USA Külügyminisztérium,
Kutatási és hírszerzési osztály
Feljegyzés a külügyminiszternek,
INR - Thomas L. Hughes
Tárgy: A francia újbaloldal és háttérbe szorított kommunisták

Diákzavargások. Az algériai háború vége óta a francia diákok nem sok politikai aktivitást mutattak. Talán amiatt, hogy a háború élménye érzelmileg kimerítette ôket, az elmúlt öt évben nem nagyon tettek többet azon túl, hogy szinte már gépiesen tüntettek a jobb ellátottságért és a vietnami háború ellen. Az utóbbi idôben azonban a helyzet megváltozott: Párizs hatalmas demonstrációk színhelye lett, és a diákok ádáz harcba szálltak a rendôrökkel.

"Professzorok, vének vagytok." Súlyos tévedés lenne a francia diákok jelenlegi zaklatottságát a hagyományos politikai erôk számlájára írni. A most Franciaországban kibontakozó jelenséget az újbaloldal irányítja, amely mind a demokratikus pártokat, mind pedig a kommunistákat elveti, azon az alapon, hogy egyaránt részei ugyanannak az államgépezetnek. Az újbaloldal most akar forradalmat, és inspirációját Mao, Che Guevara és Regis Debray mûveibôl meríti. Közvetlen elôzményeit nem a tradicionális francia politikai hagyományokban kell keresnünk, hanem az új keletû, hasonló, egyesült államokbeli és német mozgalmakban. A tüntetések alatt gyakran hallható szlogen: "Professzorok, vének vagytok!" nem sokban tér el attól, amit az USA-ban skandálnak: "Ne bízz senkiben, aki harmincon túl van."

Az újbaloldal kétségtelenül egyhangúlag ellenzi a vietnami háborút, ez azonban csak egy része annak a küzdelemnek, amelyet az ellen a társadalom ellen folytat, amely szerinte a munkásosztály és az elmaradott nemzetek elnyomásával alapozta meg saját jólétét. Az újbaloldal azt vallja, hogy az egyetemek, amelyeket a francia intézményrendszer a status quo fenntartására használ, aktívan részt vesznek ebben az elnyomásban. A jelenlegi tüntetések célja az, hogy változásokat idézzen elô az egyetemeken és aztán a társadalom egészében.

Törpe kisebbség. Még a legtúlzóbb becslés szerint is a francia újbaloldal a diákságnak csupán nagyon kis hányadát tudhatja maga mögött. A csoport egyáltalán nem egységes, hanem szervezetlen szekták - anarchisták, maoisták és gyakorlatilag tetszôleges filozófiai elmélet ihlette csoportosulások - laza tömörülése. Az újbaloldal tevékenykedése az idei iskolaév kezdete óta a Párizs külvárosában lévô ultramodern nanterre-i campusra koncentrálódott, ahol maroknyi diákcsapat több száz hívet maga köré toborozva az újbaloldal szószólójaként lépett fel. Az újbaloldal valószínûleg azért tudott ennyi támogatót szerezni Nanterre-ban, mert itt is, mint másutt Franciaországban a diákok a felsôoktatási rendszert idejétmúltnak, elégtelennek találják. Az adminisztratív és pedagógiai módszerek a múlt századra tekintenek vissza, továbbá nagy gondot jelent a túlzsúfoltság. Ironikus módon a megfelelô épületek és felszerelés hiánya Nanterre-ban nem is olyan súlyos probléma, mint más egyetemeken, például a Sorbonne-on, de nyilvánvaló, hogy a diákok nagy része jelentôsen elidegenedett tanáraitól és az adminisztrációtól, valamint a társadalom egészétôl. Az is lehetséges, hogy nem szeretik a külvárosi elszigeteltség érzését, ami valóban újdonság a párizsi diákság számára.

Nanterre-ben a nyugtalanság erôszakba torkollott március 22-én. A magukat "veszetteknek" (Les enragés) nevezô mintegy 150 diák elfoglalta az adminisztratív épületeket. [Az elnevezés utalás az 1793-94-es jakobinus diktatúra "szélsôbaloldali" csoportjára.]

Az erôszak csak fokozódott az ezt követô hetekben, mivel a "veszettek" folytatták tüntetéseiket, és összecsaptak a szélsôjobboldali diákokkal.

A francia felsôoktatási vezetés utasítására végül május 2-án Nanterre-t bezárták.

Még ugyanazon a napon a "veszettek" nyolc vezetôjét az egyetem Fegyelmi Tanácsa elé állították. A diákok azonnal kivonultak Párizs utcáira, hogy tüntessenek a nanterre-i egyetem bezárása ellen, és amnesztiát követeljenek a diákvezetôknek. Ekkor követték el a francia egyetemi vezetôk azt az alighanem súlyos hibát, hogy rendôrségi beavatkozást kértek a tüntetés leverésére, méghozzá magában a Sorbonne épületében. A középkor óta élô hagyomány szerint az egyetemek fizikailag körülhatárolható részei általában menedéknek minôsülnek, immunitást élveznek az államhatalommal szemben. A rendôrség behatolása az immunitást élvezô épületbe a szó szoros értelmében az utcára szólította a diákság hatalmas tömegeit, amelyek addig nem vettek részt a tüntetésben. Az akció a mindaddig szunnyadó Nemzeti Diákszövetséget (UNEF) és az egyetemi tanárok szakszervezetét (SNESUP) is arra ösztökélte, hogy csatlakozzanak az akcióhoz, és jelentôs szervezô erejévé váljanak az ezt követô hét demonstrációinak.

A jelentések szerint legalább 20 000 diák vett részt egyetlen felvonuláson Párizsban. Ráadásul szinte minden francia egyetemen hatalmas szimpátiatüntetések zajlottak.

Az újbaloldal sikerének okai. A viszonylag kis létszámú újbalos diákok csak akkor váltak képessé ilyen kiterjedt tüntetéssorozat elôidézésére, amikor céljaik sok francia diákban rokonszenvet keltettek. A diákoknak számos komoly panaszuk van - ilyenek a túlzsúfoltság, elavult szabályozás -, melyekre a francia kormány nem adott kielégítô választ. Az a pánikszerû reakció, ahogy a rendôrséget behívták a Sorbonne-ra, majd a Sorbonne bezárása, amit a Le Monde "hidegvérrel elkövetett baklövésnek" nevezett, kétségtelenül a radikálisok kezére játszott.

Burzsoá csemeték. A francia újbalosok felkelésének egyik elragadó vonása a kommunisták velük szembeni reakciója: a kommunisták magukat mindig a forradalom élcsapatának tartották, történjen az akár a diákok körében, akár máshol. Ám hirtelen arra eszméltek, hogy egy maréknyi radikális diák háttérbe szorította ôket. Az elmúlt években a kommunisták megbélyegezték a saját diákszervezetükben mûködô Kína-barát frakciókat, és el is távolították ôket, anélkül hogy túl nagy jelentôséget tulajdonítottak volna nekik. 1968. január 5-én a L'Humanité, kommunista napilap azt írta: "A munkások és értelmiségiek eltökélten visszautasították, hogy azokat a kalandorokat kövessék, akik Mao Ce-Tung gondolatainak szajkózásán kívül mással nem tudtak szolgálni." A Nanterre-ben bekövetkezett események fokozták a feszültséget, és ennek hatására váltak egyre elkeseredettebbé és védekezôbbé a diákság elleni kommunista támadások. Egy napra rá, hogy Nanterre-t bezárták, és Párizsban felkelések törtek ki, a Kommunista Párt vezetôségének tagja, George Marchais terjedelmes cikket írt az újbaloldalról, amelyben figyelmeztetett, hogy a kommunistáknak "nem szabad alábecsülniük ördögi mûvüket", és "energikusan le kell ôket leplezni, ugyanis ezek alapvetôen a De Gaulle-féle hatalom és a nagy kapitalista monopóliumok érdekeit szolgálják". Marchais személyeskedô hangnemben folytatta támadását: Ezek a "nagyburzsoá csemeték lenézik a munkásosztályt, és forradalmi lelkesedésük is hamar ki fog hunyni, mihelyst arra kerül a sor, hogy átvegyék apáik üzleteit, és kizsákmányolják a munkásokat a kapitalizmus legszentebb tradícióinak jegyében". Két nappal késôbb a L'Humanité azzal vádolta meg ôket, hogy "a kormány malmára hajtják a vizet a diákság elleni küzdelemben", mivel agent provocateurként lejáratják a diákmozgalmat, és ezzel eltávolítják a népet a diákok ügyétôl.

A kínai reagálások. A francia kommunista állásfoglalás erôteljes reakciókat váltott ki a kínai kommunistákból. Az Új Kína Hírügynökség ezt azzal juttatta kifejezésre, hogy a tüntetéseket a "a dekadens francia oktatási rendszer elleni tömegtiltakozásként" mutatta be. A kínaiakat különösképpen az zavarta francia elvtársaik szemléletében, hogy "még arra is képesek voltak, hogy összefogjanak a fasiszta rendôrséggel a diákmozgalom kegyetlen elfojtásában… A revizionista klikk egyik tagja még cikkeket is írt a L'Humanitében, hogy lejárassa a diákok igaz ügyét."

A francia kommunista dilemma. A lázadások folytatódásával úgy tûnt, mintha a francia kommunisták kezdtek volna megrémülni, hogy kimaradtak az eseményekbôl. Ami eredetileg csak néhány száz szélsôséges kísérlete volt, gyorsan általános baloldali diáktiltakozássá vált. Csak feltételezhetjük, hogy a kommunisták úgy érezhették, hogy veszélyesen elszigetelôdtek a diákságtól, ugyanis határozottan megváltozott a kommunista nyilatkozatok hangvétele. Még ha nem is értettek egyet az újbalosokkal és módszereikkel, a védelmükre keltek, amikor a rendôri brutalitást és az egyetemek siralmas állapotát ostorozták.

Majd kiderül, hogy a kommunisták képesek lesznek-e befolyásolni a tüntetéseket a jövôben, ámbár az újbalos eszmékkel szembeni konzervatív beállítottságuk ismeretében ez nem tûnik valószínûnek. Jelentôsen megnôtt a diákok támogatottsága általában a népesség körében, ezt bizonyítja a France-Soir május 9-én végzett közvélemény-kutatása is, amely szerint a párizsiak nagy része helyesli a diákok követeléseit. Nagy valószínûséggel állítható, hogy a diákok csak késôn kapták meg a hivatalos kommunisták támogatását, és akkor sem eléggé. A diákok körében egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a kommunisták részét képezik a fennálló rendszernek és kormányzatnak, amely véleményük szerint valamennyi kapitalista berendezkedés közül a legundorítóbb fajta.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu