyta, a következô napokban is magánál tartotta, a három igazolást könyvjelzôként felejtette az aznap este lapozgatott Ady-kötetben. Május 26-án édesanyjának írott levele szerint 31-én kellett autóját a fényezôhöz vinni, hogy másnapra - használni akarta - kész legyen. És jelezte: vasárnap, június 6-án tudna leutazni Szemesre. Szeretne néhány hetet ott tölteni. ("…tényleg mindegy, hol alszom. Akár a hátsó sufniban is jó, ha kitakarítjuk."), augusztusban aztán Ruttkai Évával akar a Balaton mellett valahol elbújni a világ zaja elôl. Szerdán, június 2-án meggyónt, s hosszan beszélgetett gyóntatójával, Jelenits Istvánnal. Június 3-án délután a rádióban járt, Bozó László rendezô irányításával készült el egy Ady-vers hangfelvétele. Este nagyon sokáig nem tudott elaludni, hajnalig beszélgettek Ruttkai Évával. Altatót vett be, de korán ébredt. Ruttkai Éva még aludt, amikor elindult Bagó kutya társaságában sétálni, bevásárolni. És beugrott a kórházba, cédulát hagyott kezelôorvosának, Pertorini doktornak, hogy lemegy Szemesre, vasárnap este jön vissza Pestre, s hétfôn, június 6-án jelentkezik majd nála. Amikor Bagóval visszaérkeztek, a ház elôtt leejtette az ásványvizes üveget. Napok múltán is ott éktelenkedtek az üvegszilánkok a járdán.

Kávét fôzött. Kezében a kávéscsészék, hóna alatt egy Paul Klee-reprodukció, így ült le Éva mellé az ágy szélére.

A kép jobb felsô sarkában sárga korong, a jobb alsó sarokban hatalmas zöld R betû. Alatta virágzó faág. Bal oldalon ház (fekete-fehér háromszögek és négyszögek, egy középkori bazilika sziluettje), balra fent félbevágott, függôleges zöld ellipszis, talán a hold.

Látod - mondta Latinovits Zoltán -, ez itt a ház, a házad - ujjával rábökött az R betûre. - Süt a nap, virágoznak a fák, nem lesz semmi baj!

Megitták a kávét. A képet Latinovits Zoltán az ágy melletti asztalkára tette. Az elkövetkezô tíz évben, 1986. szeptember 27-ig ez volt a keretezett reprodukció mozdíthatatlan helye.

Megbeszélték, hogy Bujtor István délelôtt leviszi Latinovits Zoltánt édesanyjához Balatonszemesre. A színésznô aznap este játszott a Pesti Színházban (Natalia Ginzburg: A hirdetés, tv-felvétel), utána a Fészek Klubban fellépés, és vasárnap délután találkoznak Szemesen, majd este ô hozza vissza Latinovits Zoltánt Pestre.

Így búcsúztak el.

Este a színházban derült ki: közönség nem lesz, csak innen-onnan beszivárgott harminc-negyven ember. Kong a nézôtér. Feszült légkörben kezdôdött el az elôadás. És technikai ügyetlenség következtében - idô elôtt kifutott a film - az utolsó tíz percrôl nem készült felvétel. Márton István rendezô vállalta: ô közli Ruttkai Évával, hogy meg kell ismételni az utolsó tíz percet. Zengett a ház, Ruttkai Éva úgy ordított. Soha, senki nem látta még ilyennek ôt a Vígszínházban. ("Ha a színház ilyen s ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!") Tombolt, zokogott, káromkodott.

Lehiggadt, elkezdôdött a ráadás elôadás.

Néhány perccel múlt negyed tíz.

Alig tizenkét órával ezelôtt indult el Latinovits Zoltán Budapestrôl Szemesre. Indulás elôtt még telefonált. Felhívta - gyors egymásutánban háromszor - Vámos Lászlót és Fényes Szabolcsot (vele nem tudott beszélni, nyaralt), megnyugtatta: történt, ami történt, sok keserûség halmozódott fel benne, de ôsztôl újra játssza a Bozzi úr fôszerepét. Aztán Bozó Lászlót hívta, hétfôre megbeszéltek egy randevút, Latinovits arról beszélt: nem akar színházhoz szerzôdni, sôt színpadra lépni is egyre ritkábban szeretne, a versmondás izgatja, az írás, és a rádióban szeretne rendezni. A sok pénzt emésztô nagy házzal is tervei voltak: eladjuk és veszünk egy emberléptékû otthont!

Gondolkodott, tervezett, álmodozott.

Tevékeny volt, tervei voltak.

Balatonszemesen aznap borús az idô. Latinovits Zoltán nyugtalannak látszott, jött-ment, fecsegett. Aztán nagyokat hallgatott. Déltájban levelet írt Cserhalmi Györgynek. "A depressio vagy vélt depressio ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem…" - kezdi levelét, de a következô mondatban fordulat: "Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap 3x megcsinálom a gyakorlatokat."

Ebéd után lepihent. Édesanyja egy gyerekágyat festegetett. Dajka Margitnak úgy mesélte: fia jött-ment a házban, nézte ôt, mit csinál, aztán sétálni indult. Utolsó szavai: "Hát érdemes?"

Hét óra múlt, amikor kilépett a házból.

A mentôket 19.44-kor riasztották, a rendôrségre 19.55-kor érkezett telefonhívás. A MÁV Vezérigazgatóságára - egy akkor ott dolgozó hölgytôl kaptam meg két éve a távirat eredeti példányát: 1976. június 4-én éjszaka szolgálatban volt, azóta ôrizgette a megsárgult papírlapot - 21.45-kor érkezett a hivatalos jelentés:

"Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felôli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színmûvészt.
A mentôk a helyszínrôl elszállították, és még a községben meghalt a mentôben, s így a balatonszemesi hullaházba szállították. 4209 számú vonat 19.56-kor érkezett az állomásba és 25 perc késéssel indult tovább. A 4216 számú vonat 15 percet állt a bejárati jelzésnél."

Volt, aki korábban is látta, de 1990 óta hozzáférhetô a hivatalos rendôrségi jegyzôkönyv, a helyszíni szemlérôl készült jegyzôkönyv és a rendôrség összefoglaló jelentése.

Az 1976. június 5-én megjelent reggeli lapokban még nincs hír, a rádió reggel - talán nyolc órakor elôször - közli Latinovits Zoltán halálhírét. Nincs hiteles szöveg. A kora délután megjelenô Esti Hírlapban lát nyomtatásban napvilágot az elsô nekrológ. Címoldalon, kiemelt gyászkeretben, hatalmas betûkkel: MEGHALT LATINOVITS ZOLTÁN. A gyászkeret alatt kiemelt szedéssel a szerkesztô fogalmazta három sor: "Életének 45. évében hosszan tartó betegség után, tragikus körülmények között tegnap meghalt Latinovits Zoltán érdemes mûvész."

A lírai nekrológ a halál okáról, körülményeirôl - tragikus körülmények - nem ejt szót; a halott zsenit siratja.

Vasárnap, június 6-án - akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok - mind a négy újságban hír Latinovits Zoltán halála. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelenik a Kulturális Minisztérium és a Színházmûvészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltûnôen nagy betûkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban. Egyenszöveg: "Latinovits Zoltán érdemes mûvész 45 éves korában - hosszan tartó, súlyos betegség után - véget vetett életének. A mai magyar színházmûvészet kiemelkedô egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetésérôl késôbb történik intézkedés."

A nekrológok a színész haláláról, a körülményekrôl, mindarról, ami péntek este Szemesen történt, nem szólnak. Latinovits Zoltán pályafutását, szerepeit ismertetik, értékelik, különleges képességeit, színházmûvészetünket átható-formáló zsenialitását magasztalják; siratják és méltatják. Csupán a Népszabadság cikkírója kezdi így: "Önpusztítás volt az élete is, nem csak a halála." (A történtek szempontjából nincs jelentôsége annak, hogy a cikkíró tizennégy évvel késôbb nyilvánosságra hozta cikke eredeti elsô mondatát: "Öngyilkos lett a színész, akinek élete öngyilkosságok sorozatából állott." De ezt a mondatot 1976-ban a szerkesztô-cenzor kihúzta, átírta. A húzást, átírást a cikkíró tudomásul vette.) A hivatalos formula minden lapban: véget vetett életének. Ennél többet az újságolvasó nem tudhatott meg azokban a napokban Latinovits Zoltán haláláról, annak körülményeirôl.

A politikai irányítás akarata egyértelmûen érvényesült: a sajtó nem csinált "ügyet" a zseniális színész halálából. Az Esti Hírlap szerkesztôje még saját hírlapírói lelkiismerete szerint fogalmazta meg a gyászhírt, a vasárnap megjelenô lapokban már a kötelezô egyenszöveg olvasható: véget vetett életének. Ennyi: szomorú, de nem tehet róla senki. Amúgy mindenki sírhat, gyászolhat, méltathat tehetsége és ízlése szerint, csak tartózkodjon a kedély- és idegborzoló hangsúlyoktól s a túlságosan nagy terjedelemtôl.

Szólt viszont részletesen a Szabad Európa Rádió a halál körülményeirôl 1976. június 7-én: "A tájékoztatás alapvetô követelménye, hogy mindenrôl részletesen beszéljünk, ami a hallgatókat érdekli. Ha csak néhány ködös mondat hangzik el: >>tragikus hirtelenséggel elhunyt<< vagy >>önként vetett véget életének<<, akkor a nagyközönség kielégítetlen marad. Nem szenzációhajhászásból, de ha szeretünk valakit, akkor tudni akarjuk, hogyan távozott el körünkbôl. Latinovits Zoltán a magyar film és színpad büszkesége pénteken, június 4-én féltestvére társaságában hagyta el az ideggyógyintézetet, ahol hetek óta kezelték. Édesanyjának villája van Balatonszemesen, Latinovits oda ment le. Hozzátartozói értesítése szerint a 45 éves mûvész hosszabb ideje József Attila-lázban égett, összefonódott benne saját személye és a tragikus sorsú költôé. Azé a József Attiláé, aki 1937. december 3-án Balatonszárszón a vonat kerekei alá vetette magát. Latinovits Zoltán ugyanezt tette 1976. június 4-én Balatonszemesen. Verebély orvosprofesszor, akinek ott van villája, azonnal a helyszínre sietett, de segíteni már nem tudott. Latinovits Zoltán, a magyar színpad nagy és beteljesült ígérete, a vonat elé vetette magát és szörnyethalt. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy gyászolja mindenki, aki a színpadon látta és rádión hallgatta."

El sem temették még a Színészkirályt, s már kerekedik a legenda.

Az csak átgondolatlan állítás, hogy összefonódott benne saját személye és a tragikus sorsú költôé. (Akkoriban Latinovits Zoltánt Ady Endre költészete izgatta elsôsorban. József Attila és Petôfi Sándor költeményei után egy nagy füzetbe másolta azokat az Ady-verseket, amelyeket fejbôl tudott.) Az csak érdektelen tévedés, hogy aznap hagyta el az ideggyógyintézetet. Az viszont légbôl kapott állítás, hogy "a vonat elé vetette magát és szörnyethalt". És itt hangzik el elôször Szemes és Szárszó neve együtt, mintegy sugallva a felcserélhetôséget. Ebbôl késôbb olyan keveredés származott, hogy még az is elôfordulhatott: egy Latinovits Zoltánról írott könyvben, amelynek utolsó oldalain a Balatonszemesen készült rendôrségi jegyzôkönyvek olvashatók, a könyv elején a szerzô a nagy angol színész, Kean haláláról írva gond nélkül papírra veti a következô mondatot: "Negyvenhat éves ekkor, mint Latinovits Szárszón."

A ködszurkáló halott, sûrûsödik a köd.

Június 8-án, kedden Szemesen eltemetik Latinovits Zoltánt, másnap egységes kommüniké olvasható minden napilapban. (Nemcsak a fôvárosi lapokban; a veszprémi Napló is a hivatalos szöveget közli.)

"Latinovits Zoltánt, a Magyar Népköztársaság érdemes mûvészét - végsô kívánságának és a család kérésének megfelelôen - június 8-án a család lakóhelyén, Balatonszemesen, nagy részvét mellett eltemették."

Végsô kívánságának?! Ebben a pillanatban, amikor hivatalosan csak annyit lehet tudni, hogy Latinovits Zoltán "véget vetett életének", mit jelent, az olvasók számára mit jelent ez a két szó? Igaz, a magyar szellemi és társadalmi élet íratlan szabálya, hogy az öngyilkosságot "tragikus hirtelenséggel" jelölik a sajtóban. És igaz, hogy ezt a két szót nem írták le a magyar sajtóban.

De hivatalosan Latinovits Zoltán "véget vetett életének", s most Szemesen temették el "végsô kívánságának" megfelelôen.

Tehát volt végsô kívánsága?

Ezt a két szót nem egy figyelmetlen vagy nyegle újságíró fogalmazta. Ez hivatalos szöveg; minden újságban így jelent meg. És ezt olyanok fogalmazták, akik pontosan tudták, hogy Latinovits Zoltánnak sem ilyen, sem másmilyen végsô kívánsága nem volt.

Latinovits Zoltán nem írt búcsúlevelet. Latinovits Zoltán nem búcsúzott el senkitôl. Latinovits Zoltán 1976. június 4-én este hét óra tájban elindult szemesi házukból sétálni, és többé nem tért haza.

Mi történt? Biztosat senki nem tudott. A titok furcsa virág: egy szóba, egy kósza hírbe, egy fölröppent hírfoszlányba, egy újságból kihullott, megfejthetetlen tartalmú mondatba mindenki azt álmodott bele, amit akart. Volt, aki úgy tudta: Bibliával a kezében állt a vonat elé. (Séta közben a Vigíliát olvasta, benne saját írását.) Mondták: azonnal szörnyethalt. (Még élt, amikor beemelték a mentôautóba.) Leírták: a vonat elé vetette magát. (Egyetlen tanú fogalmazott így, mások úgy emlékeztek: a negyedik vagy ötödik kocsi gázolta el.) Egy amerikai újságban már az olvasható: a mozdony darabokra tépte. (A boncolási jegyzôkönyv szerint jobb lábfejét roncsolta a kerék.)

Ruttkai Éva így fogalmazott: "…a házuktól a Balatonhoz a síneken keresztül vezet az út. Egy kereplôn kell keresztülmenni. Közel van az állomáshoz, itt mindig lassít a vonat, gyerekkorában, többször elmesélte, mindig itt várták a járatot, a lassításkor felugrottak, és úgy mentek el az állomásig, ha arra volt dolguk. Ahogy én rekonstruálom az esetet: eljött otthonról, sétálni indult a Balaton felé. És akkor jött egy vonat, lassított, benne felsejlett valami gyerekkori emlék, benne volt az a bizonyos gyógyszer, amitôl fel volt pörögve, nem érezte a veszélyt, képessége korlátait, és úgy, mint évtizedekkel korábban, megpróbált felugrani rá… és elvétette az ugrást… Hisz nem is elöl, hanem a harmadik vagy negyedik kocsi gázolta el. Nem a mozdony. Talán ez azt bizonyítja, hogy ugrani akart. Nem tudom…"

Ruttkai Éva soha nem hitte el, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett.

Rendôrségi jelentés, kelt június 4-én az esti órákban: "Mivel az öngyilkosságával kapcsolatban kijelentést soha nem tett, így édesanyja véleménye szerint az a korábbi és a jelenleg is fent álló betegségével függ össze." Latinovits Zoltán édesanyja, "Tinka néni máig (1998!) vallja, hogy legidôsebb fia nem lett öngyilkos, nem vetette magát a vonat kerekei alá. Baleset történt. Gondolataiba mélyedve ballagott a sínek mentén, amikor a sorompó elôtt elcsapta a szerelvény."

Szeretô édesanya, szerelmes asszony: szent joguk, hogy elfogultak legyenek.

De a fizika legelemibb törvényeit figyelembe véve végiggondolta valaki: miképpen lehetséges, hogy valaki a vonat elé veti magát, és a gázolás pillanatában a homlokán sérül meg, és a "jobb lábszár alsó harmadán a gázolásos sérülés következtében a lábszár csonkolódik"?

A rendôrségi jegyzôkönyv szerint egy tanú azt vallotta, hogy messzirôl látta: Latinovits Zoltán a vonat elé vetette magát. Más tanúk akkor úgy emlékeztek: mintha fel akart volna ugrani a vonatra. Ruttkai Évának valaki egy héttel késôbb - június 11-én 19.40-kor Balatonszemesen, a sínek mellett - azt mondta: a harmadik vagy a negyedik kocsi elsô kereke haladt át Latinovits Zoltán jobb lábán, a feje akkor sérült meg, amikor visszazuhant a vonat lépcsôjérôl.

A rendôrség június 4-én este helyszíni szemlét tartott. A hivatalos jegyzôkönyv elsô bekezdése szerint 21.10-kor. A harmadik bekezdés szerint 21.20-kor.

A rendôrökön kívül jelen van két hatósági tanú.

Nincs jelen a két vonatvezetô.

A MÁV Vezérigazgatóságára június 4-én 22.45-kor küldött távirati jelentés szerint a baleset 19.40-kor történt, a vonat 19.56-kor érkezett a szemesi állomásra, ahonnan huszonöt perc késéssel indult tovább. Hogy a vonatvezetôk milyen lelkiállapotban voltak, arról nem szól a jelentés. Ugyanezeket az idôpontokat megerôsíti egy a szemesi állomáson másnap készült rendôrségi jelentés, amely azt is rögzíti: a vonat 20.01-kor indult tovább Budapest felé.

A rendôrségi jelentés azt nem rögzíti: ki tájékoztatta a jelentést író rendôrtisztet. Egy biztos: a vonatvezetôket nem hallgatta ki. De a szolgálattevô tájékoztatása szerint a két vonatvezetô azt jelentette elôzô nap, hogy a "bejárati jelzônél egy férfit láttak a pályatest közelében sétálni, aki a vonat közeledtekor a sínekhez rohant és a vonat elé vetette magát.
A motorvezetô fékezett, azonban a gázolást nem tudták elkerülni, a személyen áthaladt a motor."

Valaki azt mondta, hogy valaki azt mondta…

Meghalt egy ember.

A vonatvezetôket nem hallgatták ki a balesetet követôen.

A vonatot senki nem vizsgálta meg, a baleseti helyszíni szemle idején az már Pest közelében robogott.

A rendôrség nem tartotta fontosnak, hogy a közvetlen szemtanúkat megkérdezze a történtekrôl.

A helyszíni szemlén a helyszínt pontosan leírják, megállapítják: a hômérséklet plusz tizenöt fok, "borús, szeles, hûvös idô van". De a nyomokat nem rögzítették, nem jegyzôkönyvezték szó szerint a tanúk vallomását, nem állapították meg: hol feküdt a balesetet szenvedett személy. (Egy hét múlva is kikövetkeztethetô volt a maradék nyomokból: nem a síneken, hanem körülbelül egy méterre a vasúti pályától, a lapos töltés oldalában.) A rendôrök kérlelhetetlen következetességgel egy dolgot állapítottak meg: a balesetet szenvedett személy öngyilkossági szándékkal a vonat elé vetette magát.

Semmi olyan adatot nem rögzítettek, amely ennek a megállapításnak ellentmondott volna.

Június 5-én megjelent a hivatalos kommüniké: Latinovits Zoltán hosszan tartó, súlyos betegség után véget vetett életének.

Június 9-én minden napilap megírta: Latinovits Zoltánt végsô kívánságának megfelelôen eltemették a balatonszemesi temetôben.

Huszárik Zoltán, 1981-ben: "Kardot rántott, és kis híján kard által vérzett el. Ezért nem hiszek az öngyilkosságában sem. A forradalom nem futamodik meg, a forradalmár ütközetben esik el. Nekiment a vonatnak, mint a hatalomnak, mert azt képzelte, a mozdony fog kisiklani, nem ô."

NéHáNY ADAT
AZ ELSô TRAKTORRóL

1976. július kilencedikén, hajnali két órakor Orbán Ferenc minôségellenôr beindítja az elsô, Csíkszeredában összeszerelt lánctalpas traktort, és néhány métert tesz vele. Az SV-445 típusú traktor "kecsesnek tûnik, a szántóföldjeinken megszokott traktorokhoz képest". A szôlômûveléssel foglalkozó mezôgazdasági egységek számára készül; nagy szükség van rá országszerte; a csíkszeredai gépgyártók a szôlômûvelés gépesítését szolgáló, "ôrpótló" traktort állítottak elô.

A kis piros gép a tervezett idôpontnál másfél nappal hamarabb indul be; néhányan ezt megelôzôen több éjszakát is benn töltöttek a szerelômûhelyben. Egyelôre nem mûködik a szerelôszalag: még tíz, szerelés alatt levô traktor áll szerteszét. A motort Brassóból hozzák; itt készül a kapcsolószekrény, az erôátviteli- és a futómû, a lánctalp; no meg a szerelés és a festés.

Augusztus 23. tiszteletére vállalják, hogy "a nagy ünnep napján a hetvenötödik sorozatszámot viselô traktoruk is elhagyja a szerelôcsarnokot".

KIEGéSZíTéS
A MELLéKLETHEZ

Az 1976/1977-es iskolai évben a brassói Politechnikai Intézet kihelyezett tagozataként almérnöki esti tagozat indul Csíkszeredában.
A kommentár: "Csíkszereda a felsôoktatási központok sorába lépett, ami a Hargita megyei gépgyártás eredményeinek az elismerését is jelenti. Pillanatnyilag talán fel sem tudjuk mérni ennek az eseménynek meghatározó jelentôségét. Hogy mi mindent jelent egy fiatal megye szellemiségében, tudományos életében…"

Az oktatás idôtartama négy év, a tagozatot, amely a mechanikai fakultás gépkocsi szakához tartozik, a Traktoralkatrészgyár patronálja. Ez azt jelenti, hogy a gyárban állítják össze a felvételihez szükséges aktacsomót; hogy akik már eleve itt dolgoznak, elônyben vannak; hogy a gyár a más helységekben lakó, gépiparban dolgozó, sikeresen felvételizô személyeket szívesen alkalmazza; hogy a Székelyföldön, Marosvásárhelyen kívül ez az egyetlen, most kialakuló lehetôség, hogy helyben fôiskolai diplomát lehessen szerezni.

1976 júliusában a Brassóban megtartott felvételin 110-en vizsgáznak a meghirdetett 50 helyre. Az oktatók a gyár mérnökei, valamint Brassóból ide ingázó egyetemi tanárok. A nyolcvanas években egyre kevesebb helyet hirdetnek meg; az eleve nem a gyárban dolgozó diplomásokat nem alkalmazzák. 1989 után a tagozat megszûnik.

(Az információk, idézetek legfôbb forrása a Hargita - a Román Kommunista Párt Hargita Megyei Bizottsága és a Megyei Néptanács napilapja.)

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu