Vince Mátyás

Hogyan született a HVG?

A Heti Világgazdaság, a HVG elsô száma 1979. június 7-én jelent meg az újságosstandokon, mint a Magyar Kereskedelmi Kamara hetilapja. S noha közel húsz év távlatából sokan már úgy emlékeznek rá, mint elôzmények nélküli, szinte a semmibôl teremtett lapra, az alapító fôszerkesztô kötelessége e helyütt is rögzíteni: ha nem jött volna létre még 1968-ban a Világgazdaság (VG) címû napilap Gyulai István fôszerkesztésével, akkor nincs HVG sem! S ez nemcsak azért igaz, mert a HVG annak idején a VG utódlapjaként, pontosabban szólva annak "popularizált" testvéreként jött létre, hanem azért is, mert a Gyulai által a VG-nél megteremtett, kritikus és a tényeket tisztelô, a világ dolgaira nyitott szellemet vitte tovább a HVG a saját hasábjain.

A Világgazdaság a Nyers Rezsô nevével fémjelzett "új gazdasági mechanizmus" szülötteként jött létre, s elsôdleges célja a hazai gazdasági és kormányzati vezetôk napi tájékoztatása volt a világgazdaság, illetve a magyar gazdaság legfrissebb eseményeirôl, trendjeirôl. Ezért - egyedül a magyar sajtóban - megadatott számára, hogy a nagy nyugati hírügynökségek anyagait (Reuters, AP-DJ, UPI) közvetlenül és azonnal telexen megkapja. Minden más magyar sajtóorgánum a Magyar Távirati Iroda által megszûrt és megválogatott hírekkel dolgozhatott csak. (S azok közül sem mindegyiket lehetett közölni, hisz naponta jó néhányon ott virított a felirat: "Csak a szerkesztôségek tájékoztatására!" ) A világra való kitekintés folyamatos lehetôsége egy külföldi hírektôl alapvetôen elzárt országban nemcsak az információk tekintetében hozta privilegizált helyzetbe a Világgazdaságnál dolgozó újságírókat, hanem felkínálta a politikai tisztánlátás lehetôségét és a nyugati tényújságírás alapvetô szakmai követelményeinek elsajátítását is. Mindez a kezdetektôl fogva meglátszott a Világgazdaságon: tudósításai tárgyszerûek, tényközlései és kommentárjai adatokon s nem párthatározatokon alapultak. (Természetesen utólag sem akarom idealizálni a helyzetet: a szerkesztésnek és közlésnek a VG-nél is megvoltak a hatalom, az öncenzúra és a lapprofil által állított korlátai.)

A hetvenes évek közepére az új mechanizmus és a gazdasági reformok megtorpanása egyértelmûvé vált, e folyamatot csak betetôzte Nyers 1974-es felmentése az MSZMP KB titkári pozíciójából. A VG szabadabb szelleme, de még inkább a lapban közölt hiteles gazdasági adatok és tények már sokak szemét bántották a gazdasági és politikai vezetôk körében, különösen, ha az igazság kinyomtatása kellemetlen következményekkel járt. 1976-78 között a VG körül gyakran felforrósodott a levegô. A sajtóirányítás részérôl elsôsorban Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának akkori nagy hatalmú elnöke bírálta a lap egyes cikkeit s hangvételét, a gazdaságirányítás részérôl pedig fôleg Marjai József ágált a lap ellen. (Marjai 1978-tól miniszterelnök-helyettesként tartotta kézben a magyar gazdaság gyeplôjét.) Akkor Marjainak mint kormánytagnak jutott az a korántsem hálás szerep, hogy a magyar külgazdaság kényes egyensúlya felett ôrködjön. Marjai felvállalta a gazdasági tárgyalásokon a szovjetekkel való keménykedést, neki kellett a legfelsô politikai szinten a kétoldalú kereskedelemben meghatározandó árakról alkudozni; a behozatali árakat lefaragni, a magyar kivitel árait pedig felsrófolni. A kényes külkereskedelmi egyensúlyhoz az is hozzátartozott, hogy a növekvô nyugati importot emelkedô dollárelszámolású kivitellel kellett volna ellentételezni. Ezt sokszor csak úgy lehetett elérni, hogy a szovjeteknek ígért magyar árukat átirányították nyugati exportra.

A korra jellemzô, hogy a VG körüli egyik legnagyobb botrány egy elsô látásra teljesen ártatlan hírbôl fakadt. A VG ugyanis megírta, miszerint "a Hungarocamion útnak indította Svédországba az év elsô almaszállítmányát". Marjai tajtékozva hívta fel Gyulait, s kiderült: a szovjetek sürgetésére, hogy miért nem jönnek már a várva várt magyar almaszállítmányok, épp Marjai válaszolta néhány nappal korábban hivatalosan azt, hogy nincs elég rendelkezésre álló kamionů

De volt "ügy" abból is, hogy Lázár György miniszterelnök a VG-bôl értesült a Magyar Nemzeti Bank egy kisebb hitelfelvételérôl, ami miatt Fekete János kapott fejmosást; vagy abból, hogy a Magyarország által aláírt nemzetközi kereskedelmi egyezmény (GATT) elôírásaival ellentétben sok exportra termelô magyar nagyvállalat jelentôs ártámogatást kapott, s ezt - egy-egy konkrét vállalat kapcsán - a VG meg is írta. Az is állandó feszültségforrás volt, hogy a VG saját tudósítóitól, illetve nyugati forrásokra támaszkodva az egész szocialista táborról árnyaltabb s ily módon kedvezôtlenebb képet festett, mint azt a sajtóirányítás szerette volna. A rendszer lényegébôl fakadó irtózása a korrekt tájékoztatástól, a belsô politikai információáramlás gyengeségei, az állami politika szintjére emelt képmutatás, a gazdasági szerzôdésszegések sorozata - ezek mind-mind lecsapódtak a VG szerkesztôségében.

Meg is született a verdikt: a VG olyan mélységig foglalkozik a magyar külkereskedelemmel, egyes külkereskedelmi üzletekkel és a magyar gazdaság belsô viszonyaival, valamint a szocialista országokkal, "beleértve a hiányosságokat is", ami magyar üzleti-politikai érdekeket sérthet, s ez így nem mehet tovább. Nagy nyomás nehezedett a lapra, hogy ezeket az információkat szûrje meg és fogja vissza. Miután ez a nyomás nem sok eredménnyel járt - részben Gyulai konoksága miatt, részben azért, mert a tények közlésekor sohasem lehetett elôre tudni, hogy éppen kinek az érdeke kerül veszélybe - napirendre került a lap megszüntetése.

A VG akkori "tulajdonosai", a Magyar Kereskedelmi Kamara, valamint a Konjunktúra- és Piackutató Intézet vezetôi nem szívesen mondtak volna le a számukra már jelentôs presztízst jelentô lapról. Különösen Kallós Ödön, a kamara elnöke és Rédei Jenô alelnök kardoskodtak a lap megmentése érdekében, és csatasorba állt több vállalati s kormányzati szintû vezetô is a számukra megbízható napi információforrást jelentô orgánum érdekében. Gyulai is keményen lobbyzott: járt Lázárnál, Huszár Istvánnál, aki akkor az Országos Tervhivatal elnöke volt, valamint az MSZMP KB agitprop osztályánál, amelynek Grósz Károly volt a vezetôje. Gyulai azzal is érvelt, hogy a helsinki megállapodás aláírása után egy lapot nem lehet egyszerûen csak megszüntetni. Végül 1979 februárjában a színfalak mögött, pontosan máig sem tisztázott körülmények között, megszületett a kompromisszum: a VG életben marad, de fejlécére felkerül a "Belsô használatra" korlátozó jelzés, s csak a magyar vállalatok és hivatalok kaphatják majd. Sem külföldre, sem külföldi követségre, sem magánszemélynek nem értékesíthetô, sôt még a Magyarországon bejegyzett külföldi résztulajdonú vegyes vállalatok sem juthatnak hozzá, s "így majd nem tudnak hivatkozni rá". Viszont megjelenhet egy világgazdasági témájú hetilap, amelyet bárki megvehet, s amelynél az lesz az "elsôrendû szempont, hogy a tájékoztatás ne ártson a kereskedelempolitikai érdekeknek".

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a VG szerkesztôségében már a hetvenes évek elején felmerült, hogy legyen a napilapnak egy heti, összefoglaló jellegû kiadása is a nagyközönség számára, de akkor ez a tervezet szintjén maradt. Az MSZMP KB gazdasági osztálya fúrta meg az elsôk között, mondván, hogy egyrészt nem biztosítható a lap pozitív pénzügyi szaldója, másrészt pedig van már egy gazdasági lap, a Figyelô, amelynek nem kell konkurenciát teremteni. Az 1979-es kényszerhelyzetben ez utóbbi érvelés már elmaradt, de az MSZMP tulajdonában lévô kiadóvállalat, a Hírlapkiadó Vállalat csak azzal a feltétellel vállalta a Heti Világgazdaság kiadását, ha a várható veszteségeket a "lapgazda", a kamara vállalja, amit Kallós meg is tett. (A HVG egyébként az elsô öt évében veszteséges volt, azóta viszont egyfolytában nyereséges, és a kamarának már 1987-re kamatostul megtérült a lapra fordított pénze.)

A sajtó pártbéli irányítói tudomásul vették az új helyzetet. Gyulai visszaemlékezései szerint az agitprop osztály vezetôjeként Grósz a HVG indítása elôtt világosan értésére adta: mivel a lap alapítására nem volt párthatározat, a KB a lapindítást kormányzati, pontosabban szólva Marjai-akcióként tartja számon. (A lapengedélyt nem is az agitprop osztály kérte és kapta a tájékoztatási hivataltól, hanem a kamara felügyeleti szerveként a külkereskedelmi minisztérium.) Grósz azt is közölte Gyulaival, hogy mindennek ellenére nem bánják, hogy lesz egy újabb gazdasági témájú hetilap, amelyik a nagyközönség számára világossá teszi a magyar gazdaság és a világgazdaság szoros összefonódását.

Az 1979. februári döntés után záros határidôn belül indítani kellett a HVG-t. Nem volt kétséges, hogy az új lapot nem lehet a VG kebelében szerkeszteni, kell egy külön csapat, s fel kell állítani egy új szerkesztôséget élén egy fôszerkesztôvel. Gyulai viszonylag gyorsan döntött: nem vállalja mindkét lap vezetését, marad a szívéhez közel álló VG élén. Úgy érezte, hogy a lapját bezártságra ítélô kompromisszum elfogadása kellô erkölcsi alapot ad arra, hogy ô jelöljön fôszerkesztôt a HVG élére. Két jelöltje volt, egy idôsebb s egy fiatalabb, mindketten a VG stábjából. S mivel Kallóssal és Grósszal történt informális egyeztetésein egyik ellen sem volt kifogás, végül a fiatalabb mellett döntött: így kerültem én 33 évesen, az ország akkor legfiatalabb fôszerkesztôjeként a HVG élére.

Tulajdonképpen jó kádernek számítottam, volt közgazdasági egyetemi végzettségem, elvégeztem az újságíró-iskolát, 1978-ban hosszas unszolásra beléptem a pártba is, s valószínûleg piros pont volt a káderlapomon, hogy 1973-ban

- Gyulaival együtt - közel egy évet Dél-Vietnamban töltöttem a Nemzetközi Ellenôrzô és Felügyelô Bizottság kötelékében. (Egy trópusi esôs délutánt végigbeszéltünk Saigonban arról, hogyan csinálnánk meg egy az angol The Economisthoz hasonló heti világgazdasági hírmagazint, ha épségben hazajutnánků)

A fôszerkesztôi kinevezést 1979. április elsején kaptam kézhez, s a lap koncepcióját, arculatát, szerkezetét már korábban benyújtott tervezetek alapján nekem kellett kialakítanom. Magam is meglepôdtem, mekkora szabadságom van, hiszen e szülési periódusban csak annyi volt az ukáz, hogy az új lap vigyázzon majd a magyar üzleti érdekekre, ne fecsegjen ki bizalmas adatokat, s próbáljon meg népszerûen írni a gazdaság/világgazdaság és a politika összefüggéseirôl. Munkatársaimat magam választhattam meg, Gyulai ráadásul felsô határt is szabott: maximum három újságírót vihettem magammal a VG-tôl, a többieket máshonnan kellett felvennem.

A kvótát kicsit túlléptem: négyen jöttek át a napilaptól. Köztük Hirschler Richárd és Murányi Mihály, akik jelentôs szerepet vállaltak a HVG szellemiségének kialakításában és a sikersztori megalapozásában. A sürgetô júniusi megjelenési határidô kiváltságokat is biztosított számomra: lehetôségem volt arra, hogy a sajtón kívüli embereket is behozzak a szerkesztôségbe, akik a szükséghelyzet miatt pillanatok alatt megkapták az újságírói státust, amely amúgy hosszadalmas és nehézkes, politikai kontrollokkal megtûzdelt eljárás volt annak idején. Így került a HVG-hez az induláskor többek között Félix Pál, a kiváló olvasószerkesztô, Nagy Imre egykori személyi titkára és Horváth Zoltán, az MTI-bôl kitessékelt s akkor a Magyar Hirdetônél dekkoló újságíró - mind a mai napig a HVG-címlapok zseniális szülôatyja -, akik káderlapjaik fekete pöttyei miatt másképp aligha kaphatták volna meg az újságíró-igazolványt. Ôk is meghatározó egyéniségei lettek a HVG-nek, kaptam is elég szemrehányást miattuk késôbb az agitprop osztálytólů

A lap rövid, három hónapos elôkészítés után megindult, a szerkesztôség egy, a BNV területén lévô faházban kezdte meg mûködését. 1979 ôszén Várkonyi, a Tájékoztatási Hivatal akkori elnöke, visszatérve néhány hónapos moszkvai továbbképzésérôl, indignálódva hívta fel Kallóst, és állítólag a következôket mondta: "Amikor elmentem a Szovjetunióba, akkor még arról volt szó, hogy megszüntetjük a Világgazdaságot. Most azt látom, hogy kettô van belôle. Hát meg vagytok ti bolondulva??"

A legfiatalabb

Új lap került tavaly júniusban az újságosstandokra: a Heti Világgazdaság. A 32 oldalas magazint Vince Mátyás nevével "jegyzik", 33 évével ô az ország legfiatalabb fôszerkesztôje.

Hogyan lettél fôszerkesztô?

A közgazdasági egyetem elvégzése után a naponta megjelenô Világgazdasághoz kerültem újságírónak, s ott végül is a magyar rovat vezetôje lettem. Ezt a lapot utcán nem árulták.

A Heti Világgazdaságot azért hoztuk létre, hogy mindenki hozzájuthasson a közölhetô gazdasági információkhoz. A hetilap munkatársainak egy része, akárcsak én, szintén a napilapnál dolgozott azelôtt.

Kikkel dolgozol, hogyan áll össze egy-egy szám?

Magamat is beleszámítva tízegynéhányan állandó munkatársak, hétrôl hétre nemigen tudnánk tartalmasan megtölteni a lapot, ezért rengeteg külsôssel dolgozunk. Rendszeresen írnak a napi Világgazdaság munkatársai, de más lapok újságírói is. Szívesen kérünk fel gazdasági szakembereket is cikkek írására, s bár saját tudósítóink nincsenek külföldön, más laptól kiküldött kollégáinktól is kapunk anyagokat. Nem egyszerûen érdekesség, hogy az angol "testvérlap", az Economist rovatvezetôje, Rupert Penant-Rea már két cikket is írt nekünk az angol gazdaságról.

Nem féltek, hogy a gazdaság keveseket érdekel?

Szerintem éppen ellenkezôleg, most mindenkit érdekel: nehéz helyzetben van az ország, nagyok a változások a világban, s igyekszünk közérthetôen írni, úgy, hogy a laikusok is komolyan vegyék a gazdaságot, de ne csak azért, mert emészthetetlen szakmai zsargonban fogalmazzák. A fô törekvésünk az, hogy a politikai események gazdasági hátterérôl tájékoztassuk az olvasókat, de a szórakozás, a szórakoztatás "gazdaságáról" sem feledkezünk meg. Sorozatot írunk a hazai és külföldi sportüzletrôl, a fociról csakúgy, mint a teniszrôl: az itthoni és külföldi popról, a szórakoztató businessrôl, az autóiparról s mindarról, aminek üzletszaga vanů

IM, 1980.

*

Szolgálati használatra!

Tisztelt Elôfizetônk!

Szeretnénk a tudomására hozni, hogy a Világgazdaság - több oldalról felmerült kívánság alapján - 1979. június 1-tôl az eddigi formájában, hetenként öt alkalommal, belsô használatra szánt napilapként jelenik meg.

A napilapra, amely "Belsô használatra a Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatainak" fejléccel jelenik meg, csupán hazai közületek (vállalatok, szövetkezetek, hatóságok, intézmények stb.) fizethetnek elô. A napilap a kamarai tagvállalatok belsô tájékoztatását szolgálja ugyan, de lehetôvé tesszük, hogy olyan közületek, amelyek nem kamarai tagvállalatok, munkájuk eredményesebb elvégzése érdekében a lapra elôfizessenek.

A lapot a közületek illetékes dolgozói - mint munkaanyagot - kapják meg; a lap sem magánszemélyek, sem külföldiek rendelkezésére nem bocsátható. A közületeknél az illetékességi körön túl, amelyet a vezetô hivatott megállapítani, nem terjeszthetô. Olyan intézményeknél, egyetemeknél, könyvtáraknál, ahol nyilvános olvasóterem áll a közönség, esetleg külföldi állampolgárok rendelkezésére, a napilap példányai az olvasóteremben nem helyezhetôk el! A napilap külföldre (külföldi kirendeltségeknek, megbízottaknak stb.) postán nem küldhetô el.

A közületek - vállalatok, szövetkezetek, hatóságok, intézmények - külgazdasági témák iránt érdeklôdô dolgozói, továbbá az érdeklôdô magánszemélyek és külföldi olvasók számára a Magyar Kereskedelmi Kamara Heti Világgazdaság címmel június elejétôl csütörtöki megjelenéssel - példányonként az utcán is vásárolható - hetilapot indít. A hetilap terjedelme 32 oldal, évi elôfizetési díja 420 forint.

A közületi elôfizetôk ezek szerint példányonként 420 forintos pótlólagos elôfizetéssel a hetilapot is megkaphatják a dolgozók közötti szélesebb körben való terjesztésre, könyvtári, olvasótermi stb. felhasználásra. (...)

Hírlapkiadó Vállalat

Posta Központi Hírlap Iroda

*

Eljött az ideje, hogy a fenti dokumentumhoz kapcsolódva nyilvánosan meggyónjam ifjúságom bûneinek egyikét. 1980-81-ben hírlapkézbesítôként dolgoztam Zuglóban, és naponta húsz példányt vittem a Világgazdaságból a Metalimpex belsô használatára. Kivéve egy napot, amikor csak tizenkilencet. A huszadikat hazavittem, elolvastam, másnap kicseréltem egy aznapi számra, és attól kezdve a Metalimpex mindig tizenkilenc friss és egy elôzô napi Világgazdaságot kapott, én pedig illegálisan befurakodtam a VG olvasóinak belsô körébe. Úgy éreztem magam, mint a kisiskolás, aki észrevétlenül belopódzik a tanáriba, és izgatottan lesi, milyenek a tananyag ex catedra kommunikátorai, amikor maguk között a valódi életrôl, a valódi gondokról valódi kommunikációt folytatnak. Ezt annyira élveztem, hogy sokszor észre sem vettem, hogy éppen olyan szakcikket olvasok, amelybôl egy szót sem értek.

Révész Sándor


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/