Telkibánya a Zempléni-hegység
nyugati szegélyén, a Hegyköz bejáratánál
fekszik. A lakásvizsgálat idején megközelíthetô:
vasúton Hidasnémetiig vagy Sátoraljaújhelyig:
Hidasnémetitôl 15 km-re van, Göncön keresztül
autóbusszal érhetô el: Sátoraljaújhelytôl
autóbusszal Széphalmon, Pálházán keresztül.
A község szerkezetét a topográfiai adottságok határozzák meg. A négy völgyben, négy patakmederben kialakult útnyomvonalak mellett telepedett épületek laza szövete alkotja a települést.
A településszerkezet eredeti magja a templomdombon a középkorban alakult ki, amikor az arany- és ezüstbányászat következtében Telkibánya mezôvárosi rangot kapott. A bányakatasztrófát követô hanyatlás nyomán a hegyen települt községrész egyre alárendeltebb szerepet játszott, s ma már az elavult, régi épületek felújítása helyett a lakosság a völgyekben kialakult új településrészeken építkezik.
Közintézmény-ellátottság
A faluban az alábbi közintézmények vannak:
- községi tanács
- körzeti orvosi rendelô
- általános iskola alsó tagozata
- óvoda
- mûvelôdési ház
- helytörténeti múzeum
- két vegyesbolt
- büfé-falatozó
- borkóstoló
- pb-gázcseretelep a községi tanács udvarán
- tejbegyûjtô
- tûzoltószertár
- turistaház
- úttörôtábor.
A közintézmények építészeti megjelenése meglehetôsen egyhangú: a táblákon, feliratokon kívül semmi sem különbözteti meg ezeket az épületeket a lakóházaktól. Ez kettôs hatás eredménye: egyrészt sok közintézmény lakóház átalakításából keletkezett, másrészt - lehet, hogy az így kialakult mintát követve - az újonnan épültek sem akarták formailag is jelezni az igen eltérô funkciót.
A falu lakosságának többsége magyar. Néhány cigány család telepedett meg, vannak szlovák nemzetiségûek is, akik magyarul beszélnek, és asszimilálódtak az itt élôkhöz. A német bányászok, cseh husziták utódai is teljesen elmagyarosodtak. Inkább csak a családnevek ôrzik a német, szlovák eredetet. Leggyakoribb családnevek: Menyhárd, Krakkai, Bartók, Kovács.
A családok jelentôs része református. A református pap a templomdombon lakik, a mûemléki templom és a kopjafás református temetô közelében. Néhány katolikus család is él a községben, a közvélemény szerint "betelepedettek", "idegenek", "jövevények" (ami jelenthet akár három-négy generációval ezelôtti bevándorlást és letelepedést is). A két világháború között a két egyházból kivált igen szegény családokból alakult meg egy "szombatos" szekta, kb. 35 család tartozik a gyülekezethez.
A községben mind a természetes, mind a tényleges szaporodás kedvezôtlen képet mutat, a népességszám fogyó, bár ez a fogyás csökkenô tendenciát mutat. A népességszám fogyásának fô oka a településrôl való elvándorlás a helyi munkalehetôség hiánya miatt. Az elvándorlás a munkaképes korú népességet, illetve azok családtagjait érintette, így a propagatív korú (15-49 éves) nôk száma csökkent, amely a születések csökkenését is jelentette.
Az öregebbek között nagyon sok a szegény ember. A posta vezetôje utalt rá többször is, hogy nem szabad bedôlni a látszatnak, hogy Telkibánya nagyon gazdag falu, mert nagy összegû takarékbetétkönyvek vannak. Lehet, hogy az öregek között is akadnak olyanok, akiknek van eldugott vagy takarékban ôrzött pénzük, de a pénz ellenére is szegények, mert ugyanolyan igénytelenül, szegényesen élnek, mint azok, akiknek biztos, hogy semmijük nincs.
Egy 73 éves, teljesen egyedülálló özvegyasszony étrendje:
Péntek: reggeli - rántott leves
ebéd - rántott leves
vacsora - fôtt kukorica
Szombat: reggeli - vízbe áztatott kenyér
ebéd - fôtt kukorica
vacsora - fôtt krumpli
Vasárnap: reggeli - semmi
ebéd - egy tál húsleves, benne csirkehús (szomszédok hozták)
Egy 76 éves, özvegy férfi étrendje, lánya és unokái a falu másik végében laknak:
Péntek: reggeli - szalonna, kenyér, pálinka
ebéd - szalonna, kenyér, bor
vacsora - déli maradék
Szombat: reggeli - szalonna, kenyér, pálinka
ebéd - fôtt káposzta, kenyér, mákos metélt, bor (lánya hozta)
vacsora - szalonna, kenyér, bor
Vasárnap: reggeli - szalonna, kenyér, pálinka
ebéd - töltött káposzta (maradék), kenyér, bor
vacsora - szalonna, kenyér, bor
Az öregek a hagyományok ôrzôi. A patakban mosnak tavasztól ôszig. Beleállnak a vízbe gumicsizmával vagy mezítláb. Négylábú asztalkára helyezik a ruhát, és mángorlóval ütik-verik. Olyan többgenerációs családoknál, ahol van mosógép, a nagymama ott is az évtizedek alatt megszokott módon mossa a ruhát, fôként az ágynemût.
Úgy tûnik, mintha nem lennének fiatalok Telkibányán. Valóban alig vannak, és még kevesebbnek látszanak, mint ahányan vannak. Negyven-ötven 15-20 év közötti fiatal jár középiskolába, harminc-negyven szakmunkásképzôbe Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, Miskolcra, Hidasnémetibe, Encsre, Göncre, Pálházára. Jó részük csak nyaranta van otthon, és havonta, háromhetente jár haza hétvégékre. Kisebb részük a hetente, még kisebb a naponta hazajáró.
Néhány fiatal fiút legfeljebb hétvégeken a kocsmában lehet látni. A május elsejei ünnepségen (amelyen a részvételért a tsz 20 forintot fizetett minden egyes résztvevônek) egyetlenegy fiatal férfi vagy fiú nem volt. A felállított céllövöldénél is mindössze négyen-öten szórakoztak. A 15-25 év közötti férfi lakosság szinte teljesen hiányzik a telkibányaiak közül. Legfeljebb vendégek vannak jelen.
A házakban, lakásokban a tárgyakból nem lehet következtetni a gyerekek jelenlétére. A környezô falvakban vannak olyan parasztházak, ahol külön szobát rendeztek be a gyereknek modern gyerekbútorokkal. Ez a szokás még nem honosodott meg Telkibányán. Ha nem lennének családi fényképek, fôként a kisebb gyerekekrôl készült fényképek a falakon, komódokon, modern szekrényfalakon, nem is lehetne tudni, hogy gyerekek vannak. A legtöbb gyerek személytelenül van jelen a családokban. A 6-10 évesek a kérdôívkészítés, interjúkészítés közben többnyire hallgatagon ácsorogtak, félszegen hallgattak vagy bámészkodtak, míg a szülôk, nagyszülôk ki nem zavarták ôket.
Telkibányán a változás a tanulás helyében jelölhetô meg. Azoknál a családoknál, ahol a gyerekeket tovább akarják taníttatni, gondoskodnak is arról, hogy a gyerekeknek legyen hol tanulniuk. Rendszerint ezek azok a családok, akik nemcsak a nyári konyhában, a konyhában laknak, hanem az egyik szobát is igénybe veszik, és ténylegesen használják is. Az iskolába járó gyerekek ebben a szobában alszanak. Itt van a televízió is, aminek legfôbb nézôi éppen az iskolás gyerekek. A szobában tanulnak, iskolatáskájuk is itt van. Elôfordul, hogy tankönyveket látni szanaszét. A továbbtanulásra serkentett gyerekek többségének semmiféle munkát nem kell végeznie. Tanuljanak, ez a lényeg, ez a dolguk.
Azoknak a gyerekeknek azonban, akiknek a szüleiben nem él ilyen erôvel a felfelé törekvés vágya, nincs biztosítva a normális tanulási lehetôségük. A nyári konyhában, a konyhában, a konyhaasztal szélén vagy a hokedlin (a hokedli elôtt térdelve, guggolva vagy sámlin ülve) írják a házi feladatokat. Gyakran úgy, hogy az asztal tele van ételmaradékokkal, mosatlan edényekkel. A nagymama esetleg éppen fôz, süt körülöttük, és a szomszédasszonnyal beszélget. A gyerek figyelme el-elkalandozik. A füzeteik pacásak, sok a javítás bennük, és teli vannak hibával.
Az elsô világháború elôtt épült a házak 27 százaléka, a két világháború között 20 százaléka, 1945 után a 40 százaléka. Azok a házak, amelyeknek építési idejét a tulajdonosuk nem tudja megállapítani, ugyancsak 1945 elôttiek, becslésünk szerint nagyobb részük az elsô világháború elôtt épült. A házaknak így tehát kb. 40 százaléka 1914 elôtti, 40 százaléka 1945 utáni.
A családfôknek valamivel kevesebb, mint a fele (47 százalék) minôsítette jónak az épületet, amelyben lakik, a kérdezôbiztosoknak már csak 38 százaléka.
A vizsgálatvezetô szerint az épületek, illetve a bennük levô lakások egyharmadát le kellene bontani. A lebontandó, egészségtelen lakások nem mindegyike régi, sôt: többségük a két háború között, illetve az ötvenes évek elején épült. Az 1949-1957 között épült házak nemcsak rossz állagúak, de számuk is kicsi, mindössze 7 épült 7 év alatt, ami alig haladja meg a két háború közötti építkezés ütemét: 1920-1944 között, azaz 25 év alatt 20 ház épült.
A lakóházak 44,2 százalékát a jelenleg benne lakók maguk építették, csaknem egyharmaduk pedig örökölte.
Villany a lakások 4,5 százalékában nincs. Vízvezeték az épületek 15 százalékában, vízöblítéses WC a lakások 9 százalékában van. A vizet távolabbi kútról viszik az épületek 40 százalékába.
Az épületeknek kb. fele kétszobás, de nagyon magas az egyszobások aránya: 27,l százalék. A házak egynegyedében van két konyha, csaknem felében elôszoba és kb. egynegyedében veranda. Fürdôszoba az épületek 39,5 százalékában van, ennek valamivel több mint a felét használják. A vezetô beosztásúak és alkalmazottak mindegyikének van fürdôszobája, a szakmunkások háromnegyedének. A lakószobák l6,5 százalékában még mindig földpadlózat van.
A régi és az új házak más-más érzelmeket váltanak ki a városi emberbôl és a helyi lakosokból. Utóbbiak elsôsorban a régi házak avultságát, így értéktelenségét helyezik szembe - mit sem törôdve az arányokkal, díszítô motívumokkal - az újonnan épültek "modernségével". Mivel értékesebbeknek tartják, ezért attraktívnak, szépnek látják azokat. A városi ember valamiféle nosztalgiával fordul a régi parasztházak felé, csöndes, egyszerû, idilli életet képzelve beléjük, mint ahogy azok külseje is nyugalmat sugároz. Azt már nem nagyon ismerik el, hogy az új, sátortetejû házak rendezett képe is nyugalmat ad az utcának, sokkal inkább, mint a különbözô átmeneti állapotokat képviselô, átalakított épületek.
A legújabb házakon ritkábban alkalmaznak vakolatplasztikát, a színezés síkban marad. Színes csík emeli ki a falak határát, és ugyancsak csíkok kötik össze az ablakokat. Általában gondosabb a házak utcai homlokzatának kidolgozása.
A falfelületek színezéssel való részekre osztása csak az utóbbi idôben jelenik meg. A régi házakon legfeljebb a lábazat volt a faltól eltérô színû, feketére festett - az esô által felcsapott sár miatt nem volt érdemes a falat lent is fehérre festeni, de ezen a praktikus okon kívül talán a vizuális alátámasztás igényére is visszavezethetô ez a kialakítás. Az újabb homlokzatokon elôfordul festett lábazat - színes, követ, terméskövet utánzó festéssel.
Új típus a sátortetôs, megközelítôleg négyzet alaprajzú ház. Három szoba, konyha, elôszoba, fürdôszoba, kamra van benne, szinte teljesen egyforma elhelyezkedési rendben. A helyiségek használata hagyományos. Van tisztaszoba, a másik két szoba közül általában az egyiket használják nappal is, itt nézik a tévét, a másik kizárólag hálószoba, általában fûtve sincs.
A konyha továbbra is univerzális, bár kissé eltolódik a szerepe. A fôzéseken kívül a mindennapi mosakodás, a gyerekek tanulása, az étkezések, a családtagok egymás közötti kommunikációja stb. - mind a konyhában játszódik. Itt már nem lehet azokat az állattartással kapcsolatos tevékenységeket elvégezni, mint a régi házak közvetlenül a szabadba nyíló konyháiban. A moslékos vödröt nem lehet végigvinni a reprezentatív elôszobán. A terményfeldolgozás még megmaradt mozzanatai is jórészt kikerülnek a konyhából. Ugyanakkor a családi élet azon tevékenységei, amelyek megoszlottak a konyha, a tornác és az elsô udvar között, itt leginkább a konyhában zajlanak.
A régi, kétosztatú, háromosztatú házak helyiségei nagyságrendi különbségek nélkül sorakoztak egymás mellett, a mai lakásokban a sokkal differenciáltabb funkciónak megfelelôen a helyiségnagyságok is inkább eltérôek. A régi házak helyiségei nagyobb alapterületûek, mint az újak - nem ritkák a 35 m2 feletti szobanagyságok, és a konyhák is 15 m2 felett vannak. A modernebb házak szobái kb. 10 m2-rel kisebbek, a konyhák alapterülete is csökkent. Az alapterület csökkenésével együtt nô a belmagasság és a természetes világítást szolgáló üvegfelület. Ennek következtében, bár a régi szoba tágasabb, ez nem érzékelhetô egyértelmûen, hiszen a mennyezet épphogy fejmagasság felett van. A félhomály szegényesség, szûkösség érzetét kelti. A nagyablakos, magas, világos szobák sokkal tágasabbnak tûnnek, mint az elôbbiek. Ezen persze a bútorozás mértéke, módja változtathat - a bútorokkal túlzsúfolt szoba semmiképp sem tûnik tágasnak.
Sok a nagyon erôteljes, sötét, harsogó mintázatú fal. A hengerelt részt színes csík választja el az egyszínû vagy más festésû mennyezettôl, de gyakran a hengerelt mezôket keretbe foglalják, ilyenkor az éleknél marad egyszínû csík. Volt példa a mennyezet hasonlóképpen keretbe foglalt hengeres festésére is. A fentiek elsôsorban a szobákra vonatkoznak, de a konyhák festésénél is gyakori a hengerelt megoldás. A konyhafalak kialakítása általában kevésbé egységes. Csempézett, olajfestéssel bevont, egyszínû, illetve mintás festésû felületek váltogatják egymást. Az új házakban a konyhák egy része meszelt még akkor is, ha a szobák hengerrel festettek. A konyha gyakrabban igényel újrafestést, meszelést, mint a többi helyiség.
A mintásra festett falak elôfordulási rendszerébôl arra következtethetünk, hogy melegebbnek, otthonosabbnak, amellett kevésbé kényesnek, lassabban piszkolódónak tartják ezeket, ellentétben az egyszínû, illetve fehér falakkal. A lakószobák mintás falfestése még ott is megjelenik, ahol a konyha, tisztaszoba, elôszoba egyszínû.
A bútorok többsége 1945 után került a lakásokba, mindössze 16,7 százalékuk l945 elôtti. Egyharmadát 1971-
1975 között szerezték, egyharmada 1957-1970 közötti. Ez a két adat önmagában is beszédes, és az életmódban bekövetkezett változást jelzi. Az újonnan beszerzett bútor a család helyzetében, állapotában bekövetkezô változás mutatója. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy l945 után csupa új, az évjáratoknak megfelelô bútor került volna a lakásokba. A civilizációs tárgyak fele 1971 és 1977 között került a lakásokba. 1945 elôtt mindössze 5,2 százalék. Ez pozitív irányú változás, még ha az ellátottság mértéke, és fôként a funkcionáló, valóban használatban levô háztartási gépek, eszközök száma közel sem mutat ennyire pozitív képet.
Telkibányán legtöbben 1971-1975 között szereztek be újonnan bútorokat és civilizációs tárgyakat. Ez az idôszak a tárgyhalmozás és - úgy tûnik - a telítôdés idôszaka is, az utána következô három évben egyharmadára csökken a bútorbeszerzés és egyötödére a civilizációs tárgyak beszerzése. Az ütem lassul a gyors felfutás után. Az 1970-es évek eleje az új, nagyobb telkek parcellázásának ideje a Göncrôl érkezô fôútvonal mentén. Ez is a fiatalok letelepedését, hazacsalogatását szolgálta. Új házak sora épült, amelyekbe bútor kellett. Emellett persze a meghalt öregek bútorai is gazdát cserélnek, de a legtöbben inkább új (modern, álmodern, varia stb.) bútorokkal rendezkednek be.
Az átépített parasztházakban az utcai homlokzat sokszor megtévesztôen olyan, mintha kockaház volna. Ezekben a tisztaszobák átmeneti típusúak: hasonlítanak a kockaházak modern tisztaszobáira és a polgár-paraszti tisztaszobákra is. Kettô ágy van, de székek helyett fotelek, a bal sarokban hármastükör, a jobb oldali falon varia szekrénysor, két éjjeliszekrény az ablakok alatt, de három hosszú szônyeg helyett már öt szônyeg tagolja a közlekedési teret, és a szônyegek befutnak a bútorok alá is.
Rendszerint ötven éven felüliek lakják ôket, az a korosztály, amelyik már nem vállalkozott új ház építésére, de amennyire lehetett, modernizálta ("kockaházasította") a régit.
A házak többségében a bútorok nagy része jellegtelen, beleértve a modern variabútorokat, szekrénysorokat is. Sem a hálószoba-garnitúrákra, sem a paraszti bútorokra nem lehet igazából azt mondani, hogy csúnyák, sem azt, hogy szépek. Az elôzôek többségét városi kisiparosok, az utóbbiak többségét falusi kisiparosok készítették. Ezek részben a régi paraszti bútorok, részben a városi kispolgári bútorok mintájára készültek. Sötét színûek, nagyok, nehézkesek: megfelelnek a stabilitásigénynek, az állandóság, biztonság érzetét keltik. A világos, modern bútorok is jellegtelenek.
Csak a legszegényebbek lakásaiban nincsenek dísztárgyak. Máshol sok van, és igen sokféle. A hagyományosan berendezett lakásokban elsôsorban a két ablak közé állított komódokon tárolják a dísztárgyakat üvegpoharak, porcelánbögrék, gyógyszerek között. Ahol kettôs ágy, kétajtós szekrény és a garnitúrához tartozó hármastükör van, ott a dísztárgyakat a tükör elôtt és az alatta levô vitrines részben tartják. Ez a legjellemzôbb, ebbôl a fajta berendezésbôl van a legtöbb. Ehhez a garnitúrához két éjjeliszekrény is tartozik, s ezeknek a teteje is alkalmas a dísztárgyak tárolására. A televíziók tetején is van belôlük. A két-három forintos vásári tárgyaktól egészen a több száz forintért vásárolt porcelánfigurákig minden megtalálható. Bármennyire is drágák ezek a tárgyak, értékesnek nemigen nevezhetôk. Zömük meglehetôsen giccses. Táncoló halak, meztelen nôk, Ludas Matyik, hegedülô kisfiúk, macskák, különbözô méretû és színû kutyák, libák, hattyúk, kéményseprôk, fôként porcelánból, de vannak közöttük üvegbôl készültek is. Szivacsbabák, gumi- és szôrállatkák, mûvirágok, mûanyagból és fából készült figurák és törpék szélesítik a választékot. Sok a díszváza, a kulacs és a különbözô méretû hamutartó. A dísztárgyak edényboltokból, ajándék- és dohányboltokból kerülnek a lakásokba. Kisebb részüket búcsúkban, vásárokban vették. Közel van Hollóháza, az ott dolgozók hazahozzák ajándékba a még festetlen porcelánfigurákat, esetleg olcsón eladják ezeket.
Egy elôszoba falain található tárgyak (két éve épült házban, ahol a háztulajdonosok középkorúak, a férfi munkás, de a földön is sokat dolgozik, a feleség tsz-tag, sok állatot is tartanak):
- 38 db dísztányér (régi és új vegyesen)
- 3 db olajfestmény (giccsképek)
- 4 db bolti háziszôttes
- 16 db hímzett terítô (saját készítésû)
- 2 db falióra (század eleji, festett, paraszti)
- 6 db köcsög (bolti, népi utánzat)
- 3 db tejescsupor (a telkibányai keménycserépgyárból)
- 2 db vizeskanna (múlt századi, paraszti), benne mûvirágok
A hagyományos református családoknál csak feliratok vannak. A kommersz bútorgarnitúrák azonban vonzzák a festményeket is. Ahol a berendezés már nem régi különálló ágyakból, komódból stb.-bôl áll, ott rendszerint már vannak festmények is a falakon. A képek témája meglehetôsen egyhangú: tavon úszó kacsák, hattyúk, vadromantikus tájak várkastéllyal, idilli falusi táj stb. Kivitelezésük is szegényes, kevés, de harsány szín jellemzi ôket. Különösen az ég túlszínezett, de a virágok, a fák is. Ezek a közismert giccsképek 20-30 forintért ma is kaphatók a sárospataki, tokaji stb. vásárokban. A tulajdonosoknak tetszenek, és már az is nagy dolog, hogy egyáltalán pénzt adtak ki ilyen célra. A modernebb épületek verandáin, elôszobáiban is vannak hasonló festmények.
Az újonnan épített házaknak már természetes tartozékai a képek. Részben ezek is giccsesek. Bár nagy részük még vásárokból való, az is elôfordul, hogy üzletben vásárolják ôket. Ezek már valamivel jobb színvonalú tájképek és virágcsendéletek. Ebbe a kategóriába meglehetôsen kevés festmény sorolható, mivel a falura inkább a szegénység jellemzô, és viszonylag kevés az újonnan épített ház. Persze nemcsak a szegénység miatt, hanem azért is, mert a legtöbb fiatal már nem Telkibányán, hanem máshol keres otthont.